A beszterczebányai országgyűlés. Az idegen hatalmak követei. A lengyel követ a béke mellett. XIII.
Lajos politikája. Az ulmiszerződés. A franczia követ békeajánlata. Laminger Beszterczebányán. Ferdinánd biztosai. Collalto császári követ büszke fellépése. Távozása. A szövetkezett rendek követei. Alkudozások Frigyes cseh királylyal. Dohna Ábrahám. Bethlen optimizmusa. A porta tárgyalásai Frigyessel. Állásfoglalása a magyar ügyben. A Bethlen kivánta irásbeli biztosítékok. Az országgyűlés tárgyalásai. A rendek szövetséglevele.
Pázmány levele az országgyűléshez. Vallásügyi határozatok. Repressalák a katholikus egyház ellen. Az egyházi javak kérdése. Adóügyi intézkedések. A hátralékok ügye. A hadviselés által kivánt áldozatok. Bethlen Gábor királylyá választása. A koronázás kérdése. Bethlen a nyugati határ felé indul. Nyitra ostroma. Bethlen Haimburg
előtt. A dunántúli foglalások. Dampierre lakompaki győzelme. Horvátország és Stiria megszállásának terve.
Dampierre Pozsonyt ostromolja. Halála. A császáriak visszavonulása. A porta támogatásának értéke. Vácz török kézen. A fejérhegyi ütközet. A vereség hatása Bethlen terveire. Kőszeg elfoglalása. A békealkudozások előjei. A
franczia követek közvetítő ajánlata. A haimburgi békealkudozások. Esterházy Miklós főbiztosi küldetése.
Ferdinánd nyilatkozata Bethlen ellen. A nagyszombati országgyűlés. Az adó lanyha behajtása. A nemesi felkelés kérdése. A haimburgi tárgyalások folytatása. A czimkérdés. Fegyverszünetek. Az udvar igéretei. Vácz elfoglalásának befolyása a tárgyalások menetére. A szövetségesek követei a nagyvezérnél. A császári követ tevékenysége. A porta kimondja Bethlen Gábor megsegítését. Az athnámé kérdése. Bethlen tárgyalásai a tatár khánnal. Ferdinánd legvégső ajánlatai. Ferdinánd nyilatkozata a titkos tanácsban. A német hadak behozatalának
feltétele. Az alku meghiusulta. A békehangulat terjedése az országban. Forgách Zsigmond elszakad Bethlentől.
Péchy Simon gyanus magaviselete. A Thurzók. Bethlen állhatatossága a nehéz helyzetben
E külömböző tárgyalások szálai egybefonódtak a beszterczebányai országgyűlésen.
„Nyilván lehet az nemes országnál – irta Bethlen ez országgyűlésről – nem hogy az mi időnkben, de még az boldog emlékezetű eleink és atyáink idejében is, ritkán emlékezhetni arra, hogy mind ennyi sok felől való követségek nehéz és nagy dolgokról való tractatusokkal és idegen nemzetségekkel condecoráltatott gyűlés celebráltatott volna.”1 A római császár, a franczia, a lengyel királyok, a szultán, Erdély és a Pfalzi Frigyest támogató rendek követei jelentek meg Beszterczebányán. A pozsonyi fegyverszünet emelte Bethlen tekintélyét, sok függött attól, hogy mire határozza magát a fejedelem, ki nagy sikereinek kivivása után pihent s erőben gyarapodott.
Az idegen követek a béke és háború kérdését feszegették. III. Zsigmond követe, Dambroviczai Firley Miklós, június 26 án tartott beszédében a békét ajánlotta a magyar rendeknek. Kérte, hogy hagyják el a szőrszálhasogatást, s bizzák az időre panaszaik elintézését. De a lengyel király neve nagyon népszerűtlen volt a rendek közt, noha Zadorski Szaniszló a Pozsonyi országgyűlésen eléggé igyekezett urát mentegetni Homonnay betörése miatt. Csakhogy senki sem hitte el Zsigmond jóindulatát Magyarország iránt s most annál kevésbbé, mert Beszterczebányára hozták a kozák foglyokat, kik a Zsigmondtól Ferdinándhoz küldött sereghez tartoztak. Ez a sereg Árvamegyét pusztitotta, mielőtt rendeltetése helyére ért.
Bethlen ezért erősen megdorgálta a lengyel követet; midőn július elsején Firley kivonult a császári követek fogadtatására, Bethlen visszaküldötte szállására, a hol mintegy fogságban volt.2
Pedig szeretett volna szabadabban mozogni, hogy izgassa a katholikus pártot Bethlen ellen, a ki a portát annyira ösztönözte Lengyelország megtámadására. Zadorski is izgatta a rendeket Pozsonyban, mutogatva Bethlennek Szkenderhez irt levelét, melylyel a fejedelem törökösségét bizonyitgatta. Zadorski Bethlen szerint „sokaknak elméjét megtántoritotta”,3 a mi azonban nem igen látszott meg az országgyűlés határozatain. Valószinüen Firley is követte Zadorski módszerét, de bizonyos, hogy ép oly kevés eredménynyel távozott Beszterczebányáról, mint elődje Pozsonyból.
XIII. Lajos követe is a békét ajánlotta Bethlennek. Nem volt-e különös, hogy a franczia király a Habsburgok helyzetén könnyiteni akart? XIII. Lajos udvarában a németországi eseményekkel szemben oly politika érvényesült, melyet a katholikus befolyás s a franczia hagyományok egyezményének tekinthetünk. A katholicismus tökéletes veresége Németországban sértette volna a franczia udvar érzelmeit és érdekeit; XIII. Lajos nem akart katonai segitséget adni Ferdinándnak, de szerette volna visszaszoritani a protestantismust s egyszersmind ártalmatlanná tenni Ferdinandot. Ezért szánta el magát a békeközvetités munkájára. Angoulême herczeget, IX. Károly természetes fiát, bizta meg a Németországba küldött követség vezetésével. A követség munkájának köszönhető a július 3-iki ulmi szerződés, mely úgy intézte a dolgokat, hogy a liga bátran megtámadhatta Csehországot, a nélkül, hogy az unio háborgatásától kellett volna tartania, ellenben a pfalzi választó területe nem volt megvédve a spanyol csapatoktól.
Frigyes veresége mintegy következménye volt az ulmi szerződésnek. A franczia követség nagyon is belemelegedett a közvetités munkájába s szinte többre becsülte a feladat sikerének dicsőségét, mint a franczia érdekek megőrzését.4
Angoulême herczeg Bethlenhez is küldött követet. Sigogné a herczeg nevében azt ajánlotta Bethlennek és a rendeknek, hogy térjenek vissza Ferdinánd hűségére. Bethlen s a rendek nagyon szivesen fogadták Sigognét, nem akarták egészen elkedvetleniteni a herczeget s megemlékeztek arról, hogy Magyarországnak franczia vérből származott nagy királyai is voltak. De sajnálták, hogy Sigogné csak augusztus első felében érkezett Beszterczebányára, a mikor már késő volt a békét ajánlani.5
A béke nem is a közvetitők szép szavaitól, hanem Ferdinánd ajánlataitól függött. Az a fenyegető üzenet, melyet Bethlen a Lamingernek adott audientia után az udvarnak küldött, nem volt üres szó. A magyar csapatok a szövetségesek táborához csatlakoztak, noha a fegyverszünet nem járt le. A császárnak nem volt annyi ereje, hogy a fegyverszünet e megszegését fegyverrel torolja meg, sőt folytatta az alkudozásokat, hogy akadályozhassa Bethlent hadi ereje teljes kifejtésében.
Noha Laminger küldetésének időnyerés volt a czélja, az udvar mégis rossz néven vette, hogy Bethlen oly sokáig tartóztatja a császári követet Kassán. „Lamíngert el nem bocsátom, magammal felviszem, mert csudaképpen ejti néha szavait” mondotta Bethlen június 1-én, mikor már két hónapja múlt, hogy nála volt a követ. El is vitte magával Beszterczebányára, hová június 10-ikén vonult be. Nemcsak azért váratta idáig Lamingert, hogy a bevonulás fényét emelje. A csodaképen ejtett szavakból azt vette ki, hogy ha visszabocsátja Lamingert, az udvar nem küld majd más követet az országgyűlés megnyitására, már pedig Bethlen azt kivánta, hogy Laminger az összegyűlt rendek nevében kapjon választ a Frigyessel való béke közvetitésének kérdéséről és az udvarnak arról a kivánságáról is, hogy Bethlen túszokat küldjön Bécsbe cserében az országgyűlési királyi biztosokért ép úgy mint a pozsonyi fegyverszünet tárgyalásakor. Ha Bethlen elismeri e kivánság jogosságát, megfosztotta volna magát a pozsonyi fegyverszünet gyümölcsétől s nem úgy állott volna szemben Ferdinanddal, mint Magyarország elismert kormányzója.
Laminger június 15-ikén indult el Beszterezebányáról.6
A titkos tanács június 19-iki ülése elhatározta, hogy Dávid Pál czimzetes püspököt, Teuffel György bárót és Lamingert Beszterczebányára küldi. E követség nem volt felhatalmazva az alkudozásra. A július 3-iki gyűlésen Laminger előadta, hogy Bethlen az oka a biztosok késedelmének. A most küldött követség még nem teljes, a hiányzó biztosok meg vannak választva, de szükséges, hogy a rendek túszokat jelöljenek ki cserében az egész követségért. Ugyanekkor átadta a követ a mühlhauseni konventnek a magyar rendekhez intézett békére intő levelét. Bizonyára nem csupán a katholikusokra hatott e levél, mely arra emlékeztette a rendeket, hogy a liga el van szánva a császár védelmére s hogy a szász választó is csatlakozott a ligához. De Laminger általános fejtegetései nem voltak alkalmasak a levél
hatásának fokozására. A túszokat nem adták meg a rendek, az udvarnak meg kellett elégednie a nádornak július 8-ikán kelt menedék-levelével, mely Laminger társairól s a még meg nem érkezett biztosokról szólt.7
Ezek elég sokáig várattak magukra. Collalto Raimbold gróf, Cziráky Mózes és Ferenczfy Lőrincz csak július végén érkeztek Beszterczebányára. Azt akarták, hogy a rendek tőlük kérjék az audientiát, de a rendek illőbbnek tartották, hogy Collalto és társai előttük jelenjenek meg. Collalto azzal boszulta meg a visszautasitást, hogy midőn megjelent az országgyűlésen, a Bethlennek szánt helyet foglalta el. A fejedelem türte a császári követ büszkeségét, sőt korholta azokat, a kik a követek hallatára gyalázták a császár személyét.
Különben a tárgyalások eredménytelenek voltak. A rendek eleintén hibát találtak a Collaltonak adott felhatalmazásban, majd Ferdinánd második megbizólevelén is fenakadtak.
Lehetetlen volt a megegyezés, mert Bethlen, a pozsonyi fegyverszünetre hivatkozva, szövetségeseinek ügyét is a tárgyalásokba akarta vonni, a császár ellenben kijelentette, hogy az alattvalóival való viszály elintézését nem bizhatja a magyar rendekre. Collalto látta, hogy nem boldogul. Miksa herczeg úgyis már Linzben volt augusztus 4-ikén, a biztosok tehát 15-ikén kijelentették, hogy az országgyűlés törvénytelen s végzései érvénytelenek.8
A cseh, morva, sziléziai, lausitzi és ausztriai követek szivesen látták Collalto távozását. Azért jöttek oly szép számban messze földről, hogy megakadályozzák a pozsonyi fegyverszünet meghosszabbitását, vagy Bethlen külön békéjét a császárral. Nem a maguk erejének köszönhették a sikert; láttuk, hogy minő okok hiusitották meg a császárral való alkudozást. Ily körülmények közt a szövetségesek követeinek az volt a feladata, hogy sürgessék Bethlentől a segitséget. Különösen a két Ausztria követei sürgették azt a legnagyobb hévvel, mert küldőik már az ellenség torkában voltak. Különben nem az volt a fontos, a mit a követek a nyilvános audientiákon tárgyaltak. Ez abból is látszott, hogy Frigyes és Bethlen nem elégedtek meg a követségek beszédeivel, irataival s az ezekre adott válaszokkal, hanem az országgyűlés alatt bizalmas embereiket is küldözgették egymáshoz.
Bethlen hajlandó volt növelni a szövetségesnek adott segitséget, de jutalmul pénzt kivánt.
Anhalti Keresztély megbizottjától, Knesebecktől, a ki már júniusban Beszterczebányán volt, annak a huszonötezer forintnak lefizetését követelte, melyet már Bornemissza János is kért az ő nevében, mikor a herczeg táborába érkezett. Midőn Knesebeck és a cseh követek igéretei eléggé megbizhatóknak látszottak, Bethlen Ványai Illést az anhalti herczeg táborába küldötte, hogy vegye át és oszsza szét az igért összeget.
Ez az igéret nem volt elég. Kovacsóczy István, Bethlen egyik titkára, július elején Prágába érkezett. Itt előadta Frigyesnek és kanczellárjának, hogy ura szeretné, ha a szövetségesek lefizetnék a Bethlennek járó háromszázezer forintot. Sőt Kovacsóczy értésére adta a prágai udvarnak, hogy ura nem is tartja elégnek a prágai nagygyűlésen megszavazott összeget. A király tanácsa azt válaszolta, hogy a háromszázezer forintot három részletben fizetik meg Bethlennek, ha seregével kiindul az országból. Frigyes érezte, hogy nem tarthatja tovább szép szóval szövetségesét. Drágaköveket s ezüstneműt zálogositott el, hogy előteremtse az első részletet. Ezzel Beszterczebányára küldötte Plessen Volradot, a ki augusztus elején átadta a fejedelemnek a százezer forintot. Bethlen örült, hogy végre a csehek is meghálálták szolgálatait, de ismételte, hogy négyszázezer forintra lesz szüksége s hogy hajlandó ez összegbe tudni a neki szánt tiszteletdijat.
Különben nemcsak a pénzről beszélt szövetségeseinek követeivel. Politikai és hadi terveket kovácsolt velük. Elmondotta nekik, hogy minő diversiókkal zavarhatná a császári seregek működését.
Beszélt a szultán segitségéről, Velencze támogatásának megszerzéséről s Lengyelország fellázitásáról. Különösen Plessennel és Dohna Ábrahámmal, a sziléziai követtel szeretett beszélgetni e dolgokról. A tudós Dohna, a buzgó kálvinista, ki részt vett a németalföldi háborúban s Oraniai Móricznak barátja volt, nagyon tetszett Bethlennek. Dohna
is rendkivül nagyra becsülte a fejedelem tehetségét s buzgalmát. Sokat beszélt neki az európai viszonyokról, kedvező szinben tüntetvén fel előtte a protestantizmus jövőjét. Még szebbnek látszott e jövő, midőn Bethlen is nagy tűzzel fejtegette terveit. Phantasiája nem minden szándék nélkül kalandozott, a szövetségesek áldozó kedvét reményekkel akarta hálálni s erősiteni.9
Különben őszinte is volt optimismusában. Mert mind bizonyosabbnak látszott, hogy a porta segiteni fogja. Illyei és Bitter Mehemet agával együtt indultak el a portáról. A csausz Beszterczebányáról Kovacsóczy társaságában indult Prágába. Frigyes július 5-ikén nyilvános audientián fogadta az agát. Mehemet kijelentette, hogy a szultán barátságába akarja fogadni a cseh királyt. A porta megtámadja a lengyel királyt, mivel a császárt segitette a csehek és a magyarok ellen.
A cseh királynak is ad a szultán hatvanezer lovast, mihelyt szüksége lesz reá.
Mondják, hogy Mehemet sok ezer tallér évi adót kivánt Frigyes tartományaitól. Frigyes azt válaszolta a szultánnak, hogy lelkének nagy örömével fogadta a követet. Az adófizetés dolgát arra a követségre bizza, mely Bethlen embereivel együtt indul Konstantinápolyba. Mehemet nagyon meg volt elégedve mind azzal, a mit Prágában látott és hallott. Csodálkozott, hogy minő veszteségek érték Ferdinándot, nem értette, miként birja elviselni a császár csupán Prága városának elvesztését.
Midőn Mehemet aga július 25-ikén Beszterczebányára érkezett, már ott találta Köln János lovagot, a ki a szövetséges tartományok portai követségének vezetője volt. Július 20-ikán érkezett Beszterczebányára Juszuf aga, a szultán június 22-ikén kelt levelével. Illyei és Bitter távozása után Toldalagi kapitiha sürgette a levél megirását. Meg volt abban irva, hogy
„mi Ferdinand kedvéért az méltóságos magyar nemzetet semmiképpen meg nem vetjük.” „Ha pedig magatoknak királt akartok választani” – irja a szultán a rendeknek – „az minthogy szükséges is, az tennen magatok szabadságtok törvénye és rendtartása szerint, válasszatok olyat, ki tinéktek igazsággal és az mi fényes portánkhoz igaz jóakarattal legyen és mi azzal az szent békességet megtartjuk s Magyarországot az ő királyságával együtt erős becsületben tartjuk.10
Ez volt az irásbeli biztositék, melyet Bethlen régóta kivánt. Már Illyei visszaérkezése óta tudta, hogy számithat e biztositékra s igy könnyű volt tűrnie az udvar halogató politikáját.
Okos kiméletet mutatott e politika iránt, de midőn sokáig várakoztatták, elháritotta magáról a felelősséget s teljes függetlenséggel vezette az országgyűlést, mely saját szavai szerint,
„császár ő felsége authoritásából is szabadosan promulgáltatott”.
Június 27-ikén kezdődtek a tanácskozások. Július 3-ikán Bethlen az országgyűlés elé terjesztette propositióját, 24-ikén a rendek szövetséget kötöttek, melyben kötelezik magukat, hogy a fejedelem mellett a szabadságért együtt élnek s halnak. A kik a szövetség ellen vétenek, azokra a pozsonyi országgyűlés 31. czikkében emlitett büntetés van kiszabva. Az oklevelet 165 aláirás és pecsét erősiti meg. Július 28-ikán a hajduvárosok kapitányai, hadnagyai, tizedesei, esküdtjei és minden rendei is csatlakoztak az unióhoz a Böszörménybe küldött Petneházy István felszólitására. Az országgyűlés végén Erdély is hozzájárult a Frigyes tartományaival kötött szövetséghez s igy Beszterczebányán kialakult a szövetségek rendszere Ferdinánd ellen.11
Csakhogy nem volt elég katonákat igérni a papiroson. Gondoskodni akart a fejedelem ellátásukról is. A pénzügyi kérdés szorosan összefüggött a vallásival. Ezen a téren a beszterczebányai országgyűlés mintegy betetőzte a pozsonyinak munkáját. Már előre hire terjedt, hogy mi a rendek szándéka. Pázmány két levelet irt az országgyűléshez, az egyiket a maga, a másikat az egyházi rend érdekében, Arra kérte a rendeket, hogy ne hamarkodják el a dolgot, hanem járjanak a törvény útján. Engedjék meg, hogy a vádlottak a törvény előtt bizonyitsák ártatlanságukat. A nádor felolvasta a leveleket, de a rendek nagy részét már a
levelek szerzőjének neve is felingerelte. Igaz, hogy vádlók és birák voltak egy személyben, de azt hitték, hogy az igazság és egyenlőség elvét juttatják diadalra.
Az országgyűlés megválasztotta a vallási defensorokat. Eltiltotta a felekezetek szóbeli vagy irásbeli szidalmazását, s e tilalommal mind a három felekezetet védelmezte. Törvény erejére emelte a zsolnai és szepesváraljai zsinatok végzéseit, s elrendelte, hogy a hivek saját felekezetük papjainak fizessék a plébániai jövedelmeket.
E határozatok orvosolták a sokszor emlegetett protestáns sérelmeket. De a rendek nem érték be azzal, hogy a maguk baján segitsenek, hanem érzékenyen akarták sebezni az ellenfélt. Az egyenlőség szempontjából szükségesnek tartották, hogy a katholikus egyháznak csak három püspöke legyen, úgymint az egri, a nyitrai s a győri. Mindegyiknek kétezer magyar forint a fizetése. A többi püspök és egyházi férfiu visszatérhet az országba, hol senki sem háborgatja őket szerzeményeik vagy öröklött jószágaik birtokában. E kedvezményből ki vannak zárva a jezsuiták és azok a papok, kiket a rendek száműztek. A káptalanokra és konventekre, mint hiteles helyekre, szüksége van az országnak. De elég, ha közülök megmaradnak a vasvári, győri, esztergomi, nyitrai, szepesi káptalanok, a jászói és leleszi konventek, meghatározott számú tagokkal, a kik évi kétszáz forint fizetést húznak.
Ez intézkedések abból a feltevésből indulnak ki, hogy az állam szabadon rendelkezik az egyházi javakkal. Az elvet már kimondotta a pozsonyi országgyűlés, a beszterczebányai csak magyarázza és részletezi azt. A papok visszaéltek a régi királyok adományaival, fényűzésre s az ország békéjének zavarására forditották jövedelmeiket.
Pázmány e vádra adatokkal válaszolt. Magyarországnak, úgymond, két érseke s tizenkét püspöke van. Ezeknek összes jövedelme nem egészen hatvanezer forint. Érdemes-e tehát annyi gyűlölséggel beszélni a papság fényűzéséről?
A rendek, mit sem törődve az ellenvetésekkel, két részre osztották az egyházi javakat.
Kimondották, hogy a nagyobbak, mint a korona tulajdonai, el nem adhatók s el nem zálogosithatók; jövedelmük a végvárak fentartására való. E nagyobb egyházi javakhoz tartoznak az esztergomi érsekség, a nyitrai, váczi, veszprémi, egri és zágrábi püspökségek; a szentmártoni és pornói apátságok; a sági, túróczi, csornai, fejérvári, szepesi, jászói és leleszi prépostságok s az esztergomi, győri és egri káptalanok jószágai. A többi egyházi javakat a fejedelem elzálogosithatja vagy esetleg el is adhatja a kincstartó tudtával s a nyilvános számadás kötelezettségével. A jövedelmet országos czélokra kell forditania.12
Bethlen sajnálta, hogy külömböző körülmények csorbitották az egyházi jószágok jövedelmét. A hadjárat elején sokan gazdátlan jószágoknak tekintették a papok birtokait.
Bethlen már Pozsonyban volt, midőn Rákóczi János még nem bocsátotta ki kezéből Leleszt,
„melyből egy nehány ezer forint ára bort, buzát s egyebet hordatott el”. 1620 elején panaszkodik Bethlen, hogy a végbeli vitézek „az papi jövedelmeket nagyobb részint magok tékozlották és költötték el az falukon, városokon, mert csak az bor és búza helyen maradhatott volna is, két hópénzt s többet is könnyen adnánk mostan abból nekik.”13 Nehéz volt a papi jószágokra pénzt kapni. Az emberek nem biztak Bethlen uralkodásának állandóságában; attól tartottak, hogy elvesztik pénzüket, ha visszatér a régi állapot.14
Mindamellett Bethlen eléggé kihasználta e jövedelmi forrást. Thurzó Imre úgy gondolta, hogy 1620-ban a fejedelem száz- vagy kétszázezer forint érőt adhatna el a papi jószágokból. Thurzó sem hitte, hogy e gazdálkodás hosszu időre fedezhetné a fölkelés költségeit, Bethlen pedig nagyon rajta volt, hogy az évi jövedelmek fokozásával rendezze állami háztartását.15
A pozsonyi országgyűlés minden portától egy mérő buzát és egy mérő zabot igért a végbelieknek, „hogy lenne az addig töngetésekre, az mig valami jobb módjával való rendelést végezhetne éppen való megfizetésekre.”16 A külömböző követségek költségére az országgyűlés portánként két forintot, a korona őrzésére pedig egy forintot ajánlott. De a java most következett. A rendek minden portára tizenkét forint dicát vetettek ki, melynek felét a
földesurak tartoztak fizetni. Ez adó fizetésére nézve az országgyűlés megszüntette a szokásos kivételeket. A jobbágyokra kivetett hat forint első felét pünkösdig kellett volna behajtani, de ha a beszterczebányai országgyűlés véget vet a háborúnak, az egész adó elesik. Az 1620
földesurak tartoztak fizetni. Ez adó fizetésére nézve az országgyűlés megszüntette a szokásos kivételeket. A jobbágyokra kivetett hat forint első felét pünkösdig kellett volna behajtani, de ha a beszterczebányai országgyűlés véget vet a háborúnak, az egész adó elesik. Az 1620