Az örökléshez való jog

Érdekességként megjegyezzük, hogy az Európa Tanács tagjai által 1950. november 4-én, Rómában aláírt Emberi Jogok Európai Egyez-ménye és annak kiegészítő jegyzőkönyvei nem nevesítik az örökléshez való jogot. Még a tulajdonhoz való jog is csak az első kiegészítő jegyző-könyvvel 1952. március 20-án vált az Egyezmény részévé.³⁴⁵ Ebből az következik, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában közvetlenül nem jelenik meg az öröklés, mint alanyi jogi jogosult-ság, és csak ritkán fordulnak elő olyan esetek, amelyeknél az Emberi Jogok Európai Bírósága az örökléshez való jog tartalmát is érintette egy-egy védelemben részesített joggal összefüggésben.³⁴⁶

Az Alkotmánybíróság 5/2016. (III.1.) határozata indokolásának (22) bekezdésében kimondta, hogy az Alaptörvény a tulajdonhoz való alapvető jogról szóló rendelkezésében szabályozza az örökléshez

343 66/1992. (XII.17.) AB határozat; 64/1993. (XII.22.) AB határozat

344 7/1991. (II.28.) AB határozat

345 Téglási 2010, 40-41.o.

346 5/2016. (III.1.) AB határozat (24)

való jogot is, ebből az következik, hogy ez a jog a tulajdonhoz való jog egy speciális részjogosítványának tekinthető.

Az alapvető jogi értelemben vett tulajdonjog a már megszerzett tulajdont védi, és nem ad jogot a tulajdon megszerzésére. Az örök-léshez való jog pedig több oldalról is megközelíthető, ugyanis alanyi jogként a végrendelkezéshez való jogot jelenti, ezt nevezzük aktív öröklési jognak, ezenkívül magában foglalja az öröklési képességet, mint passzív öröklési jogot, harmadrészt pedig az öröklés törvényi rendjének létét. A földforgalmi törvény hatálya nem terjed ki a tör-vényes öröklés címén történő földtulajdonszerzésre.

Bár egy bekezdésen belül található az Alaptörvényben a tulajdon-hoz való jog és az örökléshez való jog, de azokat mégis külön neve-síti az alkotmányozó. Láthatjuk, hogy az Alaptörvény védi a passzív öröklési jogot is, vagyis az örökös jogát az örökség megszerzésére, ezzel szemben a tulajdonszerzéshez való jog nem áll alkotmányos védelem alatt. Így tehát azok a rendelkezések, amelyek az öröklés címén való tulajdonszerzést korlátozzák, az örökös passzív öröklési jogát sértik. Az örökös szerzőképessége viszont korlátozható.

Az Alkotmánybíróság a 24/2017. (X.10.) határozatában figyelem-be vette, hogy mezőgazdasági föld képezi az öröklés tárgyát, amely az Alaptörvény P) cikke alapján a nemzet közös örökségének részét ké-pezi, melyet kiemelt védelem illet, valamint a (2) bekezdésben sarka-latos törvényben rendeli szabályozni a termőföldek forgalmát, mely feltételnek a földforgalmi törvény megfelel. Az Alkotmánybíróság kifejti, hogy melyek azok a jellemzők a termőföld kapcsán, amelyek lehetővé teszik a tulajdonszerzés korlátozását. Azt is megjelöli, hogy a tulajdonhoz és az örökléshez való jogot a föld vonatkozásában a P) cikk teszi korlátozhatóvá, de a konkrét korlátozó eszközök alkotmá-nyos megfelelőségét az I. cikk (3) bekezdése alapján kell vizsgálni.

Az Alkotmánybíróság érvelésében kiemelte, hogy a korlátozások törvényben jelennek meg, Alaptörvényben megjelenő közérdeken, és objektív körülményeken alapulnak. A földművessé válás feltételei megítélése alapján nem teljesíthetetlenek.

A korlátozások a földforgalmi törvényben a tulajdonszerzés tár-gyára és nem a jogcímére vonatkozóan lettek meghatározva, tehát élők közötti forgalmi ügyletek és végintézkedés esetén is alkalmazan-dók, így ez nem jelent alaptörvény-ellenes beavatkozást az örökha-gyó aktív öröklési jogába.

A földművessé válás feltételeinek meghatározása szintén nem alkotmányellenes, azok meghatározása sarkalatos törvényben tör-ténik, és ez a törvény ad felhatalmazást az elfogadott végzettségek rendeleti meghatározására.

A passzív öröklési jog azt fejezi ki, hogy végintézkedés ese-tén függő jogi helyzet áll fenn, amelyen az örökség megnyílásától a kedvezményezettnek jogos várakozása van. Az örökléshez való jog magában foglalja a jogot vagy adott esetben a jogos várakozást egy vagyonelem későbbi realizálódására is. Ennek a jogos várakozásnak törvény általi eltörlése sérti a tulajdonhoz és örökléshez való jogot.

Ez mind az aktív, mind a passzív öröklési jogba történő beavatkozás-nak minősül. Az előbbiekben említett AB határozat alapját képező ügyben az állam öröklése következett be a földek vonatkozásában anélkül, hogy a végrendeleti örökös kapott volna bármiféle ellentéte-lezést. Az AB megfogalmazása szerint ez még akkor sem igazolható törvényes közérdekkel, ha a célja a föld védelme, így a földforgalmi törvény 34. § (3) bekezdés utolsó mondata, melyben a jogalkotó az érvénytelenséget, mint jogkövetkezményt mondja ki, nem minősül az elérni kívánt céllal arányos korlátozásnak, így megállapította an-nak alaptörvény-ellenességét. Kimondta az AB azt is, hogy a jogal-kotó feladata az állami földpolitika és a végrendelkezési szabadság közötti méltányosabb egyensúly felállítása.

A végrendeletben örökösként megjelölt személy jogai a földforgal-mi törvény érvénytelenséget kimondó rendelkezése következtében a törvény erejénél fogva megszűntek anélkül, hogy ő bármiféle kompen-zációra tarthatott volna igényt. Az ellentételezésre vonatkozó szabályt a földforgalmi törvénynek kellene tartalmaznia, de ilyen rendelkezést nem találunk a törvényben, mely sérti az örökléshez való jogot.

Így a mulasztás kiküszöbölése és az alaptörvény ellenes helyzet felszámolása a törvényalkotó feladata, ennek módját is ő határozhat-ja meg, a lényeg, hogy a végrendeleti örökös az állammal szemben vagyoni ellentételezést kapjon.

Czine Ágnes különvéleményében abból indul ki, hogy a jelen-leg hatályos öröklési jog hosszú kodifikációs folyamat eredménye.

Az Alaptörvény XIII. cikke kifejezetten nevesíti az örökléshez való jogot, ezzel is kiemelve annak védelmét. Véleménye szerint az AB-nak ki kellett volna dolgoznia az örökléshez való jog önálló alkotmányos tartalmát, elválasztva azt a tulajdonhoz való jogtól.

Álláspontja szerint az öröklés intézményének alkotmányos védel-me azt is jelenti, hogy a Ptk. öröklési jogi szabályainak egységesen kell érvényesülnie a jogrendszerben, ám ez a földforgalmi törvény vonatkozásában nem mondható el. Fontosnak tartja, hogy ameny-nyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, ez határozza meg az öröklés rendjét, és csak ennek hiányában kerüljön sor a törvé-nyes örökös tulajdonszerzésére, ám a földforgalmi törvény említett rendelkezése miatt nem feltétlenül fog az örökhagyó végakarata érvényre jutni.

Stumpf István különvéleményében – melyhez Dienes-Oehm Egon is csatlakozott – előadta, hogy az Alkotmánybíróság felada-ta az lett volna az alaptörvény-ellenesség megállapításával, hogy a jogalkotót az örökléshez való jog indokolatlan korlátozásának csökkentésére szólítsa fel ahelyett, hogy gyakorlatilag a szigorú tu-lajdonszerzési korlátozást megerősíti a végrendeleti öröklésre is, és csak a kompenzálás megállapítását tűzi ki a jogalkotó feladataként.

Így viszont nem történt meg az indítványozót ért hátrány orvoslása abból a szempontból, hogy így sem fogja megszerezni a számára juttatott föld tulajdonjogát.