/'1'2. szám. _ 1363 — 1928
Ausztráliában helyezi el. Ide 65.000 kocsit vittek _ki 1927-ben, az összkivitel 15%-át. Következnek:
Argentina 13'5, Kanada 88, Dánia és Brazilia
,7%-os részesedéssel. 1928—ban a kanadai és argen- tínai kivitel nyomult előre. Bár a kivitel az utolsó években is erősbödött, a jövőben a kivitel csökkenésére lehet számítani, minthogy a küláll'a—
mok felvevőképessége is visszafejlődik.
Nagy—Britannia a világtermele'sben 5'5%-kal részesedik. Részesedése felfelé haladó tendenciát mutat. 1927-ben az orszagban 162000 személy- és 70.000 teherkocsit állítottak elő.
automobilipara az országnak és szükségletét elégíti ki elsősorban,
európai országokba csekély.
Franciaország 1925—ben még második helyen állott a világtermelésben s Európában a legnagyobb termelő volt. 1927-ben a világtermelésben harma—
dik helyre, az európai termelés szempontjából a második helyre szorult le. Az ország automobilipara a háború után erős fellendülést vett. 1927-ben Franciaországban 190000 automobilt állítottak elő, ami 4'5%-a a világprodukeiónak. Az előállított Nagy-Britannia
gyarmatainak kivitele az
.tipusok száma háromszor olyan nagy, mint az
Egyesült Államokban. A frank stabilizálása óta ! kivitelnek a termeléshez viszonyított aránya visz- szaesett, de még 1927-ben is a kivitel a termelés 27%-át tette.
A világtermelésben negyedik helyen Kanada áll 4'3%—os részesedésseh A termelés felét expor- tálja.
Németország az ötödik nagy termelő. Részese—
dése a világtermelésben 3%. A termelési viszonyok 1924 óta kedvezőbbé váltak, 1927-ben 91.102 sze—
mélykocsit és 23.707 teherkocsit állítottak elő. Kü-
lönösen a személykocsik gyártása fejlődik: 1927- ben kétszerannyi személykocsi készült,. mint 1925-
ben s csaknem háromszorannyi, mint az automo- bilipar szempontjából kedvezőtlen 1926. évben. Az utolsó években az árak erős olcsóbbodása észlel- hetőmMíg a nagykereskedelemben az automobilok ára még 1924-ben is a békeparilás felett volt, 1928—ban, az átlagárak 30—40%—kal kisebbek, mint
1913-ban. A német kivitel aránylag kis részét teszi a termelésnek. 1927—ben
7"o-a került exportra.
a termelésnek értékben
Magyarország külkereskedelme 1928 november havában
Commerce extérieur de la Hongrie en novembre 1.928.
**Lu valeur des importations ayant éte' de 112 millions de pengős en novembre 1928 et celle des mefxportations de 82'6 millions, "bla balance du come ,fmcrc'e esetei/tieur slest solrlée par un crrcédent (Fim—
portatíon de 29'4 millions.
Par rapport au méme mois de lianne'e derniere, les importations ont auymcnté de 7'7 millions de p. et les exportations seulement de 700.000 p.
Dans les onzo premiers mois de l'année en cours, la valeur des importations (: été de 1.081'4 millions de p., celle des exportations, 735'5 millions et la balance s'est soldée par un excédent dlimpor- tation de 345'9 millions, contre 322'7 millions dans la période correspondante de liannée (lerniére.
A Pimportation, les bois bruts et ouvre's ont occupé la premiere place avec une valeur de 14 millions de p. (contre 10 millions au mois corres—
pondunt ide l'année préce'dente), représentant 13%
de toute l'importation. Les entrées de cuir brut oni vivement progressé, dépassant de 1'7 million de p.
celles de novembre 1927. Les importations de grais—
ses technigues et de machines électrioues se sont Önélevées en valeur chacune de 1'5 million de p.
,On constate une progression notable pour l'huile
minérale, les articles en fer, les métaux brats, le
coton brut, etc. Les importations de tissus de coton
et de laine ont continue ("1 iléchir; la valeur en a été infe'rieure de 3'7 millions de p. a celle de no- vembre 1927. On voit une régression aussi pour les [ils et fils retors de coton et les fils de laine.
A l'exp () rta tio n, le fromth a fort recule';
on y note une (lirninution (le 2'3 millions de p. com—
parativement au mois correspondant (le Pannée (lerniere; La iarine (—w1'v'i million de p.), le seigle, les produits de volaille et de porc ont également été en (iizninution. Par contre, on voit une pro- gression pour les sorties de porcs (—l—1 million et
% (le pengős), de volailles tuées (—§—I million de p.), de sucre (—1'—1'5 million), de tabac brut (—l— plus de 1 million de p.) et de demi produits en fer (—l— plus de 1 million de p.). Llexportation de vin slest un peu ranime'e; on en a experte pour 2 mil- lions de p. contre ! million ren naoembre 1927.
!
A folyó év november havában a behozott áruk ("-rtéke 112. a kivitt áruk értéke pedig 826 millió pengőt tett ki, a külkereskedelmi mérleg tehát 29'4 millió pengő behozatali többlettel zárult. A mult (svi november havi forgalomhoz viszonyítva a be—
Magyarország külkereskedelmifósgalma az 1928. év' hovem' _
W Commerce ewtérieur de la Hángríe en novembre 1928.
§
,
1927 , 1928 1927 1928 %§§
'ÉA'D'
Az áruk megnevezése be , b 22333
—- " m
- V
Désignation des marchandises knovem r ove re _aÉTÉÉ; ,
szag?-*
'
(]1000 P —
Pen (58
9 , ggg;9.3? ia
A) Behozatal. — A) Importations. . ?
Nyers és megmunkált fa — Bois brut et oewré 2,488 008 3,169.356 9.988 14.108 15 j,
Szén —— Ciíarbon . . . . 1,664.0251,736610 6.113 6.500 af- ,
Pamutszövet f— Tissus de coton . . . . 10.839. 6.692 8.633 5.662 —"- Papiros és papirosáruk _ Papier et art. en pap. 63.976 69.634 3.929 4.024 -]—,-' * Gépek és készülékek —— Machmes let appareils., 17.356 14.564 3.666 8.853 ' $ _
Nyersfémek —— Métaum bruts . . * . . . 20.385l 26320 2737 32441?
Gyapjúszövet — Tissus de laine. 2.937 ' 2252 4.017 (3.218 * ——
Vasáruk — Articlesen fersványolaj —— Hm'les minérales. . . ... 162367,13 931 — 17531116.652 23972.094 2.9132.653 , 4—%i?
Technikai zsiradékok —— Graisses pour usage
' * *
techm'gue . . . 10.576 23.537 952 2.494 ' Villamosgépek és készülékek —— Machines et appar. ;
, _ électr. . . .* . . . 1.481 1.664 1.011 2.472
Nyersbőr —— Peauw brutes . . . 2.456 8107 715 2.459,
Pamutfonál és —céma —— Fils et filso'etars de coton 6.170 4729 3.016 2.364 Nyerspamut —;— Cotan brut . . . .a. .* . . 8724 * 9.828 1.873 2.295 Game, kfeppsiövet, tisztü selyemből —— Gazes,
tissus de soie— fagon cré e . 199 216 2.239 2098
Gyapjufonál —— Fils de lame . . . 3.929 2.406 2.501 1.903,
— , db —-—'* piece _ 97.947 99.456 ( _ ' - '
Egyéb áruk —— Autres marchandises; pár —pai're _ 76.033 _, 73.539, . 48.442 49.722
. . g— 4 . . 1,5561'82'1,559,025( _,
db .___ píéce . 97947 99.456
Behozatal össz. — Import. totales ) pár —- padra 76 083 73.53 ; 104318 111982
" g —— g . . 6,083.4916,827.403
B) Kivitel. —— B) Empartations.
Liszt —— Famines . . . 233127 228375 10 722 9.359 — 1.363 11'33 Vágó— és igásáll. -— Anim. de boucheríe aid—zárait!)Ebből —— Dont : Szarvasmarha -— Hétes á Comes 1; .Sertés ——Ló —— Chu/aux 1)Poros 1)-. . . . 19.66512.6534.2051.979 22.54615.4024 7701.62 6.7333.4152 557732 8.3932.9354.937490 —l—Lél-4- 1.6601.522, 242378 ,a-10'16' —5'980593'55 '
Búza — Fra—ment . . . . 299 874 264765 9.596 7281 — 2.315 981
Baromfi — Volaille. . . 2) 24.343 3) 27.616 6.045 7.201 4,— 1.156, 822
Ebböl -— Dont : Élő (baromfi —— Volaillavivante .Leölt baromfi — Volaílle még . .. ")*) 21.304 3)2.979 5) 24.8333.283 5357688 6 441760 * _"*'—l— 1.08472 0'927582
CukorNyersdohány ———— Sucre Tabac. . . brut. . . 1033648.296 15362411.607 4.135996 2.3235.758 —§—4— 1_6,231827 2816'97 Bor — Vin . . . 11670 23.544!- 1.024 2.270 4- ,1.246* 275 Vasfélgyártmányok — Demi-produits en fer . . 44.988 123.655 867 . 2.013 4—0 1.146 244 Villamosgépek és készül. —— Mach. et appar. électr.Toll —- 3.741 3.084 2.089 1.978 —— 111 239 Plumes . . . .' . 3.104 2.702 2 384 1.955 —— 429 237 Gépek és készülékek — Mac/zinés et appareils 8.456 ' 9.134 1.658 1.630 —_ 23 1'97
ans —— Se'igle . . . 73.624 64 195 2.135 1.605 —— 530 1'94
Olajos magvak —— Graines ole'agineuses . . 49.198 31.258 1.638 1.429 -— 209 1'73 Vasuti kocsik — Wagons pour chemins de fer . *) 4.218 5) 4.260 209 1258 á'— 1.049* _1'52
db — pa'éce . 2.225 986 * _ —
Egyéb áruk ——Autres marchandises ; pár —— paire 3 029 7.174 % 81.637 28.146 — 3.491. 3409
* () —— g . 1,047.2691,267.329 *
, db —— piéce 21.890 23.532
Kivitel össz. —— Eacportations totales ; pár —— paire 3.029 7.174 ( 81.863 82.599 _ 4— 736 1001").
(1 —— g . * l,915.272 2.217152 . '
l) A mennyiség darabokban van kimutatva. — La guamité est relevée en tétes. —— ') Az 1927. évnévemhsrhavú baromü' 253933 darab, a leölt barnmü
el 138513 volailles tuées; au total 1332046' pieces.
1,050.1'62 darab összesen 1 334.562 darab. — En no ' tolal15334.562 piéces. — 4) 48 darab. —— 48 zmités. — 5)
1.083
.113 darab, összesen 133704!) darab. —— E'nmovzmbre ]
—— 3; Az,1928. év november havában az vembre 1.928, on a exporté0284
25 darab: — 25 unités.
élö baromfi
927, on (: exfarté 2533339018!
_ , ami). a _ ,
;400 volaillcs vivantes""et 11750162 volaüles tuées; mi
,
;
12, szám
—* 1365 __— 1928
hozatal 7'7 millió pengővel volt több, míg a ki—
vitel mindössze hétszázezer pengővel emelkedett.
A folyó év tizenegy hónapjában a behoztal ér- téke 1.081'4 millió, a kivitel értéke pedig 735'5 mil- lió pengő volt. A tizenegy hónap mérlege 345'9 millió pengő behozatali többletet mutat, a mult év tizenegy hónapjának 322'7 millió pengő passzívu—
mával szemben.
A behozatalban a nyers és megmunkált fa áll első helyen 14 millió pengő értékkel, míg az elmult év ugyanezen hónapjában 10 millió pengőt fizet—
tünk külföldi fáért. A fabehozatnl l3%-át tette ki az egész behozatalnak. Nagy emelkedéssel tűnik ki a nyersbői' importja, ami 17 millió pengővel na- gyobb összeget tett ki, mint a mult év november havában. Egyenkint másfélmillió pengő értékkel gyarapodott a technikai zsíradékok, továbbá a vil—
lamos gépek behozatala. Ezenkívül számottevőbb
emelkedés volt az ásványolaj, vasáruk, nyers fémek,
nyers pamut, stb. importjában. A pamut- és gyapjú- szövetek behozatalának a niultévi forgalommal
szemben mutatkozó állandó visszaesése ebben a hónapban is tartott. A két szövetfajta 3'7 millió pengővel kevesebb értékkel szerepelt, mint a mult év november havában. A pamutfonal és cérna, va lamint a 'gyapjúfonál is visszaesett.
A kivitelben a búza nagy visszaesése tűnik"
szembe. A multévi novemberi kivitelhez képest 2'3 millió pengővel kevesebb búzát tudtunk a külföld- nek eladni. A tiszt 1'4 millió pengővel kisebb ösz—
szeget tett ki. Rozskivitelünk is hanyatlott, a baromfitermékek ós sertésterinékek exportja hason- lóképen rosszabb eredményt mutatott fel, mint ta—
valy. Ezzel szemben sertéskivitelt'mk megnőtt más——
félmillió pengő értékkel, leölt baromfikivitelünk pedig egymillió pengő értéktöbblettel szerepelt. A cukor másfélmillió, a nyersdohány továbbá a vas—- félgyártmányok exportja egyenkint egymillió pen' gőn felüli értékkel volt több. Borkiviteli'mk is kezd kissé életre kelni. Az idén novemberben kétmillió pengő ára bort helyeztünk el külföldön, míg tavaly csak félannyit sikerült kivinni.
IRODALMI SZEMLE
lu.n-n.-v-n-n-u-uu-uunulllnnnn Ill-'llllllllI-l "I-CIII
A m. kir. közp. statisztikai hivatal könyvtárába érkezett; munkák.
()uvmges arr'ive's á la biblioihégue de ll0ffice central royal hongrois de statistigue.
Nemzetközi vonatkozású művek és elméleti munkák. (Publications d'intérét international et de théorie générale.) ,_ Die Wirtschaft des Aus—
landes. 1900—1927. Statistisehes Reichsamt. Berlin.
(Einzelschriften zur Statistik des Deutschen Reichs. 5.)
Jahresbericht, 1927. lnternationales Buchdruk—
ker—Sekretariat. Bern.
Wolf, Julius: Die neue Sexualmoral und das (jeburtenproblem unserer Tage. Jena. 1928.
Boese, Dr. Franz: Wandlungen des Kapitalis—
mus. Auslandanleihen. Kredit und Konjunlctur.
Verhandlungen des Vereins für Sozialpolitik in Zürich 1928. München. 1929. (Schrit'ten des Vereins für Sozialpolitik. 175.)
Double imposition et éuasíon fiscule. Rapport présente par la Réunion générale d'experts gouver- nementaux en matiere de double imposition et d'évasion fiscale. Société des Nations. Geneve. l928.
_Stroomberg, J.: De beteekenis der psychotech- niek voor het Bedrijf. Amsterdam. 1925.
Valk, Dr. Willem L.: The principales of wages. London. 1928.
Gottl—Otllilienfeld, Dr. Friedrich v.: Volks- uermögen und Volkseinlcommen. Kritik. Jena. 1928.
Michels, Robert: Sittlichkeit in Ziffern? Krí- tik der Moralstatistik. München. 1928
, van
ll'agemann, Dr. Ernst: Konjunkturlehre. Eine Grumllegung zur Lehre vom Rhytlunus der Witt——
schuíf, Berlin, 1928.
Magyarország. (Hongrie) _ Holtzer, Dr, Hans v.: Die Entwicklung der ungarischen 'l'extílindust- rie. Zürich. 1927.
Ausztria. (Autrichel) "_ Statistisches I'landbuch für die Republik Österreich. IX. Jg. (1921) Bundes- zunt für Statistik. Wien. 1928.
Bericht über die Industrie, den Handel und die Verkehrsverhűltníssc in Wien und Niederősterreich, 1927. Kammer fiir Handel, Gewerbe und lndustrie.
Wien.
Cseh-Szlovákia. (Tclie'co-Slovaguíe.) —— Decken, Burghard von der: Die Wirtschaft (let Tschechm slowakei. München. 1928.
Németbirodalom. (AllemagneJ Stalistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich, 1928. (47. Jg.) Statistisehes Reichsamt. Berlin.
Jaliresbericlite der Gewerbeaufsichtsbeamten und Bergbehörden, 1927. l—IV. köt. Berlin.
Berufszáhlung. Die berufliche und sociale Glie- derung der Bevölkerung in den Lándem und Landesteilen. 4. Heft: Provinz Brandenburg. 7. Heft:
Provinz Niederschlesien. 8, Heft: Provinz Ober—V schlesien. tVolks—, Berufs- und Betriebszáhlung vom
95