Az uniós joggal való visszaélés kérdése a 2004/38/EK irányelv fényébenfényében

Az uniós polgárok családegyesítési törekvései, mint láthattuk, különböző típusú visszaéléseknek adhatnak teret, amelyek a harmadik országbeli családtagok belé-pésével és tartózkodásával kapcsolatos tagállami korlátozásokhoz vezethetnek.

A 2004/38/EK irányelv 35. cikke éppen ezért egyértelműen rögzíti, hogy a tagál-lamok – a személyek szabad mozgását szabályozó közösségi jog tárgyi hatálya alá tartozó területeken – a visszaélések és csalások elleni küzdelem érdekében hathatós és szükséges intézkedéseket hozhatnak, azaz joggal való visszaélés vagy csalás, például érdekházasság esetében megtagadhatják, megszüntethetik vagy visszavonhatják az irányelv által juttatott bármely jogot. Az ilyen intéz-kedéseknek, azonban minden esetben fi gyelemmel kell lenniük az arányosság elvére, ill. a 30. és 31. cikkekben megállapított eljárási biztosítékokra.

7.1. A 2004/38/EK irányelv 35. cikkének értelmezése a Bizottság Közleményében foglaltak alapján és az EuB vonatkozó ítélkezési gyakorlata

Az Akrich-ügy kapcsán azonban már láthattuk, nem is olyan egyértelmű, mi tartozik, ill. mi nem a visszaélés uniós fogalma alá. A 2004/38/EK irányelv alkal-mazásával kapcsolatos iránymutatás már meghatározza a visszaélés fogalmát,⁵⁰³ egyúttal deklarálja, hogy visszaélés esetén nem lehet az uniós jogra hivatkozni.⁵⁰⁴ Előbbi értelmében, a visszaélést az irányelv alkalmazásában olyan, kizárólag az uniós jog által garantált szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog megszer-zésének céljával elkövetett mesterséges magatartásként lehet defi niálni, amely, bár formailag betartja az uniós szabályokban lefektetett feltételeket, nem áll össz-hangban a szabályok céljaival.

Tekintettel, hogy a visszaélésszerű magatartás az érintett jogok megtaga-dását vagy visszavonását vonja maga után, ezért szükséges megvizsgálni, hogy a Bíróság korábbi gyakorlatában vajon milyen esetekben állapította meg annak fennforgását. A következőkben ezért röviden áttekintem a Bíróságnak azokat a személyek szabad mozgása körében hozott határozatait, amely kapcsán felme-rült az uniós joggal való visszaélés tényállási eleme.

503 A Bíróság C-110/99. sz. Emsland Stärke-ügyben 2000. december 14-én született ítélete [EBHT 2000., I-11569.o.] (52. és az azt követő pontok) és a C-212/97. sz. Centros-ügyben 1999. március 9-én született ítélete [EBHT 1999. I-1459. o.] 25. pont.

504 A Bizottság fent hivatkozott jelentése 16.

A Bíróság, bár a személyek szabad mozgására vonatkozó ítélkezési gyakorla-tában már relatíve korán találkozott egyes visszaélésszerű tényállási elemekkel a Levin-, a Singh- és a Paletta-ügyek vizsgálata során,⁵⁰⁵ mégis csak a közel-múltban, a Centros-eset kapcsán kezdett körvonalazódni a joggal való visszaélés uniós vonatkozású problematikája. Végül, csak 2000-ben az Emsland Starcke-ügyben hozott határozatában⁵⁰⁶ rögzítette a Bíróság a visszaélésszerű magatartás megállapíthatóságának feltételeit.⁵⁰⁷

Ezt követően a Ninni Orasche- és az Akrich-esetek kapcsán merült fel ismé-telten az uniós joggal való visszaélés problematikája.⁵⁰⁸ A joggal való vissza-élés vonatkozásában a nemzeti bíróság a Ninni Orasche-ügy kapcsán a fenti-ekre tekintettel arra keresett választ, hogy visszaélésnek minősül-e, ha egy Ausztriában élő olasz hölgy, bizonyos Ninni Orasche ausztriai tanulmányait megelőzően, kizárólag azért vállalt ott munkát, hogy jogot formálhasson a tagál-lami hatóságok által biztosított megélhetési támogatásra.⁵⁰⁹ A Bíróság ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy amennyiben a tagállami polgár bármilyen rövid ideig is dolgozott a tagállamban, jogosult a munkaerő szabad mozgására vonat-kozó rendelkezések kínálta védelemre, feltéve, hogy tevékenysége nem kiegé-szítő, marginális jellegű. A Bíróság szerint, az alapügy felperese nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal jött a fogadó tagállamba, hogy ott kiaknázzon egy

szoci-505 A fent hivatkozott Levin-, Singh-ügyek, ill. a Bíróság 206/94 sz. Paletta-ügyben 1996 május 2-án hozott ítélete [EBHT1996., I-2357. o.].

506 Lásd Emsland Stärcke-ítélet 52. és 53. pontjai.

507 A visszaélésszerű magatartás megállapításának feltételei a következők: egyrészt szükséges az, hogy objektív körülményekből kiderüljön, hogy a közösségi szabályozás által előírt szabályok formális betartása ellenére az e szabályozás által meghatározott célt nem érték el; másrészt szükség van egy olyan szubjektív tényezőre, mely tükrözi annak szándékát, hogy egy kedvez-mény eléréséhez szükséges feltételeket mesterségesen teremtették meg.

508 A Bíróság C-413/01 sz. Ninni Orasche-ügyben 2003. november 6-án hozott ítélete [EBHT 2003., I-13187. o.].

Ahogy azt fent már láthattuk, a Surinder Singh-ügyben a Bíróság még úgy fogalmazott, hogy a tagállamok megakadályozhatják az uniós joggal való visszaélést, amely a nemzeti jog megkerülését célozza. Lásd Singh-ítélet C-370/90 24. pont.

509 A Ninni Orasche-ügy tényállása szerint, egy olasz állampolgárságú hölgy Ausztriában élt osztrák állampolgárságú férjével, ahol tanulmányokat folytatott. Tanulmányai alatt megél-hetési támogatásért folyamodott az osztrák hatóságokhoz, kérelmét azonban elutasították.

Ninni Orasche közvetlenül azelőtt, hogy megkezdte tanulmányait Ausztriában, határozott idejű munkaszerződés alapján két és fél hónapig pincérnőként, ill. pénztárosként dolgozott. A Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatára hivatkozva megállapította, hogy ilyen szociális támo-gatásra akkor van joga a közösségi polgárnak, ha folytonosság áll fenn korábban végzett gazda-sági tevékenysége, ill. tanulmányai között. Ennek körében rögzítette, hogy önmagában az alkalmazás ilyen rövid időtartama – két és fél hónap – nem jelenti azt, hogy a személy nem minősülhetne munkavállalónak. A nemzeti bíróságnak tehát azt kell megvizsgálnia ez esetben, hogy a munkavállalás tényleges volt-e vagy csak marginális, kiegészítő jellegű.

ális ellátást, hanem azért, hogy együtt éljen az osztrák állampolgárságú férjével, ill. azóta is jogszerűen tartózkodik ott. Ha kifejezetten nem is, de a Bíróság így implicit módon szűkítette a visszaélésszerű magatartás esetkörét. Ez a megkö-zelítés még letisztultabb formát ölt az Akrich-ügy kapcsán elfogadott dönté-sében. A Bíróság arra a kérdésre, hogy a házaspár magatartása visszaéléssze-rű-e azt a választ adta, hogy egy házaspár jogi helyzetének megítélésekor, nem irányadó az indíték, vagyis irreleváns, hogy csak azért telepedtek le egy másik tagállamban, hogy hazatérésükkor kedvezőbb helyzetben legyenek, amennyiben persze a munkavégzés valóságos volt. Amennyiben tehát az uniós munkavál-laló tényleges és valóságos munkát végez, a Bíróság fenti doktrínája alapján a visszaélésszerű magatartás nem valósul meg csak abban az esetben például, ha érdekházasság esete forog fent.⁵¹⁰

Az uniós polgárság intézményével kapcsolatosan, mindezidáig csak néhány eset tényállásában jelent meg a visszaélési elem. Az első ilyen eset, a fent már ismertetett Chen-ügy volt, amely kapcsán a Bíróság nem foglalkozott sokat a visszaélés kérdésével, azt egy rövid, ámde határozott érveléssel visszautasította, tekintve, hogy nem a Bíróság feladata annak mérlegelése, milyen célra irányul a másik tagállami állampolgárság megszerzése.⁵¹¹

A fent már szintén ismertetett Collins-ügyben, amelyben a közösségi jogra hivatkozó személy kettős, ír és amerikai állampolgársággal rendelkezett, a

510 A Bizottság közleményében is rögzítésre kerül a fenti elv. A Közlemény szerint, ugyanis különbséget kell tenni a közösségi jog tényleges, ill. visszaélésszerű gyakorlása között, ami annak értékelésén kell alapuljon, hogy a tagállamban, ahonnan az uniós polgár és családja visszatér, ténylegesen és valósan gyakorolták-e a közösségi jogokat. E célból a tagállamok indi-katív kritériumokat határozhatnak meg, amelyek azonban csak az egyedi vizsgálat kiinduló-pontjaként szolgálhatnak, amely vizsgálatnak az összes releváns körülményre ki kell terjednie.

• az illető uniós polgár fogadó államba költözésének körülményei (előző sikertelen próbálkozásai, hogy harmadik országbeli házastársának a nemzeti jog szerint tartózkodási jogot szerezzen, állásajánlat a fogadó tagállamból, milyen minőségben tartózkodik az uniós polgár a fogadó tagállamban);

• a fogadó államban való tartózkodás valóságosságának és ténylegességének mértéke (a fogadó állami tervezett és a tényleges tartózkodás, a fogadó államban való letelepedés érdekében tett lépések, köztük a nemzeti regisztrációs formalitások elvégzése és a lakhatás megoldása, gyermekek beíratása oktatási intézménybe);

• az illető uniós polgár hazaköltözésének körülményei (visszatérés közvetlenül azután, hogy egy másik tagállamban harmadik ország állampolgárával házasságot kötött).

511 „Nem a tagállam feladata, hogy a valamely másik tagállam által nyújtott állampolgárság hatá-sait csökkentse, és a Szerződés által szabályozott alapvető szabadságok gyakorlásához további feltételeket írjon elő ezen állampolgárság elismeréséhez. Márpedig pontosan ez lenne a helyzet, ha az Egyesült Királyságnak – pusztán azon oknál fogva, hogy a tagállami állampolgárság megszerzésének célja valójában valamely harmadik állam állampolgárának a tartózkodási jog közösségi jog szerinti megszerzése volt – joga lenne megtagadni más tagállamok állampol-gáraitól, mint amilyen Catherine, hogy élhessenek a közösségi jog által biztosított alapvető szabadsággal.”

luxemburgi bíróság már nem csak, hogy elutasította a közösségi joggal visszaélés kérdésének vizsgálatát, hanem említést sem tett annak lehetséges fennálltáról.

Az tehát, hogy Collins úr magatartása akár visszaélésnek is minősülhet sem a Főtanácsnok, sem a Bíróság részéről nem képezte megfontolás tárgyát.⁵¹²

A Bíróság a Bizottság kontra Ausztria-ügyben hallgatólagosan elismerte ugyan, hogy a joggal való visszaélés, mint hivatkozási alap elfogadható bizo-nyos esetekben, mégis a szabad mozgásra helyezte a hangsúlyt ítéletének megho-zatalakor.⁵¹³ Amint láthatjuk, a Bíróság a közösségi munkavállalókra, ill. az uniós polgárokra vonatkozó joggyakorlatában, az ezredfordulót követően elbírált ügyek kapcsán, messze túlhalad, a letelepedés szabadsága körében a Centros-ügyben megállapítottakon, tekintettel, hogy a kérdéses esetekben határozottan eluta-sítja a visszaélési elem jelenlétét. A Collins-, ill. a Chen-esetek tényállásában mi több jelen van egy koholt elem, amely a Bíróság részéről alapos vizsgálatot indo-kolt volna. Az Európai Unió Bírósága még sem élt azzal, legalábbis a vonatkozó jogirodalom álláspontja szerint.⁵¹⁴ De La Ferie úgy véli, az Emsland Starke-ügy kapcsán elfogadott teszt alkalmazása, mindkét esetben eltérő döntésre veze-tett volna. A Kommentátor szerint, a Bíróság azért utasította vissza a kérdéses ügyekben a fenti teszt alkalmazását és ezzel a visszaélési elem jelenlétének megállapítását – anélkül ráadásul, hogy arra vonatkozóan kimerítő indoklást adott volna, – mivel az uniós polgárokra vonatkozó esetekben már elsősorban nem a korábban hangsúlyos gazdasági megfontolások dominálnak.⁵¹⁵ De La Ferie ezt a következőképpen fogalmazza meg: „tekintve hogy az emberi humánum igen hosszú ideig nem töltött be hangsúlyos szerepet a közösségi joggyakorlatban,

512 Lásd fent hivatkozott C-138/07sz. Collins-ítélet.

513 A Bizottság kontra Ausztria-ügyben szintén felmerült a joggal való visszaélés kérdésköre az érintettek részéről. Az ügyben a Bizottság annak megállapítását kérte a Bíróságtól, hogy az Osztrák Köztársaság – mivel nem tette meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítá-sára, hogy a más tagállamban szerzett középiskolai bizonyítvánnyal rendelkezők az osztrák középiskolai bizonyítvánnyal rendelkezőkkel azonos feltételek mellett juthassanak be az osztrák főiskolai és egyetemi oktatásba – nem teljesítette az EKSZ-ből eredő kötelezettsé-geit. Védekezésében az osztrák kormány arra hivatkozott, miszerint jogos érdeke fűződhet annak megakadályozásához, hogy egyes állampolgárai a Szerződés által biztosított könnyí-tésekkel visszaélve, kivonják magukat a nemzeti szakképzési előírások alkalmazása alól, és hogy a közösségi jog nem teszi lehetővé a nemzeti szakképzési előírások megkerülését. Ítélet 70. pont. A Bíróság C-477/08, sz. Bizottság v. Ausztria-ügyben 2009. szeptember 24-én hozott ítélete [EBHT 2009. I-150.o.].

514 Carlier szerint a Chen ügy kapcsán a visszaélés kérdése talán a tisztán tagállami helyzet kérdé-sénél is nagyobb jelentőséggel bírt.

J. Y. CARLIER: Case C-200/02, Kunqian Catherine Zhu, Man Lavette Chen v. Secretary of State for the Home Department, 1127–1128.; HOFSTOTTER op. cit. 548–558.

515 Rita de la FERIA: Abuse of law. CMLRev. 45 (2) 2008. 411–418.

ezért legújabb döntéseiben a Bíróság igyekszik az uniós polgárok és családtag-jaik számára minél szélesebb körben biztosítani a szabad mozgás és tartózkodás jogát, elszakadva a szigorú értelemben vett gazdasági megfontolásoktól.”⁵¹⁶

A fentiekkel összhangban, a már ismertetett bizottsági jelentés is az uniós polgárok szabad mozgásának minél szélesebb körű érvényesülését támasztja alá.

A jelentés az Eind- és a Carpenter-ügyekre hivatkozva, elsőként rögzíti, hogy a közösségi jog támogatja az uniós polgárok mobilitását, és védi azokat, akik már éltek ezzel a szabadsággal. Az Akrich- és a Jia-ügyeket citálva, továbbá deklarálja, hogy nem lehet visszaélésről beszélni, ha egy uniós polgár és család-tagjai a közösségi jog értelmében tartózkodáshoz való jogot szereznek egy, az uniós polgár állampolgárságától eltérő tagállamban. Ebben az esetben ugyanis – függetlenül az adott államba költözésük céljától– a Szerződés által védett szabad mozgáshoz való jog gyakorlásából eredő előnnyel élnek. Ugyanezen elv alapján védi az uniós jog azokat az uniós polgárokat is, akik a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlása után visszatérnek hazájukba.⁵¹⁷

Ami pedig, a Metock-ügyben foglaltakat illeti, a visszaélés fogalma e tekin-tetben is kimerülni látszik a családjoggal kapcsolatos esetleges visszaélésekben, így elsősorban az érdekházasság fennforgásának esetkörében. Semmi nem utal ugyanis arra, hogy a Bíróság Metock-ügyben hozott döntése a visszaélési elem vonatkozásában is felülírásra került volna.⁵¹⁸

A bevándorlási szabályok ismétlődő megsértése önmagában tehát, nem bizo-nyul elégségesnek a joggal való visszaélés megállapításához. A múltban elkö-vetett ilyen jellegű jogsértések sokkal inkább az irányelv 27. cikke, vagyis a közrendi korlátozások és nem a 35. cikk alapján vizsgálandók, amely ugyan-akkor szigorú eljárási garanciákat von maga után.⁵¹⁹

Az uniós polgárok hozzátartozói által a bevándorlás körében elkövetett jogsér-tések pusztán közrendi alapokon történő vizsgálata igen éles kontrasztba állít-ható ugyanakkor azon harmadik állambeli polgárok vonatkozásában felmerülő jogkövetkezményekkel, akik az uniós jog egyéb rendelkezései alapján jogo-sultak tartózkodást nyerni a tagállamok területén. Így a társulási megállapodások

516 Lásd uo. 416.

517 Lásd a Bizottság fent hivatkozott jelentése 15. o.

518 PEERS op. cit. 194., Cathryn COSTELLO op. cit. 617–619.

519 Az említett 27. cikk betartása többek közt akkor kötelező, ha valamely tagállam szankci-ókat kíván alkalmazni a harmadik ország állampolgárságával rendelkező személlyel szemben amiatt, hogy a területére a nemzeti bevándorlás jogszabályok megsértésével utazott be, ill. a területén ily módon tartózkodott azt megelőzően, hogy az uniós polgár családtagja lett. Lásd Metock-ítélet 96. pontja.

alapján tartózkodásra jogosultak esetében, a tagállami kompetenciába tartozó engedélyezési jogosultság továbbra is fennmarad és a bevándorlási szabályok megsértése a későbbiek során, kizárhatja a megállapodásokra történő egyéb-ként jogszerű hivatkozást. Az uniós polgárt és családját, mint láthatjuk, ezzel szemben erősen védi a személyek szabad mozgására vonatkozó uniós jog, amely esetükben az érdekházasság intézményére szorította vissza a visszaélésszerű magatartások megvalósulását.

7.2. Az érdekházasság kérdésköre

Mielőtt az érdekházasság intézménye a harmadik országbeli polgárok család-egyesítéséről szóló, ill. az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgásáról szóló közösségi irányelvben feltűnt volna, már létezett egy tanácsi határozat – ugyan csak a soft law részeként –, amely kifejezetten az érdekházasság kérdés-körével foglalkozott.⁵²⁰ A határozat preambuluma expressis verbis hivatkozik az EJEE házasságkötéshez való jogot, ill. a családi élet védelmét rögzítő 8., ill.

12. cikkeire. A határozat az érdekházasság intézményét egy tagállami és egy harmadik országbeli polgár között a szabad mozgás és tartózkodás jogának megszerzésére irányuló, egyetlen célból kötött házasságként defi niálja, amely által a harmadik országbeli polgár valamelyik tagállamban tartózkodást nyer.

Rögzíti továbbá, hogy az érdekházasságok a harmadik országbeli polgárok belé-pésére, ill. tartózkodására vonatkozó szabályok kijátszásának eszközéül szol-gálnak, amely ellen a tagállamoknak közösen fel kell lépniük.

A határozat megszületésének körülményei sokat elárulnak a tagállamok harmadik országbeli polgárok irányában az érdekházasságok elleni küzdelem keretében folytatni kívánt politikájáról. Az eredeti tervezet egyértelműen demonstrálja a tagállamok érdekházasságok elleni határozott fellépésre irányuló szándékát, kiterjedt hatáskört ruházva utóbbiakra a szükséges ellenőrzés lefoly-tatása céljából. Így példának okáért, az kifejezetten rögzítette, hogy a tagál-lamok csak abban az esetben bocsáthatnak ki huzamos tartózkodási engedélyt, ha előtte meggyőződtek a házasság fennállásának valódiságáról. A tervezet továbbá előírta a pár házasságkötését megelőző tartózkodási jogállásra vonat-kozó vizsgálat lefolytatását.⁵²¹ További érdekességként szolgál, hogy a kérdéses

520 Council Resolution of 4 Dec. 1997, O.J. 1997, C 382/1, on measures to be adopted on the combating of marriages of convenience. A határozat tervezetét a luxemburgi elnökség terjesz-tette elő az Egyesült Királyság indítványára az EUSZ K1 cikkének 3. bekezdése alapján.

521 E szerint, amennyiben a házasságkötési szándékukat illetően valamilyen gyanú merül fel, az ügyész meghallgatja őket, majd ez alapján ellenezheti a házasság megkötését. Természetesen a

tervezet a házaspár tagjai közti nagy korkülönbséget is olyan körülményként minősítette, amely megalapozza az érdekházasság fennállásának gyanúját.

A határozat végül felpuhított formában került elfogadásra, amely kifejezetten elutasítja a fenti szisztematikus vizsgálat lefolytatását, erre ugyanis csakis az érdekházasság fennállására vonatkozó gyanú esetén kerülhet sor a határozat értelmében. Mindemellett, a jelentős korkülönbséget kivéve, számos faktort rögzít, amely alapján az érdekházasság fennállása valószínűsíthető.⁵²²

A Bizottság által 2008-ban kiadott a 2004/38/EK irányelv alkalmazására vonatkozó közleményében az együttlakás hiánya már nem lelhető fel a listán.⁵²³ Amíg az 1997-es határozat értelmében a pár együttélésének hiánya még az érdek-házasság egyik bizonyítékaként szolgált, a Bíróság Diatta-ügyben elfogadott koncepciójának köszönhetően ez a nézet mára meghaladottá vált.⁵²⁴ A fenti közle-mény továbbá az 1997-es határozattól eltérően már nem kifejezetten a harmadik országbeli polgárok közötti érdekházasságokra vonatkozik, hanem mindazon visszaélésekre, amelyek általában az uniós polgárok, és családtagjaik szabad mozgása körében merül fel.

8. Összegzés

A Bíróság a határokat átlépő uniós polgárok harmadik országbeli családtagja-inak belépésével és tartózkodásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában elsza-kadni látszik a korábban konzekvensen követett mérsékelt irányvonaltól, amely a tagállami polgárok családegyesítési jogosítványainak gyakorlását elsősorban

házasság annak megkötése után is érvényteleníthető. Végső soron, pedig a tartózkodási enge-dély iránt kérelem visszautasítható, ill. a kiadott engeenge-dély visszavonható.

522 Ezek a következők:

• a házaspár már nem lakik együtt;

• a pár tagjai nem beszélnek olyan nyelvet, amelyet mindketten értenek;

• a pár a házasságkötést megelőzően soha nem találkozott;

• a pár két tagja ellentmondásosan nyilatkozik a másik személyére vonatkozó részleteket, első találkozásuk körülményeit vagy egyéb fontos személyes információkat illetően;

• bizonyítható, hogy a házasság megkötéséért cserébe pénzösszeget adtak át;

• bizonyítható, hogy az egyik vagy mindkét házastárs már korábban is kötött érdekhá-zasságot, ill. követett el másfajta visszaélést vagy csalást a tartózkodáshoz való jog megsz-erzése érdekében.

523 Két további kritérium is szerepel azonban, így az, ha a pár röviddel azután elválik, hogy az illető harmadik országbeli állampolgár megszerezte a tartózkodáshoz való jogot, ill. ha a családi élet csak a kiutasítási határozat elfogadása után alakult ki.

524 Mindemellett, a brit és az osztrák hatóságok az érdekházasság fennállásának elbírálásakor, mind a mai napig középpontba helyezik az együttélés tényének meglétét.

gazdasági szempontok alapján határozta meg. E szemlélet jegyében a tagál-lami polgárok családegyesítése csak olyan esetekben nyert elismerést a közös-ségi jog által, amikor is e jogok nélkülözhetetlenek voltak valamely gazdasági szabadsággal élni kívánó tagállami polgár tagállamok közötti mozgásához.

Másképp fogalmazva, a közösségi jog csak abban az esetben garantálta e jogokat, amikor a gazdasági szabadság (hatékony) gyakorlásának elengedhetetlen felté-telét képezték a családegyesítési jogosítványok e mozgási jogosítványokhoz hoz

Másképp fogalmazva, a közösségi jog csak abban az esetben garantálta e jogokat, amikor a gazdasági szabadság (hatékony) gyakorlásának elengedhetetlen felté-telét képezték a családegyesítési jogosítványok e mozgási jogosítványokhoz hoz