A Comminge fordítójának.
Vettem, Piladesem ! M úzsádnak zsengéjét, Tudd meg h á t irá n ta B aráto d elméjét.
Comminge keservét ném etül olvastam , H ogy m ag y aru l nem szól, azon csodálkoztam, Avagy nem lehet-e nyelvünkön jajg atn i, V agy pedig szeretőt szívesen s ira tn i1?
Mi van szebb a sógor1 csikorgó nyelvében, M intsem kom ám -uram 2 édes beszédében?
A régi vad szászok rú t erres szavai Sértik füleinket idétlen hangjai.
Hidegebb országok durcás nemzeteit H ag y ju k el, B arátom ! h agyjuk el verseit.
Szedjük ki közűlök a drága-köveket, S ékesítsük véle, ha lehet, nyelvünket.
H a nap-kelet felől szárm aztak eleink, Apollóhoz közel szebbek h át verseink.
S irassuk meg szabad Gyöngyösi M úzsáját, Hogy most nem írh a tta bús C arichliáját.3 Az akkori hadak félelmes zászlói
M indenütt lobogtak, m int M árs jelt-adói.
A N im fák rejteztek kő-sziklák odvábán, Gyöngyösit elhagyván m u rán y i várában.
De még is olvasván éretlen m unkáját, H a nem szivelnők is m agyaros nótáját, Látszik, hogy kóstolt volt Pegazus4 vizéből, H ogy szeretet érzett Kem ény szerelméből.5 S ahol szabadosán fo ly tatta meséjét, Látszik, m ennyei tűz táp lálta elméjét.
De mely nehéz légyen vitézi versekben Írn i, m egváltották sokan életekben.
M egm utatta Máró, ki sok esztendőkig F arag ta D idóját, m íg vitte felhőkig.
Akkor is H om érus roppant forgácsai
L ettek m unkájának legszebb oszlopai.
M ennyi szélvészektől hányatott sa jk á ja Tassusnak, m íg p a rtra ju to tt A rm indája.
A szerelmes versek, úgy tetszik, könnyebbek, S a m egterhelt szívnek olykor kedvesebbek.
Ezekkel hirdette kerített völgyében Petrárka® szerelm ét h ajd an i időben.
Ily versekkel h a jtja L ázár7 szép bik áját A szűz elejében, kezdvén F lo rin d á já t:
S téged is ültetvén a n y ájas m arh á ra K öltség nélkül viszen M adrid látására.
E kopasz H om érus olykor szunnyadozik, De mégis elm éje m ost sem fogyatkozik.
Sőt, ha gyalakúti híres forrásából Iszik, vagy drassai rózsa-szín borából, Látszik ugyan, hogy kezd őszülni M úzsája, De még azért kedves és vidám arcája.
A szegény K ohári8 setét tömlöcében Szép verseket koholt képzelt szentségében-.
H a egyebet nem n y ert könyörgő lantjával, Legalább ösztönöz jeles példájával.
Iliéi9 Torquatus szép fordításában
M egm utatta, hogy van ész m agyar agyában, És hogy nem kell élni kölcsönözött szókkal;
Igaz, hogy sok helyen m ag y ar erőszakkal, És az értelem től olykor elcseppenvén A papokkal útaz sebesen ügetvén.
M ondják, hogy Orczynak titkos szekrényében A Múzsák rejtettek kincset szegletében.
A vitézi versek ösvénye nehezebb, S a szóki m éltósága sokkal szükségesebb.
I tt a folyó-vizek távúi büszkélkedvén, S mások mélységével titkon nevekedvén, Lassan höm pölygetik arany-fövenyeket, V agy pedig zúgással fo rg atják köveket.
л
A szónak ereje változik ellenben, És szerelmet jelent minden e versekben.
A kis patakocskák lassú suttogással,
Hol nyögnek, hol pedig vágynak sóhajtással, Hol pedig föld alá rejtezvén hallgatnak.
I tt m ár a Nim fák is örömest m úlatnak, És olykor öblökben rekesztvén vizeket, E gyönyörű szüzek itt mossák testeket.
A titkos m irtus-fák ott körül bénőnek, E magános helyre pásztorok sem jőnek.
A szerelem an y ja 10 m agának szentelte, T iszta szeretetét Dámon o tt nevelte, Tovább az erdőnek árnyékos völgyében Ki felel oly b átran mások személyében?
Echo11 ez, a szegény Dámont csalogatja, Ki m ár szeretőjét rég nem találhatja.
A fák ra leírta okát keservének, K érvén, hogy tüzével betűi nőnének.
H a Chloris kegyetlen: ide hozd sétálni, M eglátod, hogy tőled nem kíván elválni.
De térjünk, B arátom ! vissza Commingére, És a sírban szegzett ritka szerelmére.
Lássuk, hogy áztatja könyvekkel ham vait, H alljuk, hogy bocsátja Istenhez szavait:
H ogy viszi fájd alm át fényes zsámolyához, És hogy esik vissza koporsó lábához.
Tudod, hogy németül többet nem tanultam : Mint am ennyi kevés, a rra is szorúltam : Mégis verseidet midőn elolvastam, Ilyen esméretlen szavakra fakadtam .
36. [Gazdálkodva éljünk.]
Bessenyei Györgynek. * Azért, kedves Gyurim , ne vegyed rossz néven, H ogyha azt javaslom , hogy határod légyen;
5
Ezt az igazságot m agam tapasztaltam , Midőn h a tá r nélkül tágon kóboroltam.
Jó néha Lorenzo1 társaiv al lenni,
Jó olykor szép szűzzel lenni s táncba menni.
Jó gyakran a lelket földre szállítani, S m int a kis gyerm eket vezetve járta tn i, Jó néki á rta tla n játékokat adni,
Melyektől végtére meg szokott fárad n i S egykevés ideig bölcsőbe kérezvén Nyugszik, játékain álm ában nevetvén.
H a nyílódnak tegzét csak felhúzva tartod, Rúgó erejének ham ar k á rá t vallód.
Az elmének tüzét kémélleni is kell.
Tüzet hogy gerjesztne a szolgáló reggel, H a azt vigyázással estve el nem rejtné S m ás-nap friss szikráit ham uban nem lelné?
Gazdálkodva éljünk azon kis szikrával, Melyet Prom etheus lopott2 nagy m unkával, S még m áig is fizet szaggatott m ájával, M ert ha nagyon meggyül, k á rt tész a lángjával.
Patai kunyhómban, 15. Febr. 1772.
37. [Kedvezzenek mások a M úzsának...]
Bessenyei Györgynek.
Fortissimus ille est
Qui promptus metuenda pati, ei cominus instent,
E t differre potest. Lucanus.
Nem tudom, m it gondolsz, Gyuri, levelemről, S ítéleted szerint küldött törvényem ről.
Nem szabok én törvényt; hanem a barátság Azt írá, hogy olykor hasznos a m ulatság.
A szegény m adarász félte nevekedik, H a a sólyom -m adár égig emelkedik, Mivel p réd ájáró l könnyen felejtkezik
S a m agas felhőkben el is tévelyedik;
T ársait elhagyván oda ju t tollával,
Hol szép H ajn al nyugszik aggott T itánjával,1 Onnét az Estvének nagy tartom ányain, Délnek és Északnak roppant országain Repít, és olyan fenn viszi repülését, H ogy nem végezhetvén m agas tévelygését S zárnyát öszvehúzza s annyi hegyek közzül, K iket a fellegből szemlélt onnan fellyül, Egy kis dombocskára száll le véletlenül, Hol nagy fáradságán bánkódik egyedül.
A léleknek, hidd el, ilyen az ínsége, Mély vizsgálásának csak ilyen a vége;
Messze esik ő is többnyire céljától, V alam int a sebes sólyom prédájától.
Lock2 is így já rt sokszor, azért volt szomorú;
De ha néked tetszik borostyán-koszorú, Mivel bölcsődet is a Múzsák rengették És első póládat N im fák kötözgették;
H a szolgálni kívánsz szegény nemzetednek, K érlek, temjénezzél egyedül ezeknek.
Kövesd m unkáidban Linus3 testvéreit, K ik lan ttal fogták el emberek szíveit.
Tudod a syrének4 titkos énekeit, Mivel csalogatták földnek gyerm ekeit;
Ezek azt hirdették gyáva evezőknek, Hogy ők tanítói minden jövendőknek, íg y kell nemzetünket elébb hitegetni, És szép ének-szónál haszonra vezetni.
H a a lelkek egyszer haszonban úszkálnak És a h ívság között m ár u n tig sétálnak, E ljön hívatlan is ez a szomorúság, K it követni szokott állandóbb boldogság.
A ddig m agyaroknak hirdessék m unkájú H ogy ők a scytliáknak vitéz unokáji.
5
E szegelet-kövön fekszik szabadságunk, Különben bizonyos, higyjük el, rabságunk.
S ajnovits5 járm átó l ójjuk nemzetünket, K i Lapponiából hurcolja nyelvünket.
E légyen lelkűnknek tá rg y a s hánykódása, E volt barátodnak hív tanács-adása:
Félt, nehogy elm erülj vese-vizsgálásban, És elfelejtkezvén a sok ájúlásban, Eleven koporsót csinálnál magadból, M int tapasztalh atju k a szomorú Jungból.®
K á r volna, barátom , íg y eltemetkezni S hazádnak hasznáról úgy elfelejtkezni.
Ám a m agyar L őrinc7 többet tud Jungénál, Többet tu d igazán Ju n g n á l is m agánál;
De azért ő vidám s kedves társaságú, Változó, szerelmes, s kedves nyájasságú.
H a Á ttila s B úda szom orú-játékát8 M ár elkészítetted, Comusok9 hajlékát Olykor örvendeztesd T hália10 kedvével S a tréfás gyermekek szép nevetésével.
M egládd m ajd Tiszának bundás szomszédait H ogy fogják nevetni világ bolondjait;
És a kis mesterek fu rcsa m ajm osságát, K ik követni szokták franciák hívságát.
Oh szegény úr-fiak, kik azt gondoljátok, H ogy boldogtalan volt üstökös atyátok!
És im ádván cifra poros fejeteket, H ív ság ra költitek minden pénzeteket!
H ová visz vakságtok, oh ti szabad m ajm ok!
Én, ki n apjaim at harcok Istenének Feláldozván, lettem ra b ja nagy nevének, E zért meleg vérem, ezért tengek-lengek:
De nem képzem, hogy én fő-halandó légyek.
Szűnjél hát, barátom , azt velem hitetni;
De ne szűnjél azért telkemet szeretni.
Ne lankaszd tüzemet apró hibáim ért, H add buzogjon vérem de jó barátim ért.
Eljön úgyis ham ar a szomorú vénség.
Akkor tag jaim at foglalván hidegség, Amaz ajándék is a vékony rem énység E laggott testemben nem lész csak betegség.
Patay kunyhómból. 24. Marty 772.
38. [Az igazság sorsáról.]
Bessenyei György hadnagynak.
Hol Máró,1 Tassus,2 P óp3 koszorút kötöttek, S dicsőség szárnyain égig emelkedtek, Nézzük, ha találunk Gyöngyösit közöttek, V agy más m agyarokat, kik verset szerzettek.
F u ttassu k elménket T rójának ham vain, Szerencsétlen Didó4 puszta kőfalain, M enjünk elbám ulni H erkul oszlopain5 S istenfélő N um a0 gazdag bálványain.
Szemfényvesztőséghez hasonló életünk, M elyet elméinkkel m íg fel nem érhetünk, Kedves titok, de ha reá esmérhetünk, Elesik azonnal hozzá minden kedvünk.
A nyitrai mustra-piacról, 1773. május 10.
39. [Eltelik az id ő ...]
Bessenyei Györgynek.
U gyan G yörgy m it mívelsz, mibe töröd fejed, H ogy jó b arátid at így elfelejtheted?
Mit csinálsz egyedül pacsirták mezein, Bées kül-városának szoros ösvényein?
Jobb lész, töltsd meg zsebed hernáltzi fügékkel,2 S megtömvén tarisznyád n y ájas versecskékkel, Siess ide jőni barátod ölébe,
K i sokszor emleget erdők közepébe;
I t t m ajd telepedvén sebes V ág p a rtjá ra , K a rd u n k a t függesszük szelíd ju h ar-fára, S áldozatot n y ú jtv án versek istenének K ü ld jü n k ajándékot Múzsák seregének;
H add hallják Szajnának1 tudós nemzetei, M inket is sziveinek P árnássus ezűzei.
H add lássák, hogy nemcsak habos E ubikonnál2 Van oly boldog öreg, ki volt H élikonnál.3 In n ét Gömör felé M urányba repülvén S Gyöngyösi leikével titkon egyesülvén, M enjünk T árná fele Orczy kunyhójába, G yönyörű N im fáknak m úlató házába;4 Em eljük vállunkra Gráciák! gazdáját, V igyük, m int Aeneas a ty já t s fijacskáját;
Em eljük fel ötét m agyarok láttára, H ogy figyelmezzenek mennyei szavára;
M int m ikor rég Délós5 szentelt templomába Isten fú jt szózatot Sibilla® szájába,
V agy aggott Sofokles7 koporsó széllyéről S írv a írt nemzete feslett erkölcséről;
H add lássák legalább vétkes unokáink M ire céloztanak m ostani munkáink.
De te m íg elmerülsz bécsi palotákban S országlást tanító titkos zugolyákban, E ltelik az id ő ,---És így m ajdég füstbe megy igyekezetünk.
Illik, hogy Thrésia legfőbb dicsősége Légyen m agyaroknak első fényessége.
Kunyhómból, Szent György havának utolsó napján.