NYOMÁBAN NÁPOLYBAN
A Nápolyban (és Dél-Itáliában) található magyar vonatkozású művészet-történeti emlékek föltárása terén mindenekelőtt Balogh Jolán, Florio Banfi és Genthon István búvárkodásainak eredményeit kell hangsúlyozni.1 A második világháború után sajnálatosan megszakadt kutatásaikat újab-ban Lukács Márta és Prokopp Mária folytatták az ott föllelhető Szent László- ábrázolások középpontba helyezésével, politikai hátterüket is megvilágítva.2
z A Santa Maria di Donna Regina magyar királyszenteket ábrázoló freskói
A templom festészeti díszítése a XIV. század elején uralkodó szerepre ju-tott római irányzat fő műve. Mesterük, mint ezt mára a kutatás egyértel-műen bebizonyította, Pietro Cavallini (és műhelye) volt, aki 1308-ban dol-gozott Nápolyban. Az 1983–1984-ben restaurált falképek között, az apáca-kórus keleti falán, a szentély felőli második ablak után, a Szentlélek eljö-vetele festmény alatt, téglány alakú keretelt mezőben vörös-fehér vágásos
1 Florio Banfi: Ricordi Ungheresi in Italia. Annuario 4 (1940–1941) 137–189. Balogh Jolán egy-egy kiemelkedő műtárgy azonosításával foglalkozott. Genthon István óriási adat-gyűjtése a külföldön található magyar műtárgyakról mind ez idáig nem jelent meg.
Kéziratai (több változatban) az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének Adattárában találhatók (leltározatlan anyag). Egyéb földolgozás: Szentpétery Imre: Magyar vonatko-zású műemlékek Nápolyban. Uránia (1908) 379–384.; Óváry Lipót: A nápolyi magyar tör-ténelmi műemlékek. I–IV. Budapesti Szemle III (1874) IV. kötet, 8. sz., 403–410.
2 Lukács Márta: A Szent László kép története. A Jel 2 (1990) 2–5.; Szamosi József: Egy világ-hírű Szent László kép. Életünk 24 (1992/6. szám) 8.; Prokopp 1992, 137–144.; Lukács 1993, 1–10.
150
háttér előtt a három magyar királyszent: Szent László, Szent István és Szent Imre háromnegyed alakja látható megközelítőleg azonos viseletben;
hímzett szegélyű, szétnyíló, bíborszínű köpenyben és fehér ruhában. Fejü-kön keskeny abroncsú nyitott korona, körülötte gloriola. Ez az ábrázolás a
Freskók az apácakórus északi falán, 1308–1320. Nápoly, Santa Maria di Donna Regina
A freskó a magyar királyszentekkel, 1308–1320. Nápoly, Santa Maria di Donna Regina
151
három szent kiforrott ikonográfiai együtteséről tanúskodik egyéni attribú-tumokkal: Szent István kezében glóbuszt tart; Szent Imre jobbjában köny-vet (bal oldala sérült); Szent Lászlónak 1291-től megjelenő hagyományos bárdja azonban nem vehető ki a falkép csonkasága miatt (az 1920-as évek-ben még látható volt), ám jól fölismerhető mellén a vágásos címer, amely egyértelművé teszi kilétét.3
Fiziognómiájuk megválasztásában szerepet játszhatott legendáikban, illetve együttes ábrázolásaik során kialakult jellemzésük és e jellemzések eltérése is. Az Atyaistenre emlékeztető ősz hajú, kettéfésült szakállú, kezét áldó mozdulatra emelő agg Szent István mint kegyes, bölcs uralkodó tű-nik elénk; a középkorú László mint aktív harcos, Imre pedig ifjúi vonások-kal. Bár közös ábrázolási típusuk már a XIII. században kialakult, első megmaradt
képzőmű-vészeti emlékén, a berni diptychonon még nem rendelkeztek önálló ikonográfiai specifiku-mokkal.4 Végső meg-formálásuk a XIII. szá-zad legvégén jöhetett
3 A falképeket 1983–1984-ben restaurálták. Magasságuk 50 cm, szélességük: 166 cm.
Válogatott irodalmuk: Luigi Settembrini: La pittura di Donna regina descritte. Napoli 1865;
Gennaro Maria de Pompeis: Memorie storiche intorno al monastero ed alle pitture della vecchia Chiesa di Donna Regina. Napoli 1866, 83.; Rómer Flóris vegyes művészettörténeti jegyzetei.
Rómer Flóris iratai. OSZK Kézirattára, Oct. Hung. 501/1., 156.; Emil Bertraux: Santa Maria di Donna Regina e l’Arte senese a Napoli nel secolo XIV. Napoli 1899, 52.; Gino Chierici:
Il restauro della chiesa di Santa Maria di Donna Regina a Napoli. Napoli 1934, 11–12.; Lepold 1938, 126.; Óváry Lipót: A nápolyi magyar történelmi műemlékek. Budapesti Szemle. Új folyam 84 (1947) 402–410.; Vayer Lajos: Masolino és Róma. Mecénás és művész a reneszánsz kezdetén. Budapest 1962, 312.; Pogány-Balázs Edit: Capua kapuja. Küküllei János króni-kájának művészettörténeti forrásairól. Művészettörténeti Értesítő 24 (1975) 17–24.; Cser-Palkovits István: Szent László külföldi emlékei. 2. Keresztény Élet [1996. III. 3.] 7.
4 Bern, Historisches Museum. Ltsz.: 301. [Marosi Ernő: III. András király (1290–1301) dip-tichonja. In: Európa színpadán. Magyarország ezeréves hozzájárulása az európai közösség eszmé-jéhez. Szerk.: Marosi Ernő. Budapest 2009, 49–52.]
Szent László és Szent Erzsébet III. András király diptychonján, 1290 körül
152
létre, vagy a XIV. század legelején, noha ennek a folyamatnak éppen Ma-gyarországon nem tudjuk még nyomát követni. De éppen ez a freskó bi-zonyíték arra, hogy voltak, lehettek már ilyen emlékek, ha máshol nem, az udvarban, hiszen a magyar ikonográfiában nem éppen jártas itáliai mes-ter(ek) csakis hazai legendaszövegeket, mintakönyveket, lapokat használ-hattak föl Magyarországi Mária útmutatásával, esetleg a királyné tulajdo-nában lévő, otthonról hozott alkotásokat tanulmányozva.5 Mária öccse mellesleg IV. László volt, tehát az ő védőszentje révén szűkebb családjá-ban is igen erős lehetett a kötődés Szent László tiszteletéhez.6 A Santa Ma-ria di Donna Regina magyar királyszenteket ábrázoló freskójának tehát éppen az az óriási jelentősége, hogy az első olyan mű, ahol valamennyi magyar királyszent egyéni vonásokkal, jelvényekkel van fölruházva, s ez az ikonográfiai kompozíció azután a mindenkori divatot, fegyverzetet le-számítva változatlan maradt az évszázadok folyamán.
Mária nápolyi királyné életének egyik fő célkitűzése a dinasztikus kapcsolatok ápolása volt hazájával. Öccse halála után érvényesíttette trónörökösödési jogát, és elsőszülött fiának, Martell Károlynak kívánta biztosítani a magyar trónt, majd az ő halála után fia örökébe lépve, beik-tatta annak hétéves fiát, Károly Róbertet, hogy trónra jutásával lehetőség nyíljon a két korona egyesítésére. Mindehhez fontos eszköz lehetett a ma-gyar szentek kultuszának meghonosítása a Nápolyi Királyságban. E tö-rekvéseinek azonban nem csupán a templom magyar királyszentjeinek freskója a tanúja, amely alatt állítólag széke is állt.7