A koncepció értékelése és vitatható, illetve vitatott pontjai

Bár a részletek még kidolgozásra várnak, a pénzügyi szolgáltatások egységes piacának fragmentációját elkerülendő, a bankuniónak célszerű kiterjednie az EU mind a 28 tag-államára. Az Európai Unión belül azonban indokolt a GMU-tagállamok és a kívülállók megkülönböztetése, mert a bankunióra vonatkozó javaslatok egy része a GMU működé-séhez és stabilitásához kapcsolódik, nem pedig az egységes piachoz. A bankunió kon-cepciójában elsőbbséget kap a GMU működése az egységes piaccal szemben. A felü-gyeleti mechanizmusnak viszont az egységes piac pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályaival összhangban kell lennie.

Ha az európai uniós forrásokat közvetlenül a bankok kapnák, vagyis az ESM jogosult lenne a bankok közvetlen, azaz a tagállamok megkerülésével történő feltőkésítésére, ak-kor ennek egyik következménye az lenne, hogy a feltőkésítés nem emelné az érintett or-szág államadósságát. Ezáltal csökkenne a nemzetközi hitelminősítő intézmények szere-pe, ami szintén nem elhanyagolható a válságkezelésben. Az ESM államkötvények vásár-lására is jogosult lenne a másodpiacokon a piac stabilizálása végett.

A közös betétbiztosítási rendszernek kétféle tőkemenekítést kellene megakadályoznia.

Az első a gyenge bankokból az erősebbekbe történő tőkeátcsoportosítás. A második földrajzi: a periféria gyenge országaiból az erős országokba történő tőkeáramlás. A be-tétbiztosítási alapnak nemcsak a betéteket kell biztosítania, hanem a betétek euróban

308 Daniel Gros: Banking Union with a Sovereign Virus. The self-serving regulatory treatment of sovereign debt in the euro area. CEPS Policy Brief, No. 289, 2013. március 27., 8 oldal. Elérhető:

http://www.ceps.be/book/banking-union-sovereign-virus-self-serving-regulatory-treatment-sovereign-debt-euro-area

fejezett értékét még akkor is, ha – feltéve, de meg nem engedve – egy tagállam kilép a GMU-ból.

A közös betétbiztosítási rendszer mérsékelné a bankpánik (bank run) kockázatát minde-gyik GMU-tagországban, de különösen a pénzügyi szempontból sérülékeny tagállamok-ban. Ennek azért van jelentősége, mert a jelenlegi körülmények között rendszerszintű kockázatot, konkrétan a GMU összeomlását a legnagyobb valószínűséggel legfeljebb egy több tagállamra kiterjedő általános bankpánik válthatna ki. Bankpánik kezelésére a szuverén államoknak több eszköz is rendelkezésére áll, mint például a betétbiztosítás, a bankokból való pénzfelvétel korlátozása és a központi bank által szükséghelyzetben biz-tosított likviditás. A GMU azonban nem állam.³⁰⁹

Egy, az 1980-as évek elején készült modell szerint a bankpánik egy megtakarító és egy bank közötti betéti szerződés egyik racionális kimenetele. Amíg a bank hosszabb lejárat-ra kölcsönöz, addig a megtakarítók rövid figyelmeztetés után kivonhatják pénzüket a bankból. Ha a megtakarítók kis része cselekszik így, akkor a bank ezt a helyzetet köny-nyen kezelni tudja, de ha a pénzkivonás meghalad egy bizonyos kritikus szintet, akkor önbeteljesítő bankpánik veheti kezdetét.³¹⁰ E modell és gondolatmenet lényeges eleme, hogy a bankpánik teljesen racionális lehet. Mervyn King, az angol jegybank volt elnöke szerint nem biztos, hogy a bankpánik kezdete racionális, de a benne való részvétel min-denképpen az.

A ciprusi, a görög és a spanyol megtakarítók szempontjából teljes mértékben racionális viselkedés, hogy bizonytalan helyzetben kiveszik pénzüket a bankokból. Ha erősödnek például a Görögország GMU-ból való kilépésére vonatkozó spekulációk, akkor az is racionális, hogy a görög megtakarítók kiviszik Görögországból a pénzüket. Spanyolor-szág esetében a GMU-ból való kiválás nincs napirenden, valószínűsége viszonylag cse-kély, viszont bizonyos események (például a Bankia pénzintézet kimentése, a takarék-pénztárak gyengeségéről szóló hírek, a fokozódó belpolitikai instabilitás stb.) alapján a megtakarítók megalapozottan tételezhetik fel, hogy a spanyol állam nem képes megfele-lően garantálni a bankrendszer működését.

A GMU-ban a bankpánikok negatív hatásait felerősítheti az európai uniós jogi szabá-lyozás. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 66. cikke értelmében a tőkemoz-gásokat egy tagállam rendkívüli körülmények fennállása esetén az európai uniós intéz-ményekkel való konzultációt követően csak harmadik országok viszonylatában korlá-tozhatja, de csak átmenetileg. Az alapszerződés eme cikkét lehet például a Svájcba irá-nyuló tőkeáramlás megakadályozására alkalmazni, de nem lehet EU-tagállamokkal szemben.

Ha megnő annak a kockázata, hogy egy ország ki kíván lépni a GMU-ból, és euróban denominált bankbetétei európai uniós szintű garanciát élveznek, akkor nincs akadálya annak, hogy a háztartások saját országuk bankjaitól kölcsönözzenek vagy

309 Wolfgang Münchau: The only way to stop a bank run in the eurozone. Financial Times, 2012.

május 21., 9. o.

310 Douglas W. Diamond and Philip H. Dybvig: Bank Runs, Deposit Insurance, and Liquidity.

The Journal of Political Economy, Vol 91, No. 3. (June 1983)., pp. 401-419.

ikat saját országuk bankjaiban helyezzék el. Országuk GMU-ból való kilépése esetén adósságukat redenominálják, euróban denominált megtakarításaik viszont védelmet él-veznek. Alkalmazása esetén a közös betétbiztosítási rendszer így a GMU többi részéből a földrajzi periféria felé történő közvetlen transzferként is felfogható.³¹¹ A múltbeli nagyságrendeket érzékelteti, hogy a Bloomberg számításai szerint 2011 őszétől 2012 őszéig 320 milliárd eurónyi bankbetét áramlott ki a görög, az ír, a portugál és a spanyol bankrendszerből, miközben megközelítőleg ugyanilyen mértékben növekedett a kedvező pénzügyi helyzetben lévő tagállamok (beleértve Németországot) bankbetétállománya.

Lényeges kérdés az, hogy mekkora a közös betétbiztosítási rendszer forrásigénye. A GMU-ban a háztartások és a vállalatok betétei 7,6 ezer milliárd euróra rúgnak, ezen be-lül a háztartásoké 5,9 ezer milliárd euró. Az Európai Bizottságnak egy 2010-ben készí-tett tanulmánya szerint a betétek 72 százaléka (a betétszámlák 92 százaléka) a 100 ezer eurós limit alá esik. Az európai uniós betétbiztosítási alapnak nem kellene olyan nagy-nak lennie, hogy egyidejűleg az egész EU-ra kiterjedő bankpánikot kezelni tudjon, ha-nem csak a perifériát érintőt, mert a pénz ha-nem csekély része Németország bankjaiba áramlana a perifériáról. Ezért elég lenne 1,3 ezer milliárd euró betétet biztosítani a peri-férián. Ha a feltételezések szerint például 10 százaléknál kisebb a valószínűsége annak, hogy a periféria mindegyik országa kilép a GMU-ból, és devizájuk 30 százalékkal érté-kelődik le, akkor 154-198 milliárd eurós alapra lenne szükség. Ezt a betétekre kivetett kismértékű biztosítási prémiumból lehetne finanszírozni, de mivel a pénzre a bizalom helyreállítása végett most van szükség, ezért az ESM-nek is támogatnia kellene a forrás-fedezet létrehozását.³¹² Megjegyzendő, hogy a betétbiztosítási alap célszerű nagyság-rendjére vonatkozó számítások relevanciája érvényét veszti válsághelyzetben. Az USA-ban például a betétbiztosítási alapok forrásai az összes biztosított betétnek mindössze 1,35 százalékára terjedtek ki.³¹³

A Barclays számításai szerint a betétbiztosítási alapnak 11 ezer milliárd euró betétállo-mányt kellene garantálnia. Ahhoz, hogy a pénzügyi eszközök 1,4 százalékára terjedjen ki a garanciaalap, a GMU bankrendszere éves nyereségének egyötödét kellene elvonni öt éven keresztül. Konzervatívabb becslés szerint több mint 100 milliárd euróra lenne szükség.³¹⁴ Kérdés, hogy a GMU pénzintézetei képesek-e, illetve hajlandók-e az említett összegek előteremtésére.

Az európai uniós szintű betétbiztosítási alappal egyenértékű lehetőség lenne – bizonyos mértékig – a bankok feltőkésítése, azaz a bankoknak elegendő tőkével kell rendelkez-niük, hogy ellenállhassanak a válsággal szemben. Ennek jóval alacsonyabb a költsége, mint a közös betétbiztosítási alap forrásigénye. Kérdéses egyrészt, hogy a feltőkésítés érzékelhetően mérsékelné-e a bankok iránti bizalmatlanságot a háztartások körében. Az utóbbi időben két banki stressztesztet is lefuttattak, amellyel azt akarták bizonyítani a betéteseknek, hogy a bankok tőkehelyzete szilárd. Mindkét teszt után kiszivárogtak

311 Bankers of the euro area, unite! The Economist, June 30th 2012., p. 72.

312 Europe’s banks. The fear factor. The Economist, 2012. június 2., 70. o.

313 Europe’s banking union. A la carte and half-baked. The Economist, 2013. június 8., 11. o.

314 Bankers of the euro area, unite! The Economist, June 30th 2012., p. 72.

rek arról, hogy egyes bankok tőkehelyzete mégsem jó. A tőkeemelés főleg Spanyolor-szág és OlaszorSpanyolor-szág számára különösen fontos, mert a kormányoknak meg kell győzni-ük a gazdasági szereplőket arról, hogy államadósságuk fenntartható. Másrészt nem biz-tos, hogy a bankok feltőkésítése tökéletes védelmet nyújtana a GMU-ból való kilépés esetén bekövetkező tőkemenekülés ellen, amikor a gazdasági szereplők a gyengébb va-luta bevezetésétől félve menekítik tőkéjüket más országba.

A betétbiztosítással kapcsolatban a legfőbb probléma, hogy egyrészt több GMU-tagállamban nincs betétbiztosítási rendszer, másrészt a meglévők is sok tekintetben kü-lönböznek egymástól, ezért harmonizálásuk nem egyszerű. Németországban például hét garanciarendszer van. Sok tagállamban a betétbiztosítási rendszer fedezetét a bankok ad-ták össze, máshol az ügyfelekre terhelték. A technikai problémáktól eltekintve a gyors harmonizálás is elkerülhetetlenül maga után vonná a tagállamok közötti transzfert. Né-metországban attól is tartanak, hogy a határokon átnyúló elven szerveződő közös betét-biztosítási rendszer potenciálisan német megtakarításokat használna fel más orszá-gokban bejegyzett bankok ügyfeleinek kártalanítására. Ez belpolitikai szempontból ké-nyes kérdés, a kormány számára nehezen vállalható a német adófizetők pénzét kockázta-tó megoldás.

Az európai uniós szintű bankszanálási alap esetében a legnyilvánvalóbb a nemzeti pénzügyi rendszer és az államadósság kockázatainak egymástól való elválasztása. Az Európai Unióban 2008 óta az államadósságok nagymértékű növekedése döntően köz-vetve vagy közvetlenül bankmentésekre vagy banki hiteladósmentésekre volt visszave-zethető. Ezzel kapcsolatban vetődik fel ugyanakkor a legélesebben a szolidaritás és a morális kockázat viszonyának a problémája: az európai uniós szintű szolidaritás egyes gazdasági szereplőket túlzott kockázatvállalásra késztethet. Ugyanakkor a témáról készí-tett irányelv-tervezet nem irányozta elő európai uniós szintű bankszanálási alap létreho-zását, ahogyan eredetileg tervezték, hanem tagállami szintűt, amelynek részei lehetnek betétbiztosítási alapok, illetve már létező bankszanálási alapok.³¹⁵ A bankoknak a követ-kező tíz évben úgy kell feltölteni ezeket a tagállami alapokat, hogy 2024-ben az EU-ban lévő betétek 1 százalékára (összesen 100 milliárd euróra, aminek 70 százaléka készpénz, 30 százaléka likvid fedezet) terjedjen ki a védelem. Válság idején a tagállamok banksza-nálási alapjai köthetnek egymással kölcsönszerződéseket. A jelek szerint az irányelvja-vaslat nem a jelenlegi szuverén adósságválságra adott közvetlen válasz volt, hanem kö-zéptávon kínált megoldást a bankválságok megelőzésére.

A bankszanálási mechanizmusra vonatkozó javaslat meg kívánta osztani a vesztesé-geket a részvény- és a kötvénytulajdonosok között (bail-in). Meg kívánták tartani a ban-kok rendszerfunkcióit, viszont likvidálni szándékoztak nem életképes tevékenységeit.

315 Európai Bizottság: Javaslat. Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 77/91/EGK és 82/891/EK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK és 2011/35/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU rendelet módosításáról.

COM(2012) 280 final, 2012/0150 (COD), Brüsszel, 2012. június 6., 181 oldal. Elérhető:

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2012:0280:FIN:HU:PDF