123
Az angolt kivéve a lovag szó (chevalier, Ritter) minden nyelven lovas har-cost jelentett a középkorban, aki lovával és fegyverével rendelkezésére állt fölöttes urának, vagy bárkinek, aki igényt tartott szolgálatára. Az eredeti-leg különböző társadalmi és jogi
függőségben élő lovas vazallust jelölő terminus a XII. század vé-gén jelentésváltozáson esett át.
A lovagi mentalitás és eszme ez időtől kezdve az udvari kultúra szerves részévé vált.1 A királyok reprezentációjában ekkor jelent meg – késő antik, de a keresztény érában átértelmezett tradíciók nyomán – a lovas, ellenségeit le-tipró fejedelem ábrázolása, amely
1 Vö. Kurcz Ágnes: Lovagi kultúra Magyarországon a 13–14. században. Budapest 1988;
Vizkelety András: Megjegyzések Kurcz Ágnes: Lovagi kultúra Magyarországon a 13–14.
században című könyvéhez. Irodalomtörténeti Közlemények 94 (1990) 520–528. Ezen a he-lyen szeretném megköszönni Bodor Imre segítségét, aki a témával kapcsolatban számta-lan adatra és szempontra hívta föl a figyelmemet.
Márton és György kolozsvári szobrászok Szent László király váradi lovas szobra. Papír, lavírozott toll, 1598
124
ezután az egyik leggyakoribb közhelye lett a monarchikus vagy dinaszti-kus nemzeti emlékműveknek.2
Szent László ikonográfiájában ez a típus ritka, és leggyakrabban nem mint uralkodónak, hanem a lovagnak állítottak vele emléket. Első – és leg-többször idézett – emléke az 1390-ben Váradon, a Boldogságos Szűz Má-ria tiszteletére szentelt székesegyház előtt (Sziz Máriának választott vitéze) fölállított bronzszobor volt.3 Az 1660-ban elpusztított monumentum meg-rendelésének körülményei (például László szentté avatásának közelgő bi-centenáriuma), Czudar János püspök mecenatúrája és egyházpolitikai lé-pései, a szobor külalakja stb. azonban a mai napig ismeretlenek. Ez utóbbi téma, akárcsak a megsemmisült Nagy Konstantin- vagy Justinianus-em-lékmű rekonstruálása különösen kedvelt volt és sokat foglalkoztatta a ku-tatást. A művészettörténészek tiszteletre méltó képviselői (Bánóczi József, Czakó Elemér, Karácsonyi János, Lázár Béla, Csemegi József stb.) időről időre megkísérelték a prágai Szent György-szobor és főleg Joris Hoefna-gel váradi térképe, valamint a szemtanúk zengzetes, de vajmi kevés konk-rétumot tartalmazó beszámolói alapján megidézni Szent László megara-nyozott lovas szobrát. Nekik mindenesetre nem sikerült, habár maguk hittek benne. A lovas szoborról szóló tudósítások ugyanis nem bizonyul-tak többnek metaforáknál és képzettársítások gazdag tárházánál, amelye-ket megragadni, netalán definiálni lehetetlennek bizonyult. Végső soron ez derült ki Balogh Jolán lelkiismeretes alapossággal föltárt forrásközlésé-ből is Márton és György kolozsvári szobrászokról szóló monográfiájában és évtizedekkel később közzétett Varadinum – Várad vára című hatalmas adattárából.4 Lenyűgöző jegyzékéből ugyanis mindössze egyetlen doku-mentum tekinthető csak hitelesnek, Cesare Porta hadmérnök felmérési rajza.5
2 Thomas Nipperdey: Nationalidee und Nationaldenkmal in Deutschland im 19.
Jahrhundert. Historische Zeitschrift München Bd. 206. Heft. 3. (1968) 529–533. Idehaza a legjobb összefoglalása: Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai.
Művészettörténeti Értesítő 32 (1983) 185–201. Ugyanezzel a címmel a tanulmány megjelent még: In: Monumentumok az első világháborúból. Szerk.: Kovács Ákos. Budapest 1985, 5–25.
3 E tanulmány nem foglalkozik részletesen a szoborral kapcsolatos valamennyi problémá-val, így például technikai kivitelezésének kérdésével sem. E téma alapos földolgozása:
Norberto Gramaccini: Zur Ikonologie der Bronze im Mittelalter. Städel Jahrbuch NF 11 (1987) 147–170. A középkori bronzöntés műszaki megvalósítására vonatkozóan még Marosi Ernő nyújtott értékes információkat.
4 Balogh 1934; kiegészítő irodalma: Balogh 1982, II., 310–316.
5 1599. A váradi vár látképe dél felől. Karlsruhe, Badisches General-Landesarchiv. Közli:
Balogh 1982, I., 99. kép.
125
Az ábrázolás alapján a szerző a következő prekoncepciót állította föl:
„…Szent Lászlót nyugodtan lépő lovon, fején koronával, jobbjában harci bárdot tartva ábrázolták… A váradi Szent László… az építészeti háttértől teljesen függetlenül szabad térbe komponált lovas szobor volt… Nagy művüket az olasz szobrászat és a helyi hagyományok ihlették. A szobor formai kialakításához közép-itáliai domborművekről vehettek mintát…”6
6 Balogh 1982, I., 24.
Szent László király váradi lovas szobra Tarnóczi István Szent László-könyvében, 1681
126
Intuíciójában, legalábbis a szobor külalakját illetően lehet igazság, sőt el-képzeléseit megerősíteni látszott annak a lavírozott tollrajznak a fölbuk-kanása is, amelyik 1988-ban volt kiállítva, zömmel a Kunsthistorisches Museum és a Handschriftensammlung anyagára támaszkodó bécsi „ru-dolfinus” tárlaton.7 De az antwerpeni Joris Hoefnagel másodlagosan föl-használt, egy emblémáskönyvbe beragasztott vázlata, bár első pillantásra igen szemléletesen és meggyőzően mutatja be a szobrot, az valójában már egy tipikus és idealizált XVI. századi emlékmű képe a római Marcus Aurelius-szobor utánérzésével. 1598-ban készülhetett, váradi térképével egy időben,8 talán éppen november 15. és december 15. között, amikor Rudolf császár megkísérelte a váradi bronzszobrokat prágai rezidenciájá-ba szállíttatni öccse, Miksa főherceg, a Magyarországon harcoló seregek főparancsnokának segédletével.9 Körülbelül ugyanennyi a történeti hite-lessége a jezsuita Tarnóczi István 1681-ben, Bécsben kinyomtatott verses Szent László-életrajzában a közölt 13. rézmetszetnek is.10 Domenico Ro-setti (?) talán szintén egykori személyes élményeire támaszkodott a Szent László aranyairól szóló legenda illusztrálásakor, ám a szobor külalakját a barokk motívumok felismerhetetlenné tették.11 A váradi lovas szobor nyilvánvalóan inspirálhatta és befolyásolhatta (mint ahogyan a fejereklye-tartó herma is) a későbbi Szent László-ikonográfiát, jóllehet az elkövetke-zendő száz esztendőből egyetlenegy ábrázolás sem maradt meg, amelyik utánozta volna. Mindössze egy emléknél feltételezhető óvatosan távoli hatása, de ez sem Szent Lászlót, hanem névrokonát, II. (Jagelló) Ulászlót örökítette meg. A lengyel uralkodó az 1412. év húsvétján vendégeskedett sógora, Zsigmond király meghívására Váradon, ahol védőszentje kopo-nyaszilánkját kapta ajándékba ünnepélyes külsőségek között.12 Hat évvel később Ulászló alakját megfestették a lublini várkápolna falára, ágaskodó
7 Őrzési helye: Wien, ÖNB, Handschriften- und Inkunabelsammlung, Cod. 9423. fol. 126.
verso. Első publikálója, a rajz azonosítása nélkül: Helmut Trnek: Emblemata für Rudolf II.: „VIRES ACQVIRIT EVNDO”. In: Prag um 1600. Kunst und Kultur am Hofe Kaiser Rudolf II. Ausstellungskatalog. Kunsthistorisches Museum, Wien 1988, II., 133–
135. (Nr. 601.) Azonosítása: Váradi kőtöredékek… 1989, 91., 109. tétel.
8 Váradi kőtöredékek… 1989, 91.
9 A forrásokat közli: Balogh 1982, II., 106.
10 Tarnóczi 1681. [RMK III. 3098. Történelem – kép… 2000, 335–336. (V–27. sz.) (Kerny Terézia)].
11 Uo. 112., XIII. tábla, mérete: 170 × 90 mm.
12 Források és a korábbi irodalom fölsorolásával egy másik aspektusból tárgyalja: Kerny Terézia: Szent László-kultusz a Zsigmond korban. In: Művészet Zsigmond király korá-ban… 1987, 355.
127
lovon, kettős keresztes pajzzsal. E freskó valószínűleg a régió második önálló lovas uralkodói ábrázolása volt.13 A XV. század utolsó évtizedeiben hirtelen megszaporodtak azok a képzőművészeti alkotások, amelyeken Szent László lovon jelent meg, sőt e téma tulajdonképpen ebben a korban kulminált. Ennek oka eredendően az ideális, korlátlan hatalommal ren-delkező hadvezér és uralkodó Itáliából átplántált modern, humanista esz-ményképe volt. E gondolat leghamarabb a Marcus Aurelius-recepcióban öltött testet, amelyet a róla készült másolatok, reprodukciók dömpingje követett rajzban és minden más műfajban.14 Egy sor újfajta, az addigi fel-fogástól idegen típus vette át a főszerepet, új fogalmak születtek, ame-lyek addig ismeretlenek voltak. A lovon
ülő uralkodó reprezentáló ikonográfiai típusa csakhamar egész Európában el-terjedt és rendkívüli népszerűségre tett szert.15 A váradi szoborhoz semmi kö-zük nem volt az akkortájt készült Szent László- ábrázolásoknak, viszont annál inkább kimutathatók bennük a gyorsan
13 A falképről bőséges bibliográfiával: Anna Różicka Bryzek: Byzantinisch-slawische Malerei im Staate der Jagiellonen. In: Polen im Zeitalter der Jagiellonen 1386–1572. (Katalog des Nö. Landesmuseums, N. F. 171.) Wien 1986, 172–178.
14 Vö. Helmut Nickel: The Emperor’s New Saddle Cloth. The Ephippium of the Equestrian Statue of Marcus Aurelius. Metropolitan Museum Journal 24 (1989) 17–24. és Lucilla de Lachenal: II gruppo equestre di Marco Aurelio e il Laterano. Ricerche per una storia della fortuna del monumento dall’età medievale sino al 1538. I–II. Bollettino d’Arte LXXIV. Ser. VI. (61/1990) 1–52.; LXXV. (62–63/1990) 1–56. E rendkívül gazdag, hatalmas forrás- és bibliográfiai apparátussal készült tanulmány módszere rendkívül emlékeztet két korai, hasonló témájú publikációra: Lázár Béla: Kolozsvári Márton és György mű-vészete. Archaeologiai Értesítő ÚF XXXVI (1916) 63–107.; Balogh Jolán: A magyarországi Szent György-ábrázolások forrásai. Archaeologiai Értesítő ÚF 43 (1929) 134–135. Balogh Jolán mellesleg ebben az írásában utalt először a lovas Szent László-ábrázolások rene-szánsz elterjedésére.
15 A téma kiterjedt újabb irodalmából figyelemre méltó, bár erős kritikával használható összefoglalás: Mieczysłav Morka: Polski nowożytny portret konny i jego europejska geneza.
(Studia z Historii Sztuki, XXXVI.) Wrocław–Warszava–Kraków–Gdańsk–Łódź 1986; és ugyancsak Mieczysłav Morka: Teresa Jakimowicz: Temat historyczny w sztuce epoki ostatnich Jagiellonów. Warszawa–Poznań, 1985. (Könyvismertetés) Biuletyn Historii Sztuki 49 (1987) 351–364.
Szent László király lovas ábrázolása
a Zalka-antiphonale háttáblájának sarokveretén
128
terjedő Dürer-, Schongauer-, Burgkmair- és Pleydenwurff-grafikák motí-vumai.
Korábban a szakirodalom, ha egyáltalán vizsgálatára érdemesítette, szintén a váradi lovas szobor kis másolatát látta a Győrben őrzött, úgyne-vezett Zalka-antiphonale 1872-ben készített kötéstáblájának egyik sarok-öntvényén.16 E bronzöntvények fölfedezése Rómer Flóris érdeme, aki 1877-ben publikált tanulmányában részletesen beszámolt előkerülésük körülményeiről.17 Rómer éles szemmel és megfigyelőképességgel fölis-merte korukat és rendeltetésüket, amelyeket iránymutatásával a hatalmas szerkönyv új borításához használtak föl. 1873-ban már ily módon szere-peltek a bécsi világkiállításon, 1876-ban a budapesti Műipari és Történeti Bemutatón, 1896-ban pedig a millenniumi tárlaton.18 Akkor Ráth György ismét alaposan megvizsgálta a darabokat, amelyeket – Rómerhez hason-lóan – az Antiphonale eredeti kötéséhez tartozóknak vélt: „A különben csonka kéziratban a magyar szentek közül Szent Istvánnak Officiuma még szerencsésen fennmaradt, minélfogva már ez okból is jogosan feltehetjük, hogy a kéziratot Magyarországon másolták és kötötték. Ezt még támogat-ja ama körülmény, hogy a kezdőkbe határozottan magyar típusú alakok vannak festve. Arra nézve továbbá, hogy a könyv sarkait s közepét díszítő domborművek is hazai készítmények, bizonyítékul még felhozható, hogy az egyik Szent László alakját ábrázolja…”19 E kiállításról kiadott kétköte-tes album a korszak euforikus hangulatát tükrözte, amikor az Antiphona-lét ismertette: „A könyv hozzá méltó kötésben van, remekbe készült
vere-16 Az alábbi fejezet először az MTA Zenetudományi Intézet Dallamtörténeti Munkacsoportja által rendezett szűk körű megbeszélésen hangzott el 1985. november 26-án A Zalka-antiphonale kötéstábláinak bronzöntvényei címmel.
17 Győr, Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár. Rómer Flóris Ferenc: A győri káptalan an-tiphonaleja. Adalékul a régi egyházi írott könyvek és rajzaik ismertetéséhez. Archaeologiai Közlemények 11 (1877) 12–26.
18 Rómer Flóris: A bécsi világkiállítás lajstroma. Kézirat. Iparművészeti Múzeum, Adattár, 1873/5/1–9. számú irat; I. Henszlmann: Officieller Kunst-Katalog. Wien 1873, 65.;
Henszlmann Imre: A bécsi 1873. évi világtárlatnak magyarországi kedvelőinek régészeti osztá-lya. Budapest 1875–1876, 135–136.; Ebenchöch Ferenc: A Budapesten rendezett iparmű- és történelmi emlékkiállításra dr. Zalka János győri megyéspüspök által küldött egyházi műtárgyak és régiségek. Győr 1876. (Hasonló címmel megjelent még: Religio 1 [1876] 349., Nr. 31.);
Emich Gusztáv: Írott és nyomtatott könyvek Budapesten 1876. évi május hóban rende-zett műipari és történeti kiállításon. Magyar Könyvszemle 11 (1886) 266–257.; Ráth György: Magyarországi könyvtáblák a Történelmi Kiállításon. Budapest 1897, 27–28.
19 Ráth György i. m. (18. j.) 27.
129
tei a magyar ötvösművészet dicsőségét hirdetik…”20 Czobor Béla egy 1898-ban kiadott másik vezetőben röviden összefoglalta az öntvények ikonográfiáját is: „Korát a XV. század első felére tehetjük. A győri antifo-nálé középső bronz domborműnek néhány év előtt szakasztott mását sike-rült megszereznem, mely szintén a boldogságos Szűz álló alakját ábrázol-ja zenélő angyalok között. Összehasonlítván az én példányomat a győri-vel, nem férhet kétség hozzá, hogy mindkettő ugyanazon mintából került ki. A kettő között mindössze annyi különbséget észlelhetni, hogy a győri gondosabban van czizellírozva, az én birtokomban lévő pedig ezüstözve volt…”21 Mivel a tulajdonában lévő darab Erdély egyik (közelebbről meg nem határozott) örmény (!) templomából került elő, helyi mester keze munkájának vélte.22 Hans Lüer 1904-ben megjelent fémtörténeti tanulmá-nyában ugyancsak XV. századiaknak datálta a domborműveket.23 1907-ben a Csánki Dezső szerkesztette Árpád és az Árpádok című reprezentatív kötetben Varjú Elemér tanulmánya foglalkozott az öntvényekkel. Közü-lük azonban csak a Szent László-ábrázolás érdekelte, amelyet az elpusz-tult váradi lovas szobor másolatának tartott.24 Két évtizeddel később Péter András bölcsészdoktori disszertációjában megcáfolta Rómer ikonográfiai interpretációját, aki a vízfakasztás csodáját látta benne, és csatlakozott Varjú hipotéziséhez: „Rómer ismerve a Lászlóról szóló népmondákat, a sziklás háttér miatt a vízfakasztás csodájának jelenetét vélte a reliefen lát-ni. Nem valószínű azonban egyrészt, hogy Lászlót e csodatetténél lovon ábrázolták volna, másrészt pedig azért nem, mert a dombormű az alak és a mögötte párhuzamosan futó sziklafal mögött semmiféle tárgyi kapcsola-tot nem mutat.”25
Tarczai György (Divald Kornél) a Szent Imre-évben kiadott, magyar szentekről szóló könyvében megismételte a fenti álláspontot, de nem hall-gatta el azonban azt az akkortájt fölmerült problémát sem, miszerint meg-tévesztően ügyes másolatokról van csupán szó.26 Balogh Jolán vele szinte
20 Czobor Béla – Szalay Imre: Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves állításon.
II. Budapest 1901, 223.
21 Czobor Béla: Egyházi emlékek a történelmi kiállításon. (Különnyomat Matlekovits: Az ez-redéves kiállítás eredménye című kiállítási főjelentés V. kötetéből.) Budapest 1898, 72–73.
22 Uo.
23 Hermann Lüer: Kunstgeschichte der unedlen Metalle. Schmiedeisen, Gusseisen, Bronze, Zinn, Blei und Zink. (Geschichte der Metallkunst, I.) Stuttgart 1904, 375.
24 Varjú Elemér: Az Árpádok ábrázolása. In: Árpád és az Árpádok. Szerk.: Csánki Dezső.
Budapest 1907, 333.
25 Péter 1925, 73.
26 Tarczai 1930, 85., 162.
130
egy időben – már idézett művében – kétségbe vonta a váradi lovas szobor analógiáját, de eredetiségüket nem kérdőjelezte meg.27 1937-ben Hunya-dy József könyve volt az utolsó, amelyik még valódi, XV. századi bronz-munkákként tárgyalta a díszítményeket.28 Ezt követően csak 1959-ben kaptak ismét publicitást, mint galvanoplasztikai másolatok,29 és így szere-peltek végül Cennerné Wilhelmb Gizella adattárában is.30
E rövid kutatástörténeti áttekintésből egyértelműen leszűrhető, hogy a darabokat mind előkerülésükkor, mind egyéb kiállítások, iparművésze-ti bemutatók alkalmával alaposan megvizsgálták, s eredeiparművésze-tiségükhöz soha-sem fért kétség. Gipsz- és galvanoplasztikai másolatok, akkori szóhaszná-latban „főszöntvények” valóban készültek róluk, s ezek adhattak tápot azoknak a gyanakvó elképzeléseknek, amelyek a mai napig tovább örök-lődtek, anélkül, hogy alapvető technikai vizsgálatukat bárki elvégezte volna.31 Eredetiségüknek kétségbevonhatatlan bizonyítéka egyébként Schoenvisner István Antiquitatum et historiae Sabariensis ab origine usque ad praesens tempus libri novem című könyvének egyik rézmetszetű táblája, amelyen a győri székesegyház egy fogadalomból állított Szent István-relief e látható.32 E XVIII. századi domborművet az öntvények keretezik, amelyek méretükben, stílusukban teljesen eltérnek a koronafelajánlás kompozíciójától és szemmel láthatóan későbbi applikálás eredményeként
27 Balogh 1934, 36.
28 Hunyady József: A magyar könyvkötészet története a mohácsi vészig. Budapest 1937, 7–8.
29 Genthon 1959, 115.
30 Cennerné Wilhelmb 1960, 395.
31 A galvanoplasztikai másolatok 1873-ban készültek: MNL OL, Vallás- és Közoktatási Minisztérium Levéltára, 1873. V. 3. 7287. számú irat. A Minisztérium anyaga 1956-ban elégett. Regesztázott cédulái az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének Levéltári Gyűjteményében találhatók. [A regeszták az Intézet honlapján 2015-től online elérhe-tők.] A XIX. század második felében egyébként számos galvanoplasztikai másolat készült műalkotásokról, amelyeket főleg az Iparművészeti Múzeum rendelt meg. Ide-vonatkozóan vö. Radisics Jenő: Képes lajstroma az országos magyar iparművészeti múzeum galvanoplasztikai másolatainak. Budapest 1885. 1888-ban a kolozsvári Technológiai Iparmúzeum kért ugyancsak az Iparművészeti Múzeumtól galvanoplasztikai másolato-kat megnyíló kiállításuk számára. Iparművészeti Múzeum, Adattár, 1888/197. számú irat. Az öntvények gipszmásolatai Bécsben készültek, majd a berlini ,,Műipari Múzeum”-ban lettek kiállítva. Rómer: A győri káptalan antiphonaleja… i. m. (17. j.) 21. A Szent László-bronzöntvény vizsgálatára jó alkalom kínálkozott volna 1992-ben, amikor a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Szent László-emlékkiállításra leválasztották az Antiphonale kötéstáblájáról.
32 Stephanus Schoenvisner: Antiquitatum et historiae Sabariensis ab origine usque ad praesens tempus libri novem. Pestini 1791, 246. E metszetre már Rómer Flóris is felhívta a figyelmet:
Rómer 1874, 38.
131
kerültek rá. A saroköntvények – így a Szent Lászlót ábrázoló relief is – egy átlósan félbevágott négyzet, közepén négy félkaréjjal. Benne sziklás háttér előtt, ágaskodó lovon ül az idős arcvonású király, fejét jobbra fordítva.
Koronája nyitott, hét liliomos ággal. Bal kezével a gyeplőt fogja, jobb kezé-vel magasra emeli hosszú nyelű bárdját. Ruházata teljes páncélzat. Mell-vasa félrákos, lábvértje sima, lemezpáncélból készült hegyes térdvédőkkel és csőrös cipőkkel. Lovát díszes szerszámzat borítja, amelynek farhámja denevérszárnyú hálóvá szélesedik. Előképe szinte teljesen bizonyosan a korszak Szent György-ikonográfiájában található meg és nem a váradi lo-vas szoborban.33 E városhoz csupán annyi köze van, hogy feltehetőleg a nagy hagyományokkal és felkészültséggel bíró helyi bronzöntő műhely-ben készült Filipecz János püspöksége idején.34
A püspök mecenatúrájá-hoz tartozott még (Drági Ta-más ösztönzésére) Thuróczy János Chronica Hungarorumá-nak nyomtatás alá rendezése és kiadatása Konrad Stahel nyom-dájában, Brünnben.35 A teljes mű (és a hozzákapcsolt Carmen Miserabile) 1488. március 20-án hagyta el a sajtót, és szövegét 41 fametszet illusztrálta Maies-tas-típusú uralkodóképmások-kal. E krónika kinyomtatása üzletileg eredményes
vállalko-33 Az ábrázolás jó analógiája például egy németalföldi ötvös 66 mm átmérőjű ezüstfüggője a XV. század közepéről. Drezda, Staatlichen Kunstsammlungen, ltsz.: VI. 79.
34 Szendrei Janka kutatási eredményei is ezt a lehetőséget támasztják alá. Szendrei Janka:
A magyar középkor hangjegyes forrásai. (Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez, I.) Budapest 1981, 40–41.; Zentai Loránd – Szendrei Janka: Zalka-Antiphonale. In:
Kódexek a középkori Magyarországon… 1985, 163. (Kat. 185. sz.) 35 Mályusz 1967, 90–92.
Szent László király lovas ábrázolása a Thuróczy-krónika augsburgi kiadásában, 1488
132
zásnak bizonyult, úgyhogy két és fél hónap múlva második kiadásban, Augsburgban is megjelent. Egy budai könyvkereskedő, Theobald Feger a kor ismert nyomdászával, Erhard Ratdolttal készíttette el és Mátyás ki-rálynak ajánlotta. 1488. június 3-án hagyta el a nyomdát kétféle változat-ban. Az egyik megegyezett a brünni kiadással, a másodikból ellenben hiányzott Mátyás címei közül az „Austriae dux”, valamint Bécs és Bécsúj-hely leírása (illetve elfoglalása). Ez a variáns alighanem a német olvasókö-zönség számára íródott, s ,,annak érzékenységét volt hivatva kímélni”.36 Szövege gondosabb volt a brünninél, kiadása pedig „revideált és gondo-san javított”.37
Varjú Elemérnek klasszikus tanulmányában azt is sikerült bebizonyí-tania, hogy az augsburgi kiadás az illusztrálás szempontjából is a brünni javított változata. Remekül fölismerte, hogy hol eredetiek és hol utánzatok a metszetek, s meggyőzően következtette ki a vonások eltéréseiből az áb-rák egymásutánját. A kiadások kérdését és a variánsok összefüggéseit is pontosan tisztázta.38 A király-„portrék” ebben a kötetben is a Pathosformel-nek nevezett reprezentatív sémát követték, ám az 57. lapon Szent László nem trónuson, hanem lovon ül, szakítva a konzervatív ikonográfiai ha-gyománnyal. Lovának szerszámzata és heraldikai díszítésének képzőmű-vészeti párhuzama a Zalka-antiphonale bronzöntvényén látható, irodalmi analógiája pedig Hans Seyboldnál olvasható.39
A Budai Krónika egyik Münchenben őrzött variánsának kötéstáblájára egy színezett fametszet van beragasztva Szent László lovas figurájával.40 Talán az egyetlen olyan ábrázolás középkori ikonográfiájában, amelynek előképe pontosan azonosítható. Az uralkodó alakja Wilhelm Pley-denwurffnak Stephan Fridolin Schatzbehalter oder Schrein der wahren Reich-tümer des Heils vnd ewiger Seligkeit című kötetéhez készített egyik dúcából (Az ammoniták elleni harcból visszaérkező Jephtát leánya fogadja) lett kiemelve és némileg átfaragva 1490 körül.41 Az 1490-ben trónra lépő
36 Mályusz 1967, 93.
37 Mályusz 1967, 97.
38 Varjú Elemér: A Thuróczi-krónika kiadásai és a Magyar Nemzeti Múzeum
38 Varjú Elemér: A Thuróczi-krónika kiadásai és a Magyar Nemzeti Múzeum