A nyelvhasználat

A nyelvhasználatról, deklaráció szintjén, már az Et. is rendelkezett, pontosabban kinyilatkozta-tott. Ezt, az alapelvek körében elhelyezett tételt átvette az Áe.: „Az államigazgatási eljárásban anyanyelvét szóban és írásban mindenki használhatja.” [Áe. 2. § (5) bekezdés] Ezzel összefüg-gésben két körülményre kell rámutatni. Az egyik: 1957-ben a nemzetközi kapcsolatok volumene és jellege összehasonlíthatatlanul alacsonyabb szinten állt, és jóval kevésbé érintette az állam-igazgatási hatósági eljárást, mint a rendszerváltást követően. A másik: az említett alapelv kö-vetkezetes betartása soha nem valósult meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem voltak meg az érvényesítéséhez szükséges feltételek. Megjegyzendő, hogy különböző alapjogoknak a fenti módon történő deklarálása nem ment ritkaságszámba. Erre figyelemmel a Ket. szabályozási koncepcióba a következő célkitűzés került: „Mindez azonban egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen. Indokolt tehát az idézett szövegrész törlése az alapelvek közül és helyébe célirányosan differenciált szabályozást állítani, amely általános szabályként azt mondaná ki, hogy a közigazgatás hivatalos nyelve a magyar.”

A célkitűzésekhez képest kétirányú eltérést tartott indokoltnak a koncepció. Egyrészt a nemzetiségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személyek esetében, másrészt a nem magyar állampolgárságú, a magyar nyelvet nem ismerő személy törvényben meghatározott ügyében.

74 Hatósági jogalkalmazás a közigazgatásban

A tételes jogi szabályozás elemzése előtt indokolt citálni az Alaptörvénynek a nyelv-használatot megalapozó rendelkezését: „Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar.”

[Alaptörvény H) cikk (1) bekezdés] Az Ákr. szabályai erre az alapnormára épülnek fel.

„Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Ez nem aka-dálya a konzuli tisztviselő és a külpolitikáért felelős miniszter eljárása során más nyelv használatának.” [Ákr. 20. § (1) bekezdés] Ezzel kapcsolatban két kiegészítést teszünk.

Természetesen nincs akadálya annak, hogy a külügyminiszter, más miniszterekhez ha-sonlóan, hatáskörei egy részének gyakorlását jogszabályban átruházza. A külügyminiszter mellett más miniszternek, illetve központi államigazgatási szerv vezetőjének nemzetközi kapcsolatai keretében hatósági területen is adódnak feladatai (például környezetvédelem, közlekedés stb.).

6.4.1. Nemzetiségi civil szervezetek és nemzetiséghez tartozó természetes személyek nyelvhasználata

A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (továbbiakban: Njtv.) határozza meg a nemzetiség mint honos népcsoportnak a fogalmát, és felsorolást is ad róluk az 1. mel-lékletében. „E törvény értelmében nemzetiségnek minősül: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.”

A települési, területi és országos nemzetiségi önkormányzat meghatározhatja a hatás-körébe tartozó hatósági eljárás magyar nyelv melletti hivatalos nyelvét.

A nemzetiségi civil szervezet, valamint a nemzetiségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személy a hatóságnál szóban és írásban egyaránt használhatja nem-zetiségi nyelvét. „Nemzetiséghez tartozik az a Magyarországon lakóhellyel rendelkező sze-mély, aki magát valamely nemzetiséghez tartozónak tekinti és ezen nemzetiséghez tartozását az e törvényben meghatározott esetekben és módon kinyilvánítja.” [Njtv. 1. § (2) bekezdés]

A nemzetiségi nyelven benyújtott kérelem tárgyában hozott magyar nyelvű döntést a hatóság az ügyfél kérelmére az általa használt nyelvre lefordítja. Amennyiben a hatóság magyar és idegen nyelvű döntése között eltérés van, a magyar nyelvű változatot kell hite-lesnek tekinteni. Azokban az eljárásokban, amelyekben a hivatalos nyelv nem csak a ma-gyar, az eljárás egyéb résztvevőit is értelemszerűen megilletik a nemzetiségek számára biztosított nyelvhasználati jogok.

„Annak érdekében, hogy pl. az egyébként döntésnek minősülő személyazonosító iga-zolványt, útlevelet, vezetői engedélyt, vagy éppen lakcímet igazoló hatósági igazolványt stb.

kifejezett ügyféli kérelemre se kelljen idegen nyelven kiállítani” (Ákr. indokolás), a törvény kimondja, hogy hatósági igazolvány, valamint a hatósági bizonyítvány kiállítására, vala-mint a hatósági nyilvántartásba történő bejegyzés módjára jogszabály eltérő nyelvhasználati szabályokat állapíthat meg.

6.4.2. A külföldiek nyelvhasználati joga

A nyelvhasználat főszabályától való eltérések második csoportja a nem magyar állampol-gárságú, a magyar nyelvet nem ismerő személyek egyes hatósági ügyeihez kapcsolódik.

Ezek a rendelkezések kiterjednek a külföldi jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek megbízásából eljáró természetes személyekre is. Közelebbről két ügycsoport tartozik ide. A közigazgatási hatóság köteles gondoskodni arról, hogy az ügy-felet ne érje joghátrány a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt, ha

• hivatalból indít azonnali eljárási cselekménnyel járó eljárást, vagy

• a természetes személy ügyfél azonnali jogvédelemért fordul a hatósághoz.

A fenti esetekben a fordítási, tolmácsolási és jeltolmácsolási költségeket az eljáró közigaz-gatási hatóság viseli. A hatóságnak ezt a kötelezettségét törvény más ügyekben is előírhatja.

A magyar nyelvet nem ismerő ügyfél a fordítási és tolmácsolási költség előlegezése mellett egyéb esetekben is kérheti, hogy a hatóság bírálja el az anyanyelvén vagy más közvetítő nyelven megfogalmazott kérelmét.

6.5. A kizárás

A jogállamban a pártatlan, elfogulatlan ügyintézés, különösen azokban az eljárásokban, amelyekben közhatalom gyakorlására kerül sor, az egyik legelemibb követelménynek tekinthető. A kizárás intézménye a közigazgatási hatósági eljárásban arra szolgál, hogy a hatáskör gyakorlásának kötelességét összhangba hozza az ügyintézés elfogulatlanságának követelményével. Lényege az, hogy az a szerv vagy személy, akivel szemben kizárási ok áll fenn, nem vehet részt az ügy intézésében. Vannak olyan viszonyok, amelyek alapján egy-értelműen megállapítható a kizárás szükségessége (például saját ügyben hatóságként való eljárás), más esetben viszont a körülmények mérlegelése nyomán hozható döntés kizárási ügyben. Erre tekintettel abszolút és relatív kizárási okokat különböztetünk meg. Az Ákr.

indokolása az előbbit objektív kizáró oknak nevezi, amely a törvény erejénél fogva kizárást eredményez. A relatív kizárási ok helyett pedig a szubjektív kizárási ok fogalmával operál, amely a kizárással kapcsolatban mindig mérlegelés tárgya.

Rátérve a tételes jogi szabályozásra, a legáltalánosabb rendelkezés szerint az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos meg-ítélése, továbbá az ügy elintézéséből kizárt az a személy, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, továbbá

• aki az ügyben tanúvallomást tett,

• aki az ügyfél képviselőjeként járt el, vagy

• aki hatósági tanúként járt el,

• a szakértő,

• a szemletárgy birtokosa és

• a támogató.

76 Hatósági jogalkalmazás a közigazgatásban

Kizárási ok

• az ügyintézővel,

• a hatáskört gyakorló személlyel,

• az adott ügyben kiadmányozási jogkörrel rendelkezővel,

• a szerv vezetőjével és

• magával a szervvel szemben állhat fenn.

A tételes jogi szabályozás ezt követően logikus rendszerbe foglalja a kizárás részletes szabályait. Ez alapján az ügyintéző vagy a döntési hatáskört gyakorló a hozzátartozójának az ügyében folyó eljárásból nincs minden esetben kizárva, csak akkor, ha az ügy az ő jogát vagy jogos érdekét közvetlenül érinti. Az ügy másodfokú elintézésében nem vehet részt az, aki az ügy elintézésében első fokon részt vett.

A szabályozás a hatóság kizárásának három esetét ismeri.:

• Nem vehet részt az ügy elintézésében az a hatóság, amelynek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti. Nem válik kizárttá a hatóság azért, mert a ha-tározatában megállapított fizetési kötelezettség teljesítése a hatóság által megjelölt számlára történik.

• A jegyző jogállásából következik, hogy hatóságként nem vehet részt azoknak a ha-tósági ügyeknek az elintézésében, amelyekben az illetékességi területének az ön-kormányzata, az önkormányzat szerve vagy a polgármestere az eljárásban hozott határozattal jogosulttá vagy kötelezetté válhat, vagy az eljárás tárgyával összefüggő kötelezettséget vállal, vagy ellenérdekű ügyfél. (A Mötv.-vel való összhang miatt említjük meg, hogy a Mötv. 41. § (2) bekezdése alapján a polgármester is szerve a képviselő-testületnek.)

• „Az ügy elintézésében nem vehet részt az a hatóság, amelynek vezetőjével szemben kizárási ok merül fel.” (Ákr. 22. §)

Az Ákr. a kizárási ok bejelentéséről és a követendő eljárásról a következőképpen rendel-kezik. Az ügyintéző, ha vele szemben kizárási ok áll fenn, az észlelést követően a hatóság vezetőjének köteles bejelenteni. A kizárási okról való tudomásszerzést az ügyfél is be-jelentheti.

Az Ákr. a bejelentés megtételét egyik esetben sem köti határidőhöz. A kizárás tár-gyában a hatóság vezetője dönt. Szükség esetén más ügyintézőt jelöl ki, és esetleg megismé-telteti azokat a már elvégzett eljárási cselekményeket, amelyekben a kizárt ügyintéző járt el.

Ha a kizárási ok a hatáskör gyakorlójával vagy a hatósággal szemben merül fel, és jog-szabály másként nem rendelkezik, a felügyeleti szerv vezetője által kijelölt másik azonos hatáskörű hatóság jár el. Ha nincs kijelölhető másik azonos hatáskörű hatóság, vagy a ha-tóságnak nincs felügyeleti szerve, az a hatóság folytatja le az eljárást, amelyikkel szemben a kizárási ok fennáll. Ebben az esetben a hatóság az ügyfelet és (ha van) a felügyeleti szervet értesíti.

Ha a kizárási okot az ügyfél jelentette be, a kizárás tárgyában hozott végzést az ügy-féllel is közölni kell. Amennyiben az ügyfél „nyilvánvalóan alaptalanul tesz kizárásra irá-nyuló bejelentést, vagy ugyanabban az eljárásban ugyanazon ügyintéző ellen ismételten alaptalan bejelentést tesz” [Ákr. 24. § (3) bekezdés], a kizárást megtagadó végzésben eljárási bírsággal sújtható.

Az Ákr. vonatkozó rendelkezései szerint a hatósági ügyben eljáró testület tagjával és vezetőjével, továbbá az eljáró hatóság kiadmányozási jogkörrel rendelkező vezetőjével szemben megfelelően kell alkalmazni a kizárás szabályait, kiegészítve azzal, hogy ha a ha-tóságnál nincs másik kiadmányozási jogkörrel rendelkező vagy azzal felruházható személy, a hatáskör gyakorlója jár el.

6.6. Megkeresés

Gyakran előfordul, hogy az eljárás eredményes lefolytatásához az is szükséges, hogy más hatóság illetékességi területén foganatosítsanak eljárási cselekményt, vagy olyan szervtől, személytől szerezzen be adatokat az eljáró hatóság, amely/aki illetékességi területén kívül található.

Ebből a célból alakította ki az Áe. a megkeresés intézményét, amelyet a hatóságok a gyakor-latban sikeresen alkalmaztak. A Ket. a hatósági eljárás szolgáltatási jellegének erősítése körében a megkeresés helyébe a belföldi és nemzetközi jogsegélyt léptette, amely a gyakorlatban nem hozta meg a várt eredményt. A nemzetközi jogsegély Ket.-ben foglalt szabályai különböző okokból nem töltötték be szerepüket. Az Ákr. nem is szabályozza a nemzetközi jogsegélyt.

A belföldi jogsegély a korábbi megkeresés szabályainak átöltöztetéséből állt össze. Egyébként maga a Ket. is szinonim fogalomként használta a belföldi jogsegélyt és a megkeresést. Ezek után érthető, hogy az Ákr. a megkereséshez tért vissza.

Az Ákr. szerint a hatóság akkor kereshet meg más szervet vagy személyt, ha az ügyben a megkereső hatóság illetékességi területén kívül kell eljárási cselekményt végezni, vagy az eljárás során szükséges adattal vagy irattal más rendelkezik. Mindenekelőtt különbséget kell tenni az illetékességi területen kívüli eljárási cselekmény és a megkeresésre elvégzett eljárási cselekmény között. Előbbi esetben az eljáró hatóság saját illetékességi területén kívül végez eljárási cselekményt. Az utóbbi esetben az eljárási cselekményt a megkeresett hatóság folytatja le. Az eljárás során szükséges adat vagy irat beszerzésére irányuló megkeresés címzettje szerv mellett természetes személy is lehet. A beszerzésre irányuló megkeresésre az eljáró hatóság illetékességi területén és azon kívül is lehetőség van.