• Nem Talált Eredményt

Külkereskedelmi forgalmunk az 1937. év első kilenc hónapjában

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Külkereskedelmi forgalmunk az 1937. év első kilenc hónapjában"

Copied!
11
0
0

Teljes szövegt

(1)

l 1. szám

millióra becsültl) _— magyarságának csupán sze—

rény töredéke. Mindenesetre azonban azoknak a ha- zájuktól távol élö véreinknek lélekszámát nyujtja, akiknek nyilvántartása, valamint életsorsuknak fi—

gyelemmel kísérése és lehetö támogatása elsőrendű és aránylag a legkönnyebben megoldható hazai fel- adat

Magyar szempontból figyelmet érdemel

hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adatköz- lése szerint az 1930 körül külföldi lakos magyar

még,

honosok 55—%-a találtatott Amerikában, 44'9%-a pedig Európában (élt. Országonkint legnagyobb hányaduk: 46'5%—uk az Amerikai Egyesült Álla-

1) V. 6. vitéz Nagy Iván dr.: A magyarság vi- lágstatisztikája. A Jancsó Benedek Társaság kiad—

ványai. 11. Budapest, 1931.

——981— 1937

moknak volt lakóJa; aránylag nagy még Kanadá- nak (8470), valamint az utódállamoknak, 11. mi

Cseh-Szlovákiának (12'3%), Ausztriának (7'9%) és Jugoszláviának (8'1%) a részesedése is.1) Ezek a számok önmagukban is éppen eléggé tanulságosak.

Mindebből és az itt nem taglalható egyéb részlet—

adatokból tehát az is kitűnik, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kiadványa nemcsak nemzet—

közi nézőszögből jelent úttörést, hanem csaknem elkerülhetetlen hiányai és fogyatékosságai ellenére magyar szempontból is komoly figyelemre tarthat

számot. Th. L. ar.

1) A romániai, argentínai, stb. adatok hiánya természetesen a felsorolt összes arányszámokat va- lamivel a valóságosnál magasabbra torzítja. (Ar- gentina ugyan közölte idegen állampolgárainak végszamát, de országonkinti részletezés nélkül.)

3 a KERESKEDELEM Es KÖZLEKEDÉS e

Külkereskedelmi forgalmunk az 1937. év első kilenc hónapjában.

Le commerce exte'rieur de la Hongrie pendant les 9 premiers mois de 1937.

Késmné. Pour [es 3 premiers trimestres de 1937, les importations représentent 344 millions de pengős et les exportations 43232 millions, par suite de guoi notre balance commerciale accuse un excédent de 882 millions, dépassant chacun de ceux notés pour cette partie de ltannéc depuis le démembrement de la Hongrie.

Par rapport a la méme période de l'anne'e derniére, les importations ont monte' de 222 mil- lions de pengős (-i-6'9%); les exportations, de 72!

millions ($20%). Les chi/Tres ne donnent pas a cucc seuls une idée nette de Ilaccroissement de [lim—

portation. Il faut savoir aue, tandis one pen- dant les 9 premiers mois de 1936, la Hongrie a du importer 21.221 wagons de mais pour 23'2 millions de pengős, elle n'a pas eu besoin cette arme'e de mais étranger, de sortc gulelle a pu importer, au lieu de celui—ci, dyautres articles. No—

tamment, ayant de ce fait une disponibilite' de 4511 millions de pengős, elle lya affectée en partie a augmenter en (]uantité (importation, en partie

a faire face a la hausse survenue pour presgue tous les produits étrangers nécessaires.

Les bois bruts et ouurés représen—

tent exactement les Ils (43'4 millions de pengős) de la valeur totale des importations. En augmentant (importation du bois de chauffage, on a épargné sans doute nos íotéts; llaccroissement des achats de bois ronds et sciés indigue (luc le bátiment avait plus de travail gue l'année derniere:

fait favorable a notre vie économiaue. Les guan—

tités de coton brut importées par l'industric textile accusent une diminution de 10% sur les chiffres de llannée derniére; elles sont á peu prés égales a celles de fibres artificielles (]ui, selon une décision prise a Ia fin de 1936, doivent étre mélangées avec le coton a mettre en oeuvre. Cette diminutíon de 10% représente 218 wagons, et pour le succe'dané appelé fibre artificielle les importa- tions ont augmenté a peu prés dlautant. Les importations de fils de soie artificielle ont monte

de 1470; celles de jute brut, de 80"o. Nos ionde—

ries ont augmenté l'importation de mineral de fer et de coke. Ijindustrie lourde a, en raison de dilficultés d'acguisition, importé une guantite' de fonte et ferraille représentant environ la moitíé de celle de l'épogue correspondante de l'année derniére; mais elle a consiude'rablemcnt augmenté [importation (le métaux bruts.

Un constate encore, pour limportation, un accrois—

sement en général considérable (les (luantite's de peauw brutcs et de caoutchouc brut.

Il en est de méme des pelleteries appre—

te'es et des automobiles; laccroissement y est sans doute a celui de la capacité de con—

sommation intérieure. Parmi les grandes matieres premiéres étrangéres achetées par la Hongrie, il faut mentionner encore lllzuile minérale br ate, pour laguelle les importations ont dími- nue' de 17% par suite (ltobslacles de politigue com—

merciale surgis a llégard de la Roumanie dans la premiere moitie' de ltanne'e.

Les exportations montrent, si llon com—

pare le Ier semestre avec le ftc trimestre, des fails pour une bonne part contraires. Pendant le pre—

mier semestre, Peacportation, gráce a la bonne récoltc de l'anne'e derniére, augmcntait pour les produits de terrcs Iaboure'es (fronient, seigle, mais), accroissant considérablement l'excédent de la ba- lance commerciale, tandis gutelle diminuait no- tablemcnt (Iuant aux animaux de boacherie et de trait et aux produits animaux, pour Iesauels elle était (le'íavorisée par la hausse des prix intérieurs, trop élevés pour nos clients étrangers. Par contre, dans le 3e trimestre, elle aagmentait justement pour ces derniers produits, compensant en auelaue sorte la iorte diminntion (les exportations de produits de terres laboure'es, dueála re'colte défavorable de [lanne'e en cours. Voila poarguoi pour les 3 pre—

miers trimestres, grace aux résultats favorables de la premiere moitié de l'anne'e, la valeur totale de nos exportation; de [rornent n'est gue de 6'2 mil- lions de penyős au—dessous du chi/frc correspon—

(2)

1 1; szám

dant de 1936, guoigue ces expartations aient baissé pendant le ő'e trimestl'e de 271 millions de pengős.

Les exportations ont monté de 15'4 millions pour le seigle et de 122 millions pour le mais; ces augmentations ont eu lieu en majeure partie égale- ment pendant Ie premier semestre. Par contre, l'accroissement de 5 millions de pengős note' pendant les 9 premiers mois de cette année pour les ea:- portations d7anímaux de boucherie et de trait est au fait gue dans le tte trimestre les ventes y ont fort augmente', dépassant de 4'2 millions de p. celles de la méme période de [*année derniére.

Les exportations de viandes fraicltes et préparées ont baisse' de 11'6 millions de p., et celles de saindoux et de lard de 47 millions de p., le 3e strimestre ayant compense' en partie la regression survenue pendant le Ier semestre. Nos ventes de plumes, díoeuis et de conserves de viandes ont été lavorables pour nous pendant les deux périodes cnvisage'es de cette année.

Pour les produits de Ilindustrie agricole (malt, farine, sucre, alcool), llexportation eut en général pendant les 3 premiers trimestres de bons résultats. —— Ouant aux autres industries, les exportations ont, par rapport aux chi/fres cor- respondants de llannée derniére, augmente' de 6-6 millions de pengős pour les demi—produits et de 215 millions pour les objets fabrigués. Ces augmen—

tations ont été dues en premier lieu au progres de llexportation de tuyaux en fer forgé, de machi- nes motrices, de pelleteries apprétées, de tissus el sacs faits de jute, de blouses brode'es.

Dans le commerce extérieur de la Hongrie,

c'est l'Allemagne gui occupe a présent Ia premiere place. Apres elle, viennent, sous ce rapport, IlAu- triche et Fltalie. La part globale de ces 3 pays y représente pour la période en guestion 52'9á%

contre 51'G8% l'année derniére. Pour cette période-

Alá, notre balance commerciale est excédentaire a

l'égard de chacun de ces pays, accusant envers eux un emcédent montant au total ;; 61'5 millions de pengős (contre 36'8 millions en 1936). Dans notre commerce extérieur, Ilensemble des pays de 'la Petite-Entente a figure' cette année pour 14'11%

(l'anne'e derniére, I7'40%), et notre balance com—

merciale se solda pour chacun díeua: par un deficit, représentant au total 28'7 millions de p. (contre 40'8 millions llannée derniére).

Ouant a POuest européen, notre commerce extérieur a diminué a regard de deux importants clients, la Grande-Bretagne et la Suisse. A cause de

——982— 1937

cela, a [*égard de ces 2 pays, ainsi gu'enoers la France, la Belgiaue et la Hollande, pendant les 3 premiers trimestres de liannée en cours, notre

balance commerciale accuse pour Fensemble de ces pays un excédent représentant seulement 21 millions de pengős, contre un excédent bien plus fort (34'5 millions) l'année derniere.

Avec les Etats-Unis, notre commerce a été fauorable. Envers eux, nos achats ont le'gérement diminué et nos ventes ont fort augmenté. De sorte aula I'égard des Etats—Unis, le deficit de notre balance commerciale nya été gue (Penviron 800 mille pengős, contre 8'1 millions lianne'e derniére.

*

Az év harmadik negyedében a világ—

konjunktúra fejlődésének folyamata meg—

lassúdott. A jelenlegi konjunktúrában vol- tak időszakok, amikor a válság idején be- hozott termelési és áruszállítási korlámzá—

sok egyes cikkekben, különösen a nehéz—

iparban, nyersanyaghiányt idéztek elő.

Most pedig az ellenkező folvamat játszódik le: a nagyobb szükségletnövekedésre be- állított termelő apparátus, amikor a szűk- ségletekhen jelentkező emelkedés csekély, nem tud azonnal hozzásímulni a tényleges igényekhez —ame1yek különben sem mér- hetők le teljes pontossággal —— s így egyes cikkekben túltermelés következik be. Ennek következtében viszont e cikkek árai vissza—

esnek, ami mind a közvetítő kereskedelmet mind az ipart a vásárlásoktól való tartóz—

kodásra bírja, úgy, hogy ezeknek készletei kerülnek piacra, illetve fogyasztásra: így azonban a látható készletek növekednek s az árszínvonalat egyre jobban leszorítják.

Hogy egyes fontos ipari nyersanyagok árai, amelyek m—aximumukat az idei már—

cius, illetve április hónapban érték el, mi—

lyen áresérst szenvedtek, erre vonatkozóan a következő összeállítás ad nagy vonalakban tájékoztatást, megjegyezve, hogy az index- sor alapja az 1937 március 30-i árszínvonal:

, , , 1 9 3 6 1 9 3 7

Árumegnevezes Penzegyseg

-, IX. 28. ! xn. 30. m. 30. ! VI. 28. ! IX. 30.

Nyers pamut') cent 1247 1304 1525 1270 846

Index 82 86 100 83 55

Nyers kaucsuk ?) penny 7 11/16 10 "/,6 13 M, 9 V,, 8 %

Index 57 80 100 72 63

Réz ") aug. font 3942 4852 73'13 56'45 47'25

Index 54 67 100 77 65

Ön 4) . . . ,, ,, 200'25 233'25 293'75 25563 24475

Index 68 79 100 87 83

Ólom 5) . , ,, 18'——— 2792 31'30 23'90 19'25

Index 57 89 100 76' 61

Horgany 5) . . . . . ,, ,, 14' — 19'90 3375 2250 1906

Index 41 59 100 67 56

1) New-York, font —— '*') Smoked sheet, London, font — 3) Standard, London, long ton —- 4) Straits, London, long ton —— 5) London, long ton.

(3)

11. szám -——983——

1937___

Eszerint a pamutnál legnagyobb a csök- kenés, úgy, hogy ára jóval a mult évi szint alatt alakult ki. E visszaesés oka az U.S.A., a legnagyobb termelő ország beültetett terit—

letének növ—ekedése, s szokatlanul jó idei termése. A nyers kaucsuk és a fémek ——

az ön kivételével —— szintén elvesztették a javát annak az árnyereségnek, amit ezek a fontos áruk az előző táblázat szerint ismer—

tetett egy évi időszak közepén elértek. A folyó évi szeptember 30—i árak azonban ezeknél a cikkeknél nem estek az egy év előtti színvonal mögé.

Az imént vázolt —— is hangsúlyozni kell, hogy részleges, mert csak egyes árukra ki- terjedő ————4 áresés és az ezzel kapcsolatos forgalomcsökkenés, egyéb tényezők mellett, természetszerűen kihatott a világ külkeres—

kedelmi forgalmára, úgy, hogy az a folya—

matos emelkedés, ami a forgalom összérté-

kében a folyó év első felében —— a keve—

sebb napból álló február, valamint május hó kivét—elével _— hónnpról-hónapra meg- állapítható volt, megállott, sőt visszaesés—

nek adott helyet, a Népszövetség?) által közzétett következő adatok szerint:

Behozatal Kivitel Az árufor-

_______.__ .______1H galom m-

1933- 1937— l936- 1937. dexe Hónap bun ben 1 ban ben 1929:100

millió pengőben 1933I1937

I. 5.834 6.395 5.294 6.269 35'6 408 II. 5.417 6.966 5.240 6.269 34'3 40"?

III. 5.794 7.402 5.571 7.104 36'6 46'7 IV. 5.812 7.625 5.240 7.161 356 47'6 V. 5.812 7.513 5.560 6.990 366 46"?

VI. 5.749 7.899 5.234 7.058 35'3 48'1 VII. 5.777 7.550 5.543 7.144 36'4 47'3 VIII. 5.726 7.322 5.566 6 967 361? 460 IX. 6.057 7.339 5.920 7'161 386 467

X. 6.149 . 6.195 . 39'7

XI. 6.172 6.212 3598

XII. 6.750 ! 6.658 43'1]

I—Xll, Össz. 71.049 . 68.173 . 37'3 .

I—IX. össz. 51.978 65.481 49.108 62.123 36'1 45'6

Az értékekben bekövetkezett visszaesés nem volt jelentékeny, a mult évi azonos időszak adataival szemben pedig egyenesen lényeges a javulás. Jól szemlélteti ezt a táb- lázatnak 19292100 alapra vonatkoztatott indexsorra. Hogy a visszaesésben mennyi írható az áralakulás, s mennyi a volumen—

változás rovására, még statisztikailag nem világítható meg. A Népszövetség vonatkozó indexsorai ugyanis még hiányzanak. Ren-

1) Bulletin Mensuel de (novemberi) szám.

Statistigue, 1937, 11.

delkezésre csupán az első félév adatai álla- nak a következőképen:

A világ külkereskedelmi forgalmának aranyérték- ! ár— 1 volumen—

Időszak indexe (19292100)

1936 ! 1937 [ 1933 I 1937 [ 193511937

I.negyedév. 35-5 42-71 430! 46-0182'6 998

II, ,, —. 35'8 475 430 480 838 990 III. ,, . 37 1 46"? 43'5 85'3

IV. ,, 409 . 445 919

Az 1937. évi eredményekre mindenesetre rendkívül jellemző, hogy a 2. negyedévben

1. Magyarország külkereskedelmi forgalma hónapok szerint.

Commerce cmtévz'eur de la Hongrie, par mois.

A_bellozatal alakulása az Hónap Varlattons des tmportalzons

Ma,-s 1931 [ 1932 ! 1933 , 1934i 193511936l 1937

évben, millió pengő —— millions de pengős

!

I. 432 27'3 22'3 23'1 27'5 406 280 II. 419 25'5 21'6 220 277 302 322 III. 54'4 305 260 295 298 350 379 IV. 55'7 257 227 296 322 403 41'1 V. 55? 27'6 25'4 286 315 38'8 1188

VI. 493 29-21 257 3071 237 34—71 495

VII. 465 232 252 282 31'5 36'8 41'7 VIll. 861 246 265 276 304 319 412 IX. 406 259 263 279 33'4 33'5 426

1411. 4239 2395 zat-712171 270—71391-8 3440

A kivitel alakulása az Variations des exportations

1931 I 1932 I 1933 1 1934 [ 1935 119361 1937

évben, millió pengő -— millions de pengős

1 399! 24'1 232 286 29'4 349 458 II. 411 236 257 28'8 288 412 507 III. 50-2 254 29'2 386 403 380 53'5

IV. 403 269 231 309 306 329 497

V. 446 260 28'1 265 313 31'8 48'4 VI, 423] 2751 293 29'4] 294: 373 451 VII 4104 232 299 280 319 407 412 VIII. 470 259 345 324 31'5 494 498 [X. 555 333 44'0 352 418 539 480

I—IX. 4013 2359; 2370] 27341 995—0l360-1l 4332

A külkereskedelmi mérleg alakulása az Varialíons de la balance du commerce extéríeur

1931 ] 1932 [ 1933 [ 1934 ; 1935 11936! 1937

évben, millió pengő millions de peugős

l— 3'3— 3'24— O' %— 5'54— 1'9——5'7—l—17'8 IL— 0'8— 1'9-1— 4'14— 6'81— 1'1-Hl'tH—18'5 III.-* 4'2— 5'1t 3'2—Jr 9'1t10'5t3'0t15'6 IV.—15'4-t- 1'2-1- 0'4-1- 1'8— 1'6—"7'4—1r 8'6 V.——11'1— 1'6-l' 2'7* 2'0— 0'2"7'0—l— 9'b VI —' 7'0— 1'74" 3'6" 1'3:—l— 2*7t2'6t 46 VII.—— 61 4— 47" 0'2—1— 0'4—173'9— 05 VIII 4-10'94— 1'3—l— 8'0-l- 4'8'l— 1'1—H7'5-l- 8'6 lX.i—14'$H- 7-4—1-17'7—t- 7'34— 8'44—20'4'1— 5'4

I—IX. —221 — 3'61—45'3—1—31'8l4—2t'3—l—38'3t88'2

(4)

ml 1. szám ———984—— 1937 az összforgalom, ha az az 1929. évi árak

színvonalán bonyolódott volna le, már 99

%—át tette volna az 1929. évi értéknek.

*

A magyar külkereskedelmi forgalom havonkinti alakulása, amint az az 1. sz.

táblából megállapítható, csak részben kö—

vette az általános világpiaci irányzatot: a kiviteli oldalon tényleg n'egyedévről—negyed- évre visszaesés tapasztalható. Ennek oka azonban lényegében az, hogy a mult évi bőséges búzatermés feleslegeiből az első negyedévben még 14.241 vagón, 24'8 mil- lió pengő értékben, s a 2. negyedévben

is 10.514 vagón (18'4 millió P) került ki

külföldre, míg az idei gyengébb termésből a 111. negyedév csak 4.678 vagónnal tudott kiszállítani (76 millió P). A behozatali ér—

tékek viszont negyedévről-negyedévre emel- kednek annak következtében, hogy a hazai ipari termelés folytatásához szükséges alap- anyagok általában magasabb áron és na—

gyobb mennyiségben kerültek behozatalra.

A háromnegyedév mérlege ezek után 344 millió pengős behozatali és 4322 millió pengós kiviteli. értékkel, s így 88'2 millió pengős aktív egyenleggel zárult, akkora ki- viteli többlettel, amekkorát a esonkaország ez évben tudott első ízben elérni. A behoza—

tali oldal 22'2 millió pengővel (6'9%—kal).

a kiviteli 721 millióval (20%-kal) múlta felül a tavalyi értékeket. A behozatal érték—

emelkedését az idézett számok nem fejezik ki hűen: a mult év első kilenc hónapjában 21.221 vagón tengeri behozatalára szorul—

tunk, aminek 232 millió pengő volt az ér—

téke. Az idén erre a behozatalra nem volt szükség, s az így felszabadult Összeg egyéb cikkek bevásárlására volt fordítható. Az így előálló, összesen 454 millió pengős többlet egy része az import mennyiségi növelé—

sére, más része pedig az áremelkedés ki- egyenlítésére szolgált, ami a mult évvel szemben csaknem kivétel nélkül minden cikknél fellépett.

Ami a forgalom részletes eredményeit illeti, a 2/A) sz. táblából megállapíthatóan az egész behozatali összértéknek pontosan l/a-át. 43'4 millió pengőt a nyers és meg—

munkált fa, legnagyobb importtételünk be- szerzése vette igénybe. Az egész tétel meny—

nyisége: 77 ezer vagon (egész importunk mennyiségének csaknem 1/3-a) 17% kal na-

gyobb a mult évinél. Az emelkedés a meny—

nyiség és érték szerint aránylag legkisebb

jelentőségű ide tartozó árunál, a tűzifánál volt a legnagyobb (mennyiség szerint 57

%—os), míg gömbfából 18%-kal, bárdolt és

fűrészelt fából pedig 6%-kal szereztünk be többet. A tűzifa nagyobb mérvű külföldi be—

szerzése révén bizonyára erdeink fakiterme—

lése vált kíméletesebbé, a gömbfa és a fű—

részfa behozatali emelkedése pedig az egész gazdasági életre kedvezően kiható építőipari nagyobb foglalkoztatottságra enged követ—

keztetni. Textiliparunlc nyerspamutból ke- reken 10%—kal, pontosan ugyanannyival szerzett be kevesebbet, mint amennyi mű- rostnak a felhasználásra kerülő pamuthoz való keverése a mult év végével elrendel- tetett. Ez a 10%-nyi hiány 218 vagón- nak felel meg s körülbelül ugyanennyi—

vel emelkedett a ,,műrost" elnevezése alatt behozott pótanyagok mennyisége. A mű—

selyemfonálnál 14%—os, a nyers jutánál 80%-os a beszerzési többlet. A nyers gyapjúnál 28%—os, a rongynál 13%-os a visszaesés, az előbbit bizonyára a belföldi gyapjú felhasználása tette lehetővé, az utób- bit pedig beszerzési nehézségek indokolják.

A fésült gyapjú importja a mult évivel egyező. A textiliparnak ezek a nyersanyagai együtt 467 millió pengő értéket képviselnek (tavaly 42 milliót), az egész importunk 13'6%-át, több mint 1/8—át. Vaskohászatunk részére 28%-kal több külföldi vasérc és 30

%-kal több koksz érkezett. Kohóink igye- keztek tehát pótolni azt a visszaesést, ami a nyersvasimportnál bekövetkezett. A ne—

hézipar ugyanis beszerzési nehézségek foly- tán ó3%—kal kevesebb külföldi szárma—

zású nyers- és óeskavasat importált, míg a nyersfémek behozatali mennyiségét 27

%-kal emelte. Nyers ásványolajból 17 %—

kal kevesebbet hoztunk be. Július ha—

vában azonban a magyar-román keres—

kedelmi tárgyalások eredmény—eképen meg—

állapodás jött létre, amelynek alapján tekintve, hogy Románia kereskedelmi mérlege az újabb időben kedvezően ala- kult ——— talán tényleg zavartalanul le—

bonyolítható lesz az évi 3 millió g-s meny- nyiség importja. Az idén a helyzet minden—

esetre az, hogy az első félév 6 hónapjának kereken 6 ezer vagónos mennyiségével szem—

ben a %. negyedév három hónapjában 8.600 vagón nyers ásványolaj jött be Romániá—

ból. Nyers bőrből 34%—kal. nyers kaucsuk—

ból 35%-kal nőtt az import. Papírosanyag—

ból papirosgyáraink ugyanannyit szereztek be. mint tavaly. Az egyéb fontos import- áruink között a kikésáfett prémbőr 28%—os

(5)

Á FDNTOSABB ÁRUK FORGALMÁNAK ALAKULÁSA.

VARlATlON DU COMMERCE EXTÉRIEUR DES MARCHANDISES IMPORTANTES

1936 l—lx.§'§ 1931 I—IX.

Millió pengőben—En millions de pengős Behozaia/ —— /mportaf/ons

ra ——-— öois . . , , . . . . . . . , . . . .

Nyersbőr Pmnx bruteg . . _ , . . . . . . mm

Papiros—Papim' , . . . . . , . . . . .. mm

Nyerspamut —— Colon brut

80 40 50 60

Nyersfémek Métaux bruts

Ásványolaj —- Hnilc minémlc .

Gépek —— .?lrlachines , Szén —— (fharbrm.

Selyem és selyemfonízl —— .S'oz'e et fils de soit . Kátrányi'estőanyagok ———— Teíníures déríuécs du goudnm Automobil és -alváz — Azzlomobíles et carross. [Fantomok Nyers— és ócskavas ——- Fent:: etfermille.

Vusérc _ Mineraí de for

Prémbőr, kikészített —— Pelleíeríes apprétées.

Celluloid és más műanyagok —- Cellulo'íde et autres maLartificíelles , , , . . , , . . Villamosgépek __ Machines élecn,

Nyersdohány —— Tabac brut Déligyümölcs Frm'ls du Midi Gyapjúszövet - Tíssus de Iain:

Nyersjuta —— Julie brut.

Vágó- es igásállatok — Animaux de bouchen'e el de trait

Búza __ Fromm! .

mmmms—WNw

Villamosgépek—Machínes électr. . . , . . . . . m

Rozs—Seigle ...'... m

Gépek Machines . . , . . . . . . . . . . m Vasáruk _ Oum'ages m fer . . . . . . , . . m Toll —- Plumes . , . , . . . . . . . , . . m Baromfi —— Volaílle

Tengeri —— Ma'is .

Disznózsír, szalonna Saíndoux et lami Vasfélgyártmányok —— Demi-produits en fer .

Lóhere— és lucernamag - Graínes de "§er et de lmcrne Prémbőr, kikészített Pellcfzries apprélées Friss'gyümölcs —— Fruits frais

1935

1937

Liszt —— Farina Tojás —— Omfs Maláta -— Mall

Kíkészítelt bór— Peaux olwrées Vaj, friss —— Beurre frais Bor Vin .

!

R H. de St. 1937,

(6)

2. Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1936. és 1937. év január—szeptember hónapjaiban;

Le commerce ewte'rieur de la Hongrz'e en janm'er—septembre 1936 et 1937.

A) Behozatal A) Importatwns.

Mennyiség g—ban, db-ban AZ összérték

vagy párban Érték ezer P—ben %;ában Az áruk, illetőleg árucsoportok megnevezése Egy-Ég O"""áífeáílgáí£f'ms en m;]llííígrde p. Ézá'ífíoí'f

Marchand7'ses et catégories de marchandises Umm (ős—11774"

1936 1937 1936 1937 1936 1937

leX.

7

Nyers és megmunkált fa —— Bois, bruts et oucre's . (; 6,576.547 7,700,938 33.335 43.372 10 36 1261

'lűzífa —— Bois de chauf/age. B . Ib !. ,, 848618 1,332.681 1.453 2.519 045 02?

Ebből " Dom" NYÉÉ cégíífíucíonsfteüaoeuvn É'ís m s ,, 2,5so 839 ! 3,046.117 9 325 12.468 2-90 3-53

Bárdoltésfürészeltfa- Boiséguarrisetsciés ., 3147.075 § 3.322160 22.557 28.385 7-01 8-25

Nyers bőr Peauic brutes . . . ,, 95. 0941 127.713 14.929 24.428 4'6'4 710' Papiros és papirosáruk —— Papier et articleseu pap7er ,, 602991 600 019 17.581 20.428 546 594

sPaplrosanyag — Pátes a papier . ,, 303332 301891 6.312 8.266 1'96 2'40

Ebből __ Dom Papiloslemez —— Carions ,, 37.735 412741 1.350 1.580 (l'-42 046

[1 apiros —— Papiers . . ,, 259892 203 123 9.395 10.013 291 291

Papirosáruk —— Articles 677 pap7'er . ,, 22.32 2264 524 569 016 017

Nyers pamut Coton brut . . . . . . . . . ,, 209775 188.000 21.877 20 358 6'64 5'92

Nyers fémek —— Me'taum bruts ,, 158 511 201.219 11.454 18.301 356 532

sványolaj —— Hu7le mine'ralc . . ,, 1,871.729 1,746.088 10.998 12.306 342 ?58

Ebből— Dont: Nyers ásványolaj Hm'le minémle b7'ute ,, 1.765224 l,463.020 9.684 101270 3'01 299

Gépek és készülékek —— Machines et appareils. . ,, 54.323 44.015 12.606 12.030 7392 3' 50 Szén Charbou . . . . . . . . ,, 3,369.185 4,170.962 10.231 11.969 3'18 3'48

—— . 2: .H .. " .. 9 "4 -2

— 77377; H.H"f . _ . ; 731373; 7.7 7.2;

Selyem és selyemfonál So7c et űls de8076 . , ,, 26.255 29.909 9.444 9.522 293 27?

Ebből Dom: Múselyem —— Soie artifciellc . . . ,, 25.790 29.473 8.880 8.998 274 262

Kátrányfestőany agok- Te7'77t747cs dériv. du goudrou ,, 10.033 10.970 7.182 7.696 223 924 Automobil és automobllalváz Automobiles et

carrosserics dautomobiles . . . . ,, 23.887 31.184 6.866 7.365 214 214

Nyers és ócskavas— 110wa brute de moulagc et !

fer7a7lle . . . . . . . . . . . . ,, 1,180 881 552.999 7.824 6.868 243 2700 Vase'rc " M7r7cra7 de f(r. . . . . . , 2,818.894 3,608 447 4.761 6809 1'48 1'92 Prémbőr, kikészített Pcllcteries appréte'es . . . ,, 925 1.181 4.717 6.152 1'47 [7.9 Celluloid és más műanyagok * (]ellu707de et autres

maiiews ar17/7c.. , . _ . . . . . ,, 10.285 32.014 2.572 5.064 080 147

Villamosgépek és készülékek; elektrotechnikai db—m'éw 4.190 5.871

cíkkek— Mach777es et appareüs électrigues;f1%$fl';;f 18 75 3.610 4.584 .1'12 1'33 articles éleciroícchuigucs . . . . . . . . (1 15.479 15.473

Nyers dohány —— Tabac brut . . . . . . . . ,, 10 885 12054 3.813 4.448 178 129 Déligyümölos —— Fru7ts du M7d7 . ,, 168254 157303; 4.897 4.081 1'52 1 17 Gyapjúszövet —-— 77ssus de lame. ,, 2.848 2.883 4.116 4.002 128 116

Nyers juta. —— Jutc b7ut . ,, 69.698 125740 2224 3.991 06!) [16

Vasáruk -— Ouvragcs en fer ,, 44.474 35.914 3.772 8.985 1'17 _1'16

Fésült gyapjú — Lainc cardée ,, 7.418 7.399 2.981 3 780 093 1110

Ny ers kaucsuk -— Caoutchouc brut ,, 21.057 28.405 1.922 3.334 0717) 097

Rongy Cin/70778 . . ,, 46.260 40.270 2.904 3.258 0'90 095

Gyapjúfonál —— 1778 de lame ,, 47631 4.885 2.911 8.121 (790 0'91

Pamatszovet —- Tissus de coton . . . . ,, 5.013 4.970 8.442 3.078 707 089

Nyers és előmunkált rizs Biz brut ou , _

décortigué . . . . . . ,, 128450 131496 3.457 2 973 108 087,

Technikai zsiradékok —Grm'sscs iechm'gues . ., 53.536 63.395 2.065 2756 064 080

Pamutfonálés -cérna — Fils de coton fz'ls ("7 coudre ;

(ompr7s , 12.678 8.747 3 664 2.666 114 0 78'

Olajosmmawvak — G7a7ucs ole'agiucuses . ,, 62.397 76.480 1 714 2654 053 (777 Vasfélgyártmányok —— Demiprodmts cu f(r ., 30.569 29.181 2 500 2.619 () 78 () 76"

Kikészített ből Peaua 0u7re'cs . , 1.892 1 933 1.979 2.408 0-6! ()'7(),

,. ) db—píéces 4.190 5.371( / l ,

Osszesen Total fin-WINS 18 75 227848 270151 7080 7855

? mmm l7,688.841 19,792.186 1

! 423756. 364 235 307 247

Egyéb áruk — Autrcs mamhandz'ses. . —' Fmííűfzíís még 10 823) 93.954 78.78529'20 21-45

] courants ' '

., 65135321 4389823 1

ág:—pieces 368 425 312.611'4 1 .

. p r-paires . ,a" ] . ' .

Behozatal összesen _ I777p07'tatzons totalcs . . ím,.W—trgs 617715; loni.) 3277071343336 10000 10000

courants

(; 24,202,373124,181.509

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Résume'. La valeur des importations ayant été 932 millions de pengős en mai dernier et celle des exportations, 60'7 millions, la balance du commerce extérieur slest soldée par

lió pengőt tett, a kivitel értéke pedig 558, millió pengő volt. A kereskedelmi mérleg behozatali többlete tehát az év első kilenc hónapjában 276 millió pengő. A mult

mutáraknak már évek óta tartó hullám- zása nem akar nyugvópontra jutni. A nyersanyagok közül nyerspamutból 9 ezer ni.-mázsával, nyersjutából 15 ezer ni.-mázsával hoztunk

szege több mint két és félmillió pengővel, az ex- portált friss gyümölcs pedig Il'ö millió pengővel volt több az idén, mint az elmult év első kilenc hónapjában.

A 3, számú kimutatás szerint az előző évhez viszonyítva a behozatalban a nyersanyagok aránya nőtt, míg a t'ólgyártmányok és gyártmányok aránya csökkent.. A

A kereskedelmi mérleg aktívuma pedig (317 millió pengő), ugyanez idő- szakban csak 400 ezer pengővel volt kisebb a mult évinél.. Hogy a belföld ellátását a fontosabb

Envers llltalie, laauelle a figuré pour 11'300 dans le commerce de la Hongrie (contre 10'5% llanne'e derniére), les exportations hongroises ont monté dans une tres grande

Bretagne gue Ie commerce de la Hongrie a été, cette année aussi, le plus considérable (la parti- cipation britannigue y représente 6'36% pour le premier trimestre de 1937, contre