Valós szakítópróbának tűnik az Ausztriával megkötendő békeszerződés, amely folyamatosan élő seb maradt mikulásig, amikor majd Vaida-Voevod
kitartó alku után rendezhet, lényegében mindkét fél megelégedésére. Az anyagiakról volt előbb éles vita. Brătianunak fenntartásai voltak a pénzügyi záradék megszövegezése miatt, amely a nemzetközi normarendet mellőzve előírta volna, hogy a széthullt monarchiából kiváló utódállamok ellentéte-lezzék, pontosabban fizessék ki a megnyert javakat és birtokokat. Az érde-keltek valamennyien tiltakoztak, Diamandi a gazdasági bizottságban be is jelentette, hogy a végső megszövegezésig Románia fenntartja magának azt a jogot, hogy változtatásokat kérjen242. A román álláspont a konferencia május 31-i plenárisán okozott nyugtalanságot Brătianunak a nemzeti ki-sebbségek kérdésében kifejtett véleményével és az expozéja végén tett módosító javaslataival. Főképp akkor néztek össze a nagyok, amikor kifogá-solta, és sérelmesnek minősítette a nagyhatalmak felügyeleti és felülvizs-gálati jogát a kis államok felett a nemzetiségi egyezmény végrehajtása dol-gában. „Enyhítő körülmény” volt, hogy a Népszövetség ilyen hatáskörét mégis elfogadta. „Románia – mondta a román delegáció vezetője – feltétel nélkül elismeri és elfogadja a nemzeti vagy felekezeti kisebbségek legtelje-sebb jogainak biztosítási kötelezettségeit, de nem ért egyet olyan előírá-sokkal, amelyek szuverén állami jogait korlátoznák.” Románia különben nem szerepelt a Saint Germain-i szerződésben, csak a politikai és gazdasági cselekvéseit korlátozó feltételeket szabták volna meg a szövegben.
Vaida-Voevod erről a plenárisról és az azt követő hét történéseiről iz-galmasan érdekes beszámolót küldött Szebenbe, június 11-én Maniunak. A levél első része a monarchia örökösei, az új államok243, illetve Görögország és Románia delegátusainak egyeztető összejöveteleit részletezi. A kicsik egységes álláspont kialakítására törekedtek a mindenki számára sarkalatos kérdésben. Felemásra sikerült a terv, szét is hullott azonnal az egyezség, amikor a Főtanács kit ezért, kit másért szorongatni (értsd: zsarolni) kezdett.
Így aztán mindenki alkalmazkodott. „A legkeményebb dió kétségkívül a román miniszterelnök, Brătianu volt.” – hogy Galántai Józsefet idézzem244. Ádám Magda következtetése szerint „Románia még ezután is tovább küz-dött a kisebbségi szerződések ellen, végül azonban alulmaradt.” Nem kívá-nok erről vitát nyitni, az olvasómra bízom, hogy ki, hol maradt.
A levelet Gheorghe Iancu professzor, a Román Akadémia kolozsvári tör-téneti intézetének főkutatója közölte egy alkalmi bevezetővel.245
A levél második része, a küzdelemről és a titkokról:
XIII. 1919. június 1–11.246 Wilson azt az érzést keltette bennem színjá-téka végére, hogy egy álszent politikai szélhámos. Igen szuggesztív előadó.
Kellemes hangszín, lágy gesztusok, a mondandóhoz hangolt arcjáték, erős lelki indulatokat rejtő, tisztességes ember maszkja. Lenyűgözi a
hallgatósá-gát. Ezeknek a virtuozitásig csiszolt, veleszületett ajándékoknak a rutinos megjelenítése keltette azt a legendát, hogy nemeslelkű elveinek fanatikus bajnoka. Az ostoba tömeg, rendszerint ostoba akkor is, ha intellektusokból áll, imádja a bálványát. A tömeg mindenkori hite, hogy „a császár nem tud, a nevében elkövetett gaztettekről”. „Wilson jót akar, de szándékait kihasz-nálja egy jól szervezett csirkefogó banda. Ő elszánt követője az elveinek, a betyárbanda viszont a Wilsoni elvek ad libitum értelmezésével, gazdasági gúzsba köti az egész világot. Ez napjaink ostoba legendája. Halkan azonban már eleredt a pletyka: mennyi lesz ezért Wilson járadéka?
Tardieu-ról már régen rebesgetik, hogy a békével milliókat kaszál. Fran-ciaország kénytelen lemondani a német hajókról, mert Amerika zárolta azokat. Amerika könnyíteni igyekszik a németek feltételein, hogy fizetés-képes piacot alakíthasson ki. Velünk kifizettetnék az osztrák-magyar mo-narchia háborús kölcsönadósságát, de a jóvátételt leshetjük.
Mindenki, Franciaországgal az élen, ábrándok után futkos: Ausztriát akarják menteni, megtiltva csatlakozását Németországhoz, a Rajnai Köztár-sasághoz, egyesülését Bajorországgal, független Hannovert akarnak kisza-kítani stb. stb., egyenlő jogokat a nagy és kis országoknak, a titkos diplo-mácia kifehérítését. Ugyan kérem! Írtam már arról, hogy hogyan döntenek a négyek a sorsunkról, anélkül, hogy erről jegyzőkönyvet vezetnének: de nobis sine nobis utasítanak vita és apelláta nélkül. A németek és az osztrá-kok legalább vitatkozhatnak. A kicsik, mert szövetségesek voltunk ezt a jogot nem követelhetjük ki magunknak.
Az ülés után sorban mindenki a kicsik, s néhányan a nagyok közül is, közöttük Foch, odajött Brătianuhoz. Foch azt tanácsolta, hogy „tartsatok szigorú fegyelmet a hadseregetekben, s rá se hederítsetek erre a vénasz-szony-bulira”.
Trumbić odasúgta Diamandinak: „Herr Brătianu a mi vezetőnk. Milyen kár, hogy megoszt bennünket a Bánát kérdése. Már előadásom közben tudtam, hogy vesztésre állok. Pašić viszont idős ember, kénytelen voltam az ő álláspontját ismertetni.” Én a gyűlés egész tartama alatt Brătianu mel-lett ültem. Nagyon izgultam, könnyen megmagyarázható lámpalázam volt.
Egyre inkább megkönnyebbült a lelkem, hogy re bene geste per vostrum clarissimum Brătenum247 Pichon 30-án, pénteken, magához hívatta és kö-zölte vele, hogy a francia kormánynak értesülései vannak arról, hogy a Bu-karest szorgalmazza Budapest elfoglalását. Figyelmeztetlek, hogy ehhez nem járulunk hozzá. Brătianu megnyugtatta. Megparancsoltam a hadse-regnek, hogy bármennyire ösztökélnének a szövetségesek az előnyomulás-ra, maradjunk az állásainkban. Két alkalommal megállítottak. A Tisza vona-lát könnyen tarthatjuk, de előnyomulni csak akkor fogunk, ha erre
meg-kérnek Önök, de akkor előbb meg kell állapodnunk a feltételekben, hogy bebiztosítsuk magunkat.
Szombaton ismét kérette Pichon. A Főtanács megtudta, hogy Ön nem akarja aláírni a szerződést. „Arra figyelmezteti, hogy abban az esetben el kell, hogy hagyja Franciaországot.” – közölte vele Pichon. „Sajnálom, hogy Clemenceau úr ettől nem tud aludni, de magától értetődő – válaszolta Brătianu, hogyha nem írom majd alá a szerződést, akkor, nincs amiért Franciaországban maradnom.”
A pénteki nap, május 30. volt a legzaklatottabb napunk, mint ahogyan kiderül a tájékoztatómból. Reggel 9-kor tanácskozás Brătianunál, negyed 11-től 12-ig a csoportnál (az új államok csoportjára utal – sz.), 3-tól 6-ig Brătianunál, utána megint a csoportnál kb. 8-ig. Este 6 után végre megér-keztek a szerződés pénzügyi záradékai. Holnapig át kell tanulmányozni, dolgozd ki a javaslataidat, és gépeld is le azokat. Csak a plenáris megkezdé-se előtt tudtuk átadni a konferencia titkárságára. Egész éjjel dolgoztak a jugoszlávok is. A leadás körülményeit Clemenceau csípős megjegyzésekkel kísérve jegyzőkönyveztette a május 31-i titkos plenárison.
Hétfőn, a Saint-Germain-en-Laye kolostorban részletekben adták oda az osztrákoknak a szerződés fogalmazványát. Változtatás nélkül, semmit nem vettek figyelembe abból, amit mi, a jugoszlávok, a cseh-szlovákok és a lengyelek kértünk. Ezért volt az, hogy Brătianu, mielőtt megnyitották volna a gyűlést átadott egy beadványt, amit mellékelek248. Nem mentem el Saint Germain-be mert úgy gondoltam, hogy udvariatlanságot követek el Ren-nerrel249 szemben. Lásd, Uram! Én, a szerencsétlen győző a legyőzöttel.
Ismeretségünk 1898-1899-ből datálódik, és mint tudod, sok szívességet tett nekünk a magyarok ellenében. Meg akartam óvni magam, s őt szintén attól a méltatlan helyzettől, hogy ilyen körülmények között találkozzunk.
Sokáig beszélgettünk Brătianunál arról, hogy mit tehetünk. Brătianu bi-zalmas körben elengedi valamelyest magát. Minden véleményt beszámít, csak akkor veti el, ha világosan indokolni tudja, vagy adott esetben velünk együtt keresi a lehető legpontosabb megfogalmazását. Amikor diktál, szí-vesen vesz minden stílusra, mondatszerkezetre utaló megjegyzést és pon-tosítást. Sokáig keressük egy-egy fogalom legtalálóbb, legkifejezőbb szino-nimáját, hogy célszerű legyen a szó üzenete. Mindenki elfogadja, csupán-csak ezért a hiúság nélküli közvetlenségéért is, a felsőbbrendűségét.
Arra a kérdésre, hogy mit tegyünk, az volt a válasza, hogy soha nem fog aláírni egy olyan szerződést, amelyben felmondaná az ország szuverenitá-sát. Várni kellene addig, amíg égetővé válik a Bánát ügye, de mert fölme-rült ez az akadály, kényszerítve érzi magát arra, hogy most erre összponto-sítson. A szuverenitás kérdése fontosabb, mint a Bánát ügye.
Szombaton, 31-én, a gyűlés után elmentem a minisztertanács ülésére.
Diamandi, Antonescu és Danielopol volt ott. Brătianu éppen akkor érke-zett, és utasította Antonescut, hogy menjen és közölje Pichon-nal és Cle-menceau-val, hogy nem fog megjelenni St. Germain-ben, ha nem fogadják el a plenárison kért módosításokat.
Én más véleményen voltam. Tekintsük az osztrák szerződést egy ellen-séges ország és közöttünk lévő megállapodásnak, tehát írjuk alá. A kisebb-ségi egyezmény egy közöttünk, illetve a nagy szövetségesek és társultak közötti egyeztetés dolga. Az osztrák békefeltételek záradékában lévő és a kisebbségek dolgait szabályozó paragrafusokra írásban benyújtott, és szó-ban elmondott kifogásaink után, ennek a szerződésnek az aláírása nem ront a helyzetünkön, és nem akadályoz meg bennünket abban, hogy meg-tagadjuk azoknak az utasításoknak az elfogadását, amelyeket a nagyok „a kisebbségek érdekében szükségesnek gondolnak”. Az volt a döntés, hogy hétfőig ne tegyünk semmit. Ha azt tapasztaljuk, hogy az osztrákoknak be-mutatott szerződésben egyetlen módosítást sem tettek, akkor Brătianu az osztrákok távollétében újabb indítványt adjon be.
Miután döntöttünk, Brătianu arra kért, hogy megállapodásunk marad-jon titokban. Előbb elfelejtettem mondani, hogy a vélemények kifejtése közben érkezett meg Mişu. Ő nem hallotta teljesen az okfejtésemet, de fenntartotta az álláspontomat. Az ő támogatása, bár talán sejtette, hogy Brătianu óhaja is az, elég volt ahhoz, hogy az én változatom legyen a dön-tés. Mişu tökéletesen ismeri Brătianu gondolkodásmódját, és tudja, hogy ha szóba hoz valamit, akkor azt ő már régen eldöntötte. Csak azért bocsát-ja vitára, hogy a bocsát-javaslat teljesen kikerekedjen a vélemények ütköztetésé-vel. Brătianu már korábban jelezte szóban Őfelségének a lemondását, ha válságos helyzetbe jutunk, s ahogy ő azt előrelátta.
Antonescu csütörtökön elutazott és vitte a lemondó levelet is, Őfelsé-gére bízva az alaki visszavonulás időpontjának a megjelölését.
Azóta volt még két meleg helyzet. A négyes meghallgatta a monarchia örököseit a kialakítandó hadseregeik létszáma dolgában. Nekünk és a len-gyeleknek 50-50 ezer katonát, a cseh-szlovákoknak és a jugoszlávoknak 40-40 ezret engedélyeztek. Hogy erről a négyes, illetve Wilson mit dönt, azt ember nem tudhatja. Lloyd George az álláspontját és a zsákmányt is Wil-sonnal egyezteti. Az olaszok nem szeretnék teljes mértékben elveszíteni a jóindulatát. Franciaország belháború küszöbén áll, és számít az amerikai és angol csapatokra.
Clemenceau ilyenformán Wilson lábai előtt hasal. A zsidó tőkések az egész társaságot a nagy érdekeltségek összefüggésében gúzsba kötötték.
Egy legyengült Oroszország véghetetlen kiaknázható lehetőség. Ezért nem
csupán beteges fantáziálás, hogy a bolsevizmust a multimilliomos tőkések finanszírozzák.
A másik ügy: ma, június 10-én Brătianut sürgősen kérette a négyes, és sürgették, hogy a csapatainkat parancsolja vissza az 1916-ban kijelölt vonal mögé, tehát ürítse ki a Tiszáig a területet. Azt is megtudtuk az esti Tempoból, hogy Kun Bélát rádiótávírón meghívták a konferenciára.
Wilsonnak teljesen mindegy, hogy ki írja alá a szerződést, mert sietne haza, Amerikába a békével. Minél nagyobb a zűrzavar Európában, annyival inkább szüksége lesz Amerika önzetlen segítségére.
Brătianu minden ellenérvet, ami eszedbe jutna, csatasorba állított.
Wilson szőrmentén, Lloyd George határozottan követel. Foch merőben más véleményen van, de ő az ötödik kerék. Holnap 9-kor tanácskozás Brătianunál, 10-kor folyatódik a tárgyalás.
Én ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a Fővezérkar megkérdezése nélkül ne adjuk fel a Tiszára támaszkodó stratégiai vonalainkat. Nem hívhatjuk ki magunk ellen a sorsot, mint ahogy a csehszlovákok tették, és nem tehetjük ki a lakosságot, a magyar lakosságot sem a bolsevizmus fenyegetésének.
Nem hódolhatunk be a négyesnek, akik talmi békét akarnak Kun Bélával, felajánlva neki Váradot, Szatmárnémetit, Aradot és Temesvárt és esetleg jogalapot a Bánát, a bányák és az erdők követelésére. Mert arra megy a játék, meggyőződhettél róla a Wilsonnak felterjesztett, s a még Károlyi által lefizetett Coolidge titkos jelentéséből.
Előző tapasztalataim alapján és a csapatok visszavonásának megtaga-dása mellett állok ki. Ha Brătianu nem fogadná el ezt az álláspontomat – bár őszintén remélem, hogy elfogadja –, akkor felajánlom a lemondásom.
Nem megyek viszont el Párizsból, míg nem küldesz erre vonatkozó utasítá-sokat. Azon morfondírozunk, magam és a Kormányzótanács is, hogy mi a teendőnk, ha Brătianu holnap tényleg lemond?
Take Ionescu zsákmányra les. Az ő terve egyszerű. Gazdasági és pénz-ügyi ajánlatokat tett az amerikai, angol és francia zsidóknak. Ha hatalomra jut, felpörgeti Brătianu elleni kampányát azzal, hogy ő többet megkapha-tott volna a Bánátból, ő megmentené azt, amit Brătianunak is felajánlot-tak, ha beadja a derekát. Egyensúlyba hozza a valutát és megnyílnak előtte a külföldi hitelek. Brătianu is megtehette volna ugyanezt, ha enged a ro-mán kőolajra, az aranyunkra, vasunkra, erdőinkre és földünk kincseire áhí-tozó ajánlatoknak. Mindent, ami Erdélyben van, megkaparintanának a mi kapzsi és gyalázatos szövetségeseink. Take Ionescu szélesebb látókörű em-ber, mint Brătianu. Ő nem hagyná kiaknázatlanul a föld mélyének kincseit.
Bő forrásai lesznek majd a törekvő természetű újságírók zsebpénzére. A zsidókat is megbékítené azokkal a törvényekkel, „amelyeket a főhatalmak
szükségeseknek vélnek”, hogy a mi számlánkra elveszejtsék Magyaror-szágot és Ausztriát. A románok majd megkapnak egy tenyérnyi területet a Bánátból, s így a kínos bánáti kérdés is lekerülne a napirendről.
Nem ismerem a te álláspontod. Ha te és a Kormányzótanács úgy gon-doljátok, hogy együtt tudunk működni egy olyan kormánnyal, ahol Take Ionescu a spiritus rector, akkor Őfelsége ki fogja nevezni. Másképp nem, mert egyetlen olyan kormány sem kormányozhat Bukarestből, amelyben nincs erdélyi képviselet, legalább tárca nélküli miniszteri szinten. Én nem kívánnék tagja lenni egy ilyen kormánynak. Az a véleményem, hogy célja-ink érdekében az a kívánatos, hogy Brătianu újra megbízást kapjon, s csak akkor hívják vissza, ha az utódja megkapná azokat a jogos követeléseket, amelyeket a nagyok Brătianutól megtagadtak, bízva egyrészt Románia Franciaország iránti lojalitásában, másrészt a pártok közötti széthúzásban.
Igaz, hogy ebben az esetben egy időre elszigetelődnénk. De látod, hogy a magyar bolsevikok meddig jutottak el. Meggyőződésem, hogy mi is igen rövid időn belül lényegesen jobb helyzetbe kerülhetnénk, mint amilyenben most vagyunk. Mert nekünk igazságot sem a szerződések, sem az önren-delkezés, sem a bolsevizmus ellen emelt gát érvei stb., nem hoznak. Csak a kitartásunk segíthet igazunknak érvényt szerezni.
Tudatában vagyok annak, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása sok románt, akik pénzt akarnak költeni Párizsban, kellemetlenül érintene.
Az amerikai románok és a szibériai foglyok helyzete sem lenne könnyebb.
Nagyobb a veszteségünk nem lehet annál, amit a négyes gyalázatos pa-rancsainak az elfogadása okozna: eltaposnák a szuverenitásunkat, elvesz-tenénk gazdasági és politikai függetlenségünket, megtizedelnék a hadsere-günket, hátra parancsolják az arcvonalunkat és elvesztenénk a városokat és a Bánátot.
Természetesen csak akkor tagadhatjuk meg az engedelmességet, ha a hadseregünk szelleme és fegyelme erre bátorítana. Hogy a szövetségesek-től bármiféle katonai segítséget kaphatnánk, az ábránd. Ha a németek nem írnak alá, a szövetséges csapatok túl gyengék ahhoz, hogy rákényszerítsék őket. Ha aláírnák, és nem szerelnek teljesen le, az antant katonái dobnák el a fegyvereiket, és saját maguk szerelnének le. (Kérlek, hogy dönts, és min-den eshetőségre küldj instrukciókat.)
Ma, június 11-én 10 órakor Brătianuval együtt az öt külügyminiszter, a négyes eunuchjai előtt voltunk. Brătianu nevezi őket így, mert sem hatás-körük, sem erejük nincs bármit határozni. Mellettem jobbra Brătianu ült, mögöttünk Toma Dumitrescu ezredes és Constantin Brătianu titkár. Szem-ben velünk elnökölt Pichon, tőle jobbra ült Lansing, Balfour, Sonnino250 és a japán. Referensként Tardieu. Brătianu keresztre feszítésén még ott volt
20-30 referens és titkár stb. Az asztalunktól jobbra, egy kis asztal mellett Beneš és Kramaŕ foglalt helyet. Napirenden: a román–magyar, illetve a csehszlovák–magyar határvonal nyilvános közlése.
A kezünkbe adtak nyomtatványokat és egy térképet. Azt az egyetlen példányt, Mişu magával viszi Bukarestbe. Ahogy szert teszek egy példány-ra, elküldöm neked. Pichon Tardieu-nek adott szót. Ő röviden elmondta, hogy a napirend a tízek bizottsága által javasolt és a négyes által jóváha-gyott határvonalak bemutatása. Most átadják a román delegációnak, a négyes 4 órára várja a választ. Sürgősen dönteni kell, mert a Csehszlováki-ában parancsnokoló francia tábornok251 levele szerint, a magyarok már Pozsonyt támadják. (Így bizonyosodik be, hogy a négyes békeajánlatot tett Kunnak, most pedig új határokat akarnak neki javasolni. Ha elfogadná, el-vesztené a városokat stb. Együgyűség azt hinni, hogy a győzelem mámorá-ban bedőlnek az antant plátói ígéreteinek.) Brătianu időt kért, hogy refe-rálhasson a román kormánynak tekintettel arra, hogy a most, először kéz-bevett térképen a bejelölt határvonal lényegesen különbözik attól, amit az 1916-os szövetségi szerződésben leszögeztek, következésképp egymaga nem vállalhatja a Románia jövőjét meghatározó döntés felelősségét. Hogy értelmezni tudja a területi bizottság döntését, kéri, hogy tegyék számára elérhetővé a bizottságok vitajegyzőkönyveit. Lansing jóindulattal, Balfour türelmetlenül azonnali jóváhagyást sürgetett. Brătianu nem tágított, elfo-gadta mégis, hogy ha a Nagykároly és Csap és a Váradtól Szegedig húzódó határvonal függőben marad, a Nagykároly és Várad közötti szakasz kitűzött vonalát elfogadhatja. A tárgyalás több mint egy órát tartott. A vége az lett, hogy Brătianunak szüksége van 12 napra, hogy egy külön megbízott útján megtudja a kormány álláspontját, amit azonmód a négyes tudomására hoz.
Visszatértünk Brătianu lakására és sokáig tanakodtunk azon, hogy mit válaszoljon, ha netán a négyes délután meghívja. Miután részletesen ki-elemeztük a kitűzött határvonalat, mindannyian egyetértettünk abban, hogy az apró módosításokkal tulajdonképpen elfogadható.
Milyen módosításokkal?
1) szorgalmazni kell, hogy a határvonalat 10-15 km-rel tolják el a vasút nyomvonalától,
2) ki kell igazítani Nagykároly és Csap között, és fontosabb kiigazítás lenne
3) megkapni a Maros torkolatát. Ha a magyarok felé a határ megvan, akkor összpontosíthatnánk a Bánát ügyére.
Brătianu szkeptikus volt. Attól fél, hogy ha alkuba bocsátkozunk nem csak hogy semmit sem érnénk el, hanem gyengülnének a pozícióink, az
alapelv felhagyása miatt. Beszélgetésünk ideje alatt érkezett meg az a leve-led, amelyben tájékoztatsz a svábok és a magyarok perszonálunióval kap-csolatos ajánlatáról252. Eldőlt az is, hogy Mişu utazik ma este, miután fonto-lóra vettük, hogy esetleg Diamandi, vagy én mehetnék-e Bukarest és Sze-ben tájékoztatására. Én nem vállaltam, hiszen járatlan vagyok az Ó-királyság belső dolgaiban és túlságosan is radikális vagyok. Mişu elsősor-ban diplomata, talán túl objektív. Diamandi azon kívül, hogy ügyes diplo-mata, érzékeny lelkű ember is. „Diamandi radikálisabb, mint Ön!” – vála-szolt okfejtésemre Brătianu. Brătianut kihívták. Lapedatu mellém lépett, és kért, hogy ragaszkodjak Diamandi vagy a magam jelöléséhez, mert Mişuban a világon semmilyen nemzeti érzület nincs. Ebben a pillanatban visszajött Brătianu és közölte, hogy Mişu ma este utazik.
Beszéltem Mişuval a magyarok megkörnyékezéséről. Szerinte egyez-zünk meg Sonninoval és Orlandoval Párizsban, hogy ne érjen később az a meglepetés, hogy orrol ránk Clemenceau, Lloyd George és Wilson, ha ne-tán a magyarokkal közösen csapatokat csoportosítanánk a jugoszláv határ-ra. Ezzel számolnunk kell stb. Borghese253 be akar csapni stb. Nem fog be-csapni – mondtam, ha segíteni fog, hogy kiegyezzünk a magyarokkal.
Azt hiszem, hogy az a jó, ha nem hagyod magad befolyásolni, hanem, ha Brătianu beleegyezett, folytasd a magyarok becserkészését. Mi ismerjük őket, nem a regáti urak. Tehát teljes tekintélyeddel dobd be magad.
Azt hiszem, hogy az a jó, ha nem hagyod magad befolyásolni, hanem, ha Brătianu beleegyezett, folytasd a magyarok becserkészését. Mi ismerjük őket, nem a regáti urak. Tehát teljes tekintélyeddel dobd be magad.