A méltóság védelmének mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátjának

I. RÉSZ

5. A rágalmazás és a becsületsértés a mai magyar jogban

5.4. A méltóság védelmének mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátjának

Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) a véleménynyilvánítás szabadságát a jogállami alkotmánynovella, vagyis az 1989. évi XXXI. törvény hatályba lépése óta védte. A 61. § (1) bekezdése szerint a „Magyar Köztár-saságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.” A 61. § (2) bekezdése alapján pedig „a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.” Ezekkel szemben legfeljebb az 54. § (1) bekezdése („a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkénye-sen megfosztani”), valamint az 58. § (1) bekezdése volt felhozható – ez utóbbi azt nyilvánította ki, hogy „a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez […] való jog;” az Alkotmány azonban egyiket sem nevesítette mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása lehetőségének explicit példáját. Valójában az Alkotmánybíróság gyakorlatában – éppen a véleménynyilvánítási szabadság alaphatározataként számon tartott 30/1992. (V. 26.) AB határozatban – kimunkált szükségességi-arányossági teszt alapján bármely alapjog és alkotmányos érték a véleménynyilvánítás korlátjaként jelenhetett meg, bár eltérő mértékben és fel-tételekkel;³³⁰ ezek közül az alkotmány nem emelt ki egyet sem, azt az AB gyakorlata alakította és fejlesztette.

2010 nyarán az alkotmánymódosító hatalom megváltoztatta az Alkotmány 61. §-ának szövegét;³³¹ a jelen tanulmány számára fontos rendelkezései a következők voltak. Az (1) bekezdésbe kemény vi-tákat követően, kompromisszumos megoldásként bekerült a szólás szabadságának védelme is;³³² a (2) bekezdés kiegészült a sajtó sokszínűségének a védelmével;³³³ a (3) bekezdés pedig egy teljesen új

rendel-329 „Az ítélőtábla álláspontja szerint az a két jelző, amellyel a magánvádlót illette a vádlott – az egész írást tekintve – a legenyhébb volt, és semmiképpen nem tekinthető súlyosan gyalázkodónak. A vádlott műve – annak egészét tekintve – a jobboldalról, és azok szereplőiről alkotott értékítélet, melyben a magánvádló személye kevésbé jelentős, és az őt illető jelzők sem olyanok, amelyek súlyosan gyalázkodóak lennének.” Önmagában is érdekes kérdés, hogy a szöveg egészének kontextusa a becsületsértésre való objektív alkalmasságot miért befolyásolja – erről sajnos a táblabíróság nem ír az indokolásban. Az ugyanis kétségtelen, hogy az adott szöveg nagyon durva (szerzője szerint ez a jobboldali kifejezésmód kifi gurázása, szó szerint viszont – a stílustól most szándékosan eltekintve – súlyos kijelentéseket tartalmaz, többek között egy közismert jobboldali újságíró bűncselekményekkel, benne erőszakos közösüléssel való megrágalmazását is); ez viszont nem lenne szabad, hogy befolyásolja azt a mércét, amit a bíróságoknak hasonló esetekben alkalmazniuk kell. Az indokolás szövegezése azon következtetésre is alapot adhatna, hogy ha a vád alapjául szolgáló kijelentések nem ilyen szövegkörnyezetben hangzottak volna el, akkor azok jogi megítélése is más lenne – ez viszont súlyosan sértené a jogbiztonságot, továbbá szembe menne a büntetőbíróságok saját ítélkezési gyakorlatával is, amiben a becsület, a méltóság, illetve a jó hírnév sérelmére való alkalmasság nem a sértett szubjektív értékítéletétől (vagy a sértő szöveget körülvevő más szövegektől), hanem objektív körülményektől függ.

330 „A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely »intézmény«

közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom)” [30/1992.

(V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 178].

331 A módosítások hatályba lépésének napja 2010. július 7. volt.

332 Az alkotmánymódosító hatalom először a véleménynyilvánítás szabadsága helyébe kívánta tenni a szólás szabad-ságát; miután azonban a szólás kevesebbet jelent, mint a véleménynyilvánítás, végül csak kiegészítette vele a 61. § (1) bekezdését. Valójában e módosítás felesleges volt, hiszen a véleménynyilvánításba a szólás is beletartozik. A 61. § (1) bekezdésének szövege ezt követően a következőképpen hangzott: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez.”

333 A 61. § (2) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét.”

kezést iktatott az Alkotmányba, eszerint: „A demokratikus közvélemény kialakítása érdekében min-denkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében.” Ezáltal tehát a vélemény-nyilvánítási szabadságnak az alkotmánybírósági gyakorlatban kialakított kettős igazolása alkotmányi rangra emelkedett. Igazán jelentős változások e tekintetben, különösen a véleménynyilvánítási sza-badság büntetőjogi korlátozási lehetőségei vonatkozásában azonban csak az Alaptörvénnyel történtek.

A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény IX. cikkének eredeti szövege (illetve annak számunkra fontos rendelkezései) szerint: „(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás sza-badságához. (2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) azonban e kérdéskört sem hagyta érin-tetlenül. A módosítás szerint az Alaptörvénynek a véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó IX. cikke egyebek mellett a következő rendelkezésekkel egészül ki:³³⁴

(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a meg-sértésére. (5) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi mél-tóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.

Az emberi méltóság tehát 2013 tavaszától a véleménynyilvánítás szabadsága explicit korlátja lett; a kérdés, hogy mindez hogyan érintette ezen alapjog védelmi körét. Mivel az Alaptörvény erga omnes hatályú értelme-zésére az Alkotmánybíróság jogosult, erre a kérdésre csak magából az alkotmánybírósági gyakorlatból kap-hatunk választ. Az AB rövidesen szembesült is ezzel a problémával, és úgy foglalt állást, hogy lényegileg nem történt változás az Alaptörvény negyedik módosításával sem; az emberi méltóság eddig is kiemelt védelmet élvezett, így az AB korábban is a szólásszabadság legitim korlátjaként fogadta azt el, és ez ezután is így lesz.³³⁵ Igaz ez a polgári jogi rendelkezések vonatkozásában is, és természetesen a büntetőjogi szabályok esetében is.

334 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) 5. cikk (2) bekezdés.

335 „Az Alaptörvény negyedik módosításával bekerült rendelkezés szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gya-korlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. Az Alkotmánybíróság szólásszabadság-értelmezésé-nek ugyanakkor kezdettől fogva sarokköve volt az, hogy mások emberi méltósága a véleményszabadság korlátja lehet. […]

Az alapjogok korlátozásának általános szabályaiból következően a lényeges alkotmányossági kérdés az volt, és továbbra is az, hogy az emberi méltóság védelmét szolgáló szabályozás mely esetben minősül a szólásszabadság szükséges és arányos korlátozásának [Alaptörvény I. cikk (3) bek.]. […] [M]ások emberi méltósága az alkotmányos joggyakorlatban eddig is a szólásszabadság egyértelmű korlátjának minősült, és az Alkotmánybíróság a szólás- és sajtószabadság értelmezését, így a közszereplők bírálhatóságával összefüggő korábbi érveit is ennek tükrében dolgozta ki.” 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indo-kolás, [24]. A jogirodalomban ugyanakkor felmerült az a szempont is, hogy „az általános alapjog-korlátozási teszt rávetítése az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdésére lényegében feleslegessé teszi, kiüresíti az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdését. Az I.

cikk (3) bekezdése ugyanis – az abszolút korlátozhatatlan alapjogok kivételével – minden alapjog esetében általánosságban előírja, hogy az adott alapjogot csak másik alapjog – vagy alkotmányos érték – védelme érdekében (vagyis a feltétlenül szük-séges mértékben) és arányosan lehet korlátozni. Vagyis ha az alkotmányozó a 7/2014. (III. 7.) AB határozat ezen értelmezését követte volna, akkor nem lett volna szükség ennek a IX. cikk (4) bekezdésének külön, szövegszerű beemelésére (vagy akkor minden korlátozható jogot fel kellett volna itt sorolni, hogy például a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások tulajdonának, egyesülési jogának, gondolatszabadságának stb. megsértésére).” Téglási András: Az Alkot-mánybíróság alapjogvédelmi gyakorlata az Alaptörvény hatálybalépése után. In: Gárdos-Orosz Fruzsina – Szente Zol-tán (szerk.): Alkotmányozás és alkotmányjogi változások Európában és Magyarországon. Budapest, NKE KTK, 2014. 317–340.

Ezért Téglási – Halmai Gábor és Kim Lane Scheppele nyomán – úgy érvel, hogy „az Alaptörvény véleménynyilvánítási jogra vonatkozó – a korábbi Alkotmányhoz képest megváltozott – szabályának egyik értelmezési lehetősége [éppen] az, hogy az az általános alapjog-korlátozási teszthez képest egy azt lerontó speciális szabályt fogalmazott meg.” Uo., 325–326.

Az utóbbi vonatkozásban az AB hamarosan bizonyíthatta, hogy ezt valóban így gon-dolja: érkezett ugyanis egy ún. valódi alkotmányjogi panasz, azaz egy olyan indítvány, amely – egy új, Magyarországon az Alaptörvény hatályba lépéséig nem létezett alapjogvé-delmi jogintézmény alapján³³⁶ – egy jogerős bírói döntést támadott meg, annak helytelen (alaptörvény-ellenes) jogértelmezése miatt.³³⁷ E döntés mérföldkőnek számít az új hatásköri

336 Érdekesség, hogy a „valódi”, bírói ítéletekkel szemben igénybe vehető alkotmányjogi panasz beveze-tése már a rendszerváltás során felmerült, azonban a Legfelsőbb Bíróság ellenállása, illetve az Ellenzéki Kerekasztal közönye miatt (ami fontosabbnak tartotta az erga omnes hatályú, a megsemmisítés lehető-ségét tartalmazó és bárki által indítványozható utólagos absztrakt normakontroll, mint az egyéni (alap) jogvédelem eszközéül szolgáló „valódi” alkotmányjogi panasz bevezetését) ez végül akkor lekerült az alkotmányozási kérdések napirendjéről. (L. pl. Sólyom László előszava. In: Halmai–Tóth i. m. (277.

lj.) 13–20. Az akkor új, jogállami alkotmány kialakulásának részleteihez l. pl. Kukorelli István: Tra-díció és modernizáció a magyar alkotmányjogban. Budapest, Századvég, 2006. 128–134.) A valódi al-kotmányjogi panasz bevezetésének gondolata ezt követően is időről időre felmerült, legutoljára maga az Alkotmánybíróság, illetve annak elnöke fogalmazta meg az alkotmányozás megindulásakor azt az igényt, hogy – az érdekeltséghez nem kötött utólagos absztrakt normakontroll-indítvány lehetőségének megszüntetésével együtt – teremtsék meg az egyéni jogvédelem alkotmányos mércéje érvényesülésének biztosítására alkalmas intézményt, vagyis az alkotmányozó hozza létre a valódi alkotmányjogi panaszt.

(L. Paczolay Péternek, az Alkotmánybíróság elnökének az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bi-zottsága elnöke, Salamon László részére írt, 2010. szeptember 29-ei keltezésű levelét: http://www.parla-ment.hu/biz/aeb/info/ab.pdf.) A „valódi” alkotmányjogi panasz bevezetése végül – bizonyos eltérések-kel – alapvetően német mintára történt meg. A német gyakorlat kialakulásához, jellegzetességeihez és problémáihoz összefoglaló jelleggel magyarul l. pl. Csehi Zoltán: Kérdések és felvetések a német típusú alkotmányjogi panasz magyarországi bevezetése kapcsán. Alkotmánybírósági Szemle, 2011/1., 100–109;

Mohácsi Barbara – Zakariás Kinga: A „valódi” alkotmányjogi panasz. Kézirat; Zakariás Kinga: A rendes bíróságok határozatainak alkotmányossági felülvizsgálata a német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny, 2010/2., 98–104.; Tóth Judit – Legény Krisztián (szerk.): Ösz-szehasonlító alkotmányjog. Budapest, CompLex, 2006. 274–275. Átfogóbb, részletes bemutatására pedig l. Bernd J. Hartmann: Verfassungsbeschwerden, Rechtsweg, Landesverfassung. In: Bodo Pieroth – Peter Silberkuhl (szerk.): Die Verfassungsbeschwerde. Wolters Kluwer, 2008. 59–166; Rüdiger Zuck: Das Recht der Verfassungsbeschwerde. München, C.H. Beck, 2006.

337 Az alapjogvédelem kétféle lehet: kollektív és egyéni. A kollektív alapjogvédelem (2012. január 1-je előtt is létezett) eszköze a normakontroll, vagyis a jogszabályok alkotmányosságának ellenőrzése. Ha e jogkörében az Alkotmánybí-róság bármely jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alkotmány- (alaptörvény-) ellenességét megállapítja, akkor a jogszabályt megsemmisíti, így ahhoz – a megsemmisítés hatályának beállta után – joghatások nem fűződhetnek.

A normakontrollnak alapvetően két típusa létezik: az absztrakt és a konkrét normakontroll. I. Az absztrakt normakont-roll azt jelenti, hogy – az arra jogosult indítványára – az Alkotmánybíróság konkrét ügytől és eljárástól függetlenül, ál-talános jelleggel vizsgálja egy norma Alaptörvénnyel való összhangját, míg II. a konkrét normakontroll esetében létezik egy alapügy (alapeljárás), amelyben egy adott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessége felmerül.

(Mivel a konkrét normakontroll eseteiben mindig van egy – vagy több – közvetlenül érintett, akinek jogaira és köte-lezettségeire a normakontroll eredménye kihatással lehet, az már nem kizárólag a kollektív alapjogvédelem eszköze, hanem az egyénié is.) Az absztrakt normakontroll ismét csak kétféle lehet: előzetes és utólagos. Az előzetes absztrakt normakontrollra még az adott jogszabály kihirdetése előtt kerül sor, amit jelenleg egyrészt az Országgyűlés, ha pedig az nem élt e jogával, akkor a köztársasági elnök indítványozhat; az utólagos absztrakt normakontrollra pedig a jogszabály kihirdetése után van lehetőség (a fentiekben elemzett korábbi alkotmánybírósági határozatok mind ilyen eljárásban születtek). Mivel 2012. január 1-jével a jogi érdek nélküli indítványozási lehetőség (az ún. actio popularis) megszűnt [erről, valamint annak hatásairól részletesen l. Tóth J. Zoltán: Az egyéni (alap)jogvédelem az Alkotmányban és az Alaptörvényben (I–II. rész). Közjogi Szemle, 2012/3., 11–19, 2012/4., 29–37], azok a személyek, akik valamely jogsza-bály vagy jogszajogsza-bályi rendelkezés alkotmányellenességét saját jogi érdekeltségük igazolása nélkül állítják, most már nem fordulhatnak maguk az Alkotmánybírósághoz, csak jelezhetik az ombudsmannak az alaptörvény-ellenesség gya-núját, aki – ha egyetért azzal – saját nevében indítványozza az adott jogszabály(hely) megsemmisítését az Alkotmány-bíróságnak. Akinek viszont jogi érdeke fűződik az alkotmányellenesség megállapításához, annak továbbra is közvetlen indítványozási joga van: ennek eszköze a konkrét normakontroll. [Ez alól természetesen kivétel a bírói kezdeményezés

szabályok alapján való, a szólásszabadsággal összefüggő alapjog-értelmezésben, amely ha-tározatban az AB egyrészt felállította a bíróságok számára azt a mércét, amit a rágalmazás és a becsületsértés elhatárolása vonatkozásában a rendes bíróságoknak követniük kell, más-részt meghatározta a közügyekkel kapcsolatos szempontokat, harmadmás-részt egyéb, a korábbi gyakorlat alapján nem egyértelmű kritériumokat is tisztázott, amelyek miatt e határozat a konkrét ügyön messze túlmutató jelentőséggel bír, ezért a továbbiakban e döntés, vagyis a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat részletes bemutatására és elemzésére kerül sor.

A 13/2014. (IV. 18.) AB határozatot az Alkotmánybíróság 2014. április 7-i ülésén csak-nem egyhangúlag (egyetlen ellenszavazattal, Dienes-Oehm Egon különvéleményével)³³⁸

egyedi normakontroll eljárás iránt, ahol – ahogy az a jogintézmény elnevezéséből is kitűnik – az eljáró bíró(i tanács) kezdeményezheti az alkotmánybírósági felülvizsgálatot; az eljárásban érintett személy legfeljebb javasolhatja a bíró-nak, hogy függessze fel az eljárást, és forduljon az Alkotmánybírósághoz.] A konkrét normakontrollnak három fajtája van. Az első a „régi”, normakontrollal egybekötött alkotmányjogi panasz [az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI.

törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bek.], aminek alapján bárki, akinek az ügyében folytatott bírósági eljárásban véleménye szerint a bíróság alaptörvény-ellenes jogszabályt alkalmazott, és ennek folytán valamely, Alaptörvényben biztosított joga sérült, indítványozhatja a bírói ítélet vagy eljárás alapjául szolgáló jogszabály vagy jogszabályi rendelke-zés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, feltéve, hogy egyéb rendes jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs (nem volt) számára biztosítva. [Ide tartozik továbbá az Abtv. 26. § (3) bekezdése is, ami szerint „a legfőbb ügyész az Alkotmánybírósághoz fordulhat az ügyész részvételével lefolytatott egyedi ügyben alkalmazott jogszabály Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét okozó alaptörvény-ellenességének vizsgálata érdekében, ha a jogosult maga nem képes jogainak védelmére, vagy a jogsérelem a személyek nagyobb csoportját érinti.”] A második a közvetlen vagy kivételes alkotmányjogi panasz [Abtv. 26. § (2) bek.], amit akkor lehet igénybe venni, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetle-nül, bírói döntés nélkül következett be a(z alapjogi) jogsérelem (továbbá az alaptörvényben biztosított egyéb, alapvető jognak nem minősülő alanyi jogok sérelme). A harmadik pedig a bírói kezdeményezés egyedi normakontroll eljárás iránt (bírói konkrét normakontroll – Abtv. 25. §), amit az érintett személy nem, csak az ügyben eljáró bíróság kezdeményez-het. Magyarországon azonban 2012. január 1-je óta nemcsak kollektív, hanem egyéni alapjogvédelem is létezik. Ennek eszköze az ún. valódi alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. §), aminek lényege, hogy a bírósági eljárásban érintett bármely személy vagy szervezet az Alkotmánybírósághoz fordulhat akkor is, ha nem a bíróság által alkalmazott jogszabályt tartja alaptörvény-ellenesnek, hanem (a jogszabály alkotmányosságának elismerése mellett) magát a bírósági döntést vagy a bírósági döntéshez vezető bírósági eljárást. (A valódi alkotmányjogi panasz működésének kezdeti tapasztalatait l. Tóth J. Zoltán: A „valódi” alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny, 2014/5., 224–238. Az alkotmánybíróságok ezen – és egyéb – funkcióinak, valamint hatásköreinek egymástól való megkülönböztetéséhez l. pl. Kukorelli István: Alkotmány-tan I. Budapest, Osiris, 2007. 452–467; Legény Krisztián: Az alkotmánybíráskodás modelljei. In: Tóth–Legény i. m. (336. lj) 211–280, különösen 236–273; Cservák Csaba: Az ombudsmantól az Alkotmánybíróságig. Debrecen, Lícium–Art, 2013. 121–134; Téglási András: Az alkotmánybíráskodás modelljei. In: Bende Zsófi a – Halász Iván:

Összehasonlító alkotmányjog. Budapest, NKE KTK, 2014. 135–148, különösen 135–141. A 2012. január 1. előtti magyar alkotmányjogi panaszról, annak AB általi alkalmazási gyakorlatáról és e gyakorlat dilemmáiról l. pl. Köblös Adél: Milyen jogvédelmet nyújt az alkotmányjogi panasz? Alkotmánybírósági Szemle, 2010/1., 130–134; Uitz Renáta:

Egyéni jogsérelmek és az Alkotmánybíróság. Fundamentum, 1999/2., 39–52; Cservák Csaba: A régi alkotmányjogi panasz hiányosságainak szemléltetése. Jogelméleti Szemle, 2016/4., 12–22. A „régi” panasz továbbélésének és 2012 utáni alkalmazhatóságának elemzését l. Köblös Adél: A „régi típusú” alkotmányjogi panasz az új Abtv.-ben. Alkot-mánybírósági Szemle, 2012/1., 80–88.)

338 A 14 : 1-es szavazati arány miatt különösen indokolt az a kijelentés, hogy e határozat mérföldkőnek számít, ugyanis az az utóbbi időben igen megosztott alkotmánybírók közötti, e kérdésben meglevő csaknem egyöntetű felfogást jelzi.

E kvázikonszenzus alapján biztonsággal kijelenthető, hogy az AB elkövetkező évekbeli gyakorlata a véleménynyilvání-tás defamatorikus korlátozásai tekintetében a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatot fogja követni. (Megjegyzendő, hogy önmagában az a tény, hogy a határozathoz egyetlen különvélemény született, nem jelentené automatikusan azt, hogy csak egyetlen ellenszavazat volt. Nemhogy nem kötelező, de még csak nem is elvárt, hogy az alkotmánybírók ellenvéle-ményüket formális különvéleményben fejezzék ki, mint ahogy az az esetek jelentős részében ténylegesen elmarad. Jelen esetben azonban nem erről van szó; ezen ügyben a tényleges szavazati arány valóban 14 : 1 volt.)

fogadták el, április 8-án parafálták, április 14-én írták alá, és (ahogyan az a határozat számából látható) április 18-án hirdették ki.³³⁹ A határozat alapjául szolgáló ügy egy kis-városi közéleti vita során született kijelentés, amely miatt büntetőeljárás indult. Az ügyet elsőfokon tárgyaló Siklósi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a későbbi in-dítványozó, a büntetőper I. rendű vádlottja, ifj . Szalai Ottó Siklós város önkormányzati képviselője, a sértett, dr. Marenics János pedig (2002 óta folyamatosan) Siklós polgár-mestere volt.³⁴⁰ 2011 januárjában az egyik ingyenes terjesztésű, nagyjából 3200–3400 példányban havi-kéthavi rendszerességgel megjelenő, ifj . Szalai által kiadott Demokrácia megalkuvás nélkül című helyi közéleti újságban (a Siklósi Járásbíróság meghatározásában:

közérdekű információs és tájékoztató hírlevélben) egy cikk jelent meg „Mit hozott az új év Marenics Jánosnak? 521 775 forint jutalmat a Siklósiak pénzén” címmel, aminek szerzője maga ifj . Szalai volt.

E publicisztikában ifj . Szalai a következőket írta:

Amikor nagyon sok embernek a karácsonya nélkülözéssel telt, és sokan még a tüzelőt sem tudták beszerezni, addig városunk kapzsi polgármestere ismét bebizonyította: a pénzt min-dennél jobban szereti. Sajnos megint a miénket. […] Bizonyára emlékeznek még, ami-kor 3 havi jutalmat markolt fel a polgármester, a világon egyedüliként komolyan véve Gyö-rei »humbuk« Zsolt frenetikus meséit. A meg nem valósult ötletbörze és a lebukás után a jutalmat elfelejtette visszafi zetni. A magát Ludas Matyinak képzelő városvezető alig, hogy hazatért évi szokásos luxusnyaralásainak egyikéből, a város katasztrofális állapotára fi ttyet hányva – ami az ő áldásos tevékenységének a következménye – ismét a siklósiak zsebébe nyúlt. Amíg saját magukra nem sajnálják az adófi zetők pénzét, és úgy bánnak vele, mintha a saját-juk lenne, addig a Marenics János – Mehring Tóth Szilvia [féle] városvezetés az új év alkalmával drasztikus megszorító csomaggal állt elő, amely minden eddiginél mélyebben érinti a lakosságot.

In document A BÜNTETŐJOGI RÁGALMAZÁS ÉS BECSÜLETSÉRTÉS (Pldal 142-171)