• Nem Talált Eredményt

Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1927. év első kilenc hónapjában

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1927. év első kilenc hónapjában"

Copied!
11
0
0

Teljes szövegt

(1)

11. szám. —— 1047 1927

Tálllázatunk adatai szerinta javított te- rület nagysága tekintetében a szóbanlevő évek közül az 1925. év eredményei állanak első helyen, a mozgósított földtömeg meny- nyiségét illetőleg pedig a multévi munká- latok vezetnek.

A talajjavítási munkálatok oroszlán- részét a lecsapolások képezték. A munká—

latok során javított földterületnek ugyanis a tárgyalt években évenkint átlag 96 8%--án lecsapolások folytak; öntözési berendezések létesítése csak 3'1%-át, alagcsövezés pedig

mindössze 0'1%-át foglalta el a javított te—

rületnek.

Ha figyelembe vesszük, hogy Magyar—

ország régi területén a kultúrmérnöki hiva- talok az 1911—1915. években évenkint át—

lag 28.514 kat. hold területen teljesítettek talajjavítási munkálatokat s ezen a terüle—

ten évenkint 27648000 köbméter földtöme- get mozgósítottak, a talajjavítás terén a mai határokon belül az utolsó években végzett munkálatok eredményeit teljesen kielégítőnek kell mondanunk.

Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1927. év első kilenc hónapjában.

Commerce extéricur de la Hongrie dans les neuf premiers mois de 1927.

Résume'. Dans les 9 premiers mois de 1927, la valeur oles importations a elé de (834 millions de pengős et celle des exporta- tions, 558 millions ; par conse'guent, la balance du commerce extérieur s'est forme'e tres de'faoorablement se soldant par un excédent el importations de 276 millions 4 l7épogue , correspondante de lannée derniere le paSsif

na e e gue de 82 millions; depuis. les impor—

tations augmenterent de 27"/;., et les exportations diminuerent de ["f"/n. L'accroissement de l'im—

portation est d autant p'us digne (l attention, gue par suite de la hausse du coton brut dans le groupe darticles le plus important la formation des prix mondiaux frappera également le pays.

Au point de vue de politigue commerciale .llévénement le plus important du troisieme trimestre ele 1927 fut la mise en vigueur, le 8 amit du traite' de commerce conclu avec la Tche'co Slovaguie, aprés guoi —— ainsi gulon le prévoyait —— les importations s'accrurent 'rapidement pour la plupart oles postes dont 'la taxe fut rétluite. Gest a cela gu'il faut atlrillucr en premier lieu la vive augmenta- tion de la passiuite' de la balance commer- cia/e. ll saute aux yeux gue dans la Hon- grie agrícole au cours des deux mois parti—

culierement importants pour l'exportation agri- cole (aout et septembre), le mouvement (tu commerce exte'rieur s'cst soldé par un passif.

Clest par les inoestissements et llaccrois—

sement de l'importation oles articles de luxe gulon expligue; te plus souoent, llaagmentation

oles importatio it s. Il est indubitable gue les inoestissements auf/mentem celles-ci; guant a l'accroissement de l'iri'zportation en articles de luxe, il va toujours de pair avec l'amétiora- tion de la situation économigue. En effet, les conditions e'conomigues devinrent meilleures en Hongrie, ce gal a accru l'importation des articles de tuxe.

Au point de vue de la guantité, seules les importations en tabac brut et en articles ele coton tricote's ont oliminue' par rapport a llépogue correspondante de 1926,' les autres ont auamenté en général dans une mesure extraordinaire. Aux articles nécessite's par les inoestissements, laugmentation a été de 53 millions de pengős comparatioement a la méme période de l'anne'e derniére ; aux: articles de luxe. probablement, ette a été de prés de 20 millions. De Faugmentation de llimportation, il recitnt 100 millions de pengős aux ar- ticles ne figurant pas aux investissements et aux objets de luxe. Les achats fails pour (les investzssemenls représentent 220/0 de la valeur (les importations; c'est par suite de ceux-ci gue l'importatiOn, en bois bruts et ourrés s'éleva de plus de 100 millions. C'est apres la mise en vigueur du traité de com- merce hungaro—tchéco-slooague gue limporta—

tion de tissus de coton et de laine augmenta raniclement, les commergants ayant attendu celle—lű pour pro/tter oles ;aoeurs douaniéres o/fertes par le traite'. Bien gue l3accroissement considérab/e de llimportation de tarott/e paraisse un signe fácheux á premiere ime, il ne faut

73*

(2)

ll. szánn

pas oublier gulil nla pas diminué la produc- tion intérieare. En ee gui concerne i'e'oolu/ion de llimporta'ion de charbon, clest signe de progres industriel. Auac machines et appareils, les tracteurs et les machines d'industrie textile ont proaresse' particalicrement; aux huiles minérales, ("est a llhuile minérale brute gue reoient la plus grande partie de l'ac- eroissemont. Le nombre des autos a personnes imporlés slest éleoé de 952 a 1324. '

Tandis gida llimportation, presgue tous les groupes darlicles ont progresse', il nien a pas éte' ainsi pour Kemportation. On nla exporte' gue 5'4 millions de a de grains a pain (fro- ment el seigle), contre 4'1 millions a lle'pogue correspondante de l'anne'e derniere. [Aleppor—

tation de farine ne slest pas ameliorée. La régression des sorties de grains a pain est principa/ement due a ce gu'une partie des produeteurs n'a pas encore ewporté, attendant de meilleurs prix. Cependant, il faut tenir compte de ce gue la production de grains a pain fut inferieure de 2 millions de a 51 1.926; par conséguent, les exportations y res- teront au—drssous de celles de 1926. surtout (luant au seigle. La vive disparite' ayant existe en 1926 encore, par rapport a 1913, entre le prix du seigle et du froment, a cesse';

aussi, on a pu exporter le sei—ale a un prix dé—

passant bien l'année derniere. Deacportation de mai's a fléc/ii, par suite de la re'colte infe'rieure.

A llautre groupe important de l'exporta- tion, aux animaux de boucherie el de trait, les exportations ont recule' presgue tout a fait.

Mais en raison des changements de prix: et de la meilleure gualilé oles animaux exportés, la valeur des exportations a moins dim/nue'.

Le troisieme groupe principal de llexportation, celui de la oolaille et des produits de oolaille, a de—nouveau progresse'. Ce sont surtout les exportations dloies —tue'es gut ont auamenté.

Celles de saindouo: et de lard ont dzminué, la Tchéco-Slovaguie ayant achete' plu/őt du porc vivant. On n'a pu exporter de uiande de ueau en Allemagne; l'industrie du salami a eu également des dificultés. L'eooportation des demi produits et produits en fer se déoef loppait.

L'Allemagne et la Tche'co-Sloi'aguie ont exporte' plus en Hongrie. Les importations tchéco-slovagues passerent de 143 millions de pengős a 208 millions; eelles de l'Allemagne, de 108 millions a 148. Les impovtations alle- manrtes de'passerent de prés de Io/uo celles dlAutriclie; voila pourfluoi. dans les neufs premiers mois de 1927, l*Alle-

— 4048 —

192

magno a pris la deuxieme place dans llimportation en Hongrie. Mais l'exportation en Autriche et en ílchéco-blooa;

auie — les deux débouehe's les plus importants de la Hongrie —— a íléchi. La balance du commerce ex'ériour n'a éle actif gun l'e'gard 4 de llAulriche et de la Grace. Cepent/ant, pour llAutriche, l"actif est tombé de 92 mil—

lions de pengős 5148 Par rapport a l'épogue correspondante de llanne'e derniere, temam dlimportations monta de 28 millions de pen- gős a 100 vis-a-vis de la Tehéeo-Slovrrguie et de 38 millions a 74 vis—a-ois lle l'Allemagne.

A l'e'gard de presgue de tous les pays, la'

balance a fléchi. ,

Az 1927. év eddig ismert adatai a keres— . kedelmi mérleg hirtelen és nagyarányú rom—

lásáról tanuskodnak. A behozott áruk ér—

téke az év első kilenc hónapjában 834 mil—

lió pengőt tett, a kivitel értéke pedig 558, millió pengő volt. A kereskedelmi mérleg behozatali többlete tehát az év első kilenc hónapjában 276 millió pengő. A mult év hasonló időszakában a behozatal értéke 657 millió, a kivitel értéke pedig 575 millió pengő volt, a mérlegnek tehát csak 82 mil—

lió pengő volt a passzivuma. A behozatal egyik évről a másikra 27 százalékkal emel—

kedett, ugyanakkor azonban a kivitel nö—

vekedése nem tudott az import előrehaladá- sával lépést tartani, sőt az exportban 3 szá—

zaléknyi csökkenés jelentkezett. Igaz, hogy ez a visszafejlődés jelentéktelen, ezért,!ha csak a kiviteli oldalt nézzük, nem lehet a forgalom alakulását aggasztónak mondani.

A behozatal emelkedése azonban annál fi—

gyelemreméltóbb, mert a nyerspamuthossz ismét megingatta azt a reményt, hogy az ország külkereskedelmi forgalmát erősen sujtó világpiaci áralakulás, amely az im- port- és exportcikkek árindexében mutatkov

zik, továbbra is a kiegyenlítődés felé ha—

ladna.

Az 1927. év harmadik negyedének leg—

fontosabb kereskedelempolitikai eseménye a Cseh—Szlovákiával kötött kereskedelmi szer- ződésnek augusztus 8-án történt életbelép- tetése. A szerződés érvénybelépése után, mint az előrelátható volt, ugrásszerűleg emelkedett a behozatal mennyisége a leg- több tételnél, amelynél a szerződés a vámot leszállította. Elsősorban ennek tulajdonit ható, hogy a harmadik negyedben a keres—r kedelmi mérleg passzivitása erős ütemben to 'ább emelkedett az előző év sokkal ked—

vezőbb alakulásával szemben. Ezt igazolja,

(3)

'" '11. szám;

az I. számú összeállítás, amelj a forgalom havi megoszlását tünteti fel.

A forgalom megoszlása hónapok szerint.

Az összeállításban legelőször az tűnik fel, hogy az agrár Magyarországon az agrár- kivitel szempontjából két jelentős hónap- ban, augusztusban és szeptemberben a kül- 1'1. A külkereskedelmi forgalom hónapok szerint.

Commerce cztérieur de la Hongrie par mois.

_,_.1,,9,,?,'3, _ U l,,ÉÉim_

:; $$$ É §?

;? gin "VT Fia

H ' '" § i§§§§ ": § iÉ-SÉGB

onap __g _c 123323 _g 3 l§§í§

M., es §E£st§ es szerű

ge esél'É—sw 5§-§§§Z§—2

§ —- ""- m -._ _ §)

cm: usafsss §: Mia gangsta

millió pengő —— millions de pengős

*; 1. . . cso-5 621 4— 16 741 58-1 _ 16-0 ll. . . 7143 58'3 _ 13-0 792 54-9 __ 24-3

; 111. . . 804 570 — 23-4 979 634 —— 345 ,, IV. . . 704 50-5 — 199 923 537 — 386 : v. . . 663 57-4 _ 8—9 93-2 61-1 — 32-1

;í Vl. . . 68'2 61'6 — 6'6 845 514 —-331 ' vu, 73-9 55-i —— 1s-s :91 57-4 _— 31-7 Vlll. . . 778 817 4— 3910 3 75-9 —32-4 lX. . . 880 ms 4— 3'31158 821 _337 _ I—IX-

656'8 5750

— 818834'4 558'0

-276-4

kereskedelmi forgalom több mint 30—30 millió pengő passzivummal záródott. Erre évek óta nem volt példa az ország külkeres- kedelmi forgalmában. Még jobban megvi- lágítja a helyzetnek ebben a két hónapban való rosszabbodását —— amit átmeneti jelen- ségnek tartunk —— az új vámtarifa életbe- léptetését követő két esztendő hasonló ada—

taival való szembeállítás. Mindkét évben mind a két hónap kiviteli többlettel zárult.

Az 1925. évben augusztusban közel 9 mil- lió, szeptemberben 3 millió pengő volt a kiviteli többlet, 1926-ban ugyan valamivel kedvezőtlenebb volt a helyzet, de a két hó—

nap aktivuma együttvéve akkor is megha- lardta a 7 millió pengőt. Nem szabad azt sem megemlítés nélkül hagynunk, hogy az 'idén minden hónap mérlege külön—külön is sokkal rosszabb volt, mint a mult évben. A kép még kedvezőtlenebb, ha az 1925. év adataival állítjuk szembe az 1927. év ada.—

tait. Az 1925. évben csak az első két hónap passzivuma volt nagy, a további négy pasz-

41049 ;

*.

x

1927 _

sziv hónap mindegyikében jóval alulma—

'radt a passzívum a 10 millio pengőn, há- rom hónap pedig aktiv volt, az 1927. évben az első két hónaptól eltekintve a passzívum minden hónapban túlhaladt a 30 millió pengőn, a behozatali többlet havi átlaga is 30 millió pengőnél nagyobb.

A behozatal árucsoportok szerint.

A legfontosabb behozatali árucsoportok részesedését a behozatalban a II. A. számú tábla tartalmazza;

A behozatal emelkedését legtöbbször a beruházásokkal és a luxuscikkek importjá—

nak megduzzadásával magyarázzák. A be- ruházások importfokozó hatása elvitatha- tatlan jelenség, az ú. n. luxusimport növe- kedése pedig együttjár a gazdasági élet ja—

vulásával. A luxusimport emelkedése tehát, ha nem is kívánatos, könnyen megmagya—

rázható. Ha Magyarországon nem is beszél;

he'tünk olyan gazdasági konjunkturáról, mint amilyen Németországban volt ebben az évben, s amely némelyek szerint még mindig nem érte el a csúcspontot vagy leg- alább is nem kezdte meg a visszafejlődést, annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy a gazdasági viszonyok a multhoz ké—

pest általában nálunk is javultak. Nagyon valószínű, hogy ez a javulás átmenetileg ta—

lán, a megkívánt mértéknél nagyobb arány—

ban emelte a luxusáruk importját, hiszen az igények hosszú ideig voltak visszaszorítva.

A behozatali adatok részletes vizsgálata után azonban meg kell állapítanunk azt, hogy a behozatal emelkedését nemcsak az említett két tényező: a beruházások és a luxuscikkek importjának emelkedése idézte elő.— Az importáruk között, 'a mennyiséget

tekintve, csak, két árunál mutatkozott ha- nyatlás az 1926. év megfelelő időszakával összehasonlítva: a nyers dohánynál és a kötött pamutáruknál. A többi áruknál álta- lában rendkívül nagy arányú az emelke- dés. A beruházás fogalma alá sorolható áruknál nyers-, bárdolt- és fűrésZeltfa, nyersvas, nyersfémek, vas— és fémfélgyárt- mányok, gőz-, gáz-, vízvezetékszerelvények, gép- és elekrotechnikai cikkek — az emel——

kedés a mult év három negyedével szem—

ben 53 millió pengő, a luxuscikkeknél az emelkedés a mult évhez képest megha—

ladja a 20 millió pengőt. Ez a két tényező tehát a mérleget 73 millió pengővel ron- totta. A mult év első kilenc hónapjában a passzívum 82 millió pengő volt, akét összeg együtt 155 millió pengőt tesz, ehhez még

(4)

A FONTOSABB Ánúu FORGALMÁNAM ALAKULÁSA.

Formahon du mouvemenr de§ marchandises importanres.

1926HX. 31927 I'IX.

Millió pengöbenfn millions de pengés,

Behozatal. !mportalions , 5 4 .o 1 1 o

Fa w Bois .. .. .. .,

Will—Tűmmmlllla WWWM

WWW—1775- Wii-771712-

717/7717'0'7111111

Will?/77710

Pamutszövet Tissus de coíon

Szén —— Charbon .. .. ,. . . .. ..

Gyapjúszövet Tíssns de laíne

Gépek —— Machines .. .. .. .. .. ..

.,l§3%.

Pamutfonál —— Fils de coion Paoiros —— Papier

Nyersfémek —— Métaux bruts ..

Ásványolaj —— Huíle minérale Kikészített bőr _ Cuirs préparés Nyersdohány Tabac bm! . 4 Vasárúk —— Ouwages m fer ' 4 Gyapjúíonál Fils de lame ..

Cuza kreppszövet, selyemből ——

Gaze, tissus de sníefagon crépe Nyersbőr Peaux bruies.. . Selyemszövet —— Tissus de suie Selyem, selyemfonál—Soie jils

de soie .. .

Nyerspamut 4— Colon brut Viuamosgépek _ Machines élech'.

Nyers rizs —— Rt'z bm!

Kiviíel. Exporranuns.

Búm —- Fromm .. .. —. .. .. . ..

Vágó ős ígásállatok —— Animaux de bouchm'e et de (mit .. . Liszt Faríne . ..

WII—7/IIIIIIIIIIIIIl—ü—IIIITIIIr—IIIIIIIITIII III—TIIIIIIIIII'T'I[li—llllllllllll

ü—IIIIIIIIIIIT—IIIIII Will?/717111.

7177/1772-

Rozs —— Seigle Tojás Oan/s .

Baromfi —— Volaílle . _; .. .. .. 4 Cukor —— Sucre .. 4. .. .. ., . Toll -—— Plumes _, . A. .. .. ,

Zsír. szalonna —— Graixse. íard

Gépek — Machmés .A

Gyapjú Laine

Vasfélgyártmányok ,, Demi--pro—

duits en fer . (

Vaszu uk —— ()uumgesm [er

m

"I/Ill 1925 III/[A

1927

Villam'osgépek — Machines élcctr.

Árpa _— Urge,. .. ..

Friss gyümölcs , Fruíts frais _.

Pamutszövet —— Tíssns de Colon Hús, kolbász — Viande, saucisse Olaiosmagvak —— Graines olá—

agineuses

Lóhfrc es ucernamag— Graines de ti jle el de luzerne

1 .. ---, 4-—---—

M.Ssz 1922

(5)

/' _ 11. szám,

' 19277'

hozzá kell számítanunk a kivitel vissza—

esése folytán 17 millió pengőt, úgyhogy a behozatal emelkedéséből kereken 100 mil- lió pengő az az összeg, amely a beruházá- sok és a luxuscikkek körén kívül esik. A beruházási célra szolgáló import ez év há- rom negyedében l87 millió pengőt tett, az egész behozatal értékének tehát 22 száza—

léka jutott a beruházás fogalma alá tartozó importra.

A nyers és megmunkált fa importja, amely a behozatali áruk között 100 millió pengőt meghaladó összeggel az első helyen áll, a beruházások folytán emelkedett közel

30 millió pengővel, mert a tűzifaimport vál—

tozatlan maradt s a tüzifa árviszonyaiban sem volt nagyobb eltolódás. A behozatal fej—

lődése majdnem kizárólag Cseh-Szlovákia javára szolgált, mert a román import min—

den tételnél vagy a tavalyi szinvonalon ma—

radt vagy visszaesett.

A pamut- és gyapjt'lszövetek import- jának rohamosabb emelkedése a cseh-szlo- vák kereskedelmi szerződés életbeléptetése után következett be. Kétségtelen, hogy a szerződés nyujtotta vámkedvezmények folytán a kereskedelem várt a beszerzések—

kel addig, amig a r'ámleszállitások élveze—

tébe jutott. Igazolja ezt, hogy az idén július—

ban sokkal kevesebb árut vámoltak meg, mint tavaly júliusban. Augusztusban és szeptemberben az import ugrásszerűleg emelkedett, s kizárólag azoknál a tételek—

nél jelentkezett, amelyeknél a szerződés a tvámot leszállította. A pamutszövett'ogyasz—

tásban beállott változást egy kézenfekvő számítással is megvilágíthatjuk. A nyers—

pamut, pamutfonal és pamutszövet beho- zatalát nyers paniutra z'ltszái'nitva megkap- juk az ország fogyasztását, mert pamutot Magyarország nem termel. Az 1913. évet véve alapul, az 1927. évben a pamutfo- gyasztás indexszúma kereken 80 lenne, ami azt jelenti, hogy a fogyasztás a békebeli fogyasztásnak 80 százaléka. A pamutszövet—

behozatal emelkedésében természetesen a manipulált, festett, tarkánszőtt, szinnyo—

matos áru részesedett úgy, hogy az érték—

ben a további feldolgozásra —— nem köz—

vetlen fogyasztásra —— szolgáló pamutszö—

vetimport aránya az idén :] 40%—0t sem

érte el, holott az 1926. évben az 50 százalék

körül mozgott. A pamut— és gyapjúszövetek importjának emelkedéséből jóformán csak a szerződő Cseh—Szlovákiának volt előnye.

Ezt bizonyítja, hogy az elmult év első kilenc hónapjálian Cseh—Szlovákiából 'ásá—

——*1051 _—

roltuk a pamutszövet 44 százalékát, ebben az évben ez az arány meghaladta az 52 szá—

zalékot, a gyapjúszöveteknél pedig Cseh- Szlovákia részesedési aránya az előző évi 29 százalékról 40 százalékra szökött fel. A textilszövetek importjának ilyen nagyará- nyú növekedése az első pillanatra aggasz- tónak látszik. Nem szabad azonban meg- feledkeznünk arról, hogy az import foko- zódása nem járt együtt a belföldi ipari ter—

melés hanyatlásával és a legnagyobb való- színűség szerint a külföldi áru utáni keres- let már a legközelebbi jövőben erősen csök—

kenni fog. Ez általábanatextilipari körök felfogása, amit megerősíta textilipari nyers- anyagoknak a pamutnak, jutának, gyapjú- nak a multévinél jóval magasabb import- aidata és a pamutfonalaknak egyre gyara—

podó importja is, amely majdnem kizárólag a szövőfonalakra jut.

A szén importjának az emelkedése az ipari előrehaladás jele. A gépek és készülé—

keknél különösen a textilipari gépek és traktorok behozatalának emelkedése érde—

mel említést. A papirosnál most sem állott

meg az importnak már évek óta megszo- kott növekedése. Az ásványolajoknál is a nyers ásványolajra jutott a gyarapodás nagyobb része, így szintén a belföldi ipar foglalkoztatására szolgált. A behozott sze- mélyszállítóautók száma 952 darabról 1324-re emelkedett. A kifejezetten luxus- cikkeknél a déligyümölcsök és selyemáruk behozatala volt a legnagyobb.

A kivitel árúcsoportok szerint.

A kivitel alakulásáról a H. H. számú tábla tájékoztat. Míg a behozatalnál majd- nem minden egyes árucsoportnak emelke—

déséről kellett beszámolni, az export képe, nem egyöntetű, A kivitt kenyérmagvak búza és rozs mennyisége 41 millió métert inázsával szemben az idén csak 3'4 millió métermázsa volt. A lisztkivitelben sem mu—

tatkozik olyan változás. amely a helyzet javulására fallana. A kenyérmagvak kivi- telének a mult év hasonló időszakával szem—

ben való visszafejlőzdése a szaklapokban már hosszabb ideje vita tárgya. Általában az a meggyőződés alakult ki, hogy a terme- lők egy része jobb áralakulás reményében vár az értékesítéssel. Ez magában véve megnyugtató volna, s arra mutat, hogy nem utópia az a régi kívánság, hogy a magyar agrár export az év egyes hónapjaiban egyenletesebben oszoljék meg. Az exportra

(6)

, 11. szám.

/—— 1032 _— '1927

váró kenyérmagvak előbb-utóbb kikerül—

nek a külföldre. Számolnunk kell azonban azzal is, hogy az ország kenyérmagtermése az idén 2 millió me'termázsával volt kisebb, mint 1926-ban és hogy a rosszabb termés folytán az export nem lehet olyan magas,

mint az előző évben. Különösen a rozskivi—

lelben várható a rossz termés hatása, amely

különben máris jelentkezett, hiszen az év harmadik negyedében csak 355) ezer méter—

mázsa rozs lépett át a határon, holott tavaly a harmadik negyedben 900 ezer métermá;

11. Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1926. és 1927. év január—szeptember hónapjaiban.

Commerce cxle'rieur de la Hongrie, en janvier—scplembre 1926 et 1927.

A) Behozatal —— A) Impnrtallons

Mennyiség guantilé É rték — Valcm'

Az áruk, illetőleg árúcsoportok megnevezése § métermázsa darab v_ , ezer pmgő

, . . . ID , .. . . o

Deszgnatwu des ma Chandlses et des groupes ! Par 114, Pwves OM millms de /o

de marchandises §] Paífes Pengős

§ 1926 1927 1926 1927 ; 1926? 1927

Nyers és megmunkált fa Bois brut el ouvré . g 17.001681 21,025 944 71.810l102ivll2i10'9312'26 Pamutszövet Tissus de coton ,, 69.063 85.841; 59.041 65.558 899 786 Szén Charbon . . ,, 8,366.94510,484067 40.194 45.697 612 548 Gyapjúszövet — Tiss'us de laine ,_ 8.279 25 376 31.273 44—58 5'221 5'82 Gepek és készülékek Machines el appareils. ,, 101647 150120 25.766 34.764 3 92 4'17 Pamutfonál és -cétna Fils de colon el űls retors ,, 47.479 6895"; 23.937 27 587 395, 3'31 Papiros és paplrosal uk — Papier et articles en papler ,, 405207 484 15; 23.849 27.438 3 63 3 29 Nyersfémek Métuua' bruls . . . . . . ,, 160109 183.529 20.746 24.615 316 295) Arvámolaj -— Hulles mínvrales ,, 881432 1,220.046 15.734 20.634 240 247 Kikészitett bőr —— Cuirs préparés ,, 10.860 13.189 12.660 19 111 193 229

Nyersdohány Tab/w brut ,, 42.923 28.665 23 068 16.779 3'511 2'01

Vasm'uk —— Ouvrages eu fer. ,, 77.481 112.790 12 389 16 759 189 201

Gyapjúlonál Fils de laine . ,, 20.609 31.501 11.530 15.471 1'76 1'85 Gaze, krenpszövet, tiszta selyemből —— Gazes tissus .

de soic facon crépe . . , . . . ,, 916 1441 8772 15.152 133 1'82

Nyersbőr ——- Peauac brutes ,, 26.356 57.582 6.007 13.253 091 159

Selyem- és félselyemszövet Tissus de sole el

ml-soíe ,, 1.137 1.499 8.880 12.193 1'35 1'46

Selyem és selyemfonál—— Saie et fils de sole ,, 2.222 6438 4.716 10.952 072 131

Nxerspamut Colon frut . ,, 30.584 52.218 7.695 10.057 117 120

Villamosgépek és készülékek Machines et appa-

rells élect igues. 8.794 13 737 7 010 9.782 1'07 1'17

Nyers rizs Rzz brut ,, 136275 189614 6551 8.628 100 103

Gyapjú Lane . ,, 8.265 14.277 5.416 8.146 082 096

veg és üvegáruk Verres el verrerv'es ,, 115168 138714 6.731 7.840 1112 0'94 Prémbör kikészített Pellztcries apprelées . ,, 809 1.399 4.461 7.671 068 0'92 Déligyümölcs —— Fruits du Midi . ,, 111731 185 036 .756 7.213 057 086 Kaucmkáruk Articles en caoutchouc . ,, 5.723 9.570 4.955 7.053 076 085 Vasfélgyártmányok —— Denn- produits en fer ,, 125667 182031 5.191 6995 079 084 Személyszállitó automobil —— Autos pour personnes ,, 1) 10.593 2) 15.104 5.526 6678 084 080 Nyerskávé —— Ca/é brut . . . . . . . . . . ,, 21.181 25.306 6.456 5.911 098 071

Nyersjuta. —— Jute brut ,, 30.118 60.245 2.8136 5.434 044 065

Ny ers- és ócskavas —— Fer brut et ferraille ,, 375571 52866 4.940 5407 075 0 ' 5 Kötöltáruk, pamutból Artzcles trlcole's en coton ,, 2207 1.792 7.663 5.321 1 17 064

Vasérc —— Mineral de fer ,, 26 6.481 2.802 6-4 5.180 5.015 079 060

Összesen —— Total : *! I30,816.653 38,201.465 l489781 619814 74 57 7429

$$$ 450684 602 858]

par '. '! C) . r.

Egyéb áruk _ Autres marchandises . _ Im,-m 768007 906462 ,167020 214524 25 43 20 71

a; , 6,853 343! 8,402 362,

! *?be 1 — - l

_ meces 400 684 (,023 —8 .

Behozatal összesen — Importatwns tolales. . ' 236 1 768 307 916 762 '656801 834338 10000 100 00

l ,, s 37 669. 996 46,603.827J

1) 952, a) 1.324 drb — piéces.

(7)

11, szám.

__ 10536—— 1927

B) Kivitel. —— B) Exportations.

_M Mennyiség—Ouantitc' Érték— Va'lenr

Az árúk, illetőleg árúcsoportok megnevezése §, métermázsm darab v_ ezer pengő !

.De'signation des marchandises et des groupes ' Pár — 4-1 Piéces ou milli—WS de 0/o

de marchandises § 'Paires Pengős

.,, .-

§? 1926 1 1927 ; 1926 1927 1928 1927

Búza ————— F7oment (1 2,643.103l 2,214.708 87.871 76274 1528 1367 Vágo- és igásállatok — Animamc de boacherie drb

et de wait . piéces 237530 180.753 71.998 70.038 12 52 12 55

Ebből -- Dont: Szarvasmarha—— Bétes [I came ,, 75.503 61.577 39.321 37.881 684 679

Sertés —— Poros . . . . ,, 107.541 74.273 21.773 18.386 379 330

—— Chat/am: ,, 24.194 23.861 9.706 12.962 1'69 2'32

Liszt —— Farines. (; 961251 991592 52.294 47.955 9 10 8150

Rozs Seiyle . ,, 1,428.595 1,107.596 31 665 34.488 5 5l 6 18

Tojás —— Oenfs . ,, 149460 136321 26.109 22.538 454 404

Baromü —— Volaille. . . ,, ') 62 967 4) 80.072 16.626 21.540 289 386

Ebből Dont: Élő baromfi —— Volaillr' vivante ,, 2) 28.284 5) 29. (50 6.741 7.414 117 1'33 Leölt baromfi —-V01aille 11107le ,, a) 34.683 6) 50.722 9.885 14.126 172 253

Cukor Sucre . ,, 334516 321 170 13.179 15.660 22" 2 81

Toll —— Plumrs . . ,, 16 729 21452 11.212 14.413 1 95 2 58

Disznózsír, szalonna —— Saindoum, lard ,, 117 958 67 926 24.906 14 057 4 33 2 52 Gépek és készülékek —— Machines et appareils ,, 76.327 77.741 12 649 13.057 210 2 34 G) apjú —— Lau e . . . . ,, 55 355 39.503 15.927 12.324 2 77 2 21 _ Vastélgy ártm. Demi-produits en fer . ,, 274582 509340 6.712 10.888 113 1 95

_ Vasárúk -- Oiwrages en fer . ,, 106723 163093 8.179 9.855 1'42 1'77

Villamosgépek és készülékek —— Machines et

appareils électrígues . . . . . ,, 29.623 18 800 13.127 9.821 2:28 176

rpa —— Orge ,, 202729 292584 5 003 8 668 17-87 155

Friss gyümölcs Fruifs frais ,, 180183 243272 5643 8.3!2 OHS 149

Pamatszövet Tissus de co'on . . ,, 4.596 8.633 4.548 8.098 079 145

Friss és elkészített hús, kolbász —— Viande

fraiche et prépare'e, saucisse . . . ,, 85 324 28.029 16.659 8.091 290 145 Olajosmagvak —— (x'raines oléaginf'uses. ,, 120 093 137.696 5.465 5.998 095 108

Lóhere— és lucernamag Graines de tre/ie ,

et de luzerne . . . . . . .. 17.352 23.106L 3.113 5.906 054 106

Szesz —— Alcool. ,, 107 486 119 224 3.434 5.814 0 60 104

Burgonya Pommes de terre ,, 278 509 538.645 1.490 5.29-5 0 26 095

Tengeri Mais. . . ,, 1,056.068 249 425 17 954 4.985 312 089

Nyersbör —— Peauac brates ,, 15.068 13.384 4607 4.985 080 089

Zab Avoine . ,, : 325818 198940 6.693 4.872 116 087

** Friss főzelék —— Légumes frais ,, ! 383 884 221.070 6.548 4803 114 086

Kőszén Charbn'rf . . ,, 2,588.955 1.227 5 4 10.810' 4221 188 076

Bab, száraz —— Haricots secs . . ,, 191283 181908 4014 4.111 070 074

Selyem és selyemfonal —— Soie et fils de soie ,, 1.795 1.7141] 3.4 192 3.886 054 070

.. drb . .' '

Osszesen —— Total prices .131771333 géggggg (191527 460976 8549 82 62

ggg-;. 10.412 3.682

Egyéb árúk —— Autres marchandises . p_ár 30.623 27.748 83.442 96.984 1451 1738

Pages 4,313.444 5,391.644 '

. 171935 247943 184 435

Kivitel összesen —— Ewportations totales pj'f 30.623 27.748 574969 557960 10000 100'00'

Pages 16.129.776 14,686.212

1) 5,042.017, :) 2,732.700, 3) 2,309.317, 4) 5,867.394, 5) 2,829.498, 6) 3,037.896 drb —— pieces.

zsát szállítottunk külföldre. A magyar búzát ezúttal is elsősorban Ausztria és Cseh-Szlovákia vásárolta. Míg azonban a mult évben Ausztria 1'4 millió métermázsát vett át, Cseh-Szlovákia pedig 665 ezer mé- iermázsát vásárolt, ebben az évben a be-

szerzések terén Cseh-Szlovákia vezet 1 mil—

lió métermázsával s Ausztria csak :) máso—

dik helyet foglalja el, mert az export Auszt- ria felé csak valamivel haladta meg a 900 ezer métermázsát. Visszafejlődött az olasz- export is. A rozsnál szintén növekedett

(8)

ill. szám. ——' 1054 —— 1927 '

Cseh—Szlovákia részesedése, Ausztriáé és

Németországé visszafejlődött. Úgy a búzá—

nál, mint a rozsnál mint új piac. jelenkezett, Lengyelország. Örvendetes, hogy a rozsot ebben az évben sokkal magasabb árakon értékesítettük, mint tavaly, Megszűnt ugyan—

is az a nagy diszparitás, amely a rozs és búza ára között az 1913. évhez viszonyítva a mult évben még fennállott. A lisztkivitel értékadataiban az a nehéz kiizdelem tükrö—

ződik vissza, amit az országnak fejlett ma-

lomipara az elhelyezés érdekében folytat.

llár az exportált liszt mennyisége valamivel több volt, mint a mult év hasonló időszaká—

ban, a kivitt liszt értéke mégis 4'3 millió pengővel volt kisebb. Az értékesítés tehát nyomott árakon történhetett. A többi ga- bona— és takarmánytélék közül az árpa- export fejlődését kell kiemelnünk. A kivitt árunak igen jelentős része a legfinomabb sörárpa, ezért az ár is jó 'al magasabb, mint a mult évben, amikor az exportban a príma minőségű áru nem részesedett ilyen arány- ban. Csökkent a tengeri— és zabexport is. A két cikk közül különösen a tengeriexport- nak 13 millió pengőnyi visszaesése érin—

tette érzékenyen a kivitelt. A tengerikivitel visszafejlődését, mint tudjuk, a rosszabb termés idézte elő.

A másik legfontosabb csoportnál a Vágó- és igásállatoknál szintén általános volt a mennyiség visszaesése. Igaz viszont, hogy az időközben beállott árváltozások és az exportált áru jobb minősége folytán az (rtékben nem érezhető ennyire a csökke—

nés. A szarvasmarhakivitelnél különösen a cseh—szlovák piacon elhelyezett mennyi—

ség Összezsngorodása a szembeszökő. A mult évben 9 hónap alatt 10 ezernél több szarvasmarhát adtunk el Csel'i-Szlovákiába, az idén a kiszállított szarvasmarhák száma '

még a 2 ezer darabot sem érte el, az agrár- vámok hatása itt határozottan felismerhető.

A svájci exportban előállott veszteséget ki- egyenlítette az olasz export fokozódása. A sertéskivitel képe is megváltozott. Az oszt—

rák kivitel 83 ezer darabról a felére, 41 ezer darabra csökkent, a Cseh—Szlovákiába irá- nyuló kivitel pedig közel 50 százalékkal 32 ("ZCI' darabra emelkedett. Cseh-Szlovákia zsír helyett élő sertést vásárol. A lovaknál a szovjet vásárlásairól kell megemlé- keznünk.

A kivitel harmadik főesoportja a baromfi ( és baromfitermékek exportja, ismét emelke- dett. Különösen a leölt lúd exportja gyara- podott feltűnően. A tojáskivitelben a szep—

temberi adat az, amely vigyazatra int.

Szeptemberben ugyanis az exportmennyi—

ség az 1700 métermázsát sem érte el, holott augusztusban és a mult év szeptemberében is jóval felül volt a 600!) métermázsán. A szakkörök véleménye szerint ugyan az ex—

portot csak a belföldi magas árak akadá—

lyozzák, vigyáznunk kell azonban, hogy az élesedő külföldi verseny ki ne szorítson ben—

nünket az évek szorgos munkájával meg- szerzett piacokról.

A disznózsír— és szalonnaexport csökke- nését, mint már említettük,! elsősorban az, okozza, hogy Cseh—Szlovákia élő sertéseket vásárol. Nagy az export csökkenése a hús- t'élékne'l is. Itt a borjuhúsexportban elvesz—

tettük a német piacot és szalámiiparunk is kiizködik, A szaláminz'il az export vissza—

esése mellett az elért árak. is nagyon alaa ('sonyak.

A 'asipar úgy a t'élgyártmányoknál, mint a vasáruknál fejlesztette az exportot,

ami annál őrvendetesebb, mert a beruházz'i—

sok folytán a belföldi szükséglet is növe——

kedett. A. gépipar exportja a tavalyi szín—

vonalon maradt. A csoporton belül azon—

ban elég jelentősek az eltolódások. Az elek—

troteehnikai ipar exportjának visszafejlő—

dését legnagyobb részben a dinamók kivi, telének csökkenése okozta.

Meg kell végül emlékeznünk arról, hogy a pamutszövetexport majdnem megkétsze—

reződött s különösen a Balkán felé Van szerepe.

A forgalom származási és rendeltetési % országok szerint.

A külkereskedelmi forgalomnak az egyes országok közötti _,megoszlását a lll.

szánni tábla tartalmazza. ,

A behozatali adatok között (Eseti—Szlo- vákia és Németország behozatalának emel- kedése tűnik fel.Cseh-Szlovákia Magyar- ország felé 143 millió pengőről 208 millió

pengőre növelte az exportját, Németország pedig 108 millió pengőről 148 millió pen- gőre. Németország részesedési aránya, igaz,

ugyan, hogy nem egészen egy ezrelékkel.

ezúttal Ansztriánál is nagyobb volt az im- portunkban. Németország tehát Magyar- ország importjában az 1927. év első kilenc hónapjában a második helyet foglalta el.

A cseh—szlovák l'iehozatalban a textil- ipar termékei állanak elől 77 millió pengőt kitevő értékkel. Ezt követi a nyers és meg—

munkált fa, az erdőgazdaság termékeinek

(9)

11. szám.

1055"

192

:

lll. Magyarország külkereskedelmi forgalmának megoszlása országok szerint az 1926. és 1927. évek január— szeptember hónapjaiban.

Répartition du commerce eztéricur de la Hongrie, en, janvier—septenibre 1926 et 1927.

;; Behozatal lmportutionsH Kivitel Exportatwns Behküzntalí (_)

i l . ' v. lv' 'l'

Származási, illetőleg ;; 1936 _llW 3ng __1,§ 354!— _,,,1,§_g_7__ _ 3635;sz

rendeltetési országok § a l : § : ' pífgffoi'g (4 ';"gm _,

§ 512; : Eg § ÉR dexpmí H.)

Pays de provenamze ; ?: Z, , lag ; Elo § www—"f'—

et de , %% "," Ég % 0/0 ÉÉ % 0/0 em 1926 l921)

destination ' orr—ég. _ "gli " ggg millió pengőben.

É ___ § _: : § § § : ?. En millions de

Zala Silla §2'klh' pengn's

_ma _ ., ,, .. _, [ §! ! [

Ausztria — Autriche. . . 1288 2010 147'6 1765§ 2205 3806! 195414 350tH— 91'7 %- 481 Cseh- Szlovákia —— 'lchéco Slov. 143 2 2242 2076 24 88 114 9 19991 1074 19 _5 283 ——100 2 Románia —— Rnumam'e . . 55'6 829 602 7'22 24'7 4'29 276 494 —— 309 3215 * Sz. H. SZ. áll. —RoyaumeS. C.S. 23'1 345 348 417 35'6 620 286 51 4— 12 5 —— 6"?

Németország —— Allenlagne.107'7 1608 147'9 17'73 70'1 12-19 741 1329 —— 37'6 —— 78'8 _

Svajc —— Suisse 264 3'95 324 3 88 20'3 3 53 20 8 3 73 6 1 —— 11'6 Olaszország Italic? 32'0 4'78 400 479 35'5 617 245 4'39 —l— 35 —— 15'5 Franciaország —— France . 191 285 232 278 3'8 066 40 072 —— 15 3 192 ;

Belgium Belgigue. . 23 035 5 6 067 18 030 11 0*2l —— 05 45

Németalföld — Pays-Bus . 103 1'a4 14'0 1'67 18 032 16 028 —— 8 5 12'4 Nasty-Britannia. — (WV-Bretagne 172 2 56 26 2 3 15 46 079 8'.' 152 —— 12 6 —— 17 7 Svédország —— Suéde . 07 0'l1 1 0 012 02 004 04 009 —— 0'5 —— 06 . Lengyelország — Pologne . . 3815 577 402 481 60 106 208 3'73 —— 32'6 —— 194 Bulgária —— Bulgar'e . ' 101 1 50 97 116 54 094 71 1'27 —-— 47 —— 26

Görögország—— Gvéce . 28 042 08 010 47 082 38 068 4— 19 4— 30

Törökország —— Turguie . 8'6 1'28 5'0 060 2 5 043; 3'5 0'62 —— 6'1 —— 1 5 (

Amerikai EgyesülbÁllamok — § : l, ;

États Um's d'Amérigue 141 211 171 205 28 0'49' 30 054 —— 11'3 —— 14'1 - Egyéb országok _Aufres pays 162 244 214 2 571 19 8 3 42 25 8 4 61 J— 3 6 4— 4 4 f

Osszesen _ Au total. . §9568§10000l§ 8344 10000§ 575-0 100-00§ 5580 100-00 — 81'8 —276'4

importja, 48 millió pengővel. A 20 milliót meghaladja a kőszén ós pírszén importja.

Jelentősebb még az üveg. és iivegáruk, a vas- és fémipar, gépipar és a papirosipar temékeinek importja. A németországi be- hozatal adatai azt bizonyítják, hogy a leg- nagyobb kedvezményes megallapodz'is mi—

lyen nagy előnyt jelent a nőmet iparnak.

A német behozatalban érték szerint szintén a textilipar a legjelentősebb, meghaladja a 25 millió pengőt, a vas- és fémipar, vala- mint a gép— és Villamossági ipari termékek importja is meghaladja a 20 millió pengőt.

Az állati eredetű nyersanyagok importja 10 millió, ebben a tengerentúlról közvetített nyersbőr és a gyapjú importja a kiemel—

kedő. Azt nem is kellene hangsúlyozni, hogy a vegyészeti iparban és a rokon ipar—

ágakban Németországnak jut a vezető sze- rep. Ausztria részesedési aránya az import- ban 21/3 százalékkal csökkent, bár abszolút számban Ausztria is közel 20 millió pengő—

vel növelte felénk a kivitelét. Az ausztriai behozatalban is a textilipari termékek álla—

nak elől, különösen a fonalak behozatala

a jelentős. Az import általában minden or-

szág felől emelkedett, csak Bulgáriánál, Gö—

rögországnál és Törőkországnál volt csök—

kenés. A svájci behozatalban a textíliák dominálnak. a selyemszövetek mellettaki—

készítőipar számára érkező nyers pamut—

szövetnek jut nagyobb szerep. Olaszorszag- nál az emelkedés a déli gyümölcsökre ós rizsre esett. Franciaországnál és Belgium- nála finomabb textíliák behozatala a legje- lentókenyebb. Nagy-Britannianal textíliák, tőleg a gyapjúszövetek, továbbá pamut- és gyapji'it'onalak, textilipari gépek és pamut—

szővetek a fontosabbak.

A kivitelben tért vesztettünk a két leg- fontosabb piacunkon Ausztriában és Cseh- Szlovákiában. A jóvátételi szénszállítások csökkenése folytán kisebb volt a kivitel a Sz. H.Sz. állam felé is. Feltűnően hanyat—

lott az olasz export, némi emelkedést mutat a Romániába irányuló export, a svájci ki- vitel a multévi színvonalon maradt. A többi államok közül még a Lengyelország és.

Nagy-Britannia felé irányuló export érde—

mel említést. A lengyelországi exportban a gabonának jut a vezető szerep, a Nagy- Britannia felé irányuló kivitelben pedig a

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A félévben kivitt mennyiség 378 ezer m.- mázsát tett ki, 13 millió pengő értékben, míg az előző év hasonló időszakában az export értéke 44 millió pengővel kisebb volt.

szege több mint két és félmillió pengővel, az ex- portált friss gyümölcs pedig Il'ö millió pengővel volt több az idén, mint az elmult év első kilenc hónapjában.

tal értéke 6278 millió pengőt tett. Havonkint vizs- gálva a behozatal adatait, a behozatal a tárgyalt időszak minden hónapjában kisebb volt, mint az előző évben. A

Az 1931. év utolsó hónapjának külkereskedel- mét vizsgálva, azt találjuk, hogy a behozatal értéke 400, a kivitele pedig 43'1 millió pengő volt. E hó- nap

A kivitel értéke a tárgyalt időszakban 151'6 mil- lió pengő volt, 1053 millió pengővel kevesebb, mint a mult év hasonló időszakában. A mezőgazdasági válságos áralakulás

ban nem következett be. Az összforgalom február hóban 482 millió pengő volt, ami mindössze csak 1'1 millió pengő visszaesést mutat a megelőző év februárjával szemben.

Április havi külkereskedelmi forgalmunk a márciusi'val szemben visszaesést mutat; az egesz forgalom ugyanis 466 millió pengő volt, szemben az előző hó 56'3 és a mult év

A 3, számú kimutatás szerint az előző évhez viszonyítva a behozatalban a nyersanyagok aránya nőtt, míg a t'ólgyártmányok és gyártmányok aránya csökkent.. A