2. A VIZSGÁLT TÉRSÉG JELLEMZŐI SZAKIRODALOMI ÉS STATISZIKAI
2.1.1 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet története és szervezetei
A Balatonnal való törődés és a tó tulajdonképpeni felfedezése a XIX. század elején kezdődött el és terjedt ki a parti sávra. 1882 augusztusában Balatonfüreden megalakult a Balaton Egylet, amely magára vállalta a Balaton-kultusz ápolását az irodalmi tevékenységtől kezdve egészen a kor igényeit szolgáló szükséges fejlesztési témák megoldásáig. 1891-ben alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság Balatoni Bizottsága, amelynek Lóczy Lajos lett az elnöke. A tudós 1892-től a kor legkiválóbb magyar tudósaival Eötvös Loránd mellett mindegy hatvan szakemberrel dolgozott együtt és kutatta a tavat. Kutatásaik geológiai, hidrológiai, geográfiai, növénytani, állattani és társadalmi, embertani és néprajzi vonalon folytak. Fontos tény, hogy Lóczy Lajos és munkatársai természetföldrajzi értelemben is egységként, mondhatni régióként kezelték a tavat és környezetét.
A Balaton-kutatás 1913-ban fejeződött be, s eredménye egy három nagy egységből álló, 32 kötetes Balaton-monográfia, melynek címe: „A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei”. Ezzel egy időben közigazgatási értelemben is elkezdődött egy kvázi régióban történő gondolkodás, amely azonban csak 1894-ig tartott, mert a Balaton Egylet beleolvadt a Dunántúli Közművelődési Egyesületbe, de azért a tó iránti érdeklődés töretlen maradt (Horváth, 2005).
1904 augusztusában megalakult a Balaton Szövetség, amely foglalkozott a balatoni hajózással, a vasúttal, a balatoni körtelefonnal, a balatoni kör-műúttal, a vízi munkálatokkal stb., vagyis a mai értelemben egy Regionális Tanács szerepét töltötte be.
A szervezet munkáját azonban törvény, vagy jogszabály nem írta elő ekkor még.
A Szövetség tagjai Balaton vármegyét szerettek volna felállítani keszthelyi székhellyel.
A 152 községből 141 támogatta a javaslatot, s ennek indoka az volt, hogy a Balaton legfőbb gondja, hogy három megyével határos. Sajnos a vármegyéből semmi sem valósult meg, de mivel az 1920-as trianoni események miatt Magyarország elveszette az adriai tengerpartot és a Kárpátokat, a Balaton maradt az egyetlen turizmus intenzitásának növelésére alkalmas térség.
A Balatoni Szövetség 1933-ban úgy határozott, hogy kéri, nyilvánítsák Nemzeti Parkká a Balatont és a part körüli három km-es sávot. Ebben a kormány segítségét is kérték. A XX. század elején a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság felügyelte a hazánk legnagyobb tavát és környékét. Fő feladata a Balaton partja mellett fekvő gyógyhelyek
és üdülőhelyek ügyeinek egységes irányítása volt. Tagjai közt szerepeltek a megyék fő- és alispánjai. Az illetékes minisztériumok által történő szabályozás fürdőügyi-, egészségügyi igazgatás, pénzügyi beruházások, fásítás, útépítések, építésügy és a természetvédelem fő kérdései voltak.
A II. világháborút követően az üdültetést 1948-1949 vállalatok, intézmények szervezték így biztosítva dolgozóik nyári pihenését a Balatonnál. 1949-ben a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) Üdültetési Főigazgatósága a tó környékén építkezésre alkalmas telkeket szerzett, és a legnagyobb szállodák és panziók is a SZOT használatába jutottak. Fejlesztési programjukban kiemelt helyen szerepelt az üdültetési igény meghosszabbítása, lehetővé téve a már meglévő szálláshelyek átalakítását, és kinyújtva az üdültetést október 15-ig. Hévízen és Siófokon szaporították a télen is üzemben lévő üdülőházak számát. Az intézkedésekből, amelyek a Balaton és környezete fejlesztésére irányultak hiányoztak az összefüggő, átfogó elgondolások.
1957-ben az Országos Idegenforgalmi Tanácson belül ismét megkezdte munkáját az új életre keltett Balatoni Intéző Bizottság, amelynek a megyei tanácsokkal együtt végzett tervezői és irányító munkája nyomán új pezsgő élet körvonalai bontakoztak ki.
Feladatai között szerepelt a Balaton vidék fejlesztésének egységes, koordináló irányítása, amelynek alapja egy regionális terv kidolgozása volt.
1963-ban a Balaton-part kiterjedt üdülőhálózata két központ irányítása alá tartozott. Az Észak-balatoni SZOT Szanatóriumi és Üdülési Igazgatóság Hévízen, a Dél-balatoni SZOT Szanatóriumi és Üdülési Igazgatóság pedig Balatonföldváron irányította és ellenőrizte a tóparti üdülőket (Major, 1963).
Az 1970-es 80-as években a nyaralók száma megnőtt a vizsgált térségben. Egyre többen építettek hétvégi házat vagy fektették be pénzüket nyaralóba. A házak kerítésein, több helyen is feltűnt a "zimmer frei" felirat. Ebben az időszakban Németországból és Lengyelországból érkező turisták körében vált népszerűvé a Balaton.
1989-ben aztán a Balaton szempontjából is új korszak kezdődött, hiszen ebben az évben újászerveződött a Balaton Szövetség, melyet az 1990-ben megalakult önkormányzatok új formában és alapszabállyal működtettek. 1990-ben ismét felvetődött a Balaton parti tanácsok önkormányzati szövetségének gondolata. Ez a szövetég nem egy önálló
1993-ban megalakult a Balatoni Regionális Tanács is az érdekelt minisztériumok egy-egy képviselőjével, és ugyanennyi résztvevőjével a Balaton Szövetségből. A Balaton Fejlesztési Tanács 1996-ban alakult. Székhelye Siófok, működési területe a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó települések (164) közigazgatási területe. Feladatai közé tartozik ma is, hogy összehangolja a kormányzat és a megyei és a regionális területfejlesztési tanácsok térséget érintő területfejlesztési tevékenységét. Vizsgálja és értékeli a térség és környezete vonatkozásában a társadalmi, gazdasági és ökológiai helyzetet. A vizsgálatok során felhasznált információkat és a vizsgálatok eredményeit az
(Oláh, 2005). A fejlesztések megvalósításáról pályázati rendszer keretében dönt, valamint elősegíti a közegészségügyi feltételek javítását a Balaton vízgyűjtő területén és üdülőkörzetében.
A Balaton népességéről elmondható, hogy országos viszonylatban is átlagon felüli a gazdaságban betöltött szerepe, ami részben annak tudható be, hogy az itt élők egyéb megélhetési lehetőségeiket idegenforgalmi szolgáltatásokból nyerhető bevételekkel egészítették ki.
1982-től kezdve elsőként vált lehetővé a térségben a primer szektoron túli második gazdasági tevékenység (pl.: szobakiadás). Az ezt megelőző időszakban, - ugyan nem legálisan - sokan voltak képesek egzisztenciálisan függetleníteni magukat az állami redisztribúciótól, a szobakiadásból származó bevételek segítségével (Oláh, 2005). A
’90-es években megszűnt a központilag szervezett szociális tömegturizmus, a hagyományos küldő országok utazási szokásai átalakultak.
Az Európai Uniós források azonban a NUTS 2 regionális szintű területi egységek számára nyújtottak a 2004-es csatlakozást követően. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet azonban nem tartozott pontosan egyik központilag lehatárolt régióhoz sem, de még a statisztikai kistérségi besoroláshoz sem illeszkedett teljesen.