• Nem Talált Eredményt

Hagyományok és kihívások megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Hagyományok és kihívások megtekintése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

Hagyományok és kihívások Az ELTE Egyetemi Könyvtár (EK) 2011

ban nem a múltba tekintés, hanem az ország els

európai élvonalhoz. Hosszú előkészületek után az egyetem szenát temi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) létr

amelynek alapján immár egységesen végezzük munkánkat. Jelent (IKR) bevezetése, amely lehetőséget teremt szolgáltatásaink korszer ronikus környezet kialakítására. Ma már több mint 1,1 millió dokumentum hozzáadandó az EK digitalizált alapkat

ahol az ELTE valamennyi könyvtára egys

Tavaly új beléptető rendszert építettünk ki, amel könyvtár forgalmáról. Önálló műhelyt hoztunk létre m használatnak kitett anyagainkat digitalizáljuk. A inknak önálló raktárrészt különítettünk el, ahol go

lekről. E különleges gyűjteményeink új elektronikus katalógusait is folyamatosan építjük. Az EK a Tudományos Művek Tára szakmai irányítását végzi az

repozitórium kiépítését. A nyáron felújított díszterem a tanulásra és konzultációra, továbbá átalakítható konferenci színévé.

Folyamatosan építjük hazai és nemzetközi kapcsolatai kiállítást állítottunk össze Ljubljanában és Lisszabo dezésére, valamint olyan kiadványok kész

ismertetik az EK gazdag állományát és az itt folyó kutatások eredm például az alapítás 450. évfordulója alkalmából a ké

évkönyvsorozatunkat, melynek immár 15. kötete jelent meg Eredményeinkről a TMT e számában az EK munk

Ajánló

(EK) 2011-ben ünnepelte fennállásának 450. évfordulóját. F

ban nem a múltba tekintés, hanem az ország első egyeteme könyvtári rendszerének felzárkóztatása az őkészületek után az egyetem szenátusa 2009 tavaszán határ

(EKSZ) létrejöttéről, és idén fogadta el az új szervezeti és mű

ségesen végezzük munkánkat. Jelentős lépés az új közös integrált ren őséget teremt szolgáltatásaink korszerűsítésére és egy kényelmesebb elek nyezet kialakítására. Ma már több mint 1,1 millió dokumentum látható az IKR

hozzáadandó az EK digitalizált alapkatalógusának 1 millió cédulája. Létrehoztuk az EKSz új közös po ahol az ELTE valamennyi könyvtára egységes módon jelenik meg.

rendszert építettünk ki, amelynek segítségével pontosabb adatokkal rendelk

űhelyt hoztunk létre modern berendezésekkel, hogy értékes, illetve nagy inkat digitalizáljuk. A nemzeti kulturális örökség részét képez

ló raktárrészt különítettünk el, ahol gondoskodtunk a korszerű biztonsági és t

ményeink új elektronikus katalógusait is folyamatosan építjük. Az EK a

szakmai irányítását végzi az egyetemen, emellett megkezdte az egyetemi sét. A nyáron felújított díszterem alkalmas ún. hangos olvasó kialakítására, csoportos

ra, továbbá átalakítható konferenciateremmé, kiállítások és egyéb programok hel

Folyamatosan építjük hazai és nemzetközi kapcsolatainkat, így például a közelmúltban két önálló külföldi tottunk össze Ljubljanában és Lisszabonban. Törekszünk évi 2-3 házi kamarakiállítás megre re, valamint olyan kiadványok készítésére, amelyek a széles közönséggel és a szakmával is me ismertetik az EK gazdag állományát és az itt folyó kutatások eredményeit. Ennek szellemében született például az alapítás 450. évfordulója alkalmából a kétnyelvű, gazdagon illusztrált kiadvány, val

már 15. kötete jelent meg.

l a TMT e számában az EK munkatársai részletesebben is tájékoztatást adnak.

dr. Szögi László, az ELTE EK f

te fennállásának 450. évfordulóját. Fő feladata azon- endszerének felzárkóztatása az sa 2009 tavaszán határozott az Egye- l, és idén fogadta el az új szervezeti és működési szabályzatát,

s lépés az új közös integrált rendszer sítésére és egy kényelmesebb elekt-

látható az IKR-ben, amelyhez lógusának 1 millió cédulája. Létrehoztuk az EKSz új közös portálját,

gítségével pontosabb adatokkal rendelkezünk a dern berendezésekkel, hogy értékes, illetve nagy turális örökség részét képező dokumentuma-

biztonsági és tűzvédelmi feltéte- ményeink új elektronikus katalógusait is folyamatosan építjük. Az EK a Magyar

men, emellett megkezdte az egyetemi kalmas ún. hangos olvasó kialakítására, csoportos teremmé, kiállítások és egyéb programok hely-

kat, így például a közelmúltban két önálló külföldi 3 házi kamarakiállítás megren- séggel és a szakmával is meg- nyeit. Ennek szellemében született

lusztrált kiadvány, valamint adjuk ki

társai részletesebben is tájékoztatást adnak.

dr. Szögi László, az ELTE EK főigazgatója

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

47.. Egyes államok könyvtermelése. Belgium —— Belgigue. Cseh-SzlovF!) —— Tchéco—Slov. Dánia —— Danemark. Esztország —— Estonia. Lettország —— Letlom'e.

Etats-Unis. Belgium —— Belgigue. Bulgária —— Bulgarie. Kanada —— Canada. Litvánia —— Lituam'e. Norvégia —— Norvégz. Palesztina —- Palesh'nc. Portugáliát) ——

Budapest könyvtermelése tárgy szerint a Magyar könyvészet 1936.

évi feldolgozás eredményeit a A magyar könyvtermelés legújabb, korábbi két év eredményeivel együtt a

számú táblázatban mutatjuk be a nemzetközi tiszta könyvtermelés utolsó 10 évre visszatekintő adatait, melyekből az tű- nik ki, hogy a válság" után 1935—ben

évi adatait, mint a korábbi években is, a Magyar könyvkiadók és könyvkereskedők országos egyesülete által kiadott Magyar könyvészet című bibliográfiai folyóirat

delkezésre álló adatokból, melyek szerint 9 ország közül Ötben csökkent és csak né gyben bnövekedett a könyvtermelés a meg- előző évivel szemben, de tőleg azon tapasz-

den Magyarországon nyomtatott vagy ki- adott hirlapot, folyóinatot, könyvet, füzetet, minden térképet, zeneművet, birtokunkba kerül minden önállóan megjelent képes