áramsz'rncm IRODALMI nemo"
munkaerő vándorlását. Ez a két fogalom sem minőségileg, sem mennyiségileg nem azonos. A munkaerő csak része a népes- ségnek A munkaerő mozgása elsősorban vállalatok, népgazdasági ágak között megy végbe. Éppen ezért munkaerőmozgás alatt olyan fogalmi meghatározást kell adni, amely kapcsolatban van az adott munka- hellyel, de amely mozgás összekapcsolód- hat a lakóhely—változtatással is. Munka- erőmozgás tehát a népgazdaság külön- böző ágai és területei között mehet végbe.
Ebből a szempontból a munkaerőmozgás- nak két alapvető formáját kell megkü—
lönböztetni a területi és a népgazdasági ágak közötti mozgást. *Ez a" két mozgás össze is kapcsolódhat (például a munka- erő vándorlása a mezőgazdaságból az
iparba). A _ (,
A szocializmusban a munkaerő-vándor- lás két formában valósulhat meg: szer- vezett és nem szervezett formában. A szervezett, szabályozott formáról akkor beszélünk, ha a munkaerőmozgás állami rendelkezések hatására megy végbe (pél—
dául áthelyezés, társadalmi felhívás, a fiatalok szakmák közötti elosztása). A szervezetlen vándorlásról akkor beszéd lünk, amikor a dolgozók egyéni elhatá—
rozásból, saját akaratukból indítva tele—- pülnek át egyik helyről azmásikba.
A népesség vándorlása bizonyos mér—
tékig meghatározza a munkaerő—vándor—
lást is, bár a népesség-vándorlására nem csupán gazdasági tényezők vannak ha- tássalla történelemből ismertek politikai, vallási stb. okok is). A munkaerőmozgás' gazdasági tartalma a munkaerőnek a népgazdaság különböző szférái, ágai, vál- lalati és földrajzi területei közötti fel- osztásában határozható meg.
" A közgazdasági irodalomban néha fel—
cserélik a munkaerő-vándorlás és a mun-
453
kaerő-hullámzás fogalmát. E két fogalom
azonban eltér egymástól.
A munkaerő-vándorlás tágabb, a" mun-' kaerő-hullámzás szűkebb fogalom. A munkaerő-hullámzás egyik formája. a munkaerő—vándorlásnak, de nem terv—
szerű, nem szervezett forma. Az ilyen jellegű mozgás nem társadalmi szükség- szerűség hatására jön létre és általában káros hatással van a termelékenység ala—
kulására. Ennek ellenére meg kell je—
gyezni, hogy a munkaerő-vándorlás és a munkaerő—hullámzás között szoros össze- függés van. A munkaerő—hullámzásban is kifejeződhet az egyes népgazdasági ágak, földrajzi területek és foglalkozások közötti törvényszerű átcsoportosulás. A földrajzi területek közötti mozgások mér—
téke például —mind a munkaerő-vándorlás,
mind a munkaerő—hullámzás tekinteté—
ben egybeesik. A Szovjetunióban a mun-;
kaerő—hullámzás koefficiense is xmagas azokon a területeken, ahol a vándorlás-'
intenzív. * ' '
A Szovjetunióban a 7 éves terv teljesi—
tésének eredményeképpen több mint 15 és félezer új ipari válhalat létesült, közü—
lük ötszázat 1965—ben állítottak üzembe.
A munkások és alkalmazottak száma 7 év alatt 21 millió fővel nőtt, s csak 1965—
ben 3 millió 600 ezer dolgozó állt elő—
ször munkába. A fejlesztés méretei a jövőben tovább növekednek. _Az SZKP XXII. Kongresszusa határozatot hozott *a kommunizmus anyagi—technikai bázisának megteremtéséről, amely alapján további 2800 gépipari és fémfeldolgozó vállalat létesítését tervezik. Ezeknek a vállala—
toknak jelentős részét az ország távol- keleti területére telepítik. Ez a körülmény ismételten felveti a rendelkezésre álló munkaerő újrafelosztását.
(Ism.: Olajos Árpád)
KDLÁFÖLDI FOLYÓIRATSZEMLE
Bscmuu
*
[:nmurulím
A Szovietunió Minisztertanácsa mellett működő
Központi Statisztikai ama! folyók":1967. ÉVI 11. SZÁM
Ul'janova, A.: A munkaügy a Szovjetunió-
ban. —
Zürun, L.: Az ipari termelés fejlődése a
Szovjetunióban és az Egyesült Államokban.Ejdel'man, M.: A Szovjetunió népgazdasági;
új (1966. évi) ágazati kapcsolati beszámolási
mérlegének szerkesztési problémái.Tolsztoj, V.: Épitési költségvetési árak ki- alakítása és az építési termelési költségek objektumonkénti számbavétele.
Niscsi), M.: A gazdasági OSZSZSZK gépkocsi-közlekedéséö'en.
reform az
Szoflev, E.: A kolhoztermelés értékes—ítésé-
nek számbavétele.Pleskov, B.—Moszjakova, V.—Dre;lzz'n, B.:
Az éves szovhozbeszámoló gépi feldolgozása
során nyert tapasztalatok az OSZSZSZK-ban.
1967. ÉVI 12. szAM
Pankova, K.: Mélyrehatóbban vizsgáljuk a
szovhozok gazdaságát. _
Szifman. R—Darszkij, L.—-Bondarszkaja G.: A termékenység és a házasságkötési arányszám kiszámításának módszere. ' '
454 STATISZTIKAI IRODALMI FIGUELG
!Kazimour. Ja.: A Csehszlovák Allami sta-
tisztikai Hivatal és feladatai.
Cerlevszkaja, E.: A kolhoz zárómérleget-lek
elemzése.
Csemjavszkij, V.: Helyezzük a közgazdasági
munkát a figyelem középpontjába.'Liberman, V.—Podol'szklj, V.: Tökéletesit—
sük a gazeiasági számítások gépesítését _a válla- late-kban.
Osztrovszkij, A.: A termelés központosítása hatékonyságának feltárása (az elöreszerelt
vasbetonipar példáján).
Szvec, V.: A hengerelt vastermékek nomen- klatúrájának osztályozását tökeletesiteUni kell.
ADOMOSCI
%AWÉWCZNE
A Wife! Statisztikai Főhivatai folyóirat.
1967. ÉVI 12. SZÁM
Panama, J.: Összefüggések a tervezés és
staüaztika között.'Zar'emba, z.: Néhány népesedési probléma Lengyelországban. (Symposion után).
Rég, S.: A Módszertani Bizottság munkája 1901—ben.
Peuker, Z.: A foglalkoztatottság és a munka-
bér felvételek programja.Stepimki, J.: Az építőipari vállalatok 1068.
évi beszámolójának előfeltételei.
Staszczuk, F.: A kommunális gazdaság be—
számolóieleméseivel kapcsolatos munkák.
14me J.: A szolgáltatások statisztikájánnk
időszerű problémái.
Zegzdryn, R.: Az oktatási statisztika fejlö—
dése.
Giemblcki, S.: A harmonikus elemzés alkal—
mazása a szezonális összetevők becslésére.
(Kltmklewicz, S.: Lyukkártyagépek alkalma- zása a Lengyel Statisztikai Hivatalban.
Km'winrszymanowski, J.—-Krysiak, s.: Ki- sérlet a társadalmi szervezetek tevékenységé—
nek "csoportosítására.
UAAHOBD
C'IPHAHCTBD
CTATHCTHKA
A Bolgár Allami Tervblzomtg
e. : Központi Statisztikai lilvntni folyóirat.
i96'1. ÉVI 8. SZÁM
*Zarev, K.: Az Októberi Forradalom és a
szocializmus építése Bulgáriában.
Sztojcso, V.: Nemzetközi árak és a belföldi
áralakulás.Kalinov, Sz.—Jordanov, I.: Az önköltség
elemzése az új gazdaságirányitási rendszerben.,Ropou,_ T.-—Grozdinl, A.: A gyümölcsliltet—
vények amortizációjának tudományosan meg- alapozott normáiról.
Totev, A. Ju.: A halandóság statisztikai mé—
rése és színvonalának jellemzése.
Mirkom'cs, K.: A teljes munkaráfordítások—
nak az ágazati kapcsolatok értéki mérlegéből történő 'megállapításakor felmerülő problémák.
Csatalov, V.: Az iparvállalati termelési prog- ram optimalizálásának kritériumai.
.na—intem), M.: A népesség és a munkaerő ván—-
dorlásának kérdésében tartott tanácskozás.
_ 1967. év: 9. SZÁM
Glersonou, E.: Gépgyártásunk egyes problé—
má. , _ _
szapundzsiev, V.: A, termelési állóalapok éa
a munkatermelékenység a mezőgazdaságban. _ Grueva, B—Szmirnow—Goranova, V.: Az
áilegjte?yészzés jövedelmezősége és termelési aa a.
Szkobezev, T.: A szakember-szükséglet ter- vetése.
Opmv, K.: A kezdőpont kiválasztása az árak tervezésénél.
Mutafcsiev, L.: A gépkocsiszánitás önkölt-
ségének csökkenése.Tanev, I.: Az ipari növények optimális össze-'
tételének meghatározása a Sztarozagori kör—
zetben. ,
Pavlov, D. — Tomseu, A. — aim-ov, H. — Rahman, R.: A statisztikai és a haki—elemzés felhasználása a szénbányászat gégesitésére.
DEMOGRAFIE
man'". villam nom.-Enan vívok A Csehnkwik szocialista Khmm:
Wmi smrsm mamunak múlna
1967. ÉVI 3. SZÁM
Kucera, N.:
im—lm—ban.
Ruzicka, L—Kucerová, M.: A protosúm házasságkötési mozgalom Csehszlovákiában.
*Sehílzler, V. ——'Stupkova, E.: A terhesség
művi megszakításának társadalmi problema—tikája és vizsgálatának lehetősége.
Grösslová, M.: Népességelórebecslés számí- tógéppel.
Gabriel, F.: Csehország népessége a XVIII.
század eleién. (L.)
Davideíc, V.: Adalékok Csehország XVIII.
századi és XIX. század eleji történeti demográ-
fiájahoz.
A népesség reprodukciója,
1987. ÉVI 4. SZÁM
A csehszlovák Népességtudomán—yi Társaság demográfiai konferenciája, Prága, 1967. ápr. 19.
Murdych, Z.: A Prágába és környékére járó ngunkavállalók népességének kartográfiai elem—
z se. .
Gabriel, FJ: Csehország népessége a XVIII;
század elején. (11)
m
Etel/lista
%llslloö
A Román Szocialista Köztársaság Minisztertanács mellett működő
Központi Statisztikai Hivatal folyóirata—1967. ÉVI 9. SZÁM
Ravar; I. ———Nicutescu, J.: önköltség és anya—'
gi kiadások csökkentése. !Iancu, A.: 'A beruházások becslése input—' output táblák segítségével.
Az állóalapokr és az ipari termelés közötti korreláció.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ
455
Blrsan, A.: Az ipari termékek minősége ja- vításának statisztikai tükröződése.
Grosu, I.: Avasúti szállítás kapacitásának növekedése és a népgazdaság fejlődése közötti kapcsolat meghatározása.
Ghetau, V.: A születések feltételezett alaku- lása Romániában, 198043.
1967. ÉVI 10. SZÁM
Ionescu, c.: A népgazdaság irányításának és tervezésének tökéletesítése és a statisztika
feladatai. '
Traistaru, I.: Az intenziv és extenziv ténye- zők hatása az ipari termelés növekedésére.
Schatteles, T.: Aggregálás az ágazati kapcso—
latok mérlegében.
Martnescu, C.-——Lachsz, L.: A beruházások megtérülésének időtartama.
Moldovan, L.: A mezőgazdasági termés becs—
lése az utolsó két évszázadban.
Iliescu, 1..- A termelővállalat gazdasági haté—
konysága meghatározásának kritériumai.
Dumitrescu, I.: A műszaki-gazdasági tájé- koztatás megszervezésének problémái az ipar-
vállalatokban.
Macris, A.: A Monte Carlo—módszer alkal-
mazása az építőipari felszerelések termelé—kenységének számításánál.
Gheorghiu, P.: A ,,Cellatron Ser 2 b" elek-
tronikus számitógép felhasználása a progra—mozásban.
P R Z E GL§D STATYSTYCZNY
A Lengyel Közg-zdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának folyóirata
1967. ÉVI 1. SZÁM
Pawlowski, 2..- Megjegyzések a logisztikus
trend illesztésének feltételeiről.
Porwtt, K.: Az optimális módszerek szerepe a központi tervezési gyakorlatban.
Koznlewska, I.: Gépjárművek felújitási prob- lémája gazdasági megközelítésének példája.
Kofler, E.: Több kritériumos optimalizálás problémája.
Tymowskl, A.: összefüggés néhány árucikk
és szolgáltatás és árszinvonaluk között.
Ulatowska, I.: A sorbanállási elmélet alkal—
mazása az önkiszolgáló kereskedelmi rendszer-
nél. _
zabí'zewski, R.: A' lakosság jövedelmének
és fogyasztásának differenciált mérlege terü—leti szinten.
Zielinski, R.: Mintavétel elektronikus szá- mítógépek segitségével.
Kudrycka, I.:
resletének modellje.
1967. ÉVI 2. SZÁM
Pawlowski, Z.: Hozzájárulás az egyéni mun—
katermelékenység elárejeizésének elméletéhez.
Hellwig, Z.: A statisztikai előrejelzés modell-
je harmónikus súlyokkal. —
Zielinski, Z.: Idéisorok *modellje periodikus szezonális komponensekkel.
Szmigiel, ez.: A szimplex-médszer alkalma- zása a sorozatgyártás folyamatos tervezésé—
nél.
Zielinska, Z.: A-zszimplex—módszer alkalma-
zása az élelmezési színvonal modelljének meg—határozásánál.
Tartós fogyasztási cikkek ke-'
STATISTISK TIDSKRIFT
A Svéd Központi statisztikai Hivatal folyóirata
1967. Evu 6. SZÁM
Rulst, E.: Megjegyzés a svéd kiegészítő nyugdíjrendszer elűreielzésével kapcsolatban.
Als, G.: A statisztikai titokra vonatkozó jogi alapelvek a statisztikai tervezésben.
Gustafson, A.: A nagy— és kiskereskedelem a svéd nemzetgazdasági elszámolásban.
Isotalo, S,: Adatgyűjtés-tervezet, különös tekintettel az építési költség mutatójára.
Cassel, P. G.: Szekvenciális módszerrel vég-—
zett mintavétel számitógép segitségével.
POPULATION
A Francia Demon-állal Intézet folyón;-tu 1967. Evt 4. szán
Pressat, R.: A születések alakulása Francia-
országban. '
Calot, G.——Heremy, s.: A demográfiai hely- zet alakulása Franciaországban.
Hor—Paz, H.: A bevándorlók beolvadása Tel- Aviv—Jaffa városában.
Sutter, J.: A különböző vércsoporthk gyako- riságának értelmezése Francia—Guyana benn—
szülötteinél.
1987. ÉVI 5. szám
Leridon, H.: A születések közötti intervallum:
a megfigyelés új adatai.
Retel-Laurentln, A.: Néhány betegség hatása a termékenységre. Afrikai példa.
Laberge, CL: Vérrokoni házasságok a kana-
dai franciák között. _
Jacguard, A.: A reprodukció a malthusx rendszerben. Monte—Carlo rendszerű szimulá-
ciós modell. , __
Pressat, R.: Egy új statisztikai évkonyv:
francia oktatásügyi táblázatok.
Stety, F.: A jugoszláv bevándorlás Francia-
orszagba.
STATISTICA
mult-ai mmm cute WM a low: Mm: Mem
' A bolognai, páduai és palermói egyetem
. folyóirata
1967. ÁPRILIS—JÚNIUS
Bortolotti, G.: Az olasz népesség fejlődése a
_u-nemzetiL egység első száz évében.
Da'róczy, Z.: A Shannon—féle entrópia egyik jellemzéséröl.
Herdan G.: A mennyiségi módszer nyelvé—
szeti és stilisztikai alkalmazásának néhány gyakorlati eredménye.
456
Predi, R.: Az olasz népesség demográfiai struktúrája 1951 és 1961 között, a községek
urbanizációs foka szerint.
Tassinuri, F.: Az' olasz népesség gazdasági
—— foglalkozási struktúrája 1951 és 1961 évben, a magassági zónák szerint.
1967. JÚL ! US—SZEPTEMBER
Gill, A: Meggondolások az átlagos négyzetes eltérésről.
Predi, R.: Változások az olasz népesség gaz- dasági-foglalkozási összetételében, a községek városiasodási foka szerint, az 1951—1961. közötti
tízéves időszakban,
Tassínan', F.: Vizsgálódások az olasz népesség természetes népmozgalmával kapcsolatban, magassági zónák szerint.
Dtstaso, S.: Egy új ,,M—tipusú" logisztikai
séma. '
Pezzalt, E.: Néhány megállapítás a ,,Bővített újratermelés"-ről.
1967. OKTÓBER—DECEMBER
Pezzoll, E.: olasz területi egységek hosszú távú népesedési dinamikája és gazdasági fej- lődése.
Fredi, R.: Az olasz községek természetes népmozgalma urbanizálódási fokuk szerint. ,
De Camus, L. V.: Megfigyelések'a t—táblák
szerkezetéről.
Glli, A.: Valószínűségi egyenlőtlenségek a többváltozós kazuális megoszlás esetében.
Gill, A.: Statisztikai változókról, mint egy
nem euklidesi normák szerinti mértékkel
meghatározott tér elemeiről.Leoni, R.: A Theil—Barten-féle modell néhány alkalmazási módjára vonatkozó megállapitás a fogyasztási cikkek keresletének elemzésében Olaszországban.
' ECUNDMICSGDÉPIANNING
A Nemzetközi Ugyek Norvég Intézetének
folyóirata
1967. ÉVI 1. SZÁM
.éZÉelinski, J. G.: A siker mutatóinak elméle—
t i' l.
Kronsjö, T.: Teljesítendő lineáris gazdasági terv összeállítása a rendelkezések és a pénz- ügyi ösztönzés optimális kombinációja segit- ségével.
Well, R. L.: Fogyasztás a zárt Neumann—féle
modellben.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ
Kenárick, D.:
sági integráció.
Bajt, A.: Decentralizált döntési struktúra a jugoszláv gazdaságban.
JGUKNAI.
9! H
' socllllnlgnlls'nm ni mm
A Párizsi Statisztikai Társaság folyóirata Ber'u'házástervezés és gazda-
1967. ÉVI 10—114—12. SZÁM
Pournín, M.: A Centres de Gestion mintáinak felhasználása a mezőgazdaság regionális jöve—
delmeinek megállapítására. * !
éMaltheron, G.: A véletlen fogalmának elem-
2 se.
Penglaou, Ch.: A Szovjetunióban és a terv—
gazdaságokban használt statisztikai források (R. P. H. Chambre legutóbbi könyveivel kap—
csolatban.) ' * * _
Dufrénoy, J.: Kumulált vázlatok kettős loga—
ritmikus transzformáclója.
STATISTISCHE NACHRICHTEN
Az Osztrák Központi Statisztikai Hivatnl
!olyólrata—w ,
1967. ÉVI 10. SZÁM
Gazdasági gyorsjelentés.
— Közlekedés. (
A foglalkoztatottalk struktúrája Ausztriában községi nagyságrend szerint, 1961.
Vadászat, 1966-ban.
Állatjárványok, 1966.
Sertésszámlálás 1967. szeptember 3.
Külkereskedelem, 1967. augusztus.
1967. ÉVI n. szAM
Gazdasági gyorsjelentés.
Közlekedés.
Külkereskedelem szeptemberben és 1967 első három negyedévében.
Index: 25.755
STATISZTIKAI SZEMLE
Megjelenik havonta egyszerFelelős szerkesztő: dr. Gyulay Ferenc '
Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 5—7. Telefon: iss—208
Kiadóhivatal: Budapest II., Keleti Károly utca 18/b. Telefon: 358—530 (305. mellék) Kiadja: a Statisztikai Kiadó Vállalat
Kiadásért felel a Statisztikai Kiadó Vállalat igazgatója '
Előfizethető: a Posta Központi Hírlapirodánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely oostahivatalnál
, Előfizetés! díj: félévre 78,— Ft. egy évre 156.-— Ft '
Csekkszámlaszám: egyeni 61.272, közületi 61.066 (vagy átutalás az MNB 8. sz. folyószámlájára) A folyóirat régebbi példányai kaphatók:
a Posta Központi Hírlapiroda Újságboitjában (Budapest V., József Attila utca 3.) Terjeszti: a Posta Központi Hírlapiroda