Saját vállalkozás indítására (önfoglalkoztatás) a fiatalok felkészületlenek, ke-vesen ismerik a vállalkozási tevékenység során támasztott követelményeket.
Sokszor csak „menet közben” jönnek rá a felelősségi viszonyokra és a koc-kázatvállalás esetleges negatív következményeire. Az önálló lábra állást az állam segítsége is alig kíséri. Az önfoglalkoztatóknak a működésük első nap-jától fizetniük kell a közterheket, átmeneti időszakot nem jelöl meg a tb tör-vény. S bár 2009-től az önfoglalkoztatóvá válásra lehetett legfeljebb 3 millió forint értékben pályázni (Mód, 2014), ezt 2012-ben 4955-en, 2013-ban 5091-en tudták igénybe v5091-enni (Mód, 2014). Civil szervezetek közül több foglalkozik a vállalkozásra való felkészítéssel – főként az üzleti terv meglétét követően.
Hiányzik azonban a teljes spektrumú, személyre szabott vállalkozói képzés, amely az ötlettől segíti a fiatalokat a felkészülésen és vállalkozásalapításon át a működtetés közbeni problémák megoldásában (Nagy, 2014).
ö sszefoglalás
Az iskola, mint intézmény részben alakítója, részben közvetítője a valóság-nak. Az oktatás, minden kormányzat idején megkapta a „nemzeti ügy” jelzőt, azonban kérdéses, hogy valóságosan melyik volt az, amelyik tényleg ennek tekintette az oktatást. Félő, hogy a rengeteg változás sokkal inkább bizony-talanságot jelentett a hazai köz és felsőoktatás, szakképzés és felnőttoktatás szereplőinek – beleértve a tanulókat, és a dolgozókat is – mintsem progresz-sziót jelentett volna számukra. Az oktatáspolitikának és a piaci igényeknek a közelítése nagy segítség lenne, hogy bármely fiatal jobban és sikeresen szerepeljen a munkaerőpiacon, de ehhez az kell, hogy már az oktatásban megszerezhesse azokat a képességeket és kompetenciákat, amelyek majd az adott munkakör betöltéséhez szükségesek, s e tekintetben is jól látszik az oktatási rendszer tradicionális megkésettsége.
A rendszerváltás óta kiforrott ifjúsági terület jogi szempontból alig szabályo-zott, a kevés írott dokumentum pedig több esetben - az egész szakterületet átfogó szabályozása helyett - párhuzamosságokkal teli és/vagy funkció nél-kül marad (pl. Új Nemzedék Program vs. NIS viszonyrendszere). A szakma régen óhajtott törekvése az ifjúsági törvény megalkotása, ami eddig három-szor (2000, 2006, 2009) fulladt kudarcba. Csaknem minden jelentős ifjúsági ernyőszervezet (Ifjúságszakmai Együttműködési Tanácskozás, Nemzeti Ifjú-sági Tanács) programjában szerepel az ifjúIfjú-sági törvény megalkotása, amely jogilag is rendezhetné a kormányzati és önkormányzati intézmények eddig meghatározatlan fiatalokkal kapcsolatos feladatait.
Nem csoda, ha a kutatások többsége szerint (Szabó, 2015; Székely, 2013) növekszik a fiatalok körében az apolitikusság és a politikához, közélethez társuló negatív attitűd, ezzel párhuzamosan a közéletet nem elutasítók kö-rében a szélsőséges (esetünkben jobboldali) alternatíva elfogadottsága.
Jellemző, hogy a fiatalok kevesebb, mint egyhatoda rendelkezik csak vala-milyen szervezeti tagsággal, zömmel sportegyesületekben vagy egyházi szervezeteknél (NIS, 2009). Hiszen hazánk egyik legfontosabb szocializációs öröksége a közösségit felváltó, atomizált érdekérvényesítés érdekkijárássá süllyedő „hagyománya”, ami mára a fiatalok körében is általános jelenség-gé vált, s ennek következménye a fiatalok világában (is) a befelé fordulás, a
létbizonytalanság, ezzel párhuzamosan pedig a tartósan rossz társadalmi köz-érzet (Ságvári, 2008).
A rendszerváltás óta egyik kormányzat sem dolgozott ki és tett mélyreható, az érintettek bevonását szem előtt tartó célkitűzéseket (Beke-Ditzendy-Nagy, 2004), aminek hiánya okán a mindenkori ifjúságpolitika aktuális „széljárások mentén” reagál, a legjobb esetben is instabil és időszakos szakmai struktú-rákat teremt, amelynek jellegzetessége a folyamatos átalakulás és megsza-kítottság. A hazai ifjúságpolitika 2008-ban kiadott Európai Uniós vizsgálata szerint a szektor „1990 óta nem töretlenül fejlődött, az ifjúságpolitikai infra-struktúrája csak részben alakult ki, a szerep- és felelősségi körök tisztázatla-nok, és hiányzik az ifjúság, ifjúságpolitika és ifjúsági munka egységes felfo-gása. A fiataloknak nyújtott tájékoztatás tűnik az ifjúságpolitika legfejlettebb és legbejáratottabb területének, ahol egységes követelmények és hálózatok is léteznek” (Walther, 2008).
20 éve hazánkban van az unió egyik ifjúsági központja, 2014 óta Európa ifjúságpolitikai területért felelős biztosa is magyar. Mindez erős hazai ifjúság-politikát sejtet, de sajnos ez nem igaz: hazánknak erősen fel kell zárkóznia az európai szinthez, a látszateredményeken túl is.
Az Európai Unió ország jelentése (Working with young people: the value of youth work in the European Union, Country Report, Hungary, 2014) sem fest rózsás képet a magyar ifjúsági munka állapotáról, különösen az uniós or-szágokkal való összevetésben. Sajátos módon mégsem ezek, hanem más ügyek kaptak reflektorfényt, jó felük negatív konnotációban említve a fiatalo-kat, ifjúságügyet. Bár nem elsősorban ifjúsági relevanciájú, de erős kötődése miatt az ifjúsági világ felé itt említendő a Norvég Civil Támogatási Alap esete, illetve az erre a magyar civil szervezetek által válaszul születő Maci-kam-pány. E területet fémjelzi a nyilvánosságra került gólyatábori nemi erőszakok ügye, amely nem felsőoktatási, hanem klasszikusan ifjúságügyi problematika (lásd: táborok), itt jelenik meg az ifjúságkutatások eddigi legnagyobb média megjelenését mutató Magyar Ifjúság 2012 kutatási projekt és Navracsics Ti-bor ifjúsági ügyekért is felelős uniós biztosi kinevezése.
A folyamatos megszakítottság (Oross, kézirat), „az állandóság hiánya, a stra-tégiai fejlesztés helyetti pusztán projektvezérelt gondolkodás, az állandó irány-váltások lehetetlenné teszik a stabil, kiszámítható építkezést. Ennek tükrében
kiemelendő, hogy az egyik legfontosabb ifjúságügyi szereplő, a magyar kor-mány a saját maga által kijelölt úton halad, nem különösebben érdekli ki és miként reagál a döntéseire, különösen nem ezek hosszú távú hatásai. Ifjú-sági döntései (is) nem egyszer keltik fel az uniós intézmények, politikusok figyelmét. De ennél még súlyosabb probléma, hogy az állandó változások a fiatalok számára nem progressziót, reformot, előrelépést jelentenek, hanem sokkal inkább bizonytalanságot, az igazodási lehetőségek elvesztését”. Az ifjúságkutatási adatok szerint (Nagy-Székely, 2014) mára a fiatalok által meg-jelölt legégetőbb probléma a kilátástalanság lett, szemben a hagyományos problémákkal (lakás, család, munkahely) (Nagy, 2015). Nem csoda hát, hogy a migráció, ezen belül is a kivándorlás kérdése lett az egyik leginkább akkut ifjúsági probléma. Bár a jelenség össztársadalmi szintű, a fiatalok a legdi-namikusabb társadalmi csoport, akik elsősorban a „lábukkal szavaznak”. A népesség 5%-ának elvándorlásáról beszélünk, s tudjuk: a tanulók majd fele (45%), a 35 év alattiak több, mint harmada (33%) tervezi elhagyni az orszá-got (Tárki, 2015).