A M a g y a r I r o d a lm i R i tk a s á g o k e d d i g m e g j e l e n t s z á m a i :
1. Bessenyei György: A törvénynek útja.Tudós társaság.
Sajtó alá rendezte és kiadta a budapesti Berzsenyi Dániel-reálgimnázium 1929/30. évi V ili. osztálya.
2. Péterfy Jenő dramaturgiai dolgozatai. Sajtó alá ren
dezte és kiadta a budapesti Berzsenyi Dániel-reál
gimnázium 1930/31. évi V ili. osztálya.
3. Benyák Bernát: Joas. (Piarista iskolai drám a, 1770.) Eredeti kéziratból sajtó alá rendezte s bevezetéssel ellátta dr. Perényi József tanár. K iadta a budapesti kegyestanítórendi kath. gimnázium.
4. Bessenyei György: Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék. Bécs, 1790. VII. oszt. tanítványai
val sajtó alá rendezte dr. Váradig Zoltán tanár. Ki
adta a budapesti Verbőczy István-reálgimnázium.
5. Károlyi Gáspár: Két könyv . . . Debrecen, 1563. VIII.
oszt. tanítványaival sajtó alá rendezte Jablonows-ky Piroska tanár. K iadta a budapesti Ev. Leánykollé
gium.
6. Szemelvények Temesvári Pelbárt műveiből. F ordí
totta s tanítványaival sajtó alá rendezte Brisits Frigyes tanár. Kiadta a budapesti ciszterci-rendi
Szent lm re-gimnázium .
7. Péterfy Jenő zenekritikái. Sajtó alá rendezte és kiadta a budapesti Berzsenyi Dániel-reálgimnázium
1930/31. évi V ili. osztálya.
8. Édes Gergely: Eredeti oktató mesék. Dr. Zsigmona Ferenc tan ár vezetésével sajtó alá rendezte és k i
adta a debreceni ref. kollégium gim náziumának 1931/32. évi V ili. A. osztálya.
9. Dugonics András Magyar példabeszédek és jeles közmondások c. gyűjteményéből. Sajtó alá rendezte és kiadta Szabó Béla polgári iskolai igazgató.
10. Kazinczy világa. Szerkesztette Vajthó László. A Ka- zinczy-centenáriumra kiadta a Kir. Magyar Egye
tem i Nyomda.
я 7
T P srM A G Y A R I R O D A L M I R I T K A S Á G O K SZERKESZTI VAJTHÓ LÁSZLÓ
—--- XXV. SZÄM. ---
BARCSAY ABRAHÁM KÖLTEMÉNYEI
K I R Á L Y I M A G Y A R E G Y E T E M I N Y O M D A
adták — osztályfőnökük, Szira Béla tanár irányítása mellett
— a budapesti I. kér. „Verbőczy István“ reálgimnázium VIII. A) osztályos tanulói (1932/33):
Boór László Borbáth Béla Boreczky Elemér Boross Vida
Budai Pál Csáder György Démy-Gerő László Euler Ödön Feketits Ágoston Fodor Géza Gyirászin László Hajdú György Hau tier György Herzog Pál Illés Lóránt Istvánffy Sándor Keleti Gyula Kertsor Imre Klassohn Géza Kovács Andor
König Pál May István Mály Sándor Mucsányi Pál Pap István Pecho Gyula Pettinger János Pohli János Pradarics Gyula Rejtő Gábor Schöpflin Endre Seregy József Sipőtz Pál Skáll Zoltán Soltész István Szent-Léleky György Szombatliy Vilmos Tomka Gyula Vinkler Vilmos Weiss Ödön 1943 Pünkösdjén találkozunk!
TÁJÉKOZTATÓ.
E redetileg az volt a szándékunk — a M agyar Irodalm i R itkaságok tájékoztató füzete is így h ir dette —, hogy báró Orczy Lőrinc verseit ren dezzük sajtó alá, de részben a költői anyag, rész
ben a v árh ató költségek nagysága m iatt letettünk erről a szép tervről; rószletkiaaással pedig nem ak a rtu n k elébe vágni egy, esetleg szerencsésebb, teljes kiadás lehetőségének. A m ásik „nagyságos elme“ költem ényeit szemeltük tehát ki, hogy ra jta m utassuk be irodalm unk legérdekesebb korszaká
nak: a bécsi testőríróktól m egindított felújulás irodalm ának m agyar ízét, m űfajokban, form ákban talán még szegény, de eszmékben, tárg y ak b an : élet- szemléletben m áris gazdag területét. H a m ásért nem, azért az eredeti k o rtö rtén etért is érdemes volt egybegyüjtenünk B arcsay Á brahám verseit, amellyel az „elegáns poéta“ elénk tá r ja M ária Te
rézia és II. József világát.
K öltőnk kedveltségére m utat, hogy m ár többíz
ben tervbe vették írásain ak közzétételét. Kazinczy F erenc ezt írja a B arcsay és Orczy verseit kiadni szándékozó Cserey F a rk a sn a k (Lev. IV . 133. 1.):
„Orczynak és B arcsaynak verseit ú jra átdolgozni nem lehet; elég érdem lesz, ha azokat (m ert B a r
csaynak verseit az Orczyé nélkül nem lehet k i
adni, sok levele válasz lévén az O rczyéra és az Orczyé nélkül nem értethetik), elég érdem lesz, mondom, h a system atibus rendbe hozod, holmi hom ályt fe lv ilá g o síta sz ...“ M ásutt: „m agáért a nyelvért is érdemesek, hogy attól, aki m agyarul ír,
tan u ltassan ak .“ Zom bory Izidor Ján o s Barcsay Á brahám élete és költészete cím ű tanulm ányában (Bp., 1895. 6. 1.) Széchy K ároly és Berkeszi Istv á n hasonló nyilatkozataira hivatkozva bejelenti, hogy:
„B arcsay összes költői és prózai leveleit össze
gyűjtötte, melyek a m ostani helyesírás szerint le
írva, Gyulai P ál dr. szívessége folytán az Olcsó K ö n yvtá rb a n a költő rövid életrajzával és jegyze
tekkel ellátva meg fognak jelenni.“ K ristó f György, B arcsay költészetének alapos ism erője pedig így ír értekezésében: „B arcsay összes m űvei elrende
zésünkben k ia d ásra várakoznak. A bban a h a tá ro zottan misszilis m űvek költői levelek, a többiek meg versek címen külön csoportban jelennek meg.“
(IT. 1915. 165. 1.) Tudom ásunk szerint Dézsi Lajos is foglalkozott B arcsay költem ényeinek közreadása gondolatával. (Főrangú kötőink, Génius.) M ind
ezek, sajnos, tervek m arad tak s így a m i kis füzetünk az első gyűjtem ényes B arcsay-kiadás a m agyar irodalomban.
Be kell számolnunk szövegközlésünk m ódjáról is.
M inthogy nem volt alkalm unk egybevetni az egyes folyóiratokban s m ásu tt m egjelent szövegeket ere
deti kéziratokkal — ezek javarésze a R advánszkyak zólyommegyei rad v á n y i levéltárában fekszik, vagy az Orczy-család levelesládáiban lappang, a M. Tud.
A kadém ia P o étái Kalászok cím ű kötege pedig K is János-m ásolat —, kiadásunk nem is igényli a k ri
tika i kiadás dicsőségét, hanem szerényen szólva:
népszerűsítő. K ülön gonddá vált a helyesírás k ér
dése. A versek egy részének (K ét nagys. elme költ.
szülem ényei, 1789) helyesírása R évaié és nem Bar- csayé, Széchy K ároly és Berkeszi Istv á n is át- írta n közölték az egyes szövegeket: így tehát mi eem törekedhettünk betűhívségre. De annyit mégis m egtettünk, hogy a stílus korszerű ízének vagy
tájszerűségének éreztetése kedvéért lehetőleg híven m egőriztük a költő egyénileg jellemző hangképeit.
Sorrendünk K ristó f G yörgy em lített beosztását követi: az inkább leíró vagy elbeszélő költem ények a Versek, a n yilván társalgó v agy elküldött (misz- szilis) levelek az E pisztolák csoportjába kerültek.
A m ennyire az idő rövidsége megengedte, m in
denütt k im u tattu k az időrendet s feldolgoztuk az egyes versekhez vágó tá rg y i m agyarázatokat, cím mel láttu k el a cím telen verseket s beosztottuk egyes csoportokra (Radvánszky-család, testőrírók, Ányos, Orczy). Jegyzeteink közlik a lelőhelyeket s az összevetéseket is.
M ondanunk sem kell, hogy a V III. A) osztály m inden tanulója lelkes szorgalom m al és érdeklő
déssel vett részt a m ásolás m unkájában. Az ő ál
dozatkészségüket dicséri a füzet m egjelenése is:
felerészben ők já ru lta k hozzá, a m ásik felét — K o r
pás Ferenc igazgató ú r szíves engedelmével — a Verbőczy István-reálgim názium Segítő E gyesülete vállalta m agára. Rem éljük, hogy d iák jain k n ak és szüleiknek érdekes olvasm ányt, irodalom m al fog
lalkozó egyetem i hallgatóinknak és irodalom törté
netíróinknak pedig tanulm ányozásra méltó anya
got ju tta tu n k a kezébe.
Kedves kötelességünknek ta rtju k , hogy — m un
kánk befejeztével —■ hálás köszönetét m ondjunk dr. C sászár E lem ér budapesti és K ristó f G yörgy kolozsvári egy. ta n á r urak n ak szíves ú tb aig azítá
saikért, úgyszintén dr. B alanyi György egy. m.- ta n á r és dr. A lszeghy Zsolt szerkesztő, akad. 1. tag urak n ak b a rá ti jótanácsaikért. A közölt képek — P ásztóhy P ál felvételei — K ovács K ároly alvinci ref. pap, esperes ú r áldozatos u tá n já rá sá n a k ered
ményei.
BARCSAY ÁBR AH ÁM
1746- 1806.
N agybarcsai B arcsay Á brahám ot, az előkelő fe
jedelm i család s a rjá t — m int annyi m ás testő rt — szintén „Tündér Ilona országa“; a kinc-ses E rdély küldte fel Bécsbe (1762). Nem volt egyenes leszár
m azottja a szomorúemlékű Ákos fejedelemnek, akit Kem ény Ján o s oly kegyetlenül ki végeztetett 1661- ben. Az ő ága Sándortól, Ákos öccsétől ered T a
máson, G áspáron keresztül Á brahám ig, aki Hu- nyad várm egye fő b írá ja volt. A n y ja a Dobay- családból való. Szüleit 16 éves korában egy hét a la tt elvesztette s bizonyára rokonai gondozták- nevelték addig, m íg m egyéje a já n la tá ra ú tnak nem indult a fényes császárvárosba: a „pompás, bujál- kodó Bécsbe“.
1742 február 2-án született Piskiben, a S ztrigy vize m ellett. I t t élte gyerm ekkorát, ide húzta vissza a szíve később, katonáskodása során, a M áty ás
földéről éppúgy, m int az Óriás-hegyek fenyvesei közül, m ert — m in t két b a rá tja : a n y ilt Bes
senyei G yörgy és a zárkózott Báróczy Sándor —
„szerette h azáját s nemzetét, m elyre kevély volt még nyelvében is“. A nagyenyedi ref. kollégium ban tanult, de a komoly szellemi m unka évei ig azá
ban csak Bécsben v á rta k rá, abban a nemes v er
senyben, m elynek távoli vezére Orczy, közeli lelke Bessenyei György volt. M aga ír ja O rczynak a bécsi nag y v ilág i élet hiúságain felülemelkedő lé
lekkel:
De ne véld, hogy Bécsnek álarcás piacán Én buján hevertem hívság puha karján, S ülvén incselkedő szépeknek lócáján V élek tolakodtam táncolok p a jtá já n ...
( Hamvazószerdára.) A világ gyönyörűségei nem rag ad ták el, pedig bizonyára sok kísértésnek volt kitéve. A g árdának legszálasabb tag jai közé tartozott, „a legszebb kék szemmel э szö g h ajjal“, gőgnélküli n a g y ú ri m odor
ral, közism erten fejedelm i szárm azással. Báróczy S ándor „Erkölcsi leveleinek“ fo rdításában azon
ban híven jellemzi: nem szárm azását dicséri, „ko
rántsem születését, gyüm ölcsét a történetnek, ko
rántsem h ivatalát, csupá szerencse adom ányát, h a nem elm éjének erejét és személyének érdem eit“.
M űvelt tá rsa i közt is szellemes, csín ra törekvő nyers tehetségek közt is „elegáns poéta“ tu d o tt m a
radni. Szerette a vidám ságot, a vadászat fárasztó gyönyörét, a gáláns udvarlást, a nyelv tan u lást és olvasást, a toll szellemességét: a v ersírást. Minden sikerült neki: de ő önm érséklettel élt, tartalm asán, cifrálkodás nélkül. „Olykor neki eresztette m agát kedvének, s hosszas elmélkedés, készület és csínos- g atás nélkül szórta verseit, nem vágyván arra, hogy versei nyom tatva legyenek, hogy neve a köl
tők sorában neveztessék“ (Kazinczy). Tehetség nél
kül azonban erre nem lett volna képes, Császár Elem ér fejlettebb ízlésűnek ta rtja , m int Amadét, nagyobb tehetségűnek, m int F alu d it, s m ikor a költők sorában őt a prózaíró B áróczyval egy m a
gasságba emeli, nem m ulasztja el megjegyezni, hogy „ha szerencsésebb körülm ények között fejlő
dik, h a a fran cia fölvilágosodás költészete helyett a német szentim entalizm us vagy olasz dalköltészet h atása alá kerül, mindenesetre korának legkiválóbb költőjévé em elkedik“ (IK. 1916. 137. 1.). M iért nem
lett azzá*? M ert nem volt tudatos költő, csak j á t szott a tollal, „ingyen szerette“ a költészetet: ba
rátságból, időtöltésből, az életadta képzelet melegé
vel, de a műkedvelők gondatlanságával. Nem é r
lelte m eg gondolatait, nem kereste a költői form át, a belső szerkezetet; egyedüli elve az őszinte term é
szetesség volt. Pedig jól ism erte a költői hatás csín ját-b ín ját:
Ha a képzelődés ragyogó tükörét Félretesszük, s a hang hódító m űszerét;
A polló chorusát híjában dicsérjük, S Parnasszus tetejét haszontalan m érjük, Mert a term észetben am i erőltetett,
K ivá lt ember előtt ked vet nem nyerhetett.
(A poétákhoz.) Nem volt term ékeny költő. A lkalm ilag írt. Or- czynak nem egyszer kellett őt v e rsírá sra buzdí
tania. 1767-ben, ötesztendei testőrködés után, átlép a rendes hadsereghez, m int k ap itá n y szolgái to vább a Leopold nagyhercegről nevezett 4-es dra- gonyos-ezredben. A fényes és kényelmes Bécstől messzi táborhelyeken sátoroznak, a fáradságos szolgálat kim eríti, nincs kellő tá rsaság a s bevallja:
M ióta Császárnak napszámosa lettem, És fén yes sisakját hom lokom ra tettem , A ttól, am it régen oly nagyon szerettem , A vers-csinálástól kedvem elvesztettem .
(E g y hadi ember jó barátjának.) Bessenyeit később félrev ág ta az egyenes útból a sors kereke: nemesi szegénysége, a „nagyorrú óbester“ Báróczy is elsavanyodott, de B aresayval nem b írt Fortuna* Okosan ü lt szekerén: otthon birtokai, a táborban k apitányi ran g ja, az előkelő társaság b an b arátai voltak. Rövidesen megismer-
Ábrahám síremléke lAlsóíCsórán
A Barcsay»
udvarház AlsósCsórán
(Pásztóhy Pál felvételei)
kedett R advánszky Jánossal, R advány urával, Zó
lyom várm egye perceptorával, követ jével és al
ispánjával, a későbbi kir. tanácsossal és a ra n y sa rk an ty ú s vitézzel (1739—1815). B a rá tja lett a ház
nak, keresztapja az egyik gyerm eknek, széptevője a ház asszonyának, a bájos és m űvelt P ró n ay É vá
nak. Sokáig ta rto tt ez a tisztelettudó, hódolatos viszony az elegáns, jókedélyű, prózában és versben eg y arán t szellemes katonatiszt és a vendégszerető házaspár között. B izonyságai a levelek (1771—1778.
K isf. Társ. Évi. X X I. 250. s ki.) és a — bizony ke
vés számmal — fen n m arad t költemények. B arcsay időnként ellátogatott vadászatra v agy névnapra, Bessenyei S ándort is m agával vitte, de h a távol volt, sem felejtette el üdvözölni Já n o s b a rá tjá nak „kedves oldalcsontját“, „a m i paradicsom i É vánk“-at. E gyszer meg is szaladt a tolla: „gyö
nyö rű É vácskám “-nak szólította, de aztán furcsa vem éiért — szabadosságáért — bocsánatot kért.
Nincs rá adatunk, hogy túlm ent volna a kellő h a
táro n s íg y bizonyára a versek bizalm as h a n g já nak félreism erése okozta K azinczy m egrovó ki
fa kadását, hogy a gáláns tiszt „hírbe hozta b a rá tja feleségét“. Szokatlan volt akkoriban a m ás feleségé
nek a megverselése! R advánszky Ján o st, akivel sze
re tett kedélyeskedni, P iladesnek nevezi; e szerint ő m aga O restes: talán sorsüldözött boldogságkereső?
Szíve mélyén seb van, de takargatja? — Szerelmi lírá ja m indenesetre tartózkodó, inkább rejtett, m int feltörő: pajkos szeszéllyel átcsap a leírásba vagy m itológiai képeket dobál, Ju n ó t és nem Vénuszt idézi:
H agyjad g yerm ekid n ek önnön erkölcsidet, H ogy vigasztalhassák agg esztendeidet, Szeressed férjedet, m in t önnön magadat, S el ne felejtsd, kérlek, régi barátodat.
Ez valóban a m ély tisztelet és a lelkes hódolat tiszta hangja!
T estő rb arátaiv al mindvégig- fen n tarto tta a jó- viszonyt. Valószínűleg előbb kezdett írn i, m int Bessenyei György, de örömmel szemlélte annak sikereit (a H unyadi László c. tragédia, az Észter- házi vígasságok és az Á gis trag éd iáján ak kinyo- m atását), előhangot ád Báróczy M arm ontel-fordí- tása elé (1775) s őszinte szívből írja :
Örömnek könnyei fo ly já k el szememet, M időn virágozni látom nemzetemet.
Már eleget éltem! . .. (A fordítóhoz.) Bessenyeivel váltott levelezésében — talán iro dalm i versengés eredm énye — fölcsendül m á r a bölcselkedés h an g ja is. F ran cia felvilágosodott írók könyveinek, verseinek h a tá sa ez, m ag y ar lei
ken átszűrve: lehiggadva. Nemcsak költői kedély tehát, hanem gondolkodó fő is: ezt a hajlam át Orczy, az agg „örsi n y ire tty ű s“, a bölcs „kis ko
pasz ember,, erősíti m ajd meg benne, de m á r a Gazdálkodva éljü n k m értékreintésében, az E ltelik az idő m unkárasiettetésében is m egnyilatkozik.
F élti a betegeskedő s mélyen elmerülő Bessenyeit az egyoldalúságtól, de éppúgy a szellemi kóborlástól.
Az önművelés híressé v ált Bessenyei-túlzását, a g y erty a mellett v irrasztás M inerva-éjszakáit, a k i
egyensúlyozott B arcsay nem ta rth a tta egészséges
nek. Pedig ő is sokat m űvelődött. Báróczy jellem zésében olvassuk róla: „Nem is lehet nem csudálni tégedet, kinek szüleit a m ostoha környék m eg
fosztván a nagy világbéli neveltetésnek m ódjától, látta to tt a rendelés szám odra ta rta n i a dicsőséget, m agadat ú jra terem teni és m ihelyt úgyszólván lé
tedet kezdetted esm érni, oly szorgalm atossággal igyekeztél önnön nevelésedben, hogy az idegen
nyelvek tudásán kívül, ugyanazon m értékben é rt
vén a hadi mesterséget, m int a polgári tudom ány
ban dicsérteiéi azoktól, kik m ár elhíresedtenek benne; az ékesszólásnak nem kevésbbé bírod ere
jét, m int kellemetességgel írod verseidet.“ É let
kedvét azért még nem ad ta oda semmi tudom á
n y ért !
Üjabb b arátság o t sző s így újabb lelki h atásra lel 1776-ban, am ikor ezrede állom ásán, Nagyszom batban m egism erkedik a pálosrendi kezdő költő
vel, Ányos Pállal. Az egyetem árnyékában fog kezet a szerény verselgető s az ünnepelt, szíves katona-költő. M ind a kettő nyer ezzel a m agyaro
san ny ilt b arátsággal: Ányos biztató p ártfo g ó t és komoly bírálót, aki őt a franciás irán y b a igazítja, B arcsay figyelmes jó b aráto t s költészete belső gazdagodását, több klasszikái ta rta lm a t s erősebb műgondot. V ersenyt írn ak : egym ás költeményébe öltik gondolatsorukat, eg y ü tt elmélkednek a h á borúról és a békéről, a szabadságról, a m ag y ar nyelv és költészet szerencsés m egújulásáról, a tudom ányok alm a m ater-érői: az elhelyezett egye
tem ről, a m agányról és a Rousseau-féle term é- szetbevágyódásról stb. B arcsay költem ényt ír ba
rá tja fölszentelésére s elefánti remeteségébe b á
torító szót küld. Rokonlelkek voltak: kiegészítették egym ást korban, életmódban, tanultságban, kedély
ben és életbölcseletben. K ár, hogy ezt az összhangot olyan h am ar széttépte a halál csontkeze: Ányos m eghalt 1784-ben. Ötesztendei jó b arátság u k alatt, 1777-től 1782-ig, 32 levelet v álto ttak ; ebből Ányos 18-at, a háború szörnyűségeitől féltett katona-barát pedig 14-et írt. Legalább is ennyit ism erünk.
H a Ányosnak B arcsay volt az a ty ai jó b arátja, úgy B arcsaynak bizonyára Orczy. Az örsi bölcs (1718—1789) a legpom pásabbra szabott m agyar em-
12
1 berek egyike volt: kemény katona, szigorú v á r
megyei notabilitás, korszerű nem zetm unkás (meg
kísérelte a Tisza és Bodrog m ellékvizeinek a sza
bályozását), ta n u lt fő, bölcsszavú író, nemzete-védő jogász, de m indenekelőtt m elegszívű jóbarát. A régi rend ta la já n áll, de m ár érzi a francia forradalom sodró szelét (F utó gondolat a szabadságról) s akar róla tenni: egyik kezével védi nem esi jogait, a m ásikkal m agához emeli fajtestvérét, a m ag y ar parasztnépet (A szegény parasztnéphez, 1756).
Rousseau: retournons á la nature-jából levonja a természet, a vidék kellő szeretetét, elítéli a főrend nemzetietlen, hivalkodó életét, a város m a g y a r
talan hiúságait. A béke ölére vágyódik, Barcsay- val és Ányossal egyetemben, jól ak a r élni, jó e r
kölcsben (E gy ifjú n a k, ki a városi lakást falusinál inkább szereti); azt ta rtja , hogy „más a tudom ány, m ás a bölcseség“ s hogy: „gazdagság, titu lu s, tisz
telet, dicsőség, fényesség, nagy hír, névtekintet — m ind csak füst, múló á rn y é k . . A lelket kell szé
píteni, mindegy, hogy szalm atető a la tt vagy p a
lotában. A bölcseség derűje éltet.
Ez az az Orczy Lőrincz, a „kis kopasz em ber k u rta dolm ánykában“, akit nem v ett le a lábáról a fran cia elméletek szele, még csak m eg se suhin
tott, m int B arcsayt. Orczy kiegyensúlyozott te r
mészet volt, tú l az ifjú sá g ventus-ain, érett ítéletei
ből még B arcsay is tanulhatott. M ert bizony B ar- csay m ár az újabb egyéniségek közül való volt:
tele ellentétekkel, időnként erősebb lelki hullám zással. Idézzük pom pás jellem képét C sászár E le
m ér tollából: „Erdély szülte, Bécs nevelte; feje
delmi vér s felségsértésért kerül tömlöcbe, katona és író egyszemélyben, u d v a ri ember rem etéskedő h a jla m o k k a l... K atona, de ú tá lja a vérontást;' író és szántszándékkal nem nyom at ki semmit művei-
b ő i... A császárt szolgálja, de szívében republiká
nus, sőt élcelődik a legfőbb hadúron;* Bécs leg
előkelőbb köreiben otthonos s m egveti azokat, akik között él; erős m ag y ar érzésű és jobbágyaival oláhul társalog; fő ú r dem okrata hajlam okkal“ stb.
H ogyan lehet m indezt összeegyeztetni? — A kor, amelyben él ez a született nagyúr, ez az ősm agyar lélek, m indent m egm agyaráz: belső ellentállás ez az abszolutisztikus, m ag y ar erőt, vért, földet és szellemet pusztító rendszer ellen; tiltakozás és fa j
védelem, születettség és korhatás. Íg y m ár könnyű m egérteni, hogy ez a két, egym ásnak szemébe néző em ber egyszeriben tú lju t a „hívság látásán “ s nem kérdezi, hogy „az igaz b arátság o t hol leli fel az em ber?“, hanem kezet fog és egy úton halad: m int költő együtt bölcselkedik. A m it Bessenyei erőseb
ben fölkeltett, Báróezy fölbiztatott, P ró n ay Éva m egszépített és Ányos elm élyített B aresayban: a költészetet, Orczy most tökéletesíti benne.
Még egy állom ás van h á tra B arcsay életéből, de ez nem tartozik költészetéhez, csupán az életszerető férfi v ág y ain ak beteljesülése. Megnősül: elveszi g ró f Bethlen Zsuzsannát. H ázassága évéül 1789-et jelölik meg, Császár Elem ér viszont 1778-at em lít IK . 1916, 132. 1. j.). N agy vita an y ag a rejlett ebben a kérdésben (v. ö. K ristó f G yörgy: A datok B ar
csay Á brahám életéhez. É rd. Múz. 1911, 249—268.1.), m ert a N agy Iván közlötte családi levelezés néhány keltezetlen d arab ja n y itv a h a g y ta a problém át.
(B arcsay Á brahám levelezése feleségével. IK . 1893, 342—351. és 467—494. 11.). Közelebb ju tu n k az igazsághoz egy friss adattal: gróf Bethlen Zsu
zsanna özvegy volt, m ikor B arcsay elvette. Az IK .
* Barcsay állítólag vén szakácsnak nevezte II. Lipót ki
rályt. Kiderítésre váró részlet.
1907 67. l.-ján a Gróf Toldi Borbálának 177í. aug.
26. történt haláláról c. cikkben ez áll: „ ....N é h a i Mélt. Gr. Toldi B orbára Asszony pedig, Mélt. Gr.
Betléni Betlen János U r ő N gától m int kedves F é r
jétől A nnya volt Mélt. Gr. Betléni Betlen Á d á m ...
ő N gának és ennek Leány Ágonn lévő T estvérei
nek, úgym int . . . K ristin a A sszonynak... és m ásod
szor Mélt. Gr. Betléni Betlen ’Susánnának, k it h a
sonlóképen a Mélt. Bartsai Lajos Ur nem régiben Feleségül véve m a g á n a k. ..“ H ogy m ikor halt meg (deficit) B arcsay Lajos, k u ta tá sra vár, de B arcsay Á brahám 1790 dec. 17-én m ár így ír róla: B arcsay Jan k ó „meg fogja érten i m aga idejében, miben legyen idvezült Barcsay Lajos öcsémnek örök
sége“ (IK. 1893, 468—9. 1.). H a ezekhez hozzátesszük, hogy az Érd. Múzeum 1915. 128. 1. közölt B arcsay- levél helyes kelte belső okok alap ján 1793, könnyen visszatérhetünk az 1789-es évre; sőt az IK . 1893, 344. 1. levő „Édes 6zívem kedves B á tyá m uram !“
megszólítású, keltezetlen levél idejét is m eg lehet m ajd határozni, jelentős megjegyzéseivel együtt.
A háborús évek eljöttével egyre jobban vágyó
dott haza Barcsay. Levelei telvék panasszal és bi
zakodással. 1778—1779-ben a bajorok, 1788—1789-ben a törökök ellen harcolt. Rövidesen őrnagy, m ajd al
ezredes lett. K edvelt ember volt az u d v arn ál (ki
v ált katholikus h itre térése óta; 1776. az első adat), II. József, II. L ipót e g y arán t kedvelte, K aunitz kancellár és Lacy generális b arátság áv al tü n tette ki. 1790-ben visszahelyezték a m agyar testőrséghez, m int ezredest. 1794-ben v áratlan u l (felségsértés?) nyugalom ba m ent s h azatért so k at várakozó, derék hitveséhez. E gym ással v álto tt leveleik boldog m eg
értésről tanúskodnak. G yerm ekük nem m aradt, rokon-leányokat neveltek fel s ad tak férjhez. B a r
csay 1806 m árc. 3-án v irrad ó ra h alt m eg Csórán,
A lsó-Fehér megyében. V adászatra készült két tiszt
b arátjáv al. De hiába v á rtá k ébredését: belső cse
lédje holtan találta ágyában. G utaütés ölte meg a szép szál embert. Eltem ették kedves alm afája alá, v adaskertje dom bjára. Felesége sírboltot ép ít
tetett és sírem léket faraghatott emlékére. A m eg
csonkított szobrok ma is m egvannak, de az u d v a r
ház m ár idegen kézen van. A Csórán volt családi írásokból, levelekből sincs meg semmi. A falunak csinos kis reform átus tem plom a is volt, melyet még a N agyenyeden m ost is élő B arcsay Gábor (1842—) építtetett. V ájjon abban imádkozik-e az A lvincről híven ki-kijáró reform átus pap? . . . K ris
tóf G yörgy 1911-ben (Érd. Múz. 249—53. 1.) meg- indultan já r ta végig a tornyos u dvarház szobáit, leírta a m ögötte magasló dóroszlopú sírboltot s a fényképünkön is kivehető, akkor alig megcsonkult két szobrot. A fekvő páncélos alak m ögött könyöklő s im ádságoskönyvet ta rtó nő B arcsay „Chlórisa“ : gróf Bethlen Zsuzsánna. F é rj és feleség most eg y ü tt n y u g szan ak . ..
A vo r ezerféle form ában v á lto zik;
Talám en yim m ajd egy rósában b u jd o s ik ...
Képzeletben odalépünk sírkövéhez, ráhelyezzük költem ényei egy példányát s beletéve egy szál p i
ros rózsát, elsóhajtjuk Ányos P állal: „Nem halt meg teljességgel, m ert — íme — még most is é l! ...
Szira Béla.
IRODALOM.
A) Barcsay Ábrahám egyetlen kiadott verses kötete: Két nagyságos elmének költeményes szüleményei. A Költeményes Gyűjtemény’ öregbedésére a’ nagyságos szerzőknek egyező akaratjokból közre botsátotta Révai Miklós. Pozsonbann, Loewe Antal’ betűivel. 1789. 8-r. 16, 245, 1 1. — A kötet három részre oszlik: közli Orczy Lőrincnek Futó gondolat a’
szabadságról c. nagyobb költeményét, majd Két jó barát között való levelezésből szedett versek két részekbenn főcím alatt előbb (63—148. 1.) Barcsay, majd (149—245. 1.) Orczy verses leveleit. Azóta Barcsayénak bizonyult Orczy versei közül a 206., 222. és a 226. 1. levő is, kiadásunkban a 72., 73. és 17. sz. (Kristóf György: Barcsay és Orczy. EPhK., 1914, 785-791. 1.)*
B) Folyóiratokban és másutt közölt egyes versei:
1. A fordítóhoz. Bárótzi Sándor Erköltsi mesék c. műve előtt, 1775.
2. Kilenc verse A Besenyei György Társaságá-ban, 1777.
3. Költői levele Ányos Pálhoz, 1778. XII. 1. Kassai M. M., II., 44. 1.
4. A ’ magyarországi tudományoknak főgyülekezetihez. Bu
dán, 1780. Kassai M Hí, II. 48.
5. H at hátrahagyott verse Döbrentei Gábor: Barcsay Ábrahám c. cikkében. Erdélyi Muzéum, I., 29—33. 1., 1814.
6. ö t költői levele Ányos Pálhoz (1777. IX. 23., 1778.
II. 24., 1778. IX. 11, 1779. XII. 3 , 1781. IX. 14.), a Fi
gyelőben, 1783, 135—137. 1. Závodszky Károly közlése.
7. Négy költői levele Ányos Pálhoz a Honban, 1873, a 203. sz. (1779. XII. 29, 1780. IV. 25, 1782. I. 17.) és a
* Jegyzeteinkben a következő rövidítéseket használjuk:
KSz.: Két nagyságos elmének költeményes szüleményei.
BGyT.: A Besenyei György Társasága. KTÉ.: A Kisfaludy - Társaság Évlapjai. RMK.: Kégi Magyar Könyvtár. 1K.: Iro
dalomtörténeti Közlemények. IT.: Irodalomtörténet. EPhK.:
Egyetemes Philologiai Közlöny. Érd. Múz.: Erdélyi Múzeum.
Tört. Tár: Történelmi Tár. Kassai M. M.: Kassai Magyar Musenm. KdSzt.: Baróti Szabó Dávid: Kisded Szótára.
204. sz. (1782. IV. 20.). Közölte Závodszky (Széchy) Károly.
8. Tizenegy kisebb-nagyobb verse a Kisfaludy-Társaság Étlapjaiban. Űj folyam, XXI. k., 250—281. 1. Közölte Ber- keszi István.
9. Az Éva almájának eredete c. verset a kéziratos Rad- ványi Verseskönyvek folió-kötete 6. lapjáról Névnapi köszöntő a X V III. századból c. alatt Baros Gyula közölte az Üj Idők 1901. IV. 14. sz. és az IK. 1904, 83. 1.
10. Költői levele Ányos Pálhoz. Hattyuffy Dezső: Köl
tői Levelezések. RMK., XXII., 79. 1. Keltét (v. ö. a 6. ne
gyedik levelével) Kis János másolata 1779. XII. 13-ra teszi.
11. Két költői levelét Ányos Pálhoz (1779. III. 21., 1782.
IV. 20.) közölte Császár Elemér az IK., 1907, 348—h l. 1.
(V. ö. a Hon, 204. sz.)
12. Midőn B. H. a Dunát és Balatont általúszta volna.
Közli Kristóf György, Érd. Múz., 1911, 267. 1.
Ezeken kívül több verse maradhatott özvegyénél, tréfás francia versek is; jelenleg lappanganak. Megjegyzendő, hogy a Holmi, 1779, 237. l.-ján csak prózai levél van, ugyancsak prózai az az öt maxima is (Holmi gondolatok), amit a Kas
sai M. M. közöl II., 157. 1.
C) Prózai levelei:
1. Bessenyei Györgyhöz, 1773. III. 7. BGyT., 30. 1.
2. Három levele Ányos Pálhoz (1782. III. 17., VI. 29., VIII. 21.) a Honban, 1873, 204. sz. — (Az elsőt és harma
dikat 1. IK., 1907, 349 -5 2 . 1. is.)
3. Levelei Radvánszky Jánoshoz és feleségéhez, Prónav Évához, egy levele Orczy Lőrinchez. KTÉ., XXL, 250—281. 1.
4. Levelezése feleségével. IK., 1893, 342—351. és 467—
494. 1. Közölte Nagy Iván.
5. Levelei gróf Széchenyi Ferenchez. Tört. Tár, 1904, 539—
557. 1. Közölte Esztegár László.
6. Ismeretlen levelei. Vas. Üjs., 1904, 50. sz., 857. 1. Közli Takáts Sándor.
7. Nyolc levele feleségéhez. Érd. Múz., 1911, 249—268. 1.
Közölte Kristóf György.
8. Három levele Radvánszky Jánoshoz. IK., 1911, 204—
206. 1. Közölte Baros Gyula.
2
9. Levele feleségéhez. Erd. Máz., 1915, 128. 1. Közölte Ferenczv Sándor. — Haller Gáborhoz írt levelei állítólag a Haller-családnál.
D) Életrajzok:
1. Döbrentei Gábor: Barcsay Ábrahám. Érd. Muzéum, 1814, I , 1 7 -3 3 . 1.
2. Kölesy és Melczer: Nemzeti Plutarkhus, 1816, III.
Ugyanaz németül: Ungarischer Plutarch, 1816, III.
3. Toldv Ferenc: Barcsay Abrahám. Magy. költők élete.
1870, I , 175-180. 1.
4. Toldy Ferenc: B. A. A magy. költ. kézikönyve. 2. kiad.
1876, II., 82—86. 1.
5. Ballagi Aladár: A magyar testőrség története. 1872, 133—147. 1.
6. Zombory Izidor János: Barcsay Abrahám élete és köl
tészete. Doktori értekezés. 1895, 73 1.
7. Császár Elemér: Barcsay Abrahám. IK., 1916, 129—
152. 1.
8. Pintér Jenő: Magyar Irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés. IV. k., 1931. (Franciás költők Becsben.) 593—
595. 1.
Életrajzi adatait, a róla szóló emlékezéseket, méltatásokat és jellemzéseket, egykori és újabb lexikonokon kívül, meg
találja az érdeklődő Császár Elemér további bibliográfiai össze
állítása nyomán, IK., 1916, 151—152. 11.
V E R S E К
1. [Unalom.]
Ez egy kövér gyermek, borzos s nehéz fejű, Színtelen, szomorú s nagyon csípés szemű, M íg b írja a testit, sohasem mosolyog, Mint béka földdel él s szüntelenül vinnyog.
Pataki kunyhómból 29-dik octobris 1771.
2. [Fejtésre való mese.]
A jándék, ereklye, alamizsna, szentség,
Haszon, titok, ú jsá g — s egyszersm ind régiség, Se nem jó, se nem rossz; erőszak, kegyesség;
Ilyen ajándékot küldeni mesterség.
Nyitrán, 9 órakor a reggeli gyakorlás után, 20- Junii 1772.
3. [Koporsóra való jegyzés.]
Orczy Lörinctöl küldött latin sírvers fordítása.
„Pásztor, szántóvető és katona voltam.
Legeltem, míveltem, győztem, ha harcoltam , Juhokat, mezőket, erős bajnokokat,
Füvekkel, ekével, karddal mindazokat.
De ám b ár n y ájim at kövéren legeltem, D arab földjeim et szépen bévetettem, És az ellenséget keményen m egvertem : Se tejet, se kévét, sem prédát nem nyertem .“
Ügy tetszik, hogyha az ember nem kötné annyira magát a jelentett dolgoknak rendéhez, hamarébb tehetne valami sze
2*
rencsés fordítást. De mi vitte a mélt. urat oly idején kopor
sóra való jedzésnek kikeresésére? Ily setét gondolatokkal ne szomorítson engemet. . .
H á t én temessem el Orczynak m ú zsáját1?
Én írja m bé verssel koporsó-tábláját?
N yissa meg Apolló1 sokkincsű lá d á já t S abból jegyezze m eg Múzsák koporsóját.
Elég lészen nékem, ha vélek sírhatok, S sírjá n á l holtom ig gyászban m ulathatok, S kedves árnyékával a sírban szállhatok...
Radvány, 11. Octobr. 1772.
4. A télnek közelgetése.
É jtszaki szeleknek süvöltő zúgása, H alovány erdőknek levele hullása
Jelentik, hogy nincs m ár ősznek m aradása, És hogy télre h ajlik esztendő forgása.
H ideg ködök ülnek bércek tetejére, H ó-harm atok szállnak rétek zöldségére, P á n 1 siet telelő barlang fenekére S sziklás tan y áján ak nyugovó helyére.
Nyögő D riádesek2 bújdosva lézengnek, Tiszta patakokat m indenütt keresnek, De m úlató helyet sohol sem lelhetnek, Ök is m ajd menedék-helyekben rejteznek.
Az ősz búcsút vévén szőlő-hegyeinkről, Utolsó koszorót fon még kertjeinkről,
S nem lévén m it gyűjtsön meddő mezeinkről, Könyves szemmel indúl puszta völgyeinkről.
A tél pedig ülvén jeges fellegekre, Elébb birodalm át terjeszti hegyekre, Onnét fagyot küldvén lapályos térekre, H alált látszik hozni egész természetre.
E változás képe rövid életünknek,
Melyben, végét érvén hanyatló őszünknek, Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek, S meghűl m inden része aggott tetemünknek.
A lig emlékezünk tavasz rózsáiról S m últ nyáron a rato tt mezőki kalásziról, Csak álm odunk éltünk legszebb napjairól, Midőn csókot szedtünk Chlóris3 ajakirúl.
De mely kínos árnyék bágyasztja lelkemet?
M últ idő s jövendők fárasztják elmémet, M ert h a megvizsgálom valóban szívemet, Csak a jelen-való tészi életemet.
1774. október 28.
5. Midőn erdődi gróf Pálfi Károly Budán felséges Mária Terézia hagyásából a tudomány*
mindenességnek erősítő levelét hirdetné.
Mit hallok, M agyarok! P in d u s1 tetejérő l“?
Nincs kérdés m ár B udán Rákos mezejéről, E ltű n t m ár B ellóna2 P annonok3 hegyéről, S T halia4 hárfázik szent G ellér[t] bércéről.
Ott, hol rég A ttila kegyetlenségében M ártotta kezeit öccsének vérében,
Hol világ zsákm ányát rakván szekrényében, Bizánc s Róm a so rsát ta rto tta kezében;
Hol M átyás azután szelídebb időkben, Békességet hozván kalászos mezőkben, P aliásnak5 templomot emelt a felhőkben, Mely csakham ar dűle rú t vér-feredőkben;
Hol vad M uzulmánok M ahomet holdjával Tündökölni kezdtek, s Szulim án kardjával A tyáinkat ölvén vitette Dunával,
Mely P o n tu sig 0 nyegve folyt véres h ab jáv al;
Igaz-e, hogy ott most békesség ölében, M inerva7 szoptatván kegyes kebelében, Nevel benneteket Apolló nevében, S k ard helyett tollat ád fiatok kezében“?
H a igaz, küldjétek Gyöngyösi leikéhez,8 K i m ár régen jn to tt E lis0 mezejéhez, Térjen onnét vissza m egint nemzetéhez, S adjon kedvet néki született nyelvéhez.
[1777. ] 6. A magyarországi tudományoknak
fő-gyülekezetihez.
Mely szózat hallatik D unának p a rtja in 1? — Szüzek! kik sírtato k Gyöngyösi ham vain, K ik rég P in d aru sn ak 1 m ennyei lan tjáv al A szót egyeztetvén halandók szavával, Üj u ta t leltetek szívek rablására, S a vad indulatok m eghódítására:
Ügy tetszik, oh Múzsák! h a nem csalatkozom, Titeket hall fülem, tinéktek áldozom.
Gyermekek! Gyermekek! ide siessetek;
B orostyánt szedjetek, koszorút kössetek.
Volt oly idő, mely rég M ársnak2 oltárához H ívott benneteket pusztító nyilához.
V érrel festett napok! Népeknek hibáji!
Minden nemzeteknek első nyavalyáji!
Meddig rú títo ttá k N ílusnak vizeit1?
M eddig a persáknak e lfajú lt népeit?
A zután a görög és olasz partokat —3 Mely sok öldöklések töltötték azokat!
E lfárad v án sokszor Em ber dühössége, Azt vélte m ár a Föld, lesz tán békessége;
De m íg itt pihentek olaj árnyékában, A m ott m ár öltözött setét páncéljában;
Je lt adott lobogó véres zászlójával,
Albiont k ih ítta Róm a szomszédával;
Tüzet és pusztítást küldvén a kezekben, Örök gyűlölséget tám asztott szívekben.
Íg y halál és rablás táplálván m agokat E világra szültek új birodalm akat;
Szörnyűbb származások szörnyű kezdeteknél, Felkeresték egym ást a vad-embereknél.
Á rtatlan indusok! feláldozott lelkek!
lm most, egym ást ölvén, lakóinak értetek.
Ti is, nemes Scythák, akik P an n ó n iát B írjátok, és azzal a régi D áciát!4
Tudom, ó fájdalom ! tudom, hogy tudjátok, E kis földet m eunyi vérrel áztattátok.
Keserves örökség! d rág a birodalom!
Ezer veszélyek közt keresett hatalom ! — E lm últ ez az idő, s m ár nem Bellónához Hívlak, hanem P állás diceő templomához.
Nem kíván ő rablást, sem véres kopjákat, Hanem tudom ánynak szentelt éjtszakákat;
Hanem szelídséget, s erkölccsel jóságot, Nemes indulatot, igaz jám borságot.
Vesszen el a karddal erőszak m unkája, Melynek ember n y ak át nyom ja vasigája;
Kegyetlen Törvénynek büszkeség-láncai, Melyeket forrasztnak világ bálványai, Olyanok, m int viasz gyerm eknek kezében, H a nincs az Igazság szabad erejében:
H a nincs a hatalom és a nemzet között Oly szövetség, m elyet mind a kettő kötött.
Ó szerencsés nemzet! ó boldog M agyarság, M íg még mezeiden m úlat a Szabadság!
Rem énylhetsz m indaddig virágzó napokat, És várhatsz ennél is m ég boldogabbakat.
A széptudományok, Békesség leányi, Szabadságnak voltak mindég m aradvány i.
Ennek áldozzatok, és ezt míveljétek, Élteteket végig ennek szenteljétek.
A királynak hívek, hívek a hazának, Őrizzétek díszét legfőbb hatalm ának:
Polgárok v agy urak, szolgák vagy nemesek!
H a király atyátok, őtet szeressétek.
Nem ád a korona nagyobb boldogságot, Mint, ha védelmezvén az ártatlanságot, S tö rv én y t szabadsággal ta rtv á n a kezében, M agával ü lte ti k irá ly i székében. —
Múzsák! ébresszétek, kérlek, nemzetemet, M ert m agam gyengének érzem énekemet;
Ébresszétek im m ár, hogy királynéjának Em eljen oszlopot kegyes dajkájának. — Te pedig, bölcs K lió!5 jegyezd érctáblákra, H add m aradjon a legkésőbb onokákra;
Menj fel M átyás k irály hajdan-udvarába, Most pedig nem régen Pállás tem plom ába;
Mesd rom olhatatlan h ív m árványkövébe _ Azt, am it rejtettél m agyarok szívébe;
M ondjad, hogy, h a régen N ínusnak özvegyét"
Im ád ta Babilon asszonyfejedelmét:
V olt a m agyaroknak nagyobb királynéja, De talán több nem is — ez volt Terésia.
Budán, 1780.
7. [Gondolatok a békéről.]
Ányos Pálnak.
Szűnjetek m ár ércből ordító mennykövek, K irályok játéki, — pusztító eszközök!
T érjen szelíd gazda vissza mezejére, V igyen kénkő helyett jó trá g y á t földjére.
Elűztétek szegényt messze kunyhójából, Á gyú-színt tettetek búzás p ajtájából.
E gyik fiát viszik Cyclopsok1 magokkal, A m ást an y ja lá tja menni lovasokkal.
Leányi, ha szüzek, csuda, m ert m ár vének, Nincs fi a vidékben, férje t nem leiének.
Ősz h a jra szegezték kínos pártájokat, Meddőség fo g lalta h ü lt nyoszolyájokat.2 Egész E u ró p a ilyen nyavaly áb an F etreng, és rom lását neveli m agában, Több a hadakozó, m int a szántó-vető, Több a pap és here, m int a kereskedő.
Ez lön vége büszke királyok dolgának, K ik önnön-kényöknek m indent áldozának, K ét fortéllyal b írják földnek gyermekeit, Vasbékóba tették országok kezeit:
A szegénység első, m ásodik a rabság, Azzal tű n t az erő, ezzel a szabadság!
M indenütt erőszak szörnyű vesszejével Sétál, s agyarkodik éles fegyverével.
De m ikor Ju p ite r3 nyögő nemzetekre Teként, porban ta p a d t kínos em berekre, M ikor a term észet önnön-igazságát Visszakéri m egint em ber szabadságát, A kkor fu t L ycaon4 fark as-társaiv al S menedéket keres erdők vadaival.
Nagymártoni kunyhómból,sz.Mihály-havának 14-iknapján,1781.
8. Pest várossának árvizekből származott veszedelmére.
Az örökös hideg napnak ellensége, K it fajzott éjjelnek gyászos setétsége, A fagyos tengelynek holt birodalm ából H ová jö tt vesztünkre jeges udvarából?
E lhagyván éjszaknak zuzm arás hegyeit, Mely riít köddel fedé Pannonok kertjeit!
K egyes Pom ónának1 hasznos gyüm ölcsfáit H óval nyom ta földhöz szelíd ágacskáit.
Erdőknek v ad jait sziklák tetejiről
P ajták b a szorítja Oenus2 hegyeiről:
Meleg forrásoknak eleven vizeit M egfagylalja sebes D unának öbleit.
A hajós evezvén könnyű sajk ájáv al Zaj-darabhoz ragad hideg szigonyával;
H asztalan küszködik, zsibbadnak kezei, Jéggé lész csólnakja s egész tetemei,
— M int midőn történik, hogy földnek gyom rában É rc érccé változik különös form ában.
Más, kunyhója felé húzván kötem ényét,3 P arthoz fagy hajója, elveszti reményét.
Oh! bár tu d ták volna D una szomszédjai, Mely k á rt fognak hozni veszélyes árjai!
Oh! bár míg olvasztó szél f ú jt hegyeinkre, Siethettünk volna m agas erdeinkre!
A haragos habok roppant tornyaikkal Midőn m egindultak jeges árjaikkal, El nem lepték volna Pestnek lakosait, S nem h ajtották volna tengerbe barm ait,.
A m a szigetekes Iste r4 zselléreit
Nem nyelték volna el jobbágyok csűreit.
Ah! kegyetlen özön! gyászos jövendölés!
L átásod irtózás, hallásod rémülés.
M it jelentnek ilyen keserves csapások?
N agy Isten! H azám ot várják-é romlások?
(1775.) 9. Lengyel, török, moszka háború kezdetén.
Az éjtszaki szelek fújnak süvöltéssel, Sok posta-legények futnak kürtöléssel, Félre! ki az útból! kiáltnak m indnyájon, Az új esztendőnek ki-ki helyt csináljon.
Kéthomlokú Já n u s1 csattogtat előtte, K i titkos tem plom át n y itv a felejtette.
A harcok istene véres szekerével A fagyos F ebruust űzi fegyverével.
Á prilis is v á rja , hogy első nap jára Érkezzék a török T anais2 p artjá ra . A zöldelő M ájus virágos kertjeit K ite ríti b átran pázsitos r é tje it Az ifiú párok nyegnek szerelmekben, A hadak gyerm eki gyűlnek! seregekben.
A töröknél merészb moszka nem vizsgálja, Mely messze m arad o tt Szibéria tá ja ; Odasiet nagyon hárm as keresztjével, Hol régen Róm ától m egvált miséjével.3 A francia félti török birodalm át, Mellyel gyengítette németek hatalm át.
Isp ah án n ak 4 u ra Mahomed lábánál M ustafával k íván áldozni sírjánál.
V á rjá k Byzantium sérelmes5 leányi, H ogy kinek lehetnek idővel zsákmányi.
A vizeken bíró nemzetek vigyáznak, Mi lesz, ha Pontuson moszkák hajókáznak.
A zalatt J ú n iu st görbe kaszájával K öveti Jú liu s éles sarlójával.
Császár is m egindul m aga holnapjában, Sok országok sorsát hordozza m arkában.
A m a kincses váras, N eptúnus mátkája®
V árja, hányra fordul Genua kockája.
A szegény S arm ata7 feredik vérében, H ogy idegen k irá ly t ültessen székében, D antzka8 is irtózik híres szomszédjától, M ert többet fizetne terhes hajójától.
Bécs pedig m agában keresvén nagyságát L assanként csorbítja m agyar szabadságát.
M ásfélül tekinti Róm a kőfalait,
Szent csontokkal fekvő császárok ham vait.
Ó földnek asszonya! H itünknek hajléka!
A régi Róm ának hogy lettél á rn y é k a i M eddig őrizheted sorvadt csontaidatl
S E gyiptom porából emelt oszlopidat?
Irig y E urópa! fő-tudom ányodat Micsoda népekre veted még járm odat?
A tüzes E tn án ak kénköves ham vait, M iért gerjeszted fel elaludt lángjait?
M it keressz a ligetes Amerikában?
A vad-em bert m iért űzöd barlangjában?
Viseljed a szegény szerecsen aran y át, Hordozzad hátadon A sztrakán bárányát, Töltsed m eg torkodat ciprusi borokkal, C ifrázd asztalidat kínai korsókkal:
Szobáidat pedig nyugovó székekkel, S perzsáknak m ódjára készült szőnyegekkel;
Evezz hajóiddal világnak végére, T alálj új betegség halálos mérgére.
H ívságban elm erült kényes királyidnak Tömjénezzél többet, m int szent oltáridnak:
Em elj szegény hátán arany-oszlopokat, Láncolj lábaidhoz sok-ezer rabokat:
H irdesd népeidnek kihúzott fegyverrel, H ogy nem születtetett szabadság emberrel, Eljön az az idő, hogy világ végéről Üj nemzetek! jönnek Pólus hidegéről:
K ik hírt-nevet hoznak v ilág piarcára, De ők is elm úlnak többiek m ódjára.
(1768 ?) 10. E gy nagy-asszonyságnak halálát siratja.
S iralom az élet, ínség, nyom orúság, Álom, nem egyéb a legszebb ifiúság.
Bölcsőnket rengetik kín és sanyarúság, Minden örömünknek vége szomorúság.
Ember, hogy apasszam könyvem nek á rja it, Mondd meg, hogy enyhítsem szívem fájdalm ait, Hogy felejtsem halál kegyetlen fogait,
Kikkel megemészté Forgácsné1 napjait.
E ljö tt m ind a m ord szél tavasz közepében, S béfújván barátom virágos-kertében, Kedves Liliom át, kit ta rto tt ölében, Elhervasztá, s veté sírnak mélységében.
Ó! ki nem kesereg? ki nem szánakozik?
Tudom, hogy oly kemény szív nem találkozik.
Nem v itt ő m agával semmi méltóságot, Éltében sem k ívánt m agának nagyságot, De most árv án h ag y á a szelíd jóságot, S a ritka példájú kegyes jám borságot.
Ne kérdezd, halandó! egyéb jóságait, F é rjé t hogy szerette és több rokonait, H ogy tudta szívelni hazája fiait, Mindezekért Isten m egáldja ham vait.
H anem messed velem ím ezt sírkövére:
I tt nyugszik * * *2 B ottyániak vére, K i még alig ju to tt élte zsengéjére, S m ár halál vezette koporsó szélére,
Gyászt hagyván Forgácsra, szerelmes férjére.
Állj meg, ó vándorló! ne szánd könyveidet, E csendes halom ra fordítsd szemeidet, Melyben halál zárta minden díszeidet, I t t porban szemlélhetd legszebb reményidet.
11. Előbbi lakásától búcsúzik.
Gyalog-fenyőfáknak b arn a gyümölcsei, K iktől kékesednek Beekónak hegyei, Ti! kiket a napnak szikkasztó tüzei Ügy érlelnek, m int tél osattagó derei:
Ablakomból sokszor tekintek reátok, A sovány bérceket mikép borítjátok, És a vad rigókat mikép hizlaljátok, Kikkel sültjeinket m ajd szaporítjátok.
A N agy Alkotónak bölcs rendeléséből, Ti-néktek is ju to tt jó-téteményéből, És a természetnek titkos törvényéből Ti is adót adtok földnek terméséből.
Látom , a szűrös tó t vas-szegű botjával H avaknak tetején hogy mász csáklyájával, S titeket leszedvén kesztyűzött m arkával, Hogy hord nagy üstökbe teli tarisznyával.
M egrothaszt és kifőz, noha veszélyére, M ert e m érges ita lt öntvén gégéjére, F o jtó dühösségek forranak szívére, S késsel tám ad sokszor m aga testvérére.
A Vág, ki sebesen lefut közöttetek, Csodálja, sziklákon mikép nőhettetek, L átni szőllő-fát is nyegni mellettetek, K i m ár elszáradott, m íg ti zöldültetek.
Ügy nőnek éjtszaknaki végső h atárain, Érzéketlen fáknak jégcsapos ágain, Csodálatos rügyek N ubia1 p artjain , Kiket lelt Dodóna2 Phoebus oltárjain.
Íg y olvadnak hideg vizeknek öblében, Gyönyörű klárisok Scylla3 közepében, Íg y terem nek gyöngyök Thetis4 kebelében, Kiket Chlóris felfűz s függeszt kis fülében.
Fenyvesek, patakok, eleven források,
Ti, kik közt N im pháknak5 volt néha lakások, S hol szívemből folytak sok m ély sóhajtások.
Búcsúzom tőletek — titkom at tartsátok.
12. Lakodalom módja az oláhoknál.
Dobzódó F arsan g n ak álarcáé leányi!
V igadó B acchusnak1 réezeg tanítványi, K iket fedd s ápolgat püspök Szentiványi,2 Mit zörögtek annyit hívság m aradványig M egúntam én im m ár tótoknak dudáját, K ik szekérre vetvén Janónak m átk áját, Plébánushoz viszik szerelmes A ncsáját, És o tt m egáldatják Cupido3 m unkáját.
Nem így van Erdélyben, hol h avas tetején, E gy szép nap, virágos tavasznak elején, M int régen A lbának4 vendéglő mezején, H íres v ásár esik Zarándnak megyéjén.
Ó! te, ki nem régen ifjú F lorindával,8 Szárnyas lóra szőkéi vén banya Múzsával, H a messzünnen voltál Bacace® árnyékával, Szerezz segedelmet ennek hatalm ával.
Hagyd, én lefesthessen e szent sokadalm at, Hol az egész v ásár keres lakadalm at, Hol fáta ficsórnak7 igér oly jutalm at, Mely két íá r a d t szívnek nem okoz unalm at.
Fényes nap tüzének első sugárain, A lig ju t kis világ Ojtóz h atárain , Még juhász nem sípolt Zsili havasain, H ogy m ár zsib kezdődik B ihar kopaszain.
Felül e nagy bércnek kies tetejére M ár ezer szűz nyugodt virágok helyére, Hol koszorút fonván társán ak fejére, K i-ki H ébé8 m aga, v agy tek in t Hébére.
Gyengén lengedező zephyr suttogása, K ivel hasad a ra n y h ajn al m osolygása,
I t t van, nincs szüzeknek tőle nyugovása, Siet, m égis ott van legtöbb m ulatása.
N apkeleti völgyek kellős közepéből, V alam it lophatott Flórának? kertjéből, V agy fu tv a n y e rh e te tt Pom óna kezéből, Véle van, s itt osztja kedves kebeléből.
M ondják, hogy elhozván am a fo rrás vizét, Melyben az Est-csillag m osván fényes fejét, V irra d tra úgy fonja ragyogó üstökét, Véle fecskendezi szüzeknek seregét.
M elyre m ajd ha Phébé10 kegyes tekintete Fénylik, kitől vidúl világ kerülete, K eleti gy öngyekké válik új élete, Kinek! halandóknál h a rm a t nevezete.
Mikor világosság éltető tüzével Fának-fűnek színt ád titkos erejével, Ez áldott víz m úlik ragyogó színével, B ihar pedig ébred zengő seregével.
V alam it esztendő kedves szakaszával, S újuló term észet hozhat tavaszával, I t t m egtalálhatod szüzek vásárával, Melyet ki-ki hozott eladni m agával.
E gyik jó illatú epret ta r t kezében, A m ás galam b-fiat zárt kis rekeszében, Ez kosár cseresnyét te tt ki elejében, Amaz pedig gom bát m u tat tenyerében.
Alól sű rű gyalog-fenyők szomszédjában, Szám talan ifiak állanak sorjában,
Olyanok, m int H ercul11 volt serd ü lt korában, M ikor m ég nem lankadt Omphales12 láncában.
E két szép sereg közt öregek nyugosznak, N agy-atyák és anyák sokan találkoznak,
K ik e szent v á sá rra száz unokát hoznak, Hol boldogságokért égbe sóhajtoznak.
Azt vélnéd, Filém on van itt Boczisával, V agy az öreg Ninon aggott D ém onjával,13 V a g y --- M ár ezt beszélje meg K ónyi14 M úzsájával.
Végre e szakálos csoport közepéből,
Mikép szakadt Glaucus15 tenger mélységéből, E gy ezüst-szín h a jú felkelvén helyéből, Ezt lehet hallani tö rö tt beszédéből:
Ó! ti, kik e napon Egek védelmével, Ez helyre jöttetek Ámornak hírével, ím e feloldozlak tisztem erejével,
Legyetek boldogok H ym ennek16 mívével.
E rre egy ty ru si csigának vérében
M ártott szép keszkenyőt vévén a kezében, K iveti, m int labdát, v ásár közepében, S rövid fohászkodást tesz V énus nevében.
A zután két fehér galam bnak véréből, K iknek még inai rángódnak testéből, Áldozatot tévén buzgó szerelméből, Az if ja k ra hinti szentelt medencéből.
Ezzel ezer 6zózat édes zendűlete,
M int amellyel hangzik Paphosnak17 szigete, Midőn m ár közelget anyánk tisztelete, Égig hat, s m egindul B ihar kerülete.
A sebesen folyó vizek forrásai, K iktől nedvesednek hegynek oldalai, Kiszökvén, m int M árli ugró patakai,18 Vékony fellegekké változnak habjai.
A N ap ez éltető állat árnyékában Rejtezvén, kegyesen mosolyog m agában,
3
De hogy részesüljön Vénus m unkájában, S ú g árait küldi Iris abroncsában.19
Múzsák! kik rég H óm ért T rója juhászáról,20 És m ost legközelebb Pestnek farsangéról Orczyt su g arláto k Bacchus tem plom áról,21 M ondjátok a többit B ihar vásáráról.
Én, kit a dicsőség harcok mezejére, Régtől fogva szólít M árs tiszteletére, M yrthus-ágat hintek végső töm jényére, S vékony fáty o lt húzok hívság seregére.
13. H ívság látásakor gerjedett jámbor érzés.
M egrom lott világnak szennyes szugoljában, Mit keres bölcs Múzsád M acsák1 udvarában*?
Mely idegen vendég hívság hajlékában E gy kis kopasz ember k u rta dolmánykában.
Látom , hogy vánszorog bástyáról bástyára, Vélvén, hogy m ajd talál igaz b arátjára, Könyves szemmel tekint község csoportjára, M íg ju t végre sziget-kertnek k apujára.
Itt, hol a m esterség természet kezéből, M int régen vad T ibur2 setét erdejéből, N agy fák at kivévén fagyos gyökeréből, Tündér-kertet csinált D una ligetéből;
Eltelik itt a szem, szív m arad függőben, Ezer tá rg y a t szemlél árnyékos erdőben, Kik, m int a pillangók virágos mezőben, Repdesnek, vagy fecskék kékes levegőben.
Ide siet P hryné,3 kiszáll szekeréből, Fő-asszony, kitetszik kendőzött színéből, Szemtelen bujaság csillámlik szeméből, Mit kíván, itélhetd lankadt lépéséből.
Ü ltetett útaknak híves árnyékában S étál egy ideig község csoportjában, Végre szűk ösvénykén esm ért barlangjában Eltűnvén, odadűl L eander4 karjában.
H ag y ju k ott és m enjünk titkos ösvényekre, Hol Cupido lest áll á rta tla n szívekre, Elsőbb arany-béklót ver ifjú kezekre, S végre kínos láncot vet szegény fejekre.
Ü ljünk egy szegletbe zöld borostyán mellé, Nézzük, hogy sietnek szüzek e tőr felé, H ogy viszi dajkája, ki P h illist neveié, Most m ár kerítője, s vesztegeti elé.
Ámor m yrthus a la tt egy rú t vén banyával, H ogy lappang m eghódult ifiak hadával, H ogy lődöz szívekre kegyetlen nyilával, S hogy veszteget m indent hívság fulánkjával.
Ülj le, de ne keresd itt Cátót, Senecát,5 Ne kívánd te látni itt szűz Lucrétiát,®
K eresd csak L ucullust,7 köszöntsd A spásiát,8 K ik szokták jelentni birodalmok fogytát.
Íg y dőlt C orinth, Athén, Róm a nagyságával, íg y küszködik P á ris hívság kórságával, Íg y vész híres London nagy gazdagságával, Íg y enyészik Bécs is Szent István-tornyával.
Pozsony nevekedik, B uda roppant lészen, B elgrád, még úgy lehet, király-széket vészen, De ha egyszer oda bús kincs fészket tészen, O tt is lesz rom lottság, k it rabság v ár készen.
Ilyen fő-végzése A lpha s Omegának,0 K i tu d ja titk a it természet U rának,
Ü j-szülöttek, s holtak, ó! b ár szólhatnának, E g y a rá n t adóznak örök hatalm ának.
3*
E lég h a születtem, hogy m ár meghalhassak, Elég hogy m eghaljak, hogy feltám adhassak, É letröl-halálra így vándorolhassak,
S nagy Terem tőm ta g ja m indég m aradhassak.
Szűnjetek, halandók! hitek szerzésében, Szűnjetek titkoknak mély keresésében, N yugodjatok inkább természet ölében, M ert bár éltek s haltok, ő ta rt kebelében.
A fa, ki m ost dőlt le, gyenge csemetével, Mely nem rég kele ki vékony tetejével, A túzok, kit sólyom h asíta melljével, A víg fülem üle epedt gerlicével;
A cethal, ki döglött habok mélységében, A pisztráng, mely úszik sebes In n vizében, A bárány, kit juhász melegít ölében, Oroszlány, k it vadász e le jtett tőrében;
Vad-kecske, ki szökdös m agas kősziklákon, A béka, m ely m egfúlt száradt pocsolyákon, A bika, ki bömböl zanócos10 pusztákon, K is légy, ki m egfagyott sepretlen rám ákon;
K irály, ki most sírban szállott trónusából, Koldús, ki kenyérért kiált furuglyából, K is csecsemő, ki sír szoros pólyájából, Agg, ki földbe vág y ik kínos nyoszolából;
Törpe gunyhó, melyet szegény most építe, E rős vár, k it V auban11 bástyákkal keríte, Oltárok, zsámolyok, kit kincs fényesíte, Egyszóval, valam it term észet készíte:
E g y a rá n t változik form ából form ában, V an e föld, levegő, víz, s tűz hatalm ában,
K inek élet lakik örök csatájában, De nincsen semmiség ezek m unkájában.
Semmiség! tűnjél el érthetlen voltoddal, Bölcs előtt nem találsz helyet hatalm addal, P látó rég elűzött üres árnyékoddal,
Nincs helyed soholt is ijesztő álmoddal.
B á r m ajd, midőn egyszer fag y lalt tetem eim H ideg földbe szállnak érzékenységeim, Nem élek közietek; de minden részeim E világban lesznek, hol vágynak eleim.
A kkor kigőzölvén vékony párácskában, Ju tv á n láth atatlan testek csoportjában, Megyek esinéretlen világok számában, Nem lankadok, csak itt, földünk határában.
A kkor e sár-darab, m elyet kedveltetek, Nem lészen, B arátim ! ekképen közietek, H anem sok form ában repdesvén veletek, Füven, fán, virágon lészen előttetek.
íg y m ikor egy porszem, ki szelek szárnyain Messze rag ad tato tt tengerek p artjain , S fagyos fellegek közt éjtszak havasain, V égre leszáll, s nyugszik H y b la12 virág ain ; Íg y tám ad hívságos v áras omlásából
K is gunyhó, k it gazda font gyenge fűz-fából, íg y lészen Orczynak örsi lakásából
Szép templom, mely épült Múzsák m alasztjából;
íg y m úlik el P h ry n é bujaság kertjével, H alálos cupressus13 gyászos seregével, Bénövi vad fáknak sűrű gyökerével, íg y h anyatlik Bécs is veszett erkölcsével.
íg y — De m ár elhagyom hosszas verseimet, Szabad szókban küldöm többi re n d e im e t...
14. A Békességhez.
Ó hajtott Békesség! ki nyájas orcáddal N yugalm at parancsolsz dicső koronáddal, Nem zeteknek intesz olaj-ágacskákkal,
S e földnek pihenést szerzesz szent m unkáddal;
B éhunyja szavadra Méduza1 szemeit, Nem önti világra Cocytus2 vizeit,
S nem n y ú jtja katlanba kárhozott m érgeit, H ogy abba m árthassuk halál eszközeit.
Az egyenetlenség emberek szívéből K itér királyoknak tántorgó székéből, Nem nyerhet m ennykövet Ju p ite r kezéből, Sem pusztító h a d a t poklok fenekéből.
Elűzted régenten Simois3 partjáról, A zután végezvén nemzetek sorsáról, Bölcs rendelést tettél V estának4 lángjáról, S most m yrthusok nőnek Ilio n 5 ham váról.
De onnét hová tűnt'! hol k ív án t p u sztítást1?
H ová taszította a kegyes Éneást?8 Micsoda mezőkön parancsolt vérontást?
Mely vad nemzeteknek íg ért jó vándorlást?
E föld akkép látta bujdosni fiait, V alam int tengernek felzúdult habjait, K ik elhagyván messze N éreus7 p artjait, E gym ást űzik, s tolják dagályos halm ait.
Végtére elsüllyedt gályáknak kincseit K ivetvén, terhelik! T riton8 fövényeit, Legeltetik vélek Nazamon9 szemeit, S mások veszélyével táplálják népeit.
E nnyi ínségek közt, ily nyom orúságon S ürget m aga sorsa kit-kit e világon;
M íg egy nemzet kapdos városi hívságon, A m ás nyilat készít fene pusztaságon.
Tudod, ó Békesség! meg nem gáto lh attad Sándor dicsőségét10 nem tartóztathattad, M ívelt mezeidet héjában m utattad, S Múzsák tem plom ait hasztalan sirattad.
Elindult, m int egy sas Im au s11 hegyéről, V agy éhes oroszlány L ybia12 széllyéről
S még honjában törvényt tett perzsák kincséről És szegény D áriu s tem ető-helyéről.13
A nagy csillagzatok, kik földünk forgatják, S adott törvényeket közöttök m egtartják, E kínokat reánk vagy tu d v a bocsátják, V agy ők is szüntelen egyik a m ást rontják.
Minket is megszánván, eljöttél végtére, S csendességet hoztál D una melljékére, M alasztodat adtad S cythák nemzetére,14 Am a nagy Á rpádnak vitéz seregére.
De mennyi vér folyta új örökséginket!
M int dúlta Bellona foglalt mezeinket!
Hogy hánytuk R óm ára éles tőreinket!
S hogy hagytuk el érte régi isteninket!
Egeknek m unkáji! titkos történetek!
Nemzetek sorsáról csuda végezetek!
Testvérink is K ay u g 15 p a rtjá ra érkeztek, Hol jám bor Sinestől10 más tudom ányt vettek.
Boldogok annyiba, hogy szelíd ég alatt Lakván, oly sok ínség rájok nem szállhatott, Ómár buzgó k a rd ja oda nem ju th ato tt, Sem Szulim án tüze ott nem pusztíthatott.17 Örök tavasz folyja esztendő részeit,
S gazdag h arm at szállván Sinesek mezeit,
