Erzsébet királyné visegrádi kirándulása
Október 1-j én már kora reggel nagy készülődés az udvari kastélyban. A pályaházban készen vár a külön
udvari vonat, mely pontban y.ll-kor indul el Erzsébet királynéval s nagy kíséretével Kőbánya felé, majd innen V 1-kor Nagymarosra érkezik, hol a 145. sz.
őrháznál megáll. Itt leszáll a fényes társaság s gya
log teszi meg az utat, a nagymarosi hajóállomáshoz, hol már ünnepi díszben várakozik a »Josef Carl«
gőzhajó, mely magába fogadja a magas vendégeket s csakhamar vígan szeli a csendesen folydogálő Duna ezüstös hullámait. Nehány perc s a remek vizimű kiköt, a kedvesen fekvő ősrégi Visegrád kicsi állo
másán.
Mint kikötötték, hivatalos fogadtatás nem volt.
A hajóhídon várakozó Pirkner erdész, Schulek műépitő és Bereczky erdőgyakornok csupán mély meghajlás
sal fogadták a magas vendégeket, kik egymásután hagyták el a hajó árnyas fedelét. Legeiül Erzsébet Ö Felsége haladt, Mária Valériával. A felséges asszo
nyon kényelmes turistaöltöny volt és pedig szürke, földig érő köpeny, alatta világos színű, rövid hegy
mászó útiruha, fején kicsiny kerekded kalap, egyszerű tollal ; kezében sötétkék napernyőt tartott ; lábait fűzős sár-cipők borították. Valéria körülbelül szintén ily öltözetben jelent meg, mely azonban drapszínű volt s kezében napernyőn kívül még egy kis piros színű khínai legyezőt is tartott. Utánok haladtak Festetich grófnő udvarhölgy, Wallersee bárónő s Ferenczy Ida. A kiséret többi tagj ai ezek voltak : Lajos bajor herceg, Larisch gróf és fia, Rónay Jáczint püspök, Nopcsa báró főudvarmester, Kemény báró
90
ezredes, Wiederhofer udvari tanácsos s a királyi ház orvosa, továbbá Girola udvari utazó pénztáros, Petera udvari vadászmester, Kallina gödöllői főerdész, majd hozzájok csatlakoztak még Schulek műépítő és Pirk- ner erdész.
így indult el barátságos beszélgetés közben a társaság, melynek lelke a mindig magyarul beszélő Erzsébet volt, a Bakody-villa felé vezető úton a Salamon tornyához. A villa előtt a társaságot útjában nehány percre megakasztotta Bakody dr. 6 éves kis unokája, ki gyönyörű virágcsokrot nyújtott át a viruló Valériának, ki nagy örömmel fogadta a figyelmet.
Majd folytatva útjokat, a Salamontornyánál megálla
podtak egy kissé, mialatt Rónay elmondta a torony rövid történetét, mely szerint ez a XIII. század folya
mán épült, de a melybe Szt. (I.) László király már 1082-ben (e szerint tehát korábban épült) bezáratta Salamont, ki állítólag 1 évig sínylett e börtönben s csak az 1083. aug. 20-án szentté avatott István király tetemeinek felvételekor szabadult ki innen. E hatal
mas építményt aztán a törökök pusztító hada fel
robbantotta s most romban hever. E közben belépett a társaság a torony belsejébe s megtekintette a romok közt most is ott heverő ágyúgolyókat, melyekkel a több méter vastag falakat bombázták. Itt Schulek műépítő vette át a szót, ki már akkor is e torony restaurálásán fáradt. Nagyon lassan halad, úgymond, az újraépítés, mert kevés az összeg, melyet e célra évenként megszavaz a kormány.1) Majd felhaladva a lépcsőkön, a már kiépített részek lőréseiból szem
lélték azt a nagyszerű panorámát, melyet itt a Duna s festőién szép partjai feltüntetnek.
i) Most már legalább 20 éve nem dolgoztak rajta semmit ! Mikor építik fel ezt a páratlanul szép tornyot az eredeti terv szerint ? !
91
Innen tovább folytatták útjokat, Rónay kivételé
vel, ki az erdészlakba tért vissza; felmentek az árnyas és mérsékelten emelkedő szerpentin-uton a fellegvárba. A hús őszi szellő nagyon kellemessé tette az időt s enyhítette a déli nap melegét. Könyed lép
tekkel haladt Erzsébet királyné Valériával, ki útköz
ben csokrot kötött a talált mezei virágokból ; akár
hányszor megtörtént, hogy a két lenge női alak legalább 3—4 úttal volt előre. így sehol meg nem pihenve, egy órai kellemes gyaloglás után felértek a várba. Itt aztán megpihentek. Mily érdekes volt látni a felséges királynénak azt az aggódó gondol
kodását melylyel »magyar leányáét a meghűléstől megóvni kívánta. Többször is melegebb ruhával födte be Valéria felhevült testét; csak, mikor lehűltek egy kissé, merültek el annak a párját ritkító tájképnek szemlélésében, mely itt feltárult előttük. Micsoda remek kép! A hegyek közé szorított Duna ezüstös fényben ragyogó hullámai, az ezeken lassú folyással tovahaladó uszályhajók és tutajok, melyek mint kicsike kis sötét vonalak tűnnek fel a magasból, Nagymaros és Visegrád eltörpülő házai, melyek csak úgy fehérlenek a tisztaságtól; a távolabbi nyájasan mosolygó völgyek, szelíd hajlású hegyek, az ezeket borító sötétkék erdők, azután termékeny szőllők, a hegyek mögött csillámló esztergomi Duna, mind oly látványt nyújtanak, melyet elnézne az ember akár órákig. Alig tudott betelni a társaság a sok látni
valóval s nem győzte magába szívni a balzsamos tiszta levegőt, melyben e magaslaton része volt.
Most a vár belsejének megtekintésére került a sor. A romban heverő fellegvár még most is érdekes képet mutat; századok óta virraszt a természetnek itt feltáruló remekművei felett s búsan tekint le az
92
alatta nagy kanyarodásban elfolyó Duna szürke tük
rére. Most már erősen rágódik rajta az idő vasfoga.
Csendes, zajtalan most ez a festőileg kies hely ; komor hallgatagsággal borong körülötte a meredek magas
latokra kúszó erdőség, mely egykor hangos volt Nagy Lajos és Mátyás vadászatai alkalmával.
Ott áll a királyné, kezénél fogva Valériát s elmereng a múlt felett. Elvonul szeme előtt II. Béla megvakításának, Salamon király állítólagos fogságá
nak szomorú képe, melyeknek az első vár már szem
tanúja volt ; látja Visegrádnak a tatároktól való elpusztítását, de látja annak IV. Bélától való felépí
tését is ; eszébe jut Visegrád hajdani fénye, dicsősége, midőn az az Anjou-uralkodóknak pazar pompában gazdag székhelye volt, hol a remek várpalota számos fejedelmi találkozásnak, udvari ünnepélynek volt színhelye; s bár Zsigmond alatt veszít fényéből, Mátyás új életre ébreszti Visegrádot, mely innen kezdve ismét európai hírűvé válik. Az alsó várat a felsővel a hegy oldalán felvonuló hatalmas kőfalak kapcsolták össze. A hegy tövében állt a díszes királyi kastély, a Duna partján a főurak palotái emelkedtek.
A római pápának Mátyás királynál járt követe földi paradicsominak nevezi Visegrádot. Ami fényt, pom
pát ki lehetett fejteni, az itt mind meg volt. A vár
kastély 350 pazarul berendezett terme, a függő ker
tek, a szökőkutak, fürdők, halas-medencék, szobrok, üvegházak szemkápráztató látványt nyújthattak s az akkor élt hegedősöknek s költőknek bő tárgyuk volt e tündéri lak szépségeinek megéneklésére. De e fényes képeket bús, szomorú képek váltják fel a csendesen álló s elmerengő Erzsébet emlékezetében. Az előbb oly édes mosolyt eláruló arca most elszomorodik;
szinte látjuk, mily fájdalmas nyomokat hagy rajta a
93
török pusztításnak emlékébe való visszaidézése, amikor romba dőlt rövid idő alatt minden, a mit nemes ízlésű fejedelmek századokon át alkottak. Eszébe jut
nak a költő szavai :
Végkép lerombol az idők viharja, Ez lesz sorsod, Mátyás ékköve ;
El kell pusztulnod, bárhogy összetartja Falaid’ a nagy múlt varázsöve : Nem óv meg a kegyelet gyönge karja, Sem a zarándokok jámbor szive : Csupán a költők büszke énekében Él régi fényed mindörökre épen !
(Rudnyánszky : Visegrád.)
Igen, most romban minden ! A várépületek szét
szórt mohos omladékai, pusztultságukban, szétszórt
ságukban mind oly árvák, oly búsak ! De azért érde
kesek. S a magas turista-társaság nagy érdeklődéssel nézi a vízvezetékek maradványait, a ciszternákat, az udvari hölgyek szobáit, a tróntermet, a füstös konyhát, mely mellett föld alatti kamrában őrizték egykor a magyar koronát s feszült figyelemmel hall
gatják mindannyian Ferenczy Ida történeti magya
rázatait.
Nemsokára lefelé indultak. Az alsó kapu mellett elhaladva, mely a királyúthoz vezet — ezen az úton jártak a királyok Budáról Visegrádra — még egy
szer gyönyörködtek a szép kilátásban, majd a Mátyás
forráshoz siettek. Jó karban tartott utakon, folyton lefelé tartva, halad a társaság ; fehér juhar-, bükk-, mogyoró-, piros berkenye-lombkoronák áthatatlan sűrű
sége borul föléjük s az erdőség ózonnal telt illatos levegője felséges élvezetet nyújt a fáradhatatlan Erzsébetnek, mely felséges levegő maga tudná a
hal-94
dokiók életét meghosszabbítani. Hatása meg is látszik a társaság gyöngébb s idősebb tagjain, mert tisztán a természet, a királyné jó példája, ki mindig első, s ez a jó levegő tartja benn ok a lelket, ez erősíti őket.
Egyszerre csak széttárni a sűrűség s egy pompás völgyszerű tisztás nyílik meg előttük. Nehány lépés még a gyönyörű lombsátor alatt s már is hallani a forrásnak egyhangú csobogását. Végre odaérnek;
közülök többen elfáradva a kissé gyorsabb járástól, megpihennek. Mily sovárogva néznek a hús forrás
nak ezüstös vízsugarára ! Van-e köztünk olyan, ki erdei bolyongása közben forráshoz érve, meg ne ízlelné annak friss vizét? Egy gondolat bántotta a díszes társaság minden tagját: inni, inni nagyot és jót a felséges italból ! De nem volt ez oly könnyű feladat! Mert maga a királyné volt az, ki felügyelt arra, hogy valaki felhevült állapotban ne igyék. Ki
vált Valériát tartotta vissza egyideig az ivástól. Az öreg Larisch gróf és Kemény báró ezredes azonban minden tilalom dacára ittak, miért Erzsébet meg
dorgálta őket. Egy kis pihenő után mindnyájan ittak a tiszta forrásvízből s így felfrissülve széjjelnéztek a forrás gyönyörű környékén, melyet illatos lombsátor takar mindenütt s már akkor is, (most sokkal inkább), központja volt a Budapestről kiránduló különféle társaságok vidám mulatságainak, melyek társas játé
kokból, tánc- s más kedélyes tréfákból állanak.
Nemsokára víg társalgás közt útnak indultak be a faluba, az erdészlakba. Útközben azonban még egy helyen megálltak s az ott hallható 9—10 szótagú vissz
hanggal űzték pajkos tréfájokat, mi különösen Valériá
nak tetszett meg, ki ugyancsak próbálta tisztán csengő hangján elkiáltani a »Salamon, Salamon, Salamon« s más szókat, melyeket úgy, mint szívből jövő üde,
95
egészséges kacagásának édeskés zöngéit, egész tisztán vert vissza a szemben fekvő ősi őrháznak erős, magas és komor fala.
Végre megérkeztek a csinos erdészlakba, mely a falu közepén áll s a királyné és kísérete számára elég kényelemmel berendezett 4 szobájával, melyek mind az utcára s illetve a ház előtt pompázó rózsakertre nyílnak, kellemes pihenőhelyül szolgált a kissé elfá
radt társaságnak. A szobák egyikét ebédlőnek ren
dezték be, az ettől jobbra eső az urak, a balra eső két szoba pedig a hölgyek számára volt fenntartva.
Ez utóbbi szobák egyikét, a szegletszobát, Erzsébet és Valéria foglalták el.
3 óra volt, midőn a kapun beléptek. Az itt vára
kozó erdész két kis gyermekével mélyen meghajolva bevezette őket a lakásba, hol csakhamar ebédhez ültek. 4 órakor vége volt az ebédnek, amire a királyné visszavonult pihenni; a társaság többi tagja kiment a kertbe, hol Schulek egyetemi tanár az uraknak a visegrádi építkezéseknek tervrajzait mutogatta és magyarázgatta; az udvarhölgyek ezalatt az erdész gyermekeivel beszélgettek, kiknek ugyancsak jó dolguk volt, mert zsebüket egészen teletömték süteményekkel.
Öt óra előtt nehány perccel történt az indulás.
Előbb azonban megnézte még Erzsébet Ó Felsége az erdész! lakkal szemben egy kis dombon, sűrű fák között épült Mária-kápolnát. A hajóállomáshoz érve, a tűlboldog visegrádiak hangos »éljen« kiáltásai köz
ben hajóra lépett a társaság, mely Nagymaroson ismét más hajóra szállva, ezen utazott vissza Budapestre, honnan külön vonaton ment Gödöllőre.
A nap már lenyugodott ; a szürkületet csakhamar éj homály váltotta fel, sötét árny takarta be a park közepén álló királyi kastélyt, melynek egyik termében
96
puha párnák közt pihen Magyarország fejedelem- asszonya, ki még sokáig enged teret képzelete szabad játékának, ki még soká látja a csillagoknak ablakán beszűrődő ragyogását, de végre mégis csendes álomba szendéről. Miről álmodhatik másról, mint a visegrádi romokról, a hús forrásról, régi dicsőségről!