A vizsgált időszakban már kiterjedt nemzeti és nemzetközi környezetjogi aktivitásról beszélhetünk, hiszen az első, 1972-es stockholmi környezetvédel-mi konferencia fordulópontot jelentett a környezetvédelemben. Kezdetben a problémák egyedi megoldási kísérlete a jellemző, egyes részterületeket szabá-lyozó normákkal, egyezményekkel, amelyek a következmények mérséklésére törekedtek, ún. end-of-pipe technológiákkal,15 ráadásul nemigen illeszkedtek egymáshoz. A normák megszületésének sorrendje az egyes környezeti hatások felismerését, felmerülését, súlyosságát követi, így az időben későbbi, kevéssé súlyosnak értékelt problémakörök akár ki is maradnak a szabályozásból.16
A magyar, valamint a szocialista szektor környezetjoga is hamar lendületet kapott, megszülettek az első környezetvédelmi törvények,17 köztük a hazai is.18 A kor vélekedése szerint korszerű törvény19 állampolgári jogként nevezi meg az emberhez méltó környezetet, céljai között szerepel az ember egészségének védelme, a jelen és a jövő nemzedékek életfeltételeinek javítása érdekében védelmi szabályok kialakítása. Általános védelem alá helyezi a földet, a vizet, a levegőt, az élővilágot, a tájat és a települési környezetet, lefekteti hasznosításuk, felhasználásuk és alakításuk alapvető szabályait, kimondja a szennyezés, bár-miféle káros hatásnak kitétel általános tilalmát. Részletszabályokat – számolva más környezeti normákkal – nem alkot, kimondja azonban azt az elvet, hogy az
„[…] emberi környezet védelmére e jogszabályok rendelkezéseit – e törvénnyel
13 B (2011) i. m. 13., F –P i. m. 16–23.
14 B (2001b) i. m. 18.
15 B (2011) i. m. 15.
16 Például a hulladék kérdése a magyar jogban ilyen késői kezelésű.
17 F i. m. 132–148.
18 Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény.
19 T (1981) i. m. 103.
összhangban – kell alkalmazni.”,20 a „környezetvédelem alkotmányává”21 téve így a törvényt.
A felelősség tekintetében számottevő előrelépést jelent, hogy egységes cím alatt tárgyalva, egységes rendszerbe foglalva fogalmaz meg általános tilalma-kat, követelményeket és szabályokat. Kimondja, hogy aki tevékenységével vagy mulasztásával az emberi környezet szennyeződését, ártalmát vagy károsodását idézi elő, köteles azt korlátozni vagy megszüntetni és megfelelő védekezést kialakítani.22 A védelmi intézkedések ellenére is jelentkező jelentős környezeti ártalom esetében a káros tevékenység korlátozását, illetve megszüntetését kell elrendelni. Általános bírságolási lehetőséget teremt a jogszabályok, hatósági intézkedések megszegőivel szemben, amely nem mentesít az egyéb jogkövetkezmények alól. A polgári jogi kárfelelősség szabályait a Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemi felelőssége alá rendeli, s új, nevesített büntető tényállást statuál, a környezetvédelmet sértő bűncselekményt.23
A törvény rendelkezéseire épülő jogszabályok központi irányító szervezet24 alá rendelt államigazgatási szervezetet nevesítenek, ami összehangoló, koordi-náló szerepet tölt be, a Központi Környezetvédelmi Alap létesítésével pedig célzott költségvetési forrás is keletkezik a környezetvédelmi beruházásokhoz.25 Az emberi környezet védelmével kapcsolatos tevékenységek – elosztva a feladatokat a minisztériumok és országos hatáskörű szervek között – ágazati irányítását külön jogszabály rendezi.26 Kiépül tehát egy, a teljeskörűségre tö-rekvő szabályrendszer, mellé apparátus, a feladat- és hatáskörök megosztása hozzárendelt pénzügyi forrásokkal. Ezen a jogszabályi alapon és hatósági hát-téren nyugszik a rendszerváltást megelőző időszak hazai környezetjoga, amely
20 1976. évi II. törvény 53. § (2) bekezdés.
21 T (1981) i. m. 103.
22 1976. évi II. törvény 43. § (1) bekezdés.
23 197. § (1) Aki az emberi környezet védelem alatt álló tárgyait úgy szennyezi, ártalomnak vagy károsodásnak teszi ki, hogy ezzel az ember életét vagy egészségét jelentős mértékben kedvezőtlenül befolyásolja – ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg – három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán emberi életre veszély származott.
(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott cselekményt gondatlanul követi el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
24 Minisztertanács, Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács.
25 3/1976. (VI. 19.) OT–PM sz. együttes rendelet a Központi Környezetvédelmi Alap felhaszná-lásáról.
26 1003/1979. (II. 6.) MT sz. határozat az emberi környezet védelmével kapcsolatos tevékenysé-gek irányításáról.
már megpróbálta egységes rendszerbe fogni az egyes ágazati szabályokat. A törvény az akkori időszakra nézve korszerűnek számít, minthogy a stockholmi környezetvédelmi konferencia nyomán készült, megfelelt a kor elvárásainak, nemzetközi viszonylatban haladó munka.
Az 1976-os időállapothoz képest a rendszerváltásig számos változás következik be. Bár a közös, törvényi szintű elvi alap megmarad, azonban a hatáskörmegosztás szabályának megfelelő, alacsonyabb szintű, elemekre bon-tott jogalkotás jellemzi a továbbiakat, így még mindig egymással összefüggés nélküli, különböző mélységű részkérdéseket szabályozó normák születnek.
Ki-ki a maga területén, a hozzá kapcsolódó környezeti elem kérdésében alkotja meg a saját belátása szerint szükséges szabályokat, elhanyagolva így egyes gazdátlannak vélt területeket – például a hulladék kérdését –, ami szintén a hatáskörmegosztás ’mellékterméke’. A csővégi szemléletet tükrözi az engedé-lyezés mint alapvető eszköz alkalmazásának jelentős hiányossága, a közigazga-tási felelősségi eszközök – így a bírság – szabályozásbeli túldimenzionálása és gyakorlati nem-alkalmazása. A jogrendszer sajátosságaiból adódóan számos, a környezetjogban a nyugati országokban hatékonyan alkalmazható demokratikus jogintézmény, így a társadalmi részvétel, az információhoz való jog teljesen hiányzott.27 Az 1976-os környezetvédelmi törvénnyel szemben számos kritika megfogalmazható, például hogy „csak kirakatnak elkészített”,28 hiányoznak a
„konkrét állásfoglalások, amelyek jogi és politikai felelősséget alapozhatnának meg”,29 megoldásai azonban a kor környezetvédelmi szintjét tükrözik, követ-kezetes végrehajtása pedig előrelépést jelentett volna a megelőző időszakhoz képest. Az 1995-ben elfogadott környezetvédelmi törvény indokolása szerint is igaz, hogy „a törvény valójában nem jelentett a végrehajtás számára igazi normát, a környezetvédelem nem épült be a társadalmi-gazdasági folyama-tokba”. Ennek indoka a törvény motivációjában keresendő: Magyarországon a környezetvédelem ’bevezetése’ egy felülről irányított, főként kirakatcélokat szolgáló állami intézkedés volt, ami nem veszélyeztethette a magasabb rendű termelési célokat.30
Az időszak fejleménye azonban, hogy a felelősség terén előrelépés történik az egyes jogági normákban. A polgári jogi felelősség tekintetében elsőként a felróhatóságon alapuló felelősség alkalmazása volt elfogadott, noha a bírói
gya-27 B (2011) i. m. 18–19.
28 F –P i. m. 33.
29 S (1981) i. m. 20.
30 C i. m. 2.
korlatban a kimentés lehetősége fokozatosan beszűkült. Többek között ennek eredményeként az 1976. évi környezetvédelmi törvény kifejezetten deklarálta az objektív felelősséget, ami a Polgári Törvénykönyv 1977-es módosításakor a törvény ezirányú módosítását vonta maga után. Ettől az időponttól a Ptk. a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében külön megemlékezik az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységgel okozott károkról.
A környezet büntetőjog általi védelméről elsőként az emberi környezet védel-méről szóló 1976. évi II. törvény rendelkezik, létrehozva a környezetvédelmet sértő bűncselekményt. Az 1978. évi Büntető Törvénykönyv elfogadásával ez két tényállásra bomlik, a környezetkárosítás és a természetkárosítás tényállására.
A büntetőjogi védelem azonban materiális, a már bekövetkezett eredmény esetén rendelte csupán a szankció alkalmazását, 1996-ig kellett várni ennek megváltozására.