RÉGI MAGYAR NYELVJÁRÁSOK

N É P T U D O M Á N Y I I N T É Z E T

B Á R C Z I G É Z A

RÉGI MAGYAR NYELVJÁRÁSOK

T e le k i B<l

t u d o v w jt o s INTÉZET

B U D A P E S T

1947 . í\

••• . - 5 /

K ülönnyom at a Magyar Népkutatás kézikönyvéből.

J o H W

Régi magyar nyelvjárások.

i . A régi m a g y a r n y e lv n y e lv já rá s a iv a l a m a g y a r n y e lv tu d o m á n y i iro ­ dalo m a rá n y la g k éső b b k e z d e tt el fo g la lk o zn i. A m ú lt század első felében a n ép ­ n y e lv , m in t érdekes k u rió zu m , de fő k én t, m in t a n y e lv b ő v ité s forrása érde­

k e lte a v e le fo g la lk o z ó k a t (L a z ic z iu s , A m a g y a r n y e lv já rá so k : A M. N y e lv ­ tu d . K é z ik . I / n , i i k k .). B á r kivételesen m ár R é v a i is m a g y a rá z n y e lv i je le n ­ sé gek e t régi n y e lv já rá s o k k e v e re d é s é v e l,1 á lta lá b a n a tá j n y e lv e k m ú ltjá n a k kérdése c sa k a n n y ib a n v e tő d ö tt föl, h o g y e g ye se k e g yik -m á sik n y e lv já rá sb a n a régi m a g y a r n y e lv e t v é lté k fölism ern i, m in t p l. H o r v á t I s t v á n a p aló cb an , m e lly e l a zo n b a n k ü lö n ösk ép p en a z egész m a g y a r n é p n y e lve t azo n o sn ak véli (R a jz o la to k 45), v a g y a n y e lv já rá si elkü lön ü lésre tö rté n e lm i h á tte re t k erestek a p a ló co k , s z é k e ly e k , já szo k ered eté t m a g y a r á z g a tv a .2 T erm észetesen n y e lv ­ já rá sa in k m ú ltjá ra becses a n y a g o t s z o lg á lta tn a k a zo k a régi a d a to k , m e lye k a k k o ri n y e lv já rá s a in k r a v o n a tk o zn a k . S ajn o s a X I X . szá za d e lő tt ezek az a d a to k le g tö b b szö r c sa k p é ld á k n é lk ü l oda v e te tt m e g je g y zé se k a rra v o n a t­

k o zó lag, h o g y ily e n n y e lv já rá so k v a n n a k . F ő le g a szé k e ly sé g n y e lv i elk ü lö n ü ­ lését h a n g sú ly o ztá k m ár a X V I . szá za d b an töb b en , O l á h M ik ló s (1536.), R a n z a n u s P é t e r (1558.), M a g in u s J á n o s A n t a l (1597.), S z a m o s k ö z y I s t v á n (1598— 1602). A X V I I . szá za d b an m ár a szék elyen k ív ü l lelh e tő n y e lv já rá s i kü lö n b ség ek re is ta lá lu n k u ta lá st G e l e j i K a t o n a Isfv Á N n á l (1645.); M ik o l a i H e g e d ű s J á n o s (1648.) három fő tá jszó lá st k ü lö n b ö zte t m eg : az a lfö ld it, a felfö ld it és a z e rd é ly it, a n é lk ü l a zo n b an , h o g y ezek jelleg zetes v o n á sait ism ertetn é ; G y ö n g y ö s i a K e m é n y J á n o s elé csa to lt értekezéséb en szem b e­

á llítja eg ym á ssal a z a lfö ld i és a felföldi, a tiszá n tú li és a d u n á n tú li tá js z ó lá st, m ert «a m a g y a r szó és b eszéd nem m inden h e lye k e n e g y a rá n t fo ly az ország- ban» ( T r ó c s á n y i, R égi m a g y a r n y o m ta tv á n y o k n y e lv e és h elye sírása : A M N y tu d . K é z ik . I/10, 34 ); L ip p a i J á n o s a zt á lla p ítja m eg, h o g y a n ö v é n y ­ n e v e k v id é k e n k é n t v á lto z n a k (P o zso n yi k e r t, 1664., a z id ézet a z 1753-i k ia d á s 183.

1

.); O t r o k o c s i F ó r i s F e r e n c (1693.) p ed ig a já szo k és a k u n o k n y e lv é v e l k a p c s o la tb a n m egem líti, h o g y tö b b d ialectu so n k ív ü l «ezen és m ú lt század b an * k é t e g y m á stó l n a g y o n k ü lö n b ö ző n y e lv él a z o rszá g b a n .3 A X V I I I . szá za d vé gé n a n é p n y e lv irá n t felk elő érdeklőd és fő k én t a t á j ­ szó k g y ű jté s é b e n n y ilv á n u l m eg és B a r ó t i S z a b ó D á v id K isd e d szó tá rátó l (1784., 1792.) a T á js zó tá rig (1838.) je le n tő s tá jsz ó -a n y a g h a lm o zó d ik föl k ü lö n ­ féle sz ó tá ra k b a n , ta n u lm á n y o k b a n , cik k e k b e n , v ita ir a to k b a n , fő leg ab b ó l a célból, h o g y a z iro d alm i n y e lv szó k észle tén ek g a z d a g ítá sá t szo lg álja. A X I X . század első felében azo n b a n m ár becses m on og ráfiaszerű , sokszor persze m é g . m ódszerben k ifo rra tla n , rendszerezésben tö k é letlen leírások is jele n n ek m eg

egyes nyelvjárásokról, főleg a székely, a palóc és a göcseji tájn yelvre szolgál­

ta tv a értékes adatokat (

1

^{. L}a z ic z iu s i. m. n — 1 5 és főleg S zü cs Jó z s e f, A népnyelvi ku tatás története, B udapest, 1936. 5— 7 ; vö. még Tú r i Mé s z á r o s Is t v á n, A nép n yelvének ügye a n yelvújítás óta, M ezőtúr, 1884.).

A X I X . század m ásodik felében, m ikor m ár n yelvtu d om án yi célú érdeklődés fordul a n yelvjárások felé, természetesen elsősorban az élő n y e lv­

járásokkal foglalkoznak, azokat g y ű jtik és írják le több-kevesebb teljességgel és h ivatottsággal. M agyar nyelvem lékeink tanulm ányozása ekkor még külön­

ben is csak a kezdetén van, bár egyes nyelvem lékeinkben egy-egy m a is élő nyelvjárás em lékét vélik fölismerni, így a H alotti Beszédet hol dunántúlinak v a g y B uda-környékinek, hol palócnak, hol göcsejinek m agyarázzák (vö.

Er d é l y i La j o s : N y F . L X X I , 8 kk.). Ám de a nyelvem lékek körül ekkor sok sürgősebb tennivaló akad, s egyelőre a m agyar nyelvtörténet főbb vonásainak kihám özása az elsődleges feladat. Ilyen bonyolult problém ába, m int a közép­

kori m agyar nyelvjárások kérdése, aligha lehetett volna ekkor még belevágni.

Még kevésbbé lehetett szó arról, h ogy a n yelvjárásk u tatást kiterjesszék a n yelvtörténeti ad atokat m egelőző korra. Hiszen még m a is inkább a problé­

mák* felvetésénél, esetleges lehetőségek felvillantásánál tartu n k, de szilárd m egállapításokkal, v a g y akár jól m egalapozott okfejtésekkel sem dicseked­

hetünk. E zért, bár Hu n f a l v y m ár m egállapítja — Ré v a i em lített futó m eg­

jegyzésétől függetlenül — h ogy a régi m agyarban nyelvjárásoknak kellett lenniük (M agyarország E thnographiája 385), e régi n yelvjárásokra vonatkozó tudom ányos ku tatások arán ylag jó val később indulnak meg. A kk or is jobbára a n yelvjárások területi megoszlásáról a m ai népnyelv tanulm ányozása alap­

ján kialaku lt képnek a m últba vetítésével próbálják m eg egy-egy nyelvem lék­

nek keletkezési helyét a nyelvjárásán keresztül, m elyet egy m aival azonosí­

tanak, m egállapítani.4

De a következő lépés sem késik sokáig, midőn kiforrottabb módszerrel a mai nyelvjárások m últját, keletkezését — esetleg történelm i és népm ozgalm i h átterükkel együ tt — vizsgálják és így ju tn ak el régi nyelvjárási megoszlások m egállapítására, sőt egy-egy jellem ző vonás történetének a honfoglalás koráig való feltárására (Ba l a s s a, K ódexeink és a n yelvjárások : H u n falvy A lbum 5 ; A m agyar nyelvjárások keletkezése : Ethnogr. IX , 185— 196 ; 282— 293 ; Lo s o n c z i : A z ö-zés története : N y K . X L I V , 373 ; X L V , 45, 195, v a g y pedig a régi nyelvem lékek hangtani, szóragozástani sőt szóhasználati eltéréseit igyekeznek rendszerezni s területi elkülönülés alapján m agyarázni (pl. Lo s o n c z i,.

K ódexeink és a n yelvjárásk evered és: N yr. X L V , 280, 373 ; A z -ít képző fejle­

m ényeinek m egoszlása nyelvjárási alapon : M Ny. X X I , 102 ; továbbá Me l ic h : M Ny. X I I I , 4 ; X X I . 52 ; N y K . X X X I X , 24 kk ., stb. stb.). V égül a vizsgáló­

dások tapogatód zva és bizon ytalan ul — kiterjednek a n yelvtörténet előtti korszak esetleges nyelvjárási viszonyainak kérdésére s a területi megoszlás elvét érvényesíteni kezdik a honfoglalást megelőző idők n yelvi fejlődésének k u ta tá ­ sában (vö. pl. Go m b o c z, M Ny. X X , 62). M indazonáltal régi nyelvjárásaink feltárásának m unkája még nagyon az elején van, nagyszám ú részletvizsgá­

latra van még szükség, m ielőtt szilárdabb eredm ényeket tudunk felm utatni.

Még egy félszázaddal ezelőtt is egyesek ú gy láttá k a dolgot, h ogy a hon­

foglalásra induló m agyarság egységes n yelvet hozott m agával s csak a vándor­

lás és a honfoglalás alatt, idegenajkúak beolvadása és a m agyarság végleges letelepülése következtében alakul ki n égy fontosabb n yelvjárás (Ba l a s s a : Ethnogr. IX , 345, 347 ; ez ellen Ho r g e r, A m agyar nyelvjárások 12 ; vö. m ég Tr ó c s á n y i: M Ny. V , 346). Ma már, tudva, h ogy nagyobb területen élő n y e lv

n yelvjárások nélkül elképzelhetetlen, senki sem kételkedik abban, hog^ a hon­

foglalást megelőző korban is vo ltak a m agyarban nyelvjárások, sőt e feltevést egyes n yelvtörtén eti m egfigyelésekhez igyekezn ek kapcsolni.

2. Már néhány évtizede m egfigyelték ugyanis, h ogy a jól m egalapozott finnugor-m agyar hangm egfelelések — m int akkor m ondták, hangtörvények — alól egyes k ivételek m utatkozn ak, anélkül, h o gy ezek m iatt azok a szóegyez­

tetések, m elyekben ezek a kivételes fejlődések jelentkeznek, elvetendők vol­

nának. A finnugor *k- Veláris m agánhangzó előtt a m agyarban, m int közism ert, h-vá. lesz, de néhány esetben mégis k-1 találunk, tehát három, hat, hal, hosszú, hónalj, hagyma stb.-vel szemben kap, kíván (vö. hív), kajla (vö. hajlik), népny.

kum (vö. huny) áll, bár mind a két csoport finnugor megfelelői azonos szókezdő m ássalhangzót m u tatn ak ; a finnugor szókezdő * p -nek a m agyarban általában /- felel meg, de két szóban p-t, néhányban pedig b-t lelünk, tehát fél, fül, far, fan, fű stb., de por, para és bal, bonyolódik, bőr stb. ; a finnugor szókezdő

*t- általában válto zatlan m arad a m agyarban , de néhány szóban d- a megfelelő hang, így toll, tél, tavasz, tűz, tele stb., de dug, daru, dorgál stb., m elyek mind finnugor szókezdő t-t tartalm azn ak (Wic h m a n n : F U F . X I , 210, 216, 228, 236 ; N y H .7 24, 25 stb. ; a k- kettős m egfelelését alaptalanul tagad ja To iv o n e n : F U F . X X I I , 134 kk.). Régebben, az akkori tudom ányos felfogásnak m eg­

felelően ezt a jelenséget ú gy m agyarázták, h o gy a finnugor alapnyelvben v ettek föl különféle hangokat, pl. *p-, *p ’ -, *b-, sőt *b'- hangot, a */?'-bőI meg a *b'-bő\ fejlődött volna az /- a m agyarban , a *p-re menne vissza a p- és a *b-re a b~, míg a többi finnugor nyelvben a *p- és a * p ', valam in t a zűrjén, a vo tyá k és a lapp kivételével a *b- és a *b'- is /?-ben találkozott volna. É p p íg y többféle alap n yelvi hangra ment volna vissza a m agyarban egym ástól eltérő h- és k- szókezdet (Sz i l a s i, A dalékok a finnugor palatalis m ássalhangzók történetéhez 3 kk. ; Go m b o c z, M N y. V , 415 ; Wic h m a n n i. h.). E jelenségek közül főleg a veláris m agánhangzó előtti /c-val foglalkoztak nyelvészeink.

Először Sz i n n y e i m agyarázta az eltérő fejlődést oly módon, h o gy az ős­

m agyarban lehetett egy elszigetelt n yelvjárásterület, m elyen a *k- =- h- v á l­

tozás nem m ent végbe ; később az. elszigeteltség m egszűnt, s ekkor e terület k-s alakjai kevered tek az általános h-s alakokkal. A harcból a h-s alakok kerü ltek ki győztesen, de néhány esetben a k-s kezdetűek, v a g y ilyenek i s m aradtak fenn (La z i c z i u s, B evezetés a fonológiába 87). La z ic z iu s aztán részletesen kifejti azt az elm életet, h o gy a hangfejlődésbeli eltérés eredetileg n yelvjárási megoszláson alapul (i. m. 68 kk. ; M N y. X X X I V , 26 kk. ; A EC O . III, 325 kk.).

T ek in tettel arra, h o gy a vogulban m eg az osztyákban m a az északi n yelv­

járásokban /-t v a g y ezzel közeli rokon hangot találunk a déli n yelvjárások /c-féle han gjaival szemben, tehát u gyanolyan m egoszlást, m int am ilyent Sz i n n y e i föltett az ősm agyarra, arra k övetkeztet, h o gy ez a nyelvjárási m eg­

oszlás ősi örökség, azaz m ár az ugor alapnyelvben m egvolt, s m ind a három ugor nép ú g y alakult, h ogy benne mind a két n yelvjárást — y-t és k -t— beszélő csoportok részt v ettek (vö. még To iv o n e n i. h.). H a ezt a felfogást, h o gy a n yelvjárási megoszlás ugor örökség, nem látju k is igazoltnak, sőt nem is ta rtju k nagyon valószínűnek (vö. Sz i n n y e i : N yr. X L I , 66 ; Me l ic h : N y K . X L I V , 367),5 az kétségtelen, hogy a m ai m agyar kettős, h- és k- m egfelelésnek ősi nyelvjárási különbségből való eredete lehetséges. Lehetséges, de nem bizo­

nyos. A hangfejlődési tendenciák h atását m a m ár nem ta rtju k olyan tökélete­

sen egyön tetűn ek, m int a neogram m atikus iskola, ázaz a hangváltozások lefolyását, terjedését, m ásként látju k , m int azelőtt vélték. A fejlődés során ugyanis párhuzam os alakok keletkeznek azon a területen belül is, ahol a ten-

1*

dencia hat, s az eltérő alakok küzdelm éből hol az új, hol a hagyom ányos alak kerül ki győztesen, néha esetleg mind a kettő m egm arad jelentés-elkülönüléssel.

Minden n yelvi ú jítás ellen vele párhuzam osan jelentkezik a ko n zervatív ellen­

hatás, s a kettő küzdelm e rendesen kom prom isszum m al végződik. A z ilyen nem egyön tetű fejlődéseredm ények keletkezésének teh át csak egyik, de nem kizárólagos oka lehet a nyelvjáráskeveredés. Hasonlóképpen áll a h elyzet a szókezdő finnugor *p- kettős m agyar — p- és /---fejlődése esetében is. Itt az ugor alapnyelvre, illetőleg annak nyelvjárásaira való visszavezetés szóba sem kerülhet, hiszen az obi-ugor nyelvekben nyom a sincsen az /- m egfelelésnek.

V alószínűnek látszik, hogy a *k- és *p- réshanggá (/-fé és % =- A-vá) való válása párhuzam os folyam at, ha nem is ta rtju k ezt a párhuzam osságot olyan elkerülhetetlennek, m int Sz i n n y e i (Nyr. X L I , 66), aki a teljes párhuzam osság kedvéért még a szókezdő */,-nek is keres a m agyarban z- m egfelelést. M inden­

esetre a */?-=- p- ~ f - fejlődéssel kapcsolatban, m int a *k -^ -k- ~ h - esetében, lehetséges, h o gy a m agyar n yelv külön életében volt egy olyan n yelvjárás, m ely a n yelvterület nagyobb részén keletkezett *p- =- /-fel szemben a p-t m egtartotta,6 esetleg ugyanaz, m ely a ft-nál k ita rto tt, azután idővel ez a kon zervatív n yelvjárás m egszűnt, beleolvadt az uralkodó csoportba, az /-ező nyelvjárásba, ezt azonban néhány új alakk al gazd agította. E m agyarázat, mint m ár hangsúlyoztuk, lehetséges, de nem kényszerítő.

Első pillanatra azonban ú gylátszik, h ogy a */>-nek b-, a *í-nek d- m eg­

felelése viszont teljes valószínűséggel írható ősi nyelvjárási különfejlődés rovására. E szókezdő hangok szórványos zöngésülése a m agyaron kívü l a permi nyelvekre jellem ző (a lappot nem em lítve). Már pedig sok valószínűség szól a m e lle tt— éppen a számos és sokféle n yelvi egyezés — h ogy a leendő m agyar­

ság, mint a finnugor ősnépből kiszakadófélben lévő ugorok legn yugatibb szárnya, sokáig laza kapcsolatban volt a perm iekkel ( B á r c z i : M Ny. X X X I X , 287). Föltehető tehát, h ogy az ugorság később m agyarrá váló részének vo lt egy olyan sávja, m ely a perm iekkel legközelebbről érintkezve nyelvében a perm iekével azonos tendenciákat ju tta to tt érvényre. E közös perm i-m agyar vonások egy része csak az ugorság m agyar ágának egy kisebb szakaszára terjedt ki, m ások viszont a m agyar ugorság zömére szétszivárogtak, esetleg csak egy kisebb szigetet kím élve meg. Ilyen jelenség lehetett a denazalizáció ; a finnugor m, n ,n ,rj + zárhang v a g y affrik áta kapcsolatban ugyanis a permiben és a m agyarban a nazális rendesen eltűnik, pl. m. ág ~ v o ty. vug.vö. f. onke- (N yH .7 39; m ásként T o iv o n e n : F U F . X X V I I I , Anz. 251), m. tud ~ zürj.

tad-, v o ty. tód-, vö.^ f. tűnte- (N yH .7 41) ; m. agyar ~ zürj. vodzir, v o ty. uazer stb., vö. vog. aAóssr stb. (N yH .7 40). Ám de egyes szavakban a m agyarban is m egtaláljuk a nazálist, így hangya (Á K E . 326), kengy-el (Á K E . 399, 400 ; N y H .7 58, 146), lágy~langyos (N yH .7 45; G o m b o c z : N y K . X X X I X , 226) stb. (vö. W ic h m a n n : F U F . X I , 182 ; G o m b o cz i. h. ; Z s i r a i : M Ny. X X I , 136 ; G á l L á s z l ó : M Ny. X X I I , 57), m elyekben a nazális nem másodlagos, mint pl. a hx^porcs^homp esetében (N yH .7 142, B a k ó : M N nyv. IV , 51 kk.).

Ám de a perm i-m agyar n yelvi kapcsolat még igen tüzetes és alapos vizsgálatot igényel, m ielőtt belőle következtetéseket óhajtanánk levonni. S ha valószínű­

nek ta rtju k is, h o gy e vizsgálat eredm énye nem lesz n egatív, s a feltűnő egye­

zések közül több helytállónak fog is bizonyulni, éppen a b-, d- esetében a permi kapcsolat elm életével szemben nehézségek is m utatkoztak. Nem lehetetlen ugyanis, hogy a zöngésülés a permi nyelvekben fiatalabb jelenség és így nem függhetne össze a m agyar szókezdő hangok zöngésülésével ( B e k e : N yr. L V , io6f, m ely ez esetben ugyancsak a m agyar n y e lv külön életében folyhatott le,

am inthogy pl. a népnyelvben számos újabb keletű zöngésülést is állapíthatun k meg, pl. túr =- dúr, paksaméta baksaméta, bogácsa (MTsz.) stb., de m indenütt csak szórványosan, teh át sehol sem v á lv a egy bárm ilyen szűk területre szorít­

kozó n yelvjárás jellegzetes vonásává. íg y e kétségtelenül régibb7 zöngésülések­

ről azt sem állíthatjuk , h ogy ha nem finnugor- v a g y ugorkori, legalább ős­

m agyar n yelvjárási különfej lődésből keletkeztek, legföljebb ezt a lehetőséget is m egengedjük, mint kifogástalan m agyarázatot.

Hasonló szétágazó hangfejlődések, m elyek kiindulópontjául nyelvjárási elkülönülést is fel lehet tenni, a m agyar n yelv őstörténetében szép szám mal vannak. Ilyen lehet pl. a finnugor *>r nek kettős : -y ( > - y , -ü ~ -i ■=- 0) ~ g megfelelése, pl. ó [vö. 1055 : ohut ( S z in n y e i : M Ny. X I I I , 65) | 1244 : Ovwar \ 1255/61 : Ouwar | 1282 kör. : Oubudam | 1256/73 : Oteluk | 12 7 1 : orev (OklSz.) stb.] ~ agg [vö. 1 3 1 5 , 1320, 1327 : Og szem élynév (OklSz.) | 13 19 : ogh-telek (MF

1

.) | B esztSzj. 58: ag ember, 1000-: ag jk e r , 59 ag síg stb.] ~ cser. sorgo öreg' ( S z in n y e i : M N y. X I I I , 65 ; N y H .7 4 7; E tSz. I, 2 4; máskép L e h t i s a l o : Balassa Em i. 90) ; v a g y fö [vö. 1055 : feu, fehe | 1086/ X I I — X I I I . sz. : -jeu, fehe (OklSz.) stb.] vog. perj, pá/k, p u rfí | zürj. pom vég, cél, h a tá r’ | v o ty . pur/, pun, púm ’vég, határ, h e g y ’ | md. pe, p á 'v é g ’ | f.

pád ~z*pártá 'fej ; v é g ’ (N yH .7 48 ; EtSz. II, 180—1) és másrészt jég ~ o. {ei^k, ierjk' | vog. l ’dr1, jarjk, idi,G | zürj. ji, jj, | v o ty. jö, je | cser. w, i, i | md. etj, jej, ej f. jáá -= *jdriá lp K . jier/r/* stb. (N yH .7 47 ; a finnugor *rj-re

1

^. S e t a l á : F estskrift til Thom sen 230 ; S z in n y e i : N y K . X X X V I I I , 277 kk. stb.). E zt a különböző fejlődést alapnyelvi fokváltakozással m agyarázták többen ( S z in n y e i : N y K . X X X V I I I , 277 kk. ; M Ny. X I I I , 6 5 ; EtSz. II, 18 1).8 — Ide tarto zh atik a finnugor *M s-nek m agyar cs és cs megfelelése, pl. acsarkodik ~ agyarkodik ( S e t a l á : F U F . II. 230, 232; W ic h m a n n : F U F . V II. 31 ; M Ny.

IV . 304 ; Go m b o c z : N y K . X X X I X , 226 ; E tSz. I, 32 ; N y H .7 45 ; L o v a s Ró z s a : M Ny. M Ny. X X V I , 131 ; Bá t k y : M Ny. X X X I V , 174 stb.). E jelen­

séget szintén alap n yelvi fokváltakozással m agyarázták ( S é t á l a i. h . ; W ic h ­ m ann i. h. ; E tSz. i. h. stb.). — Ide sorolható talán a szókezdő finnugor *s-nek m agyar s- és 0 megfelelése, pl. egér~o. lorjgdr, a ér/Gor, tér/kar, wr/ker, | vog.

terfidr, tarikdr, tá^dr | zürj. sir | vo ty. s ir \ mdM. sejor, E . tsejer \ f. hiire- (N yH .7 27) és m ásrészt sovány~ md. sava, Hova, saván , tsovine 'vékon y, finom ’ | f.

hupa "múlandó, rossz, nyom orúságos’ (N yH .7 39 ; a kettős m egfelelésre

1

^.

P a a s o n e n : JSFO u. X X V I/ 4 , 15 ; F U F . X I I , 306 ; N y H .7 27).9 E zt a jelenséget szintén próbálták - alapnyelvi fokváltakozással m agyarázni, kiterjesztve ily módon a fokváltakozás elm életét a szókezdő hangra (G om b ocz : M Ny. V , 416).

- Végső elemzésben a n yelvjárási eredet kérdése felvethető minden finnugor alapnyelvi hang elágazó, kettős v a g y hárm as m agyar fejlődése esetén.

Minden valószínűség szerint n yelvjárási eredetre vihető vissza az ősm agyar -y-nek (-= fgr. *rj, *k) kettős : -u, -ü és -i fejlődése, pl. R. au\ avl (?) [vö. 1055 : aui (OMOlv. 23)] ~ aj, áj [vö. 1224/1389 : Peteraya | 1272/1331 : Aypotak \ 1296 : ay (OklSz.) stb.] ~ vogÉ . ávoi tű r’ stb. | o. dr) ’öffnung dér flasche’

stb. | zürj. vöm ’mund, m ául, öffnung’ | vo ty. im, em ’mund, m ündung’ stb. | cser. arj ’öffnzug dér tűre, des sackes, riss am kíeidé’ stb. | mdM. ovs, ovks ’das gebissam zaun e’ stb. | f. ovi ’janua, ostium ’ stb. | lpN. vuor/as, vuonjas ’capi- strum quo os canum o cclu d itu r. . stb. — a finnugor hang *ri (Se t a l á : Festskrift til Thom sen 232 ; Go m b o c z : N y K . X X X I X , 256— 7 ; EtSz. I, 36 ; m ásként To i v o n e n : F U F . X X V I I I , A nz. 250). V a g y a m elléknévi igenév : -ay, -ey^=~ -au, -eü =- -ou, -én {■=--öü) > -ó, -ő (vö. 1001/1109: onixxay, aa/iray 1109: zamtou (ŐMOlv. 15, 16) | 1 2 1 1 : Zümthou (OklSz.) stb. |j 1055 : azah

1086/XII— X I I I . sz. Qumlouozou | 1203/1254 : Baba ozou (OklSz.) stb. || 1055:

meneh | 1337 : Vyzzamenew patak (OklSz.) stb. — a fgr. alap n yelvi hang *k v a g y *rj (N yH 7. 84); ezzel szemben a la tiv u s ra g : -sy, -»/ > -si, -ii =- -é (~ -á) [vö. 1055 : reá, H B . mige stb.] a finnugor hang *k (vő. B á r c z i : M N y. L X I I I , 44).* Török jövevén yszavain kban szintén m utatkozik ilyen kettős megfelelés, pl. N. kákó ~ káka ~ N. káké (-= *qaqiy); disznó (-= *jisnay), iinö («= *inay), gyűrű (~^*]ürüy), közüy (-= *kösáy) stb. ~ csípa (-= Sapay), dara (-=- *dariy), eke (-= *akay) stb. (Gombocz : H onfoglalás előtti török jö vevén yszavain k ; B T L w .).10 — E jelenségek egyikén él-m ásikánál, mint pl. a cs~ gy (-= fgr. *nts), az -u, -ü ~ -g (< fgr. *//), az -u , -ü (-= ősm agyar -*y), a n yelvjárási m eg­

oszlás látszik a legvalószínűbb m agyarázatn ak. — N yom atékosan lépett elő­

térbe a finnugor *s- kettős m agyar, s- (~~cs-) ~ sz- m egfelelésének n y e lv ­ járási elkülönüléssel történő m agyarázata. Gom bocz m u tatott rá először, h ogy ilyen megfelelések, m int sün, sül ~ szül, szol, szőgy (MTsz.) ; sövény ~ sző ; sömör ~ szem, szemölcs ; sörény ~ szőr ; sor ~ szer (mindezekben finnugor *s~), továb b á az ismeretlen eredetű senyved ~ szenved; sunyi, sunyáta (MTsz.) ~ szuny, szunyáta, szunyi (MTsz.), végül süly, csomó, csünik, szemben a szokásos száz, szem, szarv stb. (N yH .7) fejlem ényekkel legvalószínűbben eltérő n yelv­

járási fejlődésben lelik m agyarázatu kat (MNy. X X , 62 ; X X I , 129). E zt a feltevést elfogadta M e lic h (MNy. X X I , 52), sőt idevont más helyzetben lévő s ~ sz m egfeleléseket is, így jóság ~ jószág, uraság ~ ország (a -súg, -ség képző azonban még a X I V —

XV.

században is szerepel külön, nem illeszkedő szóként (Gombocz : B erzeviczy Em i. 39), azért e példák u gyan csak szókezdő hangra von atkoznak), csendesz, kopasz, száraz ~ tilos, avas, teljes,11 úgyszin tén H o r g e r , ki Gom bocz példáit m eg is szerezte e g g y e l: a székely sarval 1. 'gyalu l (káposztát)’ , 2. ’rézsútosan összeilleszt (két deszkát)’ ~ szalval, szalui (MNy.

X X I I , 208), M é s z ö ly (MNy. X X X I I , 170),12 B e n e d e k A n d r á s (MNy. X X X I I , 120) stb. E feltevés valószínű. Regresszióról, visszaütésről, m int pl. a finnugor

*k- esetében, itt nem igen lehet szó, szórványos változás, am inők pl. a zöngé­

sülés fiatalabb esetei (dúr, bogácsa stb.), szintén nem valószínű, hanem első­

sorban egy hang kétirán yú fejlődésére gondolhatunk, ami legvalószínűbben más-más területen, illetőleg nom ád népről lévén szó, egym ástól valam iképen elkülönült n yelvi közösségekben m ehetett végbe. Még inkább m egerősítené ezt a felfogást, ha valóban m agyar n yelvi jelenséget kellene látnunk a hon­

foglalás előtti török jö vevén yszavak s-ének kettős, s- ~ sz- m agyar m egfelelé­

sében, tehát pl. szél («= *sal B T L w .), de sarló (vö. csuv. siirla, B T L w .), amire m ár Gom bocz is gondol (i. h.). E bben az esetben a két n yelv já rá s föloldódását és elkeveredését a honfoglalást nem sokkal m egelőző időre kellene tenni.

H a több-kevesebb joggal föltehet]ük is, hogy a m agyarság őskorának valam ely szakaszában ezeknek a hangfejlődési eltéréseknek nyelvjárási eltéré­

sek feleltek meg, azt a kérdést azonban még föl sem veth etjü k , hogy egy-egy fejlődésváltozat a m agyarság m elyik részének nyelvére v o lt jellem ző. K étség­

telen, h ogy a honfoglalás és letelepülés idejében e nyelvjárási különbségek, kivéve talán az ősm agyar -y kettős, -u, -ü ~ -{ m egfelelését, m ár nem állottak fönn a m agyar nyelvben, hanem az eredetileg feltehetően csak a nép egy részére korlátozott hangfejlődések m ár elkeveredtek vo lt egym ással, s csak néhány párhuzam os alak és egym ással ellentmondó fejlem ény m aradt meg belőlük csökevényképen. Legföljebb arra lehet következtetni, h ogy az általánossá lett hangfejlődés sarjad h atott a m agyarság zömének nyelvéből, s a csak itt-o tt felbukkanó, kivételszerűen ható m aradványok egy kisebbség, esetleg egy perem nyelvjárás tulajdonai v o lta k .13 Szóragozástani v a g y m ondattani saját-

Ságokat ősm agyar n yelvjárási elkülönülés alapján még nem próbáltak m agya­

rázni. B ár valószínű, h o gy nem eg y jelenségnek a n yitja eredeti n yelvjárási különbség, m ajd ennek m egszűnte után előálló alak- v a g y szerkezetvegyülés, m egfelelő fogódzópontok — adatok — híján itt még egyelőre föltevésekkel is aligha lehet próbálkozni.

3. H a azonban azok a m agyar n yelvjárások, m elyekre az em lített különb­

ségek egykor jellegzetesek vo ltak, m ár rég fölbom lottak volt, m ikor a m agyar­

ság m ai h azáján ak határán m egjelent, kétségtelenül vo ltak m ások, m elyek a honfoglaló m agyarság an yan yelvét dialektusokra bontották.

R égi m agyar n yelvü n k történetén kitapinthatóan két n agy fejlődési tendencia von ul át. A z egyik a labializálódás, m elynek folyam án -4-ből u, i-ből tó, á-ból a lett ; a m ásik a n yíltab b á válás, tehát i=-é', é > e] u > o , o = -a , m ajd tó=-ö. E jelenségnek kétségtelenül n yelvjárási háttere van (L o so n czi : N y K . X L I V , 379, 405, X L V , 45, 247 kk. ; N yr. X L V I I , 19, 121 ; M e lic h : M N y. X X I , 52 ; G om bocz : ÖM. II, 74 ; B á r c z i : M Ny. X L , 318).

H o gy m elyik tendencia működése m ilyen időben kezdődött, azt nehéz m eg­

m ondani. A különféle m agánhangzók labializációja nem egy időben indul, nem egyform a területen árad szét és nem egyform a m értékben illeti a külön­

böző h elyzetben lévő m agánhangzót. Ú gylátszik a szóvégi helyzetben lévő -i korán v á lik -ii-vá (Konstantinosnál sokkal több a szóvégi -u, m int a szóvégi -tó), s ez a változás igen n agy m értékben elterjed (a tihan yi alapítólevélben (1055) 16 esetben van szóvégi -u és csak ötször szóvégi -i m élyhangú szóban, későbbi forrásokban ez az arány m ég kedvezőbb lesz az tí-ra), viszont a szó belsejébe az -i labilalizációja kisebb m értékben hatol be, mint az i-é, legalább is a török jövevén yszavain kb ó l levonható következtetések alapján. Valószínűleg a szóvégi m agánhangzók sorvadásával van kapcsolatban ez a válto zás (akár­

csak az -i= --ti), s elterjedését m egkönnyíthette az a körülm ény, h ogy esetleg a m agyarban vo lta k m ár -u-ra végződő szavak (pl. am elyeknek finnugor tővégi m agánhan gzójuk -u volt). A z -i =- -u palatális p á rjá t, az -i =- -tó v á lto ­ zást Gom bocz ugyan csak a honfoglalás előtti időkre teszi, de a török jö v e v é n y ­ szavak főrétegének átvétele után ra (MNy. X V I , 115 ; ÖM. II, 72). E z utóbbi vélem én y nem valószínű. A z -i =- -tó változás ugyanis L o so n c zi jól felép ített elmélete szerint u gyan csak a szóvégi rövid -i-ken kezdődött e hangoknak labializációval is járó sorvadása során, innen m ent át a tőszótagra (N yK . X L I V , 405 ; vö. még M é s z ö ly : N yr. X X X V I I , 295 ; K o v á c s M. N yr.

X X X V I I , 417 ; H o r g e r : N épünk és N yelvü n k V , 105 stb.). Ám de K o n sta n ti­

nos m agyar szórványaiban m ár a szó belsejében is találkozun k tó-vel, török jövevén yszavain kb an pedig az esetek nagyobb részében a labiális palatális m agánhangzónak m a is ilyen labiális palatális m agánhangzó felel meg a m a­

gyarban , am i m eglepő volna, ha — tó, ö Gom bocz nézete szerint nem lévén még ekkor a m agyarban — ezeket m ind i-vel m eg e-vel v e ttü k volna át. E llen kező­

leg a török i-nek m a igen g yak ran tó, ö felel meg a m agyarban , am i arra m utat, h o gy török jö vevén yszavain k jó része erősen labializáló nyelvjárásban hono­

sodott m eg először. Török eredetű szavain kban kétségtelenül nagyobb száza­

lékú a palatális labiális m agánhangzó, m int az e változás szem pontjából szám ba kerülhető finnugorokban. Végső elemzésben mindez ú g y m agyarázható, h o gy a török hatás idején a m agyarság egy része m ár e jte tt tó-t (s e n y e lv ­ járásban az tó-k m ég sokáig szaporodtak), az ide átkerült török szavak tó-je tehát m egm aradhatott, ö-je helyébe is tó léphetett, más része azonban e hangot még nem ism erte, hanem az tó-t i-vel, az ö-t é'-vel h elyettesítette. A tőszótag- béli palatális i labializációja sokkal nagyobb m éretűvé bontakozott ki, m int

a veláris i-é. L egfiatalabb jelenségnek látszik az d =- á, m elynek első nyom ai a X I. században jelentkeznek (máskép La z ic z iu s, E g y n agy pör felújítása : M N y T K . L X V ; de vö. Bá r c z i : M Ny. X L , 315 kk.), bár néhány perem ­ n yelvjárást k ivéve általánossá vált. R észt v e tt a labializációban, ú gy látszik, szükebb körben az á (=*- &) is, ez azonban nem tu d ott lábra kapni s éppen azoknak a perem nyelvjárásoknak egy részében m utatkozik m a, ahol az eredeti á m egm aradt.

A n yíltab b á válás kezdetét szintén nehéz m eghatározni. Ho r g e r nem m eggyőző érvek alapján a labializációnál régibbnek ta rto tta (MNy. V I I I , 455), Sz i n n y e i egyes m egnyilvánulásait (szóvégi -é =- -e) ta rtja igen réginek (N yK . X L I I I , 123), m íg Go m b o c z a n yíltabbá válást jó val későbbre, egyes esetekben az Á rpád-kor végére teszi (ÖM. II, 70, 72, 76, 77, 80). K étségtelen hogy az egyes m agánhangzók n yíltabbá válása nem történik egy időben, területük egym ást nem fedi. E gyes esetekben a folyam at esetleg m ár a hon­

foglalás előtt m egindult, vö. pl. K onstantinosnál Aefiedíai; a vele azonos tö v ű A 10vvTixa(g)-szál szemben (Gy ó n i, A m agyar n yelv görög feljegyzéses szórványem lékei 78— 82), v a g y árek(kov'Qov), írek (xaí y.ov'Qov), m ely a török atil átvétele (Lo s o n c z i : Szent István Em i. II, 593), m ásokban (mint ü =- ö) jó va l későbbi, esetleg (é ==- e) nagyon kései (Sim o n y i : N yr. X V I , 358 ; m áskép Lo s o n c z i: N ytud . É rt. I, 4). A n yíltabbá válás keletkezésének és kiterebélyesedésének m ódja hom ályos (megfejtési kísérlete Lo s o n c z i : N ytud . É rt. I, 8).

B ár feltehető, h o gy az egyes m agánhangzók labializálódása egym ással összefügg, és ha nem is egyszerre, de n agyjában azonos v a g y egym áshoz közel álló gócpontból indulhatott ki, s hasonlóképen a n yíltabbá válás egyes esetei is egy nagyobb tendencia részletjelenségeinek foghatók föl, az elénk táruló, igaz, h ogy viszonylag kései — Á rpád-kori -— adatokban tükröződő kép eg y ­ általában nem azt m utatja, h ogy a m agyarság egy része következetesen labia- lizált, egy m ásik része pedig az egész vonalon nyíltabbá fejlesztette m agán­

hangzóit (egy harm adik esetleg m egőrizte volna az eredeti állapotot), hanem az egym ásba szövődés bonyolult kúszaságát, a két tendencia n agyfokú k ev e­

redését tap asztalju k. E kúszaság ellenére is világosan kitűnik azonban, h o gy a labializáció foka, elterjedtsége nem vo lt m indenütt egyform a, sőt a különb­

ségek elég nagyok vo ltak. Annál inkább nyelvjárási eltérést kell felvennünk eredeti helyzetül. A szóvégi, m ajd a szóbelseji i, i hangok labializáció ja eredeti­

leg nyilván csak a nyelvközösség egy kisebb részére szorítkozott, m ajd innen terjedt el — egyelőre fel nem deríthető úton — szélesebb körben, a honfoglalás táján meginduló n yíltabbá válás viszont n yilván olyan nyelvközösségben keletkezett és érvényesült eleinte viszonylag a legteljesebb m értékben, hol az i még nem vált ü-vé, az i pedig M-vá. Mindenesetre, tekin tettel arra, hogy a különféle hangok labializációja és n yíltabbá válása nem esik sem időrendi, sem földrajzi szem pontból egybe, az eg yik hang fejlődéstörténetéből levont következtetéseket nem szabad minden külön bizonyítás nélkül egy m ásik hang történetére alkalm azni. M inthogy az i fejlődéstörténetében állapítható meg legjobban ez a kettős irányú fejlődés, azaz az i történetét ism erjük leg­

jobban, rendesen ősm agyar-óm agyar i-ző, később ebből keletkezett é-zö, m ásrészt ü-ző, m ajd az ü-s területen is elharapódzott n yíltabbá válással ö-ző nyelvjárásokról szoktunk beszélni.

H a ez az eredeti nyelvjárási m egosztódás elég világosan tárul is elénk, annál nehezebb annak az eldöntése, h ogy a honfoglaló m agyarság m elyik része volt i-ző (e-ző) és m elyik ü-ző. Feltehető, h ogy a laza törzsszövetségi

szervezetben élő félnom ád m agyarságban a nyelvjárási elkülönülés nem terü ­ leti viszonyokkal függött össze, m int az állandóan letelepült népeknél meg­

szoktuk, hanem a törzsi szervezettel (a politikai, közigazgatási stb. határok a letelepült népeknél is jelentős tényezői a nyelvjárási m egoszlásnak), vag yis egyes törzsek beszélhették az egyik, m ások a m ásik n y e lv já rá st.14 V izsgáljuk meg m árm ost ebből a szem pontból K onstantinos Porphyrogennetos m agyar szórván yait. .

4. A törzsneveket véve elő, ú gylátszik, a K ü rtgyarm at törzs ü-ző volt (xovQTovyeQfiárov) .15 Sem m it sem lehet m egállapítani a yevá% törzsről, a y (%) után ugyanis a szóvéghangzó igen korán, jó va l a honfoglalás előtt eltűnt.

A TaQiávov, ha elfogad juk Gy ó n i okfejtését (i. m. 129), szintén véghangzó nélkül vo lt. Gy ó n i szerint ugyanis «szóvégi m agánhangzó feltételezésére ( = feltevésére) sem az eredeti török szó, sem szórványunk hangsúlyozása, sem a régi m agyar alakok nem szolgáltatn ak okot». Ám de ez az okfejtés nem egészen m eggyőző. H a a szó átvételekor általában volt a m agyarban -n után szóvégi rövid hangzó, a török szó is beilleszkedett a m agyar rendszerbe és a. végére rövid m agánhangzó került (vö. pl. Anon. tosu, ecilburgu), am ely K o n stan tin os idején még meg lehetett. A régi m agyar adatok sem döntők, addig m ár eltűn hetett a szóvégi hang. A z a feltevés, h o gy a han gsúlyt jelző ékezet az utolsó k iejtett m agánhangzóra került, nem olyan szilárd kritérium , m elyre minden esetben építeni lehet, hiszen pl. m aga Gy ó n i érvel ú gy, hogy a véxrj, /ínyégri; xovQTovysQfiárov véghangzója, bár nem ékezett, kiejtett hang vo lt (i. m. 96, 90, 71). H a teh át szavun kat tárjdnu-nak v a g y tdrjdnu-nak olvassuk, azt kell gondolnunk, h o gy a T arján törzsben is volt legalább bizo­

nyos fokú labializáció (i^ -u ), a többi n égy törzs : vexr/, /isyÉQfj, xaaij, xaigrj pedig illabiális ejtésű, i-ző n yelvjárást beszélt v o ln a .16

K étségtelen, h o gy az ilyen következtetések ingatagok. Nem tu d juk, kitől szerezte K onstantin os a m agyarokra von atkozó értesüléseit, valószínű azonban, h o gy valam en n yi törzsnévről ugyanaz az em ber tá jék o zta tta , azaz az író Nyék, Megyer stb. nevét nem m ástól h allotta, m int Kürtgyarmatét. H ogy ez a m agyar m ilyen n yelvjárást beszélt, azt nem lehet eldönteni, az ü-t m inden­

esetre ki tu d ta ejteni, de m aga nagyon ü-ző aligha lehetett, ha szám ba vesszük a sok szóvégi -i-t. Legvalószín űbb az a feltevés, h o gy a törzsneveket olyan alakban közölte, ahogyan m aguk a törzsek ejtették ő k e t.17

E g y ellenőrzési lehetőség kínálkozik. E ddigi föltevésünk szerint ugyanis a M egyer törzs teh át nem labializáló, hanem i-ző v a g y é-ző n yelv járást beszélt.

Már pedig K onstantinos felsorolja a M egyer-törzsbeli Árpád-nem zetség több tagján ak a nevét. E névsor annyira pontos tájékozottságra vall, h o gy á lta lá ­ ban árpádházi Termacsuba.n látjá k azt, aki a görög szerzőt a m agyar uralkodó család viszonyairól ilyen alapos értesülésekkel lá tta el. (Hó m a n— Sz e k f ü, M Tört. I 1, 144). E z esetben teh át egy hitelesen M egyer-törzsbeli m agyar em ber kiejtését tükröznék vissza e nevek. K ö zülük fdliői (vagy fálici, faliéí , falié1), tási (-i, -*), fali (-i, -i, -'), árpddi (-i, -i, -*), álmuci (-i, -i, -i), leveli (-*), levedi (-*) ? — s ehhez talán hozzá veh etjük még Georgios Monachos folytatóján ak kusáni (-i, -i, -') ala kjá t — (azaz fpa/lx'Qiv; r aorjt;; cpaXfjc;; annad/j;;

á X fiov r^ i; Tspékrj; Aefieöíni;; y.ovaávrj) v á g ahhoz, amire a M egyeri törzsnév alapján következtettü n k . (Gy ó n i ezek közül falittí, dlmuts, tevel és kusdn neveket így, szóvégi m agánhangzó nélkül olvassa.) Lehet, h o gy a labializáció itt sem vo lt ism eretlen, erre m utatna a tdrkdcu (-“ ) és termáén (-“ ) — xaQxar-

^ovq ; r eg/narCoijg — név, ha ugyan az -u nem etim ológikus. Mindezek alapján tehát valószínűnek kell tartan un k, h o gy a M egyer törzs nem ü-ző n yelvjárást

beszélt. A m egvizsgált görög szórványokban azonban legföljebb a szóvégi (sorvadó) i =» u változásra található e törzsben kétes utalás.

Fölm erülhet azonban az az ellenvetés, hogy a véghangzók alakulása K onstantinos gyér szórványaiban nem nyelvjárási különbség jele, hanem egyszerűen a m egelőző m ássalhangzótól függ. Kétségtelen ugyanis, s erre már Ja k u b o v ic h is célzott (MNy. X X , 20), h o gy a szóvégi m agánhangzó történe­

tében a m egelőző m ássalhangzónak döntő szerepe van, bár e szerep részletei nincsenek tisztázva. H a azonban egym ás mellé állítju k a véxr/ és a xovqtov- alakokat, e feltevés valószínűtlenné válik . A TihAl.-ben pl. k után m ár m indig tó-t (-“ -t) találu n k : turku, feku, kerekű, kercko, ellenben cuefti, fegifti (Bá r c z i: MNy. X X . 324, 327); éppígy 1083— 1095 : fíuozti és ruozti (MNy. X X , 10) | 1086/XII— X I I I . sz. : Chigisti, Biristi, Munosti, Coluzti, E zti, Osti, de Scequ, Gurcu, Erecu, Gneucu, Scumoku (ÁUO. I, 31 kk.) | 1138/1329 : Cuctí, Janustí, Cehtí, Suluctí stb., de Bucicu, Ceucu, Hercu, Dum ku (OMOlv. 29 kk.). Igaz,, h ogy ezekben az esetekben rendesen a -ti képzőről van szó, ez azonban a fone­

tikai helyzeten nem válto ztat.

Term észetesen m esszeható következtetéseket nem szabad e m eggon­

dolásokból levonni. D e talán a megfelelő óvatosság határán nem m együnk tú l, ha eredm ényeinket íg y szö veg ezzü k : a T arján és a Jenő törzs nyelvjárásáról semmit sem állapíthatun k meg, a K ü rtgyarm at, ú gylátszik, nagyobb m érték­

ben v o lt labializáló, legalább is tó-ző, m int a többi, a M egyer törzsből való szem élynevek és a törzsnév azt a feltevést engedik m eg, hogy e törzs n y e lv­

járása inkább t-ző (azaz K onstantinos egyes szem élynévi adatai alapján talán m ár é'-ző) vo lt, s az i-zés látszik valószínűnek a N yék, a K é r és a K esző törzs­

ben is. Túlzás volna azonban azt állítani, h o gy tó-zés a K ü rtgyarm ato n kívül teljesen ismeretlen vo lt, hiszen akkor Etelköz (héX xal xovCov, áreXxovqov) nevét K onstantinos csak K ü rtgyarm atb eli em bertől h allhatta, amire semmi bizonyíték sincs, s tekin tve K onstantinos árpádházi összeköttetéseit, ez a kizárólagosság nem is valószínű. A lkalm asint a honfoglalás táján az tó-zés m ár terjedőben volt. Valószínű, h ogy kiindulópontja K ü rtg yarm at n yelv­

járásában keresendő, ahol ú gylátszik, a legnagyobb m értékben haladt előre.

Bárm ilyen tág lehetőségeket engednek is meg e következtetések, m ö­

göttü k rögtön fölbukkan az a kérdés, hogyan helyezked tek el ezek a törzsek és velük együ tt nyelvjárásaik a honfoglalás után, a letelepüléskor, m ilyen tehát az akkori nyelvjárásterületek viszonya a m aiakhoz. E nnek vizsgálatá­

ból esetleg újabb tám aszpontot rem élhetünk. K ú tfő in k azonban sajnos nem m ondják meg, m elyik vezér m elyik törzs élén állt, s íg y bár tájékoztatásuk alapján eléggé m egbízható képet alkoth atu n k m agunknak az egyes vezérek hadának földfoglalásáról, ismert törzsneveinket ezen az alapon nem tu djuk elhelyezni. Csupán törzsneveinkből alaku lt helyneveink alapján kö vetkeztet­

hetünk a törzsek lakóhelyére. A hol ugyanis egy törzsnévből alakult helynév van, ott nem volt a had eredeti szálláshelye, tehát pl. Nyék község csak olyan területen keletkezhetett kirajzás v a g y település útján, ahol a N yékbeliek nem vo ltak őstelepesek, ellenkező esetben ugyanis m iért nevezték volna őket nyékieknek, ha a környéken m indenki az volt ( Ka r á c s o n y Já n o s, A m agyar nem zet honalapítása 896— 997. 17). A kútfők, néprajzi m eggondolások és a szám bavehető h elyn évan yag alápján többen m egpróbálták az egyes K o n sta n ­ tinosból ismert törzsek elhelyezkedését m egállapítani. E kísérletek közül kétségtelenül a legfigyelem rem éltóbb Moór El e m é r feltevéssorozata (i. m.

13, 17, a többi kísérlet irodalm át 1. uo.).

N a gy m értékben m egbízható fogódzó Á rpád nem zetségének a M egyer

törzsbe való tartozása (Hó m a n, A m agyarok honfoglalása és elhelyezkedése : A M. N yelv t. K ézik . I/7, 22). E törzs Hóm an szerint (i. m. 41) Fejér, Tolna, Veszprém , to v áb b á a későbbi Pest m egye, a B alaton déli p a rtja , a Bodrog vidéke és a T isza középső folyása tá já t ülte meg, míg M oór nyom ós érvekkel ebből kirekesztendőnek véli Som ogyot és részletesebb indokolás nélkül a Tisza- Bodrog vidéket (i. m. 12). E területen Tétény község neve pl. nem ü-ző, hanem illabiális i-ző v a g y pontosabban é-zö n yelvjárás uralm át igazolja (vö. az erősen ít-ző A nonym usnál T'ahutum), viszont Üllő a labializálódás lassú terjedésére ad bizon yítékot, m ert a községnek m ég a X V . században llleu a szokásos a la k ja (Go m b o c z : M N y. X I , 436) s ez török jelek-re (Konst. ieXex) m egy vissza (Lig e t i : M Ny. X X I I , 80 ; Pa is : M Ny. X X V I I , 243). E szem élynév egyesek szerint azonos Anon. Hulec-jével (Hó m a n : Turul X X X , 94 ; Pa i s, M agyar A nonym us 120 ; Scriptores I, 74), de ez esetben is csak arról volna szó, h o gy az erősen ii-ző A nonym us e szem élynevet saját nyelvjárása szerint ejti k i.18 A M egyer törzs m egszállottá terület nagyjában m a is é-zö, bár term észe­

tesen labializált form ák n agy szám m al h atoltak be ide is, mint ú gy szólván minden nem ö-ző n yelvjárásba.

A K ü rt törzsre, m elyet külön választ a G yarm attól, Moór azt bizon yítja, h o gy ez a D ráva-to rko lat tájékán települt le (i. m. 20— 21). E z természetesen annyit jelent, h o gy a törzs szállása a D una m ásik partjára is á tte rje d t.19 E z esetben az ü-zés közpon tja és kiinduló helye oda esnék, ahova a későbbi adatok szerint és a n yelvjárások m ai megoszlása alapján volna tehető. Innen a Duna—

D ráva vidékéről — ahol ma is honos — terjed t el aztán az i labilazációja a D una— Tisza közére, ahol a kód exek idején általános vol't (Ba l a s s a : E thnogr.

I X , 187, 282 ; Ho r g e r, A m agyar n yelvjárások 16) és más n yelvjárásokkal összefonódva n ap jain kig föllelhető, továb b á Szeged tájékára, az alsó Tisza m ellékére és Som ogy déli részére, ahol köztudom ásúlag m a is eleven. E gym ás­

tól független m eggondolásokon alapuló feltevéseknek ilyen összevágása m eg­

lehetősen m egn yu gtató eredm ény.

E gyéb m agánhangzók labializációjának történetéről egyelőre még keve­

sebbet tudunk. A z á =- o-ra a X I. században m ár van eset, pl. 1001/1109 >

aávöqov 1109 : Scondur alakk al szemben (stb.

1

. alább), de e változás idejéről, terjedéséről, helyi elosztásáról bárm ely feltevés ma még korai volna. Hasonlóan állunk a labializáció más (i =- u) esetével.

L abializációs jelenségnek tekin th etjü k a szó végére kerülő ősm agyar (és részben óm agyar) -y-nek (és -%-nak?) -u , -ü-ve való változását is. Ennek a félhangzónak, m int láttu k , j. m egfelelője is van (L o so n czi : N y K . X L V , 255). E fejlődés legalább is a honfoglalás idejetájára nyúlik vissza. A z ü más helyzetben m ár K onstantinosnál fölbukkan : Aiovvnxa(<;) (szemben yi-vá'/,, UXe%, és 1001/1109 : an/iray, aá/uray alakokkal), ebben azonban az ü etim ológiai előzm énye bizon ytalan (vö. Gombocz : M Ny. X I I , 309 ; X I I I , 237 ; Gy ö r k e : N y K . L I, 58 ; N y H .7 151), de számos példa van rá a TihA l.- b e n : munorau, monarau, gíínau, feu, ferteu, ugyan akkor azonban még talál­

kozunk a -y-vel is : azah, meneh, oh-. A későbbi forrásokban a kettőshangzós alakok általán osak, de még sokáig fordul elő szórványosan a -y i s : pl. X I . század : joccedeth (N yK . X X X I V ; 144) | 1 2 1 1 : Elleh, Fedeh, Quereh ~ Quereu, K ereut(O klSz.) | V árR eg. : Bulsuh (MNy. IX , 326), Eruhud (MNy. X , 178), Fedeh {N y K . X L I V , 366), Genuruch (MNy. X V I I I , 164), Lopuch (N yK . X L I V , 339) | L e u v G l: fcukfcerech (ÓMOlv. 131), stb. stb.), ami arra m utat, h o gy a m egtelepedés első századai a teljes változást megelőző ingadozás ideje voltak. V iszont a - y ^ - i változás m egindulása, ú gylátszik, jó va l régebbi időre

nyúlik vissza, m ert 1055-ben m ár a reá lativusi alakot találju k, tehát az

*-«y =- *-ei -é -á változás utolsó fázisát. H ogy azonban a -y-nek kettős feloldódása elevenen ható tendencia lehetett a letelepülés u tán is, arra az is m utat, hogy az idegen n yelvből a m agyarba kerülő szóvégi -% (esetleg -y-n kérésziü l?) u gyan csak kettős, -ü ~ -i fejlődést m utat, pl. ném. E m rich =- Imre ~ Ernrö, Imrö, szí. cech =- Csej, Csé, C s e ~ C s e ü , Cső stb. (Me l ic h : N y K . X L I V , 354, 356).

H ogy a honfoglalást követő időben hogyan oszolhatott m eg területileg az -u, -ü és az

-

⁷

,

azt vajm i nehéz megm ondani. T u djuk, h o gy a m agyar törzs­

nevekből keletkezett helységnevek az 1000. évnél aligha sokkal fiatalab b ak, m ert a törzsi szervezet tu d ata Szent István korában m ár elh alván yult (M e lich H onfM agy. 342, 359 ; K n ie z s a : A E C O . IV , 248), az ilyen h elynevek han g­

alakjából levont esetleges következtetések — bizonyos határok között — tehát érvényesek lennének a honfoglalást közvetlenül követő időkre. K é t olyan törzsnevünk van, m elyben a -y fejlődését m egfigyelhetjük : a Jenő (Konst. yeváx) és a K eszi, m ely minden kétséget kizárólag nem a K onstantinos féle y.aofj utóda, hanem egy képzős *kesey alakra m egy vissza (M e lich , HonfM agy. 359 ; N ém eth G y u la , H onfM Kial. 268 ; P a is , M Ny. X X V I , 298) ; ezt az alakot látju k a 1 1 7 1 : kefceh adatban (J a k u b o v ich : M Ny. X V I I I , 164).

A z országban 25 Jenő [Jené) és 40 Keszi, Keszö, Keszíl ismeretes ( K n ie z s a , A EC O . IV , 380, 383). Ám de az adatokból elénk táruló kép zavaros és többféle értelm ezést enged meg. Ma a készéi típus [Keszi) túlnyom ó, mindössze n égy keszeü típusú (Keszö, Keszü) alak található Kolozs, B aran ya, Som ogy és V as m egyében. A régi adatokban azonban ford ítva áll a dolog, a m ai készéi típus h elyett legtöbbször a keszeü típus válto zatait találju k. Rendesen a X I V — X V . században lép a Keszö, Keszü helyébe a K eszi, pl. a zalam egyei Gyulakeszi, 1182— 4 : Kescew 1255: Kezw | 1274: Kezű | X I I I . sz. vé g e : Kezev | 13 15 : Kezű, Chumbkezu 1340 : Felkezeu \ 1343 : Kezeu s ettől kezdve 1378 : Chumb- kezy | 1378 : Kezy | 1394 : Kezy \ 1400 : Thapolehakezy \ 1415 : Felkezy | 1420 : Chomkezy | 1482: Fewlse Kezy (K n ie zs a i. h . ; C sá n k i III, 71), E példa n y ú jto tta kép a legáltalánosabb, alig itt-o tt látható némi ingadozás, ellenkezője pedig egészen kivételes, pl. a nógrádm egyei Karancskeszi 1227-ben Keze alakban jelentkezik, azután 1368 : Kezű | 1423 : Kyskezew, de közben 1390/1406 : Kezey (K n ie zsa i. h. ; C sá n k i I, io i) , m a azonban végleg -keszi az alak.

E jelenség legegyszerűbb m agyarázatáu l az a föltevés kínálkozik, hogy a kérdéses területeken (N yitra, Kom árom , Bars, H ont, Gömör, Borsod, Pest, Fejér, Veszprém, Zala, Som ogy, Tolna megye) -eü =- -ei változás történt.

Ám de ennek ellentmond az a körülm ény, h ogy egyéb adatok eddig nem erő­

sítik meg e változásnak ilyen n agy területen való végbem enetelét. Pl. a pest­

m egyei Keszik közelében mind máig két Jenő község található, ezek közül az egyik 1282-től változatlan ul az -ü-s típust képviseli, sőt valam ennyi Jenő törzsnévből keletkezett h elynév között csupán egyen (Jenye puszta, Tolna megye) tapasztalható hasonló változás. H ogy a Keszeü =- Keszi átalakulás képzőcserében leli-e m agyarázatát (bár meglepő volna oly távoli vidékeken egyöntetűen jelentkező ilyen képzőcsere), v a g y a Keszi törzs nyelvjárása és a környező vidék nyelvjárása között előálló keveredés a dolog n yitja, azt csak e vidékek egész rendelkezésünkre álló h elyn évan yagán ak gondos vizsgá­

lata döntheti el. Régen (X III. század) és m ost változatlan u l -ei, -e* -i-féle szóvéget csak néhány perem vidéken találunk, így Bars (?), déli Bihar, va la ­ mint A rad és B ács m egyében (nem szám ítva olyan községeket, am elyekre csak a X I V . századtól .vannak adatok, ebben az időben ugyanis a csere m ár

m ásutt is m egtörtént). A zonban ezektől a helységektől nem n a g y távolságban akad egy-egy állandóan Jeneü típusú alak, s ez nem engedi meg, h o gy a Készéi típusból nagyobb terület nyelvére következtetéseket von ju n k le. B o n yo lítja a helyzetet, h o gy a rendelkezésre álló Készéi típusú adatok sem régebbiek a X I I I . századnál, s legrégibb -eü-s ad atun k is csak a X I I . század elejéig visz vissza. K érdés, m ennyiben lehet ezekből a X — X I. századi állapotokra kö vet­

keztetni. A zavaros h elyzetre többféle m agyarázat kísérelhető meg. A leg­

valószínűbbnek egyelőre az látszik, h ogy a Keszi törzs nyelvében az -ey-bői -ei, a Jenő törzsében -eü lett. A z a körn yezet azonban, ahová ezek a kirajzások kerültek, s am elyekn ek népe voltaképen nevüket adta, általában talán néhány perem vidéket, déli B ácskát, A rad m egye egy részét kivéve, -eü-t fejlesztettek.

A régi adatok a körn yék n yelvét tü krözik vissza, idővel azonban sok esetben m aguknak a telepeseknek nyelvében szokásos alakváltozat kerekedett fölül.

E bből az következn ék, h o gy az általánosabb fejlődés a -y >- -u, -ü vo lt s ez a legtöbb helyen ham arosan visszaszorította a régebbi keletkezésű -i-t, ot,t, ahol az m ég nem olvad t bele fölism erhetetlenül a megelőző tővégi m agán­

hangzóba. A z ország legbelsejére, ahol ilyen kirajzó települések nem vo ltak, egyelőre nincs fogódzónk ; általános vélem ény szerint a D una— Tisza-köz pl., m int alk alm atlan terület (ez nyilván Bácskára nem illik rá), lakatlan m aradt, annyi valószínű, h o gy lakossága gyérebb v o lt.20 Azonban, tek in tettel arra, h o gy a K eszi és a Jenő helyríevek szinte teljesen körülölelik ezt a belső m agot, feltehető, h o gy a belőlük a környék nyelvére levont következtetés em erre is érvényes, ha ellenkező bizon yíték nem akad. Ám de, ha ez a m egállapítás helyes, m ég m indig nagyon kérdéses, m ilyen m értékben alkalm azható X — X I , századi viszonyokra, azaz adatainknál v a g y 300 évvel korábbi időre. Lehetséges, h o gy az -ei területe nagyobb volt régebben s a X I I I . századig összezsugorodott az -u, -ü terjedésével, ezt azonban adatokon igazolni nem tu djuk. M agának a Keszi és a Jenő törzsnek eredeti elhelyezkedését nem ism erjük. Első pilla­

natra az látszik valószínűnek, h o gy a K eszi törzs legsűrűbb kirajzását az eredeti szállásterületéhez közel eső vidékre bocsátotta, ez esetben a törzset a Fertőnél és a Szigetköz, R ábaköz táján kellene keresnünk. MoÓRnak jól átgondolt föltevése azonban a Maros— Tem es— Tisza szögletébe helyezi.

Érdekes, h o gy éppen e terület közelében találju k a régi készéi típusú form ákat, ú gylátszik teh át, h o gy a nyelvterület déli, délkeleti részére az -ej fejlődés volt jellem ző.21

5. A m ásik fontos jelenség, m elynek gyökerei a honfoglalás tájára v a g y még régebbre nyúlnak vissza, a n yíltab b á válás. K onstantinos As^eőíag-a és éréA-, áreA-je (1. föntebb) arra m utat, h ogy e jelenség, legalábbis egyes hangok történetében, régi. A területi megoszlás kérdése itt is n agy nehézséget okoz, de ú g y látszik, h ogy az i =~ é változás az ország szívében helyet foglaló M egyer törzs nyelvében a honfoglalást követő időkben m ár nem vo lt ism eret­

len, bár sajnos, döntő bizon yítékun k nincs rá. Talán erre m utat a m ár em lí­

te tt Asfíeöíag, e vajd án ak azonban M egyer-törzsbeli vo ltát semmi sem bizo­

n yítja , legföljebb az tehető fel, h o gy m ár az ő idejében is, m int legtekin télye­

sebb törzs, a M egyer adott uralkodót a m agyarságnak. Már é'-zés jelentkez- hetik az é^éXex szem élyn évben,22 m elynek jelentése 'ízelő' (Né m e t h Gy u l a, H onfM Kial. 286; Gy ó n i i. m. 49),23 továbbá talán a reffeÁr/-ben is, ennek ugyanis eg y 1086-ból datált oklevélben, m elyet m eglehetősen közelkorú ham isítván yn ak tartan ak (Sz e n t p é t e r y, Regesta I, 9) Tuel alakv álto zata fordul elő egy helynévben (Ja k u b o v ic h : M Ny. X X , 15 ; Né m e t h, H onfM Kial.

319). H a ez nem íráshiba *Teuel helyett, az u csak w-nek olvasható, ez viszont

egy régebbi i-re m ehet vissza. E zzel MiKOsnak am úgysem valószínű etim oló­

giája (MNy. X X X I , 296) természetesen elesnék. Másrészt a Aiovvrixa(g) alak arra m utat, h ogy az i =- é itt sem vo lt általános. E zekn ek az egyáltalában nem perdöntő adatokn ak az alapján merőben m unkahipotézisként feltehet­

jü k , h ogy az i =- é változás az ország közepetájáról terjed t a perem vidékek felé. U gyan akkor, am ikor így a M egyer törzsben némi alappal beszélhetünk az é'-zés nyom airól, Konstantinos még xqíoos ( = m. kris) és ( = m.

timi§) folyókról szól ( M e lic h , HonfM. 22— 25, 52— 63 ; G y ó n i i. m. 75— 76.

I

34

^—

35

. egyéb irod. uo.), viszont a X I I . századtól m agyar, szerb, görög stb, forrásokban m ár temis, temiis-féle alakokat találunk ( M e lic h : N y K . X X X I X , 25 ; G y ó n i i. m. 131), am i arra m utat, h o gy a n yíltabbá válás ekkor m ár e folyó vidékére is elterjedt. Későbbi nyelvem lékeink, m ár am ennyire vallatóra tu d ju k őket fogni, e m unkafeltevésnek nem m ondanak ellent, sőt inkább tám ogatják azzal, h o gy erőszak nélkül hozzáillenek (1. alább).

E gyéb m agánhangzók n yíltabbá válása szintén korán jelentkezik, bár ezek m egindulásának időpontjára nincs oly tájék o ztató adatunk, mint az i > e változására. A X I . században azonban m ár felbukkan néhány példa, íg y 1055 : bagat szí. bogalz, monarau munorau (Bá r c z i : M Ny. X L , 320).

Még korábbi volna az 1001/1109 : TtadQovyov, ha ez valóban po- kezdetű szláv szóra m egy vissza (Pa is : M N yT K . L, 14) ; ha pa>- kezdetű szláv szót teszünk fel, akkor az 1109 : podruc m utat lablalizációra, éppúgy, m int a ícondur (1001/1109: aávdoov) ,'24 A zt, h ogy e jelenséget területileg elhatároljuk, egyelőre m eg sem kísérelhetjük.

6. A h o n fo glalás k o rá ra, v a g y an n ál is rége b b i időre n y ú ln a k v issza a z í-zés g yö k e re i, m elyn ek m a is fo n to s n y e lv já rá s i m e g k ü lö n b ö zte tő szerepe va n . P a is D e z s ő e g y e te m i előad ásaib an a z í-zést k e ttő s ered etb ő l szá rm a z­

ta tja : 1. a z i > é v á lto z á s u tá n b e á llo tt n y ú lá s k ö v e tk e z té b e n í ~ é m egfelelés k e le tk e ze tt a n y e lv te rü le t k ü lön féle részei k ö z ö tt, íg y a H B .-b e li fcegin — a z i ered eti rövidségét b iz o n y ítjá k ilyen a la k o k , m in t 1138/1329 : Scegun | 1221 : Zegun | 1240 kör. : Scegun | 1251/1281 : Zegun | 1252 : Scegun | 1329 : Zegun (O klSz.), — ilezie (de elnié) a la k o k h e ly e tt t-ző n y e lv já rá ste rü le te n k ésőb b í-t ta lá lu n k , pl. S y lv . U T . 30 b, 42 a, 66 b stb . : fieghin, 20 b, 26 b, 55 a stb ., íl (T ö rö k K l á r a , S y lv e s te r í h a n g ja i, kézirat) ; 2. a régi i-s k e ttő s h a n g zó k k ét irá n yb a n fe jlő d te k : n y ílta b b á v á ltó terü leten e-vé, z á r ta b b m ag án h an zós n y e lv já rá sb a n t-vé. A n y e lv já rá sk ö z i í ~ é v á lta k o z á s n a k erre a fo rrására m ár B a l a s s a rá m u ta to tt (N y K . -X X IV , 259 k k . ; vö . m ég S z i n n y e i : B e r z e v ic z y E m i. 227). B á r a kérdés b o n y o lu lt és szám o s részlete nincs tis z tá z v a (vö. pl.

a z é h a n g o k a t S y lv e s te rn é l), ez a m a g y a rá z a t k étsé gtelen ü l jo b b a n m egfelel a té n y e k n e k , m in t a n y e lv tu d o m á n y i iro d alo m b an e lte rje d t m eg k ü lö n b ö ztetés X V I. század elő tti és u tá n i é k ö zö tt ( M e lic h : M N y. IX , 3 4 4; H o r g e r : A m a g y a r n y e lv já rá so k 54 ; F ü r , A z í-zés á lla p o ta a m ai m a g y a r n y e lv já rá so k b a n 5 ; B i h a r i , A m a g y a r é h a n g o k történ etéh ez 31, és részben L o s o n c é i is : N y r . X L V I I , 19).25 E h h e z a zo n b an k étsé gtelen ü l h o zzá k ell szá m ítan i m ég e g y h a r ­ m ad ik forrást. Ű g y lá ts z ik , eg y e s te rü letek en , a lk a lm a sin t a z ered eti i m ellett n ag yo n erősen k ita rtó n y e lv já rá s o k b a n , régeb b i é h e ly é t is e lfo g la lh a tta i (való­

szín ű leg a m ás, é-zö n y e lv já rá so k k a l fen nálló i ~ e m egfelelés h a tá sá ra), a b e­

á llo tt n y ú lá s során a zu tá n eb b ől n y e lv já rá sk ö z i í ~ é v á lta k o z á s k e re k e d e tt.

N é m e th G y u l a pl. a m a g y a r bér, ér, kép, késik, érdem, gyékény (N. bír, ír, kíp, kis-, R . írdem, gyíkíny) sz a v a k m a g á n h a n g zó já t török zá rt é'-ből m a g y a ­ rá zza (M N y. X X X V I Í I , 4 k k .), sőt L i g e t i a bér, kép, térd esetében a z ered eti t ö ­ rö k h osszú h a n g leh etőségét is fe lv e ti (M N y. X X X I V , 70.)26 C sak tü ze te s, tu rk o -