A nemzetközi migráció kérdésköre, amely napjaink egyik legaktuálisabb prob-lémája, rendkívül szerteágazó jelenség. A migráció fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat, a mai napig nem áll rendelkezésünkre egy olyan mindent átfogó defi níció, amely teljes egészében lefedné a fenti folyamatot. Csupán elmé-lettöredékek léteznek. Egy azonban bizonyos: e folyamat az emberiség történetét végigkíséri a kezdetektől, tekintettel arra, hogy mindig voltak és lesznek új okok, amelyek az embereket vándorlásra késztetik.27 Lukács Éva és Király Miklós egy nagyon letisztult, mégis a jelenség komplexitására kiválóan rávilágító defi nícióját kínálják a migrációnak: „ A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági vagy politikai folyamatok az egyéni szándék és a mindennapok törekvései együtt, egyszerre határoznak meg.”28
Tekintve, hogy a migráció, mint társadalmi jelenség adott, sokkal hangsúlyo-sabb kérdés, hogyan közelítjük meg, ill. közelíti meg az integrációs politika és jogalkotás magát a migránst és általában a migráció folyamatát. Nagy Boldizsár tanulmányában jól érzékelteti, hogy a migráció jelenségének történelmi, és azon belül is, az integrációtörténeti megközelítése nem határozható meg egyértel-műen. „A (be)vándorló képe a történelem során (ha nem hódítóként érkezett) dominánsan pozitív volt. A peregrinációtól kezdve az Európai Közösséget többek között a munkaerő szabad áramlásának eszméjére alapító Római Szerződésig és az egymilliomodik (portugál) vendégmunkást 1964-ben mopeddel köszöntő német államférfi ak fényképéig rengeteg jelét és emlékét őrizzük annak, hogy az euroatlanti kultúrában a vándorló, a külföldön tudást, szakképzettséget szerző
27 SZALAYNÉ i. m. 2.
28 LUKÁCS Éva – KIRÁLY Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió. Budapest, AduPrint, 2001.
20.
vagy boldogulását kereső (férfi ) képe pozitív kép volt az 1970-es évek közepéig, az európai bevándorláspolitikának az első olajsokkot követő radikális fordula-táig. Attól kezdődően, s különösen a nyolcvanas évek közepétől, kialakult egy beszédmód, amelyet a biztonsági kontinuum tételezése jellemez: a külföldi prob-léma, veszélyforrás, biztonsági kockázat, mert egy tengelyen helyezkedik el a terroristával, az illegális munkavállalóval, a csempésszel.”29
A fentieket megerősítve, egyben továbbgondolva rögzíteném, hogy amíg az előbbi, azaz a migránst veszélyforrásként aposztrofáló nézet különösen felerő-södni látszott a 9/11-es terrorcselekményeket követően – amelyet a Hágai program biztonság orientált szemlélete egyébiránt kiválóan tükröz is –, az elmúlt években az uniós tagállamokban már érezhetően jelenlévő demográfi ai problémák, ill. a szakképzett munkaerő egyre fokozódó hiánya némileg átfestette e képet.
Hangsúlyozni kívánom ugyanakkor, hogy migráció jelenségének általános (társadalmi) megközelítése nem vázolható fel egy lineáris időbeli sík mentén, hiszen annak pozitív és negatív vonzatai a társadalomban egyidejűleg vannak jelen, legfeljebb egyes időszakokban annak kedvező, vagy kevésbé kedvező hatásai domboríthatók ki az aktuális társadalmi szükségletek és félelmek függ-vényében.
A migráció jelensége elméleti síkon – akár a politikai, akár a jogi dimenziót tekintjük – két irányból közelíthető meg. A következőkben e két eltérő megköze-lítésmódot vizsgáljuk. Az előbbiekhez hasonlóan azonban itt is kiemelném, hogy e pusztán teoretikus megközelítésmódokat a gyakorlatban nem lehet légmen-tesen elhatárolni egymástól, azok az adott társadalmi, ill. jogrendszerben mindig együttesen vannak jelen, még ha eltérő arányban is. Az Unió migrációra vonat-kozó politikai stratégiáját, ill. jogalkotását a munkában a fenti szempont alapján kívánom elemezni, így mindenekelőtt azt vizsgálva, hogy az integráció egyes fázisaiban, ill. magukban a jogalkotási aktusokban a két eltérő irányzat milyen arányban van jelen.
Mielőtt erre rátérnék, röviden szükséges áttekinteni, hogy makro, ill. mikro szinten milyen társadalmi, gazdasági folyamatok állnak a nemzetközi migrációs folyamatok hátterében, ill. milyen egyedi tényezők befolyásolják a migránsokat a vándorlásukban (ún. húzó és taszító tényezők, azaz pull, ill. push faktorok).
29 NAGY Boldizsár: A szuverén határai. Fundamentum, 2003/2. 41.
1.1. A migrációs elméletek: a migráció jelenségének szocio-gazdasági háttere
A nemzetközi migrációval foglalkozó kutatók közül elsőként Ernst Georg Ravenstein, német statisztikus-geográfus nevét érdemes megemlíteni, aki felis-merte, hogy a migrációt nem pusztán jobb életre vágyó egyének véletlenszerű döntései, hanem a tőkés piac, a gazdasági vonzás-taszítás és a munkaerő keres-lete-kínálata határozza meg. A „Migráció törvényei”30című munkájában arra a felismerésre jutott, hogy a migráció oksági viszonyait egy úgynevezett vonzó-taszító mechanizmus szabályozza (pull-push hatás), vagyis egy adott hely kedve-zőtlen körülményei az embereket eltaszítják a vonzóbb adottságú helyek felé.
Ravenstein törvényei a következőkben foglalhatók össze: a migráció lassan és lépésről-lépésre kiteljesedő folyamat, a migráció mérete fordított arányban van a távolsággal, a migráció ellenmigrációt vált ki, a városok növekedése a vidéki térségek kárára történik (elnéptelenedés), a rövid távú migrációban a nők vannak többségben, végül pedig a közlekedés és az ipar fejlődésével növekszik a migráció.
Ravenstein munkássága igen meghatározó volt, hiszen a jelenkori domi-náns elméletek is többé-kevésbé a ravensteini megállapításokra nyúlnak vissza.
Elsőként ezek közül Everett Lee nevét szükséges megemlíteni, aki újraformálta Ravenstein elméletét, nagyobb hangsúlyt fektetve a belső tényezőkre (a taszí-tásra).31 Nézete szerint, az úgynevezett taszító (push) tényezők a származási országban az egyént arra ösztökélik, hogy máshol próbáljon szerencsét. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az adott ország vagy terület demográfi ai helyzete, és az illető munkaerő-piaci kilátásai. További taszító tényezőként jelenhet meg a politikai elnyomás, a vallási üldözés, a háborúk és a természeti katasztrófák.
Ezzel szemben, a pull tényezők közé sorolható a politikai stabilitás, a vallási tole-rancia, a gazdasági prosperitás és a jó tanulási lehetőségek.
A klasszikus push-pull modellel szemben legfőbb kritikaként az fogalmazó-dott meg, hogy az teljesen racionális alapú döntéshozatalt feltételez a migráns részéről, és fi gyelmen kívül hagy a gazdasági helyzetnél kevésbé szembetűnő okokat, amelyek ugyancsak jelentősen befolyást gyakorolhatnak az egyén dönté-sére.
30 Ernst Georg RAVENSTEIN: The Laws of Migration. Journal of the Statistical Society of London, 1885/2. 167–235.
31 Everett LEE: A Theory of Migration. Demography. 1966/1. 47–57.
A gazdasági alapú megközelítések főleg az 1950-es és 1960-as években játszottak főszerepet. Ezek közül először a migráció neoklasszikus elméletét érdemes kiemelni, amely makro elmélet szerint, a munkaerő-vándorlást a területenként eltérő mértékű munkaerő kereslet és kínálat váltja ki.32 A fenti modell azon alapul, hogy a tradicionális (mezőgazdasági) szektor felesleges munkaereje átcsoportosításra kerül, hogy kielégítse a fejlődő modern (városi) szektor munkaerő emelkedő keresletét. A neoklasszikus modellekben tehát az interszektorális bérdifferencia a migráció elsődleges motivációs tényezője. A népesség és a távolság csak annyi szerepet játszanak, amennyire a bérekre és a migrációs költségekre hatást gyakorolnak. Ez a megközelítés elsősorban azért problematikus, mert egy ilyen tisztán a kereslet és kínálat kiegyenlítődésére koncentráló közgazdaságtani modell a migránsokra kizárólag, mint racionális döntéshozásra képes termelési tényezőkre tekint, és nem veszi számba a vándor-munkások emberi mivoltát, megannyi irracionális, érzelmi elemével.
Szükséges megemlíteni továbbá az ún. szegmentált munkapiac elméletét,33
amely szerint a fejlett államok gazdaságai eleve úgy vannak strukturálva, hogy szükségük van bizonyos mértékű bevándorlásra. A duális munkaerőpiac elméle-tének legmarkánsabb képviselője Piore szerint, a nemzetközi migrációt az idegen munkaerő iránti állandósult kereslet váltja ki, amely a fejlett országok gazdasági szerkezetének alapvető tulajdonsága. A munkaerő országok közötti vándorlása nem indokolható a küldő országokban érvényesülő taszító erőkkel, mint például az alacsony bérekkel vagy a magas munkanélküliséggel, hanem a fogadó orszá-gokban működő vonzó erők, az ipari társadalmak és gazdaságaik szerkezetéből fakadó ‘krónikus és csillapíthatatlan’ munkaerő-kereslet szolgál arra magyará-zatul.34A fejlett gazdaságok munkaerőpiaca ugyanis primer és szekunder szek-torra válik szét: primer szekszek-torra magas bérek, jó munkafeltételek, a foglalkoz-tatás biztonsága és kedvező előrejutási kilátások jellemzőek, míg a szekunder munkaerőpiacon a bérek alacsonyak, a munkakörülmények nem megfelelőek, magas a fl uktuáció, korlátozottak az előrejutási lehetőségek.
32 Michael TODARO: International Migration in Developing Countries. International Labour Offi ce, Genf, 1976.
33 Michael J. PIORE: Birds of Passage: Migrant Labor and Industrial Societies. Cambridge, Cambridge University Press, 1979.
34 GALASI Péter – SÍK Endre: A szegmentált munkaerőpiac elmélete. Közgazdasági Szemle, 1979./12. 1487–1500.
A Wallerstein világrendszerelmélete35 alapján megszülető migrációs teória már nem csupán a fogadó ország gazdasági szerkezetében, hanem a világgaz-daság a történelmi fejlődés során kialakult struktúrájában látja a nemzetközi munkaerő-vándorlás mozgatórugóját. Ebben a rendszerben a centrum országok tőkés gazdasági viszonyai beszivárognak a periférikus, szegényebb társa-dalmakba, létrehozva ott egy olyan mobil népességet, amely munkavállalás céljából hajlandó külföldre vándorolni. Az iskola képviselői szerint, a nemzet-közi migráció a globális kapitalizmus zavarainak és diszlokációinak mellékter-méke. Vagyis a jelenkori migráció mindig a periféria (szegény országok) felől a centrum (gazdag országok) felé igyekszik, mivel a fejlett országok ipari fejlő-désével járó folyamatok olyan strukturális gazdasági problémákat generáltak, amelyek a fejlett országokban a szolgáltatási szektorok dominánssá válásával szükségszerűen a centrum felé ösztökélik a Harmadik Világ alacsony bérért foglalkoztatható népességét.
A fenti három modell, s a korai gazdasági alapú modellek legfőbb hiányossága, hogy nem foglalkoznak egy alapvető kérdéssel: miért van az, hogy ugyanolyan körülmények és feltételek között egyesek elvándorolnak, amíg mások nem?36
Az 1980-as években a kutatások hangsúlya az aggregát megközelítésről a mikro-behaviorista modellek felé tolódott, amelyek az egyéni döntést befolyásoló tényezőket sokkal szélesebb spalettára helyezték. Természetesen ezek a modellek is abból indulnak ki, hogy a vándorlási célhelyre kalkulált hasznok összessége meghaladja a migrációs költségek összességét. Azonban a tekintetben, hogy mi számítható egyéni ‘haszon’-nak és ‘költség’-nek, elméletek egész sokasága próbált különböző hipotéziseket igazolni. Többségük alapvetően a neoklasz-szikus és Todaro modellekre épít a tekintetben, hogy a haszon és költségek alapját a bérdifferenciában vagy a várt bérszínvonalak alakulásában látja, ám beépít a rendszerbe olyan tényezőket, mint munkakeresés, migrációs hálózatok által nyerhető előnyök, illetve különböző kockázatok, mint költségek (vagyis hasznot csökkentő tényezők).
A humán tőke elméletre épülő migrációs modellek ezért a migráció hasznát és költségeit kiegészítik a humán tőkére vagy azzal kapcsolatos egyéb változókra, amelyek annak függvényei. A humán tőkén kívül egyes modellekben a
szoci-35 Immanuel WALLERSTEIN: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest, Gondolat, 1983.
36 PETŐVÁRI Bence: Doktori Értekezés. 2010. 27.
ális tőke, migrációs hálózatok vagy a célterületen kiépült családi/baráti kapcso-latok formájában, szintén kulcsszerepet játszik egyes migrációs modellekben.37 A szociális tőke koncepciójának említésével érkezünk el a migrációelméletek másik csoportjához, amelyek – a közösségek és szociális környezeti tényezők felértékelésével a migrációs döntés helyett inkább már magára a migrációs folyamatra helyezik a hangsúlyt. Tilly-t, Brownt, és Lomnitzot38 említhetjük e modellek előfutáraiként, akik hangsúlyozták, hogy mind az országon belüli, mind pedig a nemzetközi migráció alakításában és fenntartásában a (rokoni) kapcsolatoké a főszerep.
A hálózatelmélet-alapú migrációelmélet a migráció új közgazdaságának hagyományaira építkezik, ugyanakkor tovább is megy, amikor azt állítja, hogy
„a migráció tényleges alapegysége nem az egyén, hanem az ismeretségek, a rokonság, a munkában szerzett tapasztalatok által összekapcsolt emberek csoportja…”.39
A nagy távolságra történő vándorlás ugyanis komoly költséggel, ill. kocká-zattal jár, a migránsok, korábbi migránsok és a nem migránsok között szövődő interperszonális kapcsolatok láncolatából felépülő migráns hálózatok pedig csök-kentik a költözködés költségét és kockázatát, és növelik a migráció várható nettó hozamát.
A nemzetközi munkaerő-vándorlás, így a társadalmi hálózatok folyamatos kiépítését és használatát tételezi fel. E hálózatok hatalmas földrajzi távolságokat is képesek átfogni, és igen hatékonyan maximalizálják a térben egyenlőtlenül eloszló gazdasági lehetőségeket.
A migrációs hálózatok modelljét még két kisebb jelentőségű elmélet egészí-tette ki: az ún. intézményi elmélet, amely az intézmények szerepének fontosságát hangsúlyozza. Az intézményelmélet szerint a migráció megindulásával olyan szervezetek alakulnak ki a megnövekvő és ki nem elégített kereslet hatására, amelyek feladata a migráció fenntartása és elősegítése. Ennek következtében a migránsok nemzetközi áramlása egyre inkább intézményesedik, és függetlenné válik eredeti motivációitól.
37 PETŐVÁRI i. m. 28.
38 Charles TILLY – C. Harold BROWN: On Uprooting, Kinship, and Auspices of Migration.
International Journal of Comparative Sociology, 1967/8. 139–164.
39 Charles TILLY: Áthelyeződött hálózatok. 2001. In: SIK E. (szerk.): A migráció szociológiája.
Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 89–103.
Az intézményi elméletet kiegészíti a kumulatív okozati rendszerek elmélete,40 amely a migrációs cselekedetek visszahatását vizsgálja a szociális és a döntési közegre. A kumulált okság elmélete szerint, a migráció során pozitív visszacsa-tolás jön létre. A kibocsátó közeg társadalmi-gazdasági struktúráinak megvál-tozása növeli a további migráció valószínűségét, így lényegében a migráció saját maga hozza létre azt a társadalmi és gazdasági kontextust, mely a további-akban fenntartja.„Az indítékok összegződnek, amikor minden egyes migrációs művelet módosítja azt a társadalmi összefüggést, amelyben a következő, migrá-cióra vonatkozó döntést meghozzák, méghozzá úgy, hogy nő a további migráció valószínűsége.”41
Ahogy a migrációt meghatározó különféle további tényezők és hatások integ-rálásának szükségessége az 1980-as és 1990-es években a migrációelméletek új irányzatainak létrejöttét inspirálta, a szociális és hálózati modellek fejlődé-sével természetesen a közgazdaságtani alapú elméletek is tovább fejlődtek, egy új irányzatot alakítva ki. Ennek neve a migráció új gazdaságtana lett, angol nyelvből származó rövidítése NELM (New Economics of Labour Migration). A migráció új közgazdaságtana a döntéshozatalt az egyéni szint helyett a család, illetve a háztartások kereteibe helyezi és a migráció által remélt hasznot is tágabb kontextusába helyezi. Az elmélet rámutat, hogy a bérkülönbségnél jelentősebb tényező az elvándorlás szempontjából az adott család relatív helyzete a többi hasonló gazdasági helyzetben lévő családhoz képest. További fontos közgazda-ságtani felismerés, hogy nem a legszegényebb családokból kerülnek ki az első migránsok, hanem a középosztályokból, később azonban a migrációs lánco-latok és hálózatok kialakulásával a szegényebbek is kisebb kockázattal vállal-kozhatnak az utazásra.
Szintén az újabb gazdasági elméletek közé tartozik egy kevésbé elmélet, melynek neve migráció, mint fogyasztói tevékenység. E szerint, a migráció tulaj-donképp egyfajta árunak/szolgáltatásnak, vagyis egy fogyasztani való jószágnak feleltethető meg, és a vándorló (illetve a vándorló közössége) saját preferenciái és költségei alapján mérlegel, hogy él-e a fogyasztás lehetőségével, vagy sem.
Végül a teljesség kedvéért érdemes még megemlíteni Borjas önkiválasz-tásról szóló elméletét.42 Borjas műveiben az 1980-as évek elején igyekezett matematizálni a migrációt kiváltó okot úgy, hogy kísérletet tett kiszámolni a
40 Douglas S. MASSEY: Social Structure, Household Strategies, and the Cumulative Causation of Migration. Population Index, 1990. 3–26.
41 MASSEY i. m. 9–40.
42 George J. BORJAS: Self-Selection and the Earnings of Immigrants, The American Economic Review, 1987/4. 531–553.
nettó hozamot, amit a migrációban résztvevő elérhet. Borjas a nemzetközi migrá-ciót az emberi tőke beruházásnak egyik formájaként értelmezte. Módszerének lényege, hogy a célországban elérhető keresetet nem csak önmagában vizsgálja, hanem korrigál az állás megszerezhetőségével és az eredményből kivonja a kibocsátó országban megszerezhető jövedelmet és a különbözetet a csökkenti a becsült költségekkel.
Az előbbiekben tehát, bemutatásra kerültek a legfontosabb migrációs elmé-letek. Ha azonban nem magát a migrációt, hanem a migrációs-attitűdöket vizs-gáljuk, két uralkodó megközelítésmódot különböztethetünk meg: a migráció hasznos természetét és szabadságát hangsúlyozó, valamint a migráció kockáza-tait kiemelő, s azt biztonsági oldalról megközelítő attitűdöket. A következőkben erre szeretnék részletebben kitérni.
1.2. A migráció jelenségének politikai szempontú megközelítése: a reaktív, ill. a proaktív irányzat
Ahogy arra már fent utaltam, a migráció folyamatára, és a migráció kapcsán felmerülő kérdésekre sokféle válasz adható. Mégis, alapvetően két megközelítés uralkodó e tekintetben, így a reaktív irányzat, amely a fogadó politikai közösség biztonsági szempontjait helyezi előtérbe, szemben a proaktív irányzattal, amely középpontjában a lokálissal szemben egy globális szemlélet áll, teret engedve az univerzális emberi jogok fokozott érvényesülésének.43
A reaktív irányzat egymástól elszigetelt, határok által széttagolt, ‘befelé egységes’ politikai közösségekben gondolkozik, amíg a proaktív irányzat számára kiindulási pontként a globális emberi közösség szolgál.
A reaktív irányzat számára a migrációs folyamat egy jogi, ill. politikai eszkö-zökkel megoldandó problémaként jelenik meg, amely komoly közrendi és közbiz-tonsági kérdéseket vet fel, az eltérő kultúrkörök összeütközéséből fakadóan. A proaktív irányzat kihívásként kezeli azt, szükség esetén új, innovatív megol-dásokat bevezetve. A proaktív irányzat szerint a migráció nem csak, illetve elsősorban nem problémákat vet fel, tekintettel, hogy az döntő szerepet játszik a demográfi ai viszonyok kedvező alakulásában, társadalmi és kulturális élet fejlődésében. A két irányzat eltér abban is, hogy kiket tesz első számú felelőssé a migránsok számának elmúlt években történő jelentős növekedésében, így a származási országot, ad absurdum magukat a migránsokat, vagy a fejlett iparú,
43 Ricard Zapata BARRERO: Political Discourses About Borders : On the Emergence of a European Political Community. In: H. LINDAHL (dir.): A Right to Inclusion or Exclusion ? Normative Faultlines of the EU’s Area of Freedom, Security and Justice. Oxford, Hart Publishing, 15–32.
fogadó országokat. Így a proaktív irányzat nem az eltérő kultúrák összeütközé-sében, hanem a fejlett és fejletlen országok közötti szakadék növekedésében látja a legnagyobb problémát. Ezen irányzat szerint, a határok a társadalmi gazdasági egyenlőtlenséget szimbólumai, a migráció a globalizáció, a kapitalizmus által előidézett társadalmi jelenség.
Mindkét szemlélet egyetért ugyanakkor abban, hogy a tömeges migrációnak számos, nem kívánt hatása van, így a reaktív irányzat szerint, az instabilitás, az ezzel járó bűnözés, ill. általában, minden, ami felborítja a politikai közösség békés együttélését. A proaktív irányzat ugyanakkor a ‘gettósodás’ a bevándorlók kizsákmányolása, a vallási és kulturális intolerancia és a hátrányos megkülön-böztetés veszélyeire hívja fel a fi gyelmet. Utóbbi szemlélet erőteljesen hangsú-lyozza a társadalmi jelenség kényszerítő jellegét, azaz, hogy a migránsok való-jában nem önként hagyják el hazájukat, így a fogadó ország részéről morális kötelezettség áll fenn a bevándorlók és a származási országok megsegítésére.
A reaktív irányzat szerint, ezzel ellentétben, a politikai közösség részéről nem áll fenn semmiféle kötelezettség, különösen a tekintetben, hogy újradefi niálja magát. Így értelemszerűen a befogadó társadalom játékszabályai érvényesülnek.
A két irányzat, tekintve, hogy különbözőképpen fogja fel a migráció társa-dalmi jelenségét, eltérő eszközöket kíván bevetni annak megfelelő ‘kezelésére’.
A reaktív irányzat a biztonsági szempontokat helyezve előtérbe, a szigorú kont-rollra helyezi a súlypontot, így a belépők számának limitálására – tekintettel az érintett ország befogadóképességének korlátozott voltára –, ill. a politikai közösség identitásának megőrzésére. A szelekció nemzeti alapon történik. A fogadó ország határpolitikája így alapvetően két célra összpontosul, a belépni kívánók számának csökkentésére, ill. a belépők szelektálására, általában nemzeti alapon.
Ezzel szemben a proaktív irányzat az emberi jogokra fókuszálva, a nemzeti alapon történő megkülönböztetés elvének tilalmát helyezi a szabályozás
Ezzel szemben a proaktív irányzat az emberi jogokra fókuszálva, a nemzeti alapon történő megkülönböztetés elvének tilalmát helyezi a szabályozás