XXII. Párizs, 1919. augusztus 31.300 A svábokkal voltam Oberte-nél, Tardieu helyettesénél a területi bizottságban. Máshova is elviszem őket. Jól fogadnak, meghallgatnak, de az eredmény kültényezőktől függ: az amerikai szenátustól, az oroszországi, bulgáriai, magyarországi eseményektől.
Kedden adják oda Rennernek az osztrák békeszerződés véglegesített szövegét. Bennünket már megkérdeztek, hogy miképp döntünk a kisebb-ségi záradék dolgában, mert válasz nélkül hagytuk az öt nappal korábban átküldött szöveget.
Nézeteltérés Budapest témára, az osztrák békeszerződés aláírásának a megtagadása, egy picit ez sok összeütközési momentum a konferencia és közöttünk. […]
Még mindig a Memorandum- és a Replika per jegyzője, Balázs Elemér a nagyváradi törvényszék elnöke. Gratulálok!
Nem lehetne nyugdíjazni, vagy átküldeni Brassóba? Nevezzétek ki a Legfelsőbb Semmítőszék elnökének, adjátok neki oda a Mihai Viteazul rend tiszti keresztjét, majd tegyetek bíborkoszorút annak a fejére, aki tá-mogatja, ha az, kimondottan igazságérzetből, segget csókol Balázs Elemér-nek.
*
XXIII. Párizs, szeptember 4. (részletek)301 Ma, szeptember 4-én este 6-kor Tittoninál voltunk. Megköszöntem neki, hogy védelmünkre kelt a Főta-nácsban. Elmondta, hogy nehézségei támadtak. Azzal vádolták meg, hogy a románok ügyvédjének szegődött. Az igazság pártján áll, és mindaddig kiáll a románokért, amíg becsületesen járnak el. Felolvasta nekünk azt a levelet, amit a Főtanács határozata szerint Brătianunak küldenek el. Egyez-kedő hangvételű irat, úgy ahogy szövetségesek között illik, amely 4 vagy 5 pontban felsorolja a Főtanács kívánságait:
1) Románia vigye vissza a csapatait magyar területről, ha a Főtanács e tárgyban majd úgy döntene. 2) Járuljon hozzá egy stabil magyar kormány felállításához. 3) Ne rekviráljon. 4) Készítse el a rekvirált javak leltárát és azt adja a jóvátételi bizottság rendelkezésére. 5) A román megbízott egyez-tessen a szövetség budapesti képviseletével és aszerint járjon el stb.
Kérlek, beszélj Brătianuval, hogy megnyugtató választ küldjön a levélre.
1) A csapatokat a szövetségesekkel egyeztetve hívja majd vissza. A jelen helyzetben is, kívánsága szerint bármikor kész a csapatokat visszarendelni.
Ha viszont a Főtanács úgy gondolja, hogy maradjanak, akkor Brătianu kérje a Főtanács hozzájárulást a csapatok élelmezésének lehetőségét az elfoglalt területről. Ha már a bolsevizmus nem fenyegeti erről a területről Románia nyugalmát, és a bolsevikok leszerelése befejeződött, Románia kész vissza-rendelni a csapatait, ha a szövetségesek nem kérik, hogy maradjanak. Ez esetben viszont kérje, hogy Románia részarányban ossza meg a szövetsé-gesekkel a költségeit stb.
Tovább mindent elfogadhat figyelve arra, hogy néhány ajtót azért résre nyitva tartson, amihez Brătianunál senki jobban nem ért a világon.
Tittoni tájékoztatott arról, hogy a Főtanács megbízásából a levelet Clerk, a britek Prágába kinevezett képviselője viszi majd el Brătianunak.
Holnap, 5-én indul.302
Azt is megtudtuk tőle, hogy Balfour a mai gyűlésen (szeptember 4.) sokkal engedékenyebb volt. Én megjegyeztem, hogy a levél hangvétele nem angolszász elmékre vall, amihez Mişu hozzátette, hogy Balfour stílusa az emésztése állapota szerint változó. Beszélgetésünk utolsó mondatai már az ajtóban állva hangzottak el. Tittoni megismételte, hogy Brătianut békü-lékeny hangvételű válaszra kéri, hogy ne idegenítsük el a dolgainktól az angolokat és az amerikaiakat.
Tittoninál tett látogatásunk előtt, Mişu Danielopollal, 4 óra tájban, Polknál volt. Polk felháborodottan tette szóvá, hogy Románia magatartása kompromittálja Wilson tekintélyét és a Népszövetség alapgondolatát, azzal hogy a constanţai kikötő előtt, román vizeken tervében volt a fekete-tengeri angol flotta bemutatója. Ez oknál fogva eltökélt szándéka vissza-hívni Amerika képviselőjét Bukarestből. Végül úgy döntött, hogy mégiscsak bevárja előbb ez ügyben Brătianu válaszát.
Tittonitól egyenesen Trumbić-hoz mentünk. (Brătianu egy rádiótávirat-ban arra utasított, hogy tisztázzuk azt az álhírt, hogy a Bánátrádiótávirat-ban csapato-kat vonunk össze és ez védekezési előkészületekre kényszerítené a szerbe-ket.)
Az eszmecserénk természetesen a Bánáttal kezdődött. Trumbić biztosí-tott bennünket arról, hogy a szerb kormány a Bánát egész területére kiter-jedő népszavazási javaslatának a híre egy félreértésből, azaz a sajtóiroda egy felületesen fogalmazott közleménye nyomán indult el. A kormánynak semmi köze ehhez a híreszteléshez. Jó lenne megegyeznünk, de ő meg van arról győződve, hogy a kettéosztott Bánát sem fogja jószomszédi viszonya-inkat megzavarni. Mi kitartottunk amellett, hogy addig nem lehet barátság,
amíg a Bánát kérdése végleg el nem dől. Mi tehetünk neki egy szolgálatot – mondta ő –, ha közvetítünk közöttük és az olaszok között, ők meg ugyanezt vállalnák közöttünk és az oroszok (Oroszország nagy és erős lesz) között. Az olaszok sajnálatra méltóak, mert a politikájuknak nincs határozott iránya.
(Tittoni fél órával korábban ugyanezt állította a jugoszlávokról.)
Trumbić kérdésünkre azt válaszolta, hogy távol áll kormányától az a hí-resztelés, hogy a Bánátban 6 román hadosztályt vontunk össze és küszö-bön áll a román támadás. Szerbia is mozgósítana és védállásban várná a támadást. Arra kért, hogy az álhír ránk vonatkozó részét mi cáfoljuk, ő majd közbenjár Belgrádban, hogy a szerb kormány is tegye ugyanazt. A párizsi lapokban megjelent hírrel kapcsolatban, hogy a szerbek sem írják alá a (osztrák) szerződést, azt mondta, hogy tárgyalásban vannak néhány módo-sító indítvánnyal a kisebbségek és az átmenő forgalom kérdésében. Re-ménykedik abban, hogy a záradék néhány pontját javukra változtathatják.
A szerződést viszont aláírják.
(Ma, szeptember 6-án ismét híre kelt annak, hogy nem írják alá. Nyil-vánvaló, hogy bizonytalankodnak. – Caius Brediceanu bejegyzése a levél-be.) […]
A Bánát dolgában szerinte kiegyezhetünk az általuk követelt területe-ken elrendelt népszavazás eredménye alapján. Mi azt mondtuk, hogy ez a hármasban folytatott eszmecsere kimondottan baráti beszélgetés, és nem lehet tárgya a kormánynak tett javaslatoknak, amíg nincs birtokunkban a szerb kormány hivatalos álláspontja e kérdésekben. Ha a kormány ugyan-így gondolja, akkor gondolkodni fogunk azon, hogy milyen formában fo-galmazzuk meg a javaslatainkat a kormányunknak, illetve a konferenciá-nak.
Megegyeztünk abban, hogy ha létrejönne ez a megállapodás, akkor a Bánát vita tárgyát képező régióból ki kell vonni a csapatokat és egyetlen szövetséges hatalom csapatai ellenőrizzék a területet. Le kellene szögezni, hogy milyen pozitív jogok illetnék meg kölcsönösen azokat a polgárokat, akik abban az országrészben maradnának, amelyre a többség szavazna.
Eligazítást kérek: adjunk-e vagy sem eszmecserénknek hivatalos értel-mezést? Ha igen, kérjük-e a konferenciától a kérdés megtárgyalását akkor is, ha ehhez a szerbek nem járulnának hozzá?
(Ma, szeptember 5-én Pillatot elküldtem Trumbićhoz egy térképpel és azzal a kéréssel, hogy rajzolja be azokat az általuk követelt területeket, amelyeket a konferencia nekünk osztott. A kabinetiroda vezetője magához vette a térképet és Pillat türelmét kérve, bement Trumbićhoz. Pár perc múlva arról tájékoztatta a várakozó Pillatot, hogy csak holnapután lesz kész
a munka, mert a határvonalat igen pontosan kell meghúzni stb. Világos, hogy Trumbić tétovázik.)
Holnap (szeptember 6-án) Lerond tábornokhoz vagyok hivatalos, hogy bemutassam neki a svábjainkat, akik majd neki is átadják a konferenciához beadott feliratukat. […]
Clerk egyes lapok szerint szombaton, 6-án, más lapok szerint 8-án (szeptember) indulna Bukarestbe303. […] Telefonon tájékoztassátok Brătianut a Clerk által vitt jegyzék főbb pontjairól, hogy készüljön a válasz-ra. Nehezebb arra a pontra reflektálni, amely a rekvirált (és a szövetsége-sek közötti elosztására váró) anyag tárolására vonatkozik. Én azt válaszol-nám, hogy megőrzöm, és a szövetségesek rendelkezésére bocsátom a lel-tárt, ha végzek a leltározással, de kérem, hogy a csehek és a szlovákok által rekvirált anyagokról is készüljön leltár. Arra törekednék, hogy a lehető leg-korábban vonuljak vissza azokból a városokból és területekről, amelyeket a csehek és a szerbek vennének át, de leginkább Budapestről. Légy biztos benne, hogy a mi drágalátos szomszédjaink is rekvirálnának, és ugyanúgy összekuszálnák Hoover számításait.
Mire Clerk megérkezik, Brătianu már 2-3 napja lemondott miniszterel-nök.
*
Brătianu azzal fogadta szeptember 12-én Clerk-et, hogy sajnálattal, de csak magánemberként állhat a rendelkezésére, kormánya lemondott. Való-jában a király elfogadva miniszterelnöke lemondását, megbízta az ügyek rendezésével a következő kormány felállásáig. Elemzők szerint ez ugyanaz a helyzet volt, mint a Coandă kormány kinevezésének a története 1918.
november–decemberben, amelyet a leköszönő miniszterelnök úgy mani-pulált, ahogyan jónak látta. Technikai szempontból tehát szeptember 12-től 29-ig nem volt törvényes román kormány. Clerk 16-án adta át a Főta-nács levelét, amit Brătianu röviden átfutott és mindenre rábólintott: már kiadta a parancsot a csapatok kivonására, hozzájárul ahhoz, hogy a jóváté-teli bizottság leltározzon és leszámítolja Románia járandóságából azt az értéket, amit a leltár szerint már elvitt stb. A 20-i találkozón tájékoztatta Clerk-et , hogy leállítatta a magyar magántulajdonok elkobzását, de azt kérte a bizottságtól, hogy hozzájárulása nélkül ne támogasson semmilyen magyar kormányt. Apró határmódosítást is kért: a Maros torkolatát, a Szatmárnémeti–Nagyvárad vasútvonalat és a békéscsabai vasúti gócpon-tot. Ha kéréseit a bizottság nem fogadná el, akkor ő vagy a felálló román kormány úgy kezeli majd a magyar ügyet, ahogyan jónak látja. Például:
azonnal visszavonja csapatait a kijelölt határvonalig és így esélyt ad a kommunistáknak az újraszervezéshez.304.
*
Ma két táviratot küldtünk, Mişu, Danielopol, Antonescu és én írtam alá.
Arról tájékoztattuk, hogy 8-án átadjuk a konferenciának a tiltakozó levelet, amelyben a román delegáció megindokolja az osztrák szerződés aláírásá-nak a megtagadását. Ahogy Brătianu megkapja a levelet, lemond. Kövesd, hogy milyen helyzetben lesz Clerk . Ő bolgárbarát, jó viszonyban van Tachéval. Berthelot305 (miniszter Pichon csapatában) állítása szerint Take megígérte, hogy aláírja a Bánát elvesztését és a kisebbségi záradékot is.
Figyelmeztettelek, vedd kezedbe a gyeplőt és a korbácsot. (A levél befejező része hiányzik.)
XXIV. Párizs, 1919. szeptember 9.306 Tegnap, szeptember 8-án átadtuk a konferenciának azt a jegyzéket, amelyben tájékoztatjuk, hogy a román kül-döttség felhatalmazást kapott az osztrák szerződés aláírására, ha a 60. pa-ragrafust módosítják (küldöm másolatban). Mişuval közösen írtuk alá. El-mentünk a Quai d’Orsay-ra, de egy lelket nem találtunk ott, aki bejelentett volna. Kb. 5 perc múlva rátaláltunk Dutasta307 titkárára, Arnavon-ra. Ő át-vette a jegyzéket és megkért, hogy várjunk, amíg átadja Dutastá-nak, aki bent ült az ötök értekezletén. Pár perc múlva valóban visszatért és arról referált, hogy az értekezlet du. 1 óra előtt nem fejezi be a napirenden lévő témákat (11 óra volt), s így csak azután tud érdemben foglalkozni a mi be-adványunkkal. Megegyeztünk, hogy otthon várunk az ő telefonértesítésre.
Vártuk a visszajelzést egész délután. Ma (9-én) sem kaptunk délig semmilyen hivatalos értesítést. Ha megkapjuk, akkor Mişu elviszi majd Brătianu indoklását az osztrák békeszerződés aláírásának a megtagadására.
Eközben a csehek keményen vitáztak a konferenciával Teschen308 miatt, illetve a jugoszlávok is kérték, hogy az 1913-ban a bukaresti békével meg-szerzett területre ne érvényesítsék a kisebbségekkel kapcsolatos határoza-tokat és a szabad átutazást (átjárást).
Az újságokban olyan hírek jelentek meg, hogy velünk is úgy fognak el-járni, mint Kínával, vagyis hogy nem szabhatunk az aláírásnak feltételeket, nem tiltakozhatunk, és nem veszik figyelembe módosítási kérelmünket.
Lehet, hogy a jugoszlávok kérelmét mégis csak elfogadják. Nem tudom, hogyan sikerül majd Benešnek átvinni az akaratát az aláírás előtt.
Elég rövid az idő a St. Germaine-ben, holnap309 de. 10 órára tervezett ünnepi rendezvény kezdetéig ahhoz, hogy a Teschen-ügyben, amiről hóna-pok óta vitáznak, érdembeli döntés szülessen. Küldöttségünk tagjai és a magam eszmecseréi különböző személyiségekkel azt a benyomást keltet-ték, hogy a szövetségesek lényegében elismerik érveink megalapozottsá-gát, és nem veszik rossz néven a kisebbségi szerződés aláírásának a
megta-gadását. Úgy hiszem tehát, hogy az ügy nem vezet a diplomáciai kapcsola-tok felbontásához. Távozásunkat sem fogják kiprovokálni. Az elején a meg-szokott módon nagy lesz a hangzavar, később elkezdenek alkudozni velünk.
Tekintettel arra, hogy a bolgár szerződésben csak Görögország és Szerbia számára írják elő a kisebbségek ügyét, Románia számára nem, remélem, hogy aláírhatjuk. A görögök és a szerbek pedig kénytelenek lesznek a szer-ződés aláírást megtagadni.
Az előbb elmondottak alapján az a következtetést kell levonnom, hogy érdekeink érvényesítésére részben a kitartás, másrészt a szövetségesek megértése és kielégítése a járható út. Az új román kormánynak hajthatat-lannak kell maradnia a kisebbségi kérdések rendezésében, de adjon felha-talmazást küldöttségünknek, hogy a rendezés mikéntjére tárgyalásokat kezdeményezzen. Megtaláljuk a rendezés módját. Meglehet, hogy Amerika visszahívja a megbízottját. És akkor? Ha megegyeztünk, majd visszaküldi.
Az itteni és az olasz közvélemény a mi oldalunkon áll. Két-három lap kivéte-lével az angliai és az amerikai is. Ha az új kormány az aláírás mellett dönte-ne, kárba veszne egy olyan ügy, amely 2-3 hónap múlva megnyerhető. Te-gyük fel, hogy nem érjük el a kívánt eredményt, mit ronthat a helyzetün-kön, ha kényszerhelyzetben írjuk alá?
A pesti rekvirálásokat ügyesebben kellene megoldani, hogy az amerika-iak számára is elfogadható legyen. A magyarok ellenkezése a nyugati me-gyék átengedésére Ausztriának, néhány egészséges pogrom, ami a Fried-rich-kormány összetételéből ítélve nem maradhat el, és hogy egy új kor-mányt felállítani szinte lehetetlen, elég érv és indok a szövetségesek bele-törődésére. Az ötök azt nyilatkozták, hogy nem avatkoznak a magyarok belügyeibe. Tessék, rendezzék, anélkül, hogy beavatkozzanak, és a mi köz-belépésünket se kérjék!
Ha megegyezés születne Magyarország és közöttünk, annak olyannak kell lennie, hogy az ötök is elfogadják. Lehetne egy olyan megállapodást kötni, amelyben a konferencia kívánságára utalva előírásszerűen belefo-galmazná Magyarország jogállamiságát, amit „jelen megállapodással” biz-tonságosabban lehetne elérni, s amely megállapodás véglegessé válik, miután a konferencia Magyarországgal a békeszerződést aláírja. Minden bevethető meggyőző eszközzel meg kell nyerni az angol és az amerikai tá-bornokok szimpátiáját a nagy Caragiale elmélete szerint: olajozd meg a falióra kerekeit, ha azt akarod, hogy az működjön. Kiváltképp az amerikaiak ennek a szokásnak a nagy kedvelői.
Az a vég, ha visszarettenünk az ötök ránk zúduló felszólítás zápora elől, és feladjuk az állásainkat, és a Népszövetségnek nevezett, egyébként
an-golszász „világtörvényszék” előtt ellenünkre felmutatott, nagyhangú köve-telőzések miatt védekezni kényszerülünk.
Szervezzetek mielőbb választásokat, hogy megerősítsük a helyzetünket.
A parlament védelmében, ha bölcs és fegyelmezett emberekből fog össze-állni, legyőzhetetlenek leszünk.
Meg kell kezdeni lőszer előállítását Vajdahunyadon, és folytatni kell Resicán az ágyú, a srapnel és gránátok gyártását. Ha ez a köz tudomására jut, tekintély szerzünk magunknak, mert nyilvánvalóvá válik, hogy nem kell védelmet kérve megalázkodnunk.
A svábokkal Lerond tábornoknál voltam. Ma elmentem Laroch minisz-terhez is, de nem volt hajlandó őket fogadni. „Véglegesen eldőlt Bánátban a határ, ezt augusztus 21-én közöltük a bukaresti kormánnyal. Ha nem bé-kültök ki, a nagyhatalmak magatokra hagynak. Hol lenne Románia a szö-vetségesek nélkül? Mit nyertek a szöszö-vetségesek? Franciaország? Önök megvalósították az egyesülésüket, reményeiken felül megnövelték a terü-letüket. Most meg egy másodrangú kérdés okán nem akarják aláírni a szer-ződést. El akarnak szigetelődni? A svábokat nincs értelme fogadnom, a Bánát kérdésére nem lehet visszatérni.” Mérgesen, ingerülten, emelt han-gon zúdult rám a szóáradat: a „karrierdiplomaták” taktikája, hogy a naiv lelkeket ámulatba ejtsék.
Válaszoltam: „Emberek között nincsenek megmásíthatatlan megállapo-dások. A felmerülhető érdekazonosság lehetővé teszi bármilyen kérdés újratárgyalását. Még a legfelsőbb ítélőszék döntései sem zárják ki valamely per felújítását.
Mi azt kívánjuk, hogy a konferencia levéltárában maradjon nyoma a Bánát kérdésében tett folyamodványainknak, hogy ne legyen nekünk fel-róható a helyzetből fakadó későbbi következmények. A szerbek sváb és román irredentizmust visznek haza. A nagyhatalmak nem hagyhatnak ma-gunkra, mert alkalmasint megismétlődhetnek az 1914. évi események.
Románia igen hálás a szövetségeseknek, de büszke arra, hogy amikor az amerikaiak a legjobb üzleteket kötötték a németekkel, Franciaország és Anglia mellett harcolhatott Verdun megmentéséért. A mi áldozatainkat nem tudta felülmúlni – figyelembe véve az arányosságot – csak a franciák és a belgák áldozata. Valóban nagy volt a területi növekedésünk, de nem mondhatunk le azokról a határ közeli nemzettársainkról, akiket az igazság szerint megmenthettünk volna az idegen uralom alól.
Nem a mi hibánk, hanem a földrajzi helyzet és a múlt nyomorúsága, hogy nemzetünk az évszázadok során szétszakadt. Még sok követelnivalónk maradt. Igaz, hogy Franciaország nem nyert területeket, de a mi területünk
az ő politikai és gazdasági sikere azokkal a szívekkel együtt, amelyek érte dobognak román földön.
A kisebbségi kérdés számunkra nem másodlagos, kiváltképp Erdélyben nem az. Ó-Romániában csak a zsidó-kérdés a téma, rájuk az osztrák szer-ződés 60. paragrafusa utal. Nekünk azonban vannak magyarjaink, svábja-ink, székelyesvábja-ink, szászasvábja-ink, zsidóink is. Jogokat adunk nekik, lehet, hogy többet, mint azt az egyezmény teszi, de élő jogokat, mert több rendelke-zés, amelyeket ránk erőszakolna a konferencia, holt betű marad, mert tel-jesíthetetlenek.
Ő: Hát éppen ezekért kellene aláírni.
Én: A feddhetetlenség és a becsületesség azok a jogi elvek, amelyeket a mi népünk ismer. Kormányként nem áll jogunkban olyan szerződéseket aláírni, olyan törvények alkalmazását vállalni, amelyeket később ahelyett, hogy betű szerint ragaszkodnánk hozzá, már a kezdet kezdetén kijátsza-nánk, azt a végzetes példát szolgáltatva a népnek, hogy a törvényeket nem kell figyelembe venni.
Íme, a szerződéstervezet 12. cikkelye. A Habsburgoknak érdekük volt fenntartani a katolikus egyház kiváltságait. A hadsereg és a hivatali bürok-rácia mellett az egyház volt a támaszuk. Hogy a római katolikusoknak megmaradnak a privilégiumaik nem tudták megtagadni a többi vallás au-tonómiáját sem. A szabad vallásgyakorlatot minden körülmények között vállaljuk, arra viszont nem kötelezhetik az államot, hogy fenntartsa az egy-házi iskolákat. A világon egyedülálló helyzetbe kerülnénk. Saját pénzen természetesen alapítsanak és tartsanak fenn iskolákat, de nem adópénzen.
Az állam támogatni fogja a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását, de a szuverenitásunk, az átjárás, a berlini egyezmény elfogadhatatlanok. Aki elismerést vár nem követelheti azt a nehéz időkben mellé szegődő, mellet-te harcoló társától, hogy hálája a győzelem után rabszolgasággá váljon.
A Párizsba küldött svábok olyan emberek, akiket nem lehet megronta-ni, megvesztegetni. Egy egész népet képviselnek, egy kétségbeesett nép-csoportot, amely igazságot vár a konferenciától. A konferencia nem akar, nem tud rajtuk segíteni? Legyen. De legalább kapjanak lehetőséget arra, hogy elmondhassák panaszaikat, hogy otthon elmondhassák: teljesítették küldetésüket, hogy legalább biztató szavakat vigyenek az otthoniaknak, ha nem számolhatnak be pozitív eredményről. Hosszan beszéltem, a hangská-la teljes terjedelmében szabadjára engedve a gondohangská-lataimat. A miniszter lecsillapodott, és felajánlott egy időpontot csütörtökön, 11 órára a svábok meghallgatására. Búcsúzáskor javasoltam neki a népszavazást a vitás terü-leteken. Azt válaszolta, hogy megengedhetetlen, hogy két szövetséges kö-zött a németek döntsenek a népszavazáson. Elmagyaráztam, hogy a svábok
ereiben elzászi, lotaringiai és luxemburgi vér folyik. A szászok a valódi né-metek. A svábok inkább a franciákkal rokonok, meg velünk, könnyebben beolvadnak. Én úgy gondolom, hogy a 60. cikkely nyugtalanság forrása lehet, és meggátolja a természetes beolvadást stb.
Nem kaptam választ a beadványra. 7 órára átmentem a Quai d’Orsay-ba. Ismét Arnavon titkár fogadott. Átadta a Főtanács válaszát (Balfour fo-galmazványa) másolatban. Este 8 utánig vártunk, amíg megkaptuk az ere-deti szöveget Clemenceau aláírásával, Mişu pedig nyomban átnyújtotta Brătianu nemleges válaszát tartalmazó borítékot: „Kérem Dutasta úrnak átadni ezt a feljegyzést, amit Brătianu úr a konferencia tájékoztatására szánt abban az esetben, ha nem vennék figyelembe a 60. cikkely módosí-tására tett kérelmünket.”
Arnavon kinyitotta a borítékot. Látván, hogy egy hosszabb szöveg, meg-ígérte, hogy átadja Dutasta-nak, aki majd a konferencia asztalára teszi. Ud-variasan kezet fogtunk, ahogy ilyenkor illik, a szokásos őszinte mosollyal,
Arnavon kinyitotta a borítékot. Látván, hogy egy hosszabb szöveg, meg-ígérte, hogy átadja Dutasta-nak, aki majd a konferencia asztalára teszi. Ud-variasan kezet fogtunk, ahogy ilyenkor illik, a szokásos őszinte mosollyal,