TAKÁTS SÁNDOR
RÉGI
MAGYAR ASSZONYOK
ÉLET m
könyvei ...
JANDOKF
M cm A S S Z O
IRODALMI
^>JYO A\D/
REJ-zvims:
A BEKÖTÉS ÉS CÍMLAP RAJZÁT ZÁDOR ISTVÁN KÉSZÍTETTE
^ ■ 6 0 6 I l J -
,ÉLET“ IRODALMI ÉS NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, I., Fehérvári-út 15/c.
Guthi Országh Magdolna
Az em ber ízlése és fölfogása n ap ról-n ap ra vál
tozhatok. N evetségesnek találhatja, am it jám bor eleink szépnek és m agasztosnak ta rto tta k . Gúny tárg yává teheti, ami azelőtt nem zetünk féltett kincse volt. Lealacsonyíthatja a fe le m e lő t; kacag
hatja, gyűlölheti, am it egykoron o d a a d ó an szeret
tek és tiszteltek. De egyet soha el nem é r h e t ; azt soha m eg nem akadályozhatja, hogy a mélyen g on
dolkozó lélek ne keresse, ne szeresse a régit, a m agyart, a n e m z e tit; ne csodálja azt a m unkás tiszta életet, azt a m inden iziben nemzeti g on dolko
zást, azt a. kőnél szilárdabb hitet, mely a XVI.
század nagy m agyar asszonyainak életében örök például felénk ragyog. Aki m elegedni akar, köze
lebb megy a tűzhöz. Aki m agyar lelkét ak arja föl
vidítani és fölmelegíteni, olvasgassa régi nagy
asszonyaink m egsárgult leveleit. S h a m élyreható szemmel tanulm ányozza azokat, lélekm elegítő és felemelő hatásu k at lehetetlenség nem éreznie. M int a tiszta napfény, úgy ezek is d e rű t terem tenek.
Ő szinték és bizalm asok e levelek, te h á t az igazság m eggyőző erejével hatn ak . H angjuknak közvetlen
sége és egyszerűsége csak fokozza a h atá su k a t.
Takács S. dr.: Régi magyar asszonyok. 1
Az eszményi gondolkozás, az érzések tisztasága, ami belőlük hozzánk szól, m int a m agyar női lé
lek örökszép vonása m indenkit m egragad, aki a jó ért lángolni, a nemes u tán vágyódni m eg nem szűnt.
A levelek, am iket nagyasszonyaink írtak, az ő életük legszebb dicsérete. T ö b b et m ondanak, szeb
b en szólanak ezek m inden ékes színnél. Szebb és igazabb fo rrá st te h á t az ő életük földerítésére keresve sem találhatn án k a saját leveleiknél. Emel
lett m ég az a jó tulajdonságuk is m egvan, hogy ezernyi és ezernyi aprósággal szolgálnak a régi m agyar családi élet m egértéséhez. így h á t m űvelt
ségtö rtén etü n k n ek is elsőrendű forrásai azok. Ilyen m ódon az egész nem zetet érdeklő cél e leveleknek s velük eg y ü tt az íróiknak a megismerése.
Mi volt a XVI. századi m agyar főasszonyoknak az élete ? Folytonos m unkálkodás. M ásoknak kel
lett szolgálniok m ég a m aguk boldogtalanságával is. Mi a d ta ehhez az e rő t? A kötelességtudás és a m unka szeretete. Mi tette őket szelídekké és vonzókká ? A m indent áth ató hit és az em ber
szeretet ! S mi adja nekik az örök érték et ? Az, hogy életük m inden tettéb en , egész gondolkozá
suk b an a sajátos m agyar nemzeti lélek nyilatkozik m eg bennök — tisztán és fényesen.
A XVI. század, vagyis a legm agyarabb s lég- — nem zetibb század lelkesedésének, lovagias szelle
m ének s mély vallásosságának az o k á t és rúgóját a m agyar nem esség családi életében kell keres
nünk. B ár a tö rö k betelepült hozzánk, b ár a harc
szakadatlanul d ű l t : a haladás és a fejlődés R ud o lf koráig állandó. A nemzeti visszahatás s vele együtt az egész nemzeti élet te h á t él és virul. Nemzeti sajátosságaink, nemzeti önérzetünk s nemzeti nyel
vünk soha jobban nem hódítottak, m int ebben a zavaros században. Az ily hódítás kiváló péld a
adás nélkül nem lehetséges. S kik jártak volna elől jó példával, ha nem a legkiválóbb családjaink ?
A XVI. században m inden főúri várkastély, min
den nagyobb udvarház nem csak egyetlen házas
p árnak a fészke, hanem egész sereg ifjúnak és leánynak a nevelő oskolája. A főnem esség és a nemesség nem az iskolákban, hanem a kastélyok
ban és az u dvarházakban nevekedett. A XVI.
században ugyanis a rra a kérdésre, hol lehet látni és tanulni, így feleltek: az urak kastélyában.
A század b ev ett szokása szerint a nem esek és — a főnem esek gyerm ekeiket 9—10 éves korukban m ár más családokhoz adták, hogy o tt tanuljanak és nevelődjenek. M inden főúri házban imigyen egész csomó nemes ifjú és leány nevekedett. V e
lük együtt n ő ttek fel az illető család tisztjeinek, érdem es szolgáinak gyerm ekei, valam int a nemes ifjak jobbágy-inasai és a nemes leányok szolgáló- leányai. A fiúknak is m eg a leányoknak is külön m estereik voltak. A XVI. század közepén például a Z ay Ferenc udvarnépének a pedagógusa Joan- nes Vitrarius volt.1 Ugyanezt a tisztet Pálffy P éter
1 Orsz. levélt. Lymb. III. sorozat. 16. Numerus praebendari- orum Francisci Zay, quibus Agriae victum et vestitum prae- bere debet.
1*
házában Valentínus Literatus viselte. A B atthyányak ud v aráb an egy időben tö b b m ester is o k ta tta a gyerm ekeket. Ezeknek a neveit szintén ism er
jük.
A leányoknak is m egvoltak a m aguk luilön m estereik. Ezeken kívül rendesen egy apáca is o k ta tta őket. Zay Ferenc u d varáb an például Dom- bay Krisztina nevű apáca o k ta tta a leányokat.
B atthyány Kristóf udvarában a leányok oktatója bizonyos A n na nevű apáca volt. Mivel ez az apáca rendkívül szigorúan b á n t a gyerm ekek
kel, a ház u ra 1554-ben ily m ódon fed d ette ő t:
„Te A nn a a p á c a i É rtö ttem régentefogva, hogy te az én gyerm ekeim et pirongatod, rongálod, vered és az én v é re m tő l: az én atyám fiától idegenítöd.
Nem elég teneked, hogy az én atyám fiának, az én vérem nek, ki tég ö d e t gyerm ekségedtől ta rto tt, árulója lettél, hanem annak fölötte kezdettél áruló lenni nekem és az én gyerm ekim nek, nem zetsé
gem nek. A zért m ondom tenéked, megemléközöl r ó la ; m ert bizony el nem feledöm, hogy nem u d var az te helyed, hanem klastrom . K ápa az te ru h ád , nem fekete hernáci. Nem terem tő d az B atthyány udvar, nem is érdem lőd a n n ak kenye
rét ; m ert te h itö t szegett és szerzetet h ag y ott sem apáca, sem nem apáca vagy. A zért úgy nyúlj az gyerm eköm höz és úgy egyed az B atthyány kenyeröt, hogy m egem észthessed; m ert ha Isten egészségöm et, éltöm et adja, bizony kioktatom v e
led, ha érdöm öd szerint m eg nem etted. Ezt az levelet penig írta tenéked az aki örökös Ú jvárba
és Szolonokba. Ezt érth eted tűlem. Isten adjon néked egy ifjú b a rá to t ez esztendőbe".1
Valamennyi gyerm ek, ifjú, leány és szolga a ház u rát édesapjának, a ház úrnőjét pedig édesanyjá- nak Jiívta és ta rto tta . Jó m aguk pedig valam ennyien atyafi-szolgák néven szerepeltek, akár nemesek, ak ár jobbágyok lettenek légyen.2
Mindez nem p u szta külsőség v olt! M ert hiszen az uraink és úrasszonyaink igazi apai és anyai jogokat gyakoroltak fölöttük s rendesen úgy szeret
ték őket, m int a saját gyerm ekeiket. Nem egyszer fájó szívvel nézik, m ikor az illetők házukból távoz
nak. Devecseri C h oron M argit például a rra kéri B atthyánynét, h agyná nála Zrínyi Zsuzsánna árvács
káját, m ert ő m ég az édesanyjának sem adja vissza. „Szánj m eg engem — írja — szegény m eg
keseredett szívű a n y á t; fogj mellettem édes asszo
nyom ; mert halált szenvedek az gyermökért. Soha kezem ből k i nem a d o m ! Lelkem édes szerelmes asszonyom, jó és kedves választ v áro k ."8
Rendes szokás volt az, hogy az ifjak és a leányok a nevelő szüleik házában m átkásodtak meg. Az
1 Körmendi ltr. Missiles, 1554 április 18. „Anna apácának."
2 Innét van, hogy a legkülönbözőbb nevű családok gyer
mekei olyanokat neveznek édesapjuknak és édesanyjuknak, akikhez tulajdonképpen még rokonság sem fűzte őket. Tahy Zsófia például Nádasdynét anyjának, Nádasdyt pedig „apám uram“-nak mondja állandóan. „Ennékem, — írja — mint szolgáló leányának parancsoljon és meglátja nagyságod, hogy nem leszek az többi szolgáló leányánál mindenestül fogva heábavaló szolgálója." (1555 jul. 8.)
3 Körmendi ltr. Missiles, 1607.
igazi szülőkkel csak a m eg tö rtén t jegyváltást tu d a t
ták. Tahy B ern át m eg akarván előzni ezt a szokást, 1551-ben így ír N ád a sd y n é n ak : „A zt is értem kegyelmes asszonyom , hogy az én szép leá n y o m : Tahy Zsófia kegyelm ed szolgáló leánya lett. Kérem kegyelm edet, m int kegyelmes asszonyom at, hogy férjnek ne adja addig, míg haza nem m együnk."1 S ankó Ján os 1571-ben B atthyány B oldizsárt kéri ugyanígy. „H a te nagyságod — írja — jó ak aratba volna, az én gyerm ekem m enyegzőjét add ig meg ne napoznája, míg nagyságoddal szembe nem lennék. H a el nem veszek, h át szembe le
szek ."2
M egesett az is, hogy a szülők kölcsönös m eg
egyezéssel m ár kis koruk b an egym ásnak ígérték a gyerm ekeiket. Enyingi Török Ferenczné O rszágh B orbála például 1557-ben imigyen ír a nádorispán- n é n a k : „Ezt írhatom kegyelm ednek, m int szerel
mes asszonyom nak anyám nak, hogy te g n a p . . . a d o tt az Ú risten az ő jóvoltából egy igen szép leányt, kit nem tudom , ha emlékszik reá kegyelm ed, régen Ferenc uram nak, N ádasdy Ferencnek aján
lottam vala. D e uram ugyan hírem nélkül K ristóf uram nak ad ta, N ádasdy K ristófnak. Immár nem tudom , m int alkusznak rajta, de m indazonáltal én Ferenc uram nak tartom . Bízvást is merem dicsérni
1 Orsz. ltr. Nádasdy lev. Gyulafehérvár, 1551 jún. 14.
2 Körm. ltr. 1571 jún. 7. Komár. Mérey Mihály a nála nevekedett Dóczy leányt Hassághy Imrének jegyezte el s 1561 január 18.-án tudatta a rokonokkal, hogy a menyegző nála leszen. (U. o.) Ilyen eset napirenden volt.
mind kegyelm ednek s m ind Ferenc u ra m n a k ; m ert szinte olyan szép, m int az atyja."1
A lányok az idegen udvarházban vagy kastély
ban rendesen ad dig m aradtak, mig kérő nem jelentkezett. A gyerm ekek (deákok, apród o k) eleinte m int inasok szolgáltak. Ugy tizennyolc éves k o ru k ban lovat ad tak alájuk s lovas ifjúkká lettek. E kkor m ár a kópjatörésben és a k ardfo rgatásban annyira járatosak voltak, hogy a harcban is résztvehettek.
Ezek a lovas ifjak azután m egm átkásodván vagy elhagyták a nevelő házat, vagy pedig szegődség szerint további szolgálatra kötelezték m ag u kat évi fizetés mellett. Ez a szolgálat lehetett katonai, gazdasági vagy prókátori. Ezeknek a m egszerződött em bereknek a gazda és a gazdasszony to v áb b ra is védőjük m aradt. Latinul az ilyen m egszerződött nem eseket familiareseknek, m agyarul atyafiaknak, katonai nyelven uraimnak hívták.
Minél tö b b atyafia (familiarese) volt valamelyik főúri családnak, minél tö b b ifjú és leány nevekedett a házában, annál nagyobb volt a híre s a tekin
télye. N ádasdy Tam ás és B atthyány Ferencz u dv aráb a még Erdélyből és H orvátországból is jö ttek ifjak tanulni. S ő t lengyelországi nemes is akadt, aki oda kívánkozott.
Az éppenséggel nem tarto zo tt a ritkaságok közé, hogy egy-egy közepes főúrnak az asztalán 7 0 —80-an
1 Nádasdy lev. 1557. márc. 17. Pápa. A következő évben szintén tréfásan ezt írta: „Én mind az én szerelmes leányom
mal az kegy. menyével jó egészségbe vagyok." (1558 aug.
12. Pápa.)
ettek a cselédségen kívül.1 Amilyen so rb an állottak az u dvarb an az illetők, olyan asztalnál ültek. Az első volt m indig „önagysága asztala", ahol a házi ú r ült a m aga családjával. A zután következett a leányasszonyok asztala, a leánykák asztala, a lovas ifjak asztala, a lovatlan ifjak asztala, uraim (familiares) asztala, a deákok asztala stb.
E lgondolhatjuk, mennyi go nd n yom hatta a gazda és a gazdasszony vállát, am íg azokban a szűk időkben ilyen népes család szám ára a szükséges dolgokat elő terem thették! Nem fényűzésre, nem külföldi m ulatozásra, hanem ifjak és leányok neve
lésére, m eg a fam iliaresek (atyafiak) ta rtá s á ra kelt el a jövedelem legnagyobb része. M ásra ugyancsak kevés m arad t. Tudjuk, hogy a hatalm as N ádasdy Tam ás nádorispán feleségének néha m ég jó szok
nyája sem volt. De ifjú és leány egész sereg nevekedett az udvarában. A hatalm as B atthyány K ristóf cipóján is nagyon sokan nevekedtek.
A saját fia : Boldizsár, I. F erdinánd király udvará
ban tanult. Nem valami fényesen já rh a to tt, m ert 1550-ben ő m aga írja az é d e sa p já n a k : „Kérem kegyelm edet, m int szerelmes u ram at és atyám at, hogy te kegyelm ed m ondja az én szerelm es asszo
nyom nak és anyám nak, hogy énnékem inget küldjön és fehér n a d rá g o t; m ert immár nincsen m it viselnem."2
1 A XVI. század közepén Zay Ferenc cipóján nevekedett és élt huszonkét asszony és leány, nyolc lovas ifjú, két lovász
mester. A gyermekek és a gyalog inasok számát nem mondja meg az összeírás, csak jelzi, Hogy ezek is voltak.
2 Körmendi ltr. Missiles, 1550 szept. 20. Bécs.
Ismeretes dolog, hogy a XVI. század urai m ajd
nem m inden idejüket veszedelmes végházakban, a törökkel való h arcban töltötték. Jo b b á ra csak a megyei és az országos ülések alkalm ával hagyták oda a csatahelyeket. A házuknál nagy ritkán for
dultak meg. T öbbnyire csak a ra tás idején m ehettek haza, am ikor tudniillik a végbeli szokás szerint a harc szünetelt. M ár m ost imigyen az egész gazdálkodást, a nagy u d v arnép m inden dolgát a háziasszonynak kellett intéznie! G ondolhatjuk, hogy akinek a házá
ban állandóan egész sereg ifjú, leány, szolga, atyafi stb. éldegélt, an n ak bizony ideje sem ju to tt holmi dib-dáb bolondságokra, cicom ára, fényűzésre, kendőző vizekre s más efélére. F erdinánd és Miksa királyainknak feltűnt, hogy sem Bécsben, sem Pozsonyban az udvari ünnepségek alkalm ával egyet
len m agyar főasszonyt sem láttak. Az 1563. évi koronázásra azután úgy F erdinánd, m int Miksa király m egkérték B atthyány Ferencet, intve a m agyar u rak at, hogy a feleségeiket is hozzák el a koronázásra 1 B atthyány azt felelte a királynak, hogy az nehezen fo g menni. Fényes p om pa kéne ehhez, ami a m agyar asszonyoknál hiányzik. Egész M agyarországban legfölebb négy főasszony akad, aki a koronázáson m eg jelen h etn ék ! Én — írja B atthyány — elhozom a feleségem et. T alán N ádasdy Tam ásné is eljő. H a felséged ezeken kívül még m ásokat is óhajtana, hívjon m eg m ég k ét fő
asszonyt l1
1 Csász. és kir. áll. ltr. Hung. 1563.
Jelentéktelennek látszó dolog e z ! De m élyreható szemmel m égis azt látjuk benne, hogy m agyar asszonyaink a m aguk egyszerűségük szerint semmi élvezetet sem találtak abban, hogy az u d v ar körül ragyogjanak és pom pázzanak. Szívesebben voltak o tth o n ; tö b b öröm öt okozott nekik a családi élet és a gazdálkodás, m int a fény, a pom pa és a m ulatság.
A XVI. század m agyar asszonyainak o tth o n az unalom ra nem igen m aradt idejük. A nem eslányok
kal, leányasszonyokkal és szolgáló leányokkal egyetem ben ezernyi foglalatosságuk akadt. A för- geteges téli időben csipkét vertek, fontak, varrtak, hím eztek.1 Közben a lant hangja m ellett dalolgattak is. Még a legm agasabb rangú asszonyaink is szíve
sen fonog attak. B alassa Zsigm ondné írja például 1551-ben a n á d o risp á n n én a k : „Ö röm m el fonnék o tt az Zala b o ra m ellett kegyelm etek k ö zö tt."2 Mivel az ud var népében igen sokszor a k a d t férjhez menő leány, ilyenkor a m unka m egsokasodott. A fonáson, a varráson kívül ilyenkor a koszorúk (párták) kötésével is foglalkoztak. B atthyány Ferencné írja 1562-ben a n á d o risp á n n é n a k : „Jól tudja kegyelm ed, hogy itt menyegző nélkül soha nem v a g y u n k . . . Küldje el kegyelm ed az
1 „Érette leszek — jelentik Batthyánynénak — nagyságod parancsolatja szerint, hogy csipkéket csináltassak az lányokkal.
Azt írja nagyságod, hogy ha az többi leányoknak varrani való nem volna, tehát fonalat gombolítassak vélek." (Körmendi ltr. Missiles 1614 18. aug.)
2 Orsz. ltr. Nádasdy lev.
koszorút csak az form ájáért, az kötésnek m ását veszem ."1
M enyegzők és farsan g alkalmával a tá n c o t is vidám an ro p ták . Ezektől megválva, a m ulatságban kevés részük volt. N éha-néha, am ikor v endég tév ed t a házba, a háziasszony jól m egvetett asztalt készít
tete tt s ilyenkor vígan lakoztak. De h át ez nem m ent m ulatság szám ba, habár a vendéglátásnak igen ö rvendettek. Az egykorú levelek egész serege hirdeti, hogy a rokonok és jó ism erősök milyen szeretettel h ívogatták egym ást. Csak például említ
jük Forgách Imre levelét, aki 1579-ben ily m ódon hívja Zrínyi G yörgyöt és c sa lá d já t: „Mely nagy kévánsággal akarjuk hallani idejövetelüket, azt mi semmi nyelvvel ki nem m o n d h atju k ! Az én szerel
mes K atám m al úgy várjuk régtül fogvást kedet, mint az Istennek irgalm át, kit értvén kegyelm ed, immár m entsen m eg ben n ünk et az nagy g o n d tó l."2 A bban az időben egyetlen u radalm unkban sem hiányoztak a halastavak. A háziasszonyoknak és udvarnépüknek egyik szórakozása volt a halászat, amit nagy kedvvel űztek. A m ad arászatot sem vetették meg. H álókkal, karvalyokkal, sólym okkal m adarászgattak s a zsákm ányból á távollevő gazdának is ju tta tta k .3
1 Orsz. ltr. Nádasdy lev.
8 Körmendi ltr.
3 Petheő Benedek írja a feleségéről Choron Fraksziáról:
„mind addig nyulásza, hogy tegnap kilenc órakort egy fiat foga. lm mostan mind ketten együtt feküszik az gyermek
ágyat." (U. o.)
| A m ikor az idő m elegebbre fordult, m egkezdődött a kertészkedés. M indegyik azon tö rte m agát, hogy minél előbb legyen spárgája, borsója, gyüm ölcse és dinnyéje. E téren valóságos versengés folyt köztük s b oldog volt az a főasszony, aki a pálm át elnyerte. Tudjuk, hogy N ádasdyné, B atthyány Ferencné bánná, F orgách Zsuzsánna, Thurzó G yörgyné n ádorispánné m ég a k áp osztát is m aguk ü lte tté k ! Mivel ab b a n az időb en a leányok virág
koszorút, a férfiak (még a csatáb an is) virág
b o k rétá t h o rd o tta k volt, a virágültetésre is nagy g o n d o t fo rd íto ttak . A kertészkedés a XVI. század- | b á n nálunk oly m agas fokon állott, hogy a bécsi udvarnál m indig a m agyar asszonyok nyerték el a pálm át részint korai és szép zöldséggel, részint gyümölccsel. Még külföldre is küld tek gyüm ölcsöt és oltó ág ak at. B atthyány Ferencné például Brüsszelbe küldözgeti a pom pás m agyar gyüm ölcsöt M ária királyné asztalára. Az 1566. évi tábo rozás
ko r a hozzánk jö tt külföldi fejedelm ek és hercegek elragadtatva szemlélték a nádorispánné küldötte m agyar gyüm ölcsöt.
A k e rti term ények földolgozásában is jeleskedtek főasszonyaink. P árolás útján m aguk készítették a különféle virágvizeket. E célra m inden kastélyban volt virágvízvevő rézedény. O k szárítg atták a külön
féle gyógyító füveket s ők dolgozták fel a gyü
m ölcsöt is. Az aszaláson kívül készítettek különféle liktárium ot, dinnyesajtot, szilva- és almavizet, lek
v á rt stb. H a valaki e téren valami újat tud o tt, közölte az ismerőseivel. C horon Zsófia például a
kéméndi kertjéből írja 1569-ben N ádasdy Kristóf- nénak, m int csinálja ő a szilva- és a barack-liktá- riu m o t: „Az böröczköt (barackot) — írja — m eg
hámozom szépen és késheggyel m eghasaztom szé
pen és az böröczk m agva helyett egy fél m andola- m agot teszek és borsos mézet teszek reá és tiszta deszkára szépen rendelem , az kem encében úgy száraztom meg. Az szilva-liktárium ot így is csiná
lom, hogy az szilvát meghámzom és m eghasogatom és szépen deszkára rendelem . Az m agvát m eg
töretem és az m agvabelit az m agva helyébe teszem és borsos m ézet öntetek reá és úgy száraztatom kem encében tiszta deszkán. H éjastól az szilvát ha csinálom, te h á t csak félfelől m eghasítom az szilvát és az m agvát kiveszem és m egtöretem , az m agva belit esm ég m agva helyében teszem és borsos m ézet ö ntetek belé és az deszkára rendelem és úgy száraztatom kem encében."1
A kertgazdaság m ellett nagy g o n d o t fo rd íto ttak a szárnyas m ajorságra is. A sszonyaink ezen a téren is m egállták a helyüket. H ízott páv ák at, gyöngy
tyúkokat, ludakat, k ap p an o k at m ég az u dvarnak is küldözgettek. I. Ferdinánd például m ár jan u ár
ban fiatal libákat k a p o tt N ádasdynétól. Az 1546.
év január 6.-án ugyanő a királynénak is küldött szárnyasokat. S árkány A ntal uram nagy büszkén jelenti Bécsből, hogy a pávákat, a lúdfiakat, ludakat és k ap p an o k at b ém u ta tá a királyné a sszo n y n ak ! 1 Orsz. ltr. Nádasdy lev. 1569. Kisasszonynap után való pénteken. E levélben azt is tudatja, hogy Nádasdy Orsikának koszorúnak való virágot és körtvélyt küldetett.
„Szinte — írja — az ő belső házában (szobájában) m utatám be. Jó néven vévé és csodálkozék a had
fiakon."1 B áthory Erzsébet 1587-ben karácsonyra küld lúdfiakat Zrínyi D oricának. A n agy hidegben azonban m egfagytak a libák.2
A kastélyokban és az udvarházakban nevekedő leányok term észetesen m indazt eltanulták, amit ideiglenes anyjuktól láttak és hallottak. így azután belőlük is derék m ajorosok és jó gazdasszonyok váltak.
Úri házainkban nagy g o n d o t fo rd íto tta k a vallás
erkölcsi o k tatá sra is. Az ifjakat és a lányokat o k tató m esteren kívül a kastélyok Isten igéjének hirdetője nélkül sem szűkölködtek. A mély vallá
sosság, ami a XVI. századi m agyar főasszonyoknak egyik legjellemzőbb tulajdonságuk, értenü n k engedi, minő nagy gon ddal hallgatták Isten igéjét s minő odaadással csepegtették azt a fiatalságba.
Tudjuk jól, hogy a XVI. század asszonyai nem zeti gondolkozás, m agyari érzés dolg áb an sokszor m ég az u ro k at is felülmúlták. Nem is csoda, hiszen ők foglalkoztak legtöbbet a földdel, te h á t szeret
niük is kellett a földet, ahol éltek. A zután o tt a kastélyokban m ár gyerm ekkorukban úgyszólván a szemükkel látták a török harcokat. L átták a dia
dallal hazatérő hadfiakat, akiket asszonyaik fog adtak a legnagyobb örömm el és lelkesedéssel. De látták a gyászt, a fájdalm at is, a m i. az elesett vitézek
1 Orsz. Itr. Nádasdy lev. 1569.
2 U. o. 1587 április 14.-én jelenti, hogy a karácsonyra kül
dött lúdfiak „meghaltak az nagy derék hidegben1*.
nyomában tám ad t. S a fogékony gyerm eki lélek hamar m e g ta n u lta : lángolni a nemzeti dicsőségért, vágyódni a nemzeti célok után.
Ismeretes dolog, hogy a XVI. század örökös háborúi h am ar elszegényítették az országot. U rat és szegényt eg y aránt nyom ta a roham osan terjedő elszegényedés. A kenyérkereset sok helyütt lehetet
lenné vált, s a szegény jo b b ágy csak egy falat kenyérre sem v irrad h ato tt. Ám e k o r mély vallá
sossága nagyon felvirágoztatta az em berszeretetet.
Akik e kor főurainak az önzését szokták emlegetni, olvassák el az utasításaikat, a végrendeleteket, melyekben a szegényekről g o n d o sk od n ak ! Nincs kastélyunk és udvarházunk, ahol a szegényeknek gab nát, lisztet vagy kenyeret ne osztanának. M aguk a jobbágyok m int általános szokást említik, hogy az urak a következő aratásig g ab o n á t osztanak a jo b b ág y aik n ak ! B atthyány Ferenc m aga írja, hogy néha száznál is tö b b jo b b ág y o t kellett táplálnia.
N ádasdy T am ásné is m egnyitja a csűreit, m ikor a szegénység g a b n a nélkül szűkölködik. S így van az a legtöbb főúri kastélyban. Az alam izsnaosztás m indenütt bev ett szokás. Régi m agyar főasszonya
ink életének ez az egyik legszebb v o n á s a !
Mivel a példa vonz, /főasszonyaink alam izsna
osztása és jótékonysága a szárnyuk ala tt nevekedő nemes leányokra is hatással volt. S e h a tá st csak fokozta az a körülm ény, hogy a fiatalságnak állan
dóan h ird e tté k : „m ag adat is, jószágodat is m eg
áldja az Isten, ha az irgalm asság cselekedeteit gyakorlatosan míveled" . . .
A m it itt a kastélyok életéről s a nemes leányok neveléséről m ondottunk, abb ó l Guthi Országh M agdolnának is bőségesen k ijutott. N agy család
ból szárm azott. O rszágh Imre főajtónállónak és H om onnai D rugeth Á gnesnek volt egyetlen gyer
meke. Melyik főúri család ban nevekedett, nem tudjuk. C sak annyi bizonyos, hogy velük egy ü tt ő is ugyanolyan nevelésben részesült. Közeli atyafi- ság ot ta rtv á n a Zrinyi, a B atthyány, az Enyinghi Török, a Forgách, a C zobor, a Révay stb. csalá
dokkal, sű rűn levelezget velük. S e bizalmas leve
lekben, m int valami tü k ö rb en tisztán látjuk a jel
lemét. M inden íziben m agyar asszony, aki szereti a nem zetét s jó m agyaroknak neveli a m aga gyerm ekeit s az ud v aráb an nevekedő ifjúságot.
Szíve olyan, m int a kék ég, melyen semmi folt nincsen. Em berszerető, m unkás és fáradh atatlan gazdasszony. Ö röm est van a segítségére m ások
n a k ; semmi m unkától, semmi teh ertő l m eg nem vonja m a g á t; a jóért lángol, a nem es u tán vá
gyódik. M indent á th a tó m ély hite tölti be a lel
két. Ez ad neki erőt s vigaszt a b ú b an és a szen
vedések közepette. Az örök gondviselés ellen sohasem z ú g o ló d ik ; a hite oly erős, hogy ez a bán ato s szívét m indig m egcsönde siti. A m unka a legfőbb gyönyörűsége. Házi gazdag ság a m inden részét fontos dolognak t a r t j a ; egyszeri tekintettel látja, ami házanépe javára válik s ennek igazga
tása az ő b o ldogsága és dicsősége.
Ő szinte és nyílt m in d e n k o r; titk o s érzései s gondolatai n in csen ek ; a szíve m indig egy nyom on
jár a nyelvével. H a az övéit b á n a t vagy betegség nem nyomja, m indig vidám és szeretetrem éltó.
D erült életfelfogásával, szolgálatkészségével vidám ságot szerzett m ások szívének és szem ének is.
G uthi O rszágh M agdolna m ár m int leány jó gazdasszony hírében állván s am ellett szép is lé
vén, sok udvarló ifjúra te tt szert. K érője is bőven ak ad t. Ezek közül ő alsólindvai B án ffy Istvánt választotta jegyeséül. Ez a daliás ifjú a XVII. szá
zadban kihalt alsólindvai Bánffyak hatalm as csa
ládjának egyik jeles sarjadéka volt. H árom nagy uradalm a közül a kies fekvésű A lsólindván ta r to tta a szállását. O d a vitte m agával ifjú feleségét, aki azután állandóan o tt élt. M aga Bánffy István katonai szolgálatot teljesítvén, nagyon ritkán lehe
te tt otth o n . Eleinte P é c sett szolgált, m ajd m eg P á p á n k ato n áskod o tt. T öbbnyire együtt szolgált unokatestvérével Bánffy Lászlóval, akihez nagyon ragaszkodott. Ez a László jeles vitéz s vidám em
b e r volt, akinek tö b b tré fás m ondása m int szálló ige já rta a XVI. században ! Zrínyi G yörgy m int Bánffy László uram g y ak o rta való szavát említi például e z t: „Én a zt tudtam vala, hogy marcipán, ha tekintem tehát olasz kolbász /“ 1 A m ikor egy ízben B atthyány Ferenc h alat k ért tőle, tréfásan fe le ié : „Mi is uram csak sós héringen, bab o n és keszölcén vajuszunk . . . Istvánnak azonban van két szegyéje s így hallal bőves.“2
1 Körmendi ltr. Missiles. Zrínyi György 1595. julius 3.-án kelt levelében említi.
s U. o. 1564 febr. 20.
Takáas S. d r.: Régi magyar asszonyok. 2
Bánffy László először 50, m ajd m eg száz lovon való huszárral őfelsége mellé rendeltetvén, m eg
vált Istvántól, aki azután egyedül szolgált P á p á n .1 Nem valami nyugodalm as hely volt ez s a felesége ugyancsak so k at a g g ó d o tt m ia tta ! S nem h iá b a ! A tö rö k ugyanis állandóan fen te a fo g át P áp á ra . Az 1552. év augusztus 8.-án is ezt jelentik Bánffy István u ra m n a k : „Velicsán b ég (esztergomi) azt felelte, hogy vagy feje elvész itt P á p a alatt, vagy ez télen benne ak ar telelni. Ezt bizonyosan hal
lo tták szájából . . . A zért ti nagyságtok reá g o n doljon."2
S a páp aiak Bánffyval egyetem ben készen v á r
ták Velicsán béget. S B ánffy uram aggódó fele
ségének m ár az ö rö m h írt jelenthette, hogy t. i. a tö rö k tám a d ásá t visszaverték.
Időközben Bánffy István Zalam egye főispánjává lévén, a hadakozáson kívül a m egye ügyeinek a vezetése is az ő vállára nehezedett. M ajdnem állan
d ó an távol kellett lennie a családjától. Az 1556.
évben Tahy Ferenc, Zrínyi Miklós, N ádasdy Tam ás, Székely Jak ab és Bánffy László uraim ékkal részt- v ett B abócsa szerencsés o stro m áb an .3 Itt is em-
1 Közös pénz. ltr. Hung. 14337. fasc. 1553. Bánffy László maga írja ezt s emellett érdemei fejében „baronatus"-t kér,
„ut sentiant omnes Hungari interpellationem et gratiam vestrae serenitatis erga Hungaros."
2 Szalay: Négyszáz magyar levél 98. lap. Nagy Balázs jelentése.
3 A naplójában maga említi ezt. (Tudománytár 1841.)
bérül viselte m ag át s érdem eit a király később meg is jutalm azta.
Amíg a férj imigyen a csatatéren küzdött s a megyéje ügyeit intézgette, az asszonya o tth o n a gazdaságot vezette s a gyerm ekeit nevelte az udva
rában lévő nemes leányokkal és ifjakkal egyetem ben. O tt lakott A lsólindván Széchy M argit is, aki híres kertésznő v o lt; o tt élt Bánffy László családja is. O rszágh M agdolna te h á t nem volt egyedül.
Vendégei is g y akran ak ad tak s ő is el-elnézegetett a szomszéd urakhoz. Az 1553. évben például meg- * nézte B atthyány K ristófnak ab b an az időben mél
tóan elhíresedett kertjeit. S mivel o tt fura szabású töltéseket láto tt, vidám kedvében m ég m eg is tré fálta a kertg azd át. B atthyány azonban igen rossz néven vette tőle, am iért a kertjét zsidókoporsó
nak n e v e z te ! O rszágh M agdolna erre ugyancsak vidám tréfával így vigasztalta B atthyány K ristó
fo t: „Mi nem neveztük zsidókoporsónak: de m ert hogy az kegyelm ed kertiben láttu n k ném inem ű k oporsó szabású töltéseket . . . azt tu d tu k valami rác szent fekszik o tt és hogy búcsú miá vagyon.
Mi nagy sokszor kerültük meg, hogy netalán sok esztendeig ta r t az búcsú."
E vidám sorokhoz m ég hozzáteszi a jó tan ácso t is: hányassa el a koporsószabású tö ltések et, m ert különben barackja nem te r e m !
B atthyány K ristóf is elértvén a tré fát, ham ar m egbékült. Jókedvvel iro gat később is O rszágh M agdolnának s g y akran küld neki virágot, tudván, hogy bolondja a virágnak. O rszágh M agdolna m eg
2*
akarván m utatni, hogy ő sem az utolsó kertésznő, korai cseresnyével viszonozza B atthyány figyelmét.
Az 1561. évben például junius 19.-én küld neki jó cseresnyét a húsevő n ap o k ra l1 S egyúttal m eg
köszöni a B atthyány küldötte friss virágot. „Jeles
ben — írja — az mi szerelmes leányaink nagyon jó néven vették k eg y elm edtő l; m ert ők viselik meg. Kérik kegyelm edet, hogy ezután is tegyen részt m ind fejér és vörös szekfűvirágból, kit kegyelm ednek m egszolgálunk."2
O rszágh M agdolna ilyen figyelem ben Zrínyi Miklós részéről is többször részesült. A szigetvári hős — am int tudjuk — közeli rokona volt. (Az egyik leányát O rszágh Kristóf vette nőül.) A zután Bánffy Istvánnal is jó b a rá tság o t ta rto tt. T ö b b ször m egfordult A lsólindván s ilyenkor mindig k itü n tette a ház derék asszonyát s m indig m eg
hívta ő t a családja körébe.3 És O rszágh M agdolna szívesen m ent a hívó szóra Zrínyi Miklós leányai közé.
Bánffy István állandóan távol lévén, a gyerm ekek nevelését egészen O rszágh M agdolna intézte. Semmi sem jellemezheti jobban a derék asszonyt, m int az az od aad ó g o n d és buzgóság, amivel a gyerm ekeit nevelte. T ö b b jeles deákot ta rto tt a gyerm ekei mellett. Ilyen volt például Orbonai R ácz György a ped agógu s, azután Zuhodolyi A ndrás deák és Szent-
1 Körmendi ltr. Missiles.
2 U. o.
3 Zrinyi Miklós az 1557. évben is Alsólindván volt s onnét indult Bánffy Istvánnal és Lászlóval egyetemben Bécsbe (Szalay: Négyszáz magyar levél 237. lap.)
györgyvölgyi Bakács Farkas. A legidősebb leányát más urak kastélyaiba is elküldé, hogy lásson és tanuljon. A m ikor az idősebb fia (Miklós) m eg
növekedett, a pedagógusával és két m esterével G ráczba küldé ném et szóra.1 Majd A rcho grófné segítségével Bécsbe küldé s a királyi u d v arb an a többi m agyar ifjú kö zö tt ta n ítta tá . S a fiúval min
den ütt becsületet vallott. Derék, szorgalm as és eszes ifjúnak m o n d o tták őt, aki örökölte édesanyja jótulajdonságait.
Sok öröm e telt A nn a nevű idősebb leányában is. Ez szakasztott m ása volt az anyának. Vallásos, takarékos, szorgalm as, vidám és jó leány. Jó híre messze szállván, kérője is ham ar ak ad t. Az ifjú Révay János v ette ő t nőül 1561-ben. A m enyegzőt szeptem ber 14.-én szolgáltatták ki.
Ezt a családi örö m ö t csakham ar követte egy másik. Az 1562. esztendőben a király Bánffy Istvánt országbíróvá nevezte k i ! 2
A családi öröm öt és a békességet ez időben nagyban zavarta az a körülm ény, hogy Bánffy László kem ényen összezördült Bánffy Istvánnal.
Az o k át nem tudjuk. Zrínyi Miklós Tahy Ferenczet és Kerechényi Lászlót küldé Alsólindvára, hogy a rok ono kat kibékítsék. Ez azonban nem sikerült.3
1 Tudománytár 1841. A Bánffy-család naplója.
2 Maga Bánffy István írja 1562 nov. 18.-án : „adta nekem alsólindvai Bánffy Istvánnak Becsben az judex curiae-séget"-
3 Kerechényi László írja 1559-ben, hogy „felette rútul vannak László urammal és semmi jót nem szerezheténk köz
tük". (Négyszáz magyar levél, 315. 1.)
Tudjuk, hogy Zrínyi M iklósnak sok leánya volt s így az u d varában sok m enyegző akadt. De O rszágh M agdolna nélkül egy sem esett meg.
Nem egyszer ő vitte a fögazdasszonyi tisztet, ami az akkori időben nagy tisztesség szám ba ment, de töm érdek dologgal járt. Az 1564. év őszén is o tt találjuk ő t a Zrínyi-lakodalm on. M int mindig, ez alkalomm al is kitü ntették őt. E rről a lakodalom ról írja o k tó b er 19.-én Thurzó E rzsébetnek : „Kegyel
m ed tudakozik, hogy ha vígan lett volna-e a Zrínyi uram m enyegzője ? Azt írhatom kegyelm ednek, hogy elég vígan lön. A rról is tadakozik kegyelmed, ha én ott kegyelm ed egészségéért táncoltam volna ? Kettőt táncoltam ott. A z m elyik szebb volt, a zt a kegyelm ed egészségéért táncoltam ! Az m ásikat m agam ért. Mind az k e ttő t penig a vőlegénynyel táncoltam . Írhatom azt is kegyelm ednek, hogy mert a z föm enyegzö pénteken lön, a z pénteknek tisztes
séget a d tu n k ! Az többi asszonyok sem sok cipellőt szaSígatta n a k el az táncban. S zom baton pedig igen ko rán eloszlottunk. Vészes nagy hó v o lt."1
A Zrínyi-családdal való meleg b arátság n ak és gya
kori összejövetelnek az lett a következm énye, hogy B ánffyné O rszágh M agdolna idősebb f i a : Miklós 1570-ben nőül v ette a szigetvári hősnek legifjabb le á n y á t: O rsikát. A menyegzőn B atthyány Boldizsár volt a főgazda és Zrínyi D orica a főgazdasszony.2
1 Orsz. Itr. Kisebb levéltárak 9. csomó, 1564 okt. 19.
2 Nagy Iván hibásan írja, hogy Perényi özvegyét: Zrínyi Ilonát vette nőül. Perényinek ugyanis nem Zrínyi Ilona, hanem Zrínyi Orsika volt az özvegye.
V endéglátás és vendégjárás, no m eg a gyakori menyegzők szerezték a vidám abb n a p o k a t! A szo
m orúbbakat ren desen a családtagok betegsége idézte elő. A b b a n az időben, m ikor orvos sohasem volt a kéznél s m ikor orvosságért m ásoknál kellett tudakozni, a betegség volt a legnagyobb csapás.
Ilyenkor az em berek tehetetlenül álltak s azt szok
ták volt m o n d a n i: m ost vagyon az im ádságnak h a s z n a ! És im ádkoztak is eleget. O rszágh M agdolna férje is gyak ran betegeskedett, am int ez a had viselő em bereknél szokás volt. Az 1563. év telén is az ágyat nyom ta. E kkor írta M agdolna asszony a leányának: „M indnyájunknak kellene az Úristen
nek könyörögnünk, hogy adna az Úristen ökegyelmé- nek jó egészségét; mert higyjed szerelmes lányom, hogy igen kezdett betegeskedni.“
M agdolna asszony odaadó ápolása csakham ar m eggyógyítá Bánffy István u ram at! Az ő egész
ségével eg y ü tt visszatért M agdolna asszony kedve is. N agyvídám an és jókedvvel írogatja szép m agyar leveleit az övéinek. Legidősebb leányának, A nn á
nak, aki Révai Sándorhoz m ent nőül, írja például 1563-ban: „ É rte ttü k azt is, hogy a te leányod szép leány és igen jó leány, kit mi igen nagy öröm m el hallunk felőle." — S mivel, hogy ilyen jó leány az ő unokája, cipellőst (cipőt), keztyűt és inget küld az apróságnak. „M inden nap o n m eg
viseltesd vele, — írja tréfásan M agdolna asszony a küldött ingről — m ert ha én odam egyek, vagy ha te énhozzám jössz és az inget újonnan voltá
ban találom , m e g b á n o d ! . . . “ „O ly igen halnak
m indenütt környülünk, — írja egy m ásik levelében
— csak Isten tud ja m agunk is m int vagyunk, de legyen hála az Istennek, az mi jószáginkban még sehol sem h aln ak ."1
O rszágh M agdolna asszony kitünően é rte tt a szövés, a varrás és a hímzés m inden módjához.
Még az aranyfonállal való tö rö k v arrást is m eg
tan u lta a rab törököktől. Nem csak a m aga ruháit, de a leányai és unokái ruháit is ő v arrta. Leányá
hoz intézett m inden levelében szót ejt arról, hogy minő sub át, szoknyát stb. v a rro tt neki. Ezen a téren ism erősei is sokat tan u ltak tő le s h a egye
b et nem, h á t péld ák at (azaz m intákat) kértek tőle. „Egy példánk vagyon B orbála asszonynál,
— írja R évaynénak — nagy ö reg p é ld a ; szövés is vagyon rajta, a te gyöngyös hím ed is, az ki az m enyegzőre nem készülhete meg, hanem azután készítettük meg, rajta v a g y o n . . . Légy érte, küldd meg. V agy szép szóval, vagy harag gal légy é r t e . . . Bizony nagy d rág a m arhánknál in
kább bánnók, h a elveszne tőlünk az a példa."
(1563.)
Igen kedves hangon levelezget a vejével, Révay Jánossal is. Egy alkalommal Révay uram egy hordó vörös b o rt kü ld ö tt Bánffy Istvánnak. M agdolna asszony a b o rt kim érette s ami befolyt, elküldte a vejének. M ikor Révay em iatt m éltatlankodott, M agdolna asszony m egírta neki, hogy adja a pénzt a feleségének, elkél a n n á l! „A zért Kegyelmednek
1 Deák Farkas : Magyar hölgyek levelei. 63. 1.
nem kellett volna tőlünk nehéz néven venni, m ert jóakaratból kü ld ö ttü k volt m eg."1
A leányát anyagilag is folyton tám o g atja s jó tanácsokkal is tartja . M egtudván, hogy leányát el
hag yta a vénasszonya,2 sietve írja n e k i: „Viselj szorgalm atos g o n d o t rá, valahogy lehet vénasszony
nak szerét t é g y ; m ert a rra nagy szükséged vagyon mind neked, m int pedig a kis gyerm eknek."
M int go n do s háziasszony term észetesen sokat ta rto tt arra, hogy a hímezés és az aranyvarrás ritkább mintái kezénél legyenek.3 Hiszen szüksége volt azokra m agának is, m eg az udvara leányainak is. E zért g yűjtögette ő a koszorűkötés ritk áb b és szebb példáit is. S öröm e telt benne, h a ilyenekkel az ism erőseinek szolgálhatott.
Jó kertg azda lévén, sok levelet vált e k o r egyik legnagyobb kertészével, B atthyány K ristóffal. Rideg,
1 Magdolna asszony így kezdi a levelét: „A kegyelmed levelét, kit az napokban ide hozzánk hozott vala az ketek inasa, ki innét bán uramhoz mene, vettük. Melyben értettük az kd. jó egészségét mind az kd. szerelmes atyafiaival, fele
ségével és gyermekivel egyetemben, kit mi bizony nagy örömest és szívünk szerint hallottunk. Legyen hála az Úr
istennek, mostan mi is mind urammal ő kegyelmével és gyermekeinkkel egyetemben nagy jó egészségben vagyunk;
jól lehet, hogy az elmúlt szent Katharina asszony nap előtt való hétfőn uram ő keme megjött vala, beteges vala; de az Úristennek hála mostan jól vagyon."
2 A vénasszony a magyar udvartartásnak egyik fontos személye volt; mert sok dologban a ház asszonyát helyette
sítette. A vénasszony rendesen előkelő családból származott, pártában maradt vén leány volt.
3 1553 február. Alsólindva vára.
m ogorva és hirtelenharagú em ber volt ez, aki még a saját fiát sem áta lo tta m egátkoznia. De O rszágh M agdolnával m ég is szívesen levelezett; m ert m eg
nyerő kedvessége, szolgálatkészsége és népszerű
sége m ég az ő elfásult lelkét is fölm elegítette.
T öbbször küld O rszágh M agdolnának szép és új fajtájú virág ot s jó néven veszi tő le a köszönő levelet. Az 1564. év tavaszán is rózsát, szép szekfűveket és egyéb virágot k ü ld ö tt M agdolna asszonynak ültetés céljára. E rre O rszágh M agdolna szívélyes szókkal köszönvén a figyelmet, m ég vörös rózsát is kért. „M egszolgáljuk ezt kegyelm ednek
— írja — lányaimm al egyetem ben ; mert az lányok koszorút öiömest viselnek; aféle füvekkel és virá
gokkal pedig nem igen bővesek vagy u nk ."1 A következő évek sok csapást, sok szom orúságot zúdíto ttak O rszág h M agdolna fejére. Ugyancsak össze kellett m agát szednie, hogy a m egpróbáltatás ez éveiben helytálljon m agáért. Az 1566. évben m eghalt Zrínyi Miklós. Az u ra a szigetvári hősben legjobb b ará tjá t, O rszágh M agdolna m eg a legjobb ro k ont veszítette el. Alig hogy a gyásznak vége volt, az ő u ra is betegeskedni kezdett. S bármily o d aadóan á p o lg a tta is őt M agdolna asszony, látnia kellett, hogy Bánffy István ideje is az estvéhez közelít. Az 1568 január 27.-én negyvenhat éves ko ráb an csakugyan m eghalt. M egtö rt felesége Tornistyán tem ettette ő t el.
Az özvegy lelki állapo tát abból is sejthetjük, 1 Körmendi ltr. Missiles, 1564 márc.
hogy a férje betegsége idején, azután a halála után is tö b b éven á t m ég a levélírással is úgyszólván teljesen fölhagyott. M eggyőző hite és kim o n d hatat
lan áh íta ta szerzett neki csak némi m egnyugvást.
H a ez nincs, tá n akaratereje is megszűnik.
M ikor ism ét kezébe veszi a tollat, ism erőseit rendre kéri, hogy bán ato s panaszai nékik unal
m asak ne legyenek. Leveleiből világosan látszik, hogy régi kedve eltűnt, m int a h ó h arm at az első napsugártól. A sok bú és gyötrelem ő t m agát is ágynak d ö n tö tte. Az 1570. évben B atthyány Boldizsár küld neki orvosságot nyájas és meleg szavak kíséretében. O rszágh M agdolna szíves szók
kal m ond neki köszönetét. „Az minemű orvos
ságot kegyelm ed Ígért vala, — írja — azt m eg
hozták. M egszolgálom kegyelm ednek. N agy jó né
ven vettem kegyelm edtől, m int uram tól és szerelmes fiam tól."1
B etegségében érte ő t a lesújtó hír, hogy veje Révay Ján o s fiatalon, hirtelen m eghalt. (1570-ben.) A szegény asszony m aga is rászorult a vigasz
talásra s mégis a leányát vígasztalgatta.
A következő évben némi öröm v á lto tta fel a b ú t az alsólindvai várban. O rszágh M agdolna fia:
Miklós atyja örökébe, a zalai fő isp án ság b a lépvén, a főpohárnoki m éltóságot k apta. Az 1571. évben Zrínyi O rsikától fia is született, ami nagy öröm öt k eltett a család körében. M aga Zrínyi O rsika tu d atja az örvendetes h írt: „Az Ú risten szép fiú-
1 Körmendi ltr. Missiles.
m agzatot a d o tt én n ék em ; nagy b o ldogan és épen a d ta ő szent felsége."1
O rszágh M agdolnának teh á t volt ism ét kinek varrnia és kit gondoznia. De hisz ez volt az ő öröm e. M ások
nak szolgálni, m ásoknak kedveskedni m ég élte alkonyán sem szűnt meg. Az 1571. évben B atthyány Boldizsárné azzal a kéréssel fo rd u lt hozzá, szerezne néki b ábasszo n y t; m ert imm ár elközelget az ideje, m ikor reászorul. O rszágh M agdolna m inden követ m egm ozdított, hogy a kívánságnak megfelelhessen, de bizony b ábasszon yt nem sikerült ta lá ln ia ! „H a hol tu d h atn ám — írja — ha nem tudom m it kellene is ad nom, de m indaddig járnék utána, hogy ide hoznám !"2 Ez O rszág h M agdolnának utolsó levele, amit találnunk sikerült. Bizonyosan írt m ég tö b b e t is, de ezek vagy veszendőbe m entek, vagy valahol lappangnak. Ily m ódon élete utolsó éveiről úgy
szólván semm it sem tudunk. A Bánffy-család naplója említi, hogy O rszágh M agdolnának K ata nevű leánya 1572 feb ru ár 17.-én m eghalt. Édes
anyja T ornistyán tem etteté ő t el az apja mellé.
H a hitelt ad h atu n k a Bánffy család naplójának, ak kor O rszágh M agdolna bőven m egsiratva 1584 feb ru ár 5.-én halt m eg.3 A XVI. század egyik leg-
1 Körmendi ltr. Missiler. Batthyány Boldizsárhoz.
2 U. o. 1571 szept. 8. Zrínyi Doricához. Ebben az évben a családi napló szerint Alsólindván nagy földrengés pusztított, mely éppen akkor kezdődött, mikor Országh Magdolna családja ebédnél ült.
3 E családi napló sok hibás évszámot mond s így meg
bízhatónak semmiesetre sem mondható.
derekabb, legm unkásabb és legvonzóbb asszonya költözött el ben n e az élők sorából. Egész életén á t jótevő h a tá st gyakorolt a k o rtársaira, egész életén á t p éld át m u tato tt arra, m int kell az igaz m agyar asszonynak élni. Nem csoda hát, h a emléké
nél a lelkünk m a is emelkedik.
Bánffy Kata
Nagy idők nagy em bereket terem tenek. A mohácsi veszedelem u tán a politikai és vallási viszonyok átalakulása, a tö rö k betelepülése, az országnak részekre való szakadása m ind alkalm atos volt arra, hogy nemzeti szerencsétlenségnek, álta
lános hany atlásn ak legyen a forrásává. S vajjon csakugyan így tö rtén t-e ? N e m ! Nem hanyatlás, hanem n agy nemzeti visszahatás tám ad n á lu n k ! A nemzeti nyelv és irodalom virágzásnak indul s hódít m indenfelé. Nemzeti köz-szellem tám ad, mely hazafias áld ozatra készteti a szegényt és a gazda
g o t egyaránt. Lelkes küzdelem, élet és elevenség uralkodik m inden téren. Lépten-nyom on találko
zunk nemzeti sajátosságunk, az igazi m agyar virtus és a m agyar gondolkozás m egnyilatkozásával. Még a bűn ökb en is nemzeti bűneink m utatkoznak.
Lehetséges-e ilyen nagy visszahatás, fejlődés és nemzeti fellendülés nagy em berek nélkül ? G yako
rolhat-e valaki m élyebb h a tá st a k o rá ra nagy lelki tu lajdonság ok s felemelő példaadás n é lk ü l! A lig h a ! A nnak a lelkes és m ozgalmas kornak, mely a XVI. század közepén tám ad t s mely csak Rudolf
király k o ráb an indult általános hanyatlásnak, m eg
vannak a m aga nagy em berei. C sak ki kell őket em elnünk a poraikból. S ha ezt m egtesszük, egy
részt éltetjük a m últat, m ásrészt m eg fáklyát, min
dig lobogót gyújtunk a jövendőnek!
B atthyány F erenc bán m int politikus és m int hadvezér eléggé ism eretes. Tudjuk, hogy 1497-ben született, résztvett a jajcai és a m ohácsi csaták
ban, 1522-ben horvát-szlavonországi b á n n á lett s m int ilyen seg ítette I. F erdin án do t a m agyar korona m egszerzésében. A zután, m int a bécsi ud var egyik legkedveltebb és leghasználhatóbb tan ács
adója, résztvett M agyarország igazgatásában. M ajd
nem állandóan az udv ar körében é lt; de azért m inden íziben m agyar em ber m aradt.
Az 1532. esztendőben Zalaházy Tam ás p üspök a rra ösztökélte I. Ferdin án dot, hogy az összes m agyar kato naság generális kapitányává B atthyány Ferencet nevezze ki. A püspö k ez alkalomm al így jellemzi B atthyány F e re n c e t: okos, tanácsos elmejü, hadi ügyekben jártas ember ö! S o k nyelvet beszél s m ár Lajos király korában a legmagasabb tisztségeket viselte.
Emellett alkalmazkodó, csodálatosan megnyerő modorú ember. A k a to n á it féken ta rtja s nem tű ri részük
ről a foszto g atást.1
Zalaházy p üspö k e sorait m ég azzal kell m eg
toldanunk, hogy B atthyány örökké vidám , dévaj- kodó és végtelenül szeretetrem éltó em ber volt.
1 Csász. és kir. áll. levélt. Hung. 1532 július 2. „Habeatque ingenium ad hominum favorem sibi conciliandum mire accommodatum" etc.
K itűnő g azda hírében állott s példás családi életet élt. A m agyar jellem legszebb v o n ása: a nyíltság és a szókim ondás kevés em berben található föl oly m értékben, m int benne. V égtelenül szerette a hazáját. Senki úgy nem a g g ó d o tt Szigetvár sorsa felől m int ő. M ikor N ádasdynétól azt a hírt vette, hogy S zigetvár elesett, m egrendülve írja n e k i:
„A zm inem ű hírt ír kegyelmetek, a z rettenetes h ír!
Isten őfelsége ne adja, hogy igaz leg yen ! De nem csoda az, hanem csoda, hogy egy óráig m ind
nyájunkat is el nem süllyeszt az mi bűn ü n k és érdem ünk szerint."1
Nyílt, szókim ondó em ber lévén, m ég Ferdinánd- nak m eg M iksa királynak is hímezés és hám ozás nél
kül m egm ondta az igazat. A hazám szeretete mon
datja ezt velem — szokta volt ilyenkor ír n i! Az 1552. évben M ária királynénak ír j a : O lyan nemzet korm ányoz m inket, am elyik m agam agát sem tudja ko rm á n y o zn i! Félek, hogy a tö rö k elfoglalja hazán
k at s idegen földre kell költöznünk. Én előbb aka
rok meghalni, m int az országból kivándorolni P Az 1553. évben I. F erd in án d o t és M iksát az 1 Orsz. levélt. Nádasdy level. 1566 szept. 10. Újvár. Egy másik levelében Írja, hogy őfelségét és a herceget megkérte, amint legjobban tudta, segítené meg a megszállott Palotát.
Izent — úgymond — a vármegyéknek is s 5 maga azonnal elküldé száz lovasát. „Én, — írja — látja Isten, valamivel tudok mindennel kész vagyok segítség lenni!“
8 Brüsseli Okmánytár, 351. 1. „Regimur enim a tali natione, quae et seipsam regere nescit. Ubi enim dominus in servo diffidit, non potest illic cum dilectione servitium a servitore praestori.“ (1552 szept. 2.)
Isten szerelmére kéri, hogy M agyarország dolgában a m agyarok tu d ta nélkül semmit se h atározzanak.1 F erdinánd királyhoz intézett leveleiben többször ostorozza a ném et hadvezéreket, akiknek a tu d a t
lan ságát m aga a király is elismerte. Felség — írja B atthyány — dicső emlékezetű M átyás királyunk nem így cselekedett. H a h áb o rú t ak a rt viselni, m ag á
hoz hivatta m indazokat, akik a hadhoz é rte tte k s m eghallgatván őket, az ő tanácsuk alapján csele
k e d e tt m indent. így kéne felségednek is cselekednie 1 A gyám oltalan Ö rd ö g (Teufel) Rézm ánról írja 1552-ben M ária k irá ly n én a k : Jo b b lett volna, ha m ár előbb a m ennyekbe szállt volna, vagy a pokolba m ent volna a vezérség m egtanulására.
A kkor talán nem vesztette volna el a népü n ket oly ostobán és gonoszul !2 Az 1557. év őszén a ném et katon aság ró l írja M iksának, hogy sem Istent, sem a gonosz ellenséget nem ism erik! A zért küldték őket ide, hogy e szegény h azát oltalm azzák, de ők nem csak hogy ezt nem teszik, hanem m ég azt a keveset is elpusztítják, am it a tö rö k m eghagyott. A ném et sereg fők apitán ya ugyancsak haragszik reán k .3 1 Cs. és k. áll. Itr. Hung. 1553 márc. 13. „Ámoré dei imcumbat apud s. regiam majestatem dominum et genitorem suum, ne sine scitu Hungarorum, quibus potissimum et de capitibus et de patria agitur, majestas sua quidquid concludat."
2 Brüsseli Okmánytár, 1552 szept. 2. „Melius enim fuisset, si antea vei in celos assumptus fuisset, vei ad tartara des- cendisset pro meliore eruditione gerendi capitaneatus, ut non ita hae miserae gentes stulte et male perissent.“
Cs. és kir. áll. Hung. 1557 szept. 4. „Sie kennen weder Gott, noch den bősen Feindt" etc.
T a k á ts S . : R ég i m a g y a r asszo n y o k . 3
B atthyány ismervén a tö rö k harcn ak m inden csínját-bínját, a hadviselés do lgában bárkinek ad h a to tt jó tan ácso t. A n ád orisp án nem egyszer kiváló sikerrel élt az ő tanácsával. Hosszú tapasz
talásból ism ervén a m agyar k ato n a kiváló tulaj
donságait, m indenféle nem zetnél tö b b re becsülte azt. M agyari büszkeségében és nem zete szereteté- ben azt hitte, hogy ezer huszár is elegendő a tö rök visszatartására. „Mert — írja a nádorispánnak
— kegyelm ed jó l tudja a zt, hogy ahol ezör lovon való huszár vagyon, hatezer török sem rabol bíz
ván ott.ul
U gyanezen évben a király személyesen m u tatta m eg neki a seregét Bécsben. V alóban — írja B atthyány — szép és jól ru h ázo tt sereg ez, de mind tap asztalatlan ifjú, akik a törökökkel sem
mire sem m ennek. Nincs az egész seregben két em ber, aki őfelségének valam it használhatna. Nem cifra k ato n ák kellenek a mi ellenségünk ellen, hanem k ipró bált és tap asztalt vitézek.2
B ár az idegen k ato n aság o t m indig erősen bírál-
1 Orsz. levélt. Nádasdy lev. 1556 szept. 9. Ugyanezen levélben tanácsot ad Nádasdynak Babócsa ostroma ügyében.
„Ugy tetszenék nekem, — írja — hogy .vagy későn estve, avagy hajnal előtt sötéttel kellene ostromnak menni, hogy mégis lövés miá annyi nép nem veszne, mintha nappal lenne.
Kegyelmetek ezt énnálamnál jobban tudja. Legyen az Úristen tanácsadótok."
2 U. o. 1556 augusztus 16. Újvár. „Omnes sunt juvenes atque inexpertes bellare cum isto h o ste; nec in toto exercitu vix duos vidi, qui consilio aliquid possent prodesse suae serenitati." etc.
gáttá, azért a lelke mélyéből örven d ett, h a a ki
rály az ország érdekében cselekvésre szánta m agát.
Az 1540. évben például azt írja az unokaöccsének, hogy a király N ém etalföldre megy. „Hiszem Istent,
— úgym ond — hogy nem hiába m egyen oda őfelsége, hanem a mi jónkra és p átriánk n ak m eg
m arad ására."1
Mint jó m agyar, fájó szemmel nézte az idegen elem beto lako d ását s az idegeneknek M agyarország ügyeibe való avatkozását. Az 1555. évben az országgyűlésre szállást kerestetvén m agának, m eghallotta, hogy m inden valam ire való szállást a ném et urak szám ára foglaltak le. E rre ő el sem m ent, b á r nagy szükség volt reá. Én azt hittem , — írja N ádasdynak — hogy a m agyarok
nak h ird ették az o rszág g y ű lést; pedig a m agyaro
k at egyenest kizárják onnét. A király m inden dologban a ném etek tan á c sára hallgat s a m agya
rok m egkérdezése nélkül dönt. Én szégyenszem re nem megyek el Pozsonyba. Inkább ülök itthon nyugodtan, m int o tt aggodalm ak k ö z ö tt!
A zt sem jó szemmel nézte, hogy a m agyar ifjak külföldön költekeznek. A m ikor Miksa 1551-ben ú tra indult s fényes ru h ában m agyar u rak a t is vitt m agával, találóan írja N ádasdy T am ásn ak :
„Maximilianus u ru n k elmegyen és az m agyar urfiak elm ennek véle. De azt kegyelm ed vélheti,
1 Körmendi levélt. Missiles, 1542 január 12. Bécs, Batthyány Kristófhoz. Örvend, hogy őfelsége Törökországba elegendő hadat küldött. így a töröknek ellene állhatunk, míg őfelsége visszajő.
3*
m int jö nnek haza ; m ert ki lovat, ki egyéb m arhá
ját adja el és franciát hoz haza m a g a ! A zért nem kellene oly igen sokat költeni B écsbe."1
A dib-dáb bécsi bo londságra a p énzt nem szí
vesen költö tte, de a haza javára m indig öröm est áldozott. Székesfehérvárott és P é c sett a saját költ
ségén ta r to tt huszáro k at.2 H a valamelyik vég
házunk veszedelem ben fo rg o tt, ő volt az első, aki a huszárjait ú tn ak inditá. O sü rg ette 1552-ben Veszprém m egsegítését. S ha h allgatnak rá, nem is kerül az a tö rö k k e z é re : „Régi m agyar prover- bium az, — írja ez ügyben — hogy m ikor em ber egy nyilat ellő és elveszti, te h á t ismég m ást lő u tán n a, hogy annyival h am arab b m egtalálná az elvesztett nyilat. De g y a k o rta lészen az, hogy m ind az k ét nyíl elvész."
Tudjuk, hogy ez a közm ondás V eszprém et ille
tőleg be is teljesült.
B atthyány Ferenc az 1556. évben m aga írja N ádasdynak, hogy három szor annyit ad, m int am ennyit reá ró n a k ; a végházakba szekerei vitest viszik az élést, lovai h o rd to n ho rdják a g a b o n á t;
kenyérevője is annyi van, hog y Isten tu d n á m eg
m ondani. S mikor ennyi áld o z a to t is keveselnek tőle, elkeseredetten í r j a : „En magam sem hittem, hogy ilyen nagy úr legyek, hogy m in d az egész hadnak gondja csak én rajtam álljo n ! . . . Jól tudo m az h ad ak n ak m inden m ó d já t! Nem jó
1 Orsz. levélt. Nádasdy level.
2 Tudniillik akkor, mikor e városok még nem jutottak a török kézre.
em berre oly te rh e t vetni, az kit el nem v iselh et;
m ert leesik alatta. H a a ló öröm est vonsz, nem kell azt ösztökélni."1
Az aféle d ologban csak az vigasztalta őt, hogy m ások is kénytelenek a nehéz igát vonni. O m aga írja tréfásan N ádasdy T a m ásn é n a k : „H a szembe leszünk, m egm ondja kigyelm ed, m iért fösvény ? Jól tudom én, a miliőm forin to t nem ak arja kegyel
m ed bocsátani, kit a ném etek m ondják, hogy kegyelm ednél vagyon és m indaddig fösvénynek fogják m ondani, m íg ki nem a d ja !" 2
B atthyány Ferenc b á n a király tan ácsáb an , az országgyűléseken s a h ad b an fo ly ta to tt tevékeny
ségén kívül m ég m ásképpen is szolgálta a m agyar
sá g ügyét. N ádasdy Tam ás u tán neki volt a leg
nagyobb u d v artartása. K ülönösen H orvát-Szlavon- országból egész sereg nemes ifjú és leány neveke- d e tt évenkint az ő u dvarában. És Zrínyi Miklós leányainak, m eg a Blagay-család tag jain ak a példája
1 Orsz. ltr. Nádasdy lev., 1556 július 8. Érdemes meg
említenünk, hogy Magyarország legnagyobb ágyúját Batthyány Ferenc öntette Szigetvár védelmére. Erről az ágyúról írja ő maga 1549-ben: „Ego credo, quod in tota Hungária, etiam stante et florente statu eius vix fuisse mensuram ponderalem, quae semel unum aliquot grandius ingenium levare potuisset.
Nunc verő eo minus reperitur. A mester, — úgymond — aki ez óriási ágyút öntötte, Nyitrán űzi a m esterségét (Közös pénz. levélt. Hung. 14425. fasc. Batthyány Ferenc 1549-ben őfelségéhez.
* U. o. 1564 szept. 13. Egy másik levélben írja a németek
ről : „Csak hogy az embert meg nem ölik, de mindent ugyan megmivelnek, mint az török.“
