A boldogság, mint teológiai téma Michael Plathow téziseiben

52

melyet olykor félreértésből vagy egymás kárára való egyoldalú túlhangsúlyozásból el-elszakítottunk egymástól. Miként az Istentől kapott ajándékok – mind tartalmuk és céljuk, mind megkapásuk módja szerint – különböznek, de mindenképpen Isten jelenlétének és szándékának bizonyságát hordozzák életünkben, a boldogság és az örömök is – még ha időben, okuk vagy működési mechanizmusuk szerint és élmény vagy élvezet szempontjából is egészen különféle módon jelentkeznek – túlmutathatnak számunkra az igyekezet és a szerencse kettősségén, vagy éppen a racionalitás és a racionalitáson túli dimenzió különbözőségén. Ekképpen tehát az öröm és a boldogság lehetséges közös nevezőjének felismerése a boldogság elérése vagy megkapása különböző útjainak egymás melletti, vagy – szándékainktól függetlenül is – egészen fantáziadúsan kombinált útjainak elismerését is tartogatja. Így érthetünk egyet Jörg Lauster megállapításával, mely szerint a pillanatnyi és a törekvéssel elért boldogság nem játszható s nem játszandó ki egymással szemben,¹⁸³ ugyanis ha az ember tud arról, hogy az életében Isten hívja őt önmagával (és Benne a többiekkel) való közösségre, akkor ez számára óriási szabadságot (és biztonságérzetet) ad, hiszen nem neki kell megtalálnia élete alapját s értelmét, hanem megtapasztalja, hogy „értelem hordozza életét”.¹⁸⁴ A továbbiakban Michael Plathow egy korábbi tanulmányának¹⁸⁵ és Jörg Lauster programadó értekezésének¹⁸⁶ eredményeit emeljük ki, mint a boldogság-téma teológiai megközelítésének jelentős evangélikus példáit.

(uni-53

utal, mely szerint 1992-ben Németországban a fiatalok individuális boldogságának legfőbb oszlopai a „szent evilágban” voltak keresendők: a felértékelődő barátság, a biztonságot nyújtó partneri- és családi kapcsolat, a magas életszínvonal, a szabadság, az önazonosság és a munkával való elégedettség. Megállapítja azt is, hogy mindeközben a keresztyén egyházak számára még mindig nehézséget jelent az egyéni boldogságkeresés kérdése. Itt utal rá, hogy a TRE például nem tartalmaz „Glück” címszót.¹⁸⁸ Michael Plathow Heinz Barz megállapításaira hivatkozva, arra mintegy válaszképpen írja meg

„’Glück’ Ein theologisches Thema” című tanulmányát a Deutsches Pfarrerblatt számára.¹⁸⁹ E nagyívű tanulmány miután általánosságban, filozófiai példák segítségével szól a boldogság fogalmáról, egyházi énekekre és Bonhoeffer áldás- és boldogság témájú börtönlevelére¹⁹⁰ utal. Ezt ószövetségi, majd újszövetségi idézetek és azok értelmezése követi Isten áldó és szabadító tetteiről. A két testamentum teológiai mondanivalójának egybecsengő tartalmát – Bonhoeffer nyomán – gyönyörűen fogalmazza meg a teológus szerző, amikor arról szól, hogy Isten Országának fénye hull az áldásban a mindennapi dolgokra: Isten jótetteire az „utolsóból” (vom Letzten) az „utolsó előttiben” (im Vorletzten), úgy, hogy azt mi a hit boldogságában hálaként, örömként, és feladatként éljük meg. Jézus igehirdetésében és cselekvésében pedig nem egyszerűen közel hozza Isten Országát, hanem felragyogtatja azt Messiási és üdvözítői személyében, hogy egykor céljához is juttassa, megvalósítsa azt.¹⁹¹ Kifejti, hogy a Szentháromság Isten irántunk való üdvterve a boldogság és az áldás képekkel és metaforákkal teljes nyelvén érthető meg és fogadható be, és e nyelv tud tanúskodni is róla. Isten kiengesztelő, feloldozó, újjáteremtő munkálkodása egy bűnösen magába zárkózott, ugyanakkor gazdagon megáldott teremtett világot vált meg, nyit meg, gyógyít meg ítélete és kegyelme által Isten örökkévaló

duesseldorf.de/fileadmin/Redaktion/Institute/Sozialwissenschaften/BF/Jugend___Religion/Ethik_Unt erricht_08-03.pdf Letöltés: 2022.07.29.)

188 Az RGG-ben ugyanakkor megtaláljuk e címszót, mint jeleztem korábban.

189 PLATHOW, M.: „’Glück’ Ein theologisches Thema”, DtPfrBl 1994/7. 307-309.

Három év múlva jelenik meg a katolikus Katechetische Blätter hasonló témájú cikke is néhány rövidebb hozzászólással együtt:

KRAMER, H.: Moral und Lebenskunst, Katechetische Blätter 1997/5. 305-313.

Talán a pozitív pszichológia előretörése nyomán a XXI. század első éveiben két tematikus számot is találunk a katolikus szaksajtóban a Boldogság témájáról: Katechetische Blätter, 2002/3. és Diakonia (35.) 2004/4.

190 WE 199. (1944. 7. 28. levél)

191 „Vom geglaubten und angenommenen Reich Gottes her fällt das Licht auf den Segen der alltäglichen Dinge; vom Letzten, dem Heil der Erlösung, fällt das Licht auf die Wohltaten Gottes im Vorletzten, wie sie im Glück des glaubens erfahren werden in Dank und Freude und Aufgabe. (…) Jesus bringt in seiner Predigt und in seinem Tun das Reich Gottes nicht nur nah; es bricht in seiner Person als Messias und Heiland der Welt an, um sich einst zu vollenden.” (PLATHOW, M.: ’Glück’ Ein theologisches Thema.

DtPfrBl 1994/7. 308.)

54

terében, ahol nem lesz szenvedés és halál, mert Isten szeretete mindent átölel, s a Szentháromság Egy Isten lesz minden mindenekben.¹⁹² A gondolatmenet összegzése, azaz egyfajta boldogságteológiai gondolkodás megalapozásaképpen végezetül hét

„rendszeres teológiai tézist”¹⁹³ fogalmaz meg a német teológus.

1. A „boldogság”-tapasztalatról a teológia összefüggésében való gondolkodás reális alapja a Szentháromság Isten kinyilatkoztatása.

2. Mivel a „boldogság” – akár áldás, akár salom, akár jólét értelmében – meg-megadató és így kísérő tapasztalata a teremtő és gondviselő Isten felénk fordulásának, velünk létének, ezért mindig relációban kell értenünk (mint sikeres, beteljesült kapcsolat önmagunkkal, a másikkal, a környezettel és a mindent átölelő Istennel). Ezért ellenáll az olyan lényegüknél fogva elzárkózó magatartásoknak, mint az abszolutizálás, a privatizálás és a kihasználás.

3. Mivel a „boldogság”, az áldás, a salom a mindennapi dolgokban a teremtő és gondviselő Isten velünk létének tapasztalatát a már nekünk ajándékozott, de még be nem teljesedett üdvösségre vonatkozóan jelentik, kiengesztelődés- és megváltásteológiai vonatkozásban értendőek.

4. A római katolikus természetteológiai értelemben vett boldogságban való részesedés helyett sokkal inkább a megigazuláshit felől közelítve, az eszkatologikus valóságnak való megfelelés és annak való ellentmondás feszültségében értelmezhető a

„boldogság” bibliai-teológiai fogalma.

5. A hit, a szeretet és a remény boldogsága a „boldogság” és az üdvösség megfelelői. A „boldogság” és az üdvösség Isten ítélete és kegyelme felé mutató eszkatologikus irányultsága alapvető és értelemadó jelentőségű, mivel a meg-megadató boldogság-javak (zu-fallenden Glücksgüter) és a megküzdött boldogulás az utolsóelőttiben csak a maguk korlátosságában és töredékességében tapasztalhatóak.

6. A „boldogság” – Isten kegyelmes üdvtervének ellentmondva – az Istennel, a másik emberrel s a környezettel való közösségvállalás nélkül az ember Isten akaratával szembeni bűnös önmagába fordulásával fenyeget, s önmagát abszolutizáló totális felfogása által pervertálja, akár a boldogság-birtoklási vágy hedonista élvezetmaximalizálásban, akár a mások kárára való boldogulásban.

7. Az üdvösség, mint a hit, a szeretet és a remény boldogsága az eszkatológia vonzásában ajándék és feladat is egyúttal: sikeres és értelmes életet jelent,

192 PLATHOW, M.: ’Glück’ Ein theologisches Thema. 308.

193 PLATHOW, M.: ’Glück’ Ein theologisches Thema. 308-309. – A téziseket rövidítve foglalom össze.

55

de nem a birtoklásban, hanem a megigazított és kegyemet kapott bűnös „olyanná levésében” – „gelingendes und sinnerfülltes Leben” nicht im Haben, sondern im Werde-Sein des gerechtfertigten und begnadeten Sünders.

Plathow tanulmányában és a gondolatmenetet lezáró téziseiben egy sajátosan teológiai érvelést tár elénk. Megszólalásának apropója egy szociológiai kutatás eredménye, ugyanakkor nem magyarázkodik s nem is apológiát ír, de még csak rövidzárlatos utalásokkal, vagy olcsó megfeleltetésekkel sem terheli olvasóit, hanem egy lehetséges teológiai boldogságkoncepciót vázol. Kiindulásul a teológia alapját, a szentháromságtant választja, s annak hagyományos evangélikus szempontú aktualizációját, amikor a megigazulás kérdésére fókuszál. Ezzel rámutat arra a pontra, ami a boldogságról való keresztyén gondolkodás legsajátosabb területe – mondhatjuk bökkenője, vagy akár kulcsa, de mindenképpen meghatározó eleme. Ha ugyanis kihagyjuk a számításból a megigazulás kérdését, akkor vagy nem különbözik állásfoglalásunk jelentősen más tudományágak boldogságértelmezésétől, vagy ha még Isten Teremtő és fenntartó munkáját kellőképpen hangsúlyozzuk is, akkor sem tudunk sajátosan keresztyén tartalmat megfogalmazni a boldogság témájában. Amennyiben feltételeznénk, hogy erre semmi szükség, vagy úgy találnánk, hogy nincs ilyen sajátosan keresztyén mondanivaló, megelégednénk a természetteológiai elgondolással. Bár lehetséges volna, hogy mivel nem sajátosan teológiai téma a boldogság mibenléte, nem is kell – vagy éppen nem lehet – vele kapcsolatban sajátos keresztyén gondolatmenetet megfogalmazni, mégis jó okunk van Plathowval együtt megpróbálni tovább kutakodni.

Olyannyira jelentős ugyanis Jézus életművében a szerencsétlenek és boldogtalanok felé fordulás, Isten közöttük megtapasztalható ajándékozó jelenléte, mely nem egyszer az öröm szavában summázódik, s olyannyira átszövi az első keresztyének bizonyságtételét egyidejűleg a kereszt botránya és a húsvéti hit öröme, hogy ezt az örömöt nem szabad minden további megfontolást mellőzve egyszerűen egy járulékos érzelmi megnyilvánulásnak¹⁹⁴ tekinteni. S ha ez az öröm valóban kapcsolódik valami módon a különböző generációk boldogságkeresésének mibenlétéhez, akkor akár fontos interpretációs kulcs is lehet a misszióban, így az öröm teológiája utat nyithat a boldogságkeresők számára a teológia szívéhez, s egyúttal a teológia számára az egyház – és a hívők – életének számtalan zugába. Ha Plathow gondolatmenetére tekintünk, látjuk,

194 Az örömöt, mint érzelmi megnyilvánulást THEISSEN, G.: Az őskeresztyénség élményvilága és magatartásformái ,Kálvin János Kiadó Budapest 2008. II/3. fejezetében tematizálja.

56

milyen egyértelműen integrál rendszeres gondolatmenetébe gyakorlati teológiai tapasztalatokat, vagy akár filozófiai etikai felvetéseket. Elegáns és frappáns gondolatsorát olvasva már-már felvetődhet az a kérdés is, hogy kell-e még tovább gondolkodni a témáról, vagy talán e szépen felépített rendszer egyszer s mindenkorra megoldotta volna a boldogság kérdését a rendszeres teológiában. Egyrészt bízhatunk benne, hogy az átfogó szemlélet nem negligálja a részletekre irányuló, vagy azokból kiinduló kutatás létjogosultságát, sőt azokból talán még újabb impulzusokat is nyerhet; másrészt Plathow írásának erősségei – a gondolatmenet szisztematikus megalapozása, sajátosan teológiai ugyanakkor interdiszciplináris szempontból is integratív volta, a boldogság hangsúlyozottan relációs fogalmának eszkhatologikus összefüggésben való megközelítése – mellett a benne rejlő sajátos veszélyről sem feledkezhetünk meg.

Tapasztaltuk ugyanis, hogy a megváltás-megigazulás kérdéskörének erőteljes hangsúlyozása esetenként olyan redukcióhoz vezethet, melynek áldozatául eshetnek a teremtés és a megszentelődés hitágazatához köthető teológiai területek. Így például az etika háttérbe szorulása – bár ezt igyekszik Plathow kiküszöbölni –, vagy épp a nem hívőkkel való felelős közösségvállalás lehetősége. Egyértelmű – jellegzetesen protestáns – elhatárolódás szólal meg a katolikus természetteológiai¹⁹⁵ elgondolással kapcsolatban Plathow tanulmányában. Bár a gondolatmenet iránya szempontjából ez jelentős lépés, mégis kérdés számomra, hogy nem vezet-e ez egyfajta veszélyes redukcióhoz a teremtés teológiájával és az ebből fakadó etikai felelősségvállalással kapcsolatban. Felvetődik az a kérdés is, hogy az „anoním keresztyének” Rahner féle fogalmát teljes egészében törölni kell-e teológiai gondolkodásunkból, vagy akár ki is jelentjük protestánsként, hogy ettől el kell határolódnunk? Nem lehet, hogy Isten útjai e területen számunkra ugyan kifürkészhetetlenek, de Isten számára mégsem elveszett juhok azok, akiket e jelzővel illethetünk, s talán Isten üzenete más módon, de őket is szólítgatja, talán éppen jó gyümölcsök boldog élvezete vagy termése közepette. Szabad-e tehát teljesen lezárni teológiai érvelésünket azzal, hogy a megváltás megigazulásban megnyilvánuló valóságát a keresztyén ember boldogsága egyetlen kritériumává emeljük, míg az áldás rejtelmes működését a teológiai boldogság-fogalom szempontjából mintegy adiaforon kategóriába soroljuk, vagy a megigazulás előfeltételéhez kötjük, de esetleg figyelmen kívül is hagyjuk? Pedig látni, hogy még a strukturális bűn aktuális ártásától átszőtt világban is működhet nem a keresztyén jel alatt is gyógyító, éltető erő, ami keresztyének számára is

195 GRESHAKE, G.: Gottes Heil, Glück des Menschen, Herder Verlag 1983. boldogságteológiai monográfia például ilyen természetteológiai megalapozással készült

57

lehet akár Isten egyetemes kinyilatkoztatása, lelkiismeretbe írt törvénye. Filantróp mártírok nemcsak keresztyének között élnek. Így az önfeláldozásból fakadó jótett sem keresztyén sajátosság csupán. Érthetjük, magyarázhatjuk keresztyénként mégis Isten akaratának azt, amit ők tesznek, vagy az „Isten akarata” kifejezés csak azok tetteire vonatkozik, akik tudva teszik Isten akaratát? Akkor hát ne is tanuljunk őtőlük, vagy ne is csatlakozzunk hozzájuk jó célok mentén? Szoktuk mondani, hogy az egyház corpus mixtum, más szempontból viszont a világ corpus mixtum. El lehet-e, el tudunk-e, el kell-e vagy kell-el szabad-kell-e határolódni ily módon a kkell-erkell-esztyén kell-embkell-er és közösségkell-ei élkell-etébkell-en a nem keresztyénektől manapság? Főleg amikor a multikulturális Európa az individualizmus csapdájában vergődik, s a világ nagy része szenved gyakorta a corpus mixtumként is keresztyénnek nevezett Észak-nyugat – olykor még keresztyén értékek hangsúlyozásával is megalapozott vagy megterhelt – gazdasági érdekérvényesítésétől.

Evangélikusként természetesen Isten kettős kormányzására hivatkozva elég egyszerű eloszlatni kételyeinket, s Plathow gondolatmenetének is előre vivő, áldásos konklúzióit meghallani, esetleges veszélyét pedig nem túldimenzionálni, sőt akár tudomásul sem venni, hiszen az érvelés célja teológiai, s benne gyönyörűen és igaz módon ad választ például bizonyos – a boldogság szempontjából is gyakran megszólaló – theodícea-aggályokra, vagy éppen a boldogság-keresésnek a keresztyén tanítással szembeni kijátszásának kísértéseire. Plathow eszkatologikus szemlélete valóban megoldani látszik a felsejlett problémát. Végső soron akár minden jócselekedet – tudva tudatlan – Isten üdvtervének része lehet. S talán nem is sajátosan keresztyén teológiai feladat az anoním keresztyénség eszkatologikus összefüggésében kutakodni. Mégis megjegyzendő tanulság dolgozatunk elején, hogy nem árt azért nyitva hagyni a teológiai gondolatmenetet a boldogságfogalomnak a teremtettséggel, a teremtett világ megőrzésével és az áldással való összefüggése számára még úgy is, hogyha keresztyénként Jézus Krisztus művében és tanításában mindez (újra)értelmeződik, s számunkra ez az értelmezés jelenti a keresztyén hit sajátos lényegét. Fontos tanulság az is, hogy az eszkatológiai szemlélet – Plathownál is éppúgy, mint például Moltmann esetében – helyére tesz sok esetleges félreértést, félreértelmezést. Amikor azonban a boldogságról, mint olyanról, vagy az örömről szólunk, fontos, hogy ne sétáljunk bele olyan elhatárolásokba, amelyek nyomán nem tudunk tudomást venni a látókörünkön kívül rekedő, de etikailag nem megkérdőjelezhető, sőt esetleg számunkra is tanulságot hordozó másokat is boldogító, gyógyító életöröm lehetőségéről, amelyben akár a mi életünknek, vagy barátaink életének is része lehet anélkül, hogy annak megigazulástani előfeltételét felfedeznénk, vagy hogy

58

mindenki számára nyilvánvalóvá válna annak eszkatologikus tartalma. Igaz, lehet, hogy az egész világ minden pozitív eredménye Isten üdvtervének fényében értelmezhető, de ezt az értelmezést lehet, hogy valaki, aki mindazt a jót teszi szerénységből, vagy más okból ennél sokkal egyszerűbben értelmezné, s nem feltétlenül emelné bele teológiai okfejtésbe. Végül is, lehet, hogy nagyon is igaza van Plathownak, hogy mintegy leszűkíti tehát a sajátos keresztyén boldogságértelmezést a megváltásteológiai és eszkatológiai megközelítés nyomán, e határok, mint láttuk, azonban mégsem oly egyértelműek a mindennapi életben. Lehet, hogy módszertani szempontból érdemes tehát sajátos keresztyén boldogságról szólni – erről szól Plathow, és ezzel foglalkozunk mi is a dolgozat témájának krisztológiai megközelítése nyomán –, és egyetemes boldogságról is – más értelmezési keretek meglétét nem kizárva vagy tagadva –, mégis látni kell bizonyos metszethalmazok meglétét a két terület között, s tudni róla, hogy értelmezés függvényében változhat, hogy e határok pontosan hol is húzódnak, míg hitünk szerint az eszkatonban úgyis egyetlen közös halmazzá válik az, ami most széttagolt.

2.3. A pillanatnyi és a törekvéssel elérhető boldogság teológiai