Szeged kiterjedt birtokainál, lakosságának élénk forgalmánál és kereskedelménél, úgy a polgárok gyakori utazgatásainál fogva a szom-szédokkal és más felekkel gyakran keveredett perekbe.
Talán semmi sem igazolja jobban, hogy Szeged alapítói és ezek utódai magyarok és mindenkoron szabadok voltak, mint az, hogy a polgárság jogainak védelmében mindenkor szívósan küzdött, minden hatalmassággal szembe szállva, a sérelmeket orvosolatlanúl nem hagyta, jogaiból soha sem engedett, — de ha vele bánni tudtak, méltányos
és áldozatkész volt.
A birtok területének, az egyéni és testületi jogok vagy kivált-ságok legcsekélyebb megsértése is' elegendő volt arra, hogy a sértővel a város perbe szálljon. A polgárság jól tudta azt, hogy a jogok a tör-vény védelme alatt állanak. Nem hunyászkodott meg sem az egyházi, sem a világi hatalmasok fenyegetőzései előtt, tudva azt, hogy minden hatalmasságnál erősebb a törvény, mely nekik védelmet biztosit.
S miként a XVIII. század elején a hatóság évtizedeken át tartó küz-delmeket folytatott, — ép úgy a XIV. és a következő században is a liarczok egész sorozatát kelle megvívni, hogy az utódok jóléte és jogai biztosíttassanak. • n
A város birtokjogain ejtett legrégibb ismert sérelem a szőreghi nemes urak, a Czibak-család, valamint a gyálai és szentiványi
földes-78
urak, a Gyálai nemzetség részéről fordult elő. A városnak a Tisza bal-partján, Újszeged mai határánál kiterjedtebb birtokai voltak, — szántók, legelők, nádasok, halastavak, tözeg-telepek, melyek egész Szőregh, Szentiván}3 és Gyála alá elnyúltak. Ép ennélfogva a két szomszéd földesúr a város javait gyakrabban bitorolta, miből villongások, utóbb perek támadtak. Már ezek is régóta húzódtak, pedig a bizonyítási eljárás — tanúkihallgatás — is befejeztetett, de a város ítéletet nem nyerhetett.
Midőn Zsigmond király 1411. évi júniusban ép Szegeden idő-zött s a főurakkal az ország sürgős és fontos ügyeiben királyi taná-csokat tartott volna, a türelmet vesztett szegediek a király elé járulva sürgették perük elintézését. A király ennélfogva megbízta János
mester alkanczellárt, Laczkfi János palotaőrt, Dávid zólyomi főispánt és Fábián mestert, a királyi kanczellária jegyzőjét, hogy-az ügyet meg-vizsgálják és a Szeged úgy a Szőregh közt levő vitás határokat ren-dezzék. A szentivány-gyálai vitás határok vizsgálatával pedig Fábián mester pozsonyi és pécsi kanonok, mint kanczelláriai jegyző bizatott meg.
Az előbbi ügyben kirendelt határigazító küldöttség a helyszíni vizsgálatot június 23-án ejtette meg, a Czibak urak és András szegedi főbíró, Délezeg Gergely és Máté esküdtek, valamint a polgárok soka-ságának jelenlétében. A vizsgálat eredményéhez képest az új határ-dombokat legott felállították a következőképen. Északról a Tisza part-jánál kettős határt emeltek; azután a Szőregh felé vezető „nagyűton"
keresztül, délfelé tartva, a „Nagyér" nevű vízállásnál ismét kettős batárt állítottak; innen tovább a szentiványi és gyálai határszélen levő „süllő-szűrő érhez" jutottak, hol hasonlókép kettős határ készült.
A peres felek ezen határigazításban kölcsönösen meg is nyugodtak.
• A Gyála felől való határigazítás július 14-én, a süllő-szűrő értől kiindulva történt. A „csilla" nevű nádasnál kettős határ állíttatván, innen az irány nyugat felé vétetett és több ponton, különösen egy az
„Evesszeg-foknál", határdombok hányattak, honnan a határ a Tisza partjáig, az ott levő fűzes erdőben felállított kettős halomig vezetőleg ugyancsak a felek kölcsönös megnyugvására állapíttatott meg. A viszály ilykép kiegyenlítve lévén, Zsigmond király ugyanez évi jún. 29-én és júl. 26-án kiadott okleveleiben a várost biztosította, hogy újon megál-lapított ezen határait háborítlanűl fenntarthatja1). De Külső- és Belső-Szentiványnak 1431. évben történt zálogba vétele alkalmával a határok kiterjesztettek2), sőt 1453. évben a határok ismét bővültek, mert a város Szentivány helységen túl, a Csanád nemzetségből származó3) Csiirködi-család tulajdonát képezte Százegybáza részbirtokot is
meg-Ű Oklevéltár VII. és VIII. sz. a.
2) U. o. XVII. sz. a.
3) Turul. 1897. 186. 1.
szerezte1), mely alkalommal az említett nemes család a városba tele-pült és-polgárjogot szerzett'2).
A Tisza jobbpartján, a város és Dorosma közt lévő határok iránt is voltak villongások. A Dorosma-nemzetség egyik tagja, Bernát, még a XIII. század végén mégalapította Dorosma helységet, mely még 1408-ban is csak 28 jobbágytelekből állt3). Dorosma ekkor még a mai helyétől nyugat felé, távolabbra esett. A Dorosma-nemzetség egy század múlva kihalt, azért 1408-ban Zsigmond király Dorosmát új adomány czímén a Valkó vármegyei Garavár urának adományozta, mivel a Gara-család a Dorosmáknak női ágról leszármazója volt. Az adomány ezúttal kiterjesztve lett Bánfalva, Gyékénytó és Szent-Mihály birtokokra is4).
A hatalmas olygarchák, a Hunyadiak gőgös ellenfelei, ez által Szeged tőszomszédjai lettek.
Valószínű, hogy már a beiktatás alkalmával a . határok vitásak voltak s azért ellenmöndások és tiltakozások is történtek; mert Bánfalva, Szent-Mihály és Gyékénytó birtokok, a város határterületébe tartozókúl, a város birtokainak tartattak, legalább egyrészben5). Bánfalva egy része később is Szeged tulajdonát, sőt a város egyik részét képezte0) s a Garáknak itt, úgy Szent-Mihályon is, csak részbirtokuk lehetett.
Utóbb azonban a Gara-féle részjószágokat is a város zálogba vette, de ezeket 1502-ben az akkori földesurak, Benkovics testvérek, 150 arany forint lefizetése után visszaszerezték7). Ugyanezen javak még később a plawnai, vagy pálóczi Horvátliok kezeire került8), kik azokat még 1704-ben is birtokolták8). Bánfalva másik része azonban még 1522-ben is a város tulajdonában volt10).
fi Oklevéltár XXVII.' sz. a.
2) U. o. LXI. sz. a. A Cstirködi-család még ma is megvan.
s) Anjoukon okmánytár. IV. k. 2—3. 1.
p Fejér : Cod. Dipl. X. köt. 5. rész 672. 1.
0 Bánfáivá fekvése bizonytalan, mindenesetre Dorosmával szomszédos volt s Szeged közelében létezett. — Szentmihály a régi térképek szerint a Jakus-köz végén, az alsóvárosi fekete földek szólén volt. Össze nem tévesztendő a mai Szentmihály telekkel, moly régen Mihályteleknek hívatott. — Gyékénytó nevű helység Kanizsa és Zenta között is volt; de ez esetben aligha erről van szó, mert Gyékénytó Dorosmával, Szegeddel és Bánfalvávnl volt szomszédos. Valószínűleg a Matyérnek egyik ágát (Dorosma alatt) nevezték Gyékénytónak, mert régen a dorosmai pályaháztól nyugotra eső földeket gyékénytói dűlőnek nevezték. (Lásd egyúttal: Csánky: Magyarország tört. földrajza. I. k. 679—684.)
6) Oklevéltár LXI. sz. a,
7) U. o. LVII: sz. a.
8) Oklevéltár LVIII. sz. a.
b A pálóczi Horváth-család naplója. Budapest, 1881. 253. 1.
>°) Oklevéltár LXI. sz. a.
Ezen sajátlagos birtoklási viszonyok a határsértésekre még több alkalmat adtak. Az erőszakos Garák a dorosmai határt mindjobban kelet felé, Szeged határába tolták. Az ekként eltulajdonított terület utóbb már mintegy ezer holdra rúgott, de a város ezt alkalomadtán visszafoglalta és újra birtokába vette. Ez az ezer holdnyi terület 1478-ban is a város tulajdonában volt, midőn a Garák és a leányági örökösök, a Széchyek, Dorosma fölött megosztozkodtak. A vitás terület ekkor Gara Jóbnak jutott, illetőleg jelöltetett ki azon megjegyzéssel, hogy azt Szeged város polgárai elfoglalva tartják1).
A Garák a szentmihályi, bánfalvai, gyékénytói és a dorosmai birtokok iránt a várossal pereskedtek. De ez a per Mátyás király-uralkodása alatt mindenesetre szünetelt azon viszonyoknál fogva, metyek egyrészről a Gara- és Hunyadi-család, másrészről pedig a Hunyadi-ház és Szeged város közt fennforogtak. Mátyás király- halála után a villongások és perek ismét megújulhattak, de a viszály részié- ' teiről semmi emlékezet sem maradt fenn.
A városnak még a kun szomszédokkal is volt birtokpere, de erről már fentebb tüzetesen szóltunk.
A polgárok jogain ejtett sérelmek azonban gyakoriabbak és igen sokneműek voltak. Már Zsigmond király, a szegediek panaszára, 1389-ben a Pósa nemzetséghez tartozó szeri földesurakat súlyos követ-kezmények terhe alatt fenyegette, hogy a Budára utazó szegedi pol-gárokat és kereskedőket, a sáregyházi úton semmiféle vánrokkal^és adókkal terhelni ne merészeljék3). Nem is volt erre nézve több panasz;
de annál nagyobb boszankodást keltettek Borbála királyné kecskeméti vámszedői, kik a királyi kiváltságlevelek daczára is a szegedieket megvámolták, kiliívólag bánvtorgatva, hogy ők a királyné emberei és csak a felséges asszony rendeleteinek hódolnak. E sérelmet a város nem tűrhette, miért is ,a hatóság 1415-ben Farkas Miklós és Szűcs János tanácsbelieket megbízta, hogy- a királynét bárhol is felkeresve, elégté-telt kérjenek. A küldöttek addig jártak-keltek, míg végre Borbála királynét megtalálták Konstanczban, a Rajna-parti városban, hol a szent zsinat határozatából épp akkor égették el Huss Jánost „eretnek tanításaiért." Nem is hagytak a királynénak addig nyugtot, míg a rendeletet kecskeméti vámosainak ki nem adta, hogy ezentúl a szege-dieknek semmi sértődésük ne legyen, sem tőlük, sem szolgáiktól, sem javaiktól, semmiféle adót vágy- vámot szedni ne merészeljenek.
Később guthi Ország Péter titeli préposttal és az ottani káptalan tiszteivel, valamint Brankovics szerb fejedelem becsei várnagyaival
') Magyar országos levéltár Biulán, Neo-Regestrata, fasc. 347. nr. 1. — Gyárfás : A j ászkunok története. Szolnok, 1883. III. k. 301. és 681. lap.
2) Oklevéltár ffl. sz. a.
támadtak viszályok, kik a szegediek hajójait megvámolták. E miatt Kalmár Márton főbíró panaszt emelt s Hunyadi János kormányzó a csanádi káptalan útján a sérelem vizsgálatát elrendelte. Kecskeméti János kanonok 'Szegeden ki is hallgatta tanúképen a sértett feleket, és pedig a főbírót, Szilágyi Antal, Harcsás István, Igaz Mihály, Nagy László, Benedek Imre, Szűcs Pál, Szegény István, Kaszás Jakab, Hajós Ferencz, Délczeg Máté polgárokat és hajósgazdákat, kik eskü alatt egyértelműleg vallották, hogy régebben, még Zsigmond király idejében, a hatalmas Ozorai Pipó temesi gróf sem szedett tőlük és kormányo-saiktól semmi illetéket, de ezután a káptalani tisztek a boroktól hordónként 10 dénárt, sőt már az üres hordóktól és hajóktól is illeté-keket szedtek. A titeli prépostságnak a vizsgálathoz megidézett két tagja, ezek között Szegedi Benedek kanonok, Szegedre jönni nem is mert1).
Már maga a vizsgálat elegendő volt arra, hogy a prépostság és káptalan a további zsarolásokkal felhagyjon. De Brankovics György becsei várnagyához Mátyás királynak 1458-ban szigorú rendeletet kelle kiadni, hogy a szegedieknek sem személyüktől, sem szolgáiktól vagy javaiktól semmiféle vámot s illetéket szedni ne merészeljen2).
A budai káptalan, mint Zenta város földesura, a szegedi polgárok adó- és vámmentességét hasonlókép megsértette. Már több rendelet ment a káptalani tisztekhez, hogy a visszaélésekkel hagyjanak fel, — de kevés foganattal. A szegediek újabb panaszára Mátyás király türelmet veszítve, a káptalant utoljára azon fenyegetéssel intette, hogy a jogta-lankodás ismétlődése esetére Szeged város feljogosíttatott, hogy a káptalan zentai birtokát megtámadhassa és elfoglalhassa.
A káptalan tisztjei még ekkor sem óvakodtak, s bekövetkezett az a hallatlan eset, hogy Szeged város hadat viselt az országban egy közeli város ellen. A felfegyverzett polgárság Zentát csakugyan elfog-lalta és egy ideig birtokában tartotta. A káptalan ekkor egyezséget ajánlott s 1475. évben, Báthory ístván országbíró előtt az ügy, melynél a várost Szilágyi László főbíró, Maróczy Mihály, Nagy István, Tápai László és Mátyás deák (litteratus) képviselték, olykép rendeztetett, hogy a város a káptalan birtokába visszabocsájtotta Zentát, sőt a jövőben való békesség okáért a szegediek megígérték, hogy a kápta-lannak zentai révében kikötő nagy hajók és ladikok után csekélyebb kikötői díjakat fizetnek, de a káptalan az egyezség megtartásának biz-tosítására 100 márka ezüstöt letenni tartozott3).
A péterváradi apátsággal is nagy és hosszan tartó, elkeseredett
1) Oklevóltár XXVI. sz. a.
2) Oklevéltár XXX1T. sz. a.
3) Oklevéltára. XLV. sz. a.
Szeged v. tört. I. 6
82
perei voltak a városnak. Szeged város polgárai közül több mint nyolczvan-nak a pétervárad-kameniezi begyeken kiterjedtebb szőlőbirtokai voltak1).
A szőlőföldek után a péterváradi apátságot bizonyos díjak szedése illette meg, de ez a szegediek szőleire ki nem terjedt.
A péterváradi apátság egyik széküresedése alkalmával az apát-sági uradalmak kormányzója, Maróthi János machói bán az 1408.
évben tisztei által a szegedieket megadóztatta, még pedig igen magas díjakkal. így például minden hordó bortól 100 dénárt, a hordók pecsé-teléseért 10 drt, a hordóknak a hajókba való felrőköléseért (felrewke-lesek), vagyis a partjogból folyó gugorálás megengedéseért minden hordótól 10 drt, a bárczajegyekért 10 drt, ezenfelül még a kocsiktól és bájóktól is különféle díjakat szedtek. Gegős Györgynek, a város bírájának ez ügyben Zsigmond király előtt tett érzékény panaszaira a király vizsgálatot rendelt s a péterváradi és kamanczi polgárok előadásaiból kiderült, hogy a szegediek pusztán csak a pecsételésért és a bárczajegyek kiállításáért tartoznak 2—2, összesen tehát 4 drt fizetni. A király ennélfogva szigorú útasitást küldött a bánhoz, hogy a szegedieket az illetéktelen tartozásokkal ne terhelje és boraiknak Kamanczról Kőszentmártonba hajókon vagy tengelyen való szállítását semmikép se gátolja2). Ez a rendelet egy félszázad múlva feledésbe ment s a péterváradi apátok a szőlősgazdáktól újra illetéktelen díjakat szedtek. A szegediek ugyan tiltakoztak, de mégis megsarezolták őket.
Azért a város 1471. évben Szilágyi László főbíró és Maróczy Mihály esküdt által Budán, Mátyás király előtt az apátság ellen panaszt emelt. A küldöttek felmutatták Béla, Endre, Károly és Zsigmond király-tói nyert régi kiváltság-leveleiket3), melyek értelmében ők Péter-váradon semmi mással nem tartoznak, mint 4 dr. szüretelő-pénzzel.
A király tehát megintette az apátságot, hogy ezen törvényszerű illetéken túl a szegediektől sem száraz, sem vízi vámot, vagy bármi más járan-dóságot szedni ne merjen4). Egy ideig nem is volt ok a panaszra, de utóbb a kapzsiság erőt vett, a tisztek a „csöbörpénz" és más tör-vénytelen díjak szedését újra életbe léptették.
A szegediek méltán felzúdultak e miatt a tisztek ellen és Gábor kalocsai érsek, mint egyúttal péterváradi apát előtt panaszt téve, orvos-latot kértek. Az érsek kedvezni óhajtva a szegedieknek, de másrészről őket is egy bizonyos általános fizetési kötelezettségre szorítam és
1) Oklevéltár LXI. sz. a.
2) Oklevéltár V. sz. a. A péterváradi apátság a kalocsai érsekséggel többször egybekapcsolva volt. Talán a kalocsai érsekség részére járandó ezen tartozásoknál fogva Írhatta tévesen Bertrandon de la Brocqniöre azt, hogy Zsigmond Szegedet egy püspöknek adományozta,
3) Az első három kiváltság-levél nem maradt fenn.
4) Oklevéltár XLI. sz. a.
szoktatni akarván, 1477. évben elrendelte, hogy a szegediektől se szedjenek magasabb csöbörpénzeket és más díjakat, mint aminőket a péterváradi és kamanczi gazdák tartoznak fizetni1).
Bár a szegediek egyáltalán nem tartoztak ezzel, a béke okáért megnyugodtak az érsek rendelkezésében, de biztosítékot óhajtottak a jövőre való visszaélések ellen, mire az érsek nem volt hajlandó. Azért a város Szilágyi László csongrádvármegyei főispán vezetése alatt Ozvald László bíró, Maróczy Mihály és Szűcs Imre esküdt polgárok személyében kinevezett, küldöttség útján 1478-ban Mátyás király előtt az ügynek örök időkre szóló rendezését kérte. A király Gábor érsek intézkedését meg is erősítette2), de az érsek nemsokára meghalt. Utódja úgy az apátsági, mint az érseki széken Váradi Péter lett, ki az előd engedményeiről már mitsem akart tudni.
Ily körülmények közt a város és az apát közt perre került a dolog. A város megbízottai, Szilágyi László főbíró, Maróczy Mihály és Kalmár Máté esküdtek 1481. évi június 15-én megjelentek Budán guthi Ország Mihály nádor előtt és régi kiváltság-leveleikkel igazolták, hogy a csöbörpénzek fizetésére egyáltalán nem kötelezhetők. Péter apát is nagy garral hirdette, hogy a szegedieknek nincs igazuk; neki is vannak bizonyítékai, melyeket szükség esetén előállít. A város ezúttal ítéletileg felmentetett a követelt illetékek fizetésétől, az apát úrnak pedig kijelentetett, hogyha valóban igazolni képes igényeit, bizo-nyítékait szt. Jakab ünnepe után való nyolczadnapra terjeszsze elő s akkor az ügy újból vizsgálat alá kerül és végítélettel nyer befejezést3).
Váradi Péter duzzogva távozott, de hangoztatott bizonyítékaival elő nem állt. Mátyás király7 életében nem is bolygatta többé a kérdést, a szegedieknek békét hagyott, hanem a király halála után a tisztek újra megkezdték szokott zaklatásaikat. A szegediek ellenszegültek, sőt talán már azzal is fenyegetőzlek, hogy7 Váradinak, mint egyúttal kalocsai érseknek járó egyházi tizedet megtagadni kényszerülnek. Az érsek erre azzal válaszolt, hogy a szegedieket interdictum alá veti, mint ahogy 1496-ban Szabadka város lakosságát, hasonló körülményeknél fogva csakugyan interdictum alá is vetette'1). A város el nem képzel-hette, hogy most mit is tegyen. A hatóság Kinizsi Pál temesvári főkapitányhoz, a város jóliajlamú pártfogójához fordult, hogy járna közbe az érseknél s a nagyobb zavarok elkerülése tekintetéből az ügyet egyenlítse ki. Kinizsi az ügyről alapos ismeretet szerezve,
telje-1) Oklevéltár XLVI. sz. a!.
2) Oklevóltár XLVTL sz. a. — Lásd egyúttal: Érseki!jhelyi Menyhért, Újvidék története. Újvidék, 1894. 62—64. lap.
3) Oklevéltár XLVIIL sz. a.
fi Századok, 1883. évf. 830. lap.
4*
84
síté a szegediek óhaját s 1494-ben írt az érseknek. Közbenjárása ennek haragját még inkább felingerelte. A rettenetes ember azt vála-szolta, bog}3: „ha igaz szívvel szeret minket, ne kívánjon tőlünk olyat amit lelkünk üdvösségének koczkáztatása és egyházunk károsítása nélkül nem teljesíthetünk. Inkább vegye el életünket Isten, mintsem hogy általunk szent Pál egyháza újabb kárt szenvedjen. Ha lelkiisme-retünk engedné, most is, mint minden egyéb alkalommal, örömest tennénk eleget kérésének. Istenre és saját üdvösségére gondolva, ne méltassa figyelemére a szegediek kiabálását"1).
A polgárság tehát tűrni volt kénytelen, de jogait önkényt fel nem adta. A czivódások minden évben megújultak, a villongások meg nem szűntek s az ügy újra peressé tétetett. A város Lajos királyhoz foljmmodott, hogy királyi tekintélyének közbevetésével szüntesse meg a már botrányos állapotokat. Lajos király 1521-ben a viszálykodó feleket ki is békítette és egyezséget hozott létre közöttük, melynek értelmében az érsek azon esetben, ha a szőlőhegyet valóban őriztetni fogja, 2—2 dénár szedésére jogosítva lesz, ha ez illetéket a szegediek önkényt megadni hajlandók2). H}diép a viszály véget is ért, de főként azáltal, hogy néhány esztendő múlva a szerémi végvidék a török hatalom alá került s többé nem az érsek, hanem a basa szedte be a vámokat, a
szüretelő- és csöbörpénzeket.
Azon kiterjedt üzérkedésnél fogva, melyet a szegediek különféle czikkekkel az ország távol vidékein is folytattak, némely város polgár-ságának hasonlókép kiváltságos jogaival jöttek összeütközésbe. Így a többi közt Kassa és Bártfa városokkal keveredtek perbe a miatt, hogy a felvidékre szállított szerémi és baranyai boraikkal a kassai és bártfai kereskedők hegyaljai borüzleteit rontották. A szegediek nemcsak az említett két városban árulták boraikat, de még a lengyel városokba is elfuvarozták azokat. A verseny áltaf szorongatott kassaiak és bárt-faiak erre a szegedi kereskedőket kitiltották, sőt utóbb még éjjeli tartózkodási helyet sem adtak nekik.
A város ezen sérelmét Mátyás király 1484-ben orvosolta és Kassa, úgy Bártfa városokat kötelezte, hogy a szegediek kereskedését és átkeléseit megtűrni tartoznak. Szabadon árulhatták tehát a szegediek boraikat, de a falakon belül kimérést nem aízhettek; ez csak a városon kívül volt megengedve3).
Ugyanily eset forgott fenn Diósgyőr városával, illetőleg a földes-asszonynyal, Beatrix királynéval, ki ellen a szegediek pert indítottak volt s a királyné várnagya, páviai Albert meg iá idéztetett. A dolog kétes
1) Századok 1883. évf. 831. lap.
2) Oklevéltár LX. sz.
3) Oklevéltár LI. sz. a.
kimenetelűnek látszott, mert a királyné 1485. évi márcz. 8-án Kállai Jánost kérte meg, hogy a perben az ő érdekeit pártfogolja1). Mire végződött a per, ismeretlen.
Mátyás király halála után azonban rövid idő alatt sok minden megváltozott, s a szegediek a kiváltságaikon ejtett csorbákat gyakran tűrni voltak kénytelenek. Ulászló, s még inkább Lajos király előtt ismételten panaszkodtak, hogy több helyen adókkal s vámokkal ter-helik. Lajos király ennélfogva 1523-ban újabb kiváltságlevélben bizto-sította a szegediek vám- és adómentességi jogát2). Hogy ez újabb kiváltságlevélnek minő hatása és következményei voltak, ismeretlen.
De másrészről nyoma maradt annak is, hogy a szegediek is okot adtak arra nézve, hogy mások jogainak tiszteletbentartására kötelez-tessenek. A többi közt Palóczi György esztergomi érsek, Palóczi Mátyás országbíró és Palóczi Imre testvéreknek jobbágyait, kik valószínűleg mint zemplénmegyei tutajosok fordulhattak meg Szegeden s itt talán kihágásokat és károkat tettek, amiért az illetőket, vagy helyettük másokat letartóztattak s otthon levő társaik helyett meg is zálogoltak.
E jogsérelem miatt Zsigmond király 1429. évben Szegedet meginteni nem késett, tudatván a hatósággal, hogy ha a polgárságnak a nevezett jobbágyok ellen bárminemű követelése lenne, azokat a földesarak tör-vényes bírósága előtt értör-vényesítsék3).
Ilyen küzdelmei voltak Szeged népének a mohácsi vész előtt, melyek mind azt tanúsítják, hogy a lakosság mindenkor munka által szerzett magának jólétet s vagyont; azt bizonyítják, hogy a város belső élete nem tengődésből, hanem szakadatlan törekvésekből állt, s hogy a régi szegedi polgár is ép olyan volt, mint a mai, ugyanazon szellemtől, érzelmektől vezéreltetett, mint a jelenlegi.