Thurzó György halála. Pázmány terve kormányzótanács alakításáról. A trónöröklés kérdése. Ferdinánd főherczeg. III. Fülöp spanyol király örökösödési igényei. Ferdinánd cseh király. A magyar országgyűlés elhalasztása. Spanyol egyezmény terve a magyar trónörökösödés ügyében. A rendek hangulata Ferdinánd ellen.
A királyi előterjesztés a trónöröklésről. A választás kifejezésének kerülése. A nádorválasztás elsőbbségének kérdése. A többség engedékenységének feltételei. Forgách az alsó tábla pártján. Pázmány beszéde Ferdinánd érdekében. A választási formula szövegezésének nehézségei. A végleges szöveg. A hitlevél megszerkesztése.
Ferdinánd királylyá választatása. A nádorválasztás. A jelöltek. Forgách Zsigmond, az új nádor. A protestánsok kivánságai. A templomok elvételének ügye az országgyűlésen. A többi vallási sérelmek. A jezsuiták térítésének
hatása. A protestánsok elkeseredése. A katholikusok sérelmei. Az új vallásügyi törvények. A közjogi s egyéb sérelmek. A báni hatáskör és a végvárak. A szerb bevándorlók ügye. A német katonaság visszaélései. A nádor, a
magyar tanács és a kanczellária hatásköre. Védekezés a törvényczikkek szövegében eszközölt változtatások ellen. A VI. czikk „is” szócskája. Tieffenbach Rudolf, érsekujvári főkapitány. A magszakadási perek. Törvény a hatalmaskodás ellen. Egyéb igazságügyi törvények. Pénzügyi intézkedések. A törvényczikkek szövegei. Az
alsó-ausztriai rendek követei a magyar országgyűlésnél. A magyar rendek közvetitő szerepe. A csehországi események. A prágai forradalom hire Pozsonyban. Thurn, a cseh felkelők vezére. Jessenius Pozsonyban. II.
Ferdinánd koronázása. A magyar országgyűlés válasza a csehekhez. Khlesl bibornok bukása. Mátyás halála. II.
Ferdinánd trónralépte. Vallásossága. Egyénisége. Hajlamai. Az országgyűlés egybehivásának halogatása. Thurzó Imre a magyarországi hangulatról. A cseh háború. Magyarhorvát csapatok a császári táborban. Az osztrák és morva rendek óvása a magyar hadak kivitele ellen. A cseh fölkelés terjedése. Ferdinánd tartományai a csehekhez csatlakoznak. Thurn Bécs alatt. Thurzó közfelkelést inditványoz. A magyar küldöttség Thurn táborában. Kisérlet
a béke helyreállítására. Thurzó Szaniszló titkos tárgyalásai Thurnnal. Az osztrák és morva rendek követei Pozsonyban az országgyűlés előtt. Buquoy és Mannsfeld harcza Zablátnál. A morva rendek becsmérlő válasza az
országgyűlés nyilatkozatára. A nádor felhatalmazást nyer az országgyűlés vezetésére. A királyi előadások. A sérelmek lajstroma. A protestánsok sérelmei. A katholikusok replicája. A nádor kényes helyzete. A vallási
kérdések megoldásának elhalasztása. Az országgyűles öt törvényczikke. Ferdinánd császárrá választása.
Magyarország szerepe a választásnál. Lépes birodalmi követségének terve. Batthyány Ferencz jóslata a vallási háború kitöréséről
1616-ban „az szegény üdvözűlt úr ő nagysága múlt ki ez árnyékvilágból, nagy karácson estve fertály híján tiz órakor” – igy jegyezte naptárába Thurzó Imre atyjának, a nagy nádornak halálát. Negyvenkilencz éves korában halt meg Thurzó György, majdnem küszöbén azoknak a nagy eseményeknek, melyek nehéz próbára tették volna államférfiúi bölcseségét.
Az udvar azt hitte, hogy ellenféltől szabadult meg. Pázmány nem átallotta, az udvari hangulathoz simulva, azt jelenteni a királynak, hogy „a nádor halála után mélyebb csend van Magyarországban, mint valaha volt a nádor életében; és ez nagyon méltó a figyelemre.”1 Pedig egészen bizonyos, hogy nem Thurzó zavarta a csendet s igen valószinű, hogy az udvar nem csekély örömére, a nagy rázkódtatások idején, körülbelül azt a közvetitő szerepet játszotta volna Magyarországban, mint a minőre régi barátja, Zierotin vállalkozott Morvaországban.
De erre most nem gondolhatott az udvar, intézkednie kellett a nádor halála miatt.
Pázmány ajánlatára kormányzótanács alakítására gondolt, melynek elnökéül az esztergomi érsek volt kijelölve. Khlesl elfogadta Pázmány ajánlatát, de midőn már szétküldötte az utasitásokat a tanács tagjainak, aggodalmai keletkeztek s Pázmánynyal egyetértve elejtette a tervet. Nem valószinűtlen, hogy a kormány a kormányzótanács alakitásával a nádorválasztás elhalasztását akarta elérni. De a trónörökösödés még el nem döntött kérdése miatt óvakodnia kellett az 1608-iki törvények ellen intézett ily nagy támadásnak még látszatától is.2
A trónörökösödés kérdése már 1617 előtt is foglalkoztatta a politikai világot. Az ötvennégy éves korában nősülő Mátyás házassága gyermektelen volt. Mióta császárrá választották, a pápa, a császári ház tagjai s az egyházi választó fejedelmek azon voltak, hogy biztosítsák a kivánt utód kijelölését a német Habsburgok országaiban. Miksa és Albrecht
főherczegek, Tirol és Belgium kormányzói, lemondottak Ferdinánd javára. De 1613 óta más nehézség merült föl. Ez év júliusában ugyanis Zuñiga, a spanyol követ kijelentette Ferdinánd főherczeg előtt, hogy III. Fülöp királynak, Miksa császár unokájának, több joga van a magyar és cseh koronákra, mint Ferdinándnak, a ki Miksa császár unokaöcscse. Csak 1617-ben mondott le Onate, Zuñiga utódja, e követelésről bizonyos elzászi és olasz birtokok fejében, melyeket Ferdinánd a spanyol koronának igért. A spanyol udvar részéről támasztott nehézség nem sokat nyomott Khlesl politikájához képest; a mindenható miniszter ugyanis rendszeresen halasztotta az örökösödés kérdésének tisztázását. Volt e politikában valami elvi szempont is.
Khlesl egyeztetni akarta a német birodalom katholikus és protestáns pártjának követeléseit, mert azt hirdette, hogy a két párt kibékitése nélkül nem számíthat Ferdinánd császárrá választására. Az akkor divatos kifejezések szerint a compositiot a successioval együtt, vagy még az előtt akarta elintézni. De gyanúsnak tünt fel e politika a birodalmi viszonyok ismerője előtt. Ki ne gondolt volna arra, hogy Khlesl félti befolyását s azért halasztja Ferdinánd megválasztását, hogy ne legyen kénytelen megosztani hatalmát a Mátyás életében választott uralkodóval?
Miksa főherczeg meg volt győződve, hogy Khleslt személyes okok vezetik. Az ő erélye valamivel gyorsabb eljárásra kényszeritette Mátyás miniszterét.3
A cseh és a magyar királyi trónok voltak a császári méltóság lépcsői. Az 1617 június 5-ikén megnyilt cseh országgyűlésen nem érvényesült a lakosság többségének akarata. Az országgyűlés ügyes vezetése s a királyi család rég meggyökerezett tekintélye diadalmaskodtak az ellenzék törekvésein. Ferdinándot majdnem egyhangulag „elfogadták” királynak, a helyett hogy „megválasztották” volna s igy ujra föléledt a Habsburgok örökösödési joga a cseh trónra, mely a Rudolf korabeli zavarok alatt majdnem elévültnek látszott.4
Ferdinánd hivei most a magyar országgyűlés döntését várták. De Mátyás király az 1617 deczember 13-ára összehivott országgyűlést előbb 1618 vizkereszt ünnepére, majd ismét márczius 4-ére halasztotta el. Az ismételt halasztás hivatalos magyarázata az volt, hogy Mátyás beteg s el van foglalva, de aligha csalódunk, ha a valódi magyarázatot egyrészt Khleslnek abban a szándékában keressük, hogy minél későbbre tűzze ki a regensburgi választógyűlés napját.5 Még inkább késleltette az országgyűlés egybehivását az udvarnak az a terve, hogy fegyveres erővel félemlíti meg a rendeket. Khevenhiller gróf, a madridi követ, Mátyás király és Ferdinánd főherczeg nevében 1617 szeptemberében arra kérte III. Fülöpöt, hogy rendelje a Velencze ellen küldött spanyol csapatokat Friaulból Magyarországba s adjon pénzt azoknak eltartására. E csapatok segitségével biztosíthatná az udvar a trónörökösödés elismerését s Ferdinánd megkoronáztatását, megakadályozhatná a nádorválasztást s visszaszerezhetné a magyarok kezébe jutott szent koronát. Mátyás Khevenhillerhez irt levelében megvallja, hogy nem annyira köszvénye miatt halasztotta el az országgyűlést, hanem inkább azért, hogy bevárja a spanyol csapatokat. III. Fülöp kormánya megajánlotta a kivánt segitséget, hanem az utolsó perczben Mátyás s Khlesl lemondottak a csapatok felhasználásának szándékáról, mert belátták, hogy Pázmány és Forgács igazat mondottak, midőn lebeszélték a királyt az erőszak politikájáról, mely mindent elronthat, mig ellenben szép szerével sok jóra veheti az udvar a rendeket.6
Az udvar nem egészen alaptalan aggodalmakkal készült az országgyűlés megnyitására.
Ferdinánd jelöltségének híre nagyon rossz hatást tett a protestáns megyékben. Nem is volt szükség az izgatók szavára. Mindenki ismerte a gráczi főherczeg munkásságát. Sőt némelyek azt is vitatták, hogy Ferdinánd „Csehországban immár is elkezdte”. A rendek szivesebben fogadták volna Miksa főherczeg jelöltségét, mert több mérsékletet vártak tőle a protestantizmussal szemben, mint Ferdinándtól. De Pázmány, Dóczi, Forgács és Esterházy rajta voltak, hogy a megyei utasitások ne szóljanak Ferdinánd ellen. Pázmány szóval és irásban bizonyitgatta, hogy „ollyat kell az magyar országbéli királyságra választani, az ki szomszédságunkban közel hozzánk lakik, és olly értéke legyen, hogy Magyarországot
oltalmazhassa az török ellen”. Pázmány s pártfelei nem eredmény nélkül munkálkodtak. Még oly ellenzéki megye is, mint Szatmár, utasitásában meghagyta követeinek, hogy a királyválasztás kérdésében ne ellenkezzenek a többi vármegyékkel. Barsmegye pedig egyenesen utasitotta követeit, hogy Ferdinándra szavazzanak.7
S a rendek mégis a legmélyebb bizalmatlanság jelével fogadták azt a hírt, hogy a betegsége miatt távol maradó király Ferdinándot nevezte ki helyetteséül. Némely vármegyei követ óvás formájában kijelentette az országbiró előtt, hogy tisztelettel fogadják ugyan Ferdinándot, de egy hajszálnyira sem akarnak eltérni utasitásaiktól s az ország törvényeitől. A Ferdinánd mellé rendelt biztosok: Khlesl, Molard és Ulm sem voltak bizalmat keltő államférfiak. Khlesl Ferdinánd előtt érkezett Pozsonyba. Márczius 19-ikén magához hivta Molardot, Pázmányt, Forgácsot, Dóczit, Homonnayt s tanácskozott velük a királyválasztásról.
Ez alkalommal a népszerűségét féltő Forgács Zsigmond azzal az inditványnyal lepte meg Khleslt, hogy a nádor választása előzze meg a királyét, mert a megyék úgy kivánják. Úgy is kivánták, mert Zemplén és más megyék utasitásai szerint a nádorválasztásnak minden más tárgyalást meg kellett volna előznie.8
De az udvar nem igy gondolkozott a kérdésről. A márczius 23-án átadott királyi előterjesztésben Mátyás arra kérte a rendeket, hogy ismerjék el, hirdessék ki és tiszteljék királyuknak Ferdinánd főherczeget, mivel Miksa és Albrecht főherczegek lemondottak a trónról.9 Az előterjesztés kerülte a választás kifejezést. Világos volt, hagy az udvar fölbátorodva a prágai sikeren, Pozsonyban is meg akarta kisérteni a szabad királyválasztás megsemmisitését. Kemény és darabos előterjesztés ez, igy panaszkodtak a rendek, mert nagyon ellenkezik a királyság szabadságaival. Az alsóház sajnálattal jelentette ki válaszában, hogy a királyi előadás meg sem emlékezik a nádor választásáról. Pedig az 1608-iki törvényben emlitett egy év elmúlt s a most egybehivott országgyűlésnek a nádorválasztás volna legelső feladata. Azután következnék a sérelmek elintézése s csak akkor fognának a rendek a királyi előadásban emlitett tárgyhoz s az országgyülés egyéb teendőihez. A főrendek többsége nem volt egy véleményen az alsóházzal. Hivatkozott arra, hogy az 1608-iki országgyűlésen Mátyás választása megelőzte a nádorét. De úgy látszik, hogy a főrendek mégsem ellenezték a válasz elküldését, talán mivel nem hitték, hogy alkalmat adhat komolyabb összeütközésre s nem is bánták, hogy az udvar szélsőségének ellene szegezhetik a másik szélsőséget.10 Az országgyűlés márczius 27-iki válaszára már másnap felelt a királyi leirat. Csodálkozott a király azon, hogy a rendek előbb akarnak gondoskodni a szolgáról, mint az urról. De különben megigérte, hogy mihelyt az országgyűlés elvégzi a trónörökösödés kérdését, rögtön hozzáláthat a nádor választásához s a sérelmek elintézéséhez. A rendek ötvennégy szavazattal harminczhét ellenében elfogadták a királyválasztás elsőbbségét. Az ellenzék igen heves volt, van már királyunk, de nádorunk nincs, nádorra van szükségünk; ha meg nem választhatjuk, mindent itt hagyva, haza megyünk – igy kiáltoztak.11
A többség engedékenysége erős föltételekhez volt kötve. Az első az volt, hogy a rendek szabad választásának jogát a választás előtt királyi okirat, a választás után pedig a törvénykönyv egészen határozottan s minden kétséget kizárva erősítsék meg. A második feltétel a rögtöni nádorválasztást, a harmadik a sérelmeknek minden egyéb tárgyalást megelőző elintézését kivánta, mert különben a király választása érvénytelen marad. Mint magától érthető dolgot, vetették e föltételekhez a rendek, hogy az új király a választás előtt a bécsi béke s az 1608-iki törvények megtartásáról hitlevélben biztositja őket.
Az alsóház feliratát a főrendek április elsején kezdették tárgyalni. Tulajdonkép hozzájárultak annak tartalmához, csak egyes kifejezéseket rosszallottak. Pázmány is helyeselte, hogy az országgyűlés a választás kifejezésével kiván élni s jogát védelmezi. A főrendeknek csak az volt a kivánsága, hogy az országgyűlés küldöttsége értekezzék a királyi biztosokkal a felirat felterjesztése előtt. Pázmány és Forgács valóban megjelentek a királyi biztosok előtt április 2-ikán. Khlesl bizonyitgatta, hogy a rendek szokatlan s a királyra nézve
sérelmes dolgokat kivánnak. Pázmány és Forgács nem igen merték dicsérni az alsóház feliratát. Kijelentették, hogy ők sem helyeslik hangját s követeléseit. Khlesl erre azt ajánlotta, hogy a főrendek szakadjanak el a rendektől s külön kiáltsák ki Ferdinándot királyukká.
Pázmány és Forgács helyeselték ezt a tervet, sőt kifejtették, hogy a törvény szerint a rendek kötelesek volnának alkalmazkodni a józanabb határozathoz, még ha többségben volnának is.
De különben is a főrendek számithatnak az alsóház vagy harminczhat tagjának hozzájárulására. Csak az a kérdés, hogy Mátyás király fölvenné-e a harczot a magyar rendekkel? A biztosok nem igen érezve a kérdésnek irónikus ízét, mindannyian igennel válaszoltak s azt jelentették Miksa főherczegnek, hogy Magyarországban erős harcz készűl, melyben az udvar számithat egy magyar párt támogatására.
Másnap a felsőház gyűlésén Forgács a mellett kardoskodott, hogy a főrendek ne mindenben engedjenek az alsóháznak. A főrendek felkérték Forgácsot, hogy birja engedékenységre a rendeket. A rendek ülésén nagyon tüzes beszédeket hallott az országbiró.
Egészen megváltozott hangulatban tért vissza társaihoz. Náprágy érsekkel együtt a rendek feliratának elfogadását ajánlotta Pázmány s a horvát bán ellenzésével szemben. A feliratot április 3-án átadta az országgyűlés a királyi biztosoknak.12
A királyi biztosok nagyon csodálkoztak Forgács színe változásán. S igaz is, hogy az országbiró könnyen volt hajlitható. De mi úgy fogjuk fel az április 2-iki értekezletet, hogy Pázmány és Forgács nem a szabad választás ellen, hanem inkább a felirat heves formája ellen nyilatkoztak. A módban eltértek a rendektől, de a szabad választás jogának védelmében egyetértettek velük. A rendektől való elszakadás tervét csak akkor vették volna komolyan, ha az alsóház ellenzi Ferdinánd megválasztását. A főrendek nagy többsége pedig nem akart ellenszegülni a rendek ülésein nyilatkozó közvélemény nyomásának.
A királyi biztosok nem küldötték el a királynak az április 3-iki feliratot. Nem akarták – igy válaszoltak április 6-ikán kelt leiratukban – sérteni a beteg királyt. A király nem akar újítást s igy nincs szüksége arra, hogy külön hitlevélben biztositsa a rendeket oly jogok tiszteletben tartásáról, melyeket megsérteni nincs is szándékában. Bármennyire visszautasitó volt az április 6-iki leirat tartalma, meglátszottak rajta a közeledés jelei. Már előfordul benne a választás szava, a királylyá kijelentés s az ehhez hasonló kifejezések társaságában.13
Most már nagyobb határozottsággal nyilatkoztak az országgyűlésen Ferdinánd hivei.
Esterházy Miklós nyiltan kihirdetve az április 2-iki értekezlet megállapodását, kijelentette, hogy a mint Szilágyi Mihály királylyá tette Hunyadi Mátyást egy párt tiltakozása ellenére, most is az fog történni, hogy egy házsártos felekezet miatt az ország el nem áll szándékától.
Pázmány hatásos beszédet mondott Ferdinánd érdekében s hivatkozott az 1547-iki V-ik törvényczikkre, melyben az ország kijelentve azt, hogy I. Ferdinánd örököseinek is aláveti magát örök időkre, bizonyos korlátokat szabott a szabad választás jogának. Pákay personalis is ily szellemben beszélt. Az országgyűlés küldöttsége április 7-ikén a királyi biztosok előtt a következő módon nyilatkozott: A rendeknek soha sem volt s most sem az a szándéka, hogy az ausztriai háztól a királyi választásokban elszakadjon, vagy hogy megvonja tőle a tartozó tiszteletet, ne legyen illő tekintettel a királyi család érdemeire s Magyarországra forditott költségeire. Legalább igy fogalmazták a biztosok az élő szóval tett nyilatkozatot, melyben úgy látszik, hogy erősebben ki volt emelve a szabad választás joga s nem volt annyira kimondva az ország kötelezettsége a Habsburgokkal szemben. De lehetséges az is, hogy a küldöttség loyalisabban nyilatkozott, semmint megbizóik kivánták.14 Annyi bizonyos, hogy a nyilatkozat lényegesen javitotta a helyzetet, mely válságossá lett az országgyűlés április 3-iki felirata óta.
Ennek átvétele után Molard azt tanácsolta, hogy fel kellene oszlatni az országgyűlést, az engedékenység gyávaság volna s biztos bukása a Habsburgok uralmának. Ulm, a birodalmi alkanczellár, Bécsbe utazott, hogy a királynak jelentést tegyen s átvegye parancsait. A király Trautsonnal, Meggauval s Miksa főherczeggel tanácskozott a teendőkről. Mindannyian a békés utat ajánlották, csak Oñate gróf tanácsolta a küzdelmet s szemére hányta Ferdinándnak,
hogy a friauli csapatokat nem helyezte át a magyar határra. De Ferdinánd bizalmas tanácsosa, Eggenberg is békére hajlott. Mátyás tehát, hivatkozva az országgyűlés április 7-iki nyilatkozatára, elfogadta az április 3-iki feliratban foglalt feltételeket és utasitotta biztosait, hogy formulázzák a rendektől annyira sürgetett diplomát.15
Ekkor Khlesl megbizásából Molard és Ulm a két ház vegyes ülésén megkérdezték az országgyűlés tagjait, hogy megválasztják-e Ferdinándot királyukká, ha Mátyás és Ferdinánd megadják a tőlük kivánt diplomát és biztositékot? A vegyes ülés eloszlott, a két ház külön tanácskozott és abban az üzenetben állapodott meg, hogy ha Mátyás és Ferdinánd az április 3-iki felirat értelmében minden változtatás nélkül megadják a kivánt iratokat, akkor az országgyűlés hozzáfog Ferdinánd választásához.16
Április 17-én a királyi biztosok összehivták a magyar tanácsosokat, vagy is az esztergomi és kalocsai érseket, az egri, zágrábi, nagyváradi, veszprémi s nyitrai püspököt, Forgács Zsigmondot, a personalist, Batthyány Ferenczet, Dóczi Andrást, Homonnay Györgyöt, Révay Pétert, Apponyi Pált és Alaghy Menyhértet. Ulm előadta, hogy mi történt Bécsben s mire határozta magát a király. Végül azt kérdezte, hogy mivel a király meg akarja erősiteni a rendek szabad választásának jogát, miképen lehetne arra birni az országgyűlést, hogy a törvénykönyvben a Mátyás elődeinek választásánál használt szavakat alkalmazza? A kérdés tulajdonkép azt jelentette, hogy miképen lehetne az országgyűlést oly formula elfogadására birni, mely legalább Ferdinánd örököseit ne tenné ki a választás kellemetlenségeinek?
A magyar tanácsosok félrevonultak s egy órai tanácskozás után ismét megjelentek.
Nevükben Pázmány beszélt. Nagyon veszedelmes dolog volna – igy szólt – ha a rendek megtudnák, hogy a király e dologról a spanyol követtel is tanácskozott. Azt gyanitanák, hogy az udvar meg akarja semmisiteni a választás szabadságát. A rendek nagyon gyanakodók s könnyen izgathatók. Elégedjünk meg az eddig elért eredményekkel. Nagy vívmány volt az, hogy kihagyattuk a rendekkel a „teljesen szabad” jelzőt a választás szó előtt, mert ez a Habsburg ház kizárásának látszatát keltette fel. Ép oly nagy nyereség volt az április 7-iki nyilatkozat, most tehát alkalmazkodnunk kellene a rendek kivánságához. Khlesl erre azt jegyezte meg, hogy a főrendek félnek a köznemességtől, de a király óhajtásával nem törődnek. Pázmány védelmezte a rendeket Khlesl ellenében. Gyanakodásuk igen természetes, mert a királyi propositio kerülte a választás kifejezését s azonkivül bejelentette Miksa főherezeg lemondását, a mi igen kétségessé tette a szabad választás értékét. Azonkivül az a körülmény, hogy az uralkodás a család egy másik ágára száll s az udvar minduntalan az örökösödés jogára hivatkozik, csak mellékesen említve a választást, arra ösztönzik a rendeket,
Nevükben Pázmány beszélt. Nagyon veszedelmes dolog volna – igy szólt – ha a rendek megtudnák, hogy a király e dologról a spanyol követtel is tanácskozott. Azt gyanitanák, hogy az udvar meg akarja semmisiteni a választás szabadságát. A rendek nagyon gyanakodók s könnyen izgathatók. Elégedjünk meg az eddig elért eredményekkel. Nagy vívmány volt az, hogy kihagyattuk a rendekkel a „teljesen szabad” jelzőt a választás szó előtt, mert ez a Habsburg ház kizárásának látszatát keltette fel. Ép oly nagy nyereség volt az április 7-iki nyilatkozat, most tehát alkalmazkodnunk kellene a rendek kivánságához. Khlesl erre azt jegyezte meg, hogy a főrendek félnek a köznemességtől, de a király óhajtásával nem törődnek. Pázmány védelmezte a rendeket Khlesl ellenében. Gyanakodásuk igen természetes, mert a királyi propositio kerülte a választás kifejezését s azonkivül bejelentette Miksa főherezeg lemondását, a mi igen kétségessé tette a szabad választás értékét. Azonkivül az a körülmény, hogy az uralkodás a család egy másik ágára száll s az udvar minduntalan az örökösödés jogára hivatkozik, csak mellékesen említve a választást, arra ösztönzik a rendeket,