Az erdélyi rendek bucsuja a távozó Báthory Gábortól. Bethlen Gábor megválasztatása. A nemzet bizodalma az új fejedelem iránt. Báthory Gábor gyilkosainak sorsa. Szeben és Fogaras meghódolnak Bethlennek. Az új fejedelem viszálya a szászokkal. A szebeni fejedelmi téli szállás. A szászok bizalmatlansága.
A segesváriak. A magyar vármegyék. Dóczy András támadása. Bethlen követei Mátyásnál. Tárgyalások az 1613-iki pozsonyi szerződés felett. Három havi fegyverszünet. A porta fellépése a várak ügyében. A
török-magyar diplomácziai viszonyok a zsitvatoroki béke óta. Eltérések a békekötés okiratainak szövegében. Az esztergomi hódoltság ügye. Herberstein és Rimay a portán. A ratifikált okirattal elkövetett csalás. Negroni és Buonuomo küldetése. A hiteles példány megerősitése. Starzer Konstantinápolyban. Negroni császári főkövet. A zsitvatoroki béke és Erdély birtokának kérdése. A Dóczy-féle foglalások hirének hatása a portán. Mátyás válasza a szultán levelére. A háború veszedelme. A linczi gyűlés. Az udvar békés szándékai. Török követek Bécsben. A béketárgyalások. Khlesl engedményei. A rendzavarók megbüntetésének és a palánkok lerontásának kérdése. A
béke megkötése. A kassai gyűlés. Tiltakozása a hajdúk palánkjai lebontása ellen. Pótszerződés szüksége.
Alkudozások Bethlennel. A nagyszombati béke. A szerződés titkos pontjai. Huszt és Kővár visszaadása. Bethlen és a török. Lippa és Jenő átadásának ügye. Balassi Ferencz a portán. A moldvai ügy. A porta hangulata Bethlen
ellen. Balassa Zsigmond trónkövetelési tervei. Khlesl vélekedése Bethlen Gáborról. Érintkezése Benknerrel.
Kornis Zsigmond. A szászok titkos tervei. Lassota és Daróczi küldetése. Homonnai Drugeth György jelöltsége.
Alkudozások a budai pasával. A korai hadgyűjtés. Thurzó György Bethlen pártján. A hadak eloszlása.
Homonnay ügye a portán. Török sereg Moldva és a lengyelek ellen. Szkender pasa serege. A gyulafehérvári országgyűlés. Lippa átadása a töröknek. Homonnay új kisérlete. Serbán Radul Zemplénben. Ali pasa Homonnay
ellen fordul. A hajdúk veresége Konyárdnál. A felsőmagyarországi rendek felkelése Homonnay ellen. A kassai gyűlés. Radul szökése. Ujabb gyülés Kassán. Pázmány Péter küldetése. A hangulat Pázmány ellen. Bethlen
elégtételt követel. A lengyelek veresége Moldvában. Homonnay ujabb készülődései. Bethlen megelőzi a támadást. Simoni György. A Dóczy által Bethlen ellen koholt vádak. Gombos András proclamatiója. Sarmasághi
Zsigmond. Bethlen táborba száll. A felsőmagyarországi rendek nem akarnak Bethlen ellen felkelni. Forgách követei Bethlennél. A kassai gyűlés. Bethlen követei Mátyásnál. A béketárgyalások. A második nagyszombati szerződés. Khlesl a békéről. Czernin és Cesare Gallo portai követsége. A velenczei háboru. Czernin küldetése. A
Gratianiba vetett remények. Gratiani Mátyásnál. A komáromi szerződés. A palánkok lebontásának ügye ujból szőnyegen. A szultán parancsai Bethlenhez. Jenő átadása, az adó és a Lengyelországba küldendő sereg felől.
Bethlen kibuvói. A szultán haragja. Bethlen lengyelországi hadjárata
Báthory Gábor már nem volt erdélyi fejedelem, midőn a gyilkosok áldozata lett. A kolozsvári országgyűlés 1613 október 21-én kelt levelében „örökre” búcsút vett tőle. „Maga hagyott el olyan veszedelmes állapotban bennünket,” – irják Báthorynak a rendek. Hűségére többé kötelesnek nem tartották magukat, leginkább azért, mivel a töröktől el akarta szakitani az országot. Kétségtelen, hogy a búcsúlevél erős okokra volt épitve.
A rendek meg akarták tartani a szabad fejedelemválasztás formáit. Mivel interregnum állott be, tizenkét tagú kormánytanácsot választottak. Ellenjelöltet is állitottak fel s igy választották meg október 23-án a Báthory alatt proscribált Bethlen Gábort. Mind a mellett sokan érezték, hogy az egész eljárásban van valami aggodalmas kétértelmüség. A török ugyan nem ártotta magát a választásba, de Szkender basa hivta a rendeket a gyűlésbe, ugyancsak ő izente meg az országgyűlésnek, hogy a rendek új fejedelmet válaszszanak s tordai táborában várakozott Bethlenre, hogy átadhassa neki a fejedelemség jelvényeit. „Féltekben libere eligálták Bethlen Gábort” – jegyzi meg csipősen Nagy Szabó Ferencz. De a szerencsés eredmény elhomályositotta a következő nemzedékek emlékezetében a választás formájának hibáit. Jó sejtelemmel beszélt a kolozsvári templomban Mikola János, midőn az ország nevében igy üdvözölte Bethlent: „Hitünk és hitelünk olyan vagyon nagyságod felől, ki nemzetségét és hazáját tamquam propria viscera, saját testét, vérét úgy szánja, sebeit fájlalja, kötözi, orvosolja, ide s tova hánt, bomladozott szabadságát előbbi helyre rakogatja, támogatja és megerősiti, romlását éppiti, pusztaságát telepiti és mint édes atyja anyja megbántódott szerelmesit kebelében megkérleli, édesgeti és megnyugotja.”1
Báthory halála nagy gondtól szabaditotta meg Bethlent. Már elhatározta, hogy a török hadak egy részét Erdélyben tartja Báthory támadásának visszaverésére. Most megszabadult az egész tőrök seregtől s igaz, hogy ezúttal igen sok erdélyi jutott török rabságba, de Báthory támadásai még nagyobb pusztulást okozhattak volna. Még sem valószinütlen, hogy Bethlen szánta hajdani urának sorsát. A gyilkosok hiában vártak tőle jutalmat. Midőn Giczy András a fejedelemnél jelentkezett, Bethlen Báthory hiveinek ösztönzésére átadta a volt fejedelemjelöltet a fogarasi kapitánynak, ki kegyetlenül lakoltatta szeretett urának gyilkosát.
Szilasi, Ladányi s társai, is megjelentek Medgyesen 1614 márcziusában. Hetykén jártak itt fényes vitézi öltözetben, mert azt remélték, hogy az országgyűlés falvakat fog nekik osztani hazafias érdemeikért. De senki sem merte védeni őket Báthory udvari katonáival szemben, a kik a megrettent vitézeket „az ó-templom mellett való szoros grádicsú toronyba szalaszták fel, melyet ostrommal vévén, vérrel megtölték, ott ölék meg őket s úgy hányák le az sokaság közé.”2
Oly nagy volt a Báthory név tisztelete Erdélyben s annyira egyenlőnek hitték akkor a fejedelem megöletését az apagyilkossággal, hogy sokan bélyegezték meg a gyilkosokat még azok közűl is, a kik különben örültek a trónváltozásnak. A bosszúvágy csillapodásával Báthory igazi hiveinek ellenállása is megszünt. Kezdettől fogva sem gondoltak zavarok támasztására. Bethlen megválasztása után Szeben és Fogaras Kákonyi és Balling hatalmában voltak. Midőn meggyőződtek arról, hogy az új fejedelem nem gondol bosszúállásra, megnyitották előtte a kapukat.3
Sajátságos, hogy most Bethlennek ép a szászokkal gyűlt meg a baja, a kiktől a legtöbb joggal várhatta volna a készséges támogatást. Bethlen Szebenben akart telelni, mert Gyula-Fejérvár romlott állapotban volt. A szászok a város rögtöni átadását követelték. Megtagadták az adót, nem szolgáltatták be a tízedet, némely város még a hűségi esküt sem akarta letenni, a mig Bethlen nem adja át Szebent. A fejedelem megigérte a szászoknak, hogy Szebent csak bizonyos ideig való szállásának akarja tartani s arra kérte őket, hogy épitsék meg Szász-Sebest fejedelmi székhelyűl. Ezzel nem ártanának a város szabadságának. Ezt a kivánságot a szász egyetem megtagadta. Szebent sem akarta átvenni mindaddig, mig a fejedelmi őrség a városban van, mert surlódásoktól és valami újabb erőszak-tételtől tartott. „Olyanok vagytok”
– irta ekkor a szászoknak a fejedelem – „mint az erkölcsös gyermek, mikor étellel kinálják, haragjában el nem veszi és mikor ő is kérne, nem adják. Ez előtt igen kérte Szebent, kegyelmetek nem adták; most, mikor adnák, nem veszi.” A szászok gyanakodását már azért is nehéz volt eloszlatnia Bethlennek, mert tudták, hogy a fejedelem tanácsában egyebek közt Kamuthy Farkasnak is szava van, a ki Imrefi halála után Kákonyi mellett legbizalmasabb tanácsosa volt Báthory Gábornak. Végre megengedték volna a szászok Bethlennek a telelést, de megalázó feltételek alatt. A szász egyetem „fegyverei alatt” akarták őriztetni a fejedelmet s mint Bethlen jól mondja, úgy „imperáltak, mintha mi az több két natioval subditusi löttünk volna Kegyelmeteknek”. Bámulatos volt a fejedelem béketűrése. A Szebenhez való jószágot, falvakat átadta a királybirónak. A száműzött szebenieket visszahivta, mindenkinek visszaadta birtokát, a czéhek szabadságát megerősitette, a magyar mesteremberek és kereskedők versenyétől megszabaditotta a szebenieket és csak annyit kivánt, hogy tavaszig a kapuk
„kulcsait, lakatját” a fejedelmi porkolábok nem a szász egyetem őrségével, hanem a városi rendekkel együtt „nyissák, tegyék be”. A szászok még ekkor is makacskodtak. Bethlen szemükre vetette hálátlanságukat, de nem vesztette el okos nyugalmát. A nemesség haragudott reá engedékenysége miatt, Bethlen azonban arra hivatkozott, hogy őt a szászok fejedelmének is hivják. Megunta a torzsalkodást s február 18-án kiköltözött a városból. Most végre hazatértek a Báthorytól elüzött polgárok, ki gyalog, ki lóháton s boldog volt az, a ki viszontláthatta az övéit. A szászok bizalmatlansága s nyakassága még most sem volt meg törve. A fejedelem Segesvárra hirdette az 1614-iki márcziusi országgyűlést, de a segesváriak kikergették az ország szállásosztóit. A szászok azt állitották, hogy az országgyűléseknek
városaikba hivása szabadságaikat sérti. Bethlen a régi szokásra hivatkozott, haragudott a szállásosztók megtámadása miatt, de most is engedett. Messzebb látott, mint egy-egy hirtelen haragú tanácsosa. Hatalma még nem volt erős, szüksége volt a saját házában rendet tartó uralkodó hirnevére. A szászok adója s adományai erősitették hatalmát, de szövetkezéseik a külföldi ellenségekkel kiszámithatatlan bajt okoztak volna.4
Már pedig a külföldi ellenség nem nyugodott. A trónváltozás zavarait az udvar kedvét kereső Dóczy András sikerrel használta fel. Az Erdélyhez tartozó magyar megyék fontosabb erősségeit akarta elfoglalni. Tervét Forgách Zsigmond s a nádor is helyeselték, ők is szerették volna Bihart, Krasznát, Közép-Szolnokot s Mármarost visszacsatolni a magyar területhez.
Vagy kétezer főnyi mezei katonasággal rendelkeztek. Nagyváradról le kellett mondaniok; a nádor azt hitte, hogy Abaffy sokat használhatott volna a király ügyének, ha Báthory megöletése után nem hagyja el oly nagy sietséggel a várat. Azonban a többi várral könnyebben boldogult Dóczy. Vesztegetett, igért, fenyegetett, erőszakot használt s ily módon 1614 elején már megszerezte a királynak Husztot, Kővárt, Ecsedet, Nagybányát és Tasnádot.
A háború állapota volt ez minden hadüzenet nélkül.5
Bethlen a diplomatia fegyvereivel akarta védelmezni jogát. Követei megkeresték a nádort s a magyar vármegyéket, tiltakozva az Erdélyen elkövetett jogtalanság ellen, „nem úgy, mint fenyegetőképpen, hanem atyafiui keresztyéni jóindulatból, nemzetségünkhez való szeretetből”. Már a várak elfoglalása előtt, 1613 november 13-án a királyhoz küldötte Sarmasághi Zsigmondot, Kassai Istvánt, a fiscalis directort s Benkner Jánost, a brassai senatort. E követségnek csak az volt a hivatása, hogy jelentést tegyen a trónváltozásról és az 1613-iki pozsonyi szerződés alapján Bethlen elismerését s az Erdélylyel kötött szövetség megerősitését kérje a királytól. Mátyás azonban nem bocsátotta maga elé a követeket, nem akarta elismerni Bethlent, a három erdélyit csak a rendek s nem Bethlen követének nevezte.
Azt állitotta, hogy nincs megbizásuk, azért Sarmasághit udvaránál marasztotta, társait pedig hazabocsátotta, hogy küldőiktől újabb ajánlatokat szerezzenek. Szóval az udvar a Báthoryval szemben követett politikát akarta folytatni s most még több ingerültséggel, mert el kellett ismernie, hogy a Báthory megbuktatására irányuló törekvései Erdélyt szorosabban csatolták a portához. De noha Mátyás tanácsosai minden módon Bethlen helyzetének megingatására s az erdélyi zavarok állandósitására törekedtek, a békülékenység látszatát még sem akarták feladni. Körülbelül hat héttel Kassai s Benkner hazaérkezése után Daróczy Ferencz és Lassota Erik is Erdélyben voltak. Hosszadalmas vitatkozásba ereszkedtek az erdélyi rendekkel az 1613-iki pozsonyi szerződésről. A császári követek azt vitatták, hogy e szerződés nem kötelezi Mátyást, mert Báthory s Erdély megszegték annak pontjait. Az erdélyiek diadalmasan verték vissza a császári követek vádjait. A vádaskodók igazságszeretetét jellemzi az a szemrehányás, hogy Báthory nem fogadta be ő felsége hadait a török közeledtekor, pedig a szerződés szerint köteles volt erre. Pécsy Simon kanczellár, a ki a választ szerkesztette, részletes adatokkal bizonyitotta, hogy Báthory mennyire sürgette a segitséget. Igen, mondák Daróczy és Lassota, csakhogy magyar csapatokat kért, a német katonaság ellen előre is tiltakozott. Pedig mindenki tudta, hogy Báthory nem a német császárral, hanem Magyarországgal s a magyar királylyal kötötte meg a pozsonyi szerződést. Már pedig, ha a nádornak joga volt a törvények értelmében a német katonaságot csak bizonyos föltételek alatt bocsátani az országba, annál több joga volt a fejedelemnek a segitségére kért csapatok magyar nemzetiségét kikötni. De nem csupán ily elméleti vitatkozásokkal telt el az idő. A császári követek valami valódi biztositékot kivántak, mert különben – igy szóltak – az eddigi tapasztalások következtében a király nem köthetne szerződést Erdélylyel. A valódi biztositékot Nagyváradnak hivták. Legalább néhány évre adja át Bethlen a várat, ha már nem akarja odaadni. Vagy legalább vegyesen magyar s német katonasággal őriztesse, német kapitány vezetése alatt, a ki hűséget esküdnék a királynak s Erdélynek is. Ha ezt sem engedi meg, hadd nevezhesse ki Mátyás a tiszta magyar őrség magyar kapitányát. Utolsó menedékül
szóba került az a kivánság, hogy Bethlen s Mátyás egyezzenek meg a kapitány személyére nézve. Jól tudta Bethlen, hogy mire czéloznak ez ajánlatok. „Arra mi nem mehettünk” – irja róluk a nádornak – „hogy az hatalmas török császár erejét, haragra ingerelvén, magunk veszedelmére ne vonjuk.” Más valódi biztositékot is emlegettek a követek. Hivatkoztak a Báthoryval kötött titkos szerződésre. Ez igen veszedelmes dolog, jegyzé meg Bethlen; János király s fia, meg Báthory István is rosszul jártak az ily szerződésekkel. Esküdözött, hogy a pozsonyi titkos szerződést olvasta Budán s e nélkül meg nem buktathatta volna Báthoryt a portán. Azonban Bethlen nem akarta megszakitani a tárgyalásokat s mivel a császári követek is némi reménynyel biztatták az elfoglalt várak dolgában, a felek május 15-én három havi fegyverszünetet kötöttek a tárgyalások szabad folytatása érdekében.6
Bethlen jól tudta, hogy a maga erejével vissza nem szerzi a várakat. Jelentést tett a portán a történtekről. Itt komolyan vették az ügyet. A vén Huszain csauszt a nádorhoz küldötték levéllel; a csauszt Bethlen részéről Angyalossy Mihály kisérte „útjában való gondviselésért”. A csausz menedéklevél nélkül utazott Debreczenen s Tokajon át Kassára. A nádor megütközött e szokatlan eljáráson, nagyon feltünő dolognak tartotta, hogy a portáról Bicsére csauszok járjanak. Tartott attól, hogy az udvar félremagyarázza az ily követséget.
Meghagyására Huszaint nem bocsátották tovább Kassánál, hanem elkérték tőle a levelet.
Huszain dühös volt, szitkozódott, panaszkodott, Angyalossyt szásznak, czigánynak nevezte, megholt ember vagyok – igy jajgatott – mert a császár levelét át nem adhattam, a csausznak futnia kell, nem az a dolga, hogy hizlalják, a török sem tartóztatja a magyar postát. Ferdinánd főherczeg valóban rossz néven vette a csausz küldetését. Forgáchnák megizente, hogy válasz nélkül küldje vissza Huszaint. A nádor sokallotta ezt a kiméletlenséget, de Forgách a főherczeg utasitását követte.7
De ugyanekkor más csausz is utazott az országon át, a kivel már nem volt szabad ily rövid úton elbánni. 1614 május 10-én fogadta a császár Mehemed csauszt, a ki Ahmed szultán levelét adta át. A szultán udvariasan, de igen határozottan figyelmeztette a császárt, hogy Huszt, Kővár, Nagybánya és Tasnád elvétele a béke felbontására vezet. Erdélyből a szultán
„csak egy kis kövecskét és egy maroknyi port sem enged”. A szultán gyors választ kér.
Meglepő követelések nem voltak a levélben. A császár sietett is megnyugtató, bár ideiglenes természetű válaszszal küldeni el a csauszt. De az udvari politikának szolgálatot tett a levél.
Mátyás tanácsosai a Memhed csausztól küldött izenetet egy nagyjelentőségű gyűlés rendezésére használták fel.8
A levélnek tulajdonitott fontosság megértése végett vissza kell pillantanunk a török-magyar diplomatiai viszonyok fejlődésére a zsitvatoroki béke óta. Az 1606-ban kötött béke ratifikálása még akkor is késett, midőn Rudolt ellenállása már meg volt törve. Az 1608 márczius 28-án Érsekujváron kötött szerződés szerint Mátyás követeinek negyven nap alatt a portára kellett indulniok. De más dologról is intézkedik a szerződés. Megállapitja, hogy az esztergomi hódoltság ügye a békekötésnek Bécsből küldendő magyar példánya szerint igazodjék el. Illésházy ugyanis észrevette, hogy a magyar király biztosai hibás példányokat irtak alá és fogadtak el Zsitvatoroknál s hogy különösen a török szövegben veszedelmes eltérések vannak. Illésházy az esztergomi dolgot rendezni akarta, mielőtt a követek Konstantinápolyba utaznak. Magyar részről a zsitvatoroki béke ide vonatkozó pontját úgy értelmezték, hogy csak azok a faluk hódoljanak Esztergomhoz, melyek 1595-ben oda hódoltak, midőn a keresztény fegyverek elfoglalták az 1605-ben újra török kézbe került várat.
A török felfogás szerint a béke azt határozta, hogy mindazok a faluk Esztergomhoz hódoljanak, melyek valaha oda hódoltak. A különbség igen lényeges volt. A budai pasa 1609 elején körülbelül háromszáz falut követelt a meghamisitott szerződés alapján.9 Illésházy addig nem akarta elbocsátani Mátyás követeit, mig Ali pasa hitlevelet nem ád arról, hogy a magyar felfogást teszi magáévá s e szerint rendezi majd az ügyet, ha a szultán ratifikátióját kihozzák a követek. A pasa és Halil effendi 1608 július 19-én nem egészen úgy szerkesztették a
hitlevelet, mint Illésházy kivánta, de legalább elismerték a magyar felfogás jogosságát.10 Herberstein Ádám és Rimay János a békekötés ratifikált magyar példányával nem sokára elindultak a portára. A szeptember 16-iki audientián Herberstein átadta a százötvenezer forintnyi ajándékot, „ezüst és arany mívűl, drága marhául és pénzül”. A még hátralévő ötvenezer forint lefizetését az érsekujvári szerződés a követek visszaérkezéséig halasztotta el.
Ugyanez audientián sajátságos kérelemmel fordultak a szultánhoz követeink. Hivatkozva a zsitvatoroki béke tizennegyedik pontjára, mely szerint a római császár követei a portára érve, szabadon kérhetik, ha valamit akarnak, Herberstein és Rimay Kanizsa, Esztergom és Eger visszaadását kivánták, nehogy a tizennegyedik pont hasztalanul álljon az okiratban. Csakhogy a kajmakám nem olvasta ki az illető pontból azt, hogy a szultán köteles is teljesiteni a követek kivánságát. Válaszában azt kérdezte, hogy szabad-e a török császárnak Győrt, Füleket és több ily hajdan birtokában volt várat elfoglalnia? Akárminő szándék lappangott a követek kérése alatt, nehéz feladatukat talán jobban oldották volna meg, ha nem foglalkoznak ily reménytelen kisérletekkel. Herberstein jól tudta, hogy a török miben töri a fejét. Október 30-án a kajmakám egy lepecsételt arany zacskóban nyujtotta át neki a szultántól ratifikált okiratot.
Herberstein megtagadta az átvételt, a törökök esküdöztek, hogy nem szabad bántaniok a szultán pecsétjét. Végre mégis megmutatták az iratot s kitűnt, hogy a kajmakám meg akarta csalni Herbersteint. Most a Zsitvatoroknál alkudozó keresztény biztosoktól aláirt török példányt terjesztették a követ elé, de Herberstein azt felelte, hogy fejével játszanék, ha ez iratot elfogadná. A kajmakám kért, fenyegetett, de november 6-án mégis oly szerződést mutatott be, melyet a dragomán magyarázatai alapján Herberstein egyezőnek talált a hiteles magyar példánynyal. Észrevett ugyan néhány eltérést, de azt hitte, hogy azok a két nyelv mondatfüzésének különbségéből magyarázhatók. 1609 január 3-án érkeztek a követek Budára.11
Sokáig kellett itt maradniok, mert a tiszteletdíjból hátramaradt ötvenezer forintot a kamarák nem birták előteremteni. Úgy látszik, hogy Illésházy ajánlata értelmében a városok 1609-re járó taxájából több ezer forintot szedtek össze s igy lassanként kitelt az összeg, melyet a budai timár-defterdár nagy mohón vett át Komáromban szeptember elején. Ezután egyrészről Zulfikár bég, másrészről Herberstein és Rimay haza térhettek. A pénz lefizetése előtt Szögyénben bizottság alkudozott az esztergomi falvakról, de hiában, mert Ali most még inkább ragaszkodott előbbi álláspontjához.12
Midőn a Herbersteintól átadott ratifikatiót Bécsben megvizsgálták, kiderült, hogy követeink becsületessége hasztalanul küzdött a török ravaszsággal. A szultántól aláirt török oklevél lényeges pontokban különbözött a Konstantinápolyban maradt példánytól.13 A zsitvatoroki béke jelentékeny vivmánya volt a tizenegyedik pont, mely szerint a római császár követe „egyszer és nem többször” kétszázezer forintot vigyen Kostantinápolyba. A török szerződés azt mondja, hogy az ajándék három évre szól s akkor a szultánnak a régi szokás szerint jár az, a mi barátságához méltó. A zsitvatoroki béke hatodik pontja Erdélyre nézve a bécsi békére hivatkozik. A török okirat ellenben igy szól: „Az hatalmas császárnak igazsága Erdélybe, Moldvába, Havasalföldébe és Magyarország részeibe, az kiket azelőtt birt az hatalmas császár és az muzulmán nemzetnek mecsetje volt benne, helyén maradván.” A
Midőn a Herbersteintól átadott ratifikatiót Bécsben megvizsgálták, kiderült, hogy követeink becsületessége hasztalanul küzdött a török ravaszsággal. A szultántól aláirt török oklevél lényeges pontokban különbözött a Konstantinápolyban maradt példánytól.13 A zsitvatoroki béke jelentékeny vivmánya volt a tizenegyedik pont, mely szerint a római császár követe „egyszer és nem többször” kétszázezer forintot vigyen Kostantinápolyba. A török szerződés azt mondja, hogy az ajándék három évre szól s akkor a szultánnak a régi szokás szerint jár az, a mi barátságához méltó. A zsitvatoroki béke hatodik pontja Erdélyre nézve a bécsi békére hivatkozik. A török okirat ellenben igy szól: „Az hatalmas császárnak igazsága Erdélybe, Moldvába, Havasalföldébe és Magyarország részeibe, az kiket azelőtt birt az hatalmas császár és az muzulmán nemzetnek mecsetje volt benne, helyén maradván.” A