Mátyás teljes értékű méltóságát reprezentálta a megkoronázása után, 1464-ben kibocsátott felségi kettős pecsétje.112 A hazai szfragisztikában ta-lán legtöbbször elemzett sigillum reprezentatív gazdag heraldikai appará-tusa a Szent Koronát elnyert szuverén király idoneitását hangsúlyozta, aki
109 Kiadása: Bártfa szabad királyi város levéltára 1319–1526. Összeállította Iványi Béla. I.
1319-től 1501-ig. Budapest 1910, 92. (Nr. 531.) Említve még: Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest 1940, 29. [Új kiadása Zombori István gondozá-sában: Budapest 2000]; Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában.
Századok 75 (1941) 147.; Sugár István: Az egri püspökök története. Budapest 1984, 166.
110 Ebből az alkalommal először a dominikánusoknál, 1593-tól pedig a Szent István proto-mártírról elnevezett székesegyházban tartottak szentmisét, majd a náció egyik tagja ünnepi szónoklatban méltatta a szent király érdemeit. A „magyar nemzet” 1414-ben kelt alapszabályzatában legelső pontként írta elő a ceremónia megtartását. Az egyetem minden nációjának volt egyébként saját védőszentje. A csehek Szent Vencel, az osztrá-kok Lipót, a rajnaiak Orsolya, a szászok pedig Móric napját ülték meg. A magyar náció-ról legújabban korábbi irodalommal: Gábor Klaniczay: National Saints on Late Medieval Universities. In: Die ungarische Universitätsbibliothek und Europa. Hrsg. Márta Font – László Szögi. Pécs 2001, 87–108.; Klaniczay 2004, 237–249.
111 Wien, Archiv der Universität Wien, NH 1. Pergamen, papír, 397 × 275 mm. Legújabb összefoglalása korábbi irodalommal: Martin Roland: A bécsi egyetem magyar nemze-tének anyakönyve. In: Sigismundus rex et imperator… 2006, 630. (Kat. 7.72.)
112 Természetes színű viasz. Átmérője: 123 cm. MNL OL, DL 15 675. (1464. IV. 12.);
DL 15 412. (1464. VIII. 17.); DL 38 998. (1469. X. 12.)
43
II. András Aranybullája, I. Lajos és Zsig-mond megerősítő oklevelei szerint tar-tozott az országot szabadalmaiban és szokásaiban megtartani.113 A pecsét iko-nográfiájának hátterében – ahogy Marosi Ernő frappánsan megfogalmazta – az
„önerőből szerzett hatalom” megjelenítése állt: „Az 1464-es pecséteken a korábbi címerek liliomos abroncskoronáját a császári koronára emlé-keztető… magasabb rangú attribútum váltja fel. Ennek előképe éppúgy, mint a hátoldal karéjdíszes körbe illesztett címersorozatáé, Zsigmond csá-szárkori pecsétjeinek típusát újítja fel, s III. Frigyesnek, majd V. Lászlónak ugyanilyen mintaképeket követő pecsét reprezentációjával verseng. Mo-dern elemei e pecsétnek a mind az előlapon, a támpillérek fülkéiben, mind a hátoldalon címertartóként
ábrá-zolt angyalok, s ugyanilyen az előlap trónoló uralkodó ábrázolá-sa fölött három fülkében ábrázolt három szent magyar király sora is.
Mindkét pecsétoldalon nyilván-való a párhuzam III. Frigyes nagy-pecsétjeivel. Az előoldal heraldi-kai gazdagsága és fülkesorozata a Wiener Neustadt-i Szent György- kápolna nevezetes címerfalára is utal. A hármas fülke azonban ha-tározottan magyar királyi tradí-cióból ered: nem királyi
felség-113 Bodor Imre: A magyar korona legkorábbi ábrázolásai. Ars Hungarica 8 (1980) 17–24.
Mátyás király felségpecsétjének előlapja, 1464
A magyar szent királyok a szepeshelyi székesegyház neogótikus szerkezetű főoltárának bal oldali szárnyán, 1470–1478
44
pecséteken, hanem Nagy Lajosnak aacheni palástkapcsain, továbbá főpa-pi pecséteken találjuk Szent Istvánnak, Imrének és Lászlónak, az ország szent patrónusainak ilyen ábrázolását. A császárral való versengésben nyilvánvalónak látszik az ország tradíciójára való hivatkozás.”114
A Mátyás kori szenttiszteletet másik szála személyes indítékokkal magyarázható, ami elsősorban legitimációs kényszerből fakadt. Ehhez a legfontosabb mintaképet, a hazai tradíciókon kívül, a magyar trónra aspi-ráló és a magyar királyi címet élete végéig használó III. Frigyes udvarában kidolgozott reprezentáció szolgáltatta.
Kiemelt hely illeti meg mind a magyar szent királyok tisztelete, mind kvalitása miatt az 1470-es évekből a szepeshelyi Szent Márton prépostsági templom erősen átalakított főoltárát. Középkori ikonográfiai programja a király külső és belső politikai pozícióinak látványos megerősödését, nyu-gat-európai külpolitikai aspirációit és a Hunyadi-ház legitimálásának ge-nealogikus-ideologikus szándékát egyaránt tükrözi, vagyis a nem örökö-södési jogon uralkodó Mátyás hatalmi szuverenitásának kinyilatkoztatása és családi önreprezentációjának, vagyis a Hunyadi-ház fényének, erejének és stabilitásának kifejezése volt a Magyar Királyság, továbbá heraldikai és genealógiai szimbólumainak hangsúlyozásával az 1447-es bécsújhelyi ol-tár és bizonyos, kellően még nem tisztázott Anjou, illetőleg Valois kép-zőművészeti előképek alapján. Abba a késő gótikus stílusjegyeket magán viselő, főbb vonásait tekintve Luxemburgi Zsigmondot követő reprezen-tációba, illetőleg politikai szándékot sem nélkülöző propagandába illesz-kedett, amelynek számos egyéb példája ismeretes az 1460-as évek végétől az uralkodó saját, majd Beatrice d’Aragona triumfális szimbolikus esz-köztárán át az ország vezető arisztokrata családjainak néhány tartomány-nyal kiegészített címersorozatáig. Egész programja és szereplőinek kivá-lasztása mögött Hunyadi Mátyás személyes döntése állhatott. Teljes egé-szében a királyról (illetve családjáról) szólt, elsősorban őt jellemezte.
Az oltár bal oldali belső szárnyán a magyar királyszentek sorakoznak nimbusz nélkül, aranybrokát háttér előtt. Középen Imre herceg áll. Hosz-szú, csigákba göndörödő barna haját ékköves, csavart pánt szorítja le. Pa-lástja alól díszes öltözék villan elő. Nyakában két vastagon sodort arany-lánc függ. A rövidebben a palást aranybrokát virágainak körvonalaihoz hasonló, finoman megmunkált ovális ékszer csüng, középen rombusz ala-kú, kazettás foglalatú drágakővel. Jobb kezében, mintegy mérleg
nyelve-114 Marosi Ernő: Mátyás király és korának művészete. A mecénás nevelése. Ars Hungarica 21 (1993) 13–14.
45
ként, magasra emelt, hosszú, kivont kardot, bal kezében egyetlen szál, négy ágra bomlott liliomot tart. A királyszentek szimbolikus tartalmat hordoznak. Véleményem szerint Szent István Hunyadi Jánosnak (közve-tetten Luxemburgi Zsigmondnak), Szent László az 1457. március 14-én, huszonnégy éves korában a belviszályok áldozatául esett, a Hunyadi–
Szilágyi-párt álláspontja szerint a csalárd és hitszegő módon kivégzett dalmát–horvát bánnak és a királyi seregek főkapitányának, vagyis Mátyás bátyjának, Vajdafia Lászlónak, Beszterce örökös grófjának állíthatott em-léket. Nem inkognitó- és nem ideálportrékról van esetükben szó, ahhoz túl sematikusak arcvonásaik, pusztán szimbolikusan utalnak rájuk. Szent
Két oltárszárny a magyar szent királyok és Szent Miklós alakjával Nagytótlakról, 1490 körül
46
Imre herceg alakja mögött – a talán második házasságkötése miatt is – az eszményített fiatal (!) Mátyás király rejtőzik, mégpedig az általa 1472-ben a hitetlenek, a török ellen alapított Krisztus Kínszenvedése Rendjének or-nátusában, mint annak souverainja,115 a liverae-hez tartozó lánccal és fegyverrel (amely talán azonos volt az egyik, II. Pál vagy II. Pius pápa által 1471 januárjában küldött megszentelt karddal).
Attila állt viszont a középpontjában Thuróczy János személynöki ítélőmester 1487-ben írt Chronica Hungarorumának. Szerzője fölelevenítve az elenyészett ősgesztát és Kézai Simon Gestáját, munkájának alapproblé-májává a magyar–hun eredetkérdést tette.116 Művének koncepcióját Drági Tamásnak ajánlott prológusában fejtette ki.117 A krónika két aránytalan részre osztható. Az első a hun történetet tartalmazza, a második pedig a magyarok visszajövetelétől, azaz a honfoglalástól kíséri végig a nemzet históriáját. Thuróczy Attilát jellemezve lényegében Mátyás portréját raj-zolta meg.118 A teljes mű (és a hozzákapcsolt Carmen Miserabile) 1488. már-cius 20-án hagyta el a nyomdát negyvenegy Maiestas-típusú uralkodó-képmással. A Krónika kinyomtatása üzletileg eredményes vállalkozásnak bizonyult, úgyhogy két és fél hónap múlva második kiadásban, Augsburg-ban is megjelent. Mindkét kiadást fametszetek kísérik. A brünniben kizá-rólag Maiestas-típusú uralkodóképmások, az augsburgiban az uralkodó-képmások mellett csataképek is láthatók. Az ülő portrék kifejezetten a magyar közjogban (pénzek, uralkodói pecsétek) használatos konzervatív ikonográfiai sémát követték. Ez a tudatos és következetes archaizáló ábrá-zolási mód garantálta ugyanis a politikai jogfolytonosságot, és ez a szándék adhat csak logikus magyarázatot arra az ellentmondásra, ami a rendkívül olvasmányos és lebilincselő, antik toposzokkal, eposzi fordulatokkal meg-tűzdelt humanista szöveg és a fametszetek monoton sora között feszül.
A brünni kiadásban Szent István király egyedül ül trónusán. Az augs-burgiban megjelenik mellette a trón leendő várományosa, a gyermek Imre
115 Kiadása: Schönherr Gyula: Krisztus kínszenvedésének rendje. Egy Mátyás korabeli nemesi társaság emléke. Turul 16 (1898) 106–107. Újabban: Karl Nehring: Bemerkungen zur Legitimitätsvorstellung bei Matthias Corvinus. Ungarn Jahrbuch 10 (1979) 112–113.
116 Mályusz Elemér: A Thuróczy-krónika és forrásai. Budapest 1967, 51–57. A szkíta–hun történetről: 105–124.
117 Caput I. (Dedicatio) Kritikai kiadása: Thuróczi 1985–1988, I., 16.
118 Kardos Tibor: A magyarországi humanizmus kora. Budapest 1955, 175–177.; Mályusz Elemér: A Thuróczy-krónika XV. századi kiadásai. Magyar Könyvszemle 83 (1967) 2.
47
herceg is.119 László a brünni kiadásban trónon, az augsburgiban viszont lépő lovon ül.
Az 1490 körüli, egyes feltételezések szerint a besztercebányai Szent Borbála-oltárhoz tartozó, majd a Szepes vármegyei Vitfalvára került két szárnyképet idestova száz éve Gúti László mecenatúrájával hozta
kapcso-119 Kerny Terézia: Az angyali koronázás motívuma Szent István ikonográfiájában. Ars Hungarica 31 (2003) 5–30. Lásd e kötetben is!
Gian Francesco Tolmezzo: Kálvária a magyar szent királyokkal, 1500–1510.
Zágráb, Érseki palota
48
latba a hazai kutatás.120 Az erősen roncsolt két tábla a három magyar ki-rályszentet és Szent Sebestyént ábrázolja.
Egy köznemes lehetett megrendelője a Vas vármegyei Nagytótlak plé-bániatemploma főoltárának. Külső szárnyképein metszetelőképek hatásá-val számol a művészettörténeti kutatás.121 A magyar szent királyokat, il-letve a tituláris szentet, Miklóst ábrázoló táblák előképeit újabban ES Mes-ter grafikáiban vélik fölfedezni.122
Az 1480–1490 közötti évekből ismert néhány hasonló tematikájú oltár kompozíciója egyébként (Gánóc, Nagyturány) még a XV. század első évti-zedeiből megismert konvencionális álló alakos elrendezést tükrözte.
A magyar szent királyok tisztelete a XV. század második felében túl-lépte a régió határait, jóllehet ennek külhoni terjesztése: az aacheni, kölni, loretói, mariazelli, római zarándoklatok és e zarándoktemplomoknak jut-tatott fogadalmi és egyéb ajándékok nyomán; a bécsi egyetem „magyar nemzetének” előadásai; követjárások; az Anjouk és Zsigmond diplomá-ciai csatornái révén már a XIV. századtól folyamatos volt. A magyar szen-tek valójában ekkortájt kerülszen-tek be az európai közvélemény tudatába, ek-kor erősödtek meg közép-európai „pozícióik”. Mindebben meghatározó szerepet játszott a külpolitika, pontosabban az egyre fenyegetőbben je-lentkező török elleni küzdelmek is, amelyek fokozottabban ráirányították a figyelmet az egyre gyakrabban Európa védőbástyájaként emlegetett Ma-gyar Királyságra, ahonnan a hathatós segítséget várták. A széles körben és gyorsan terjedő grafikáknak, a krónikáknak, a pénzeknek és a liturgikus irodalomnak köszönhetően az oszmánellenes hadjáratba, illetőleg a pro-pugnaculum Christianitatis gondolatkörébe is jól beilleszkedő magyar szent királyok tisztelete Európában is kimutatható.123
A hazai kultuszt ekkor a nyomtatott krónikák közvetítették a leggyor-sabban. Közülük is Hartmann Schedel nürnbergi orvos és történetíró Liber chronicarumja vált legközismertebbé, amelyet a kor legnagyobb kiadói
vál-120 Turócszentmárton, Slovenské národné múzeum. Ltsz.: 2284. Fa, tempera. 138 × 44,7 cm.
Fontosabb irodalma: Némethy Lajos: A vitkóczi templomról. Archaeologiai Értesítő ÚF 20 (1910) 59., 60–61.; [Radocsay 1955, 460.;] Anton C. Glatz: Gotické umenie zo zbierok Slovenského národného muzea v Martine. Martin 1983, 53.
121 Budapest, MNG, Régi Magyar Gyűjtemény. Ltsz.: 180., 182. 1490 körül. Fa, tempera, egyenként 157,5 × 53 cm. [Radocsay 1955, 407–408.]
122 Poszler Györgyi: Két festett oltárszárny. In: Pannonia Regia 1994, 508. (Kat. X–21. sz.) Véleményem szerint legalább ugyanannyit nyomhat a latban a Chronica fametszeteinek ismerete, amely egyben rávilágít donátorának udvari kapcsolataira is.
123 Bogyay Tamás: A magyarság mint „Nyugat védőbástyája”. Katolikus Szemle 38 (1986) 101–114.
49
lalkozásaként tartottak számon. Schedel a világtörténelmet – korábbi for-rásokból merítve – a teremtéstől saját koráig két korszakra osztotta fel.
A kötetet díszítő ezernyolcszázkilenc fametszetet hatszáznegyvenöt fa-dúcról nyomtatták, tehát ugyanazt a negatívot több képhez is fölhasznál-ták. Így történt ez a magyar szent királyok mellképei esetében is.124
A magyar liturgiatörténet szempontjából is különleges jelentőséggel bír az åbói püspökség számára készült Missale Aboense, amelyben az Ár-pád-házi szentek, István, Imre, László és Erzsébet miséi is helyet kaptak.125