Mátyás és a császári korona. A Habsburgok németországi uralmát fenyegető veszélyek. A Jülichi örökség ügye. Lipót főherczeg, passaui püspök. A halli gyűlés. IV. Henrik szövetsége a protestáns birodalmi rendekkel. A katholikus liga. Miksa bajor herczeg. Rudolf császár Prágában. A cseh rendek. A katholiczizmus
ügyének hanyatlása. Khlesl és az 1609 márczius 19-iki resolutio. Az osztrák rendek sérelmei. Kisérletük a magyar rendekkel való szövetkezés megujitására. Az osztrák evangelikus rendek gyűlése Bécsben. Követségük a
magyar országgyűlés előtt. A rendek közbenjárása Mátyásnál. A morva rendek olmüczi gyűlése. Thurzó a februári bécsi gyűlésen. Zierotin visszavonulása. A nádor közvetitő szerepének hatása. Az osztrák rendek hálája.
Az evangelikusok 1610-iki zsolnai zsinata. Forgách bibornok tiltakozása a zsinati végzések ellen. Az Apologia, válasz Forgách tiltakozására. Pázmány álnevű felelete. Az 1611-iki nagy-szombati katholikus országos zsinat. A
papnevelés ügye. A zsinat és a király. IV. Henrik halála s az ebből támadt bonyodalmak. Rudolf és Mátyás viszálya. Khlesl és a németországi protestánsok. Magyar követek Prágában. A végvárakra igért cseh subsidium ügye. Szerződés Rudolf és Mátyás között. Ferdinánd és Miksa főherczegek Rudolfnál. A passaui csapatok ügye.
Lipót főherczeg befolyása a császárra. A passaui csapatok pusztitása. Mátyás bejövetele Csehországba. Cseh királylyá koronáztatása. Rudolf kétségbeesése és halála. Mátyás császárrá választatása. Khlesl fáradozásainak
diadala
Az 1609-iki országgyűlés alatt és után az európai helyzet bonyodalmai sok gondot okoztak II. Mátyásnak. Magyarország királya, az alsó- és felső-ausztriai főherczeg, Morvaország őrgrófja s Csehország kijelölt királya mindenek fölött biztositani szerette volna magának a Rudolf után várható örökséget, Csehország trónját s a császári méltóságot.
Csakhogy általában komoly veszély fenyegette a Habsburgok németországi uralmát.
Jülich, Cleve és Berg herczege 1609 márczius 25-én meghalt, utódot nem hagyva hátra.
Tartományaiért versengés támadt. A brandenburgi választó és a neuburgi pfalzgróf rögtön elfoglalták a vitás területet, hogy a versenytársak utját elállják. Ezért nevezték őket a possideáló fejedelmeknek.
Ha az övék marad az elfoglalt terület, a rajnai egyházi fejedelmek birtokait protestáns hatalmak zárták volna körül s a spanyol Némétalföld ellenséges szomszédainak száma gyarapodott volna. Igy tehát az áltálános katholikus s a különös spanyol és habsburgi érdekek azt követelték, hogy a jülichi örökség katholikus kézre jusson. A tüzes és nagyravágyó Lipót főherczeg, passaui és strassburgi püspök, ki Rudolfnak legkedvesebb rokona volt, engedélyt kért a császártól a possideálóktól még el nem foglalt Jülich várának birtokba vételére.
Lipót álruhában utazott el Prágából és július 23-án át is vette a várat a császári érzelmü várparancsnoktól. Ez lett volna a fiatal főherczeg tervei szerint az első lépés az egész jülichi örökség elfoglalására, majd Rudolf hatalmának helyreállitására és ekkor bizonyára a katholikus ügy megmentőjének jutott volna a császári méltóság. Igy álmodozott Lipót.
Annyi bizonyos, hogy a császár e közbelépése meglepte a pártokat és megbarátkoztatta őket a nagy összeütközés gondolatával. Folytatták a szervezkedést s előkészitették a harczot diplomatiai uton. A protestáns birodalmi rendek uniójának halli gyülésén 1610 elején IV. Henrik követe, Boissise is megjelent. A franczia király nem szalaszthatta el e jó alkalmat a spanyol-osztrák hatalom megtörésére s szövetséget kötött az unióval. Ez nem volt elég; Hollandia, sőt I. Jakab angol király is segitséget igértek a franczia királynak. Savoya is részt vett volna a spanyol hatalom elleni küzdelemben. A halli gyűlés Dánia, Velencze és a protestáns svájczi kantonok segitségét is számba vette. IV. Henrik el volt szánva a háborura, annál is inkább, mert ismerte az ellenfél gyengeségét.
Megalakult ugyan a birodalomban a ligának nevezett katholikus unió Miksa bajor herczeg vezetése alatt, de szükkörű czélokkal. Csupán önvédelemre volt alakitva, Rudolfot és
Mátyást nem vette fel tagjai sorába s nem avatkozott a jülichi kérdésbe. Igaz, hogy Spanyolország megigérte a katholikus ügy támogatását, hanem azzal a feltétellel, hogy az osztrák Habsburgok ne maradjanak ki a ligából. Különben is III. Fülöp országa ki volt merülve, gyöngén és rossz sejtelmekkel készült a háborura. A pápát a katholiczizmus veszélyének érzete, a IV. Henriktől való félelem s a spanyol hatalom népszerütlensége az olasz földön ingadozóvá tették. Végre elszánta magát a liga pénzbeli támogatására, azonban csak általános igéreteknél maradt.
De mindennél többet ártott a Habsburgok s a katholiczizmus ügyének a császár egyénisége. Testben, lélekben beteg ember uralkodott a prágai palotában. Örökölte betegségre való hajlamát, a mértéktelenség s zivataros uralkodásának szerencsétlen fordulatai fejlesztették azt. Különösen 1600 óta teljesen fel volt dulva idegrendszere. Ekkor kezdődött a komornyikok uralma, mint a csehek mondották. Az államférfiak ugyanis nem birtak az uralkodóhoz jutni, de a szolgák, akik a császár kegyébe férkőztek, mindenhatók voltak. Pedig Rudolf féltékeny volt hatalmára, de uralkodni nem tudott. Szeretett volna mindent maga végezni, hanem az elhatározás nehéz munkájába került s mind képtelenebb volt komolyan foglalkozni az államügyekkel. Fájt neki az emberekkel való érintkezés, senkiben sem bizott, gonosz szándékokat feltételezett azokban, kik közeledtek hozzá. Hirtelen kitörései voltak, majd elkomorult, kedvetlen és szeszélyes volt. Különösen az éj csendjében néha elszorult szive, lélekzete akadozott s rémes látomások gyötörték. A félelem hatása alatt mindent engedett, majd felébredt uralkodói önérzete s megfontolatlan erélyre ragadta. Az események mintegy igazolták embergyűlöletét. Testvérei megfosztották országaitól. A méltatlanság, a megaláztatás érzete mint égő seb emésztette lelkét. Csupán Csehország maradt meg számára s itt is a rendek uralkodtak.
Kicsikarták a királytól a protestáns szabadságok megerősitését s Budowecz kijelentette, hogy az országgyűlésnek korlátlan joga van. Rudolf helyzetét javithatta volna a Mátyással való egyetértés. De mértéktelenül gyülölte testvérét s próbálgatta, hogy miként áshatná alá hatalmát. Midőn Lipót főherczeg 1610 elején a császár parancsára Strassburgban és Passauban ezredeket toborzott, Mátyás hivei rögtön arra gondoltak, hogy Rudolf testvérét akarja megtámadni.
Jellemző az akkori helyzetre a hugenotta Duplessis-Mornay 1609-iki levele, melyben azt irja, hogy „hat év mulva vége van az Antikrisztus uralmának”. Körülbelül ugyanekkor Gaetano prágai nuntius azt jelenti V. Pálnak, hogy talán ő lesz az utolsó nuntius, kit az apostoli szék arra a tájékra küldhet, mert úgy látszik, hogy ott teljesen elbukik a katholiczismus ügye.1
Mindezeket tekintetbe kell vennünk, ha meg akarjuk érteni Mátyás viszonyát országainak rendeihez.
Nehéz szivvel irta alá Mátyás az 1609 márczius 19-iki resolutiot. „Nem tudom, hogy mi történt velem, midőn aláirtam,” mondá a király Khleslnek. A püspök megtagadta a királytól és tanácsosaitól a szentségeket, mivel a resolutio miatt a „Bulla in coena Domini”
alapján ipso facto ki van reájok szabva az excommunicatio Mátyás azután absolutiot kapott a pápától. Különben Khlesl minden hitbuzgalma mellett alapos politikai okokkal mentegette urának eljárását, mert különösen a császárválasztásra való tekintettel káros lett volna, ha a katholikus fejedelmi udvarok teljesen elvesztik bizalmukat Mátyás katholikus érzelmei iránt.
Khlesl ki is jelentette egy bizalmas levélben, hogy a panasz nem használ, hanem segiteni kell az ártalmas czikkekből származó bajon.
A czikkek ártalmát annyiban gyengitették, hogy nem igen hajtották végre őket. De az ausztriai rendeknek fő sérelme most is a városokra vonatkozott. Ezekre nézve, mint emlitettük, a resolutio nem nyilatkozott, Mátyás csak olyforma szóbeli igéretet tett a morva rendeknek, hogy az ausztriai városoknak nem lesz bántódása. Hanem a rendek úgy látták, hogy a városokban nincs vallásszabadság s azt kérdezték, hogy mit jelentett tehát a király
szóbeli igérete? Szerintük a városok a rendekhez tartoznak, Mátyás tanácsosai ezt határozottan tagadták; az ő felfogásuk szerint a városok csak a kamara jószágai.
Az 1609 szeptember elejére Bécsbe hivott országgyűlésen a felső és alsó-auszriai rendek hiában kérelmeztek s panaszkodtak felirataikban, sérelmeiket nem intézték el.
November elsején azután egy terjedelmes iratot adtak át a királynak, melyben összefoglalják panaszaikat s élesen birálják a kormány eljárását. Nem birtak tüzetes választ kapni. November 15 én kelt iratukban megsürgették a választ, de a sürgetést Bécsben már nem adhatták át, mert a király Pozsonyba utazott az országgyűlésre. A rendek titkára nem restelte a fáradságot, utána utazott a királynak s 17-én benyujtotta az iratot Haimburgban.2
A pozsonyi utat már jól ismerték az ausztriai rendek. Most ujra a szövetségeshez fordúltak, hogy segitse őket vallásszabadságuk visszanyerésében. Követük, Gienger Jeromos már Pozsonyban volt az országgyűlés megnyitásakor. Leveleket adott át a rendeknek, Thurzónak és Pozsony városának. Thurzó mérsékletre intette az ausztriaiakat, hanem ügyöket nem akarta elejteni s azt izente nekik, hogy a rendek összes gyűléséből küldjenek követeket Pozsonyba. Akkor majd ő és a magyar rendek minden lehetőt megtesznek.
Méltán hivatkozott Thurzó a magyar rendek hangulatára. Az alsóház november 20-iki ülésén Giengert nagyon szivesen fogadta. Lippai personalis szerette volna megakadályozni az ausztriai irományok felolvasását, de a rendek nem tágitottak. Nagy figyelemmel hallgatták végig az iratnak és körülményes mellékleteinek felolvasását, mely délig tartott. Többen azt tanácsolták Giengernek, hogy a bécsiek küldjék le több példányban az iratot s magyar forditásban is, mert a megyei urak közül nem mindenki ért latinul.3
Az ausztriaiak megfogadták Thurzó tanácsát. November végére Bécsbe hivták a protestáns rendek nagygyűlését, de hogy addig ne legyen szünete a dolognak, november 26-án utnak inditották Starzer Zakhariás jurisdoctort és lovagot, hogy Pozsonyban sürgesse meg a királyi választ s a magyar rendek segitségét. Starzer új panaszokat is jelentett be. A király Bécsből való távozása után – úgymond – egy bizottság elkobozta a bécsi könyvesboltokban a protestáns könyveket s köztük több olyat, melyek magyar urak számára voltak megrendelve.
Azután elpanaszolta, hogy Krems és Stein tanácsa csak azoknak ad polgárjogot, a kik gyónóczédulát mutatnak. Az udvart nagyon kellemetlenül érintette Starzer pozsonyi utja. Ép akkor volt napirenden a nádorválasztás kérdése, az udvari tanácsosok attól tartottak, hogy Starzer panaszai még inkább felizgatják a rendeket. Szerették volna eltávolitani. Majd semmitmondó szép szavakkal akarták tovább küldeni, majd meg fenyegették s végre formálisan ki is utasitották.
De Starzer makacs ember volt, s mivel Thurzó is támogatta és az udvar meggondolta, hogy nem jó lesz az osztrákokat végleg elkeseriteni, addig maradt Pozsonyban, mig dolgát el nem végezte.
A rendek figyelmeztették Starzert, hogy ne adja át iratát a personalisnak, a ki valószinüleg nem fogja azt bejelenteni az országgyűlésnek, hanem adja oda majd az udvarnak. November 29-én Mladossevith Horváth Péter, abauji követ és Bocskay hajdani tanácsosa lakásán a megyei és városi követek nagy számú gyülekezete hallgatta meg Starzer előadását. Starzer szemrehányáson kezdte. Az ausztriaiak segitették a magyarokat a szent korona haza vitelében. De a magyarok mégis megkoronázták Mátyást, mielőtt az osztrák sérelmeket elintézte volna. Mladossevith azt felelte, hogy ők sem helyeslik a történteket, de ezentúl helyt fognak állani az osztrákokért. Reggeli ötkor nyitották meg a gyülekezetet és onnan egyenesen a hétkor kezdődő alsóházi gyűlésre mentek a követek. A personalis ép a főrendeknél volt. Mladossevithék felolvastatták az osztrák iratot és elmondották, hogy mit beszélt Starzer. Mikor a personalis viszszajött, már igen izgatott hangulatban találta a rendeket. Nemsokára fogalmaztak is feliratot az osztrákok ügyében, de a papság erősen ellenezte, s mivel a bécsi iratokba valami formahibák csusztak be, Forgách bibornok vádolta a
megyéket, hogy hamis leveleket hoztak az országgyűlés elé. A formahibákat utólag kijavitották, de most már Starzer küldetése be volt fejezve.4
Mert deczember 8-ika óta Starzer nem volt követe, hanem csak egyszerű tagja annak a nagy küldöttségnek, mely az evangelikus rendek összes gyűlése megbizásából Pozsonyba érkezett. Ezt a gyűlést Mátyás király eltiltotta, hanem hasztalanul, mert a rendek igen határozott hangon válaszolva régi jogaikra hivatkoztak. S igy tulajdonképen forradalmi természetü küldöttség jelent meg Pozsonyban a már ismeretes Tsernembl Erasmus vezérlete alatt. A követek névsorában oly nevek is fordultak elő, mint Windischgrätz és Starhenberg, kik ekkor a magyar alkotmány segitségével akarták kényszeriteni fejedelmük tanácsosait törvényes szabadságaik tiszteletben tartására. Az udvar eléggé vádolta Thurzót, hogy az ő tanácsa okozta ezt az osztrák követjárást. Mielőtt nádorrá kijelölték, egyebek közt azt is követelték tőle, hogy ne avatkozzék a szomszéd tartományok ügyeibe. Most azonban hasznát vették mérséklő s közvetitő munkájának.
Noha az osztrák küldöttség tiltott gyülekezetnek volt megbizottja, a király még sem merte tőle megtagadni a kihallgatást. Csak azt kivánta, hogy a városok küldöttei ne csatlakozzanak az urak és lovagok küldötteihez. Ezt a kivánságot Tsernembl és társai visszautasitották. Az együttes audientiát sürgették. De a kiket a király nem fogad, járulhatnak-e az országgyűlés járulhatnak-elé?
Deczember 12-én kellett volna a küldöttségnek az országgyűlés előtt megjelennie. De mivel a királyi audientia miatt még nem hárultak el a nehézségek, Thurzó kérette az osztrákokat, hogy csak két nap mulva jöjjenek. A király megelégedését fejezte ki a magyarok ez eljárása miatt s el is várta a rendektől, hogy addig nem fogják meghallgatni a szövetségeseiket, mig ő nem végez velük.
De a magyarok nem igy értelmezték a pozsonyi és eibenschützi szerződéseket. Midőn a rendek látták, hogy az együttes audientia végleg elmaradt, deczember 14-én fogadták az osztrákokat. Reggeli 9 órakor diszes magyar küldöttség kiséretében indultak a követek az országgyűlés termébe. Itt Tsernembl szónokolt. Beszéde végén 5 pontba foglalta az osztrákok sérelmeit. Az első a városok helyzetére vonatkozott. Azután kivánta a bécsi resolutionak kihirdetését Ausztriában, továbbá a hivataloknak valláskülönbség nélkül való betöltését, a resolutio pontjainak végrehajtását s az ezek ellen vétkezők megbüntetését, végre a protestánsok ellen toborzott katonaság elbocsátását. Thurzó kivánságára e pontokat később irásban is beadták az osztrákok.
Ugyancsak a deczember 14-iki ülésen olvasták fel a belső-ausztriai protestáns rendeknek a magyar országgyűléshez intézett levelét, melyben arra kérik testvéreiket, hogy segitsenek nekik s ha majd a végvárak ügyében küldötteik Gráczba érkeznek, ott a Ferdinánd főherczegtől elnyomott vallásszabadságot is védelmezzék. A főherczeg e levél miatt keményen megfenyegette alattvalóit.
A magyarok egyelőre Mátyás alattvalóin igyekeztek segiteni. Deczember 16-iki feliratukban a király elé terjesztették az osztrákok sérelmeit. A király azt felelte, hogy ez osztrák ügy s nem a magyar országgyűlés elé való, noha tekintettel lesz a magyarok közvetitésére. A király most formális szempontokkal védekezett a szövetség ellen, melyet országai az ő érdekében kötöttek.
1610 január 2-án ujra magokhoz kérték a rendek az osztrák követeket. Thurzó elmondotta nekik, hogy mit határozott a király. Február 3 ára Bécsbe hivja majd az ausztriai rendek gyülését s ott minden sérelmüket kivánságuk szerint elintézi. Elmondotta még Thurzó, hogy a magyar országgyülés a XLII. törvényczikkben megerősitette az Ausztriával és Morvaországgal kötött szövetséget. Végül arra kérte a nádor az osztrákokat, hogy a belső-ausztriai protestánsok érdekében tegyenek meg minden lehetőt.
Az osztrákok nem a legjobb kedvvel hallgatták végig a nádor előterjesztését.
Tsernembl válaszoló beszédében arra czélzott, hogy a király már sokszor igérte a sérelmek
elintézését, pedig az ő ügyök oly világos, hogy rögtön el volna intézhető. Megköszönte a magyarok közvetitését, de azt kérdezte, hogy mi a haszna a szövetség törvénybe igtatásának, kivált az esetre, ha a bécsi gyűlésen a panaszok elintézetlenül maradnak.
A beszéd következtében hat magyar úr ment a gyűlés után az osztrák követekhez, hogy megmagyarázza nekik az országgyűlés nevében a XLII. törvényczikk czélját.
E magyarázat szerint a rendek a törvényczikkben az örök emlékezetnek adták át a szövetséget. Meg akarták könnyiteni a kölcsönös segélykérést. Végül az irott szerződések a levéltárakban elveszhetnek, de a törvényeket kinyomtatják s kihirdetik. Különben a szövetség hasznát nem részletezhetik a magyarok, mint Tsernembl kivánta, mert biztosra veszik, hogy ő felsége teljesiti igéretét. Ha mégis baj támadna, a magyarok tudni fogják kötelességöket.5
Tsernembl és társai többet nem kivánhattak a magyaroktól, de Pozsonyból távozva, még erősebb biztositékot kerestek. Az osztrákok küldöttsége a morvaországi rendek olmüczi gyűlésén is megjelent. És oly nagy volt itt a protestáns rendi felfogás hatalma, hogy Dietrichstein bibornok, V. Pál bizalmas embere, volt az első szónok, a ki pártolta az osztrák kérelmeket. A morva rendek követséget küldöttek a februári bécsi gyűlésre, ahol a magyarok részéről Thurzó nádor jelent meg.
Feltünő, hogy most Zierotin otthon maradt s Thurzónak engedte át a közvetitő szerepet, noha 1609-ben Illésházy nádor életében ő volt a szerencsés közvetitő.
Visszalépésének oka az volt, hogy ő is határozottan állást foglalt Mátyás mindenható tanácsosa, Khlesl ellen, akit a protestánsok legnagyobb ellenségüknek tartottak. Ezért kényelmetlen lett volna helyzete a bécsi udvarnál s különben is teljesen bizott Thurzóban.6 Zierotin annyira át volt hatva a szövetséges országok érdekközösségének érzetétől, hogy oly intézményekkel akarta az uniót szilárditani, melyek némikép a mai delegácziókra s közös miniszteriumokra emlékeztetnek. A nélkül, hogy az országok alkotmányának önállóságát érintené, a rendek bizottságainak közös gyűlését tervezte, mely közös ügyekről intézkednék s a király tanácsadóit felelősségre vonná. Úgy gondolta, hogy Mátyás ily módon erős támaszt találna alattvalóiban a mindenfelől fenyegető zivatarok ellen s alattvalói is könnyebben megőrizhetnék szabadságaikat. De az események nyugtalan hullámzása nem engedett neki időt a terv végrehajtására. Egyelőre örült, hogy a közös érdekek megóvása jó kézre van bizva a bécsi rendi gyűlésen.
Thurzó együtt érzett a protestáns rendekkel, de a magyar érdekek szempontjából meg akarta akadályozni a viszály elmérgesedését. Igen erélyes volt Mátyás király békülni nem akaró tanácsosaival szemben, hanem Tsernembléket is csillapitotta, a mennyire lehetett.
Mindjárt a gyűlés elején kijelentette Mátyás tanácsosai előtt, hogy a rendeket ki kell elégiteniök, különben háborura kerül a dolog a szövetséges országokban. Már pedig a magyarok azért választották Mátyást királylyá, mert Morvaországnak és Ausztriának is ura volt, különben magyart választottak volna, és ha kitör a háború, oly királyt fognak keresni, a ki elég erős lesz védelmezni őket.
A nádor szavainak hatása nem maradt el. Mátyás környezete engedni volt kénytelen, hanem nehezen nyugodott meg a helyzetben, melyen változtatni nem birt s kicsinyes eszközökkel próbálta elhalasztani a döntést. Február 20-án majdnem szakadás állott be. A nádor a rendi gyűlésen beszédet tartott, melyben szokása szerint a béke áldásairól értekezvén, előterjesztette a király engedményeit. Ezután felmutatta a királyi rendeletet, úgy a mint a tanácsosoktól kapta, de kitünt, hogy a rendelet pontjai ellenkeznek a nádor szóbeli előterjesztésével. A nádor szándékos félrevezetést látott e dologban s annyira megharagudott, hogy a morva küldöttekkel együtt majdnem ott hagyta Bécset, hanem az udvar kibékitette.
Lipót főherczeg toborzásai felzavarták Mátyás udvarának nyugalmát s nem szerették volna Tsernemblt a bosszut kereső Rudolf táborába kényszeriteni. Márczius 3-án Thurzó azzal a tudattal hagyta el Bécs városát, hogy az ausztriaiak főbb sérelmei el vannak intézve úgy, a hogy Pozsonyban kivánták.
Az osztrák rendek egy küldöttsége utána utazott Magyarországba s kivánságukra Thurzó márczius 5-én irásbeli bizonyitványt állitott ki az egész alkudozásról. Az osztrákok kivánsága szerint ez oklevélben részletesen fel lettek volna sorolva mindazok a megadott engedmények, melyek Mátyás irott rendeleteibe nem voltak foglalva. De Thurzó bizonyitványa csak általánosságban mozgott, mert úgy hitte, hogy most már szükségtelen volna az udvar érzékenységét bántani. Különben az ausztriai rendek meg voltak elégedve Thurzó közbenjárásával s köszönetük jeléül egy körülbelül tizezer forint értékű bécsi házat vettek neki.7
Thurzó haza sietett, mert otthon is volt rendezni való vallási ügy. Csakhogy itt nem mint közvetitő szerepelt, hanem mint nádor, a ki a maga hatáskörében érvényt tud szerezni a törvénynek. Az 1608-iki koronázás előtti I. czikk azt rendelte, hogy a gyülölség és
Thurzó haza sietett, mert otthon is volt rendezni való vallási ügy. Csakhogy itt nem mint közvetitő szerepelt, hanem mint nádor, a ki a maga hatáskörében érvényt tud szerezni a törvénynek. Az 1608-iki koronázás előtti I. czikk azt rendelte, hogy a gyülölség és