Wilson elnök elutazása előtt levelet írt Brătianunak, amelyben sajnál-kozott, hogy nem volt alkalom „átbeszélni néhány, Románia számára igen fontos kérdést”233. Valószínű, hogy valamiféle válasz volt ez Brătianu április 22-i levelére, amelyben tárgyszerűen nehezményezte, hogy: „a nagyha-talmak kompromisszumokat tesznek egymásnak a kisebb államok rovásá-ra”. A május 6-i felháborító, majd a másnapi drámai gyűlés után már az is megfordult a fejekben, hogy az 1913 évi „anyagi nyereségek is elveszhet-nek”.
A németek megkapják a békeszerződés és mellékletei szövegét. 15-ös számmal jelölve ott ül az asztalnál Alxandru Vaida-Voevod is.
Tény, hogy élesre váltott a helyzet a Németországgal aláírandó versailles-i szerződés dolgában, amit a román küldöttségnek a konferencia-terem ajtajában adtak át, öt perccel a nyilvános megbeszélése előtt, tehát átolvasni sem volt idő. Brătianu aláírta234 aztán, hogy „ne zavarja a hangu-latot”, hiszen Romániát „nem érdekelte tulajdonképpen a németek ügye”.
Romániát csak áttételesen érintette a szerződés néhány passzusa. A 224.
cikkely és a hozzá tartozó VIII. melléklet volt az egyik Romániát tételesen is érintő tétel, amely kizárja Németország mindennemű jogcímét és követe-lését a Constanţa –Konstantinápoly kábelre és azt Romániának ítéli. A má-sik, a 259. cikkely 6. bekezdése, amelyben Németország lemond a bukares-ti szerződésből fakadó minden előjogáról. Az fontos volt, hogy Lloyd George kezdeményezésére a szerződés egyik záradéka semmissé és hatály-talanná teszi a breszt-litovszki és a bukaresti békét, Románia egyik nehezen gördíthető terhét a konferencián.
A jóvátétel dolgában: aki a második sorban állt, az a londoni konferen-cia (1921. március 28. – május 5.) asztaláról lehullott morzsákat sepreget-hette össze. Németországot egy kimondhatatlan szám, 132 000 000 000 aranymárka bírságra ítélték, amiből Romániának papíron 1%, tehát kb. 1,3 milliárd aranymárka jutott, de ennek egy nagyon kis hányadát számolták el235. A nagy bizonytalanságban Brătianu lazán aláírt, de Erdélyben ez egy kicsit másképp csapódott le. Vaida a tárgyalások közben az összefüggések-ről reflektált egy Maniunak küldött levélben:
„Jó lenne, ha a volt ellenségek minden vagyonát a lehető leghamarabb zárolnátok és felszámolnátok, s csak azokat a részvénytulajdonokat ismer-nétek el (a szövetséges tulajdonosoknak is), amelyek a részvényes birtoká-ban már a háború előtt megvoltak. A svájciak és a hollandok közvetítésével a mi nagy szövetségeseink kéz alatt vásárolják fel a németek részvényeit, és azt akarják velünk aláíratni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiától örö-költ vagyont egy szövetségközi bizottság ossza majd szét. Az adósságokat ugyanígy. Mienk lesz jóvátétel helyett az adósság, ha nem figyelünk oda. A szándék az, hogy az osztrák-magyaroknak könnyítsenek a terhein, hogy felejtessék el velük a Németországhoz való csatlakozás ábrándjait.”236
Olvassuk a teljes történetet a következő levelekben:
XII. Párizs, 1919. május 25. (részlet)237. Két hete tanácskozunk a görö-gökkel (Politis), a cseh-szlovákokkal (Kramaŕ), a jugoszlávokkal (Trumbić és Jovanović ) és a lengyelekkel (Grabszky) váltakozva Antonescu vagy Diamandi. Tegnap volt egy hete, hogy közös interpellációk intéztünk a né-gyeshez, amelyben azt kértük, hogy tájékoztassanak, és tárgyalhassunk az osztrákoknak és a magyaroknak átnyújtandó békefeltételekről. Máig
sem-milyen választ nem kaptunk. Ahogy megtudtam, Tardieu, ez a nagystílű akarnok, valahol kijelentette, hogy nem fogunk választ kapni. Hát így keze-lik a mi suplex libellus-unkat. A jóvátételi bizottságban viszont a franciák mindenféle, nekünk és a monarchia örökösei számára egyértelműen ked-vezőtlen döntéseket akarnak becsempészni Ausztria és Magyarország javá-ra.
Mi ellenezzük, de pl. a tegnap nem tudtuk megakadályozni, hogy Ausztriától 100 tenyészbikát kérjenek, amelyeket az olaszok (50-et) és a jugoszlávok, meg közöttünk (25-25-öt) osztottak szét.
Kossuth dunai konföderációs lecsóját ismered. A cseheknek azt ajánlot-ták, hogy kössenek 5 évre szóló, vám engedményes gazdasági egyezményt Ausztriával és Magyarországgal. Nekünk az a dolgunk, hogy együtt tartsuk a csoportot, ami nem egyszerű feladat, mert a naponta tartott tanácskozá-sokon kirobban valamilyen konfliktus a csehek és a lengyelek között. Eddig sikerült. Megállapodtunk az elvekben. A kivitelezés sántikál, de halad. A kényesebb kérdéseket függőben hagyjuk, például az osztrák-magyar bank felszámolásának a kérdését, mert Kramaŕ képtelen megérteni azt az elvet, hogy előbb a hitelezőket kell kielégíteni, és csak azután a részvényeseket.
Mi együtt akarjuk tartani a csoportot, és rávenni őket, hogy szolidárisan együtt lépjünk például abban, hogy a nobis sine nobis238 előkészített szer-ződést ne írjuk alá. Nincsenek illúzióim, de remélem, hogy legalább rész-eredményeket elérhetünk így.
Az olaszok háborognak a franciákra. Az olasz lapok az elképzelhető leg-durvábban támadják Franciaország politikáját. Clemenceau és Pichon fél egy erős Itáliától. Mellesleg Olaszország nem szakította meg gazdasági kap-csolatait Németországgal a háború alatt sem.
Hogy ezt megakadályozzák, a franciák a jugoszlávokat pártolják. Hogy mi se erősödjünk meg túlzottan, mert érdekünk egy olasz szövetség, meg-kísérelnek egy nagy Jugoszláviát összehozni. Ugyanezen okból fenyeget bennünket Besszarábiában a népszavazás, miután 2-3 évig a Népszövetség szövetségi csapatai (az emberi képmutatásból és Wilson világuralmi becs-vágyaiból halva született csecsemő) a területet megszállva tartanák. Fran-ciaország öregedő csontjaiban érzi a gyengülését, és féltékeny a fiatalos olaszokra. A lakossága évente 30 ezerrel csökken. Remélem, lesz majd időm részletesen kifejteni neked ezt a nagyon fontos kérdést, amely hosszú távú hatásában befolyásolhatja jövendő külpolitikánkat. […]
Mihamarabb zárolni kell valamennyi ellenséges ország polgárának a te-rületünkön lévő vagyonát és megkezdeni a felszámolását. Az a veszély fe-nyeget, hogy a németek a semlegesek cinkosságával átmentik a részvénye-iket a franciákhoz, az angolokhoz és az amerikaiakhoz. Egy törvényerejű
rendelettel nyilvánítsatok semmisnek minden ilyen mesterkedést 1918.
december 1-jétől visszamenőleg. […]
Rövidesen Erdélybe érkezik egy bizottság, amely a nálunk lévő állapo-tokat kívánja tanulmányozni. Sikerült elhalasztatnom az indulásukat, hogy időt nyerjünk, hogy csinosítsuk a székely ügyet, és legyen időtök Kolozsvár-ra költözni. Kimondottan Kolozsvár (egyetem, iskolák) és a városok az elemzés tárgya, és persze mellesleg a bányák, erdőgazdaság és a kissármási gázmező stb. Mindenkinek csöpög a nyála, és fájdalom, ezek között romá-nok is vannak, akik az idegen tőkével előtárnák Erdély kincseit. Én minden-ki figyelmeztetek arra, hogy az alkotmányozó gyűlés után választott parla-ment által jóváhagyott privilégiumok lesznek véglegesek. Minden igyekeze-tünk az, hogy a jövő nemzedékeknek is maradjon annyi tartalék, hogy ők majd saját tőkével értékesíthessenek. […]
Jó lenne Isopescut239 Prágába kinevezni, Bécsbe pedig a mi emberün-ket, aki magyarul és németül is tud, és aki alaposan ismeri a magyarokat. A magyar emigránsok gátlás nélkül ármánykodnak Alise, Pinon és a szövetsé-gesek katonai bizottságának a támogatásával, akiket nem nehéz félreve-zetni. Bécs még sokáig a magyar emigránsok fészke lesz, ahonnan majd folyamatosan gyötrik a szövetségeseket. Isopescu nem ismeri eléggé a magyarokat. A Brătianunak küldött tájékoztatóiból látom, hogy nincs a helyzet magaslatán. Bécsbe tehát a legjobb emberünket kell hogy küldjük.
Csapataink elindulása Budapest felé egyre sürgetőbb és egyre fonto-sabb. Brătianu ma azt javasolta, hogy utazzak Bukarestbe, hogy ott részle-tesen tájékoztassalak benneteket az itteni helyzetről. Megnyugtattam, hogy az én pontos tájékoztatóim alapján naprakészen tudod, hogy itt mi történik, a magyarokra vonatkozó taktika stb. dolgában, nincs mit megbe-széljünk, hiszen bárhol vagyunk, te meg én ugyanúgy gondoljuk.
A négyes szorult helyzetben van. Teljesen mindegy nekik, hogy ki ír alá Magyarország nevében, csak lássa már azt az aláírást a békeszerződésen. A sajtóban sikerült lejáratnom Kunt. Most Károlyi Gyula és a tragikomikus kormányának tagjai ellen szervezem a sajtókampányt. Ne mozdítsátok az arcvonalat addig, amíg a szövetségesek garanciát nem adnak arra, hogy: 1) beszállnak velünk azonos harci értékű csapatokkal, 2) legalább formálisan elismerik Besszarábia csatlakozását, 3) hogy Budapest megszállása és egy demokratikus kormány felállítása után, ők gondoskodnak a magyarok le-fegyverzéséről. Lévén hogy ők nem ismerik a magyar viszonyokat és az embereket, bízzák meg a Kormányzótanácsot, illetve a román kormányt, hogy a magyarokkal közösen meghatározza a kormány összetételét. A ha-dizsákmány!
Az lenne a jó, ha egy olyan magyar kormányt lehetne összehozni, amely lemond a javunkra a Bánátról és Békésről. Óriási lenne, ha az így felállt kormány a magyarok nevében egy román-magyar kettős államalakulat létrejöttét támogatná! Nem kell spórolni a jó szóval, az ígéretekkel és a pénzzel!
Brătianu már korábban megírta Pherekydének, hogy nélküled egy ta-podtat se lépjen magyar ügyben. A tárgyalásokat vezethetné egy diploma-ta az országból (Derussi, aki most Párizsban van, sürgősen haza lehetne hívni.), és tőlünk egy, vagy két ember (Bontescu, Erdélyi, Goldiş), vagy csak mi, ahogy több esélyünk lenne.
Az offenzíva vezetését ne adjátok át Franchet d’Esperey-nek, hanem a Főhadiszállás és a főparancsnokság legyen a vezető. […]
A Bánát kérdése res indicata. A (területi) bizottság megtette a javasla-tát, a négyes rábólintott, elfogadva azt a határvonalat, amit az átküldött térképen berajzoltak. A szerbek felbátorodtak, és többet kértek. Határozot-tan visszautasították őket.
Wilson közvetlen környezetében nincs minden rendben, egyik titkára felmondott. Nem akárki, a jövendő külügyminiszter. Az oka az, hogy Wil-son Görögországnak adná az Égei-tenger teljesen bolgár partvidékének egy részét. A tőlünk visszatért újságírók beszámolói gondolkodóba ejtették Tardieu-t. Puhatolózott nálunk, és ajánlatott tett: ha leülnénk tárgyalni, akkor talán kijáratot kaphatnánk a Bánátban a Tiszához. Brătianu azt vála-szolta, hogy a Bánát nem alku tárgya.. Adjanak a szerbeknek egyre többet, mert akkor biztosan megszerezzük az egész Bánátot. Ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy ajánlatot tesznek arra, hogy foglaljuk el Budapestet, és állítsunk fel ott egy akármilyen kormányt, amellyel majd azt tennének, amit akarnak, hogy minket kellemetlen helyzetbe hozzanak. Előrelátható, hogy megkörnyékeznek. Legyetek tehát résen, készüljetek a Bánáton kívüli bánáti mozgalomra, és tevékeny ellenállásra a Bánátban. […]
Iliescu tábornoknak írt Bernből Kaunitz (Andrássy köréből)240 hogy sze-retne egy megállapodást velünk. Tanácskoztunk, hogy a magyarok mai helyzetéből mit lehetne kihozni. Megegyeztünk abban, hogy Iliescu men-jen Bernbe, és közülünk valaki segítse Genfből a szükséges adatokkal stb.
Ez e hónap 10 vagy 11-én volt.241