▬▬▬▬▬▬▬▬◄►▬▬▬▬▬▬▬▬▬
A 82nd Streeti Magyar Református egyház minden évben hatalmas szilveszteri ünnepséget rendezett. A bevett szokás szerint a hacacáré lent az alagsori bálteremben lett megtartva. A szervezők, mint minden alkalommal a templom történetében, az idén is kitűnő népi zenekart fogadtak az óhazából.
Cigány Jóska, a bandavezető és a zenekar címzetese, túlméretezett tangóharmonikáját lezseren lógatta vállán és tartotta hasaaljával, már kora este óta ott ácsorgott a színpad közepén. Mellette egy öregebb füstös képű játszott a hegedűn és egy fiatalabb ütötte a dobokat. A háttérben egy negyedik, szintén sötétbarnás kinézetű, de fiatal alak szorgalmasan tépegette a nagybőgő húrjait.
Cigány Jóska énekelt és három muzsikusával kitűnő hangulatot csinált. Így négyesben már este nyolc óra óta húzták a lármás talpalávalót.
A terem két oldala mentén elrendezve, és középen terjedelmes parkettarészt meghagyva a táncolóknak, a rendezőbizottság több tucat, tizenkét személyre megterített asztalt állítatott fel. Szinte minden asztalnál másféle nemzetiségek ültek, legtöbbnyire magyarok, de a történelmi Magyarország különböző részeiből volt ott elegendő szlovák, horvát, német, lengyel és közöttük elkeveredve válogatott cigányleányok és legények. Cifra címkékkel fémjelzett karcsúnyakú flaskák százai, a bárpult alatt és a sarokban tömött sorokban elrendezett mennyei zamatú magyar borok, kisüsti pálinkák és erős italok színes üvegjeinek tömege várta a szomjas fogyasztók rohamát.
Pár héttel ezelőtt, még december közepén, eredetileg én javasoltam Garrynek. — Közeleg az újévi mulatság. Hívjuk meg Stuartot, hadd ünnepeljen velünk.
—
140
A nevezetes napon Garry vezetett és fél utcasarok távolságra a templomtól beparkoltuk a kocsinkat egy mélygarázsba ahonnan gyalog indultunk tovább. Ahogy közelebb kerültünk a főbejárathoz úgy rémlett, a széles járdán rengeteg a járókelő, és mind ugyanabba az irányba igyekszik.
Stuart felfigyelt idegen beszédjükre és megjegyezte. — Honnan került ide ez a teméntelen magyar?
— A három államra terjedő metropolis minden részéről, — feleltem, — de nem mindannyian magyarok. Legtöbbjük Amerikában született, másod és harmadgenerációs bevándorló és sokan közülük Magyarország körüli kelet európai országokból valóak.
— Ismered őket?
— Néhányat, azokat is csak látásból. Egy párra emlékszem azokból az időkből, amikor a templom bejárat felett laktam, de a legtöbbjét még soha nem láttam.
Vadul kavargó sűrű tömeg töltötte meg az alagsor előterét.
Keresztülnyomakodtunk rajtuk, télikabátjainkat betettük a ruhatárba és végre sikerült befurakodnunk a bálterembe. Bent még hatalmasabb kavarodás fogadott. Egy ünnepi hangulatú, életerős emberi kaleidoszkóp látványa tárult elénk. Túláradóan buzogva az energiától, legtöbben egyszerre kiabáltak és hadonászva mutogattak karjaikkal. A zenekar pódiumához közeli egyik asztalnál foglalt helyünk volt és elhelyezkedtünk székeinken. Arccal a táncparketta felé én ültem középen, Garry jobbom felöl helyezkedett el és Stuart a bal karomnál. Garry vett két üveg Badacsonyi Szürkebarátot és egy kétliteres szódavizet.
Kinyitotta és a borból egy-egy pohárral töltött nekünk és magának.
Felemelte poharát a magasba, szemrevételezte az italnak aranyló színét a neonlámpa fénye ellen és köszöntőt mondott
— Igyatok, érezzétek magatokat jól. A nagy alkalomhoz méltó magasztos hangulatba kell kerülnünk, hogy tisztességes búcsút tudjunk venni ettől a két kaszás évtől, 1977-től.
Összekoccintottuk poharainkat, lehajtottunk egy keveset az italból és átszellemült szemekkel, elégedetten néztük a körülöttünk forgolódó zsibongást.
Félórával később lassan lecsendesedett a terem, leültek a vendégek és a templom fiatal tiszteletese bukkant elő egy oldalajtóból.
141
Fellépkedett a zenekar pódiumára, kezébe vette a mikrofont, röviden üdvözölte az ünneplőket, imát mondott és az egyház nevében hivatalosan is megnyitotta a mulatságot. Beszéde után leült bűbájosan elragadó kis felesége mellé, a kizárólag a számukra és a presbitérium fontosabb tagjai számára lefoglalt főasztalnál.
Cigány Jóska vállára illesztette tangóharmonikáját, muzsikustársai csatlakoztak hozzá és teljes hangerővel felharsogott a zene. Ritmikusan csattogó magyar csárdással kezdték, de olyan hangosan, hogy mi, akik közel ültünk a zenekarhoz egy szó nem sok, de annyit sem tudtunk megérteni egymás beszédjéből. A zenekar lelkesen játszott, de senki nem állt fel táncolni. Magyar népviseleti ruhába öltözött házias külsejű nénik és asszonyok kezdték széjjelhordani a hagyományos, aranyló színű házilag készített hosszútésztás tyúkhúslevest.
Asszonyi mivoltom szerint kötelességemnek éreztem felvenni a merőkanalat. Elsőnek Garry levesestányérját töltöttem fel, de másodjára mertem eleget Stuartnak is.
Garry kanalazott egyet és Stuartra nézett. — Hogy ízlik a magyar koszt, Stuart? — kérdezte.
— Nagyon finom, most már tudom, hogy miért vettél el feleségül egy magyar lányt.
A következő fogás, az ősrégi hagyomány szerint, laposra kivert és zsírban kisütött prézlis disznókaraj volt vöröskáposztával, sült kolbásszal, kétfajta hurkával és hozzá zsíros krumplival és zöldségekkel. Minden adag bőséges volt és ízletes. A főétel után kávét hoztak és fánkot.
Stuartnak meg kellet magyaráznom, a fánk a mi olajban sütött amerikai édes tésztánkhoz a doughnut-hoz hasonló, de sokkal könnyebb és levegősre kelesztett hagyományos házi sütemény.
Velünk szemen ugyanannál az asztalnál ült egy házaspár; korrekt úriember jellegű férfi és egy magas, erőstestű és provokatív kinézetű nő.
Zöld ruhájából szinte kibuggyantak idomai. Széles fenekével, keskeny derekával és hatalmas kebleivel kifordított hiperbolára emlékeztetett.
A férfinek vékonyka, szőkés bajusza volt és udvariasan bemutatkozott nekünk, — Jack Farkas vagyok, Guilford-ból, Connecticut államból jöttünk le ide ünnepelni. — mondta, — nagyszüleim Magyarországról jöttek Amerikába és Bridgeport-on, a Black Rock szomszédságban élték le életüket. Eredetileg 1906-ban hajóval jöttek át a
142
tengeren és az első három hónapon keresztül sátorban éltek a tengerparti strand homokfövenyén.
A nő közbevágott, — Jack fogorvos.
Jack bocsánatkérően mosolygott, restellte megélhetési forrásának kinyilvánításával kapcsolatban elkövetett mulasztását és hozzátette.
— Majdnem elfelejtettem, ez itt a feleségem, Gale.
Gale odanyújtotta kacsóját Garrynek. Puha, enerváltan lelógó ujjai, mint valami kifejt tehéntőgy, bizalmaskodva pihentek meg Garry markában.
— Virginia államból való vagyok, — mondta, leöntött torkán egy teli pohár bort és vidáman lotyogott tovább. — Jackkel csak egy éve vagyunk házasok, — itt hangosan felnevetett, — én vagyok a negyedik férjem első felesége.
Úgy láttam, Garry szerette ezt az arányszámot, széles vigyorral Gale-re bámult és megkérdezte, — gyerekek vannak-e?
— Nekem négy, — felelte Gale büszkén.
— Itt vannak ők is a bálon, — kérdeztem udvariasan.
— Nincsenek, édeském, — Gale vihogott válaszul, — volt férjeimnél vannak széjjel szórva a nagyvilágban.
Gale úgy fixírozta Garryt mintha, a kérő szándék legkisebb kimutatására, azonnal készen állna az ágyba menni vele.
—
Evés után, hasunk degeszre telve az étellel, felálltunk és csatlakoztunk a táncolókhoz. Eleinte, legalább egy óra hosszáig Garryvel táncoltam, majd Jack a fogorvos szívességre kérte Garryt.
— Megmutatnád Gale-nek, hogyan kell csárdást táncolni?
Hagytam Garryt menni, de amikor hátat fordított nekem, úgy morogtam, mint egy kóbor kutya, akinek elvették a vacsoráját. Ez a kitekeredett ötlet nem a fogorvostól, csakis a zöldruhás bestiától jöhetett.
Garryben már volt egy pár pohár ital, és nem mutatott semmi húzódzkodást, hogy elvállalja a csábító feladatot. Kezeit ráhelyezte Gale egész estét betöltő csípejére és a nő szépséges karjait vállaira igazította.
A szédítően hipnotikus csárdásritmus, mint parasztasszony a köpűfát elkapta őket és perceken belül szenvedéllyel ropták a kettőt jobbra kettőt
143
balra lépteket, és láttam, saját szememmel, Garry mélyen belemarkolt Gale dagadóan hullámzó hátsójába.
Garry egyáltalában nem törődött szikrázóan rosszalló tekintetemmel. Hanyagolva éreztem magam és mérges lettem, de nem tehettem semmi mást, csak egyre felháborodottabban és féltékenyebben villogtattam rájuk a szemeim.
Stuart észrevette bosszantó helyzetemet. Kezét kezemre tette és megszorította ujjaim. Viszonzásul lábamat és combomat az asztal alatt hozzányomtam és úgy üldögéltünk, amíg Garry táncolt a teltidomú nővel, Gale-el, a többszörösen elvált asszonnyal, Virginiából.
A szám véget ért, de Garry nem jött vissza hozzám. Eltűnt valahol a táncolók között és egyik nőt a másik után, főleg középkorú feleségeket és háziasszonyokat, kért fel egy-egy fordulóra, amíg azok férjei rákönyököltek a bárpultra és fennhangon tárgyalták a New Yorki magyar futballcsapat eredményeit és esélyeit.
— Gyerünk, — intettem Stuartnak.
Felálltunk, az első szám egy romantikus hangzású, lassú ütemű ének volt. Stuart közel húzott magához. Hozzásimultam és palavesszője azonnal megkeményedett. Kifele végtelenül unatkozó arcot vágtam, de hagytam, hogy belépjen lábam közé és keménységét mélyen belenyomja lábam közé, puhán és engedelmesen reciprokálló szeméremdombom aljába.
A cigányok következőnek gyors polkát kezdtek játszani. Stuart abbahagyta a táncot.
— Jobb lenne, ha leülnénk, — javasolta.
Garry vadul táncolt a táncparkett közepén valami ismeretlen nőkkel. A többnyire idősebb nők tele voltak aggatva ékszerekkel, legtöbbnek dagadóan kerekedő pocakja volt, ruhából kibuggyanó melleik ide-oda lebegtek táncközben és mindegyikre kilószámra volt felkenve a smink.
Olyan méregbe jöttem, mint egy fazéknyi forrásban lévő ecet.
Megjátszottam mintha nem érdekelne, hogy férjem mit csinál és Stuartra összpontosítottam figyelmemet.
— Mi a probléma? — kérdeztem nyersen, — nem érzed jól magad? Valami bajod van?
— Nem tudom követni a gyors csárdásokat.
144
— Megtanítalak, gyere csak, — mondtam. Meg akartam mutatni Garrynek, hogy még akkor is, ha egyáltalán nem törődik velem, remekül el tudok szórakozni nélküle is.
Stuart rám nézett, — Hagyjuk abba a táncot, kérlek, baj van a szívemmel, — mondta.
Oda sem figyeltem, hogy miket magyaráz és érdeklődés nélkül, hanyagul válaszoltam. — Tényleg, mit értesz ez alatt? Te ezt nem mondod komolyan.
— De igen. Szív koszorúérereim el vannak tömődve. Mindig magas koleszterin szintem volt. Ha túl sokat ugrálok, angina fájdalmaim vannak, főleg akkor, ha sok zsíros ételt eszek és szeszes italt iszom hozzá.
Na, ez tényleg öreg, mint a szentírás, gondoltam, tulajdonképpen mit is akarok ezzel a vén gazemberrel? Itt van a jó zene és nem táncolhatok. De nem akartam vitába keveredni vele és reánk terelni a figyelmet. Nyugodtságot erőltettem magamra és kulturált, választékos modorban szóltam vissza.
— Ez módfelett sajnálatos. Jobb lesz, ha ülve maradunk, amíg a gyors talpalávalókat abba nem hagyják.
Addigra Garry egy húsztagú csoport közepén táncolt egymagában.
Cifra bokacsattogtatásokkal és magyaros ugrálásokkal megtetézve különleges táncfigurákat mutatott be, és mint egy meglazult szélmalomkerék úgy kalimpált a lábaival. A csoport körbeállta, és tenyerükkel, mint igazi népi táncosok az aratóbálon úgy tapsolták neki a ritmust. Elszabadult tombolásuk legalább tizenöt percig tartott.
Tánc után Garry visszatért az asztalunkhoz és leült mellém.
Kapkodott a levegő után és veres volt, mint a besavanyított céklaszelet, amit otthagyott tányérján. Levetette zakóját és csuromvizesre izzadt ingjén kigombolta a gallért. Verejtékező homlokát papírszalvétával törölgette, megfogta kezemet és vigasztalni próbált.
— Borzasztóan sajnálom, macikám. A következő tánc a tiéd. Nem foglak magadra hagyni, nem akarom, hogy szabad prédája legyél ezeknek a részeg, nőre kiéhezett gonoszoknak.
— Értem, értem, csak nyugodj meg. Egyelőre az a fontos, hogy ne kapj hőgutát.
Ülve maradtunk az asztalnál. Garry olyan csendes volt, mint egy
145
kioktatott nebuló. Hallgatagon fogta a jobb kezemet mialatt balról engedtem, hogy Stuart nyomogassa a lábam fejét. Kis idő múlva a banda keringőt kezdett játszani. Felálltam, magam után húztam Garryt és kimentünk a parkettra táncolni. Stuart kezét el kellet löknöm magamtól, az öreg egyre jobban berúgott és kezdte elveszíteni gátlásait és úriemberi modorát.
Imádtam Garryvel táncolni, kitűnő táncos volt, és bizonyos szempontból, annak ellenére, hogy rettenetesen féltékeny voltam rá, büszkeséggel töltött el, hogy annyira népszerű a többi asszonyok körében.
Később Jack a fogorvos megkért, hogy menjek ki a női klozetra és nézzem meg, mit csinál felesége, miért marad el olyan rettenetesen sokáig. Bent a vécében megtaláltam Gale-t, aki a mosdópult tetején valami fehér port igazított egyenes vonalba egy zsilettpengével. Amikor meglátott, rám nézett és szájától füléig érő vigyorra derült.
— Nem akarod megpróbálni? Garantáltan a legjobb minőség.
Egyenesen Miamiból, remekül fogod érezni magadat, ha felszippantasz egy kicsit.
Soha nem próbáltam idáig, a valóságban még csak nem is láttam kokaint, de a filmekből ítélve pontosan tudtam, hogy mit kínál nekem a fogorvos felesége.
— Köszönöm, — mondtam, — nem élek vele.
Gale oldalba bökött, — ugyan már, próbáld meg, a kedvemért.
— Nem, — ráztam a fejemet, — már így is túl sokat ittam. Éppen eléggé be vagyok rúgva.
— Ok, akkor ne szippants, — Gale felcsattant, — de legalább, szépen kérlek, ne árulj be a férjemnek.
— Éppen a férjed küldött ide, hogy nézzem meg, mit csinálsz. De nem bánom, legalább mi asszonyok tartsunk össze, nem szólok egy szót sem senkinek.
— Millió köszönet és én sem fogom elmondani férjednek, hogy mennyire flörtölsz azzal a te Stuartoddal. Flörtölés és egy kis tapogatás, mondjuk ki az igazságot, azt hiszed, nem látom a nyilvánvalót. — Gale felelte és, mint huszárkanca a parádén nyerítve felnevetett.
— Semmit nem tudsz, — feleltem rendreutasítóan. — Csak bekokainozod magadat és boldog vagy, mint egy bokszoló, akinek
146
behúztak és kábultan tántorog a ringben. De nem érdekel, csinálj, amit akarsz, amíg nem viszed túlzásba és megmaradsz az illendőség határain belül.
— Ja, kivéve a szexet, azzal, kicsi barátnőm, nem kell az illendőség határain belül maradni. Éppen ezzel a zabolátlansággal szereztem magamnak négy férjet. De ott kellett hagynom őket, nem tudtak velem lépést tartani, ha-ha-ha.
A kielégíthetetlen szexuális étvágyat könnyű volt feltételezni Gale-ről. A fogorvos felesége hatalmas termetű nő volt, rengő csípőkkel és duzzadó keblekkel. Ha megfontolom, és nekem tökéletesen egyre megy, ha Gale élvezi, hogy mindenféle férfiak lökdösik elölről hátulról és egy egész hadsereget akar kielégíteni, akkor csinálja. Otthagytam. Az asztalnál mosolyogva megnyugtattam Jacket. — Gale-nek nincs semmi baja. Egy pillanat és jön.
Egy perccel később Gale, két jó lábán kissé ingadozva, és boldog bambaság ráírva arcára, valóban előbukkant a vécéből. Formás karjait negyedik férjének nyaka köré fonta és egy lucskosan nyáladzó forró csókot cuppantott a szájára.
Tíz perccel volt éjfél előtt. A teremben, szinte mindenki összecsatlakozva, hosszú kígyózó vonal formálódott és megindult a zakatolás. A zene őrületes tempóban dübörgött és Cigány Jóska, vastag alkohol zsírozta rekedtes hangján ordítva énekelni kezdett.
Hegyek között völgyek között zakatol a vonat, Legszebb lányok közül téged választalak.
Ezek az én drága európai honfitársaim, mindegyik tökéletesen borgőzösnek és boldognak látszott. Garry derekába akaszkodtam, és Stuart, szorongatva csípőmet és markolászva fenekemet besirült a hátam mögé. Többet senki sem törődött az illemmel és házastársi hovatartozással. A férfiak arca kiveresedett, hangosan bőgve énekeltek és szemérmetlenül részegek voltak. Éjfél előtt egy perccel a tiszteletes felment a színpadra és a zene abbamaradt. Tíztől lefele kezdve hangosan kiabálva számolni kezdtünk. Nullánál mindenki felordított, önfeledten és gátlástalanul boldogan, természetfeletti vagy mennyei élvezettel, a tömeg tombolt a gyönyörtől.
147
— Boldog Új Évet, Happy New Year, Isten áldja meg a magyart.
— kiáltották.
Mindenki összecsókolt mindenkit. Férfiak kezet ráztak egymással és összeölelkeztek. A zenekar egyszer az amerikai himnuszt játszotta el és utána a magyart. Megálltunk, és bár kissé kóválygóan és dülöngélve, de a lehető legmélyebb ájtatossággal énekeltünk. Az amerikai himnusz döcögött egy kicsit, de a magyar harsogott, különösen, amikor a balsorsa került a sor és az idősebbeknek könny csillogott a szemében.
Még egy félórahosszat folytatódott a zene, azután lassan szedelődzködni kezdtek az emberek. Mi is elindultunk. Kivettük Garry Chevy Malibu kocsiját a mélyparkolóból és mind a hárman odakuporodtunk az első ülésre. Garry hajtott, lassan és óvatosan, benne is több volt az ital, mint a megengedhető mennyiség. Én középen ülve elaludtam és fejem rábicsaklott Stuart vállára. Bal karjával Stuart gyengéden tartotta testsúlyomat, átnyúlt hónom alatt és félálomban éreztem, hogy finoman masszírozza a bal mellemet.
Felébredtem és Garryre kacsintottam. — Jól érezted magadat? — kérdeztem ábrándosan.
Garry bután pislogott, nem szólt egy szót sem csak erősen koncentrálva, figyelte az utat.
—
Csodával határos módon hazaértünk és anélkül, hogy egy karcot vagy egy horpadást tettünk volna az oldalába, beparkoltuk a kocsit.
Összes végtagjainkat használva valahogy kikászálódtunk a kocsiból.
Garry bezárta a parkoló kapuját, és mint három holdkóros eltébláboltunk épületünkig. A lobbiban szájon csókoltam Stuartot, és a két férfi, mint két kihevült havasi medve átölelték egymást. A liftben felfele még egy jó párszor boldog újévet kívántunk egymásnak, azután elváltunk.
Stuart továbbment az ötödik felé és mi kitámolyogtunk a folyosóra.
Egymás dülöngélő testét támogatva Garryvel ketten valahogy megindultunk lakásunk ajtaja felé. Tűsarkú cipőim úgy visszhangzottak, mint a kalapácsütések. Lerúgtam őket és követelően kijelentettem.
— Garry, vigyél tovább.
Felmásztam a hátára és meg-megbicsakló lépteivel Garry igyekezett előre. Kulcsaival hosszasan vacakolt az ajtónál, lecsúsztam
148 hátáról és elkezdtem ledobálni a ruháimat.
— Linda, — könyörgött Garry, — ne légy már ilyen szemérmetlen, valaki megláthat.
— Nyisd már ki azt az ajtót, — nyögdécseltem, —— hacsak nem akarod, hogy a meztelen popsimmal itt álldogáljak ezen a huzatos folyosón.
Nagy nehezen sikerült bemennünk a lakásba. Elértem a hálószobát és lerogytam az ágyra. Ruhadarabjaim elszórva hevertek az úton amerre jöttem. Garry is lerúgta lábáról a cipőt és a Szilveszterre felvett legszebb ünneplő ruháját ledobta a szőnyegre. Kimerülten, kutya fáradtan, részegen, de nagyon megelégedetten, meg voltunk győződve, hogy az Új Esztendőt annak rendje és módja szerint, kellő tisztelettel köszöntöttük.
Miután kényelmesen elnyújtóztunk az ágyban, és már majdnem elaludtam Garry megszólalt.
— Linda, láttam, amit Stuarttal véghezvittél.
— Tényleg, — suttogtam vissza álmosan, — csak nem vagy féltékeny?
— Természetesen, hogy az vagyok, — férjem felelte, — de azért nagyon szeretlek. A te boldogságod az én örömöm. Bízom benne, hogy engem szeretsz és nem Stuartot.
— Egyedül csak téged szeretlek, te féltékeny kis Otelló. Te vagy a legjobb csárdástáncos az egész Bronxban és örökre az enyém vagy és én a tied. Fel tudod-e ezt te fogni egyáltalán?
— Fel tudom és szeretlek, és örökkön örökké szeretni foglak téged.
Vigyázni fogok rád és védelmezni foglak, bármit is tartogat számunkra a sors.
— Köszönöm, Garry… — mondtam és a következő másodpercben elaludtam.
Másnap késő reggel ébredtünk, hideg volt és kristálytisztán fényes napsütés, egy igazán áldott nap mely méltóan hozta be otthonunkba az ígéretes,1978-as évet.
149