A célok pontos meghatározásán túl rendkívül fontos a végrehajtás megfelelő szintű előkészítése. Az érintett szereplők munkájának összehangolására, a döntési folyamatokba való bevonásra történtek az elmúlt 25 évben kísérletek (ezek részletes ismertetéséhez lásd Nagy, 2016). Fontos lépés volt 1995-ben a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács (GYIÉT) létrehozása. „Állami szinten ez egy a parlament mintájára létrehozott szervezet volt, ahová be kellett jelentkezniük a civil szervezeteknek, megjelölve, hogy az egyik vagy a másik oldalt szeretnék képviselni. Minden évben több alkalommal volt ple-náris ülés, ezeket szakbizottsági ülések előzték meg. A nagy horderejű és a konkliktusos témák kerültek a plenáris ülés elé, illetve ott a civilek bármilyen témát felhozhattak. Az ülésen a minisztériumok miniszteri vagy legalább poli-tikai államtitkári szinten képviseltették magukat, illetve az üléseken általában ott volt maga a miniszterelnök is. Minden olyan jogszabály átment ezen az egyeztetésen, ami az ifjúságot érintette”117. Az érdekegyeztetés ezen struk-túrája azonban a kormányváltás követően 1999-ben megszűnt, az érdek-egyeztetési rendszer átalakításának eredményeként a minisztérium kivonult a GYIÉT-ből (gyakorlatilag értelmetlenné téve azt), létrehozta az úgyneve-zett stratégiai partneri programot: maga nevezte meg civil partnereit. Jólle-het a Regionális Ifjúsági Tanácsok létrejötte a ciklus fontos eredménye volt, az ifjúságpolitikai folyamatok decentralizációjának kiteljesedését nagyban nehezítette, hogy a regionális tanácsok működésére továbbra is komoly be-folyással bírtak a központi, centralizációs törekvések, a GYIA ugyanis nem adott a RIT-eknek döntési jogot a forrásfelhasználásra vonatkozóan (Nagy, 2007). Később, a Medgyesy-Gyurcsány-Bajnai időszakban sem az érdek-egyeztetési rendszer helyreállítása, sem a decentralizáció továbbfejlesztése
117 Interjú, Salamon Eszterrel, 2015. július.
terén nem történt előrelépés. Napjainkra a regionális tanácsok megszűn-tek. A döntés előkészítés és a végrehajtás értékelésének a lehetőségét az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) hordozza magában (Nagy, 2016), azonban a fórum az ifjúságszakmai párbeszédnek nem intézménye-sített felülete. Bár a fórumra meghívás alapján a nem kormányzati szerep-lők is bebocsátást nyerhetnek, azonban működésében nincsenek jelen az olyan strukturális elemek, amelyek az Európai Unióban hagyományokkal rendelkező co-decision/co-management alapjain nyugodnának118, s kapaci-tását tekintve össze sem vethető funkcióban hozzá hasonló európai társai-val. (lásd.: Gyermek- és Ifjúságügyi Tárcaközi Egyeztető Bizottság, Spanyol-ország119).
a d öntéshozatal
Az Európai Unió ifjúságpolitikája a fiatalokat erőforrásként fogja fel, ezért fontos célként fogalmazódik meg a döntési folyamatokba való bevonásuk, annak érdekében, hogy felelősséget érezzenek a meghozott döntésekért. E megközelítés alapelvként rögzíti, hogy saját ügyeik tekintetében a fiatalok tudják a legjobban megmondani, mire van szükségük. Szintén fontos tapasz-talat, hogy amennyiben a döntéshozók már a döntési folyamatba is bevonják őket, akkor később a végrehajtás is könnyebb lesz, hiszen magukénak érzik a döntést. Ugyanakkor a döntéshozatal során fontos, hogy nem szabad az ifjúságra homogén célcsoportként tekinteni, az ifjúságon belül is több szem-pont szerint differenciálni kell (Denstad, 2009).
118 Az érintettek bevonására léteznek más megoldások is. Az Európai Ifjúsági Központ által kialakí-tott együtt-döntési mechanizmus (co-management) lényege, hogy az intézmény vezető testületében 6 kormányzati delegált mellett 5 ifjúsági civil szervezeti tag részvételét teszi lehetővé, valamint a vezető testület mellett egy az ifjúsági civil szervezeteket tömörítő konzultatív testület működtetését írja elő. Ez a modell mintául szolgált több tagállami és európai szintű ifjúsági szervezet számára.
119 A spanyol Gyermek- és Ifjúságügyi Tárcaközi Egyeztető Bizottság 1986-ban jött létre a különbö-ző spanyol kormányzati szervek által az ifjúság érdekében tett közpolitikai intézkedések összehan-golására. A bizottság koordinációs csatornaként szolgál az ENSZ által 1985-ben elfogadott Egyez-mény a gyermekek jogairól ajánlásainak ifjúságpolitikai megvalósításához. Legfontosabb feladata az Integrált Ifjúsági Tervezet elkészítése, ami az egyes minisztériumok ifjúságot érintő intézkedéseinek összehangolásával, három éves időtartamra kerül meghatározásra. A bizottság feladata továbbá a terv megvalósulásának figyelemmel követése és ellenőrzése. A bizottság ellenőrző csoportokat állít-hat fel, amelyek feladatköre kiterjed a különböző minisztériumok által tett intézkedések ellenőrzésére, az ifjúságot érintő új tervezetek kidolgozására, egynél több minisztérium vagy autonóm régió hatás-körébe tartozó intézkedések vagy javaslatok koordinálására, a helyi önkormányzatok által hozott intézkedések nyomon követésére.
Az Európai Unió Bizottsága valamint az Európa Tanács közötti ifjúságpolitika együttműködés keretében készülő nemzetközi ifjúságpolitikai jelentésekben (Williamson, 2002, 2009) Howard Williamson öt fontos szempontot nevez meg, amit egy adott ország ifjúságpolitikáért felelős döntéshozóinak figye-lembe célszerű venniük:
1. Lefedettség (Coverage): a szolgáltatások a központi adminiszt-rációtól a helyi szintekig is eljutnak-e, minden fiatalt elérnek-e?
2. Kapacitás (Capacity): elérhetővé teszi-e a struktúra, hogy működ-jön az ifjúságpolitika? Milyen a kormányzat, a nem-kormányzati szektor és az ifjúságügyi szervezetek együttműködése?
3. Kompetencia (Competence): Mennyi témában jártas szakembere van egy országnak és milyen az önkéntesekkel való együttműkö-désük (például rendszeresen képzik-e őket)?
4. Koordináció (Co-ordination): Milyen a központi adminisztráció és a különböző ifjúságügyi területek kapcsolata? Egy irányba halad-nak-e a központi adminisztrációval az ifjúságügyek?
5. Költségek (Cost): milyen a pénzügyi és gazdasági források elér-hetősége és elosztása a különböző szervezetek között?
Ezeket tekintve a magyar ifjúságpolitika meglehetősen lesújtó képet mutat.
A teljes lefedettséget nyilván nem biztosító civil szervezeti pályázatokon túl (Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram, Nemzeti Civil Alapprogram, Nemzeti Együttműködési Alap) tulajdonképpen csak egy komolyabb kísérlet történt az elmúlt 25 évben a fiatalok elérésére: ez a pár évig (akkor is elégtelen for-rásokkal) működő ún. ifjúsági referensi pályázat (amelyről az ifjúságpolitika aktorairól szóló részben fentebb már írtam). Kapacitást tekintve – mint ko-rábban jeleztem – a különböző modell szerint operáló kormányzatok egyike sem volt a civil társadalom partnerének tekinthető. A kompetencia területét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a mintegy 13 éve elindult szakmai képzés a negyedik formaváltozáson esik keresztül (ifjúságsegítő, moduláris rendszerű ifjúságsegítő, ifjúságsegítő-asszisztens, közösségszervezés BA ifjúsági kö-zösségszervezés szakirány). Hol a túlképzés, hol a fókusztévesztés, hol a rosszul értelmezett intézményi szabadság nyomta rá bélyegét a szakmai kép-zésre (Monostori et al, 2015). Az ifjúságüggyel kapcsolatos horizontális terü-letekkel való koordináció a kilencvenes évek végét, ezredforduló leszámítva
gyakorlatilag nem létezett. A magyar ifjúságpolitika nem állami szereplőit fel-adatuk ellátásában ugyanakkor kiemelten hátráltatja a forráshiány. Manfred Zentner, a Magyarországról készített nemzetközi ifjúságpolitikai jelentés egyik raportőre a vele készített interjú során120 hangsúlyozta, hogy a ma-gyar ifjúsági szektor rendkívüli mértékben függ az EU-s forrásoktól. Más EU tagállamokkal, így például Ausztriával összevetve Magyarország elenyésző mértékű saját fejlesztési forrásokkal rendelkezik, ami egyértelműen a ma-gyar ifjúságpolitika egyik fő gyengesége. E problémából adódik, hogy az if-júságügyekkel foglalkozó szervezeteknek évről évre újra kell pályázniuk te-vékenységük ellátásához, amit a nemzeti iroda segítségével kapnak meg a következő évre. Mindebben nem érvényesül a fenntarthatóság elve, hiszen a szervezetek olyan tevékenységet látnak csak el, amire van pályázati forrás.
A magyar ifjúságpolitika fejlődésének további gátját jelenti, hogy nincsenek jelen a döntéshozatalban ifjúsági lobbi- és érdekképviseleti szervezetek. A Nemzeti Ifjúsági Tanács fontos érdekképviseleti funkciót tölthetne be, de je-len pillanatban ezen funkciója gyenge (v.ö. Nagy, 2014). Ezen túlmenően a hazai döntéshozatali folyamatot vizsgálva a rendszerváltást követően az ifjúságpolitikai intézményrendszer folyamatos átalakítása nem kedvezett az ifjúságpolitika terén aktív szereplők közötti tevékenységek összehangolásá-nak és a párbeszéd kialakulásáösszehangolásá-nak, ezért a döntéshozatalt jellemzően a min-denkori Kormány túlsúlya dominálta, dominálja napjainkig.