Ányos Pálnak.
E lhagytam m ár régen Elbe forrásait, S ide lakni jöttem Odera p artjait, íg y vezeti messze a Sas is fijait, Mikor m ár szelekre bízhatja tolláit.
Íg y v itte rég Róma Albion széllyéről Repülő hadait Tham is1 mell jókéról;
íg y Cézár F arzalnak2 véree mezejéről, Mikor Pom péjt űzte N ílus vidékéről.
Csakhogy mi F áro si3 Didónak szemeit, Melyek hódították Róm a vitézeit,
S végre láncba tették Szabadság kezeit:
Ügy, m int ő, nem féljük] babonás erejit.
Boldog K leopátra!4 m íg ta rto tt szépséged, Míg Ámor nyilában v ala reménységed!
De mely rövid, s múló lön gyönyörűséged, Mely gyászos életed, s unalm as vénséged!
De h ag y ju k e régi nagy történeteket, Melyek m egaláztak fényes nemzeteket;
P áfu s tem plom ában láth atn i ezeket, Hol ércbe metszette Vénus eseteket.
Más kút-feje van a mi dicsőségünknek, K ülönb rugó-tolla vitézkedésünknek;
Mert, ha Föld érzi is súlyát fegyverünknek, Most m ajd hasznát veszi sok szenvedésünknek.
íg y a szegény lakos, k it szántó-földéről R út égi háború elűz szérűjéről,
V agy ken-köves lángak E tn a tetejéről, Reszket, s szívdobogva szalad mezejéről.
De ha Fébue m egint kegyes arcújával M ásnap a rra teként fényes súgarával, Szántó-vető visszatér csoroszlyájával, És a kereskedő indúl hajójával.
íg y a galambok is setét fellegektől M esszehányattatván zúgó szélvészektől, Távol esnek ugyan menedék-helyektől.
De visszahozatnak csendesebb szelektől.
íg y egy tartom ányba, hol dühösségével M árs m indent dúl, s pusztít kegyetlenségével, H a egyszer eltűnik rontó fegyverével,
Megtér a békesség olaj-vesszejével.
Oh! bár a kegyesebb örök Végezések, Melyektől függenek minden teremtések,
Adnák, hogy m ostani véres versengések H oznának malasztot, s lennénk szerencsések!
B ár én, letehetvén fárad t sisakom at, K ucikba5 vethetném rozsdás pallosom at;
S M úzsáknak szentelvén hanyatló napom at, Lassan n y ú jto g atn ák P árk ák 0 fonalam at.
V ájjon! m ikor érem azt a boldogságot, Hogy, letévén minden világi rabságot, Egyedül m íveljem a szent barátságot, Mely ád nyájasság ért viszont-nyájasságotl Szerencsés, ezerszer szerencsés Ányos Pál!
K i a szent forrásból m ár annyit ihattál, H ogy a borostyánnak tövében ny u g h attál,
S a kilenc Szüzektől zöld ágot kaphattál.
Azok, akik! isszák M arosnak vizeit,7 Azokkal, kik lakják M átrának völgyeit,8 Örömmel olvassák Ányosnak verseit, S v árják elméjének jövő gyümölcseit.
Élj boldogul! — Én mindenkor különös vigasztalással olvasom verseidet. — Szeress! Költ a sziléziai hideg fenyvesek között Karács, hav. 1-ső napi. 1778.
45. [Üzenet.]
Ányos Pálnak.
P ali! ha kívánod látni barátodat, V égy pálcát kezedbe, oltsd fel palástodat, Siess — itt találod vers-szerző társodat, K i szereti múzsád s minden írásodat.
De siess, m ert regvei harcok mezejére Megint indulnom kell Odera széllyére;
A zért m úzsáidat hozd el ma estvére, H add lehess azzal is teljes örömére.
E zt futva az aranysas fogadónál. Pest 21-ik martius 1779.
46. [Ültess já zm in t...]
Ányos Pálnak.
Jó l van, ültess jázm int s borostyánt rózsával, E redj P arn assu sra Gyöngyösi lan tjáv al — Tapasztalom könnyen hangzó verseidből, Hogy ittá l Helikon édes vizeiből.
G yönyörű m ulatság szóknak festékével Képeket rajzolni Phoebus ecsetjével.
Kedves időtöltés békesség ölében K i úgy enyeleghet M úzsák kebelében;
E zer napot adnék egy oly éjtszakáért, Ezer éles pallost egy olyan nótáért!
V oltam dicsőségnek szomorú mezején:
Láttam mennyi vér foly koszorúk tetején.
Látom, nem abban áll az igaz dicsőség, Aminek a neve m inálunk vitézség.
Mely szégyenre vál ez em beri nem ünknek, M ily vad in d u latja vagyon még szívünknek!
lm nincsen békesség Londontól Róm áig;
Nincs innét Chinának roppant kőfaláig, Gyenge gát volt ez is pusztítás árján ak , E llent nem á llh a to tt Gengis1 táborának.
M it használt az erkölcs, — Confutz2 tudom ánya?
F elfordult Pekinnel,3 lett török zsákmánya, íg y bán t A ttila is egész E urópával;
A zután második Szulim án B udával:
Török s m agyar vérrel festett kőfalakon Ülsz most aty áid at gyászoló halmokon.
Ó, b ár kedvelhetnék M úzsák e helyeket!
B ár ne irtóztatná annyi vér szíveket!
Én, ki C sászárom nak fogadott zsoldosa Vagyok, e laján lo tt örök4 dragonyosa. — Tudományok sorsát csak távol szemlélem, Őket a rabsággal rem ényiem és félem!
M ert hidd el, hogy ők is több mesterségekkel,
V alam it emberek koholtak eszekkel, H idd el, titkos m érget rejten ek m agokban, Nemzeteket vesztő kovász van azokban, íg y mentek Delphosba5 M arathon térjéről, íg y a Capitolba® P h arsál mezejéről — A lcibiád,7 Caesár vas-láncokat vertek, M íg Cato s Cicero könyvek közt hevertek.
Ó, te véres Eákos szomorú té rs é g e !...
Nagy-Marton, Sopron vm. 3. dec. 1779.
47. [Scytháknak védelmök.]
Ányos Pálnak.
H a jól megvizsgálod ember boldogságát, Nem fogod feddeni Scytháknak vadságát;
Mi volt irtóztató pásztorok éltében1?
K ik n y á ja t legeltek, szabadság kertjében.
Ezerszer több rom lás van nagy városokban, M int a sással fedett törpe kis kunyhókban.
K ét öl vastagságú szörnyű kőfalaktól Fél az ártatlanság, s távozik azoktól.
Száz rostélyon által nyögve sóhajtozik, Sövénnyel font kertek közé kívánkozik.
Ne dicsérd te nékem a szép palotákat, Folyosókban m üveit szegény violákat, P arlagokon szedik a legszebb rózsákat, Erdőkben tisztelik a kegyes n im fá k a t L áttam én Racinnak Ifig én iáját,1 De inkább szeretem Tassus A rm id áját,2 Sokkal inkább annál Chloris3 k alyibáját, Hol ketten kötöttük Vénus bokrétáját.
Távol tőlem, távol tündér-m ulatságok, Pénzzel v ett örömök, ám ító hívságok!
Szédítő iunepek, d rága bolondságok, —
Más völgyekben laknak a víg n y á ja s s á g o k !...
1779. december 29
1 . • -
-79
48. [Barátja fölszentelésére.]
Ányos Pálnak.
Mire kényszerítettél B arátom verseddel, Mely bánatot vettem m ár két leveleddel.1 Sok volt — s ily próbára tett hív barátságom Ezerszer átkozta m ostani rabságom.
Ó bár a fájdalom , mely b írta szívemet, Hogy a sors oly távol szakasztott engemet, B ár ő lefesthetné búm nak szörnyűségét, S elédbe tehetné minden nehézségét.
M iért az-időben, midőn Istenednek Első áldozatot n y ú jto ttá l Egeknek, Nem engedték nékem azon oltár mellett Repdesve szent lelket látni fejed felett;
Egyfelől aty á d a t leborult orcával, Egekre felemelt reszkető karjával, Másfelől anyádat templom közepében Ném ult testvéridnek gyászos seregében Áldani rettegve s félni az atyától,
K i m egfosztva házok legszebb v irág játó l;
Lakodalm i pompa néked és idvesség, De nékik áldozat s örök keserűség.
Nem látnak ők soha tőled u n o k á k a t!...
Ó, ja j nem számlálom többi keserveket, Melyek ostrom lották szülői szíveket, Elegyes volt, tudom, fájdalom örömmel S érzem is, ha számot vetek jól szívemmel.
Dicső dolog és szép Istennek szolgálni, De keserves, midőn világtól kell válni.
Jobb volt h á t énnekem a szomorú pom pát Nem látni, barátom lelki lakodalm át.
Ó ti, kik régenten Ceres tem plom ába2 V oltatok av atv a szentelt titkaiba, K ik a régiségnek mesés árnyékában Felejtve nyugosztok idők hom ályában,
Az örökké fénylő napnak szent tüzétől M ár m ost tisztult lelkek testetek tüzétől, M ondjátok meg nékem Ceresnek szentségét És ő papjainak főbb kötelességét.
V agy nem — hallgassátok halandók m u n k á it!..
Ezek mindazonáltal hivatalodtól el ne irtóztassanak, szolgálhatsz azért hazádnak, nemzetednek s barátaidnak is.
Élj boldogul és azok számában tarts meg engemet is.
Nagy-Marton, 1780. April 25.
49. [Biztatja bús barátját.]
Ányos Pálnak.
E lhagytad h át im m ár M inerva szállását,1 M átyus-földin2 ülöd szerzeted lakását?
Ott, hol én régenten Zobor tetejéről L antom at pengettem Chlóris szerelméről.
Nem tudtam , hogy te most E lefán t völgyében M ajorkodol szent P ál rem ete nevében. - Ó gyönyörű mezők, kies m ulatások!
Boldog remeteség! Szerencsés lakások!
Csavargó N y itrán ak csendes szigetjei, Szelíd Pom onának term ékeny kertjei!
Ott ül egy halandó nádas fo rrás mellett, Borostyán-koszorú lebeg feje felett, lm jön egy istenség, látom járásáró l, M ennyei m osolygás repül ajakáról.
M egnémul az ifjú, bo ru l tiszteletben, S íp ját lábaihoz teszi rém ületben.
Mely m éltóság ragyog szent tekintetében, Mely dicső alkotás egész termetében!
K i vagy? — így szól végre — kinek éneklése S ípjával epedez, s idehív nyögése?
K elj fel, b á tra n folytasd tovább panaszodat, Kedveljük hazádért hangzó hív szavadat.
Ezzel az Istenasszony eltűnvén, a bajmóczi völgynek minden patakjai, melyek a Nyitrába sietve hömpölyögnek, siralmas könnyekké változnak. Az erdők és kősziklák látha
tatlan lakosa fájdalmas szózattal tölté el a szomszéd völgye
ket, az ifjúnak szíve mély gyötrelembe borult, akkor szent ájulás s elragadtatásai között Ányos így kezdett énekelni, így jövendölt:
M agyar birodalom felsőbb oszlopai, Püspökök, nemesek, ország csillagai, Mely retten tő gyászban látom szíveteket, B írja h á t fájdalom nemesb nemzeteket.
V ágynak olyan népek, kik még királyokat Valóban siratn i tudják hazájokat!
N yilván még azokat rabság undoksága Meg nem fertéztette u d v ar álnoksága, Be még nem tu djátok egész árvaságtok1, Nem érzitek lassan érkező rabságtok.
Mostoha szülöttje kedves anyátoknak Lesz, ha nem vigyáztok, váza hazátoknak.
M it használ szabadság lelkiismeretben, H a lábunk s kezünket verik vas-perecben.
Ó ti, kiket L uther s K álvin pártolása E lvitt, ne legyetek hazátok rom lása!
Je rte k és szabadság dicső oltáránál öleljük meg egym ást Istv án oszlopánál.
Akkor a magyarok felkiáltván, maguk közt olaj ágat emelőnek, Ányosnak pedig borostyán-koszorút küldőnek. Isten veled, édes b aráto m !... Bécs, 17. jan. 1782
50. [A háborúskodás ellen.]
Ányos Pálnak.
A lig indultának el hozzád rendeim,
Hogy m ár önként kezdtek szökdösni verseim, Levevék fejem ről Múzsák sisakomat
És kezembe nyujták szomorú lantom at.
6
Gyászos sikoltással töltvén el szívemet Véres tengerekre fo rd ítták szememet.
Ó! mely szörnyű képek eveztek előttem!
Mely rettentő gyilkos partokra vetődtem!
L áttam A frikának égő fövényeit Hol szom jú szerecsen Z ayra vizeit1 H örpöli, s árnyékot keresvén m agának R ab ja lesz erősebb fene szomszédjának.
Szerencsétlen zsellér, boldogtalan nemzet, K it zsidó vásárol, és járom ba vezet Száz ölnyi kötélén, fa-guzs a nyakokon, H átra-kötött kézzel vas-béklyó karokon, E gym ás u tán sorba h a jtv á n h ajó jáig Nyereségre hozza G ibraltár partjáig.
O tt a fösvény Anglus, H ollandus társával Vetekedik szegény foglyoknak árával.
Megveszik, s elosztják messze szigetekre Dohány- vagy mézt adó nád-mívelésekre.
Kegyetlen gazdagság! iszonyú liívságok Ezek, kit követnek ily szörnyű rabságok.
F o rd ítsd el szemedet e kínos képekről S ezeket okozó bűnös nemzetekről.
Reánk jut, meglátod, még e sors idővel, Ne legyünk h á t büszkék e kicsin erővel.
Elébb N ílus m ellett kezdte birodalm át, O nnan tovább vivén erőszak hatalm át Im m ár m egkerülte földnek kerekségét.
Ó! bár itt érhetné m indörökre végét!
B ár itt a nemzetek eltörvén vesszejét Lábokkal tapodnák örökösen fejét!
De m íg e történnék, k érjü k a M úzsákot, Intsék a világot és a koronákot,
M utassák meg nékik e föld kicsinségét S ily rövid élettel halandók ínségét.
Mert nyilván Terem tőnk oly kevés napokat Adott, hogy legalább élnénk boldogokat.
Mely dühösség tehát fegyverben öltözni, S anyánkat, e földet vérünkkel öntözni, Büszke fejedelmek bűnös kívánságát Ingyen védelmezni királyok hívságát!
Szerencsés tolvajok régenten p rédára Szoktatták társokat világ rom lására, A bátor és serény v á rh atta ju talm át S legalább oszthatta bajnoki hatalm át.
Nem így tolvajkodnak m ár most a királyok, Sok száz-ezer embert fenyeget pálcájok, Szem fény-vesztő titkos erőnek láncával Megkötvén, játszanak jobbágyok sorsával.
E fegyveres rabok annak intésére K irohanni készek országok széllyére, H alálra sietnek, nem tudják, mi okból, Szegények kikelnek házokból, honjokból.
Készek a rra vinni rontó mennyköveket, Melyre u ta sítjá k szegődött kezeket.
Ily had nem esméri m ásról ellenségét, Nem is ébresztheti egyéb dicsőségét, Hanem, hogy más színe vagyon ru h áján ak Vagy tetején m ás sas lobog zászlójának.
A m ott m íg királyok együtt vacsoráinak És puhaság k a rjá n kényekre sétálnak, Húsz-ezer érettek lesz halál prédája, Melyet midőn megvisz a h ír trom bitája, A fene m éltóság büszke palotába Ezer gyertyák között villog trónusába.
6*
L áttalak ilyenkor, u dvari cselédek, M int régen Susába2 szoktak a heréitek, M eghallani s porban szegezett homlokkal Templomban a k irály t áldani papokkal, Töm jént gy ú jto g atn i földi bálványoknak, S szentségét így törni a szent oltároknak sat.
Isten veled, kedves barátom, verset kívántál, verset kül
dök — talán illenek az apponyi fedetlen ó-kastély tetejére — többet most nem írhatok. — Élj boldogul! —
Nagy-Marton, Sz. György havának 20. napján, 1782.
51. Barcsay báró Orczynak,