p...-nu
n--..'...o.-....n...--n'-n-uo-unnn-nun-nn-u-u-nuuo-nnnuuo-cun.--pun-'sU-n-l-onnnnnnnn-nnn-...-Il.-
KERESKEDELEM És KÖZLEKEDÉS
———__ u.n-(1!
Rádióvevőberendezések Magyarországon 1932-ben.
Les postes iéceptews de T. S. F. ez Hongrie ez 1932.
A rádióvételi viszonyok javítása s ezzel kap—
csolatban az előfizetők számának növelése érdeké—
ben kidolgozott munkaterv első lépése gyanant 1932. év folyamán a magyaróvári, valamint nyíregy—
kísérleti adásaikat az év vége felé meg is kezdettel—;. Az házai közvetítő állomások elkészültek 5
ország különböző részein felállítandó leadóállomá- sok mint tudjuk, azt a célt szolgálják, hogy a detektoros vétel lehetőleg az egész ország területén biztosítva legyen s a vevő—berendezés olcsósága révén minél több hívet lehessen szerezni a rádió—
nak. A rádiópropaganda e leghatásosabbnak mond—
ható módszerének igénybevetele annál is inkább kivanatosnak látszott, mert a tárgyalt év mérlegr- még az előző évinél is kedvezőtlenebb eredmennvel
zárult.
A rádió a visszaesés
1030. év óta jelentkezik, mely a rákövetkező évben még fokozódott úgy, hogy 1981—ben a radióelőfize—
tők már mindössze 5'6%-os gyarapodást értek el.
Az 1932, évben pedig első alkalommal adódott elő az az eset, hogy
rohamos térhódítász'iban
az érvényben levő engedélyek száma az előző év decemberi állapotával szembe—
állítva nemhogy szaporodott volna, de veszteséget szenvedett. A csökkenés ugyan nem nagy, mind—
össze 3.056, de mindenesetre elegendő ahhoz, hogy a rádióelőfizetők toborzása érdekében a fen- tiekben érintett munkák elvégzésének szükségessé- gét s a jövőben létesítendő nagy leadóállomás- nak, valamint a további közvetítő állomásoknak megépítését indokolttá tegye. Azt azonban majd csak a jövő fogja megmutatni, hogy az előfizetők számában újabban észlelhető csökkenésnek a kivi—
telre kerülő tervek megvalósítása révén sikerül—e gátat vetni s megindítja-e majd rádió előfizetőinek joggal remélhető szaporodását.
A rendelkezésünkre álló részletes adatokat nézve megállapíthatjuk, hogy az év folyamán 80.579 új engedélyt váltottak ki, ami 762—vel volt több az előző évinél. Ezzel szemben a megszünt engedélyek száma sajnálatos módon megnövekedett, amennyi- ben az 1931. évi 62.694-hez képest a tárgyalt év folyamán 83.63t5—en mondtak le rádióvevő berende- zés üzembuentartásárta szolgáló jogosítvatnyukról.
Tehát végeredményben a szaporodás és fogyás egybevetése után ——- mint elől is említettük ——
3.056-0t kitevő csökkenés mutatkozik. A visszaadott engedélyek megszűnésének oka az esetek 40'9%—
ában (1931—ben 37'4%) ismeretlen volt. Azoknál az eseteknél, ahol a lemondás oka pontosan meg volt állapítható, legfeltűnőbb azoknak az alkalmaknak
a megszaporodása, ahol a rádióengedély az elő—
fizetési díjak be nem fizetése miatt szünt
Ezek, a mostohábbra váló gazdasági viszonyok foly- tán beálló esetek aránya ugyanis az 1931. évi 30'7%-ról 3'9'200-1'2 emelkedett. Ezzel szemben a
költözködés, vagy elhalálozás következtében 62'7%
helyett, 54'5% lemondás történt. Ezek után a leg-
több műsorral való elégedetlenség
szerepel; ezeknek az eseteknek az aránya az elő—
meg
alkalommal a
fizetők kiválásanál azonban nem—igen bír jelentő, séggel, amennyiben viszonyszámuk csaknem válto—
zatlanul 3'5% volt. (1031-hen 3400). A különféle műszaki természetű hibák és zavarok jelentősége a rádióengedélyek visszaadásánál állandóan kiseb—
bedik s 1932-ben az előző évi 2'1%—kal szemben már mindössze 1'8% volt. A más rádióberendezések altali változatlanul 0'7%—kal
s örvendetes, hogy a rádió híveit az ingatlan tulaj—
donosok részéröl rádióberendezésük felszerelése és fenntartása miatt is kevesebb kellemetlenség érte.
mint az előző esztendőben, úgy hogy az ilyen ese—
tek amúgy is igen alacsony viszonyszáma 0'4'I/6-1'öl
0'3%-ra csökkent,
A megszünt engedélyek számának emelkedése vel kapcsolatban, a használaton kívül levő s a
zaviartautás szerepel
]. A rádióvevőberendezések engedélyeseinek száma Magyarországon.
Nombre des concessionnaires des postes récepteurs de T. 8. F. en Hongrie.
,, Engedélyesek száma
IdOPODt Nombre des concessiommires (abonnés) EpOgue Budapesten vidéken Összesen
á Budapest en pro—vince total
1925. XII. 8.834 8.093 16.927
1926. XII. 30.877 28.652 59.529 1927. XII. 40.408 42.906 83.314 1928. XII. 64.920 103633 168553 1929. XII. 96.347 170220 266567 1930. XII. 108.161 199.748 307.909 1931. XII. 111774 213 258 325032
1932. 1. 115124 217429 332553
II. 116986 220134 337120
Hl. 120253 221319 341572
IV. 121072 220021 341093
V. 119.801 217661 337462
VI. 118067 214628 382695
VII, 116542 211072 827614
VIll. 114448 208572 323120
IX. 113254 207002 320256
X. 112664 206785 319.449
Xl. 112901 201194 320095
XII. 113360 208616 321876
7.szám.
Posta által lepecsételt készülékek is megsokasod—
tak, amennyiben számuk 14.840—ről 18.89l—re emel—
kedett. A rádióleadóállomás vételéből így kikap—
csolt berendezések tulajdonosainál leginkább meg—
van a remény arra, hogy csak ideiglenesen váltak ki a rádió híveinek táborából s készüléküket meg—
tartva újból bekapcsolódnak a rádió nagy világ- közösségébe. A használati díjhátralék növekedése is a gazdasági viszonyok rosszabbodását tükrözteti vissza. Az előfizetői díjak hátralékcas összege ugyanis az 1932. év végén az előző évihez viszonyitva 8.736 pengővel volt nagyobb 5 összesen 40.716 pengőre rúgott.
Az év folyamán beállott változások hatását az ország területrészeit tekintve, az ország előfizetői nek 0'9%-os csökkenés-ével szemben Budapesten az előfizetők a tárgyalt évben 1'4%-os gyarapodást értek el. A vidéken levő rádióengedélyesek száma viszont, mely az előző évben még 6'8%—os szaporu' latot mutatott fel, az 1932. év folyamán 21'21%-akal csökkent. Ezekkel az eltolódásokkal a vidéki ré- szeknek a rádió fennállása óta a fővárossal szem- ben történő előnyomulása a tárgyalt évben meg—
szakadt, sőt némi visszaesés is jelentkezik, amit az alábbi adatokkal mutatunk be:
Bpest Vidék l , Bpest Vidék
ÉV O/o-ban Ev "A,-ban
1925 52'2 47'8 1929 36'1 63'9
1926 51'9 481 1930 35'1 649
1927 48'5 51'5 1931 34'4 65'6
1928 38 5 61'5 1932 35'2 64'8
A rádiónak a fővároson kívül eső részen ész—
lelhető térvesztése nem mondható jelentősnek.
azonban sajnálatossá teszi az a körülmény, hogy mint tudjuk, hazánkban a rádiónak éppen vidéken sikerült legnehezebben ta lábát megvetnie. Ezért amennyire örömmel regisztrálhattuk az ország fővá—
rosán kívül eső területrészek előfizetőinek a budai- pesti rádióhal'lgatókénál erősebb növekedését, éppen olyan sajnálattal kell elkönyvelníink ezt a látszó—
lag kis veszteséget is, mely meglehetősen nehezen szerzett poziciok elvesztését jelenti.
A rádioelőfizetőknek a lakosság számához valo viszonyítása terméuszetszerűleg szintén kedvezőtle- nebb eredménnyel jár. Magyarország területén ugyanis 10.000 lakosra —— az év végére kiszámított népességhez viszonyítva —- az előző évi 3721 rádióv vevő berendezéssel szemben 3667 jutott. Az erre vonatkozó részleteket az alábbi adataink mutatják:
A kiadott engedélyek
szám szerint 10.000 lakosra esett
1981 , 1932 1931 1932
e v v é g, é n
Budapest . 111.774 113'360 1.104'5 1.111'6
Egyéb tjv. 34.270 35.864 5070 527-7
Vál-megyék . 178988 172752 2540 2439 Magyarország 325032 32137 6 372" 1 366'7
———538—— 1933
%
Rátérve a rádióengedélyesek foglalkozás sze—
rinti megoszlására, nagyobb változásokat nem igen észlelhetiink, mindössze arra a sajnálatos körül—
ményre tartjuk szükségesnek a figyelmet ismét rá—
irányítani, hogy az ország népességének zömét alkotó őstermelő osztályt még mindig nem lehet a rádió ügyének megnyerni, sőt a rádió előfizetői között eddig is feltünően alacsony arányuk az év folyamán újból csökkent s 6'8%-ról 5'9%-ra szál- lott alá. A rádióengedélyesek foglalkozását az en—
gedély kiváltása iránt beadott kérvényükben feltün—
tetett adatok alapján —— az alábbiakban mutat—
juk be:
Százalékban 1932-ben 1931-ben Szám szerint
1932—ben
Ostermelés . . 19.109 59 (?S
Kereskedő és iparos 88.807 276 288 Különféle értelmiség 130890 406 391 Különféle munkásság 41.126 12'8 13'0
Iskolai tanuló 4.718 1'5 1'6
Iskola . . . 520 02 02
Nyilvános helyiség . . . 1.663 05 0'5 Egyéb és ismeretlen . . 35.143 109 100
Az év végén üzemben tartott vevőbereudezések nemét tekintve, a lámpás készülékek közismert elő- nyeik révén újból sok detektoros készülék tulaj- donosát hódították meg maguknak. A lámpás ké- szülékek száma ugyanis az ország területén 27'2%-os növekedést ért el; ezzel szemben a detek- toros készülékek száma 20'9%-kal csökkent. Vég- eredményben tehát, a használatban volt berendezé—
sek között a csöves készülékek aránya 41'l%—ról 52'8%—ra emelkedett, míg a detektoros berendezé—
seké 56'5%—1'ól 45'100—1'3 esett vissza. A használat- ban volt készülékek 2'lob—ának (1931-ben 2'4%l neme nem volt megállapítható. A vevőberendezé sekre vonatkozó részletesebb adataink a követke- zők:
Detektoros Lámpás Ismeretlen Együtt
Bpest. 1982 694265 43.977 118 113360 1931 83.647 27.908 224 111.774 Vidék 1932 75979 126030 6607 208016 1931 100037 105727 7.494 213258 Magyarország 1932 145244 170007 6.725 321076 1931 183084- 133030 7.718 325032 A vevöberendezések egyik igen fontos tartozé- kára, az antennákra vonatkozó adatok újból a külső antennák számának fogyásáról s a belső antennák számának növekedéséről tanuskodnak. A külső antennákkal felszerelt készülékek aránya ugyanis az előző évi 80'3%-ról 75'4%—ra csökkent.
viszont a különféle rendszerű belső antennák viszonyszáma 19'2%-ról, 23'6%—ra emelkedett. Legl nagyobb szaporodást aránylag ez alkalommal is az előbbiekhez viszonyitva elenyészően kis számmal szereplő külső és belső antennával felszerelt beren- dezések értek el, melyeknek száma az előző évinél csaknem kétszeresére emelkedett s arányuk O'5%—ról
1'0%—ra nőtt.
7. szám.
——539— 1933
2. A rádión közvetített előadások az 1931. és 1932. évben.
Auditions radiophonigues en 1931 et 1932.
A közvetített előadások Audítíons radiophonigues
A közvetítés tárgya —— Désignation 1 9 3 1 1 9 3 2
szám szerint szám szerint
nombre % nombre %
l
Cigányzene — Musigue de tzigtme. . . 470 96 469 94
Drámai műfajok (színművek, 'nekesjáte'kok, kabarétréfak) —— Genres ,
, dramatígues (come'dies, pieces d chansons, représent. de cabarets) 178 3"? 114 2'3 A
Enekkar —— Choem's . . . 128 2'6 107 21
Felolvasas —— Conférences . . . 1.331 2719 1.323 26'5 ' Filharm. e's szimf. hangverseny —— Concerts philharm.ct symphon. 183 3'8 116 23
Gramofon hangverseny —— Concerts de gramoph. . . 257 5'3 412 8'3 Gramofon-opera a Studióból —— Ope'ras par gramoph., du Studio 8 02 —— — Hangverseny szólistakkal —— Concerls avec solistes . . . 844 173 812 163 Hangverseny a Vigadóból — Concerts de la Redoute . . . ,. . 23 05 13 03 Hangverseny a Zeneakadémiaból —— Concerts de la Haute Ecole
de Musigue . . . 28 06 41 08
Házikvartett —— guartct/es. . . 112 23 101 20
Istentiszteletek —— Services religieum . 136 28 144 29
Jazz—band —— Jazz-band . . . 44 09 96 19
Kamarazene ,— Musz'gue de Chambre . . . 34 07 34 ()"?
Katonazenekari hangverseny —- Concerts de musigue militaire 153 31 100 2' Külföldi átvitelek — Emissions de stations étrangéres. . 61 1'3 44 09 Különféle helyszini közvetítés —— Dieerses transmissions locales 70 14 88 18 Különféle tanfolyamok — Divers cours . . . 209 4'3 158 32 ' Könnyü és szórakoztató zenekari hangversenyek —— Concerts de
musigue légére . . . 312 64 541 10'9
Magyar nótaest eigánykisérettel —— Chansons hongroises accompa-
gne'es de musigue de tzigane . . . 60 1'2 52 10 M. kir. Operaház előadása — Représent. de l'Opém Royal Hong'r. 51 10 52 10 Opera a Studióból — Repre'sent. dlopéms par le Studio . . . . 3 O'] ——— ——
Operaházi zenekar hangvers. —— Concerts de l'orchestre de l'Opera 163 3'3 159 3-2 Operaközvetite's külföldről —— Ope'ras par stations étrangéres . 5 01 1 — Operettelőadás a Studióból —— Repre'senti d'opérettes par le Studio 10 02 9 02
Összesen — Total . . ! 4.873 1000 M 4.986 1000
Az év folyamán közvetített műsorszámok mennyisége 113—al ismét meghaladta az előző évit és összesen 4.986 különféle műsorszámból állott. Az egyes műsorfajtakat illetőleg megállapít—
hatjuk, hogy azok jórészt a tavalyival egyforma arányban voltak képviselve. Nagyobb arányú sza- porítást csak a grammeí'on hanngers'enyteknél, a könnyű és szórakoztató zenekari hangversenyeknél, valamint a jazz-bandnél találunk; ez utóbbiak azon—
ban, erősebb szaporításuk ellenére, a műsorban továbbra is igen kis hányaddal voltak képviselve.
Három műsorszám, mely az előző évben alig egy—
két alkalommal fordult elő, az idei közvetítések között nem szerepelt; ezek: grammofonopera a Studióból, opera előadás a Studwióból e's opera közvetítés külföldről. Jelentősebb mértékben csök—
kentették ezenkívül a katonazenét, a filhlrmonikus
és szimfónikus hangversenyeket, valamint a külön-
féle drámai műfajokat (színművek, énekes játékok, kabaré tréfák),
Műsorváltozás az előző évi 12 esettel szemben 14 alkalommal fordult elő. Ezek közül az előadók betegsége és elfoglaltsága, 10 esetben (1931—ben 4), valamely aktuális műsorszám beillesz—
tése 3 (7) végül egyéb ok miatt 1 (1) alkalommal kényszerült a Studió az előre hirdetett műsor meg- változtatasúra. A teljesen elmaradt
meglehetősen felszöktek, amennyiben az előző évi 8 esettel szemben 21 alkalommal hagyták el teljesen a beigért műsort. A növekedés oka a viharszünetek számának erős növekedése volt, mely esetek az előző évi ö-lal szemben IIS—al szerepeltek.
Az okok között ezenkívül az idő rövidsége 3 (l), üzem zavar 1 (—), egyéb 4 (1) alkalommal fordult elő.
másnemű
műsorszámok esetei
Várszeghy János dr.