A hallgatóság mint választópolgár

A hallgatóság ebben az esetben a választópolgárt jelenti. Hahn Hajnalka alapján mutatom be a választók csoportosítási lehetőségeit. A választók magatartása alap-ján kétféle emberkép vázolható fel: a politikailag felkészült, aktív, tájékozott, raci-onális szavazó és a közömbös, politikával nemigen foglalkozó ember. Az első típus szinte mítosz, az állampolgárok többsége nem ilyen, hanem manipulálható fo-gyasztó. Több ember beszél, mint választ, s több választ, mint korteskedik. A vá-lasztók aktivitásuk szerint szintén két csoportba sorolhatók: egyrészt a néző, szem-lélő kategóriába, akik keresik az információkat, valamennyire tájékozottak a politi-kai folyamatokkal kapcsolatban, másrészt az apatikusok táborába, akik ha egyálta-lán odafigyelnek is a politikára, mégis indifferensek maradnak. Ez utóbbi blokkból lehet a szavazatok nagy részét elnyerni. Az apatikusok vagy passzívan közömbösek (a politika nem jut el az illetőhöz), vagy tudatosan érdektelenek (kiábrándultak a politikából) (Hahn, 2011).

108

III.3. Tömeglélektan

Egy nagygyűlésen vagy egy lakossági fórumon Leon Festinger kognitív disszonan-ciaredukció-elmélete (1957) nyomán túlnyomó részt olyan egyének csoportjával találkozunk, akik elfogadják a szónok nézeteit, mert az ember kerüli a disszonáns helyzeteket, azaz igyekszik megszabadulni mindazoktól az információktól és vé-leményektől, amelyek saját, gondosan felépített világképének újragondolására késztetnék, mert világképének újragondolása túlságosan sok kognitív energiáját kötné le (Festinger, 2000). Tehát valójában a beszéd hatása a létező vélemények megerősítésében, és nem a véleményváltozás kiváltásában mutatkozik meg a hely-színen részt vevők körében. Erről Walther Dieckmann így ír: „…a beszéd retoriká-ja (már) nem akarretoriká-ja a politikai ellenfelet meggyőzni, hanem egy kialakított maga-tartást véd és igazol a nyilvánosság, illetve a sajtó és a rádió előtt” (Dieckmann, 2000: 99).

Bár különböző hatás- és befogadásvizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy az egyénben nem tudjuk befolyásolni azt, hogy miként gondolkodjon, csak azt, hogy miről tegye azt, ez a tény megváltozik, mikor nem különálló individuu-mokról beszélünk, hanem csoportról, tömegről. Ekkor a személyiség tudata eltűnik, az egyedek érzelmei és gondolatai egy irányt vesznek. Izgalom hatására egy úgy-nevezett kollektív lélek formálódik, ahogy erről Gustave Le Bon A tömegek lélek-tana (1913) című munkájában ír (Le Bon, 2004). A vizsgált beszédek szempontjá-ból különbséget kell tennünk tömeg és tömeg között. Míg a nagygyűlések hallgatói viszonylag heterogén csoportot alkotnak, egy közös tulajdonsággal: az éppen be-szédet tartó szónok támogatói (a fentebb említett okok miatt valószínűsíthető ez), addig egy lakossági fórumon (Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Navracsics Tibor esetében), vagy egy átadó ünnepségen (Orbán Viktor esetében), vagy akár egy szűk társadalmi csoportnak szervezett ünnepségen (nőnapi beszéd Mesterházy Attilától) egy sokkal homogénebb és kisebb csoportról beszélünk. A meggyőzés eszközei különbözőek a két esetben. Az elsőben a Németh Erzsébet által megfo-galmazott mellékúton juthat el az üzenet a címzettekhez (Németh, 2006). Ilyen ese-tekben a hatást egyszerű tényezők befolyásolják: a kommunikátor vonzósága, az, hogy körülöttünk más emberek egyetértenek-e az üzenettel, hányszor ismétlik meg az üzenetet, milyen vonzó címkékkel, szlogenekkel, jelszavakkal, analógiákkal operálnak stb.

A homogén, kisebb csoport előtt a meggyőzés főútja járható, amikor a befogadó gondosan és figyelmesen mérlegeli az üzenet valódi értelmét, gyakran megesik, hogy magában ellenérveket hoz fel, kérdésekkel áll elő, és további információt sze-retne kapni. Ilyenkor az üzenet meggyőző ereje attól függ, hogy „átmegy-e” ezen a befogadói vizsgán. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a szónokok tisztában vannak azzal, hogy a modern technika eszközeinek révén be-szédeiket valós időben a világ minden táján figyelemmel kísérhetik, így

szónokla-109 tuk nem csak azokra gyakorol hatást, akik jelen vannak. Így viszont már egyszerre kell hatniuk az őket biztosan támogató, a bizonytalankodó és az őket dogmatikusan elutasító hallgatói csoportokra is.

Hogy maga a hatás, befogadás mikor is kezdődik el, nem nehéz körülhatárolni:

azoknál, akik személyesen részt vesznek a gyűlésen a befogadás már akkor megin-dul, amikor az egyén odaér a szónoklat helyszínére. A beszédet a különböző médi-ákon keresztül követők esetében pedig akkor, amikor az első szót meghallják.

Hogy mikor ér véget a hatás, már sokkal nehezebb meghatározni. Utóélete gyorsan elmúlhat, akár hosszú időre meg-megszakadva és időnként felidéződve, folytatód-hat vagy folyamatosan életünk végéig eltartfolytatód-hat.

A lélektani kutatások szerint a tömegben négy alapkövetelményre épülő dina-mizmus jelenik meg. Az első, hogy az ember valamilyen célból, érdekből kapcso-lódjon az adott tömeghez, illetve annak vezetőjéhez. A második követelmény a fi-zikai közelség, a testi kontaktus, ami az összetartozást erősíti, így a résztvevők gyakran egymás kezét fogják, énekelnek, jelszavakat skandálnak. A legfontosabb és egyben a harmadik: az érzelmi követelmény. Jól ismert jelenség, hogy az érzel-meknek az emberi döntésekben – beleértve a politikai döntéseket, többek között a politikai választásokat is – meghatározó szerepük van. A tömeghez való csatlako-zásban mérvadó az érzelemre való hatás, amit fokoznak a zászlókkal, a jelképekkel és a jelszavakkal. Mindezek felerősítik, növelik a tömeg feszültségét, de egyben megjelenítik a gondolati azonosulást, amely a negyedik tényezője az alapkövetel-ményeknek (Takács, 2006).

Bár a tömegek befolyásolására számtalan eszköz áll a szónokok rendelkezésére, ezek közül én a nyelvet fogom vizsgálni. Amiről George Orwell azt írta 1984 című művében, hogy: a nyelv meghatározza valóságérzetünket és viselkedésünket (Or-well, 2012).

A tömegdemonstrációkhoz, nagygyűlésekhez gyakran társulnak a demagóg szónoki beszédek. Itt kapcsolódik a kérdéskör a demagógia fogalmához. A fogalom az antik görög demokráciából származik, egykor a nép vezetésének művészetét je-lentette. Mára azonban a demagógia a nép félrevezetésének "művészete". A reto-rika azon fajtája, amely kizárólag az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni. A politika és a politológia egyaránt használja, általában tetszetős, részigaz-ságokon vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programok vagy kijelentések rosszalló megjelölésére. A tájékozatlan néptömegek ámítására, bujtogatására, lází-tására szolgál. A demagógia feltételei közé tartozik az ellenségkép, ezt gyűlölettel lehet megtölteni, ennek egyik módja a rágalmazás. A rágalom olyan eszköz, amely:

audacter calumniare, semper aliquid haeret, vagyis merészen kell rágalmazni, va-lami mindig megmarad belőle (Takács, 2006).

110

IV. A szónok

A beszélőnek nemcsak azt kell tudnia, hogy mit mondjon ahhoz, hogy meggyőző legyen, azt is tudnia kell, hogyan prezentálja azt. Ahhoz, hogy a beszéd hatni tud-jon, megfelelő előadásmóddal kell előadni. A stílus egy jelként fogható fel, amely-nek világosnak kell lennie, különben nem éri el célját (Adamikné, 2013). Ahhoz, hogy a beszéd világos legyen, ügyelni kell az szavak kiválasztására. A közhaszná-latú igék és névszók könnyen értelmezhetők, így használatuk igaznak tűnteti fel a beszédet. Más esetben a szavak fennköltté teszik a beszédet, túlzott alkalmazásuk pedig már azt a veszélyt rejti magában, hogy a szöveg hamisnak hathat. Éppen emiatt kell ügyelnie a szónoknak a metaforák használatára. Ha a metafora könnyen, azonnal érthető, akkor figyelemfelkeltő szerepe lesz, viszont ha túl komplex, ha a hallgatóság nem tudja azonosítani, akkor az ellenkezőjét váltja ki.

A jó szónok ismérve, hogy hallgatóságának összetételét figyelembe véve vá-lasztja ki a meggyőzési stratégiáit. A szónok részéről a meggyőzési stratégiák megválasztása pszichológiai szempontok alapján is történhet. Síklaki (Síklaki, 1994) pozitív homlokzatnak szóló és negatív homlokzatot óvó stratégiákat külön-böztet meg. Homlokzaton érti az adott társas helyzetben felmutatott aktuális én-képet.