,__10. szám. —954—— 1931
helye. A Nagymező—utca, Andrássy-út, Aréna-út, Váci-út és Vilmos császár—út felső szakasza által bezárt területen volna a legsürgősebb szükség bal- esetmegelőző intézkedésekre. Az Andrássy—úttól
északra fekvő aránylag kis utcálk (Izabella-utca,
Szív—utca, Rózsa—utca, Szondy—utca, Podmaniczky- utca) minden egyes keresztezése'nél évente több bal- eset fordul elő. Sőt magán az Andrássy—útnak is az Oktogon és a Milleniumi Emlékmű közti szakasza a veszélyesebb. Feltűnő, hogy a Nagykörút további részei, a Józsefkörut egy részét kivéve, sokkal ve- szélytelenebbek. Az 11. n. Kiskörút, Károly király- út—Vámfház—körúti része viszont igen sűrü előfordu- lást mutat. A Belváros utcái közül úgyszólván csak a Lánchídtól a Kálvin—tér irányába és az Erzsébet—
hídtól a Rákóczi—út irányába vonuló útvonalon for-
dulnak elő balesetek, s ennek keresztezésénól ler—
mészetesen Apponyi—tér.
Igen érdekes és a város koncentrált belső for—
galmára világít rá az a tény, hogy a fentemlített VI.
kerület kivételével a többi kerületekben a Nagy—
körúttól kifelé csak azok a legfontosabb útvonalak rajzolódnak ki, amelyek helyközi forgalmatbonyo- lítanak le. Legveszélyesebb helyek itt —— mint ezt a térkép is szemlélteti —— a vasúti átjárók, különö- sen a Hungária—körútnál. Ezen a helyzeten csak alul- vagy felüljárók létesítésével lehetne javítani, addig azonban ez a veszélyzóna meg fog maradni a a város szervezetében. A Terézváros, Józsefváros és Ferencváros sűrűen lakott és amellett meglehetősen szűk utcái viszont szem-melláthatólag meglehetős biztonságot nyujtanak a közlekedőknek.
Sibelka—Perleberg Artúr dr.
újabb veszélygócpont támad, az
A vasúti és hajózási vállalatok között lebonyolódott átrakóforgalom az 1931. év
_ április—június havában.
Transbordements entre le schemins de fer et les entreprises de navigation de Hongrie, en avrz'l—juínet 1931.
Az év második negyedében 10 vasúti állomá- son át kerültek a hajózási vállalatok áruk átra- kása révén a vasutakkal közvetlen kapcsolatba. A forgalom a hajózás megélénkülésével az előző negyedévvel szemben természetesen erősen meg—
növekedett.
A küldemények zöme (74'7%) ez alkalommal
is a dunai rakodóállomásokat érintette; e mellett
még alaposan fellendült a Balaton mellett fekvő Fonyód
25'1%-át tette. Az
73'1%—a hajóról került
26'9%—át vasúton indították útnak s átrakás réven forgalma, mely az egész forgalomnak állomásokon átrakott áruknak
vasútra átrakásra, mig
hajóval jutott rendeltetési helyére,
Az árunemek szerinti osztályozást tekintve. az építkezési idény kezdetével alaposan felszökött a kavics-, kő- és homokszállítmányok mennyisege,
mely az egész forgalomnak 28'0%-át képviselte.
li mellett tekintélyes mennyiséggel szerepeltek még a só (l9'5%), a különböző őrlemények (ll'7%l, falainint a különféle ásvány- és érc— (ll'l)%) kill-
demények is.
Az átrakott áruknak körülbelül egyharmada (31'1'75) maradt a belforgalomhan; külföldi eredetű volt az áruk 44'7%—a, külföldre irányított pedig 24'l%-a. Az átmenő áruk a forgalomban elenyé—
szően kis hányaddal (0'l%l voltak képviselve.
A szállító uszályok nemzetiségi megoszlása szempontjából a forgalomnak kereken felét (49296) magyar uszályok bonyolították le. E mellett még az osztrák (21096), jugoszláv (12'7%)
(9'7%l lobogó alatt közlekedő uszályok vettek leg—
és német
inkább részt az áruk szállításában.
10. szám.
-——955— l931
Átrakóforgalom az 1931. év április—június havában. —— Transbordements eri avril—juin 1931.
Az átrakott ——- guantité des marchandises transbordécs
A vízi útvonal, vasúti állomás árúk közm — dom
. , , . ' ól 1," '1 %; 3
es arak megnevezese összes a liíjsdlrt; 312333 ll a E)?ii§§§a a külföldre a külföldrőlVátmenő Voies navigables, stations de a" 10101 digitá?" $$$-ii? lt maradó, 233352; 125223; l m chem. de fer, marchandises át-rgkott "_g 533522; al éíranger létranger§ "WS"
árúk mennyisége métermázsákban —— g métr.
1. Duna —— Danube. A) Állomások szerint —— Par stations.
Adony . . . 12.804 12.053 751! 11.748 1.056 —— "—
Baja, Dunapart — guai du Danube 14.556 13.998 558 14.053 403 100 —
Budapest, Dunapart guaiduDanube 386663 152897 233766 -— 152897 233766
Budapest, kikötő —— part 276.254 93.389 182.865 20.499 93.389 161.084 1 282 Budapest, Soroksári- út- me deSorolcs—á-r 123693 — 123.693 16.086 — 107657 ——
Győr . . . , . . . . 33 81.009 3.710 27.299 5.528 1.572 23.909 ——
Komárom . . . 74.822 62.796 11.526 6.896 55.900 11.526 ——
Mohács . . . l 80.728 672 30.051 -— 672 30.051 — Együtt —— Ensemble . 950024 339515 610.509 74.760 805889 568093 1.282
2. Dráva —— Draw.
Barcs . _ 2.000 2.000 2.000 — —— ——
3. Balaton. §
Fonyód . . , 819660 — 319660 319660 —— 4— _
A) Összesen —— Total . .H 1,27l.684 341515 930169 396420 305889 568095; 1.282
B) Árúnemek szerint —— Par marchandises.
Örlemény — Produits moulus . 149.146l 145602 3.544É 2.607; 143.450§ 8.089 ——
Só — Sel. . . 247925 —— 247925; —— —— 247925 —-—
Kavics, kö, homok — Caillonm, pier ' —
res, sable . . . . 355478 4.844 350634 355453 —— 25 _
Ásványok és érvek __ Miwe'rauac et
minerais . . . 140.250 20.400 119850; 5.586 20.702 113962 — Egyéb —— Autres . . . .] 378885 170669! 208216 327741 141737 2030921 1.282
B) Osszesen —— Total . 1,27l.684 341515 930169]? 3964205 305889 568095 1.282 0) A szállító uszályok nemzetisége szerint ——— Suiva—nt
le pavillon des remorgueurs.
Magyar — Hongrois. 626255 153021 473234 380944 124117 120 917' 917
Osztrák — Aulridzien . . 266751 104661 162 090 4 858 102.661 159. 078l 154
Cseh- szlovák — Tcliéco- slovague * 69.984 22.830 47..1541 — 1 22.830 47 154 ——
Román —— Roumain . . 16.293 —— 16 293 3 153 16.140 ——
Jugoszláv —— Yougoslave . 161.839 27.753 184.086 10461? 22.878 128.')OOE ——
Német — Allcmand 123.491 33.250 90.241l —— 1 33.250 90.030[ 211
Francia. —— Franpais . . , . 6.914 — 6.914; — 1 — x 6.914 —
Németalföldi —— Ne'erlandazs . . . 157 —- 157 lo7l —— —— i
C) Összesen — Total. . 1,271.684 341615 9301696 396420; 305889 568093! 1.282
. 15 _ í
Magyarország folyami kikötőinek áruforgalma az 1931. év április—június havában.
Le írafic des marchandises dans les ports de Hongrie en avr'il—juin 198],
Az év második negyedében már
nek volt forgalmu.
A kedvezőbb időjárási viszonyok beálltával u kikötők forgalma is
adott
g—val emelkedve 3'2
megélénkült. A fel-
valamennyi
50 dunai kikötő bekapcsolódott a forgalomba, ll 15 tiszai kikötő közül azonban mindössze 3 kikötö—
ós le- áruk összes niennyim'xge kereken egy millió millió (] körül járt, melynek
44'8%—u a feladott árukra esett. A víziúton át 19-
bonyolódó forgalmunkban tcrn'iészelesen ez alka- lommal is a Duna játszotta a vezetőszerepet, me-
lyen az áruknak 9) 770 a került továbbításra, míg
többi részük a Tiszán át tette meg útját. A dunai forgalomban a legnagyobb hányaddal (54200) a budapesti kikölők részesedtek; e mellett még Mo—
l'sács (16'7%) és Esztergom (6896! slxől'Ppü kiemel-