Orczy Lőrincnek.
Múzsám! kitől im m ár M árs biztatására E lbúcsúztam v ala Józsefnek szám ára;
Te, k it hajdan Orczy babonás la n tjá v a l O lykor ébresz[t]getett tudós pennájával, M íg én nézem G uibert1 öldöklő fortélyit S véres győzedelmek elre jte tt ösvényit É jjel is nyom oztam pislogó gyertyánál, V agy szunnyadó mécsnek dohos világánál;
Míg én M inervának szentelt n ap jaim at S vadász D iánának adott óráim at Olykor búm ba Vénus n y ájas titk a ira K ezdtem tékozlani szívek csínyaira:
Mondd meg, édes Múzsám! addig ho] m u lattál?
Ily mély-kedvűségbe, s ennyire m ért hagytál?
É bredj fel, és ú jra jö jj segítségem re, H in ts ném ely v irág o t gyászos életemre.
Hagyd, légyen e pusztán vándorló lelkem nek
B á r kis pihenése bágyadott fejemnek.
Szólalj meg, m int régen, Zobor tetejéről, Midőn hangoskodtál N y itrán ak völgyéről.
Menj lapos Tiszának nádas p a rtja ira , O tt találsz Orczynak kedves nyom aira,
K eresd fel, és köszöntsd, s így szólj ősz fejéhez:
Ó! te dicsőségnek tudós éneklője!
Ki voltál a jónak m indég szeretője:
Em berek b a rátja, tá rg y a hív szíveknek, Lőrinc! gyám ítója légy most énekemnek, Védelmezd irig y ség m érges fulánkjától, Ójjad cáfolóknak szurdosó tollától.
Érzem m ennyei tűz gerjesztő szikráit, K ik m ár g y ú jto g atják m agyarság fáklyáit.
L átom Gyöngyösinek mosolygó árn y ék át Áldani s szeretni K eve m aradékát.2 H aller László3 kikéi hideg ham vaiból, És biztató szókat ereszt ajakiból.
A Garam, Vág, M orva, D una szomszédjai, Éhezett sváboknak örökös á rja i
H asztalan öntenek K únság mezejére:
G ondja lesz Egeknek m agyarok nyelvére.
A k ár új R óm ának tekintsd o ltárait, A k ár moszka C árné rém ítő hadait, C sászárnak szüksége lészen nem zetünkre, R eá szőrül ném et éles fegyverünkre.
Nemzetek m ár egym ás fülében suttognak, M int beteg ágyában, iregnek-forognak.
íg y volt, midőn F ilep görögök ig á já t Elkészítvén, titkon m egrontá h azáját.1 íg y fog még lakolni szegény keresztyén ség,
M ert sokáig közte nem m úlat békesség.
E lértü k m ár am a szoros m értékünket, M elyre szabták E gek m úlandó létünket.
V alaniinthogy a Nap rendelt cirkalm ában
Távozik-közelget szabott h a tá rá b a n ; Midőn felleg tám ad N éva p a rtja iró l,5 S a hav as T anais vad szomszédságiról, D antzkának révjétől Azóv tengeréig, E égi Mithridates® országa széléig:
K egyetlen h áb o rú t látok mindenfelől, K irály k irá ly t üz ki ősének székéből;
M int midőn a sasok anyjoknak fészkéből K ikelvén szüléjek nevelő-helyéből,
Elébb fellegek közt k ívánnak repdesni, De midőn kezdenek végtére éhezni, K egyetlenül csapnak h a tty ú k seregére, V ért fecskendeztetnek vizeknek színére.
62. Táborból irt levélnek az eleje.
Orczy Lőrincnek.
I t t a tom pa csehek országa széléről, A zavaros E g e r1 hideg vidékéről, Hol a szósz szél fúván bércek tetejéről, É jtszakot jelenget A nnának hegyéről.2 Itt, hol setét fenyves vadas erdejében A nap alig sü th et vadásznak szemében, Nem tudom, B arátom , tá rsa d kebelében Mi tám ad egyszerre habozó szivében.
M urányi N im fáknak kedves énekei, K iktől lelkesedtek Gyöngyösi versei, Eszembe ju tán ak Orczy le v e le i. . . sat.
63. Sorsát átkozza, hogy el kellett válni barátjától, Orczy Lőrincnek.
Nem tudom, m it gondolsz ily hallgatásom ról, H ív B arát! elhiszem, álmodol sorsom ról.
H ová lettem osztán, hogy megöleltelek, S ú ti szekeredben belé-emeltelek?
I ll Méltó csodálkozni, m egvallom m agam is, S hogy így kellett esni, átkozom sorsom is:
V alahányszor oláh hangos tokájával Szomszédomban zörget litu rg iá já v a l:1 V alahányszor fá ta p ó trás2 p ártá já v a l B a tu tá t já r estve bocskoros lábával.
V alahányszor ficsór gombos ta risz n y á já t E lőttem vonszolja acélos b altá já t:
S elh ajtv án s a rjá ra kis-szarvú m arh áját, K eserves n ó tá ra fú jja fu ru g ly áját.
V alahányszor juhász g yapjas bundájában B allagván friss te je t viszen sajtárjáb an : S m egtám asztván m agát nagy-csögű3 botjában Unalm as szerelm ét fú jja dudájában.
V alahányszor cigány régi sátorából K ikelvén egy csomót csinál purdéjából:
S egyiket kihagyván tarisznya szájából Elvezeti házát nyereg kápájából.
64. Farsanggal történt verekedés Pesten.
Orczy Lőrincnek.
H aliám , H ív T árs! pesti B acchusnak csínjait, K i m egrészegítvén v áras lakosait,
B o rra l elegy vérrel okádta falait, S utcán k ín o ztatta Verbőcznek fiait.1
R út dolog! nem tö rtén t ez hajd an S pártában, Nem gyűlt ott a község dobzódó pajtában, H ogy ott, bor gőzölvén szédelgő agyában, É jjel lárm át vigyen jám bor hajlékában.
Nem vették örömnek o tt a dévajságot, E rkölcs józan szívben lelt o tt vigasságot,
A szépek szerettek vitéz ifjúságot, M int ezek kedveltek szűz ártatlan ság o t.
V alam it a szem lá t és a szív érezhet, H idd el, hogy az elég hívságot szerezhet, E m ber egyebekben b árm it is kereshet, De való örömet azokban nem lelhet.
M iért részegedik szőllőnek levétől?
M iért kezd táncolni h ú rn ak pengésétől?
Gyengeség: m ert én hív Chlórisom szemétől Százszor több hívságot érzek szerelmétől.
Á m bár nincs szükségem am a szép zsebekre, K ik et Lycurg* v a rro tt sp á rta i szüzekre:
H ogy szerelem onnét lődözzön szivekre, Mégis dicséretet h áríto k ezekre.
Jó l tudom , Vén Após! szívek gyengeségét Nem te tte csészébe azok részegségét, Szemmel segítette szív érzékenységét, És úgy készítgette főbb gyönyörűségét.
Boldogok ezerszer! kik nagy várasoktól, T ávúi v ig ad h atn ak ál-arcás báloktól, Ó jhatják m agokat R edout-palotáktól,3 S lábok nem hólyagzik M enuet-táncoktól.4 65. Elválása után társától vigasztaltatni akar.
Orczy Lőrincnek.
M it mívelsz, Boldog Agg! örsi kertecskédben?
Mondd meg, m it forgatsz m ost angyali elmédben:
Hol jársz? hová sietsz hazánknak térségén?
Talám ú jra cirkálsz Tisza ligetségén?
Állj meg, ne menj tovább: h íjd vissza M úzsádat, Vesd el gonddal püffedt leveles-táskádat.
Ideje m ár egyszer N im fák forrásából K óstoltass engem et L inus poharából.1
M ert m iolta Já n u s kettős hom lokával Új időkre n y ito tt titkos ajtajáv al, S engemet hazám nak édes kebeléből H irtelen k ira g a d t Chlórisnak öléből, M ikor a Szeretet2 B ellónát átkozta, És epedt szívemet gyászba borította, Egyfelől dicsőség borostyán-ágával, M ásfelől kegyesem h alavány arcával, Oly pró b ára tették érzékeny szívemet, Mely most is h ervasztja b ágyadt életemet.
Szörnyű szem pillantás! kegyetlen elválás!
H alál ehhez képest csak gyenge rajzolás, E ljöttem , B arátom ! — öledbe siettem — De nagy keservem et ki sem is önthettem . Tőled elválásom új sebet készített, S azolta szép napot rám nem is derített.
E lv ittem titkom at v ilág lárm ájába, Ó! bár hagyom vala Orczy hatalm ába, ö m ajd enyhítette volna sérelmemet, K ötözgette volna iszonyú sebemet.
De nem: íg y hurcoltam egyedül kínom at, lm tu d jad hát, s osszad velem bánatom at.
Az az istenasszony, k it K** tiszteltél,®
És felőlem véle fülbe beszéllettél,
Tudd meg, hogy asszonya barátod sorsának, Légy h á t hív sá fá rja legszentebb titkának.
66. Táborból irt levél jóbarátnak.
Orczy Lőrincnek.
Ó riás-hegyeknek híves oldalából, I t t iszom A lbisnak1 jeges forrásából, Hol A nhalt2 lövöldöz füstös álgyújából, S p réd áért sóhaj toz eh es táborából.
Azt vélte F ritz bátyánk,® hogy egér m ódjára E g y sajtn ak kerülvén repedt oldalára,
8
B eléfú rja m agát, s ott lesz oly sokára, M íg túlfelől talál m ás tömlő lyukára.
Nem így v an a dolog: m ert a s a jt szélében M in d járt k e ríte ttü k egy szűk kelepcében:
Visszamegy, honnét jö tt; vagy még vénségében Madzagon kínlódik gyerm ekek kezében.
N agy ringyó volt m indég a tündér-szerencse:
C salárd, és változó minden adott kincse, Azon m esterkedik, a büszkét m egejtse, S elh itt kedveseit miképen felejtse.
Nem rég vitéz D enhoff4 kóstolván jav ait, H a rc ra készítette oroszlány-karjait, A lig éré egy kis su g á r szép nap jait, H ogy m ár itt A rn au b an 5 tem etők csontjait.
Vigyázz te m ag ad ra méhes kertecskédbe, Ne ejtsen téged is valahogy tőrébe:
G yújts inkább raj-viaszt ezüst-medencébe, S küldd a békességnek-szentelt sekrestyébe.
67. [Újabb] válasz.
Orczy Lőrincnek.
M egint nem hagysz békét, ébreszted tüzemet, Igen jól esméred hajlandó szívemet:
Mely a b arátság n ak szoros kötelével, S a kilenc Szüzeknek1 titkos erejével E g y arán t vonz hozzád, és tiszteletedre V erset ír a t velem gyönyörű versedre.2 ír ju n k hát, barátom ! v íg at vagy szomorút, Anélkül, hogy várnánk borostyán-koszorút.
Nem telen fűz-fának szegény árnyékában Többször lakik öröm, m int N ap tem plom ában;
Hol dicsőülteknek szentelt oltárokat Irig y ség m ardosván fényes oszlopokat, A legnagyobb lelkek sok századok m úlva
ö rö k háborúk közt vágynak felzúdulva.
Boldogabb ezerszer! ki zab-sípocskával, Esm éretlen lakván völgyében nyájával, Nem énekelt soha fene-vitézekről, Se m ár elenyészett büszke nemzetekről, Hanem b arátján ak , vagy hív Phillisének Szentelte v erseit juhász-énekének:
És b ik -h ajra metszvén pásztori nótáját, L assan h a jto g a tta ugrándozó n y á já t;
Míg egyszer, ó Egek! mely szörnyű gondolat, A P á rk á k 3 elmetszvén e kínos fonalat, Nem m arad itt egyéb hideg árnyékánál, S P hillisnek könyveit árasztó ham vánál.
68. A táborból.
Orczy Lőrincnek.
E lm ú lt Lőrinc napja, s dinnyét még nem ettem, Se kedves O rczyninak verset nem küldöttem : Chlóris ajak iró l csókot nem szedhettem, Ily kegyetlen n y a ra t sohasem töltöttem . I t t a nedves ősz m ár hideg h arm atjáv al, Pom ónát cicázza borzas szakállával,
M ajd elillant innéd esős p alástjával, S általád a télnek Szent M ihály havával.
Nem látok én itten rozsdás gerezdeket, Se kertész kezével m ívelt körtvélyeket, V incellér nem la k ta soha e helyeket, H ideg fenyves lepi a völgyet s hegyeket.
In n ét sebes A lbis jeges vizeivel Zúgással hömpölyög síkos köveivel, S olykor pirosodván kurucok vérével, Nyegve elegyedik É jtszak tengerével.
Mi történik, Albis, m ég te p a rtja id o n ? ...
8’
69. A fösvénységről a Tiszának méregetésekor.
Orczy Lőrincnek.
H át m ár m egint indúlsz N eptún szigonyával T iszát m éregetni K rieg er1 zsinórjával!
N eveti szakállas T riton dudájával, H ogy aggódik ember vizek folyásával.
A föld nem elég m ár sok fösvénységének, A ran y t szomjiihozó r ú t betegségének:
A gyöngyöt irig y li tenger mélységének, Az ércet kősziklák hideg kebelének.
Semmi sem áll ellent nyereség árján ak , Örvényére nem h a jt ugató Scyllának, M egfogja deszkáját eltö rt hajójának, Á ltalúsz, s b ú t viszen szelíd gazdájának.
Üj gondokat ébreszt á rta tla n szívében, Idegen szükséget okoz életében,
S m ajd hívság eszközét adván a kezében, Úgy vonja m agával önnön Ínségében.
Z sibvásárra viszen m indent hajójával, P a rtró l-p a rtra mégyen csalárd vitorlával, E m b e r-tá rsá t h a jtja p iacra m arhával, A szegény szerecsent v á ltja aranyával.
K érdezd b ár a fecskét, s bujdosó gólyákat, H a lá tta k oly bűnös áruló gályákat, Melyek Ganges mellől a jám bor gazdákat Ásni láncon v itték az arany-bányákat.
H aláln ál keservesb sorsok volt azoknak, De m ég kegyetlenebb amaz indusoknak, K ik esvén kezében a spanyol papoknak, L ettek áldozati fösvény oltároknak.
Nincs o tt szánakozás, hol Isten nevében A bűn öltözködik szent hitnek képében,
S pusztító fegyverrel indúlván kezében, Színes buzgóságot visel címerében.
Mondd meg, mi jót szerzett Columb vitorlája, B erm udes2 szigeti, s Montezum3 hazája, E lesett m ár ott is a h it ál-arcája,
P énzért egym ást ro n tja keresztyén gályája.
Mégis arany-száznak m erjük ezt nevezni, Hol legnagyobb érdem sok kincset szerezni, Ilyen értelem ben meg lehet engedni,
M ivel csak ara n y é rt szeretünk evezni.
Im m ár a moszka is hideg országából K ikelvén hajókon ded ergo honjából, S boldogságát várván Ocean habjából, H alat hoz m agának H udson blatonjából.4 F e le jti nap-kelet, s délnek szomszédságát, Hol elégíthetné vétkes szom júságát, É jtszaknak íríg y li kevés gazdagságát, K ét úton követi rom lott kívánságát.
Nem szólok most a több régibb nemzetekről, Melyek m ár híresek kereskedésekről, M ajd eleget hallunk gyászos esetekről, M int T yrus s C arthagó5 lett elveszésekről.
Te m íg igazítod Tiszának p a rtja it, M íg csapokra húzod nádas posványáit, Én addig szemlélem nemzetek dolgait, Melyek véle vonják hazám at s fiait.
70. Az igaz boldogságot hol leli meg az ember.
Orczy Lőrincnek.
M egjárád, m egjárád B ácskát s a Bánságot, P én zért se k ap h attál király tó l jószágot, Feláldoztad ennek k ard d al ifjúságod,
S hazádnak, m int polgár, egész boldogságod;
Ősz vagy, görbült tested esztendők terhével M ár föld fölé h ajlik aggott tetemével.
Tekintesz a p a rtra , honnét elindúltál,
Messze van, csak álom minden, m it tanultál.
E ltű n tek a napok, m egcsalt a rem énység, Bizonyos a halál, keserves a vénség.
De mégis szép lelked küszködvén azokkal, Csillagokhoz emel fel sebes szárnyakkal, Szénakodva nézed onnét e világot,
Mely csak ígér, de nem adhat boldogságot.
In d ú lj b á r u tá n a Jap án b ó l Chynában, K eresd a re st Spanyol kincses országában,
Soholt sem találod — egyedül szivedben Lelhetd szerencsédet egész életedben.
Tudom ány, dicsőség, nagy név, kincs, méltóság, Csak füst, álom nál is kevesebb valóság.
71. A boldog vénség.
Orczy Lőrincnek.
H allom A quilónak1 fagyos siivöltését,
Fázom, s várom gróf N ord2 Bécsben érkezését, Míg te, h itt B arátom , nyilván H egy-aljánál V íg n ó tát énekelsz Bacchus oszlopánál.
T ávúi az aranyos tündér-kárpitoktól, H ívságban fetrengő u d v ari raboktól, M ásnál boldogabban töltőd n ap jaid at, Szám lálod gőbölyöd s av ú lt asztagidat.
Most sajtolsz — és talám Chlóris sem hitetlen, Érzékeny szívedhez ő sem érzéketlen.
Kedvesebb és ritkább, ha télben szedhetünk V irágot, s akkor is édest ízlelhetünk;
Örülnek a P á rk á k Philem on nevének, Kedvvel hosszabbítják fonalát éltének.
Az idő, mely siet sebes szárnyaival,
Nem hoz bút fejére tűnő napjaival.
Betegíto gondok setét fellegei Nem terhelik szívét kínok seregei.
Örömmel néz vissza m ár m últ tavaszára, S ősszel felváltozott hevesebb n y arára.
M últ idő, s jövendő, ijesztő jelekkel, Nem fu rd alja szívét m ardosó képekkel.
Csendesen él, s v á rja végét pályájának, B á tra n lép szélére nyugovó-sírjának.
Ilyen a jám bornak m indenkor jutalm a, És ha ellenkező történet hatalm a O lykor m egfosztja is érdem elt bérétől, H olta u tá n veszi nyilván Istenétől.
2. Tudományok nevelkedéséről, budai ferdében, Orczy Lőrincnek.
I t t vagyok, hol h ajd an i zokogó M úzsával Vén kopasz verselő nemzetek sorsával Játszo tt, s öszvevetvén k irá ly t jobbágyával, Szabadságról mesélt s firkált pennájával.1 Ó! m últ s következő időknek hom álya,
H alandó titk o d at hasztalan Vizsgálja, M ert a tö rtén etet ak árm in t csodálja, E seteknek ren d it mégis nem találja.
Hol dühös Ib rah im 2 szeg-paripájával, Fekete M usztafa3 tíz-fontos baltával, C suporly1 fél-m ázsát nyomó buzgányával Dőzsöltek, ott Phoebus m ulat M inervával.
Hol haragos Ali D espóti5 pom pával D ivánt ta rto tt ezer keresztyén kárával, V éres tö rv én y t szabott éles pallosával, O tt áll az Igazság mérséklő fontjával.
Ahol kényes Kadi® keresztyén rabokat S a rcra vetett, s lóért cserélt sok foglyokat:
O tt im m ár bölcseség form ál tanítókat, Természet-vizsgálók adnak orvosokat.
Gondviselő Felség! h á t így volt végezve, E zerliétszázhetvenhét lenne jegyezve, M ikor tudom ányok bujdosván rettegve, B u d á ra szálljanak fejek-felemelve?
Ügy van! így hozta ezt időnek forgása, Országoknak, szükség, légyen változása:
Nem lehet világnak egy módon állása, Ebben áll nemzetek fő-boldogulása.
J e r tehát, jó B arát! szent G ellért hegyére, Nézzünk M átyás király palota-helyére, Vessük szemünk csonka-torony tetejére, K ü ld jü n k ezer áldást M ária7 fejére.
Ne sirassuk többé nemzet rom lottságát, Nézzük fiainknak pallérozottságát, Csodáljuk rokonink sebes okosságát, V á rju k csendes szívvel bajunk orvosságát.
Pozson nevekedik, B uda roppant lészen, P ró fétán ak szava m ost tudom m it tészen, M agyar haza megnő, szent, szép lesz egészen, F ia in k jók lesznek Szencen és Cseklészen.8 Ó B uda! te játszó szerencse labdája, Gyászos eseteknek gyakori példája, K i régenten Amiál törökök prédája, Te légy tudom ányok tündöklő fáklyája.
íg y dúdoljunk mohos kő-szikla tövében, Tekintvén leendő dolgok örvényében, V árju k nem zetünknek aggott idejében, Tudom ány m it szül m ajd m agyarok szívében.
Látok m ár hegyeken acélos nyársakat, Hogy mennykő ne érjen bádogos tornyokat, Tűzi pára h a jtja a terhes hajókat,
S o drott szél g y ó g y ítja a rom lott tagokat.
Ne készülj hát, Jó Társ, kérlek, a halálra, Látd, szép század ny ílik nem zetünk hasznára, Nem szorulunk többé szomszéd tárh ázára, M ert bölcsnek szüksége nincs m ás aran y ára.
E lm úlik veszendő kincsnek áhítása, Igazságnak m egtér sebesebb járása, K it hová sors rendel, ott lesz m aradása, Nem lészen iram ló jó polgár állása.
F alu ró l az erkölcs béjön városokra, E g y ü g y ű áldozat lobban oltárokra, E la lu d t szeretet leszáll jobbágyokra, Gőgös szív m eghajlik erőtlen tagokra.
H a ra g és irig y ség több apró hibákkal E ltűnik, megegyez Bellóna M úzsákkal, Öszvekeveredik csoroszlya dzsidákkal, E g y ü tt fog recsegni duda trom bitákkal.
Többet m it fog szülni tudom ány hazánkban, Istennél van, ő lá t setét kam arákban,
Hol jövendők függvén kúcsolt zacskócskákban, K edvére omolnak halandók nyakában,
(1777.) 73. A rkadia leiratása.
Orczy Lőrincnek.
Jó l mondod, K enyeres! én is azt állítom , H ogy csak herék vagyunk, m ár régen tanítom , Ezen igazságot m ost is bizonyítom,
Confuc mestert1 azért én meg nem szólítom.
Nagyobb most az örsi bölcsnek oskolája, M int régen P látó n ak A kadém iája:2 S különben táp lálja telkem et M úzsája, M int császárnak egész könyves-palotája.
Ádám u ram 3 ugyan néha jó-kedvéből Sok könyvet kihúzván régi penészéből, És lopva k irán tv án réz-poros zsebjéből, Kezem közé nyom ott tudós szerelméből.
L áttam ott nagy M autschont4 és F ie n t5 képekben, Ceres asszonyt néztem titkos szentségekben,0 O lvastam M ahom et zso ltárit versekben,7
S Ómár im ádságit8 apró cikkelyekben.
T an ú ltam kezdetét egész régiségnek, Mesés eredetét annyi istenségnek,
K it vagy a gazdagok adtak szegénységnek, V agy pedig a papok balgatag községnek.
L áttam Minos, Solon, s L ycurg uramékat,®
H ogy a k a rta k tenni boldog m aradékat, K iv á lt ez hogy adott kedves ajándékát, Midőn osztogatta a szép lakosnékat.
Celéus fiának10 édes hagyom ánya,
Tudom, hasznosabb volt, m int M árs buzogánya, S talám m int sok bölcsnek ritk a találm ánya, Á pisnak11 is azért lön becsben bálványa.
Azt jegyzi egy régi csodálatos írás:
H ogy van e világon egy bizonyos forrás, M elyet nem vesz körűi em beri boltozás, H anem van környűle m ennyei alkotás.
A szép Á rkádia gyönyörű völgyében, K ő-sziklák h asadtak egy hegy közepében:
H ová nap nem sü th et tavasz melegében, Sem pedig a n y á rn a k gyullasztó hevében.
E kő-sziklák között sok mohos helyeken T iszta víz csergedez apró kövecseken, Mely eltévelyedvén szám talan ereken, Ú jra találkozik virágos réteken.
É jtszaki szeleknek fagylaló fúvása Nem ju t oda, hol van e víznek folyása:
O tt vagyon a fáknak örök virágzása, O tt van Pom ónának kedves m utatása.
Ezer m adaracskák fáknak tetejéről Szüntelen csevegnek p árjok hívségéről, Az egyik énekel új szeretőjéről, A más emlékezik régi szerelméről.
A levegő-égnek és helynek szépsége, Úgy az állatoknak ritk a szelídsége, S az egész vidéknek örök csendessége Jelen tik , a helynek hogy vagyon szentség D em iurgos12 véget vetvén m unkájának, S részeit elosztván föld golyóbisának, E vizet békesség csendes forrásának Nevezte, hogy lenne hasznos világának.
A királyok ide vezetik népeket,
A m ár láncok között nyögő nemzeteket, K ik, ha m egkóstolják ez édes vizeket, Azonnal elvesztik ott kem ény szíveket.
L átnál, ha sétálnál e kies helyeken, Sok vizest meztelen a puha gyepeken, K iknek m ár koszorú nincsen a fejeken, Sem p án tlik a nem függ vitézi m elljeken.
O tt mossák ném elyek véres köntösöket, Mások pedig fogván gyilkos fegyvereket, Azokból készítnek szántó-eszközöket,
Mások ló helyében cserélnek ökröket.
Azok, kik tábori föld-m érést értettek, M eredek b ásty ák at s sáncot építettek, E babonás vízből alég m erítettek, S im m ár m ulatozó-liázat m éregettek.
Sokan azok közül, kik perben borultak, S Verbőcz hom ályiban m ár meg is vakultak, Ez édes fo rrásn ál midőn m egtisztúltak, Még onnét P a rn a ssu s felé elindúltak.
L átnád ott m ódinak13 első eredetét, M ert ham ar inegúnván m aga öltözetét, K i-ki m egkívánja szomszédja köntösét, S leibeiért ád dolm ányt és p lu n d rá é rt m entét.11 Nem szólok arca, fő s haj m íveléséről,
E gyik hogy veti el kalp ag ját fejéről, H ogy oldja csim bókját15 a más üstökéről, S hogy metszi bajuszát a jak a széléről.
H át m ég az asszonyok sok-féle ru h á já t E gyik a m ásiknak hogy adja szoknyáját, Ez nyakába veti m ásnak v erd ig ály át,18 Amaz kis papucsért elrú g ja csizm áját.
N agy tito k e fo rrás: de hidd el, B arátom !
N agy tito k e fo rrás: de hidd el, B arátom !