ja – hatalmas terjedelme ellenére – csupán nagyjából körvonalazható, mert az a király életében még nem készült el teljesen.130 Az viszont egészen biztosan megállapítható, hogy a három magyar szentről szóló szövegek csaknem kizárólagos irodalmi forrása Thuróczy János Chronica Hungaro-ruma volt, amelyet azonban Mennel más, ez idáig azonosítatlan historio-gráfiai munkákkal is kiegészített.131 A hozzájuk Leonhard Beck által készí-tett metszetek megfelelnek három, tollrajzokkal132 és egy miniatúrákkal díszített, e grafikákkal hozzávetőlegesen azonos időre keltezhető kötet ábrázolásaival.133 Ezt figyelembe véve számolt Simon Laschitzernek a XIX. század nyolcvanas éveiben megjelentetett grandiózus tanulmányai nyomán a kutatás egy elveszett közös előképpel, mintegy e sorozat első változatával.134
z A teológiai-dogmatikai küzdelmek lecsapódása a magyar királyszentek ikonográfiájában
A magyar királyszentek önálló képzőművészeti szerepeltetése viszonylag ritka volt ebben a korszakban. Annál gyakoribb lett viszont aktuális ikonográfiai témákba (Szeplőtelen Fogantatás, Patrona Hungariae, Arma
galmazványaiban (ÖNB, Cod. 8994; 3077; 3077**), a szentek névsora továbbá Jakob Mennel: Der Zeiger című kéziratában (ÖNB, Cod. 7892) és nyomtatásban megjelent művében: Seel vnnd heiligen buch / Keiser Maximilians altforden / als weyt ich vff Irer Keiserlichen Majestat gnerdig befelh / allenthalbe[n] hab möge erfare[n]. Freiburg im Breißgau, 1522. Az első, 1512–1513 körül készült fogalmazványoktól az 1518-as végle-ges változatig a kötetek egyes legendái komoly változásokon estek át, ezek azonban nem érintették a három magyar királyszentet. A kötetekről legújabban Endrődi Gábor:
Szentek I. Miksa német-római császár rokonságából. In: Történelem – kép… 2000, 165.;
Endrődi 2000, 198.
130 A sorozat 1515–1518 között nyomtatott példányaiból mindössze egy maradt fenn, amely feltehetően a próbalevonatokat tartalmazza. A második kiadás 1522 és 1551 kö-zött készült, majd Adam Bartsch 1799-ben ismét megjelentette a teljes művet.
131 A historiográfiai forrásokra nézve alapvető: Müller 1982, különösen: 180–210.; nyomá-ban érinti még: Endrődi 2000, 198.
132 ÖNB, Cod. 2857; Cod. ser. n. 2627; Cod. ser. n. 1598.
133 ÖNB, Cod. ser. n. 4711.
134 Simon Laschitzer: Die Heiligen aus den „Sipp-, Mag- und Schwägerschaft” des Kaisers Maximilian I. Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen des Allerhöchsten Kaiserhauses IV. (1886) 70–289.; V. (1887) 117–261.; Die Geneaologie des Kaisers Maximilians I. VII.
(1889) 1–200.
52
Christi, Imago Pietatis) és típusokba (sacra conversazione, devóciós, foga-dalmi, supplicatiós képek) történő beolvasztása hagyományos viselete, attribútumai fönntartása mellett. Miként Szent István királyt, Szent Lászlót is Szűz Mária nagy tisztelőjeként tartották számon, ami azután gyorsan elősegítette a XV. század második felétől a két szent figurájának kontami-nálódását.
A Napba öltözött Asszony- és a Magyarok Nagyasszonya-ikonográfia összeolvadása először az 1501-ben Jacques Sacon (Zaccone) lyoni nyom-dájában kiadott Missale Strigoniense címlapmetszetén jelent meg. A kon-vencionális viseletben és attribútumokkal ábrázolt álló magyar király-szentek fölött, lángsugarak előtt trónuson ülő Szűz Mária ikonográfiai szempontból egyértelműen a Mátyás király által bevezetett aranyforintok előlapjainak Immaculata-típusát fejlesztette tovább. Felirata azonban már nem teológiai hátterére, az Immaculata Conceptio tanára, hanem egyértel-műen az ország patrónájára utal.135
Időrendben haladva e folyamat következő állomását az Antal kassai ötvösnek tulajdonított, 1511-ben készült hatalmas iglói úrmutató képvise-li, ahol a gazdagon kiképzett, mérművekkel, fiálékkal, vimpergákkal dí-szített oltárarchitektúrában Szent István király és Szent László álló öntött szobrocskái fölött lángsugarakkal övezett Immaculata lebeg.136 Együttes kompozíciójuk egyszerre utal a Napba öltözött Asszony és az eucharisztia tanára, illetőleg a Patrona Hungariae-eszmekörre.
Még egyértelműbben fogalmazódott meg ez a gondolat Hans Sebald Beham 1527-ben készített, mind ez idáig unikális fametszetén, ahol a ma-gyar szentek fölött lebegő, némileg a Köpönyeges Madonnákra emlékez-tető Immaculata fején már nem a tizenkét csillagú nyitott korona, hanem a Magyar Királyság Szent Koronája látható.137 Borsa Gedeon a lap méretei alapján kísérletet tett egy magyarországi használatra szánt Missale re-konstrukciójára, melynek elkészülését az 1526 után bekövetkezett
válto-135 Missale secundum chorum almae ecclesiae Strigoniensis [Lugduni], 1501. VI. Maii. [Jacques Sacon] – RMK III. 102.; [Hubay 1938, 11. sz.; Történelem – kép… 2000, 151–152. (Kat. II–5.
sz.) (Mikó Árpád)].
136 Spišská Nová Ves, Farský kostol sv. Elisabetha. Öntött, aranyozott ezüst, magassága:
117 cm.
137 A XVI. századi fametszet XX. század elején készült fakszimiléjét, amelyet föltehetően Térey Gábor kapott Campbell Dogsontól, a metszet első közlőjétől (papír, fénynyomat, 222 × 168 mm) a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka őrzi (ltsz.: 11.207.).
Campbell Dogson: The Patron Saints of Hungary. A Woodcut by Hans Sebald Beham.
The Burlington Magazine 14 (1908) 301–302. [Történelem – kép… 2000, 153–154. (Kat. II–8.
sz.) (Endrődi Gábor)].
53
zások hiúsítottak volna meg.138 A Napba öltözött Asszony „Patrona Hun-gariae” felirattal kiegészülve újabb kompozicionális típusok kiinduló-pontja lett, és számtalan további variánst eredményezett.
138 Borsa Gedeon: Egy feltehetően soha el nem készült hazai misekönyv emléke. Magyar Könyvszemle 109 (1993) 325–330.
Patrona Hungariae a magyar szent királyokkal a zágrábi misekönyv címlapjának verzóján, 1511
54
Az Immaculatán kívül más köz-kedvelt ikonográfiai típusok mellett is gyakorta szerepeltek a magyar szent királyok. Erre példa a műpártolásáról jól ismert Szegedi Lukács zágrábi püs-pök (1500–1510) megrendelésére 1505 körül festett oltárkép.139 Az eucharisz-tikus színezetű, sacra conver sazione-típusú, Velence hatósugarába tartozó, illetve a dalmáciai reneszánsz fő mű-vei közé sorolható kvalitásos festmény, amelyet a horvát kutatás mind-máig Gian Francesco Tolmezzónak attribuál, tematikája voltaképpen a zágrábi egyházmegye több évszázados képzőművészeti tradí cióiban gyökerezik. Olyan alkotások kései leszármazottjának tekinthető, mint amilyen például Gazotti Ágoston XIV. századi pontifikális pecsétje volt.
A székesegyház nyomtatott szerkönyvei közül egy breviáriumnak és egy missalénak kiadatása ugyancsak Szegedi Lukács nevéhez fűződött.
A ma mindössze három példányban ismert Breviarium Zagrabiensét Velen-cében nyomtatták Pap (Paep) János budai könyvárus költségén 1505-ben.140 A breviárium kiadatása után hamarosan a Missale Zagrabiense sajtó alá rendezéséhez is hozzáfogtak, de az – kétéves munka után – már csak a püspök halála után, 1511-ben jelent meg Joannes Muer zágrábi polgár költségén, Petrus Liechtenstein velencei nyomdájában.141 Címlapját II. Ulászló és a püspök címere díszíti, míg verzóján egy szintén sacra con-versazione-típusú, a művészettörténeti irodalomban gyakorta publikált fametszet látható: trónoló Patrona Hungariae a magyar szentek társasá-gában. Szűz Mária azonban eredendően mégsem ebbe, hanem a Regina Coeli-kompozíciók közé sorolható, akinek új szerepkörére csupán a tró-nusán olvasható antikva betűs felirat utal. De a szöveg nem csupán a Ma-donnánál segít a tájékozódásban. Legalább ennyire lényeges a magyar szentek azonosításánál is. Szent István és Szent László ugyanis egyaránt
139 Zágráb, érseki palota. Fa, tempera, 184 × 144 cm. [Milan Pelc: Renesansa. (Povijest um-jetnosti u Hrvatskoj) Zagreb 2007, 536–537.]
140 [RMK III. 133.]
141 Petrus Liechtenstein nyomdája volt az a hely, ahol az 1510-es években talán a legtöbb magyarországi szerkönyv készült.
Szent László király alakja a zágrábi misekönyvben, 1511
55
bárdot fog a kezében, sőt arcvonásaik is meglepően hasonlítanak egymás-ra. A két szent kilétét tehát egyedül csak felirataik árulják el.142 De ikonográfiájuk nem csupán e címlap verzóján keveredett össze. Hasonló képzavarral, „tévedéssel” még többször is szembesülhetünk a szerköny-vet lapozgatva. Az ünnepeiknél szereplő, meglehetősen köszerköny-vetkezetlenül
142 Missale Secundum chorum et rubricam almi episcopatus Zagrabiensis ecclesiae. Venetiis 1511.
20 Junii. Petrus Liechtenstein, pro Joanne Müer. RMK III. 176. [Hubay 1938, 16. sz.]
A metszet mérete: 295 × 220 mm.
Arma Christi a három magyar szent királlyal az esztergomi misekönyv kánonképén, 1514
56
fölhasznált metszeteknél ugyanis a nyomdász – alighanem gazdaságossá-gi megfontolásból – ugyanazt a dúcot használta föl.143
Az 1514-ben Luc’Antonio Giunta műhelyében készült újabb Brevia-rium Strigoniense fametszeteihez egyszerűen az 1505-ös Breviarium Zagra-biense illusztrációiból kölcsönöztek grafikákat.
A tömegével kibocsátott liturgikus szerkönyvek gyakorta egyazon dúcról nyomtatott, néhány archetípust fölhasználó és voltaképpen ti-pográfiai klisévé vált magyar szentjeinek meglehetősen hosszú sorában kifejezetten ikonográfiai csemegének számít annak a Missale Strigoniensé-nek a fametszete, amely 1508. április 22-én hagyta el Johannes Winterbur-ger bécsi nyomdáját. Címlapjának verzóját tárcsapajzsba foglalt Arma Christi foglalja el, míg fölötte félköríves timpanonban a magyar szentek háromnegyed alakjai sorakoznak.144
A nemesség által ekkortájt fölállíttatott, a magyar szenteket is megörö-kítő oltároknál különösebb ikonográfiai specifikumok nincsenek. A három királyszent mellett gyakorta tűntek föl más védőszentek, segítő szentek is.
Az oltárképek alkotói többnyire közismert, közkézen forgó, viszonylag gyorsan terjedő fametszeteket használtak föl megformálásukkor.
A Turóc vármegyei Márkfalva Szent Borbála-temploma 1517-ben emelt főoltárán például nem csupán a három magyar királyszent, de Ala-mizsnás Szent János is szerepel.145 Mellvéd előtt álló alakjaik határozottan közös előképre utalnak, amelynek megfejtését a templommodellt tartó Szent Lipót nyújtja. A kompozícióik eredendően ugyanis ugyanazokból a genealógiai sorozatokból származtathatók a hazai viszonyokhoz alkal-mazva, amelyek I. Miksa számára készültek éppen ezekben az években egymást követően.146 Ez a tény nem pusztán együttes ikonográfiájuk szempontjából érdekes és figyelemreméltó, hanem a mind ez idáig nem azonosított megrendelő, Georgius Nigrinj politikai kapcsolatai,
társadal-143 Idevonatkozóan vö. Mikó 1997, 135–136.
144 [Az 1508-ban megjelent Missale Strigoniense: RMK III. 149.; Hubay 1938, 15. sz.; az 1514-ben megjelent Missale Strigoniense: RMK III. 189.; Hubay 1938, 21. sz.]
145 Jazernica, Szlovákia. Kostol sv. Borbala. [Radocsay 1955, 387–388.; Boda Zsuzsanna:
Alamizsnás Szent János kultusza és annak emlékei Magyarországon. In: Történelem – kép… 2000, 222–223.] Az oltár grafikai előképeihez: Hoffmann Edith: A régi magyaror-szági festészet nürnbergi kapcsolatai. In: A gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történeti Intézet Évkönyve III. Budapest 1933, 51. Az oltár funkciójáról: Kerny Terézia: Adorációs kép, dedikációs-kép, fogadalmi kép, supplikációs-kép. (Kísérlet egy középkori ikonográfiai csoport műfaji szétválasztására.) In: Kép, képmás, kultusz. Szerk.: Barna Gábor. (Szegedi Vallási-néprajzi Könyvtár, 16.) Szeged 2006, 22–38.
146 Leginkább a Leonhard Beck-féle fametszetek jöhetnek szóba.
57
mi összeköttetései miatt is.147 Elképzelhető, hogy az ő, illetve családtagjai védőszentjei voltak ők, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy ebben az esetben is az országot behálózó sancti regis Hungariae-kompozíciók helyi
147 A donátor neve az 1965–1969 között folyt restaurálás eredményeként került napvilágra.
A kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltár, oromzatában a magyar szent királyok szobraival, 1500–1510. Rekonstrukció a két világháború között a Szépművészeti Múzeumban
58
variánsát kell látni bennük. Az egyéni devóció szempontjából sokkal több figyelmet érdemel náluk jelen esetben a többi szent, nevezetesen Joachim és Anna, Kozma és Damján, illetve a predellán a Szent család a donátorpár mellett. A szentek kiválasztását tekintve önkéntelenül fölmerül a gyanú, hogy a máig ismeretlen kilétű házaspár talán már nem is várt, nehéz szü-léssel világra jött gyermek, egy kései gyermekáldás örömére emelhette az oltárt fogadalomból. A Legenda sanctorum alapján szintén a magyar szen-tek közé tartozó Szent Márton püspök alighanem évfordulója kapcsán ke-rülhetett az oltárra. Az adorációs típusú oltár programja ezzel a gondosan összeválogatott együttessel így messze túlnőtt a donátorpár személyes megfontolásain. Kegyúri kötelességre, a templom titulusára és az orszá-gos patrónusokra egyaránt utalt.
Egy ehhez hasonló rekonstrukciós kísérlet, vagy a fölállítás konkrét indokának kiderítése a többi, ekkortájt emelt oltár esetében (például Ábra-hámfalva, Bélakorompa [1516], Csíksomlyó [főoltár], Csütörtökhely, Há-romszlécs, Hizsnyó [1508], Káposztafalva, Pónik [1512], Sztankahermány, Turócbéla, vagy a már elenyészettek közül Gyulafehérvár, Paloznak, Szombathely, Vikárdi, Zágráb, Zólyom) levéltári adatok – vagy az emlék – hiányában már jóval több nehézségbe ütközik. Alighanem éppen ezért sem történt eddig rá semmiféle kísérlet.148
Az oltárokon szinte kötelező jelleggel fölbukkanó magyar királyszen-tek másodlagos „fölhasználására” mind ez ideig egyedülálló példa a kis-szebeni plébániatemplom Keresztelő Szent János-főoltára,149 ahol az
148 Az oltárokon ez idő tájt egyre-másra fölbukkanó magyar szentek együttesére Genthon István is fölfigyelt a harmincas években írt szellemtörténeti szintéziseiben, de csupán nemzetkarakterológiai, illetve stiláris szempontból. Ikonográfiájuk és annak háttere már nem igazán érdekelte: „A magyar szentek ábrázolása, ha nem is mondható gyako-rinak, mégis jóval többször fordul elő, mint külföldön. Szent István, Szent Imre és Szent László néhány kiváló alkotáson szerepel, melyek közül a mateóci főoltárt külön meg kell említeni. Ez a korai oltár ugyanis nem csak szerepelteti, hanem főhelyre állítja első szent királyunkat és fiát. Aránylag ritka a falképek népszerű hősének, Szent László ki-rálynak ábrázolása, annál gyakoribb Szent Erzsébeté, akit hazánkban legalább annyira tiszteltek, mint Németországban.” Genthon István: A régi magyar festőművészet. Vác 1932, 13. „A nemzeti jelleg az egyház ajtaján kopogtatva kéri bebocsáttatását: magyar szentek, Szent István, Imre, László és Erzsébet jelennek meg az oltárképeken s adnak nekik ikonográfiailag helyi levegőt.” Uő: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig. Budapest 1935, 12–13. A téma legújabb és legalaposabb összefoglalója nem igazán tudott e fenti megállapításokhoz többet tenni: Poszler 2000, 180.
149 Az oltár külső képeinek jeleneteit elválasztó középső vízszintes keretén festve: „Ano DOMo 1490”, a bal oldali merev szárny (Krisztus megdicsőülése) hátán vörös krétával, kurzív írással: „Johannes Placzko [G]asparus Benedicti Anno domini 1516”.
59
oromzaton szereplő három szent eredetileg egy másik oltárszekrényben, talán éppen az elbontott Mátyás kori főoltárban állt, amelyeket talán kva-litásuknál fogva vagy laicizálódásuk megakadályozása végett kegyeleti okokból megőriztek.150
A templomi berendezés mellett a fölszerelési tárgyakon is szerepeltek a magyar szent királyok. Gyakorta találkozni „tűfestéses” alakjukkal pa-ramentumokon, például miseruhák keresztszárain, mint például a buda-szentlőrinci pálos kolostor mára már elpusztult, csupán 1532-ben fölvett inventáriumából ismert miseruhákon.151
Szerényebbek az információink a polgárság által megrendelt városi templomokat díszítő alkotásokról. Bár számuk eléggé tetemes és igen ma-gas színvonalú volt, megrendelőik neve, fölállításaik konkrét körülmé-nyei és indítékai – levéltári kutatások hiányában – többnyire ismeretlenek.
A kivételek közé tartoznak a besztercebányai Szűz Mária-plébánia-templom Szent Borbála-kápolnájának déli falát díszítő aranyozott figurá-lis konzolok donátorai. A kápolna a domborművek fölállításának idő-pontjában a Plath család patronátusa alá tartozott, de a megrendelés konk-rét indítékai továbbra is homályosak.152
A számadáskönyvek nem igazítanak el ikonográfiai kérdésekben, más jellegű információik azonban közelebb vihetnek a város által megren-delt műalkotások megrendelésének pontosításához, mesterük azonosítá-sához. Egy ilyen lajstromból ismert például a föntebb említett kassai Antal ötvös neve is. Szintén ezek a kimutatások adnak tájékoztatást a bártfai Szent Egyed-templom tornyának külső déli falára 1521-ben festett, de mára szinte teljesen megsemmisült, 4,5 × 2,8 méteres, Krausz János és test-vére, Imre készítette, magyar királyszenteket ábrázoló falkép
megrendelé-150 Budapest, MNG, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 3916., 55.923., 64.1–2.M.
Aranyozott, festett hársfa. [Radocsay 1967, 115–117., 183–184.; Történelem – kép…
2000, 147–150. (Kat. II–3. sz.) (Poszler Györgyi). Kerny Terézia cikke megírása után sokat haladt a kutatás, és ma az oltár oromzatáról másképp vélekedünk. Poszler Györgyi: Kutatás módszertani gyakorlat: új források, új gondolatok a kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltár oromzatával kapcsolatban. Művészettörténeti Értesítő 64 (2015) 239–267.
151 [A budaszentlőrinci kolostor hivatkozott leltára: DAP 2. füzet. Budapest 1976, 423–424.
(15., 21., 22., 33., 36. sz. tétel.)]
152 A családra vonatkozóan levéltári forrásokkal: Endrődi Gábor: Két búcsúbulla a besz-tercebányai plébániatemplom Szent Borbála-kápolnájának javára. In: Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei… 2002, 296–299. (Kat. 279.)
60
séről és harmincöt forintos áráról.153 Talán éppen olyan védelmező, baj-elhárító célzattal rendelte meg őket a város magisztrátusa, mint a fölöttük magasodó hatalmas méretű Szent Kristóf-freskót.154
Lényegesen kevesebb adat áll rendelkezésünkre az egykor a selmec-bányai Havi Boldogasszony-plébániatemplom külső falát ékesítő, 1512-es évszámmal is jelölt hasonló tematikájú falképről, amelynek funkciója minden bizonnyal a bártfaihoz lehetett hasonló.