Ahhoz, hogy megállapíthassuk, mik a magyar ifjúságpolitika visszatérő, rend-szerszintű jelenségei a rendszerváltás óta eltelt időszakban, elsőként arra kell reflektálnunk, kik ennek a közpolitikai területnek a legfontosabb alakítói, aktorai és miként, milyen dinamikával képesek együttműködni a szakterüle-ten folyó munka terén.
Helyi szinten a rendszerváltást követően lényegében kormányzati akarattól függetlenül, az önkormányzati törvény hatására108 jöttek létre önkormányza-ti intézményként vagy civil szervezetekkel kötött önkormányzaönkormányza-ti szerződés keretében helyi szinten ifjúsági tanácsadó irodák, ifjúsági pontok, valamint egyes települések felnőtt önkormányzati testületeivel együttműködésben megválasztásra kerültek a fiatalok érdekeit képviselő települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok (Trencsényi, 1994; Beke-Ditzendy-Nagy, 2004). Volt azonban a helyi ifjúsági munka ösztönzésében egy fontos szerepet betöltő minisztériumi kezdeményezés, a Belügyminisztérium és a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium 2000-ben indult közös pályázata (önkormányzatok ifjú-sági feladatellátását segítő támogatás). Ez a pályázati cím névleg változott ugyan, de jellemzően komplex támogatás volt, az önkormányzat eldönthette, hogy ebből ifjúsági házat üzemeltet, vagy ifjúsági referenst, vagy ifjúságse-gítőt foglakoztat, vagy közvetlenül az ifjúsági szervezeteket támogatja általa (és feladat-ellátási szerződésben átruházza a feladat megvalósítását). A pá-lyázat hatására az ország számos településén, kistelepülésektől nagyváros-okig lehetőség nyílt ifjúsági célú feladatok finanszírozásra, ifjúsági referen-sek alkalmazására. Ez a pályázati cím mára megszűnt, és a helyi, térségi, regionális vagy országos ifjúsági feladatoknak a szervezésével, tervezésével kapcsolatban megállapítható, hogy az egyébként elvárható szintű és tartalmú
108 Az önkormányzati törvények (2011. évi CLXXXIX törvény Magyarország helyi önkormányzata-iról, illetve korábban 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról) értelmében a gyermek- és ifjúsági feladatokról való gondoskodás, mint közszolgáltatás az önkormányzatok általános feladatai közé tartozik, de adós marad annak tartalmi meghatározásával. A települési önkormányzat maga ha-tározza meg – a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségei függvényében – hogy mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el.
politikák esetlegesen alakulnak, a források elapadása okán az elindult helyi jó gyakorlatok számos esetben elsorvadtak.109
Ifjúsági civil szervezetek és érdekcsoportok: az ifjúsági alrendszer nem ér-telmezhető a civil társadalom, és ennek intézményesült tere, az úgyneve-zett harmadik vagy nonprofit szektor nélkül. Harmadik szektor alatt azokat a társadalmi szervezeteket és önszerveződéseket értjük, amelyek működését nem a megszerezhető profit és nem az állami közfeladat ellátása mozgatja, hanem a valamely társadalmi szükségletet megjelenítő társadalmi öntevé-kenység (Nagy-Nizák-Vercseg, 2014). A nonprofit szektor nagy előnye az ál-lami-, önkormányzati fenntartású intézményekkel szemben, hogy tevékeny-ségét jórészt önként és valós társadalmi igényre alapozva végzi, így (nem elsősorban anyagi) erőforrások szélesebb körét tudja megmozgatni.110 Lehe-tetlen áttekintést adni azon meghatározó – sokszor módszertanukat tekint-ve ma már szociálpedagógiai, szociális munkabeli, politológiai, szociológi-ai, ifjúságsegítő képzéseken tananyagként előbukkanó – civil szereplőkről, amelyek az elmúlt 25 évet jellemezték, de biztos, hogy ezek közé tartoztak a cserkészek, az úttörők a 4H mozgalom, a Vega, az Országos Diák Unió, a Zabhegyezők, s tucatnyi búpatakként el-eltűnő, majd felbukkanó társaik.
109 Kisebb önkormányzatokban elvétve, nagyobb városokban, megyeszékhelyeken időről időre szü-letnek ifjúsági koncepciók, stratégiák, de megvalósításuk esetleges, így a hozzájuk fűzött reményeket nem váltják be és ritkán aktualizálódnak. A fejlesztéspolitikában nem jelenik meg a szolgáltatások komplex, horizontális jellegű fejlesztésének elve és gyakorlata sem, jellemzően más ágazatok men-tén (szociálpolitikai és oktatás) értelmeződnek az ifjúsági célú fejlesztések.
110 A civil ifjúsági élet előzményeit tekintve a már a XX század elején fontos fejlődés ment végbe (Wootsch, 2010): a magyarországi ifjúsági civil szervezetek között – nagyon hasonlóan az európai szervezetekhez – a cserkészek, a katolikus és protestáns mozgalmak, munkás- és agrármozgalmak domináltak. Ezen szervezetek fejlődésének megszakadását az első világháború és az azt lezáró bé-keszerződés okozta. Az események hatására a nacionalista és revizionista ideológiák nyertek teret, átalakítva e szervezetek életét, szemléletét és tevékenységét. A világháborút követően rövid ideig a nyugati orientáció hívei kísérletet tettek a demokratikus országokhoz való közeledésre, ami az ifjúsá-gi civil szférában is éreztette hatását, ám a folyamat 1948-ban a kommunisták hatalomra kerülésével megszakadt. Bár az 1956-os forradalom és szabadságharc csupán egy rövid „intermezzo” volt a magyar történelemben, következményei messzire hatottak: a döntéshozók számára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalokkal, mint politikai és társadalmi-gazdasági tényezővel szorosabban szükséges foglalkoznia a politikának, mint azt korábban tette, ezáltal a forradalom következményei a magyar ifjúság életére is kihatottak. A kommunista rezsim félt a fiatalok újabb lázadásától, ezért nagyon szi-gorú, a fiatalok életére az oktatástól a szabadidőig minden részletre kiterjedő szervezetet épített.
A Kommunista Ifjúsági Szövetség 1957 márciusában jött létre, és az iskolás gyermekek számára szervezett Úttörőmozgalommal (amely a kommunista ideológiai nevelés mellett a serdülő sportra és a közművelődésre helyezett hangsúlyt) kiegészülve 1989-ig az egyedüli engedélyezett ifjúsági mozgalom volt. A 1980-as évek elejére azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a KISZ képtelen a gyakorlatban „haladni a korral” (Nagy, 2007). Az 1986-os XI. Kongresszus a szervezet reformja jegyében a nyilvánosság nagyobb fokú bevonását és egyfajta demokratikus decentralizációt képzelt el az apparátusi struktúra megválasztása kapcsán.
A kormányzat és civil szféra közötti együttműködést tekintve a rendszer-váltás hajnalán fontos lépést jelentett, hogy 1988. november 27-én a par-lament felsőházában létrejött a Magyar Ifjúsági Szövetségek Országos Tanácsa (MISZOT), az ifjúsági civil szervezetek111 első, plurális érdekkép-viseltre épülő ernyőszervezete (Stumpf, 1989). Ugyanakkor a MISZOT-ot végig a bizalmatlanság légköre vette körül: az ellenzéki-alternatív szer-vezetek a pártállam hagyományos integrációs-asszimilációs törekvései-től féltek, a KISZ és a szövetségesei pedig a politikai perifériára szorítá-suk eszközét vélték felfedezni a tanácsban (Nagy, 2000). Ezzel együtt a MISZOT rendszeres közgyűlései hosszú ideig az egyedüli fórumai voltak az ifjúsági közéletnek, lehetőséget kínálva az éles politikai vitákra, az ifjú-ság érdekérvényesítő képességének növelésére (Stumpf, 1992). A szerve-zet közel 4 éves működésének, kudarcának története egyike a rendszer-változás feltáratlan folyamatainak.112 A MISZOT, mint a kormányzati-civil párbeszéd intézményes szereplője, fontos funkciót tölthetett volna be a kormányzati döntések társadalmi egyeztetésében. A tagszervezetek hoz-záférhettek volna a társadalmi nyilvánossághoz, vezetőik a szervezet ré-vén nemzetközi fórumokon és képzéseken képezhették volna magukat. A hanyatlás legfőbb oka az volt, hogy a tagszervezetek vezető rétege be-került a Parlamentbe, a tagszervezetek pedig egyre átpolitizáltabbak let-tek. A tagszervezetek ezen lépései gyengítették a tanácsot, egyúttal azt az üzenetet hordozták, hogy a fiatalok érdekérvényesítésének legha-tékonyabb útja a pártokon át vezet. E kudarc hosszú évtizedekig ható súlyos negatív következményeket vont maga után az érdekképviselet
111 A MISZOT alapszabálya értelmében felvett tagjai közé minden olyan szervezetet és mozgalmat, amely azt kérvényezte, s amely legalább 500 taggal rendelkezett és működése országos volt. Tag-szervezetek: Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT), Cigány Ifjúsági Szövetség, Független Ifjúság, Ifjúsági Demokrata Fórum, Ifjúsági Környezetvédő Szövetség, Ifjúsági Unió, Katolikus Ifjúsági Mozgalom, Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetsége, Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ), Ma-gyar Diáksport Szövetség, MaMa-gyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége, MaMa-gyar Ifjúsági Eszperantó Szö-vetség, Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Ifjúsági Tanácsa, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Ifjúsági Tanácsa, Műszaki és Természettudományos Egyesü-letek Szövetségének Ifjúsági Tanácsa, Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség, Vasutas Szakszervezetek Ifjúsági Tanácsa; Megfigyelői jogú tagok: Diák Újságírók Egyesülete, Értelmiségi Fiatalok Szövetsé-ge, Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma, Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség, Magyarorszá-gi Ifjú Németek Közössége, Egyesület a Diákönkormányzatokért, Marxista IfjúsáMagyarorszá-gi Szövetség. Teljes jogú státuszt és felvétel kért a MISZOT-ba: Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió, Hátrányos Helyzetű Fiatalok Szövetsége, Fiatal Sasok Országos Egyesülete, Fiatal Romák Országos Szövetsége, Ke-resztény Ifjúsági Egyesületek Országos Szövetsége, Roma Ifjúsági Szövetség.
112 A szervezet működéséről áttekintő tanulmány, monográfia nem született, Stumpf István hivat-kozott művei rögzítik, de működési mechanizmusait és azok változásait illetően nem teszik nyomon követhetővé a szervezet működését.
intézményes struktúráinak megteremtése és a fiatalok részvételét ösztönző célkitűzések megvalósítása terén113, amely konkrétan két ernyőszervezet a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács (MAGYIT) és az Országos Gyer-mek- és Ifjúsági Parlament (OGYIP) majd évtizedes párharcában nyilvánult meg. Az ezredforduló után nyílt csak lehetőség arra, hogy ismét létrejöjjön valamiféle közös képviselet: a szakmai civil szervezetek alkotta Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szövetség (NEGYISZ) létrejöttével az ernyőszerve-zeti tér fenntarthatatlanul sokszínűvé vált, de sem az ernyők ernyője el-képzelése, sem a Gyermek- és Ifjúsági Konferenciában (GYIK) történő szervezetszintű együttműködés koncepciója nem bizonyult tartósnak (nem kis részben ismét a politikavezérelt szervezetek vétója miatt). A legfrissebb
„kísérlet”, a 2012. december 1-jén megalakult Nemzeti Ifjúsági Tanács fel-adataként határozta meg az ifjúság és az ifjúsági szervezetek érdekkép-viseletének legmagasabb szintű ellátását, azonban a jövő zenéje, hogy mennyiben lesz képes megfelelni e vállalásnak.
Összességében a rendszerváltást követően az ifjúságpolitikai intézmény-rendszer folyamatos átalakítása nem kedvezett az ifjúsági civil szerveze-tekkel való párbeszéd kialakulásának. Az ifjúsági szervezetek közös képvi-seletére tett kísérletek sokáig kudarcba fulladtak, nem kis mértékben abból fakadóan, hogy a mindenkori kormányok és politikai pártok igyekeztek olyan intézményi struktúrát létrehozni, ami a hozzájuk közelebb álló ifjúsági szer-veződések számára biztosít előnyösebb működési feltételeket (Nagy, 2010).
A Kormány: Peter Lauritzen, az Európa Tanács Ifjúsági és Sport Igazgatóság elnöke 1993-ban, Potsdamban elmondott beszédében (Ohana-Rothemund, 2008) tipizálta a nemzeti kormányok ifjúságpolitikai megközelítéseit. A kor-mányzati szerepfelfogás alapján megkülönböztetett:
113 Az ifjúsági tanácsok – legyenek bár az ifjúsági szervezetek magán ernyőszervezetei, vagy állami ifjúsági tanácsok, amelyek magukban foglalják az ifjúsági közintézményeket, hivatalokat – a politiku-sok, hatóságok és fiatalok közötti információcsere és együttműködés tradicionális csatornáját jelen-tik. Történetileg az ifjúsági szervezetek és szövetségek magánjellegű kezdeményezések, nem üzleti céllal és törvényileg nem szabályozott szövetségek voltak, amelyek az önkéntes részvétel elvén ala-pultak és azokat önkéntesek vezették. Napjainkban azonban az ifjúsági szervezetek nagymértékben függnek az állami támogatásoktól, s működésüket az esetek többségében törvény illetve jogszabály szabályozza. Új fogalomként megjelent a kvázi nem kormányzati szervezet fogalma, melyet a mo-dern ifjúsági szerveződési formák keltettek életre.
1. Az ifjúságügyeket a civil társadalommal elvegyülve, a társadalom lelkiismereteként irányító kvázi „szuper-egyesületként” működő Kormányt;
2. Célkitűzéseit, lépéseit a civil társadalommal egyeztetve kidolgo-zó, „a civil társadalom partnere”-ként működő Kormányt;
3. A fiataloknak megkülönböztetett figyelmet nem szentelő „laissez-faire” Kormányt;
4. A fiatalok igényeire aktuális problémákra koncentrálva reagáló
„beavatkozó” Kormányt;
5. Jószándékú hatóságként viselkedő „állambácsi” Kormányt, vala-mint
6. Ideges, bizonytalan állami hatóságként működő „ellenőr” Kor-mányt.
Lauritzen hangsúlyozta, hogy egyetlen európai ország Kormánya sem jel-lemezhető vegytisztán valamely modellel, ugyanakkor ezen ideáltípusok keveredése számos ország ifjúságpolitikájában megfigyelhető. A rendszer-változást követően megalakult kormányok ifjúságpolitikáján végigtekintve azonban nem egyszerűen ideáltípusok keveredését láthatjuk, hanem (Nagy, 2010) az ideáltípusok kormányzati ciklusonkénti váltakozását.
Miközben a rendszerváltást követően megalakult kormányok egyike sem dolgozott ki és tett végrehajthatóvá koherens ifjúságpolitikai célkitűzéseket (Nagy, 2016), a kormányváltások rendkívül mélyrehatóan érintették a köz-igazgatás és ezen belül az ifjúsági struktúra működését. Az Antall-kormány Ifjúsági Koordinációs Bizottsága az „ellenőr” modell megvalósítása volt, amely a fiatalokat néhány tájékoztató nappal kívánta letudni. A Horn-kormány – az összes közül talán leginkább letisztult, de a végén elitizálódó – kez-deményezése, a háromoldalú érdekegyeztető rendszer kormányzati oldala a Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanácsa az állambácsi kormányzás megtestesítője, mert jószándékkal, de korántsem egyenrangúként tekintett a fiatalokra és szervezeteikre. Az első Orbán-kormány ifjúsági tárcája (illetve egész pontosan helyettes-államtitkársága) a beavatkozó Kormány modell-jének valóságba ültetése. A Medgyesy-Gyurcsány-Bajnai időszakban a kor-mányzati ifjúságpolitika egyre lejjebbi szintekre sorolódása (előbb főosztály,
majd osztály) a laissez-faire politikának volt köszönhető, miképp a 2010-ben (a kormányzás utolsó három hónapjára) papíron létrejövő koordináció is. A 2010-es kormányzat félidejében létrejött Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum, amely bár a civil párbeszéd intézményének lett beállítva, valójában a kor-mányzati egyeztetést szolgálni hivatott felület, ami leginkább (a lauritzeni modellben nem szereplő) Patyomkin-falu megtestesülése. Mindezekből fakadóan a rendszerváltás óta megalakult kormányok ifjúságpolitikai intéz-kedései nem járultak hozzá a társadalom ifjúságról alkotott képének letisztu-lásához, az ifjúság társadalmi szerepét meghatározó, hosszú távú és átfogó intézkedésekről a mai napig nem beszélhetünk.
Az Országgyűlés a kezdeti, munkaparlamenti működését követően – a Kor-mány törvényhozásban betöltött egyre növekvő szerepével párhuzamosan – ciklusról ciklusra csökkenő aktivitást mutat. A törvények kezdeményezését és az elfogadott törvényeket napjainkban egyértelműen a Kormány szerepválla-lása dominálja (Ilonszki-Jáger, 2008). A fiatalokra vonatkozó szabályozási fo-lyamat áttekinthetővé tételében, az érdekeltek bevonásában és a velük folyó érdekegyeztetés kiszélesítésében kiemelkedő szerepet tölthet be az Ország-gyűlés. 1992. október 13-án jött létre az Országgyűlésben olyan állandó bizott-ság, amelynek feladatai között az ifjúsággal kapcsolatos teendők megjelentek:
ez a bizottság az Oktatási, ifjúsági és sport bizottság elnevezést kapta. Ezt az időpontot követően valamennyi újonnan alakuló Országgyűlés állandó bi-zottsági rendszerében helyet kapott az ifjúságügy. Azonban a magyar Ország-gyűlés ifjúságüggyel foglalkozó bizottsági tagjainak életrajzát, szakmai életútját tekintve megállapítható, hogy nincs a szakterületen közigazgatási tapasztala-tuk, sem pártjukban betöltött vezető tisztségük. A bizottsági tagok elenyésző hányada tekinthető a terület szakértőjének, az ifjúságügy ismeretét legfeljebb tanári, tanítói végzettségük és e szakmában szerzett tapasztalatuk támaszthat-ja alá. Az ifjúságpolitikában érintett érdekcsoportok gyenge szervezettségük és alacsony érdekérvényesítő képességük okán kevés befolyással bírnak a képvi-selő döntéseinek befolyásolására. A civil szervezetek bevonására törekvésnek a bizottság jegyzőkönyveiben kevés nyomát lelhetjük. Sokat elárul az ifjúsági területen tevékenykedő civil szervezetek alacsony érdekérvényesítő képessé-géről, hogy az 1992 óta eltelt időben a szakterület bizottsági képviselői felada-tait ellátó személyek életrajzának egyikében sem történik ilyen civil szervezeti tagságra utalás, e szervezetek sem saját jelöltek parlamentbe juttatására, sem a parlamenti pártok kiválasztási eljárásának befolyásolására nem képesek.