A rágalmazás és becsületsértés a rendszerváltás után:

I. RÉSZ

5. A rágalmazás és a becsületsértés a mai magyar jogban

5.3. A rágalmazás és becsületsértés a rendszerváltás után:

az „alkotmányos büntetőjog” korszaka

A rendszerváltás együtt járt a – döntően emberi jogi megalapozású – alkotmányos jogok²⁷² tényleges védelmének megjelenésével, azáltal, hogy az 1989. évi XXXII. törvény felállított

271 Az új Btk. jelenleg hatályos szövege összesen hat alternatív bűncselekményt ismer, ezek: kényszerítés (195. §);

becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése (226/A. §); a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartás elleni bűncselekmény [267. § (1) bek.]; okirattal visszaélés [ezen belül jogtalan haszon-szerzés céljából közokirat átadása vagy átvétele – 346. § (2) bek.]; sporteredmény tiltott befolyásolása [349/A. § (1) bek.]; versenytárs utánzása [419. § (1) bek.]. A régi Btk. ezzel szemben csak egyet ismert: a kényszerítést (174. §).

272 Az alkotmányba foglalt és ténylegesen érvényesülő jogok eredetileg emberi jogokként fogalmazódtak meg a fel-világosodás korában, kisebb részben a XVII., nagyobb részben a XVIII. században. Az emberi jogok azokat a jogokat jelentik, amik az ember ember mivoltából fakadnak, amik az embert születésénél fogva megilletik, mert annak fi lozófi ai lényegéhez tartoznak. (Abban, hogy mi ez a fi lozófi ai lényeg, jelentős eltérések voltak és vannak az egyes gondolkodók között. A legtöbben a természetjog tárgyi normarendszerének természetes jogaiból eredeztetik az emberi jogokat, vagyis az emberi jogok a természetes jogok – iure naturale – következményei.) Ennek megfelelően az emberi jogok azon termé-szetes vagy erkölcsi jogok, amik az ember biológiai és morális státuszával állnak összefüggésben, és amik személyisége elismerésének, tiszteletének és védelmének, illetve a társadalomban elfoglalt, másokkal születésénél fogva egyenrangú és egyenjogú pozíciójának feltételeit és garanciáit jelentik. Az emberi jogok azáltal pozitiválódnak és válnak alkotmányos joggá, hogy azokat az adott állam alkotmánya elismeri és védelemben részesíti; szociológiai értelemben vett hatékonysá-guk pedig azokon a hatáskörökön nyugszik, amik az alkotmányos jogok védelmére rendelt, vagyis az alkotmánybírás-kodás jogával felruházott szervet (tipikusan egy kifejezetten e hatáskör gyakorlására létrehozott, elkülönült szervet, az Alkotmánybíróságot, vagy a normál bírósági hierarchia élén álló Legfelső Bíróságot) megilletik.

egy olyan szervet, jelesül az Alkotmánybíróságot, amelynek ténylegesen joga és lehetősége volt bármely jogszabályt, így akár az Országgyűlés által elfogadott törvényt is alkotmány-ellenessé nyilvánítani és megsemmisíteni, ha az sértette az Alkotmányban foglalt valamely alkotmányos jogot, alapelvet vagy más alkotmányos rendelkezést; emellett az Alkotmány-bíróság jogot formált arra is, hogy egy jogszabályi rendelkezés alkotmányos értelmét ún. al-kotmányos követelményként meghatározza. A véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi korlátozásai vonatkozásában ez két, viszonylag korai határozatában bukkant fel először; a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban,²⁷³ valamint a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban.²⁷⁴ Az előbbi az ún. gyűlölet-bűncselekmények paradigmatikus példájának számító közösség elleni izgatás tényállását elbírálva²⁷⁵ fejtett ki olyan általános tételeket, amelyek a büntető-jogi korlátozás bármely esetére – így a büntetőbüntető-jogi rágalmazás és becsületsértés megítélésére is – irányadók lehetnek.

273 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167.

274 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219.

275 Az akkor hatályos Büntető Törvénykönyvben a közösség elleni izgatás bűncselekménye két tény-állást ölelt fel: a (meghatározott csoportok elleni) gyűlöletre uszítást, illetve a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használatát (gyalázkodás). [„Régi Btk. 269. § (1) Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nem-zet vagy valamely nemnem-zetiség, b) valamely nép, felekenem-zet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”] Az AB kimondta, hogy míg az előbbi alkotmányosan büntethető, addig az utóbbi nem. A gyűlöletre uszítás nem más, mint az erőszak érzelmi előkészítése, visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával. Aki uszít, az valamely sze-mély, csoport stb. ellen ellenséges magatartásra, kárt okozó tevékenységre ingerel, lázít [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 177]. A köznyugalom ilyen megzavarása mögött nagyszámú egyéni jog megsértésének a veszélye áll: a csoport ellen felszított indulat fenyegeti a csoporthoz tartozók becsüle-tét, méltóságát, sőt akár életét is, továbbá megfélemlítéssel korlátozza őket más jogaik gyakorlásában is [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 178–179]. A gyűlöletkeltés, gyűlöletre uszítás az Al-kotmánybíróság szerint olyan veszélyt jelent, amely miatt a véleményszabadság korlátozása szükségesnek és arányosnak tekinthető. A ,,gyalázkodásnál” ezzel szemben nem tényállási elem a sértő kifejezésnek vagy az azzal egyenértékű cselekménynek a köznyugalom megzavarására alkalmas volta. A bűncselek-mény megvalósul akkor is, ha a sértő kifejezés a körülbűncselek-mények folytán nem jár annak veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése ezért az AB szerint nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel korlátozni lehes-sen. E határozat, és az ezt követő, hasonló tárgyú alkotmánybírósági határozatok [12/1999. (V. 21.) AB határozat, 18/2004. (V. 25.) AB határozat, 95/2008. (VII. 3.) AB határozat] indokaival természe-tesen nem mindenki értett egyet. A mértékadó ellenvélemények megfogalmazóinak közel teljes listáját l. Tóth Gábor Attila írásának elején: Tóth Gábor Attila: A szólástilalom közvetlen veszélye. Jogtudomá-nyi Közlöny, 2010/2., 83–89; az e felsorolásban nem szereplő további tanulmányként l. még a 30/1992.

(V. 26.) AB határozathoz: Kiss Anikó: Szabadság a gyalázkodásra? Acta Humana, 24. (1996), 42–55;

illetve a 95/2008. (VII. 3.) AB határozathoz: Bár ándy Gergely – Berta Aliz: Gyalázkodás – elfogadott törvényjavaslat – elutasító alkotmánybírósági határozat (Országgyűlés: igen, Alkotmánybíróság: nem).

Jogtudományi Közlöny, 2008/12., 808–818. A határozat részletes elemzését l. Koltay András: A gyűlö-letbeszéd korlátozása a magyar jogrendszerben. In: Koltay András (szerk.): A gyűlögyűlö-letbeszéd korlátozása Magyarországon. Budapest, CompLex, 2013. 29–49.

Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának kitünte-tett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen „anyajoga” többféle szabadságjognak, az ún. kommunikációs alapjogoknak.²⁷⁶ A kommunikációs alapjo-gok közé tartozik a szólás- és a sajtószabadság; a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága, a gyülekezési jog, és ide tartozik a lelkiismereti és vallásszabadság joga is. Az Alkotmánybíróság szerint a véleménynyil-vánítás szabadsága

teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban.

Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csök-kent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az embe-riség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlőd-ni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele.”²⁷⁷ […] A szabad vélemény-nyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.

Egyedül ez felel meg […] az ideológiai semlegességnek. […] A véleménynyilvánítás szabad-ságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlát-ba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára

276 Az akkori, Sólyom László szavaival „láthatatlan alkotmánynak” nevezett, bár explicite mindössze egyetlen alkotmánybírósági határozat [konkrétan a 61/2011. (VII. 13.) AB határozat] főszövegében, azon belül is csak az indokolásban megjelenő felfogásból következő alapjogi értékrend – az emberi élethez és méltó-sághoz való, egységesként, oszthatatlanként és korlátozhatatlanként meghatározott alapjogot követő – máso-dik legfontosabb jogának a véleménynyilvánítás szabadsága számított. Vö. Tóth Gábor Attila: A „nehéz ese-teknél” a bíró erkölcsi felfogása jut szerephez. Beszélgetés Sólyom Lászlóval, az Alkotmánybíróság elnökével.

Fundamentum, 1997/1., 31–43; Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Budapest, Osiris, 2003.

425. A „láthatatlan alkotmány” kifejezés az említett határozat mellett a különvéleményekben, illetve pár-huzamos indokolásokban (vagy korábbi nevén párpár-huzamos véleményekben) is mindössze 11-szer merült fel [23/1990. (X. 31.) AB határozat, 48/1991. (IX. 26.) AB határozat, 1132/D/2007. AB határozat, 3062/2012.

(VII. 26.) AB határozat, 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, 32/2013. (XI. 22.) AB határozat, 36/2013.

(XII. 5.) AB határozat, 8/2014. (III. 20.) AB határozat, 8/2014. (III. 20.) AB határozat, 28/2015. (IX. 24.) AB határozat, 3095/2016. (V. 12.) AB végzés], ezek közül az első az eredeti megfogalmazás volt, a második Szabó András és Zlinszky János párhuzamos véleménye, az összes többi pedig Pokol Bélának a „láthatatlan alkotmány” koncepciójával szemben megfogalmazott kritikája. Emellett, újabb szóalkotásként, egyetlen esetben szerepelt a „láthatatlan Alaptörvény” kifejezés is, Stumpf Istvánnak az Alkotmánybíróság, az al-kotmányos identitást mint Magyarország alal-kotmányos önazonosságának elvi tételét megalapozó, 22/2016.

(XII. 5.) AB határozatához fűzött párhuzamos indokolásában. Ennek megalapozását egyébként – a véle-ménynyilvánítási szabadságnak az ún. kommunikációs jogok anyajogaként történő defi niálásán túl – az Alkotmánybíróság által megfogalmazott következő tétel jelentette: „A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog – az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan – korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie” [36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 223].

277 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.

tekintet nélkül.²⁷⁸ […] Az Alkotmány a szabad kommunikációt – az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyil-vánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke.²⁷⁹

A véleménynyilvánítási szabadság ugyanakkor – ha jóval szűkebb körben is, mint más alapjogok – korlátozható.²⁸⁰ Az Alkotmánybíróság által ezen ügy kapcsán megfogalmazott ún. szükségességi-arányossági teszt értelmében:

Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás so-rán köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.²⁸¹

278 E külső korlát az erőszak reális veszélye; ha a vélemény már nemcsak értéktelen, erkölcsileg elítélendő stb., hanem mások jogai, szabadsága sérelmének valós és közvetlen veszélyével jár, a vélemény mint „az erőszak érzelmi előkészítése” (de nem önmagában mint vélemény) már büntethető. E tétel lényegében nem más (még ha vannak is eltérések a kettő között), mint az amerikai clear and present danger tesztjének importálása – maga a 30/1992. (V. 26.) AB határozat a tesztre közvetlenül is hivatkozik [vö. 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 179], amit az AB nemcsak a gyűlölet-bűncselekmények, hanem más büntetőjogi tényállások vonat-kozásában is irányadónak tekint. L. pl. a rémhírterjesztés akkori tényállásának alkotmányellenességéről szóló AB határozatot [18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117.] A „nyilvánvaló és közvetlen veszély” (clear and present danger) tesztjének történetéhez: annak első, 1919-ben a Schenck v. United States ügyben, 249 US 47 (1919) – és az azzal párhuzamosan eldöntött Frohwerk v. United States, 249 US 204 (1919) és Debs v. United States, 249 US 211 (1919) ügyekben – történő megjelenésétől a ma alkalmazott, 1969-ben kimunkált ún. Bran-denburg-tesztig [vö. Brandenburg v. Ohio, 395 US 444 (1969)] tartó fejlődési útjához, valamint e teszt USA-n kívüli hatásaihoz l. David G. Barnum: Th e Clear and Present Danger Test in Anglo-American and European Law. 7 San Diego International Law Journal (2006) 2,. 263–292. A teszt amerikai történetének rövid összefog-lalását magyarul l. Koltay i. m. (4. lj.) 488–494. Megjegyzendő, hogy – az Alkotmánybíróság szövegszerűen is kifejezésre juttatott akaratával szemben – komoly vita van a jogirodalomban arról, vajon a 30/1992. (V. 26.) AB határozat valóban az amerikai clear and present danger tesztjére alapította-e a határozatát. Koltay pl. amellett érvvel, hogy azt valójában csak a 18/2004. (V. 25.) AB határozat vezette be (Koltay András: A nagy magyar gyűlöletbeszéd-vita: A „gyűlöletre uszítás” alkotmányos mércéjének azonosítása felé. Állam- és Jogtudomány, 2013/1–2., 91–123), emellett szerinte a 30/1992. (V. 26.) AB határozat alapján az sem világos, hogy e teszt (avagy akár a magyar közvetlen veszély tesztje) pontosan mire is vonatkozott volna: a köznyugalom vagy az egyéni jogok sérelmének a veszélyére (98–99).

279 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 179.

280 E jog korlátainak általános, de rövid áttekintéséhez l. Sári János – Somody Bernadette: Alapjogok. Buda-pest, Osiris, 2008. 162–171.

281 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.

(E teszt egészen az Alaptörvény hatályba lépéséig csak az Alkotmánybíróság mindenkire kö-telező – erga omnes hatályú – értelmezéseként működött, alkotmányi szintű megfogalmazása nem volt.²⁸²

E tételek felhasználásával, illetve a szükségességi-arányossági teszt alapján született meg az Alkotmánybíróságnak a témánk szempontjából legfontosabb határozata, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat. E döntés a régi Btk. 232. §-a, vagyis a „hatóság vagy hivatalos személy megsértése”

tényállása alkotmányellenessége tárgyában született, tartalmaz azonban (a rendelkező részben) alkotmányos követelményt és (az indokolásban) számos elvi megállapítást a rágalmazás és a be-csületsértés deliktumára is. Ami a döntés közvetlen tételes jogi következményekkel járó részét illeti, az AB e határozatával megsemmisítette a régi Btk. 232. §-át, mivel „a hatóság vagy hivata-los személy megsértése” elnevezésű deliktum egészében alkotmányellenes. E bűncselekmény sui generis tényállásként már az 1961. évi V. törvénycikkbe, vagyis a Csemegi-kódex²⁸³ utáni első tel-jes Btk.-ba bekerült, mégpedig az 1978. évi IV. törvénnyel lényegileg²⁸⁴ megegyező szöveggel.²⁸⁵

282 Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése 2012. január 1-je óta expressis verbis tartalmazza e tesztet: „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesü-lése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” Vagyis az alapvető jogok korlá-tozásakor a következő négy tartalmi kritériumot kell egymást követően mérlegelni: a legitimitást, az alkalmasságot, a szükségességet és az arányosságot. A legitimitás azt követeli meg, hogy legyen egy alkotmányos cél (más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték, pl. közrend, nemzetbiztonság, közegészség védelme), amely in-dokolja az adott jog korlátozását. Az alkalmasság kívánalma azt, hogy az adott alapjog korlátozása alkalmas legyen e legitim cél elérésére, vagyis feltétel, hogy az adott alapjog korlátozásával egyáltalán lehetséges legyen a másik alapvető jog érvényesülését vagy egy alkotmányos érték védelmét biztosítani, elősegíteni. A szükségesség szerint e más alapvető jog vagy alkotmányos érték megóvása más módon ne, csak egy alapjog korlátozásával, illetve éppen ezen alapjog (és ne egy kevésbé fontos alapjog) korlátozásával legyen lehetséges, vagyis az alapjogok vagy alkotmányos célok ütközése (az adott alapjog korlátozása egy legitim cél érdekében) elkerülhetetlen legyen; az arányosság szerint pedig az alapjog-korlátozásra az előző feltételek fennállása esetén is csak akkor kerülhet sor, ha az adott alapjog korlátozása kisebb alapjogi sérelemmel jár, mint amekkora az az előny, amit a másik alapvető jog vagy alkotmányos érték érvényesítése biztosítani képes, tehát egy alapjog korlátozásának megengedettségéhez elengedhetetlen, hogy az az által elért előny meghaladja a korlátozással okozott vagy okozandó hátrányokat. A lényeges tartalom tiszteletben tartásának követel-ménye – bár e kijelentés megítélése vitatott – valójában az arányosság kívánalmának része, mivel egy adott alkot-mányos jog lényeges tartalmának sérelme szükségképpen az adott jog aránytalan korlátozását, gyakorlatilag annak kiüresítését jelenti, amely alkotmányosan nem igazolható. Végül a fenti tartalmi kritériumok mellett az alkotmányos alapjogok korlátozásakor egy formai kritériumnak is meg kell felelni: a korlátozásra csak törvényben kerülhet sor, aminek indoka a nagyobb fokú megismerhetőség, valamint a demokratikus legitimáció kívánalma.

283 A Csemegi-kódexben a hatóságok és hivatalos személyek sérelmére elkövetett rágalmazás és becsületsértés még nem sui generis tényállás volt, hanem az egységesen felfogott rágalmazás és becsületsértés tényállása körébe tartozó magatartás, speciális eljárási szabályokkal és emelt büntetési tételekkel.

284 Az egyetlen lényeges eltérés az volt, hogy az 1961. évi V. törvényhez képest az 1978. évi IV. törvényben a rágalmazás tényállásába már – új szituációs elemként – bekerült a „más előtt” történő elkövetés kitétele.

285 1961. évi V. törvény 158–159. § (Hatóság vagy hivatalos személy megsértése): „158. § (1) Aki olyan tényt állít, híresztel vagy olyan tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, amely alkalmas arra, hogy a hatóság vagy hivatalos személy működésével kapcsolatban a bizalmat megingassa, avagy a hivatalos személy becsületét csorbítsa, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Ugyanígy büntetendő az is, aki hatóság vagy hivatalos személy ellen – hivatali működésével kapcsolatban – olyan kifejezést használ vagy egyéb olyan cselekményt követ el, amely alkalmas a hatóságba vetett bizalom megingatására vagy a hivatalos személy becsületének a csorbítására. (3) A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűntettet sajtó vagy sokszorosítás útján, avagy egyébként nagyobb nyilvánosság előtt követték el. (4) Az elkövető nem büntethető, ha az állított tény valónak bizonyult. A valóság bizonyításának azonban csak akkor van helye, ha a tény állítását vagy híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés haszná-latát közérdek vagy bárkinek jogos érdeke indokolttá tette. 159. § Hatóság vagy hivatalos személy megsértése miatt (158. §) büntető eljárásnak csak a jogszabályban meghatározott szerv feljelentése alapján van helye.”

Utóbbi eredeti, annak 1979. július 1-jei hatályba lépésétől egészen 1993. május 15-éig hatályos szövege szerint:

232. § (1) Aki más előtt olyan tényt állít, híresztel vagy olyan tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, amely a hatóság vagy a hivatalos személy működése iránti bizalom megingatására vagy a hivatalos személy becsületének csorbítására alkalmas, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabad-ságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a hatóság vagy a hivatalos személy működésével kapcso-latban a hatóság tekintélyének vagy a hivatalos személy becsületének csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el.

(3) Vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki az (1) és (2) bekezdésben meg-határozott bűncselekményt nagy nyilvánosság előtt követi el.

(4) Nem büntethető az elkövető, ha az állított tény valónak bizonyul. A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását vagy híresztelését, illetve a tényre közvetlenül utaló kifejezés használatát közérdek vagy bárki jogos érdeke indokolta.

(5) Hatóság vagy hivatalos személy megsértése miatt büntetőeljárásnak csak jogszabályban meg-határozott szerv feljelentése alapján van helye. Ha a sértett a feljelentés megtételét kívánja, ez csak akkor tagadható meg, ha teljesítése közérdekbe ütközik.

Az 1993. évi XVII. törvény 52. §-a 1993. május 15-i hatállyal módosította e bűncselek-mény szövegét, az tehát a következőképpen nézett ki az alkotmánybírósági megsemmisítés időpontjában:

232. § (1) Aki más előtt olyan tényt állít, híresztel, vagy olyan tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, amely a hivatalos személy becsületének csorbítására, vagy a hatóságot képviselő hivatalos személy megsértésén keresztül a hatóság becsületének csorbítására alkalmas, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a hatóság vagy hivatalos személy működésével kapcso-latban a hivatalos személy becsületének, vagy a hatóságot képviselő hivatalos személy megsértésén keresztül a hatóság becsületének csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy ilyen cselekményt követ el.

(3) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt nagy nyilvánosság előtt követi el.

(5) Hatóság vagy hivatalos személy megsértése miatt büntető eljárásnak csak jogszabályban megha-tározott szerv vagy személy feljelentése alapján van helye.

A hatóság tekintélyének csorbítására való alkalmasság tehát kikerült a szövegből, módosul-tak a büntetési tételek,²⁸⁶ illetve más apróbb változások is történtek a szövegben.²⁸⁷ A lényeg azonban változatlan maradt: a Btk. tulajdonképpen megkettőzte mind a rágalmazásra, mind a becsületsértésre vonatkozó szabályozást, hiszen a régi Btk. 232. §-a nem volt más, mint a rágalmazás és a becsületsértés ismételt büntetendővé nyilvánítása, de nem egy általános sértetti személyi kör, hanem a hatóságok és hivatalos személyek sértetti köre vonatkozásában – csak éppen a rágalmazás és becsületsértés tényállásaihoz képest (1993-tól) súlyosabb bünte-tési tételekkel. Annak ellenére tehát, hogy a „hatóság vagy hivatalos személy megsértése” sui generis deliktumként nyert szabályozást, valójában a rágalmazás és a becsületsértés minősített

In document A BÜNTETŐJOGI RÁGALMAZÁS ÉS BECSÜLETSÉRTÉS (Pldal 125-142)