magyar Anjou udvari reprezentációban meglehetősen homogén, szer-könyveket, szertartási szövegeket, liturgikus berendezési és fölszerelési tárgyakat, ereklyéket magában foglaló együttesre. E tanulmány azonban a föntebb említett alapvető nehézségek, mindenekelőtt a tárgyi emlékek szinte teljes elpusztulása miatt aligha tudja teljes körűen érzékeltetni a címben megjelölt célkitűzését, és nem tud igazán színes képet nyújtani.
Jelen tanulmány tehát néhány kronológiailag egymás mellé rendezett írott forrásra és három szerencsésen megmaradt alkotásra épül; de talán belő-lük is kikerekedik egy többé-kevésbé helytálló írás, amelyről elöljáróban máris leszögezhető, hogy a benne fölvázolt mechanizmus semmiben sem tért el I. Lajos többi, határokon túl kifejtett, nagyhatalmi ambíciói szolgá-latában álló, állami-uralkodói reprezentációjának protokolláris jától.
z A magyar udvar Szent László-tiszteletének alakulása az aulában a zárai ratifikáció után
1358. február 12-én, a zárai békekötés előestéjén I. Lajos átírta és megerő-sítette az I. Lászlónak szentelt, 1319-ben Szerdahelyen alapított pálos ko-lostor alapító oklevelét.40 Március 9-én, Visegrádon kelt levelében egy
megjelent, túlnyomórészt helyszíni megfigyelésekre támaszkodó horvátországi úti-könyvek is.
40 Kiadása: Anjoukori okmánytár – Codex Diplomaticus Hungaricus Andegavensis. VII. Szerk.:
Tasnádi Nagy Gyula. (Monumenta Hungariae Historica, Okmánytárak) Budapest 1920, 39–41. (Nr. 24.) A szerdahelyi kolostor alapítására vonatkozó oklevél szövege kiadva:
Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. VIII/4. Studio et opera Georgius Fejér. Budae 1831, 136. Az alapítás és az ereklye említve még Gyöngyösi Gergely rend-történeti munkájában: Documenta Artis Paulinorum. A magyar rendtartomány kolostorai. II.
N–Sz. Gyűjtötte Gyéressy Béla. Sajtó alá rendezte: Tóth Melinda – ifj. Entz Géza – Széphelyi Frankl György. A bevezetést és az egyes fejezetek előszavát írta: Hervay Ferenc. (A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának Forráskiadványai, XIII.) Budapest 1976, 444–446. [Gregorius Gyöngyösi: Vitae fratrum eremitarum Ordinis Sancti Pauli Primi Eremitae. Ed. Franciscus L. Hervay. Budapest 1988, 62.] Magyar nyelvű fordítása: Gyöngyösi Gergely: I. Remete Szent Pál Remete Testvéreinek élete. Ford.: Árva Vince – Csanád Béla – Csonka Ferenc. (Varia Paulina, III.) Pilisszántó 1998, 54–55. (21. fejezet). Irodalma: Kisbán Emil: A magyar pálosrend története. I. 1225–
1711. Budapest 1938, 78–83.; Magyar Kálmán: A somogyvári apátság Szent Péter titulu-sának forrásairól. (Adatok a korai magyar egyházszervezet kérdéséhez.) Somogy Megye Múltjából 6 (1975) 30.; Guzsik Tamás – Fehérváry Rudolf: A magyar pálos rendi építészet
172
malmot és egy malomhelyet adományozott a koldulórend ugyancsak róla elnevezett kékesi templomának.41 1358. április 8-án a király a bácsi Szent Pál apostolról elnevezett székesegyház,42 a budai klarisszák kolostora,43 az Oltáriszentség tiszteletére szentelt budai kápolna,44 a Mindenszen-tekről nevezett budai templom egyik oltára45 és a Boldogságos Szűz (maria)zelli temploma46 számára búcsúért folyamodott VI. Ince pápához.
kialakulása, első periódusa. Építés – Építészettudomány 12 (1980) 228.; Magyar Kálmán:
A somogyi XIV–XV. századi mezővárosi fejlődés történetéből. Somogyi Múzeumok Közleményei, V. (Kaposvár 1982) 70.; Kerny 2007, 580.
41 „…Noveritis quod cum nos ex assumpto regiminis nostri officio virorum religiosorum deoque contemplativam vitam ducentium, et ecclesie eorum profectibus et eorum in-crementis invigilare sumpmo opere teneamur, et specialiter ecclesiam fratrum heremi-tarum ordinis sancti Pauli primi heremite ad honorem sancti Ladislai regis et confessoris dedicatam de Kekys, ob spem et devotionem nostram, quam potissime in ipso sancto rege Ladislao gerimus et habemus specialem, regalis preheminentie [!] fa-vore speciali prosequi cupientes, ad supplicationem et instantiam fratrum heremita-rum de eadem inclinati quoddam molendium nostheremita-rum quodammodo patiens ruinam et desolatum, in rivulo Kekyspataka vocato, in territorio ville nostre regalis Zenthendre vocate habitum, et locum alterius molendini in eodem rivulo supra predictum molen-dinum existentem, ab omni iurisdictione et potestate castri Wyssegradiensis et castella-norum eiusdem prorsus et per omnia excepta et exemta, cum omnibus ipsorum utilitatibus et pertinentiis universis, auctoritate regalis excellentie eidem ecclesie sancti regis Ladislai et fratribus heremitis in ea deo famulantibus, elemosinalem et dotalitiam provisionem facientes, duximus concedenda, imo damus et conferimus pleno iure per-petuo et irrevocabiliter possidenda, tenenda pariter et habenda…” (Budapest, MNL OL, DL 7121.) Kiadása: Anjoukori okmánytár… i. m. (40. j.) 70–71. (Nr. 40.) [Idézett rész:
70.] Említve: Kerny 2007, 581.
42 „Supplicat… Lodovicus rex Ungarie, quantinus ad ecclesiam Colocensem a primogeni-toribus suis in honorem beati Pauli apostoli fundatam, dotatam ac in archiepiscopalem sedem sublimatam, in regno Ungarie, indulgentias… concedere dignemini…” Bossányi 1918, II., 332. (Nr. CXLII.)
43 „Item supplicat, quatinus abbatisse et sororibus sive minoritis monasterii sancte Clare in Veteri Buda, Wesprimiensis dioecesis pro dicto monasterio dignemini concedere indul-gentias, que vestre placuerint sanctitati…” Bossányi 1918, II., 332–333. (Nr. CXLIII.) 44 „Item supplicat, quatinus ad capellam Corporis Christi in Buda, Wesprimiensis
dioe-cesis noviter fundata, concedere dignemini, indulgentias…” Bossányi 1918, II., 333. (Nr.
CXLIV.)
45 „Item supplicat, quatinus ad altare quatuor evangelistarum in ecclesia omnium sancto-rum in Buda, dicte Wesprimiensis diocesis, concedere dignemini indulgentias…”
Bossányi 1918, II., 333. (Nr. CXLV.)
46 „Item supplicat, quantius ad ecclesiam beate Marie Virginis in Cellis Salzburgiensis dio-cesis… indulgentias dignemini concedere…” Bossányi 1918, II., 333. (Nr. CXLVI.) A ké-rést a pápa jóváhagyta, s 1359-ben engedélyezte is a Mariazellbe zarándoklók részére.
Idevonatkozóan vö. Szovák Kornél: Nagy Lajos király és Mariazell. In: Mariazell és Magyarország 650 év vallási kapcsolatai. A „Magna Mater Austriae et Magna Domina
173
1358 áldozócsütörtökének nyolcadába eső kedden (május 15.) kezdték el írni, több korábbi történeti munkára támaszkodva, azt a históriát, amely-nek szövege az 1867-es kiadását követően, a Képes Krónika (Chronica de ges-tis Hungarorum picta) 1360 körül készült kódexében maradt fenn.47 Meg-rendelőjének az volt a célja, hogy a korábbi történelmi hagyományt egysé-ges, a magyarságnak a nyugati népek mögött el nem maradó eredetét, a Szent Korona történetét, valamint a monarchikus folytonosságot, azaz az Anjou-család legitimációját, kormányzásának bölcsességét, igazságossá-gát igazolja végső soron Nagy Lajos apoteózisára kihegyezve. 1358 júniu-sában a király misealapítványt tett a veszprémi székesegyházban őrzött Szent György-fejereklye tiszteletére.48 Talán nem tévedek nagyot, ha I. La-jos mindezen kegyes kérvényeinek, alapítványainak az elsődleges indokát a Velence fölött aratott győzelemben keresem, amelyek elsősorban még a családja által előtérbe helyezett kultuszokat (Szent György „Testvéri Kö-zösség” („Societas fraternitatis militae sancti Georgii”), Erzsébet anyaki-rályné devóciója) támogatták. De, amint a fölsorolásból látható, megjelent ugyanekkor mindezekkel párhuzamosan egy határozottan elkülöníthető másik vonal is, amelyet ugyanez a sikeres hadjárat motivált, s amely a Szent László-tisztelet hirtelen és látványos felerősödésében nyilvánult
Hungarorum” nemzetközi konferencia előadásai. Esztergom (2002. május 6–9.) és Mariazell (2002. június 3–6.). Szerk.: Walter Brunner et al. (Strigonium Antiquum, VI.) Esztergom–Graz 2003, 90.; Kerny Terézia – Serfőző Szabolcs: Nagy Lajos „törökök” el-leni csatája. Egy legendakonstrukció eredete. In: Mariazell és Magyarország… i. m. 47–48.
47 Budapest, OSZK, Kézirattár, Cod. Lat. 404. Első kiadása: Franciscus Toldy: Marci Chronica de gestis Hungarorum. Pestini 1867. Kritikai kiadása: Chronici Hungarici compositio saeculi XIV Recensuit Alexander Domanovszky. In: SRH I., 239–505. A kró-nika szerkesztőjének kérdéséről legújabban: Holler László: Ki állította össze a Képes Krónikát? Irodalomtörténeti Közlemények 107 (2003) 210–242.
48 Pilis, 1358. VI. 14. (Veszprém, Veszprémi Káptalan Magánlevéltára. Imót 4. Fényképe:
Budapest, MNL OL, DF 200941.) Kivonata: Veszprémi regeszták (1301–1387). Összeállította Kumorovitz Lajos Bernát. Szerk.: Székely György. (A Magyar Országos Levéltár kiad-ványai, 2. Forráskiadványok, 2.) Budapest 1953, 195. (Nr. 490.) Jelzet nélkül, magyar nyelvű fordításban idézve: Pór Antal – Schönherr Gyula: Az Anjou ház és örökösei (1301–
1439). (A Magyar Nemzet Története, 3.) Budapest 1895, 256. Ezen a helyen szeretném megköszönni Érszegi Géza segítségét, aki az oklevél pontos jelzetét megadta. A Szent Györgynek tulajdonított segítség mögött talán az a tizenkét évvel korábbi esemény em-léke állt, amikor 1346-ban éppen április 24-én indult Nagy Lajos a velenceiek ellen Zára védelmére. Kiadása: Chronicon Dubnicense 1884, 144–145. (caput 156.) Legújabb magyar nyelvű fordítása: Küküllei János: Lajos király krónikája. – Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról. Ford., az utószót és a jegyzeteket írta: Kristó Gyula. (Millenniumi Magyar Történelem. Források) Budapest 2000, 44. (3. fejezet).
174
meg.49 Ennek oka eredendően az lehetett, hogy I. Lajos mint második Szent László vonult be a Magyar Királyságnak már a XII. századtól integ-ráns részét képező tengerpartra. Ezt a koncepciót az udvari historiográfu-sok dolgozták ki; nevezetesen a föntebb említett krónikakompozíció szol-gáltatta az alapját, amelyhez a szerkesztő a XII. századi Gesta Ladislai regi-ben találta meg a történelmi előzményeket. Idevonatkozó fejezetében az olvasható ugyanis, hogy Salamon király és Géza herceg Zolomér király-nak nyújtott 1066-os, értékes ajándékokat (drága kelméket, sok aranyat és ezüstöt) sem nélkülöző katonai segítségnyújtása után Dalmáciát I. László hódította meg.50 E szöveg pontosan és részletesen megindokolja, a fentebb olvasható előzményekre támaszkodva, az akkori területszerzés jogalapját is. I. László azonban 1083-ban csupán Horvátországot szállta meg.51 A tényleges annektáló Könyves Kálmán volt, amit persze nem lehetett el-hallgatni.52 A Vazul-ág érdekeit képviselő historikus, hogy ez az ellent-mondás ne tűnjön annyira feloldhatatlannak, az utód király expanziójá-nak súlyát igyekezett degradálni és a lehető legellenszenvesebben föltün-tetni olvasói előtt. Zára térdre kényszerítése érdekében hozott drasztikus intézkedéseit (1105) például egy olyan helyi Szent Donát-legendával il-lusztrálta, amely a nagy előd király unokaöccsének nem csupán testi, de lelki nyomorúságát is jellemezte.53 Ez a Szent Jeromos hagiográfiájából jól ismert toposz (ti. az álomban való ütlegelés) ebben az esetben többjelenté-sűvé vált. Kortárs külpolitikai eseményre utalt: a város fölgyújtásával
fe-49 A Nagy Lajos kori udvar Szent László-tisztelete nem légüres térbe érkezett, hanem erő-teljesen támaszkodott a Károly Róbert aulájának szenttiszteletére. Erről részletesen:
Kerny Terézia: „O columne militat christianae / o firmissima spes tuae gentis”. (A nápo-lyi és magyarországi Anjou-dinasztia Szent László-kultusza 1270–1387.) In: Szent László középkori tisztelete és ikonográfiája (1095–1630). [K. T. tervezte a téma kidolgozását.]
50 SRH I., 263–264. (caput 99.).
51 SRH I., 406. (caput 132.).
52 SRH I., 432–433. (caput 152.). Dalmácia 1105-ben lett a Magyar Királyság része, s ettől kezdve szerepelt a „rex Dalmatiae” cím a magyar királyi titulusok között. A dalmát vá-rosok politikájáról és Kálmán hódításáról vö. Ludwig Steindorf: Die dalmatischen Städte im 12. Jahrhundert. Studien zu ihrer politischen Stellung und gesellschaftlichen Entwicklung.
Köln 1984; Paul Stephenson: Byzantium Balkan Frontier. A Political Study of the Northern Balkans 900–1204. Cambridge 2000, 197–199. Ez utóbbi szerző véleménye szerint a király hódítását elsősorban kereskedelmi szempontok motiválták. Álláspontját elutasítja:
Kálsecz Kata: Paul Stephenson: Byzantium Balkan Frontier. A Political Study of the Northern Balkans 900–1204 – Bizánc balkáni határvidéke. Politikatörténeti tanulmány az Észak-Balkánról, 900–1204. Cambridge University Press, Cambridge, 2000. [Könyv-ismertetés] Századok 138 (2004) 505.
53 Kiadása: uo. [caput 146.].
175
nyegetőző agresszorral szemben a három hónappal korábbi békés zárai bevonulás és a békés szándékú országszerzés magasabb keresztény etikai modelljét sugallta, ami által a kétszázötven évvel korábban zajlott esemé-nyek történelmi példázattá alakultak. Ugyanez az érzésem támadt Nán-dorfehérvár három hónapig tartó bevételének eposzi terjedelmű elbeszé-lésekor is, amely a szintén igen nehezen, egy korábbi hosszú és sikertelen, embert próbáló ostrom után a meghódított Zára elfoglalására emlékeztet-hette a sorok között is olvasni tudókat, legitimálva egyúttal az I. Lajos-féle területgyarapítást.
A Krónika folytatásával számolva, és a fenti részleteket ebből az aspek-tusból átgondolva, talán nem egészen spekulatív azt föltételezni, sőt ez szerintem szinte biztosra vehető, hogy a zárai békekötés leírása megkü-lönböztetett figyelemben részesült volna az I. Lajosról szóló fejezetekben.
S ha mindezek az „áthallások” és burkolt utalások mégis túl homályosak lennének, és nem eléggé egyértelműen sugallnák a két király uralkodása közötti párhuzamokat, a miniatúrák már teljesen nyíltan értésre adták az olvasóknak, hogy a Krónika valódi főszereplője Szent László. Őt ábrázolja a legtöbb illusztráció, jóllehet éppen Dalmácia elfoglalása, alighanem ép-pen a megszállás ellentmondásos leírása miatt, nem kapott helyet közöt-tük. Van mégis egy olyan kép, amely jelen téma szempontjából is fontos lehet, s ez nem más, mint Szent László megkoronázásának jelenete. Az eredendően a hieratikus bizánci proskynésis hagyományát fölelevenítő kompozíció prototípusa a nápolyi Anjou-udvar legfontosabb kultuszké-pe, Simone Martini Toulouse-i Szent Lajos-oltárképe volt. Közvetlen előképét azonban mégsem ebben, hanem egy, szintén erre a festményre visszave-zethető, néhány évvel későbbi, pontosan már a szentté avatását követő esztendőben készült és illuminált Breviarium Toulouse-i Szent Lajos égi megkoronázását ábrázoló miniatúrájában vélem megtalálni.54 Az átvétel-nél a véletlen szerepe teljességgel kizárható. Az angyalok által megkoro-názott püspök kompozíciójának felhasználása egy olyan tudatos válasz-tásról tanúskodik, amellyel megrendelője, az értők, az uralkodó közvetlen környezete számára legalábbis, több eszmei mondanivalót közvetített.
Egyrészt beépítette az Anjou-dinasztia legfontosabb önreprezentációs festményének hagyományát a magyar képzőművészetbe, amely egyszer-smind kiválónak bizonyult egy súlyos, mondhatni kardinális közjogi
di-54 Andreas Bräm: Illuminierte Breviere. Zur Rezeption der Anjou-Monumentalkunst in der Buchmalerei. In: Medien der Macht. Kunst zur Zeit der Anjous in Italien. Hrsg. Tanja Michalsky. Berlin 2001, 299–300. (Képe: 299.)
176
lemma feloldására is, a nem egészen legitim módon trónra került I. László uralkodását törvényesítve.55 Burkoltan benne volt I. Lajosnak a Nápolyi Királysággal szemben támasztott trónöröklési igénye, de azt is világosan értésre adta ezzel az adaptációval, hogy az Anjou-dinasztia legfőbb (és addig a magyar udvarban is első számú) patrónusának, a király védő-szentjének a helyét, egy alapvető intellektuális újítás révén, immár egy új, második védőszent foglalja el. Ez paradigmának tekinthető, hiszen gyö-keres változás történt a magyar Anjou szenttiszteletben. Nem fokozato-san, hanem hirtelen történt és alapvető felfogásbeli különbségekkel, ami azután egyeduralkodóvá vált a király reprezentációjában. Ezt az új (még ha tudatosan torzított) történeti alapokra fektetett Szent László-tiszteletet szolgálta végül, de nem utolsósorban, az uralkodónak azon intézkedése, amelynek következményeként az aranyforintok előlapjának Keresztelő Szent János-alakját 1358-tól Szent László figurája váltotta föl, ezzel a lépés-sel mintegy kétszázötven évre meghatározva ábrázolási gyakorlatukat.56