81721
= HAZAI = TURISTA ÚTJAI
RÉCSEI EDE
<Ö Ára 3 korona. --- -Ы
"1
1
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ
HAZAI TURISTA ÚTJAI
A „MAGYAR TANÍTÓK TURISTA EGYESÜLETE“ ÁLTAL 200 KORONÁVAL KITÜNTETETT PÁLYAMŰ.
IRTA
RÉCSEI EDE
KEGYESRENDI TANÁR.
A „MAGYAR TANÍTÓK TURISTA EGYESÜLETE“ KIADÁSA.
(BUDAPEST, VII., ARÉNA-ÚT 23. SZÁK.)
&.tKüZEüja каттАЗА i.tîyomt.!f<UdekMÿt» 1 A
Si.évZn_d^
Budapest, Nagy Sándor könyvnyomdájából. (IV.. Papnövelde-utcza 8.)
В. Е. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ.
'
szó.
jímidőn a „^ííagyar Tanítók Turista Egyesülete'"
pályadíjat tűzött ki, néhai ^Fzsébet királyné hazai tunista útjain ah megírására, s egybegyűjtésére : nemcsak az igaz kegyelet lebegett előtte, hanem szomorú emlékű jó királynénknak, a szabad természet iránti rajongó szeretet bemutatása is.
"jRjécsei ^)de kegyesrendi tanár pályázatban
jelen művével, a biráló'bizottság javaslata alapján elnyerte a pályadíjat s így közrebocsátja azt országos egyesületünk ama tudatban, hogy hazánk tanítói és tanárai szívesen veszik kézhez, s odahatnak az ifjúság között, hogy mint kegyeletes és tanulságos ölvasmány, mindjobban elterjedjen.
*3 művet több képpel illusztráljuk, ezzel is mintegy emelni óhajtván annak érdekességét és értékét.
6
JFZem érezzük szükségét annak, hogy e munkát bővebben ajánljuk az olvasóközönségnek ; de tartozunk kijelenteni, hogy a ^fíagyar tanítók ^Purista ^gye=
sütetét" nem az üzleti szellem, nem a nyerészkedési vágy vitte rá e mű kiadására, hanem tartalmának becse, a magyar népnek, néhai Erzsébet királyné iránti szeretete, mely érzést az ifjúság szívébe óhajtván csepeg' tetni, kulturális hivatásunkat e művel is óhajtottuk emelni.
Budapesten, 1904. december havában.
Jîloussong (j§>éza,
a „^ïîagyatr ^Tanítók ^Punisfa Egyesülete11 ügyoezető-alelnöke.
Erzsébet királyné s a szabad természet.
Minden költői lélek rajong a szép természetért.
Lapozzuk végig a modern világirodalom nagy költőit, alig akadunk olyanra, ki a fenséges, az Isten alkotta nagy természetnek egy-egy elragadó képét meg ne énekelte volna. Ki nem olvasott költeményeket, melyek
nek írója lelkesedik a dalos erdőért, a színpompában gazdag szivárványért; vagy ki ne örülne a költővel együtt a virágokkal behintett illatos rétnek ; ki ne tekintene szent borzalommal s mégis gyönyörködve az égbenyúló csipkés sziklák kopár csúcsaira ; kit ne indítana meg egy-egy bájos ligetnek, árnyas parknak szemlélete V ! Vagy ki az, kit nem tölt el bámulattal a fényesen ragyogó csillagos égnek fenséges volta V ! Vagy nem kelt-e derült hangulatot még a legsivárabb lelkű emberben is egy remek tavaszi nap, egy-egy megkapó tájkép a nagy természet szabad ölében ! Én legalább lehetetlennek tartom, hogy létezzék oly érzé
ketlen ember, kit a természeti szépségek magukkal ne ragadnának, kibe ezeknek szemlélése ne öntene tiszta érzést, kinek szivében ezek nemesebb húrokat ne hoznának rezgésbe. Nem lehet az jő ember, kit
N
nem gyönyörködtet Isten csodálatosan szép ege, az erdő víg dalosainak andalító nótázása, kinek még csak a legegyszerűbb fűszál is ne hozná eszébe a nagy Teremtő mindenhatóságát s mindenre kiterjedő gondosságát !
Ily igazán költői lélek volt b. e. Erzsébet király
nénk. Telve a legnemesebb érzéssel a szabad termé
szet remekei, telve szent csodálattal mindaz iránt, a mi Isten alkotó erejének csak legkisebb jelét is magán viseli.
.Ki a tágas, szellős szabadba !
— Az emberektől elszakadva —
Föl a halomra, bércre föl“ (Титра.)
volt jelszava. Mily melegen dobogott szive, mily kedé
lyes tudott lenni, ha a szabadban mozoghatott ! Meny
nyire el tudott merengeni egy-egy mohos várrom, hegy óriás, egy-egy bájos liget, avagy a csendesen folydogáló patak fenséges képén ! Olyan volt, mint a madár, mely bús, lehangolt, még ha színaranyból készült is őt fogságban tartó kalitkája s fürge, vidám, ha börtönét elhagyhatja. 0 is új életre ébredt, vala
hányszor otthagyhatta a feszes udvari élet környe
zetét, ha kiszabadulhatott az aranyos termek fojtott légköréből. Ki a szabadba ! Mily jótékony hatással volt a szabadban való tartózkodás sok csapástól meg
tört szivére ; mily enyhítő balzsam volt a szabadban való mozgás — különösen későbbi életében — meg
gyöngült idegeire ! El tudta volna-e viselni azt a sok súlyos megpróbáltatást és szenvedést, melyekben egész életén át, de ennek kivált második felében, része volt, ha Istenben való bizalma, az Ö akaratában való meg
nyugvása mellett nem keres és talál vigasztalást az örökké szép természet folytonos szemlélésében ? Igen, ez éltette, ez volt neki mindene ; a szabad természet
9
gyönyörei iránt érzett vonzalma, volt liű társa egész életén keresztül.
Bölcsője ott ringott az örökzölddel befuttatott, egyszerű, ódon possenhofeni kastélyban, melyet lágyan susogó tölgyfák védenek meg a nyári nap égető sugarai elől. Amikor a természet meghalt s a csont
keményre megfagyott földre ráborult a szemfedő, a csillogó hólepel ; a mikor az éj méla csendjében éjféli misére hívta a környék népét a kis harang csengő hangja : akkor született meg Erzsébet, kinek szüle-
A budai királyi palota.
tését maga a herceg, édes atyja, tudatta mindjárt a kastély egész népével, hozzátevén még : Lizinek fog
juk a kis leányt nevezni.
Csodálatosan szép lehetett a természet még e kihaltságában is. Ott áll az ódon kastély hófedte tető- jével, körülötte a zuzmarás fák, melyeknek hópehely
alkotta virágai az éj sötétjében mindmegannyi csillag gyanánt ragyognak. Oly kihalt minden ! Nincs virág, nincs madárdal, az egész parkban halálos csend vonul végig, melyet legfeljebb a közeli tó jegének ropogása
10
szakít meg egy-egy pillanatra. Halál ! te diadalmas
kodtál a természeten, megfagyasztottad, élettelenné tetted azt... De nem ! Nem egészen! Van élet. Vagy nem válik-e ki a kopár téli képből a zöldelő fenyő ? Nem él-e a kastély falait beborító örökzöld ?
A legszebb karácsony éjjelén született meg tehát Erzsébet. De bármily fagyasztó hideg járta is át a didergő parkot hófedte kastélyával, ennek belsejében annál melegebben, annál nagyobb szeretettel ölelte magzatát anyai szivére, a jóságos Ludovika hercegnő.
Múltak az évek. Az egyszerű kastélyt körülvevő park árnyas fái alatt lassanként felnőtt a kis »Sissy
— a Lizi nevet így ejtette ki kicsi korában Erzsé
bet, — itt s az ezt környező zúgó erdőben szívta magába a hercegi sarj, a fenséges természet szépsé
geiért rajongó szeretetek Fogékony lelke itt tanulta megismerni Istennek hatalmas teremtő művét : a remek természetet ; itt kedvelte meg az azur eget, a tomboló vihart, a virágos rétet, a patak csobogását, az árnyas erdőt a maga dalosaival, az illatos liget bájait, a felhőkbe burkolt hegyeket. A possenhofeni parknak árnyas fái alatt játszotta el gyermekjátékait, ennek bársonyos pázsitján kergette a színes lep
kéket ; itt bámulta meg a szivárvány színpompáját, ennek a parknak madarai voltak gyermekkori társai s ezek zengő nótái ringatták édes álomba, melyből ismét csak az ő kedves csicsergésök ébresztette fel.
E park százados fái alatt hangzott napestig üde kacagása ; e vidéknek messze földön híres rózsái s virágai közt nőtt fel a maga is bimbózó virág : a kis »Lizi«.
A szabad természet iránt érzett vonzalmát tulaj
donképen atyjától, Miksa hercegtől örökölte. Mily tiszta öröm szállta meg »Sissy« lelkét, ha elbarangol
11
hatott atyjával a közeli bajor hegyek hűsébe, ha beszívhatta ezeknek illatos levegőjét ! Mily nehezen várta mindig azt az időt, amikor a tél dermesztő hidege után édes szülei ismét a possenhofeni kas
télyba költöztek ! Ünnepszámba ment, ha őt rajon
gásig szerető atyjával kivonulhatott az üde, zöld színnel pompázó erdőbe, ki a hegyekbe. Mily ügyesen kúszott fel a legveszedelmesebb ösvényeken, hogy az onnan lekandikáló alpesi virágot birtokába kerítse s ezzel övéinek kedveskedjék !
A szép természetért rajongott tehát Erzsébet már gyermekkorában. Szerette a hegyes-völgyes vidé
ket, a csalitos erdőt s ennek lakóit. A possenhofeni erdő őzikéi már ismerték azt a szelidarcú, lenge
termetű kis leányt, ki sóskenyérrel csalogatta őket.
magához, — s mily bizalommal simultak ezek hozzá.
De kedvelte a kutyát, a bárányt is, melyeket maga etetett ; a lovakat is szívesen nézte ; szóval szerette mindazt, a mit Isten szabad ege alatt látott ; fogékony szívében már ekkor meg volt a poezis. S ha végig
tekintünk áldásdús életén, azt látjuk, hogy mindvégig rajongó szeretettel csüngött a csodás természeten.
Hisz halálát is a természet szabad ölén lelte. És ha fiatalabb korában, a mikor gyöngéden érző szívét nem érte még annyi bú, bánat, amikor nem lopőzott még annyi fájó emlék leikébe, amikor életét csak az öröm verőfényes napja sugar az ta be, mondom, ha fiatal korában a természet legragyogóbb bájait magukért csodálta, bámulta és szerette, — később, amikor ő is kivette részét az élet fájdalmaiból, s a súlyos csapások egész láncolata marcangolta jobb sorsra érdemes szívét, akkor azért sietett a szabadba;
hogy itt feledjen. És ha nem feledett is egészen — hisz ez lehetetlen —de a szabadban töltött napjai gyógyírt
12
csepegtettek sajgó sebeire, annyival is inkább, mert az a merengés, mely egy-egy fenséges magaslaton keblét elfogta, rég letűnt, boldog napok emlékeit varázsolta leikébe ; a remek természet folyton vál
tozó képei emlékezetébe hozták a possenhofeni nyíló rózsabimbók édes illatát, emlékezetébe az ottani erdők sűrű lombozatának csendes susogását, szóval emlé
kébe hozták boldogan eltöltött ifjúkorát s szíve — legalább nehány percre — megkönnyebbült. Meg
ismerte a természet nyitott könyvéből egyrészt az isteni hatalmat, de másrészt felébredt benne egy-egy égbenyúló csúcs láttára, Isten iránt érzett bizalma. S épen ez tette reá nézve lehetővé azt, hogy a kínos szen
vedések rettenetes súlya alatt össze nem roskadt.
Költői lélek volt b. e. Erzsébet, a szó szoros értelmében. Hisz ismeretes, hogy a nagy természet láttára szívében érzelmek fakadtak s ez érzelmeket néha-néha belevitte kisebb költeményekbe is. Talán kevesen tudják, hogy az Ischl mellett a janigeri Mária-képen ma is olvasható kis költemény, királynői lélekből fakadt rögtönzés, mellyel szivében az úton álló kis kápolna-kép láttára támadt érzelmeit akarta megörökíteni ; a rövidke vers magyar fordításban így hangzik :
Oh tárd ki, tárd ki .karjaid Üdvözlégy Mária !
Oltalmazd ezt a házat itt, Hadd békén állnia !
E kicsi fészket áldd meg, áldd ! Dühönghetnek a vészek, A Te oltalmadban szilárd, Te kegyesen megvéded.
1859-ben a Lakroma-szigetén jártában ezt írta :
— persze német nyelven:
Szigetkém hullámsíkon áll, Ott zaj g az Adria körötte, Egy hajoló kis ideál
Oh szép sziget, csöndes magány Megtört sziveknek pihenője, Hol öröm, béke volt tanyám, Lelkem sajog, hogy válók tőle:
Az erdő zeng s a tenger ím, Csodás melódiákat hallat, Lenn, Dél arany vidékein Kél lágyan balzsamos fuvallat.
Igaz, csak nehány költemény maradt reánk, de ezek mind igaz, benső érzelemről tesznek tanúságot.
De ha csak nagyon keveset költött is, annál nagyobb kedvvel olvasta a természet fenséges képeit meg
örökítő költők s írók ily irányú műveit ; örömest társalgóit a nagy poéták szellemével. Miért szerette annyira Heinet? Talán ennek érzéki költeményeiért?
Nem. Heineben a természet dalosát csodálta ; szinte mohón olvasta a költőnek azon termékeit, melyekben az erdő illatos fáit, a fülemüle zengő dalát, a verő
fényes májusi reggelt, egy-egy kedves virágot, a szép Rajnát, a tavaszt, őszt, nyarat és telet énekelte meg.
Szerette a magyar költészetet s megtanulva édes hazánk csengő nyelvét, olvasta a magyar költőket is.
Miért kedvelte Petőfit s ennek különösen érzelmes költeményeit? Vagy miért olvastatta fel magának többször is Eötvös Karthauzi-ját? Nem a csodaszép természetet festő részletei s az érzések tiszta, termé
szetes megnyilatkozása voltak-e azok a pontok, melyek
14
költői lelkét megragadták s tetszését megnyerték ? Tovább megyek s azt mondom, hogy rajongása a termé
szet szépségei iránt még másokban is felkeltette azt az édeskés érzést, mely csak a némileg is költői hajlamú egyének szivében támad, ha valami megkapó tájképet látnak, vagy ilyenről hallanak. De halljuk magát Christomanost, ki a 90-es években az ideális lelkű királynénak egy ideig görög nyelvmestere volt s ki maga mondja el, mint lett belőle költő. »Az ő szemei
vel láttam meg az élet rejtett szépségeit, ő mutatta meg nekem azokat a titkokat, melyeket a hegyek és vizek rejtenek magukban. Feltárta lelkem előtt az óceán végtelenségét, az ő lelke szőtte álmaimba a kék eget, neki köszönhetem, hogy költő vagyok : a mit írtam, az mind neki szólt... A tündérek országá
ban élt ő, nem pedig, mint mi emberek, városokban.
Ezért kívánkozott mindig kifelé, a nyílt tengerre, azon túl a mezőkre, hegyekre, amelyek neki csak lépcsőül szolgáltak ahoz a magassághoz, amelyen csak ő jár
hatott. Itt lénye egészen megváltozott. Hogy meg- ifjodott, a nyúlánk fekete alak, mikor egy hegy tetején állt, mint sugárzott szemeiből a lélek halha
tatlansága, azokból a szemekből, melyek lenn a siralom
völgyben, a hol emberek laknak, annyi könnyet ontottak.«1
De nemcsak a szabad tengerre kívánkozott ; szívesen elsétált a virágos mezőn, az árnyékos erdők
ben is, hisz
„ Királyi mulatság erdőkben sétálni, Árnyékos utcáin fel- s alá járkálni !‘
Erzsébet királyasszony sokat járt-kelt a szabad
ban. Azt mondhatjuk, életének legnagyobb részét a
1 Pesti Hírlap 1898. szept, 12.
természet szabad ölén töltötte. Amióta férjhez ment, nem telt el év, hogy nagyobb utazásokat ne tett volna.
Behajózta yachtjával a Közép-tengert, a spanyol- és olasz partokat, járt a tunisi vizeken és Marokkóban ; megfordult Svájcban, Spanyol- és Olaszországban, Arábiában, Algírban ; járt görög földön és Syriában;
ő volt az egyedüli európai s első magyar királyné, ki a trójai romokat is látta. — Mindez utazásokról sok mindent hoztak annak idején a lapok s akárhány kedves epizódot elevenítettek fel, az útjában őt ért kalandokból, melyeket rendkívül kedvelt, amint azt nem egyszer megvallotta.
Miért utazott Erzsébet királyné?
Miért szerette Erzsébet királyné annyira az utazásokat, a kirándulásokat? Nagyon egyszerű a felelet, de mégis jó azt közelebbről megvilágítani. Az első ok, mely őt a hegyekbe, az illatos rétekre, szóval a természet pompás birodalmába csalta, hívogatta, veleszületett természet-szeretete volt. Később, mikor amúgy is gyönge testét betegségek látogatták, orvosi tanácsra kereste fel a déli vidékeket s ezeknek árnyas ligeteiben remélt gyógyulást. Amikor aztán a súlyos csapások megtörték s nagyfokú idegesség kezdett rajta erőt venni, hová mehetett volna ismét, ha nem a nagy világ szebbnél-szebb tájaira, a zúgó tengerre, ennek enyhe szigeteire, hogy szórakozzék, hogy a fájdalmaktól kimerült idegeit erősítse s e mellett költői lelkének is bő táplálékot nyújtson. Igen, utazá
sok képezték a lelkileg-testileg beteg királyné főszóra
kozását, egyetlen örömét; ezekben keresett vigasz
talást mély fájdalomtól sújtott édesanyai szivére, különösen azóta, mióta szerelmes fiát, Rudolf trón
örököst, ragadta ki a kegyetlen halál ölelő karjaiból.
Azóta különösen kerülte az embereket ; sokkal gyak
rabban és szívesebben kereste fel ezentúl a természetet,
17
mintha sejtette volna, hogy ettől nem kell félnie, hanem gonosz ember fogja egykor romlását okozni. Erdő- zúgás, madárének, patak csörgése, tenger hullámzása kellett neki, hogy ezek a boldog múltnak perceit varázsolják vissza emlékébe, hogy ezeknek társaságá
ban elmerenghessen azon, ami soha többé nem fog visszatérni.
De nemcsak ezért utazott a Boldogult. Utazott azért is, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. Tudta, hogy az utazás iskola, mely az embert végtelen sok ismeret birtokába juttatja, melyeket könyvből nem lehet meg
tanulni. Az ismeretszomj szárnyain röpült majd a fagyos északra, majd a perzselő délre, miközben a legkülönfélébb viszonyokat tanulmányozta. Határo
zottan hasznára tudta fordítani az utazásnak sok
oldalú előnyeit s a természet szépségeinek megfigyelé
sénél mindig komoly tudást árult el. Erre nézve állja
nak itt Buchensteiner, a déltiroli hegyek egyik vezető
jének sokat mondó szavai. Ennek az egyszerű, de megbízható embernek sokszor volt alkalma Erzsébet Ő Felségét kirándulásaiban megfigyelni. Látta, mily némán tudott elnézni egy-egy szebb tájat sokszor órákig is a királyné, midőn hosszabb tűr után egy- egy kőre vagy fatörzsre leült. Ha sokszor felvezetek ide embereket, — mondja az öreg, — csak azon csodál
kozom, hogy ezek semmi iránt nem érdeklődnek, se kilá
tással, se virággal nem törődnek, csak az a céljok, hogy dicsekedhessenek vele, hogy ezen a hegycsúcson is voltak. Egész más a császárné ; az ő figyelmét nem kerüli ki semmi, megnéz minden még oly jelentékte
lennek látszó növényt is, megszemlél minden virágot, minden követ, közönséges madár, sőt egy-egy pillangó is, gyönyörűséggel tölti el, s ha oly pontra érkezett, a honnan szép kilátás kínálkozik, könnyek csillámla-
Erzsébet királyné hazai turista*útjai- 2
18
пак meg szemében, meghatóttan pillant az égve, mintha hálát akarna mondani Teremtőjének azon szerencséért, melyben őt ezzel részesítette.« ')
Bolyongásai közben mindenütt a népviseletet és az illető vidéken használt jelmezeket feltüntető képeket vásároltatott s így idővel egész kis ethno- graphiai gyűjteményt állított össze, mely a maga nemében nagyon érdekes lehet.
Ily tanulmányokat végzett Erzsébet királyné utazásai közben ; tehát a leghatározottabban fogta fel az utazásnak valódi célját, mely nem más, mint tanulni s tapasztalatokat gyűjteni, aztán szórakozni.
Tanuljatok tőle magyar ifjak, hogyan kell utazni!
4 Burgh : Elisabeth 178. 1.
Erzsébet és Magyarország szépségei.
.Tó vaskos kötetet lehetne összeírni, ha számot akarnánk adni mindazon utazásokról és kirándu
lásokról, melyeket b. e. Erzsébet egész életében megtett.
Az én feladatom csak magyarországi útjairól beszámolni.
Ó Felségét, a királynét, Nauheimben, hová szív- bántalmait ment gyógykezeltetni, egy alkalommal meglátogatta a német császári pár. Búcsúzáskor a császárné meghívta Erzsébet királynét utókúrárá, valamelyik gyönyörű vidéken fekvő birtokára, mire a királyné — amint azt ott Nauheimben egyik udvar
hölgye egy társaságnak elbeszélte — állítólag így szólt: Nagyon köszönöm Felséged szíves figyelmét, de nekem oda kell mennem, ahová orvosom paran
csolja. Ha pedig tőlem függne, akkor csak hazamennék Magyarországba, mert ott is gyönyörű tájak vannak ám ! Ugy-e grófnő ? ...« s ezzel az udvarhölgyre pil
lantott.
2*
20
Mindenesetre jellemző szavak, mert belőlük nem
csak azt tudjuk meg, hogy Magyarország természeti szépségekben bátran versenyre kelhet bármely kül
földi országgal, de meg azt is bizonyítják, mennyire szerette a b. e. királyné a magyart, mennyire össze
forrott ő a magyar nemzettel, mennyire felfogta a magyar jellemét az idegen származású királyasszony, mennyire lelkesült mindenért, ami magyar. Hisz isme
retes, mily gyöngéd szeretettel viseltetett Ferenczy Ida iránt, akiről, mint feljegyezték, így nyilatkozott:
»Ida nekem nemcsak felolvasónőm, Ida nekem barát
nőm«. Ferenczy Idát pedig Magyarország szívéből, a »hírős város «-bői vitette fel a királyi udvarba. így lelkesedett hazánk gyönyörűséges tájaiért is; szerette üde, éltető levegőjét, szemét szívesen jártatta honunk százados bástyáinak romjain; örömest nézte a szőke Dunának ezüstösen tajtékzó habjait; hányszor hall
gatta a gödöllői s budai parkokban az őszi levelek zizegését, mily elmerengve nézte magyar földön a derült ég tiszta verőfényét ! Igen, szerette Erzsébet királynénk a festői alkonyt, mely itt is csak oly bájos, mint Svájcban ; hallgatta a tovarohanó patak csobo
gását, a csalitos erdő zúgását, a nyájkolomp idillikus hangját; szivét-lelkét a virágos mező illatos szinpom- pája csakúgy gyönyörködtette, mint a fák lombos koronái fölött elvonuló felhő, szóval fölötte szerette ezt az érzelem- és költészetben gazdag magyar földet, melynek szépsége, regényessége, áldott népe oly nagyon is le tudta őt hozzánk kötni. S miért szerette annyira a magyar népet? Szerette az azt jellemző komolyságáért, őszinteségéért s a természet szépsége iránt érzett vonzalmáért.1)
i) Burgh : Elisabeth 52. 1.
21
De hogy is ne szerette volna ezt a Kárpátoktól körülölelt országot, »melyet a Duna, Tisza, Dráva és Száva öntöznek«, »ezt a szép és áldott föld «-et, hol csak oly kedvesen ringanak az arany kalászok s csak oly édes nedűt teremnek a szőllőhegyek, mint a kikiáltott Rajna-vidéken ; hol csak oly szívrepesztően dicsőíti az Urat andalító dalával a madár, mint Provence dalos mezőin ; hol époly pompás mezbe öltözik a természet, mint Itália remek ligeteiben ; ahol csak oly derülten mosolyog az ég s csak oly ragyo
góan süt a nap, mint a legszebb görög szigeteken ; ahol épúgy fakad a bimbó, remeg a harmatcsepp, zöldéi a berek, mint a világ legbájosabb földjén.
Vagy nem nyújtja-e Magyarország mindazt, amit más idegen földön megbámulunk ? Felleljük itt is az égbe
nyúló s csaknem örökös hóval borított, óriás hegye
ket ; megtaláljuk itt is a rengeteg hüs erdőségeket, összes vadregényes és idillikus részleteivel együtt.
Ki ne gyönyörködnék szép és termékeny Alföldünk nagykiterjedésű rónáiban? Van-e párja fejedelmi íolyónk Esztergom—Vácz közötti részének ? Hisz ennek partvidéke a legremekebb, a legfestőibb pontokkal kedveskedik. Ott van a Balaton bűbá
jos környéke ; ott vannak Erdélynek fenséges bér
cei, ott a Vaskapu komor, de érdekes sziklái, ott a Magas-Tátra elragadó vidéke ! Szóval édes hazánk áldott földje oly gazdag természeti szépségekben, hogy bátran kiállja a versenyt a kedves Svájc óriási havasaival, elbájolóan szép tavaival, Itáliá
nak mindig zöldelő kertjeivel, narancs- és citrom
ligeteivel s a Rajna magasztos vidékeivel ; mert Magyarország hősök vérétől megszentelt földjén pazar kézzel hintette szét a Mindenható a természet viruló szépségeit.
22
Ezt az áldott, ezt a remek darab földet, melynek mi boldog fiai vagyunk, ezt szerette Erzsébet király
nénk oly nagyon, ezért rajongott, ennek erdeiben érezte magát oly rendkívül jól. Ez a körülmény és hazánk szép
séges vidéke,magyarázzák meg a Boldogult emlékezetes szavait : »Ha tőlem függne, akkor csak hazamennék Magyarországba, mert ott is gyönyörű tájak van
nak ám ! «
Nem csoda, ha oly korán vágyott ide.
Erzsébet királyné először Magyarországon.
1854. április 24-én lett Erzsébet, I. Ferencz József Ő Felségének hitvesévé. Nehány hónapra a házasság után a császári pár beutazta Morva- és Csehországot.
1856-ban összejárták az osztrák és stájer alpokat. Ez az út különösen arról marad emlékezetes, hogy, amikor a Gross-Glocknert megmásztak Ő felségeik, királyunk 1800 m. magasságban havasi gyopárt szedett, mely havasi gyopár-csokrot e szavak kíséretében nyújtotta át a bájos Erzsébetnek: Ez az első gyopár, melyet életemben szedtem. ')
De e közben a habsburgi birodalom távolabbi országai is már nagyon türelmetlenül várták a csá
szári pár látogatását. Ez időben történt, hogy, midőn Erzsébet császárné első ízben töltötte születésen apját osztrák földön, a mindenkor lovagiasan érző magyar nemzet kötelességének tartotta a fiatal s bájos csá
szárnét üdvözölni. Ezért a budapesti országgyűlés követséget küldött fel Erzsébethez, kit hódolatteljes tisztelettel üdvözölt; egyszersmind kérte, tisztelje meg nemsokára Magyarországot is nagyrabecsült látogatá-
*.) Tschudi, Elisabeth .),
24
savai. Mire Erzsébet igy felelt : »Minthogy a Gond
viselés époly kedves mint feloldhatatlan kötelékekkel kapcsolt a magyar királysághoz, ennek jóléte leg
őszintébb részvételemnek volt tárgya. Ez ország iránt táplált érzelmeim e szívélyes üdvözlettel, melyet ma idehoztak, s amely az önök szavaiban oly lelkesült kifejezést talált, csak még élénkebbekké lettek. Fogad
ják ezért mélyen érzett hálámat s az önöket küldött népnek adják előre is tudtára legmelegebb üdvözlete
met. Remélhetőleg nemsokára teljesiteni fogom as ország kívánságát s Magyarországot meglátogatom.<< r)
S az az időpont nemsokára be is következett.
1857 tavaszán villámgyorsan terjedt el a hír, hogy az uralkodó pár meglátogatja az országot s ez alka
lommal nagyobb körutat is tesz hazánk áldott földjén.
A magyar nemzet eddig már sok mindent hallott a jóságos, szépséges Erzsébetről, tudta róla azt, mily szeretettel nyilatkozott a magyarokról, tehát csak annál lázasabban várta az ifjú császárnét, hogy szín
ről színre lássa jóságos arcát, szelíd tekintetét, tapasz
talja érző szívének meleg lüktetését.
1857. május 4-ike volt az a nap, amelyen I. Ferencz József, Ó Felsége, először hozta hozzánk fiatal hitve
sét, a bájos Erzsébetet.
Barátságosan mosolygott a májusi kék ég. Felhő
nek nyoma sem volt. Tavaszi napfényben úszott az osztrák főváros. A nagy természet legragyogóbb bájait rakta magára. Csillógott-ragyogott minden.
Csendes, illatos szellő lengett végig az egész tájon.
A Kahlenberg tetejére lombos erdők sötété borul. A gyönyörű kikelet pompázó virágaiból áradozó illat, a fakadó bimbó, a szétáradó szirmok, az illatos
2) Tschudi, Elisabeth 46: 1.
fák, a lágyan csicsergő madarak danája, mind mind az örökké viruló természet csodás pompáját mutatja be.
A szőke Duna mozdulatlan, zavartalan víztükrén az 2Adler« nevű yacht áll ünnepi díszbe öltözve.
Magas vendéget vár : a császári párt. A parton végig hullámzó tömeg lelkesedése kiséri őket a hajóra, melynek szomszédságában nyugodt méltósággal áll az udvari kíséretet magába fogadó Croatia« nevű hadi gőzös. A fejedelmi pár rálép a hajóra s annak fedélzetén foglal helyet. Az elindulókat az osztrákok ezreinek üdvkiáltása bocsátja útjokra. Méltóságos lassúsággal halad eleinte a zászlódíszben úszó vizi-mű.
A hullámok egyhangú csobogását még túlharsogja a lelkes nép »hoch«-olása ; de lassanként el-elhal a hang, már csak kendőlobogtatás s kalaplengetés látszik.
Végre teljesen eltűnik a császárváros a fejedelmi pár szeme elől s most már egész csendben élvezik a cso
dás természet szépségeit.
Telve van a természet boldogsággal, de ennek boldogságánál talán sokkal nagyobb az, mely a bájos Erzsébet szivében honol. Teli vággyal az út szépségei ránt, teli reménységgel Magyarország kedves népe iránt. S ha akkor, midőn mint boldog menyasszony szüleinek s testvéreinek kíséretében hajóra szállt, hogy ezen a császárvárosba menjen, mondom, ha akkor a szülőföldjétől való búcsúz ás a fájdalom keserű könnyeit csalta szépen tündöklő szemébe, úgy most ez a két gyöngy az örömtől sugárzott s fényt lövelt az egész környezetre.
Az a dunai út, melyen Erzsébet Wien-be érkezett, tehát a Straubing—Passau—Linz—Wien-irány szintén a legremekebb tájképi részleteket tárta fel előtte, melynek szépségein költői lelke hosszasan elmereng
hetett. Mert míg egyrészt a passau-linzi Duna vidéke sűrű erdőborította hegyeivel s általában egyhangú komorságával gyönyörködtet, addig a Linztől Wien-ig terjedő útirány inkább változatosságaival, vagyis gyönyörű villákkal, üde szőllőkkel, termékeny síksá
gokkal kedveskedik. Passau ritka szép fekvése, az ezután sűrűn előbukkanó várkastélyok, mohos, kiet
lenül álló romok, ódon kolostorok, a Krampfelstein, a Jochenstein, Engelzell vidéke, az apró falvacskák, a kétszer is előkerülő Hayenbach várának komor maradékai, mint a passau-linzi útnak legmegkapóbb része, majd távolabb az égnek meredező Kürnberg s a már Linz fölött emelkedő Pöstlingberg, mind gyönyörrel tölthették el Erzsébet költői hangulatokban gazdag lelkületét. De bámulatra indította őt bizonyára magának Linznek festői képe is, továbbá Ebelsberg 1000 évesnél régibb kastélya, s a folyóba belenyúló Pragstein vára. A zord sziklanyúlványon emelkedő Nieder-Wallsee megpillantásánál bizonyára nem gon
dolt Magyarország leendő királynéja arra, hogy egy
szer majd ezt választja a »magyar leány« állandó lakóhelyéül. St.-Nikola elragadó vidéke, egy csomó barátságosan intő falu, a Sáusenstein romjai, a távol
ban feltűnő Maria-Taferl kéttornyú temploma, az egy
kor Rüdiger-lakta Pöchlarn bájos kornyéke, Dürn
stein ecsetre méltó részletei, Tulln városának szép képe, Klosterneuburg ősrégi kolostora, mind mind Istennek oly remek alkotásai, melyeknek megpillan
tására valóban tágul keblünk 6 lelkünk felemelkedik a magasba s ajkunk önkénytelenül is hálát rebeg a Mindenható jóságáért, hogy megengedi, hogy mi mindezt szemlélhetjük, csodálhatjuk.
De azért, ha azt mondjuk, hogy a »mi Dunánk, a »mi« fejedelmi folyőnk, mely hazánkat 29 híján
27
1000 kilométer hosszúságban szeli át, van oly szép, mint az eddig említett »bajor< és »osztrák« Duna, nem nagyítunk ; sőt tovább megyünk s azt mondjuk, hogy a magyar Dunának vannak részletei, melyek a kikiáltott Rajna vidékét jóval fölülmúlják szépségre.
Csak Visegrád páratlan tájképét s az Al-Duna meg
kapó részeit említem.
Ennek a mi szőke Dunánknak hús habjain jött le hozzánk első ízben Erzsébet királyné, akkor még császárné.
De térjünk vissza a fejedelmi folyó fodros hab
jain ringó »Adler« zászlókkal díszített fedélzetére s kisérjük le Budapestre a felséges asszonyt, ki férje oldalán ülve, élvezi a friss tavaszi szellő édes illatát.
Boldogság tanyáz szivében, az életöröm mosolyt csal ajkára. Alig tud betelni a vidék változatos szépségei
nek szemlélésével. Az első érdekes pont Dévény várá
nak festői romjai s az ezek alatt viruló völgyben fekvő Dévény helysége. Érdekes az a fogadtatás melyben a dunai balpart e legszélsőbb határpontja Dévény, a fejedelmi párt részesítette. A tájon büszkén széttekintő várnak a Dunára néző falairól hatalmas bajor és magyar zászlók lengtek ; ugyanily zászló
díszt öltöttek a kikötőben állomásozó hajók is ; a parton virágokkal, fenyőgalyakkal s tölgyfalevelek
kel ékesített csolnakban.ő Felségeik életnagyságú arc
képe volt látható, mely kellemes meglepetésnek a fejedelmi vendégek nagyon megörültek. A partokon csak úgy hullámzott az ünneplő nép s kalaplengetés- sel s hangos éljenzéssel fogadta az uralkodó párt, s míg fehér ruhába öltözött lánykák, ezer meg ezer illatos virágot szórtak a csolnak előtt álló sátorból a hajóra, addig a kis fiúk igaz magyar érzéssel dalolták a himnusnak ez örökszép versét:
28
Balsors, a kit régen tép, Hozz reá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt.
Nem olvastam sehol, de bizton hiszem, hogy e szép jelenet, ez igaz magyar szeretet, a himnusnak mint egy segélyért kiáltó, fájdalmas dallama, hullám
zásba hozta az amúgy is érzékeny s gyöngéd szivíi Erzsébet kedélyét, s gyönyörű szép szemében meg
csillant a magyarokért az első könnycsepp, mely gyé
mántként ragyogott a tavaszi nap tisztán sugárzó fényében.
A hajó méltóságtelj esen folytatta útját, de már nem egyedül szelte a fodros habokat ; mert bár a kis magyar fiúk dalának hangja lassanként elhal, a virág
illat még tart ; hisz a hajó után s mellett ezer meg ezer virág, falevél úszkál a csillogó víz sima tükrén még pedig oly kitartón kisérik bájos társukat, mintha tudták volna, hogy ők lesznek hivatva a gyönyörű fejedelemasszonyt egész életén keresztül kísérni. Hisz ismeretes, mennyire kedvelte Erzsébet királyné a virágokat.
De menjünk tovább. Dévénytől Pozsonyig a tájkép nem mutat fel sok változatosságot ; ez idő alatt a dévényi szép fogadtatás lebeg a fejedelmi pár lelki szeme előtt... De csakhamar feltűnnek a pozsonyi várfalak s az ezek alatt elterülő csinos fekvésű város
nak képe. A királykoronázó ősi dóm ünnepi harang
szavának lágyan elhaló búgásába belevegyül a tömeg- ezreinek »éljen« kiáltása, mely, valamint a várból hangzó ágyűlövések, jó messzire kisérik a nyugodtan tovahaladó hajónak magas vendégeit, kik szívélyesen fogadják s viszonozzák az üdvözléseket és soká élvezik azt a látványt, melyet a balparton 15—20 m.-nyi tér
29
közzel felállított lobogók s a Duna jobb partján fenyőgalyakból összeállított hatalmas obeliszk nyúj
tottak, melyen e felirat ragyogott : Mosony megye.
Ugyanily ünnepélyesen fogadták ő Felségeiket Komáromnál, hol d. e. 11 órakor ágyúrobaj közt szálltak partra s a számukra készített díszes sátor
ban átvették a komáromiak ajándékát : a virágos kosarakba helyezett kenyeret. De Komáromig is min
denütt ezrivel tolong a nép a partokon s amerre elhalad a hajó, mindenütt zászlódísz, üdvkiáltás, virág s diadalkapu várakozik rá jók. A Csallóköz után feltűnő virágos rétek, árnyas ligetek, a part hosszá
ban elterülő füzesek, a sok apró falu fehérre meszelt házikói mind igen érdekes látványt nyújtottak. Esz
tergom előtt a Hegyhát erdős bércei teszik a különben egyhangú tájképet változatossá. De ez egyhangúság is jól esik s a már-már kifáradt szemnek egy kis pihenőt enged ; a fül azonban most sem nyugodhatik.
A csendes tavaszi napon a gyönge szellő elhozza a közeli rétekről, bokrokból a madarak édesen hangzó dalait a hajóra s mialatt az örömtől ittas fiatal császárné gyönyörködik a pacsirtának Istent dicsőítő énekében s nézi, mint kanyarodik szilaj kedvvel a magasba s füröszti meg lankadt testét a ragyogó nap üde suga
raiban, a távolból már kiemelkedik az esztergomi vár
hegy tetején álló érseki bazilika ; lassan kibontakozik a környékből a folyó mentén épült ősrégi város is.
Innen a Duna képe mind szebbé, vonzóbbá lesz.
Dömös gesztenye-, bükk- és tölgyfa-erdeinek elhagyása után a hajó Magyarország egyik legfestőibb tájára érkezik s ez Visegrád. A régi dicsőségről regélő felleg
vár romjai s a part fölött álló Salamon-tornyának égbenyúló hatalmas falai, valamint a folyó partjának hosszában elterülő falvacska, a viruló kertek közé
30
épült, akkor még egyszerű házaival ; s ezzel szemben Nagymaros helység képe gesztenye-erdeivel, oly rész
lete a Dunának, mely, mint már említettük, a Rajna vidékével is kiállja a versenyt.
Erzsébet Ő felsége gyönyörködve nézi azt a folyó közepén álló, kék s vörös szövetből készült hatalmas mennyezetet, melyet két hajónak négy árbocoszlo
pára feszítettek, mely baldachin alatt vígan siklik tova a díszes »Adler«. A fejedelmi pár nem tudja, merre nézzen, annyira elbűvöli e festői ecsetre méltó panoráma. A hajó csak nagyon lassan szeli a nyu
godtan álló víznek ezüstös hullámait, hogy annál tovább élvezhessék Istennek csodaszép természetét, mely itt szemök elé tárult. Egyszerre megpillantanak két, a vár ormán lengő óriási zászlót, melyek egyikén méteres betűkből készült e felírás volt olvasható : Isten hozott ! míg a másikon e hexameter pompázott :
Nagy Lajos és Mátyás hajdan ragyogának ez ormon, Szálljon az ős árnyak nemzeti fénye Beád !
Még tündériesebbé tette e látványt az a két szinte fejedelmi pompában ragyogó hajó, melyeken a pestmegyei küldöttség tagjai siettek Ő Felségeik elé.
A »Ferencz József« és »Erzsébet« fellobogózott s illa
tos virágokkal díszített hajók, a legelőkelőbb s ünnepi magyar díszbe öltözött urakat és hölgyeket szállítot
ták a fejedelmi vendégek elé. A mint megpillantották az »Adler« testét, rázendítette a két hajón elhelyezett zenekar a néphimnust s a lobogó mélyen meghajolt a szembe jövő yacht előtt. A szürke űtiruhában s vállára vetett fekete köpenykében megjelenő Erzsébet, látható örömmel, kendőlobogtatással fogadta a küldött
ség hódolatát s most már a három hajó együtt szelte Visegrádtól a Dunát. Nemsokára Vácz ősrégi városá-
-31
пак üdvkiáltásait hangoztatták vissza, a szemben fekvő hegylánc erdőborítofta sziklái. A váci part mintegy 400—500 m. hosszúságban virágkoszorúkkal, lombfüzé
rekkel, címerekkel és zászlókkal akként volt díszítve, hogy a feldíszített kiszálló hely mintegy a középpontot képezte, melynek díszkapuján e szavak ragyogtak :
Vácziak üdyözlik Felségtek drága személyét.
Vácz a Duna felől.
Rövid idő múlva már Budapest gyárkéményeit s az ős Gellérthegy szürke várfalait lehetett látni.
Végre feltűnt a hullámok közé ékelt Margitsziget, melynek sűrű, hamvaskék lombozatában gyönyör
ködve egy ideig, nehány perc múlva partra szállt a felséges pár.
Leírhatatlan az az öröm, az a lelkesedés, mely- lyel a magyar főváros ünneplő közönsége Ő Felségei
ket fogadta. Ott voltak teljes díszben a Budapesten időző főherczegek, Albrecht akkori kormányzó, Ernő és Vilmos ; Szcitovszky János hercegprímás papi bíboros ornátusban fogadta őket. Ferencz József Ô Felségén magyar tábornagyi egyenruha volt, Erzsébét fejedelemasszony pedig Vácz és Budapest közt magyar nemzeti díszruhába öltözött. Mily igézőén szép alak volt a császárné! Hollófekete haja, melyet ragyogó gyémánt-diadém díszített, lágyan omlott alá homlo
kára ; arcán, melyet báj és pir lángja borított, ki
mondhatatlan öröm kifejezése volt látható, mely öröm ott ragyogott két szép szemében, melyeknek ki-kivil- lanó barátságos tekintete, jobb jövő reményével kecseg
tette a magyart.
Ha már a pompa és fény mindenütt hű kísérői voltak a bájos fejedelemasszonynak, úgy elképzelhető, hogy mindaz hatványozott mértékben várakozott reá a fővárosban. Virágillat, zászlóerdő, ágyuk dübörgése, a díszmagyar öltözetek színpompája, ékszerek csillo
gása s mindezekhez még a májusi nap fenséges képe voltak azok a ritkaságok, melyekben a folyónak fény
ben úszó két partján része lehetett a boldog fejedelmi párnak.
Az üdvkiáltások százezreitől kisérve, léptek a ma
gas vendégek a hajóról a pesti oldalon felállítottkiszálló- hidra, melyet valóságos kertté varázsoltak át, mely kert
ben az illatos rózsák, szegfűk, rezedák, gyöngyvirágok s ibolyák egész mámorba ringatták a partrasz állók at.
Az a hely, hol először lépett magyar földre Erzsé
bet, az Angolkirálynő szálloda és a régi német szín
ház épülete közt volt, mely helyen akkor hatalmas gót díszítésű diadalkapu állt.
A dísz-bevonulás olyan volt, amilyet már régen látott a magyar. Feledett mindent s az őt jellemző udvariasságánál és vendégszereteténél fogva oly fogadtatásban részesítette Ő Felségeiket, melynél mél
tóbban nem mutathatta volna lti igaz szívből származó hódolatát.
A császárné üveges hintáját hat tollbokrétás, fehér spanyol lő vonta. Utána a díszhintók egész serege kisérte fel a várba az uralkodódért. Az ország zászlósai, főpapjai s főurai szemkápráztató fényben jelentek meg a bevonuláson. Különösen kitűntek fényükkel: a prímás aranyozott küllőjü nehéz fogata, Bartakovies egri, Kunszt kalocsai érsek, Ranolder veszprémi, Sza- niszlő nagyváradi, Gsajághy Csanádi, Fábry kassai, Roskoványi váczi, Girk pécsi püspökök díszhintai, továbbá Ríméi y pannonhalmi főapát és Villax zirci i apát fogatai, elül kengyelfutókkal és csatlósokkal.
Báró Sina Simonról pedig feljegyzik a lapok, hogy oly pompát fejtett ki, hogy csupán hintája mintegy 800.000 K-ba került. A fény kifejtésében mintegy ver
senyre keltek még a Pálffy, Eszterházi és Batthyány hercegek, Waldstein gróf, Szögyény-Marich László, Andrássy gróf, Cziráky Antal gróf ; az Eszter- házyak, Széchényiek, Zichyek, Bethlenek, Pálffyak, Endrődyek és Szapáryak a díszbandérium tagjai közt, tűntek ki.
Amerre elvonult a menet, mindenütt lelkes éljen
zés, virághintés, zászló- és szőnyegdísz fogadta őket.
Legimpozánsabb a Váczi-út volt, melyen Erzsébet Ö Felsége meg is állíttatta hintáját, hogy az itt kifejtett fejedelmi pompában hosszasabban gyönyörködhessék és sokáig szem- és fültanuja lehessen annak az emlé
kezetes jelenetnek, mely ez úton reá várakozott. Hatal
mas emelvényen mintegy 1000 iskolás fiú s 800 fehér
Erzsébet királyné hazai turista útjai. 3
■м
ruhás leány foglalt helyet s míg az utóbbiak virág
záport hintettek a császárné hintája elé, a fiúk kis szívók teljes lelkesedésével a magyar néphimnust énekelték Mayer István — általában István bácsi néven ismert — igazgató vezetése alatt.
Budán gyönyörű két obeliszket emeltek ; a vízi
városi díszkapu szintén bámulatba ejtette a menetet, így értek fel a budai várba, melynek tróntermében a hercegprímás üdvözlő szavaira Ferencz József ó Felsége is magyarul így felelt: Örvendek, hogy ez
úttal ismét idejöhettem megmutatni a császárnénak e szép hazát és személyesen is meggyőződni szeretett Magyarországom állapota felől.«
Az uralkodó ez alkalommal tehát főleg azért jött közénk, hogy felséges hitvesének megmutassa édes hazánk szépségeit.
Az a remek kép, mely Erzsébet fejedelemasszony szemei előtt dunai útján feltárult, azok a természeti szépségek, melyeknek ily rövid úton is szemtanúja volt, az a minden reményt fölülmúló, igazán meleg és lelkes fogadtatás, melyben a királyhű magyar nép a fejedelmi vendégeket részesítette, egyszerre megked
veltette Magyarország leendő királynéjával áldott föl
dünket. Csoda-e, ha ily előzmények után csakhamar beljebb is kívánt hatolni s e remek darab földnek előtte még ismeretlen részeit is látni kívánta Ez tehát csak kezdete volt annak a sok kirándulásnak s uta
zásnak, melyek közben Erzsébet hazánk fenséges vidékeinek legkiválóbb pontjait is lassan-lassan meg
ismerte. E magasztos cél érdekében járt el, mikor később egymásután kereste fel honunk természeti szépségekben gazdag gyöngyeit.
Erzsébet királyné 1857 -1897-ig, tehát 40 év alatt összesen 62 ízben mintegy 2663 napot töltött hazánk-
ban.1) Nem lehet célunk a legkisebb részletekig kimu
tatni, hányszor volt emitt, hányszor járt amott, csak arról akarunk tiszta képet adni, Magyarország mely vidékeit látogatta meg turisztikai Szempontból; de még sem hagyhatjuk figyelmen kívül gödöllői tartózkodá
sának egyes kedves epizódjait sem, valamint Gödöllő és Buda vidékén tett gyakrabbi kirándulásait sem, mint amelyekből épen legjobban ismerjük meg a költői lelkű Erzsébetnek a szabad természetért, ennek viruló szépségeiért rajongó szeretetét,
Mert ez utazásikból, kirándulásokból akárhány nő tanulhatna ; megtanulhatná azt, mint kell lelkesedni Isten remek alkotásaiért ; megtanulhatná, mennyire neveli a természet szeretete a női gyöngédséget, finom
ságot, annak egész lelkületét ; megtudhatná azt, mily hasznos eszköz az ország szebb vidékeinek össze- járása nemcsak tapasztalatok gyűjtésére, hanem az igazi s őszinte hazaszeretet lángjának a haza leányai
nak szivében való felélesztésére, kik mint magyar anyák így fogják gyermekeik zsenge leikületébe bele
csepegtetni Magyarország szent földjének legutolsó porcikája iránt érzett szeretetét s így fogják meg
tanítani gyermekeiket arra, mily lelkesedéssel kell fogadni mindazt, ami a hazáé, mily szeretettel kell keblükre szorítani még azt az egyszerű kis falevelet is, melyet a hősök vérétől áztatott talajban nőtt fán, melenget a tavaszi-nap éltető sugara.
') Márki Sándor dr. : Erzsébet, Magyarország királynéja. 127 1.
jegyzet,
8Г>
3"
Erzsébet királyné az Alföldön.1)
I. Ferencz József Ő Felsége ifjú nejét tehát, mint említettük, elhozta Magyarországba, neki „e szép hazát megmutatni.“
Ó Felségeik be akarták járni ez alkalommal egész Magyarországot. Gyönyörű programra jelezte az útirányt s az egyes városokban töltendő időt Budapestről kiindulva, szándékok volt megnézni Jász
berényt, Szegedet, Kecskemétet, Nagykőröst, Félegy
házát, Gyulát, Nagyváradot, Debreczent, Tokajt, Tar
ez alt, Szolnokot, Székesfej érvárt, Veszprémet, Keszt
helyt, Zalaegerszeget, Sopront, Szombathelyt, Kismar
tont, Pozsonyt, Szobot, Ipolyságot, Balassagyarmatot, Rimaszombatot, Rozsnyót, Lőcsét, Eperjest, Kassát, Miskolczot, Egert, Váczot s Esztergomot. El is indul
tak, de nem mint tervezték, május elején, hanem, a kis Gizella főhercegnő betegsége miatt, csak május 23-án ; akkor is alig voltak 5 napig úton, már is azt a szomorú hírt vették Debreczenben, hogy az eltávo
zásuk idején megbetegedett Zsófia főhercegnő, első
szülött leánykájuk, halálán van. Erzsébet Ö Felsége
4 Pesti Napló, 1857. máj.
87
vissza is sietett Budára a haldokló angyalhoz, ki aztán máj. 29-én meg is halt felséges anyjának karjai közt. Ha ez a szerencsétlenség nem éri Ő Felségeiket, mindjárt akkor megismerik Magyarország legnagyobb részét. Sajnos, ez alkalommal csak az Alföld népesebb városait látogathatták meg.
A magyar Alföldet, hazánk legtermékenyebb vidékeit keresték tehát fel először a fejedelmi vendé
gek. Ennek speciális szépségei bizonyára magukkal ragadták a költői lelkületű fiatal uralkodóidét ; mert bár Alföldünk végtelennek látszó rónája egyhangú
nak tünteti is fel e vidéket, mégis elég változatos képet nyújtanak az elég sűrűén váltakozó dombos völgyek, a hullámzó, puha pázsittal takart puszták, az ezeken csendesen legelésző nyájak, a kövér szántó
földek haragoszöld vetése, a sok ezer virággal tarkí
tott rétek, a délibábok csalóka játéka, a csendes cser
jék, a pásztor síró tilinkójának szava, a távolban legelő csorda kolompolása, az egyszerű, de tiszta s becsületes nép lakta tanyák, akácos és bozókás lige
tek s az itt-ott pompázó kisebb-nagyobb erdők. Magyar- ország éléskamrájának tájképei, csak oly lebilincselő- leg hatnak a költői lelkületre s képzeletre, mint az örö
kös hóval fedett hegyek égbenyúló bércei. Vagy nem nagyszerű látvány-e a homoktengerből kiszálló napnak éltető sugarai s az abban ismét eltűnő tüzes golyónak megkapóan szép körvonalai ? Azt a vidéket tüntette ki Erzsébet Ő Felsége először magas látogatásával, melyet koszorús dalköltőnk, Petőfi, énekelt meg oly sokszor s oly szívből; azt az Alföldet, melyet Eötvös oly ritka szép színekkel fest le »A falu jegyzőidében.
De lássuk már most röviden, hogyan fogadták ő Felségeiket tőzsgyökeres magyar alföldi városaink s mily jól érezték ők magokat azokban.
Budáról kiindulva, Rákoson, Czinkotán s más fellobogózott falvakon keresztül Jászberénybe értek.
Impozáns menetben, melynek élén díszbandérium haladt, több diadalkapun áthaladva, szállásukra haj
tattak. A szokásos bemutatások, audiencia s üdvöz
lések után, díszebédet adtak a jászberényiek, mely alkalommal a jász nép egy küldöttsége a Lehelkürt
ből hagyományos ünnepélyes áldomást ivott Ö Fel
ségeik előtt. Délután a nádorkertben rendezett nép
ünnepen voltak jelen, melyen 12 nagy bográcsban főtt a jó gulyás. Este fáklyásmenet volt tiszteletökre.
Másnap, vagyis máj. 24-én mise után elhagyták Jász
berényt s Szegedre indultak. Közben azonban meg
tekintették Czeglédet, Nagykőröst, Kecskemétet s Fél
egyházát.
Czegléden végignézték a vásártéren tiszteletűkre rendezett népünnepélyt. Innen vonaton mentek tovább Nagykőrösre, hol, mint mindenütt, bandérium, zászló
dísz, virág, üdvözlés s népünnep várt rájok.
Kecskeméten is zászlókkal s szőnyegekkel feldíszí
tett utcán haladtak végig, melyen fehér ruhába öltö
zött kis lánykák, bőven hintették fogatjukba az ezer
nyi illatos virágot. Először a főtemplomba mentek, hol megáldattak, majd három díszkapun keresztül a
»Cserepesének nevezett épületbe hajtattak, hol a különféle küldöttségeket s ajándékokat fogadták, mely utóbbiak gyümölcsből és süteményből álltak. A szin
tén ott tisztelgő kegyesrendiek házfőnöke, gyönyörű pogácsa-almákat s múlt évi szőlőt adott át a felséges asszonynak ; Erzsébet királyné tudvalevőleg nagyon szerette a jó gyümölcsöt; hozzá is látott volna, de kést elfelejtettek hozni a szép nagy almákhoz. Először kezével próbálta széttörni a rá mosolygó almák egyi
két, de nem lévén elég ereje hozzá, letette s azt
39
mondta : »Ezek a jó urak adtak ugyan szép almákat, de kést nem tettek ide, együnk hát a szőlőből« — s jóízűen fogyasztotta kíséretével együtt a gyönyörű csemege-szőlőt.
Délután tovább folytatták utjokat. Félegyházán csak rövid időre szálltak ki. Szegeden rendkívül nagy fénnyel fogadták őket. Bandérium, diadalkapuk, virág
hintés itt is volt bőven. Szeged ajándékát egy cipó és egy ezüstből készült tanya-bogrács képezte, mely utóbbi fakoszorúra volt helyezve ; a felirat rajta ez volt : Szeged város összes lakosságának jobbágyi hódolata s örök hűsége emlékéül 1857. Ebéd után a főpiacon nagy halászünnepet rendeztek, melyen a halászok nemzeti öltözetben halászlevet készítettek s cigány mellett nemzeti táncokat lejtettek. Este a színházban díszelőadás volt, melyen a »Huszárcsiny«
népszínművet adták elő, melyet Ö Felségeik egész végig néztek. A napot nagyszerű kivilágítás és fák
lyásmenet zárta be.
25.-én Gyulára utaztak s pedig Szegedtől Körtvé- lyesig a «Sas» nevű császári gőzyachton, amikor a parton szegedi lovasok kisérték Ő Felségeiket ugyanoly gyorsan, mint amily gyorsan a hajó ment. Körtvélyes- től kocsin folytatták útjokat. Hódmezővásárhelyt, hol négy nagy diadalkapun mentek keresztül, élő virág
bokrétát nyújtották át Erzsébet Ő Felségének arany virágtartóban s egy ezüstbe foglalt költeményt.
Orosházán 10,000 lovasból álló bandérium várta őket.
Gyulán szintén az elképzelhető legnagyobb pom
pával fogadták a fejedelmi párt. A 6 órakor adott udvari ebéd alatt a gyulai, battonyai, szarvasi és makói cigányok játszottak. Este itt is kivilágítás és zene
hangverseny volt.
40
26.-án Nagyváradra indultak. Útközben mindenütt fényes és lelkes fogadtatás. Megérkezésük után a püspöki palotába szálltak. A szokásos ünnepségek, tisztelgések után átvették Ő Felségeik három város
nak ajándékát: Arad részéről egy gyönyörűen kidol
gozott szenteltviztartót, Nagyvárad részéről egy ima- zsámoly-szőnyeget és Szatmár részéről egy nagybecsű érckőgyüj teményt.
Két napi itt időzés után Debrecenbe mentek, hol a tervbe vett ünnepségeknek csak egy részét nézhet
ték végig, még pedig, mint már említettük, Zsófia főhercegnő betegsége miatt. Debreczenből tehát Őse
gére, innen gőzhajón Szolnokra, innen pedig külön vonaton Budapestre mentek, hová 29-én d. e. ‘/ДО-ког meg is érkeztek. Pedig Erzsébet fejedelemasszony számára, hogy további útjának egy részét lóháton tehesse meg, a Debreczentől Tarez alig eső úton a Dugó nevű majorság előtt, nem messze Hadháztól, készen állt egy valódi magyar fajú paripa. Pompás szürke ló volt ez, mely kék bársony, ezüsttel díszített s hímzett címerrel ellátott nyeregtartóval s épen így díszített kantárfővel, ezüst patkókkal ellátva, nyerítve s büszke tartással türelmetlenül látszott várni a ked
ves terhet ; de a közbejött akadályok miatt e lovaglás is elmaradt.
Örömmel kezdődött, szomorúsággal végződött Erzsébet első magyarországi útja, mely nemcsak azért volt fontos, mert hazánk leendő királynéja gyönyör
ködhetett a magyar föld szépségeiben, hanem első útja politikai szempontból is nagy eredménynyel járt.
A bájos, szelidlelkii, fiatal fejedelemasszony egyszerre meghódította a magyarokat ; de ő is megszerette őket, látva az igaz tisztelet és szeretet őszinte megnyilat
kozását. S ez a kölcsönös szeretet, ez a kölcsönös
bizalom, mely nehány év alatt Erzsébet és a magyar nép közt kifejlődött, hozta létre azt a nagyjelentőségű átalakulást a magyar politikai élet terén, mely 1861-ben kezdődött s 1867-ben a koronázás nagy tényével meg
vetette alkotmányos életünknek alapját.
41
Erzsébet királyné a budai hegyek közt.
Mielőtt elmondanók azokat a kisebb-nagyobb utakat, melyeket a bájos Erzsébet már mint Magyar- ország királynéja tett meg annak szép vidékein, előbb mindenesetre azon kirándulásairól és sétáiról kell megemlékeznünk, melyekben a budai hegyek közt volt része, majd gödöllői tartózkodásáról s e kedvelt helyének környékén tett sétáiról, lovaglásairól, vadá
szatairól egyet-mást elmondani.
1867 óta nem volt év, melynek bizonyos részét, sokszor több hónapot, ne töltött volna Budán, vagy a szép Gödöllőn.
Lelkem a múltba száll. A budai vár kertjének a szőke Duna hullámaira néző részén az 1857. év május 4.-kén a lenyugvó nap egy feltűnően szép karcsú nőnek bájos arcvonásaira veti aranyos sugarait. A felséges nőnek méltóságát igazán felségessé teszi az a derült s keresetlen egyszerűség, mely egész lényén végigömlik. S épen ez egyszerűségével ragadott magá
val mindenkit. A possenhofeni rózsa», mint ahogy Erzsébetet nevezték, ott állt a büszke magaslatra épült budai várlak alatt elterülő kertben s bármily ragyogó színben tűnt fel körülötte minden, a tenné-
щшт
Вш п.
Távlatiк<фabudaivárra,aGellérthegyről.
44
szét pompájának közepette mégis az ifjú uralkodónő ragyogott viruló rózsaként legszebben. Hisz ismeretes tény, hogy ő korának egyik legszebb asszonya volt Egy ismert nevű német író ebben az időben így írja le szépségét; Erzsébet magas, karcsú termetű, végte
lenül kedves és kecses, sötétkék szeme ábrándos.
Szép vonásain szelíd komolyság és bájos nőiesség uralkodik.1)
Ábrándos szép szeme a fővárosnak pesti olda
lára tapadt. A nap lenyugovóban. Az azúrkék égbol
tozat derült fénye mind halványabbá lesz ; a tüzes golyó végső sugarai csodálatos csillogással borítják Pestnek háztömbjeit, kimagasló tornyait. Ott pihen szép szeme a Duna szelíden ingó habfodrain, melye
ken biborszínben fürdik a búcsúzó napsugár. Pici lábai alatt hullámzó, bársonyos puha pázsit, fölötte, körülötte az álkonyi szellő gyönge fuvalma, társasá
gában senki, semmi. De mégis : ott a sok illatos virág, ott a fülemüléknek az est csendjében lágyan elhangzó csattogása. Előtte pedig oly panoráma, amely párját ritkítja. A királyi várnak páratlannak mondható fek
vése és festői pontjai, valóban elragadják a szemlélőt.
Micsoda kilátásban gyönyörködhetett itt a termé
szet szépségeiért élő-haló Erzsébet ! A királyi kert széles, nagyszerű látókört ölel fel ; nem idillikus a kép, de mozgalmas, meglepő, változatos, magasztos. A mél- tóságos nyugodtsággal tovahömpölygő Dunát keresz- tül-kasul szeldelő hajók, a palotasorok, a nyüzsgő néptömeg, a hullámoktól minden oldaliéi mosott Margitsziget süni, hamvaskék lombozata, a fejedelmi folyónak jobbra, a távolba el-eltünő ezüstös szálai, valóban fenséges képet mutatnak.
l) Pesti Hírlap, 1898. szept. 12.
