Alaptörvény Q) cikke – fenntartható fejlődés és biztonságos környezet

Az Alaptörvény Q) cikke kifejezetten is nevesíti a fenntartható fejlődés követelményét, valamint magába foglalja a biztonságos környezet követelményét is. ⁵⁰⁰ Eszerint „Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.”

A Nemzeti hitvallás hetedik fordulatában is megjelenik a fenntartható fejlődés követelményének a triásza, amely a gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődést és fenntartást foglalja magába.

Emellett a költségvetési gazdálkodás elvei között is megjelenik a fenntarthatóság követelménye az Alaptörvény N) cikkében.

A fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés követelménye esetenként megjelenik más nemzetek alkotmányában is. A svéd alkotmány is rögzíti, hogy a közintézményeknek támogatniuk kell a fenntartható fejlődést, amely „jó” környezetet teremt a jelen és a jövő generációi számára, és állami kötelességként deklarálja a környezetvédelmi célok megvalósítását. Továbbá több állam alkotmánya nevesíti a fenntartható fejlődést, mely államcélként szerepel a svájci alkotmányban, illetve az általános rendelkezések között kap helyet a lengyel alkotmányban, Litvánia alkotmánya pedig az állam kötelezettségei között nevesíti.

A fenntarthatóság a jövőről való gondolkodást meghatározó szemléletmód, amelyben a környezettel, a társadalommal és a gazdasággal kapcsolatos megfontolások egyensúlyban vannak egymással a fejlődés és egy magasabb életszínvonal elérésére való törekvés során. Ez a három szféra – társadalom, környezet és gazdaság – szorosan összefonódik. Például, egy gazdag társadalomnak egészséges környezetre van szüksége ahhoz, hogy polgárai számára élelmiszert, erőforrásokat, tiszta ivóvizet és levegőt tudjon biztosítani. A fenntarthatósági paradigma lényeges változást jelent a gazdasági fejlődésre fókuszáló korábbi szemlélettel szemben, amely súlyos társadalmi és környezetvédelmi következményekkel járt. ⁵⁰¹

A fenntartható fejlődés követelményének gyökerei, a környezethez való joggal párhuzamosan a nemzetközi jogból erednek. 1983-ban az ENSZ Közgyűlés határozata alapján kezdte meg munkáját az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága, amely 1987-ben „Közös jövőnk”

500 Ebben az alfejezetben kifejezetten a környezethez való joggal összefüggésben született nemzetközi egyezmények vizsgálatát tartottam szem előtt, ugyanis az élelemhez való jog nemzetközi jogi megjelenését és elhelyezkedését, már egy külön fejezetben elemzés alá vetettem.

501 A fenntartható fejlődés jogáról Isabella D. Bunn: The Right to Development. American University of International Law Review. Vol. 15. (1999-2000), 1425-1467. p., Szabó Marcel: A fenntartható fejlődés:

nemzetközi jogi elmélet és szerződéses gyakorlat. In: Raisz Anikó (szerk.): A nemzetközi környezetjog aktuális kihívásai. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2012, 161–174.; Bándi Gyula: A fenntartható fejlődés jogáról. Pro Futuro, 2013/1, 11–30;.

141

címmel kiadott jelentésében a gazdasági növekedés olyan új korszakának lehetőségét vázolta fel, amely a fenntartható fejlődés globális megvalósítására épít, megőrzi a természeti erőforrásokat, s amely megoldás lehetne a fejlődő országok nagy részében elhatalmasodó szegénység leküzdésére is. A jelentésben megfogalmazottak szerint „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációinak szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk szükségleteinek kielégítését.” A fenntartható fejlődés definícióját a magyar Alkotmánybíróság, közel harminc év távlatából a következőképpen fogalmazta meg: fenntartható a fejlődés akkor, ha a gazdaság fejlődése folyamatos szociális jobblétet eredményez az ökológiai eltartóképesség határain belül, megőrizve a természeti erőforrásokat a jövő generációk számára.⁵⁰²

A harmadik generációs jogok fő jellemzői, hogy azok az egész emberiség tekintetében, globális kívánalmakat fogalmaznak meg és, hogy ezen jogok nemzetközi szerződésekből, a nemzetközi jogban elismert nemzetközi jogi dokumentumokból erednek. Ez a harmadik generációs alapjogi jelleg húzódik meg ebben a rendelkezésben, amely a békéhez való jog mellett, a környezetvédelemhez való jognak a fenntartható fejlődést képező részét helyezi előtérbe. ⁵⁰³ A Q) cikk az állam nemzetközi felelősségére is utal, ami már a Nemzeti hitvallásban is megjelenik a Kárpát-medence többi államával való együttműködés kapcsán, de a környezethez való jog alanyából is levezethető.⁵⁰⁴ A Kárpát-medence európai viszonylatban is kiemelkedő gazdagsággal, mozaikos élővilággal rendelkezik, amely hazánk hegyvidékekkel övezett földrajzi helyzetéből és a klimatikus viszonyokból adódik. A Kárpát-medence területét, a Pannon régiót az Európai Unió hét biogeográfiai Natura 2000 régiója között kiemelt védelemben részesíti, amely kis területi kiterjedése ellenére, rendkívül sok állat- és növényfajnak ad otthont.⁵⁰⁵

A Pannon régió biológiai sokféleségének megőrzésében kiemelkedő a felelősségünk, hiszen a környező országokba is átnyúló Pannon régió több mint háromnegyede hazánkhoz tartozik.⁵⁰⁶ A Pannon régióba tartozik Magyarország teljes területe, Szlovákia, a Cseh Köztársaság és Románia, illetve Szerbia, Horvátország és Ukrajna peremterületei.

50216/2015. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [77]

503 Bándi Gyula a Q) cikkel összefüggésben rámutat arra, hogy annak (1) bekezdése sokban követi az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. cikk (3) bekezdésének gondolatmenetét. Bándi Gyula: A fenntartható fejlődés jogáról. Pro Futuro, 2013/1, 11–30. p.

504 Fodor László: Környezetjog. Debreceni Egyetemi Kiadó. Debrecen, 2014. 112. p.

505 Az Európai Bizottság is elismeri, hogy noha a pannon régió az EU területének alig 3%-át fedi, mégis az élőhelyvédelmi irányelvben felsorolt 118 állat- és 46 növényfajnak, valamint a madárvédelmi irányelv I.

mellékletében felsorolt mintegy 70 madárfajnak ad otthont. Kerstin Sundseth: Natura 2000 a pannon régióban.

Az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, 2010. 5. p.

506Greguss Ditta – Gyulai Iván – Bertrand Sansonnens – Friedrich Wulf: A biológiai sokféleség megőrzése. Az élet sokszínűsége. Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest. 2012.

142

A Nemzeti hitvallás hetedik fordulatával kapcsolatban Juhász Imre alkotmánybíró a 16/2015. (II.

9.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásában megállapította, hogy ez jelzi, hogy

„Magyarország a fenntartható fejlődés keretei között elkötelezett a Kárpát-medence természeti és épített környezetének megóvása iránt, tekintettel úgy a jelenkor emberére, mint a jövő nemzedékekre is. Magyarország tehát kiáll a fenntartható fejlődés mellett, biztosítandó a jövő nemzedékek számára is az egészséges környezetet, ugyanakkor, mivel a környezeti problémák függetlenek az államhatároktól, a természet és környezet védelmét globális kérdésként kezeli.

Másrészt megváltozott az egészséges környezethez való jogért való felelősség alanyi köre is. Az Alkotmánybíróság ugyanis az egészséges környezethez való jogra lényegében mint az állam intézményvédelmi kötelezettségének esszenciájára tekintett.”⁵⁰⁷

Ezzel a fordulattal az alkotmányozó mind a természetes, mind az épített környezet védelmét kiemeli. A Kárpát-medence adta természeti értékek megóvásának a kötelessége – Magyarország államhatárait figyelembe véve – egy extraterritoriális hatályú önkötelezést vállal, amely összhangban van a már idézett Q) cikk világ népeinek együttműködési kötelezettségével. Ez természetvédelmi és környezetvédelmi értelemben is egy helyes hozzáállás, ugyanis az államhatárokon átívelő környezeti kihívásokat globális rendszerszemlélettel lehet kezelni.

A környezethez való jog nemzetközi szabályozása tekintetében alapvetően három csoportra oszthatjuk a releváns nemzetközi dokumentumokat abból a szempontból, hogy milyen súlyúak az emberi jogok rendszerében.⁵⁰⁸

Az első csoportba az emberi jogok hivatalos katalógusai tartoznak, úgymint pl. az ENSZ egyezségokmányai és az Emberi Jogok Európai Egyezménye. Ezek általában nem tesznek közvetlen említést a környezetvédelemről és a környezethez való jogról, ti. ezen egyezmények régebbiek, mintsem hogy a környezet védelmének világméretű problémája felmerült volna.⁵⁰⁹ A második csoportba tartoznak azok a nem kötelező erejű nemzetközi dokumentumok, amelyek alapelvi szinten fogalmazzák meg a környezethez való jogot. Elsőként az ENSZ 1972-es

507 16/2015. (II. 9.) AB határozat [146]

508 Bándi Gyula: Környezetjog. Szent István Társulat, 2011. 98. p.

509 Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke szerint: „Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz…” A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 7. cikk szerint: „…(elismerik) mindenkinek jogát az igazságos és kedvező munkafeltételekhez, melyek különösen az alábbiakat biztosítják… b) biztonságos és egészséges munkakörülményeket.” A 12.1. cikk szerint „… (elismerik) mindenkinek jogát arra, hogy a testi és lelki egészség elérhető legmagasabb szintjét élvezze…” A 12.2. cikk szerint „… (a fentiekkel kapcsolatos) intézkedéseknek különösen az alábbiakra kell kiterjedniük … b) a környezet és az ipar egészségügyének minden vonatkozásában történő megjavítása…”

143

Stockholmi Környezetvédelmi Világkonferenciája említette az 1. sz. alapelvben, kimondva, hogy

„Az embernek alapvető joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez egy olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget, ugyanakkor pedig ünnepélyes kötelezettsége, hogy e környezetet a jelen és jövő nemzedékek számára megóvja és javítsa.” Húsz évvel később, a Riói Nyilatkozat 1. sz. alapelve tulajdonképpen megismétli a fentieket: „Az emberek állnak a fenntartható fejlődés középpontjába. Joguk van az egészséges és produktív életre a természettel harmóniában.” Az Emberi Jogok Bizottsága 2003-ban határozatot hozott az emberi jogok és a környezetvédelem vonatkozásá2003-ban a fenntartható fejlődésre figyelemmel.⁵¹⁰ Ebben a béke, biztonság, stabilitás (harmadik generációs problémák) és a fejlődéshez való jog kérdését a fenntartható fejlődéssel hozták összhangba.

A nemzetközi dokumentumok harmadik csoportjába sorolhatjuk azokat a nem globális nemzetközi szerződéseket, amelyek a környezetvédelmi kérdésekről szólnak. A környezethez való jog procedurális elemeit széles körben megteremtő Aarhus-i Egyezmény, melynek preambuluma mintegy hivatkozási alapként állapítja meg: „felismerve szintén, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy egészségének és jólétének megfelelő környezetben éljen, továbbá mind egyénileg, mind pedig másokkal együttesen kötelessége a környezet védelme és javítása a jelenlegi és a jövőbeli generációk javára.” Ez az Egyezmény összekapcsolja az emberi jogokat és a környezeti jogokat, elismeri, hogy kötelességünk áll fenn a jövő generációk felé, megalapozza azt az álláspontot, hogy fenntartható fejlődés csak minden érintett bevonásával érhető el.

Az Alaptörvény Q) cikkéből az is következik, hogy a hazánk által ratifikált nemzetközi környezetvédelmi egyezmények mellett, a további soft law jellegű, harmadik generációs környezeti jogok védelmére irányuló nyilatkozatok és állásfoglalások is az emberiség fenntartható fejlődése, valamint a jövő nemzedékek érdekében figyelembe veendő a magyar jogalkotó által.

Bándi Gyula véleménye szerint a környezethez való jog nélkülözhetetlen tartalmi elemei attól függetlenül jelennek meg, hogy milyen jelzővel ruházzuk fel a kérdéses jogot, így beszélhetünk egészséges, zavartalan, esztétikus és biztonságos környezethez való jogról, illetve a környezet egészségéről.⁵¹¹

Az Alaptörvény Q) cikkének a biztonságos környezethez való joggal való kapcsolata folytán szükséges kiemelni, hogy Bándi Gyula szerint „a biztonságos környezethez való jogban benne van, hogy a globális és regionális nemzetközi dokumentumok összekapcsolják a környezethez

510 Human rights and the environment as part of sustainable development, Commission on Human Rights resolution 2003/71. idézi Bándi Gyula: Környezetjog. Szent István Társulat. Budapest, 101. p.

511 Bándi Gyula: Környezethez való jog. In: Schanda Balázs – Balogh Zsolt: Alkotmányjog – Alapjogok.

Pázmány Press. Budapest, 366-367. p.

144

való jogot a békéhez, leszereléshez, nukleáris fegyverkezés elleni fellépéshez fűződő megfontolásokkal.”⁵¹²