Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 6.1. Bevezetés
A radiológiai képalkotás során valamely fizikai mennyiség térbeli eloszlását látható képpé alakítjuk. Ez a fizikai mennyiség lehet a röntgensugár elnyelődése különböző szövetekben, az ultrahanghullám visszaverődése a szövethatárokról, vagy éppen a radioaktív izotópok eloszlása a szervezetben. Ahhoz, hogy ezeket a fizikai mennyiségeket, azok térbeli eloszlását a radiológiai diagnosztikában használni lehessen, különböző transzformációkkal látható képpé kell alakítani.
6.2. A kép rögzítése
A radiológiai képalkotásban a vizsgálat során keletkező információt kétféle úton, analóg módon és digitálisan rögzíthetjük. Az analóg technika során az információt tartalmazó fizikai jelet (röntgensugár elnyelődése, ultrahang-hullám visszaverődése, radioaktív izotóp eloszlás) kémiai úton rögzített (röntgenfilm) vagy látható fénnyé transzformált formában figyelhetjük meg. Analóg felvételeket napjainkban már csak a hagyományos röntgeneknél alkalmazunk.
Ezek lehetnek pillanatfelvételek, melyek röntgenfilmre készülnek, és dinamikus vizsgálatok, melyek során a röntgen-átvilágítóban a röntgensugarakat analóg technikával, képerősítő segítségével egy képernyőn jelenítjük meg, és real-time módon vizsgálhatjuk a folyamatokat (pl. nyelés röntgenvizsgálata során a kontrasztanyag végighaladását a nyelőcsövön).A digitális leképezéskor a fizikai jeleket elektromos impulzusokká alakítjuk, majd ezeket a jeleket számítógép segítségével, annak memóriájában számadatként, digitális kódként rögzítjük.
6.3. A digitális kép
A digitális kép elemi egysége a pixel, vagy képpont. Ezek egy kétdimenziós négyzetrács mentén elhelyezkedő négyzetlapokként foghatók fel, és méretüknél fogva általában pontszerűnek látszanak Minden képpont egy minta az eredeti képből. Minél sűrűbben veszünk mintát, annál több és kisebb képpontunk lesz, és annál pontosabb és nagyobb felbontású lesz a digitális kép.
A pixelek jellemzésére három adatot használunk. Kettő a képpont helyét adja meg a négyzetrácson, ez a képpont címzése. Ha a digitális képet egy koordinátarendszerként fogjuk fel, akkor a képpont címzése az x és y koordináta. A harmadik adat maga a képpont információtartalma, színes képek esetén a színe, fekete-fehér képnél pedig a fényessége. Egy képpont színe csak egyféle lehet. A bitfelbontás vagy színmélység azt mutatja meg, hogy egy képpont maximálisan hány színt jeleníthet meg. A nagyobb színmélység több színt, az eredeti kép pontosabb színvisszaadását teszi lehetővé, de egyben a képfájl méretét is növeli. A
6. Digitális képalkotás
51 1. ábra: Ugyanazon kép 128x128 (a) és 512x512 (b) felbontásban, de ugyanakkora méretben színmélységet általában bitekben mérjük. A bit informatikai alapegység, kettes számrendszerben egy helyiértéknek felel meg, értéke 0 vagy 1 lehet. (két bit esetén a lehetséges kombinációk: 00, 01, 10, 11, vagyis 22 azaz 4 kombináció lehetséges). Az 1 bit színmélységű képen két szín látható, a fekete és a fehér. A 8 bites felbontás 256 (28), a 16 bites felbontás 16384 (216) különböző szín megjelenítését teszi lehetővé. A radiológiai diagnosztikában általában szürkeárnyalatos (grayscale) felvételeket használunk, itt a színmélység azt jelöli, hogy a pixel hány különböző szürkeárnyalatot tud felvenni.
2. ábra: Ugyanaz a kép többféle színfelbontással, a: 4 szín – 2bit, b: 256 szín – 8bit, c: 65536 szín, 16bit
52
A fenti számadatok (a koordináták és a színmélység) pontosan jellemzik az adott felvételt. Az elkészült felvételek a számítógép monitorján jeleníthetők meg, és megfelelő szoftverrel elvégezhetjük a leletezést, és utólagosan képmanipulációs eljárásokat is alkalmazhatunk.
Digitális képeket a mai radiológiában gyakorlatilag minden modalitásban alkalmazunk. A CT vagy az MR vizsgálatok elképzelhetetlenek digitális technika nélkül, mert ezeknél a modalitásoknál az egyes képek a vizsgálati adatokból nagy mennyiségű matematikai számítás után jönnek létre, melyekhez nélkülözhetetlen a számítógép.
A digitális képalkotásnak két formája ismeretes, a direkt és az indirekt digitális rögzítés. A direkt módszer során a képek azonnal digitálisan rögzülnek, míg az indirekt digitális felvételek során először analóg felvétel készül, majd magának a felvételnek a digitalizálása történik meg utólagosan, pl. foszforlemez rendszereknél vagy hagyományos rtg. filmek utólagos scannelésével.
6.4. Képmanipulációs eljárások (post-processing)
A digitális radiológiai képeken - elkészültük után - lehetőség van a kép paramétereinek utólagos megváltoztatására. Ezek közül a legalapvetőbb és legfontosabb a kontraszt és a fényerő megváltoztatásának lehetősége. A radiográfiai kontraszt az egymás mellett ábrázolódó képpontok fényintenzitásai közti eltérés, és minél nagyobb ez az eltérés, annál élesebben különülnek el a képen a vizsgálandó struktúrák.
Utólag a kép fényerejét is megváltoztathatjuk, így a kép túl világos vagy túl sötét részei is könnyebben láthatóvá, vizsgálhatóvá tehetők. Az ablakolás a fényerő és a kontraszt együttes megváltoztatásával változtatható. Ha a két paramétert megfelelően változtatjuk, a képen a különböző sugárelnyelésű szervek, szövetek kiemelhetők a pontosabb megítéléshez. Például alacsony fényerő és kontraszt esetén CT vizsgálatnál a csontszerkezet válnak jól láthatóvá, míg a többi szerv egészen halvány megjelenésű. Magas kontraszt és magas fényerő esetén a tüdőszövet válik jól vizsgálhatóvá, a többi szerv világos és halvány.
3. ábra: Ugyanazon CT felvétel lágyrészablakkal (a) és tüdőablakkal (b) ábrázolva
A digitális képeket a monitoron tetszőlegesen nagyíthatjuk, forgathatjuk. Könnyedén végezhetünk távolságmérést és meghatározhatjuk a relatív denzitásokat is, melyekből következtetni lehet az adott szövet típusára. A CT és MR rétegfelvételeiből könnyedén készíthetünk tetszőleges síkú (multiplanáris, MPR) valamint térbeli (3D) rekonstrukciókat is.
Ezek a rekonstrukciók lehetővé teszik az elváltozások pontosabb megítélését. Például az
6. Digitális képalkotás
53 emésztőrendszer 3D rekonstrukciójával az endoszkópos beavatkozáshoz hasonlóan belülről szemlélhetjük meg a bélfalat anélkül, hogy a beteg számára megterhelő, invazív beavatkozást végeznénk.
4. ábra: 3D koponyarekonstrukció
5. ábra: Virtuális colonoscopia
54
6.5. A digitális képalkotás előnyei
A digitális felvételek azonnal megtekinthetők, nincs szükség előhívásra. Az érzékelők a hagyományos filmnél nagyságrendekkel nagyobb expozíciós tartományban dolgoznak, ez lehetőséget nyújt az expozíció utólagos korrekciójára, alul-, vagy túlexponált felvételek esetén azt nem kell megismételni, így a páciens sugárterhelése is csökken.
A felvételek megtekintésekor a számítógépen a leletező szoftver segítségével könnyűszerrel használhatók a különböző utófeldolgozási lehetőségek, a nagyítás, mérés, az ablakolás, a 3D rekonstrukció, stb. Az elkészült felvételeket digitálisan tárolhatjuk, amelyek egyszerre több munkaállomásról is megtekinthetők, az interneten vagy a kórházi hálózaton akár más osztályokra is elektronikusan átküldhetők, így könnyebbé válik a konzultáció. Minőségromlás nélkül készíthető végtelen számú másolat.
A képkészítés és a tárolás jelentősen kisebb költségigényű, valamint az archivált felvételek könnyen visszakereshetőek, bármikor azonnal rendelkezésre állnak.
Az előhívó vegyszerek és a filmek erősen környezetszennyezők, a digitális radiológiai laboratóriumban ezek mellőzhetők.
6.6. A digitális képalkotás hátrányai
A digitális radiológiában használt képalkotó berendezések, munkaállomások, leletező monitorok, szerverek, a hálózat kiépítése igen drágák, így egy új laboratórium felszerelése nagy beruházás igényű, mely csak hosszabb távon válik nyereségessé.
Az analóg technikától eltérő hibaforrásokkal kell számolni. Ilyenek az informatikából származó hibalehetőségek, pl. vírusvédelem, áramkimaradás, hálózati túlterhelés.
A képmanipulációs eljárások nagy szaktudást igényelnek, mert a rosszul manipulált képek akár pathológiás állapotokat is utánozhatnak.
6.7. Digitális képtovábbítás, kórházi hálózatok
Digitális képtovábbítás és képtárolás célja, hogy a bármely hálózatra kapcsolt grafikus munkaállomáson elérhetőek, és az archívumból bármikor visszakereshetőek legyenek a digitális képalkotó modalitások képei és a képhez tartozó szöveges információk is. A digitális képek tárolásához és továbbításához szükséges egy egységes formátum, hogy a különböző berendezésekkel készült felvételek bárhol, bármilyen más berendezésen ugyanúgy jelenjenek meg, és egymással összehasonlíthatóak legyenek. Ezért a radiológiai szakmai társaságok és az orvosi berendezéseket gyártó cégek közösen alakították ki a DICOM (Digital Image COmmunication in Medicine) szabványt, mely az összes modalitás felvételeit egységesen kezeli. Jelenleg a világon minden digitális radiólógiai laborban ezt a formátumot használják.
A digitális képek tárolásához és használatához szükséges technikai feltételeket a PACS (Picture Archives and Communication System) rendszerek valósítják meg.
A RIS (Radiological Information System) a radiológiai szolgáltatásokat és kapacitásokat tervező, szervező, irányító és ellenőrző információs rendszer. A RIS a radiológiai betegadatokat (pl. lelet, vizsgálati paraméterek, kontrasztanyag típusa) a vizsgálatok PACS-on tárolt és használt képeihez rendeli, vagyis a beteg összes radiológiához kapcsolódó adata egy helyen, a RIS-en tárolódik.
A kórházakban alkalmazott informatikai rendszer (HIS) egységes rendszerben kezeli a betegadatokat, és a klinikai tevékenység adminisztrációs, gazdasági és pénzügyi vetületeit is, ezáltal ellátja valamennyi kórházi munkafolyamat információs feladatait. A HIS segítségével a RIS-en tárolt betegadatokat a páciensek más adataihoz társíthatjuk (pl. kórlap, laboratóriumi leletek, szakorvosi vizsgálatok).
6. Digitális képalkotás
55 Ezen három informatikai rendszer (PACS-RIS-HIS) összekapcsolásához mindenképpen szükséges egy megfelelő kapacitású hálózati kapcsolat kiépítése, és a különböző adatbázisok között az azonos és szükséges adatok egységes kommunikációja.
6.8. Összefoglalás
A korszerű radiológiában a digitális képalkotás egyre jobban kiszorítja a hagyományos eljárásokat. A digitális képek kezelhetősége, jobb képminősége, valamint az utólagos feldolgozási lehetőségek széles tárháza segíti a radiológust mindennapi munkájában. A betegadatok mellett a radiológiai képanyag kórházi hálózatok áltai könnyebb elérhetősége, az online konzílium lehetősége a klinikusok munkáját is nagyban segíti, amely végső soron hozzájárul a hatékonyabb gyógyító munkához.
56
7. A kontrasztanyagok Írta: Kovács Balázs Krisztián
Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 7.1 A fejezet célja:
A fejezet célja, hogy a kontrasztanyagokat összefoglalóan ismertessük az orvosképzésben résztvevőknek. Tisztában legyenek a kontrasztanyagok típusaival, csoportosításával, adásuk indikációivall és kontraindikációival, valamint mellékhatásaival.
I. Mik a kontrasztanyagok?
A kontrasztanyagok az egyes képalkotó eljárások során használt, jogi értelemben gyógyszernek minősülő készítmények, melyek a detektált jeleket módosítják, a diagnosztikai hatékonyságot javítják.
II. Miért alkalmazunk kontrasztanyagokat?
Olyan anyagokat használhatunk, amelyek röntgensugárzás esetén több, vagy éppen kevesebb sugarat nyelnek el, a kontrasztanyagos UH-technikák során a szöveti eredetűhöz képest teljesen eltérő spektrumú UH-hullámokat vernek vissza harmonikus szignált eredményezve, az MR képalkotás során pedig a relaxációs folyamatok gyorsaságát, következésképpen idejét változtatják meg. Emiatt a kontrasztanyagok használatával a keletkező kép – ahogyan neve is mutatja – kontrasztosabb lesz; jobban láthatóvá, vagy egyáltalán láthatóvá tehetők szervek/elváltozások.
A vizsgálatok során készíthetünk a kontrasztanyag adása után egy adott pillanatban képet, így információt nyerhetünk a vizsgálandó szerv/terület morfológiájáról. Azonban nem csak egy adott pillanatban készíthetünk képeket, hanem kontinuus üzemmódban is (röntgen átvilágítás), ezzel már a morfológia mellett a funkcionalitásról is nyilatkozhatunk (pl. nyelés röntgenvizsgálat).
Szelet-képalkotók (CT, MRI) esetén pedig a kontrasztanyag adásától kezdve több időpillanatban készítve képeket a szervek/képletek ún. kontraszt halmozási dinamikájáról, vagy akár perfúziós dinamikájáról szerzünk információt, amivel differenciáldiagnózisra nyílhat lehetőség.
7.2 A kontrasztanyagok csoportosítása
1. Röntgen és CT-kontrasztanyagok
a) Pozitív kontrasztanyagok
Pozitív kontrasztanyagoknak hívjuk azokat, amelyek a környezetükhöz képest több röntgensugarat abszorbeálnak. A ma használatos kontrasztanyagok többsége pozitív, további csoportosításuk általában fizikai jellemzőik alapján történik.
7. A kontrasztanyagok
57 - Jód tartalmú, vízoldékony
• Nefrotrop, vízoldékony, ionos kontrasztanyag
Döntő többségében magas ozmolaritású (1000 mOsm/kg feletti) kontrasztanyagok, a vesén keresztül választódnak ki, mellékhatás gyakoriságuk és vesekárisító hatásuk miatt elavultak.
Emiatt ma már intravénásan nem alkalmazzuk, per os azonban máig használatosak ún.
passage-vizsgálathoz (gyomor-bélhuzam vizsgálata). Mivel hiperozmolárisak, hashajtó hatásuk van (adhesios ileus esetén akár terápiás eredmény is várható). Ilyen típusú kontrasztanyagot adunk higított változatban frakcionáltan bizonyos hasi CT-vizsgálatoknál per os, hogy a bélkacsokat elkülöníthessük más struktúráktól (pl. abscessustól).
• Nefrotrop, vízoldékony, nem ionos kontrasztanyag
Alacsony ozmolaritású (290-800 mOsm/kg) és izo-ozmoláris (290 mOsm/kg) röntgen kontrasztanyagok, szintén a vesén keresztül választódnak ki. Ilyen kontrasztanyagok használatosak ma leginkább intravénás és intraarteiális alkalmazásra, mert sokkal biztonságosabbak. Mellékhatás profiljuk kedvezőbb, vesekárosító hatásuk kisebb gyakoriságú, amely nem az ozmolaritásukkal függ már össze, hanem inkább az egyes molekulák nefrotoxicitásának mértékével.
• Hepatotrop kontrasztanyagok
Intravénásan adott, a májon keresztül, az epével kiválasztódó kontrasztanyagok, melyeket az epeutak ábrázolására használnak. Magyarországon nem törzskönyvezett.
- Jódtartalmú, lipofil kontrasztanyagok
Zsírban oldódó kontrasztanyag. Ma legújabban tumoros eltérések kemoembolizációjára használatos.
- Nem jódtartalmú
Legfontosabb a bárium-szulfát. Nehézfémsó, amit szuszpenzió formájában per os vagy rectalisan alkalmazhatunk. Mivel nem felszívódó kontrasztanyag, ezért a lumenes szervekből kikerülve steril gyulladást okoz (mediastinitis, peritonitis), ami gyorsan életveszélyes állapothoz vezet. Aspiráció esetén a fentiekhez hasonlóan pneumonitist eredményez, ezért adása kontraindikált perforáció gyanújában és olyan állapotokban, amikor a beteg könnyen aspirál.
b) Negatív kontrasztanyagok
Negatív kontrasztanyagoknak hívjuk azokat, amelyek a környezetükhöz képest kevesebb röntgensugarat abszorbeálnak.
Ilyen például a levegő, vagy a szén-dioxid. Előbbire legegyszerűbb példa az irrigoscopia, melyben a vastagbél hagyományos röntgen vizsgálata során második lépésben levegőt juttatunk be a belső felszín ábrázolásához.
58
2. MR-kontrasztanyagok
Az MR-kontrasztanyagok a protonok relaxációs időit változtatják meg, a ma használatosak csökkentik.
Fizikai jellemzők alapján az intravénásan alkalmazható kontrasztanyagok két nagyobb csoportba sorolhatók.
a) Paramagnetikus
A T1 relaxiációs időt csökkenti. Az általánosan használt kontrasztanyag egy ritkaföldfémet, a Gadolíniumot tartalmazza. Mivel ez igen mérgező, csak stabil, ún. kelát formában alkalmazható.
A Gadolínium tartalmú kontrasztanyagok mellett vannak ún. szerv/szövetspecifikus kontrasztanyagok, melyek más fémet tartalmaznak.
b) Szuperparamagnetikus
A szuperparamagnetikus kontrasztanyagok a protonok T2 relaxiációs idejét csökkenti.
MR-vizsgálat során is azonban szükség lehet a bélkacsok elkülönítésére, mely a CT-vizsgálathoz hasonlóan per os kontrasztanyag itatásával történhet. MR esetében ez vagy vas, vagy mangán tartalmú ital, pl. zöldtea vagy feketeáfonya-lé lehet.
3. Ultrahangos kontrasztanyagok
Az ultrahangos vizsgálatoknál is léteznek kontrasztanyagok, bár ezek használata még nem terjedt el. Ezek ún. mikrobuborékok, intravénásan alkalmazva egy arra alkalmas szoftverrel rendelkező ultrahang géppel jól – real-time – vizsgálható pl. májgócok kontraszthalmozási dinamikája, halmozásukkal. a B-módú képeken „világosabbak”, echodúsabbak lesznek.
7.3 A kontrasztanyagok mellékhatásai, szövődmények elhárítása
A kontrasztanyagok – ahogyan a fenti definícióban is szerepel – gyógyszernek minősülnek.
Ugyanúgy van mellékhatásuk és lehetnek szövődményeik, mint bármely más gyógyszernek.
Használatuk így szigorúan szabályozott, az egyes vizsgálatokhoz használatos kontrasztanyagok kontraindikációit így nem csak a radiológusoknak, hanem a vizsgálatot indikáló klinikusnak is ismernie kell.
1. Per os kontrasztanyagok
A per os kontrasztanyagok csoportosításánál a felszívódó, vagy nem-felszívódó jelzőt arra használjuk, hogy kilépés (medistinum, peritoneum) vagy aspiráció esetén felszívódik-e vagy sem.
- Nem felszívódó: bárium-szulfát
7. A kontrasztanyagok
59 Adása kontraindikált perforáció esetén vagy annak gyanújakor, illetve per os adásánál ha a beteg olyan állapotban van, hogy aspirálhat.
- Felszívódó: jódos, ionos kontrasztanyagok
Mivel hiperozmolárisak, hashajtó hatásukra tekintettel kell lenni a súlyosan dehidrált, illetve elektrolit-háztartás zavarban szenvedő betegeknél.
2. Intravénás kontrasztanyagok
- Röntgen és CT-kontrasztanyagok
Szövődménynek tekintjük beadáskor a kontrasztanyag extravasatióját, mely kis mennyiség esetén enyhe panaszokat, nagyobb mennyiség esetén viszont akár nekrózist, kompartent-szindrómát okozhat, és sebészi beavatkozást tesz szükségessé. Ez természetesen elkerülhető, ha a kontrasztanyag adásának indítása szem ellenőrzése mellett történik, ugyanakkor a ma használatos injektorok hirtelen nyomásemelkedés esetén automatikusan leállítják a beadást.
A beadás után, szisztémásan jelentkező mellékhatásokat, szövődményeket jelentkezésük ideje, illetve súlyosságuk alapján csoportosíthatjuk. Jelentkezhetnek azonnal (hányinger, hányás, urticaria, viszketés, bőrpír, gégeödéma, bronchospasmus, nagyon ritkán akár anaphylaxiás reakció), jelentkezhetnek a kontrasztanyag beadását követően egy órán túl (kontrasztanyag indukált nephropathia (CIN), thyreotoxikus krízis, illetve a késői bőrreakció).
Elhárításuk a sürgősségi helyzetekre vonatkozó előírások, protokollok alapján történik, mely összefoglalóan a fejezet végén található.
Kiemelendő tehát, hogy minden kontrasztanyagra létezhet túlérzékenységi reakció (fent említett hányás, hasmenés, urticaria, viszketés, bőrpír, gégeödéma, bronchospasmus, súlyos esetben anaphylaxiás reakció, shock). Ebben az esetben fel kell jegyezni (jegyzőkönyvezni kell és a leletben is jelezni), melyik kontrasztanyagra volt túlérzékeny a beteg. Legközelebbi vizsgálat során más típusú kontrasztanyag adása – fokozott elővigyázatosság mellett – megkísérelhető.
Az intravascularisan alkalmazható jódos röntgen-kontrasztanyagok többsége a vesén keresztül választódik ki, így a vesét terhelik. Amennyiben a vesefunkció romlása elér egy bizonyos mértéket, akkor kontrasztanyag indukált nephropathiáról (CIN) beszélünk (se. kreatinin szint emelkedése ≥ 44μmol/l vagy ≥ 25%, illetve ha a GFR érték csökkenése ≥ 25%), általában 48-72 órával később alakul ki. Fokozott a CIN rizikója súlyos szívelégtelenség, mérsékelt és súlyos veseelégtelenség, köszvény, 70 év feletti életkor, dehidrált állapot és nephrotoxicus gyógyszerek (NSAID) szedése esetén. Intravénás rtg. kontrasztanyag adása előtt ezért elektív vizsgálatok esetén a nemzetközi ajánlások szerint 1 héten belül ellenőrizni kell a vesefunkciót CIN rizikó faktorai esetén, ismert veseelégtelenség (60ml/min1,73m² > GFR esetén);
nephropathia kockázata esetén (hypertonia, diabetes mellitus, köszvény, proteinuria, veseműtét utáni állapot, nephrotoxicus gyógyszerek szedése esetén); metformin szedése esetén; röntgen kontrasztanyag intraarterialis alkalmazása esetén (Se Kreatinin, GFR, normális érték 60 felett).
Csökkent vesefunkció (30<GFR<60) és CIN rizikó faktorai esetén izoozmoláris vagy alacsony ozmolaritású (kiv. iohexol) non-ionos jódos röntgen-kontrasztanyagot adunk legalacsonyabb hatékony dózisban, ennél is kevesebb érték esetén (ha a beteg nem krónikus veseelégtelen, mert akkor már nincs mit „tönkretenni”) pedig lehetőség szerint nem adunk
60
kontrasztanyagot, illetve a konkrét klinikai kérdés megválaszolásához más képalkotó vizsgálat elvégzése mérlegelendő. Továbbá a vesét egyébként is károsító gyógyszerek adását fel kell függeszteni (NSAID-ok, egyes antibiotikumok, stb.) – normális vesefunkciós érték esetén elég aznap, csökkent vesefunkciós érték esetén legalább egy nappal a vizsgálat előtt. A gyógyszer 48 órával a vizsgálatot követően adható ismét jó vesefunkciós értékek esetén.
Közben természetesen elengedhetetlen a megfelelő hidráltsági állapot.
Egyidejű metformin szedéskor a tejsav acidózis elkerülése érdekében 60ml/min1,73m² > GFR esetén a kontrasztanyag beadása előtt 48 órával a metformin tartalmú gyógyszerek elhagyása szükséges (kóros tejsav anyagcserével járó kóros állapotok esetén is), majd a kontrasztanyag beadása után 48 órával később a kontrollált kreatinin és GFR eredmények változatlansága esetén a metformin kezelés folytatható.
Jódtartalmú kontrasztanyagok kontraindikációja továbbá a kezeletlen hyperthyreosis; ebben az esetben 3-5 nap alatt thyreotoxicus krízis alakulhat ki a betegnél. Megfelelően kezelt hyperthyreosisos betegnél a jódos kontrasztanyag adható.
További ellenjavallatot jelent a terhesség. Amennyiben sürgősségi indikáció alapján mégsem tekinthetünk el jódos kontrasztanyag használatától várandósnál, a később megszülető újszülött pajzsmirigyfunkcióját az első héten ellenőrizni kell.
3. MR-kontrasztanyagok
Jóval ritkábban, de itt is számolni kell szövődményekkel. Ezek egy része a röntgenben és CT-ben használatos reakciók (urticaria, viszketés, bőrpír, súlyosabb túlérzékenységi reakciók).
Létezik azonban egy ritka, de annál súlyosabb mellékhatás: a nefrogén szisztémás fibrosis.
Ezeket gadolínium tartalmú kontrasztanyagok adása után észlelték. A hatásmechanizmus még nem ismert pontosan, de fokozott kockázatot jelent a csökkent vesefunkció. Ezért GFR<30 esetén, illetve egy év alatti csecsemőknél, újszülötteknél adása ellenjavalt.
7.4 Üzenet
A kontrasztanyagok gyógyszernek minősülő készítmények, tehát ugyanúgy lehetnek mellékhatásaik, vannak kontraindikációik.
A per os nem felszívódó kontrasztanyag (bárium-szulfát) adása perforáció gyanújában vagy aspiráció veszélyekor kontraindikált.
Iv. kontrasztanyag adása előtt mindig friss laborlelettel kell meggyőződni a
vesefunkcióról, hyperthyreosisos betegnél jódtartalmú kontrasztanyag adása előtt a pajzsmirigy-funkcióról.
Iv. kontrasztanyag adása előtt a vesén keresztül kiválasztódó gyógyszerek adását a vizsgálat előtt le kell állítani.
8. A cardiovascularis rendszer képalkotó diagnosztikája
61