Azt, hogy egyes országok miként koordinálják ifjúságpolitikájukat, jelentő-sen befolyásolja az adott ország alkotmányos hagyománya, közigazgatási rendszere és az egyes kormányzati, közigazgatási szintek közötti munka- és hatalommegosztás. Az ifjúságpolitika egyik legfőbb differenciáló tényezője az ifjúsági munka szektorizációja, azaz míg egyes országokban az ifjúsági mun-ka, az ifjúságpolitika és a vonatkozó szabályozás egységben, egy jól behatá-rolt és strukturált ifjúsági szektorként jelenik meg, addig máshol nem létezik elkülönült ifjúságpolitikai szektor, az ifjúságpolitikai vonatkozások a tradicio-nális szektorokban (szociálpolitika, oktatás, kultúra stb.) jelennek meg (Nagy, 2015).114 Némely országokban az ifjúságpolitika integrált megközelítésben, generációs logika mentén nyújt szolgáltatásokat a fiatalok számára, vagyis nem egy-egy szakpolitika (pl. oktatási, egészségügyi) és nem a család kere-tei között, hanem egyéb szabadidős közösségeiken keresztül támogatja őket a törekvéseiben. E megközelítésben minden olyan tevékenység, amelynek során még nem jelenik meg a szakellátás, az ifjúságpolitika területére soro-lódik, azzal a kikötéssel, hogy ezen a területen végzett tevékenységek akkor lehetnek eredményesek, ha más egyéb alrendszerekben (gazdaság, otthon-teremtés, felsőoktatás, stb.) az elemek koherensek. Azaz azon túl, hogy az ifjúsággal való foglalkozás önálló szakmai kérdés, nagyon erős koordinatív jellege van (Kátai, 2006). Áttekintve az ifjúságpolitika által érintett területeket, a horizontális tevékenységek 9 területét jelölhetjük ki, amik a családpolitika, az oktatáspolitika, a munkaerő-piaci kérdések, az egészségügy, a fogyasz-tóvédelem, az identitáspolitika, a szociális munka, a bűnmegelőzés és a kör-nyezetvédelem területét egyaránt érintik (2. ábra).
114 Az alapján, hogy miként koordinálják ifjúságpolitikájukat, valamint milyen ifjúságpolitikai sza-bályozórendszerrel rendelkeznek, az Európai Unió tagállamait három különböző kategóriába so-rolhatjuk: 1. Jelentős méretű ifjúsági szektorral rendelkező országok (például Ausztria, Luxemburg, Németország, Spanyolország, Görögország és Portugália); 2. Kisebb ifjúsági szektorral rendelkező országok, ahol az ifjúsági ügyek részben egy speciális ifjúsági szektorhoz, részben szétszórva a különböző tradicionális szektorokhoz tartoznak (például Hollandia, Franciaország, Belgium, Írország, Finnország, Svédország, Norvégia, Magyarország, Románia); 3. Speciális ifjúsági szektor nélküli országok, ahol az ifjúsági ügyek a tradicionális szektorok között osztódnak szét (például Nagy-Britan-nia, Olaszország, Dánia).
2. ábra: Az ifjúságügy tevékenységtérképe (forrás: Nagy, 2014.) A kérdést a közigazgatási szempontoknál tágabb értelemben vizsgálva, a tár-sadalom és az intézményrendszer között kialakult kapcsolatrendszer szem-pontjából az Európai Unióban négy modellt különböztethetünk meg (Duncan-Paugam, 2000)115:
1. a skandináv térségben az elmúlt három évtizedben folytatott po-litika eredménye, hogy a korábban több szektor között szétszab-dalt ifjúságpolitikát egy, a nemzeti ifjúságpolitikáért felelős koordi-náló minisztérium hatáskörébe utalták. A civil társadalom fontos szerepet játszik az ifjúságpolitikában, valamint a civil társadalom intézményei és az állam együttműködnek az ifjúságpolitika kiala-kításában és megvalósításában.
115 Az európai országokban kialakult gyakorlatot alapul véve az ifjúságpolitikák tipológiája ugyan-azokat a földrajzi területeket foglalja egybe, mint a jóléti rendszerekre javasolt tipológia (Kátai, 2006).
2. A Brit-szigetek ifjúságpolitikáját a közösségi alapú ifjúsági munka régi tradíciója jellemzi. Az ifjúságpolitika megvalósítását az állam a civil szektorhoz delegálta. A modellt nagymértékben befolyásol-ja a Brit-szigetek minimális jóléti állam modellje.
3. A patronáló, védelmező modellben az ifjúsági korosztályokat sé-rülékenynek tekintik, akiket meg kell védeni és támogatni kell. Eb-ben a modellEb-ben speciális ifjúsági minisztériumok, erős ifjúsági igazgatóságok, részlegek működnek. Az ifjúságpolitikát az állam a civil szektorral együttműködve valósítja meg.
4. A főként mediterrán országokban elterjedt centralizált modellben az ifjúsági munka és támogatás a családok és az egyház fele-lőssége, azonban a közintézmények az elmúlt 20 évben létre-hozták azokat a struktúrákat, amelyek lehetővé tették bizonyos területeken a felelősségek átvételét. A modell szűken értelmezi a célcsoportot: csak a 15-25 évesekre tekint érintettként. Ezekben az országokban a harmadik szektor és a helyi hatóságok bevoná-sa meglehetősen csekély, így az ifjúságpolitikák nemzeti, állami szinten centralizáltak, és a megvalósítás is csak az állam hatás-köre.
A magyar ifjúságpolitika szétszabdaltságát, folyamatos megszakítottságát jellemzi (Oross, 2016), hogy az idők során majd valamennyi modell hatását mutatja. A létrejövő ifjúsági minisztérium (1999) az első modell térnyerését mutatták, bár a civil társadalom tényleges bevonása nélkül, amely az adott kormányzati ciklusban később a patronáló modell jellegzetességeivé torzult (stratégiai partneri rendszer). A brit modellben megmutatkozó tényleges ál-lami szerepvállalás hiánya mutatkozott meg a sokat követelt ifjúsági törvény létrehozásának elszabotálásában (2002, 2006, 2010). Manapság leginkább a centralizált mediterrán modell látszik megvalósulni, a civil társadalom be-vonása látszólagos (vö. az ISZEF működése vs. A korábbi GYIÉT működé-sével). Lényeges rávilágítani arra is, hogy míg a fent citált, európai model-lek mindegyikében az állam által koordinált ifjúságpolitikát civil szervezetek munkája inspirálta, addig Magyarországon mindez mintha fordított logika mentén haladt volna: a hivatalos, állami ifjúságpolitika által „ellenőrzött” sze-replőket próbálta „inspirálni” a hatalom. Ennek a hagyománynak hosszú távú, máig ható következményei vannak. Így Magyarországon nem beszélhetünk
állandó, kialakult hagyományokról, a rendszerváltás követő kormányok kü-lönbözőképpen definiálták az ifjúságpolitika szerepét, közigazgatásban el-foglalt helyét (Nagy, 2010).
Az állandóság hiánya, a stratégiai fejlesztés helyetti pusztán projektvezérelt-ség, az állandó irányváltások lehetetlenné teszik a stabil, kiszámítható épít-kezést (Nagy, 2015), s ez alól az európai integrációból származó feladatok sem jelentettek sokszor kivételt (pl.: az uniós pályáztatás állandó újra meg-határozása). Nem mentség, hogy mindez nem pusztán az ifjúságpolitika sa-játja Magyarországon, hanem általános negyedszázados jellemző, főként a humán területek kísérője (vö.: egészségügyi fejlesztések leállítása, oktatási innovációk megszakítottsága, szociális újratervezések stb).