A tervezés terei

A tervezők egyrészt azzal a fizikai-társadalmi életvilággal állnak kapcsolatban, ami a tervezés közege, és aminek maguk is részesei, másrészt tanult, máshol bevált ideákat, elvárásokat és modelleket közvetítenek. Amikor felmérik a tervezés tárgyát, adatokat gyűjtenek, akkor felvázolnak, újraalkotnak egy konkrét teret. Mindig szükségszerűen szimplifikálnak, absztrahálnak, és vélt vagy valós szabályoknak, elveknek megfelelően gyűjtik és rendezik az információkat. Soha sem a teljes valóságot ragadják meg, hanem a „maguk módján”, az aktuális feladatnak megfelelően újrakonstruálják azt. A tudatos megismerés során kialakul bennük egy „kép” pl. az adott településről.

E folyamatba beépül a hatalom problematikája: ki vehet részt az alkotási folya-matban, ki fogadja el a kialakított képet és a jövőre vonatkozó megállapításokat. A ter-vezők és a partnereik által konstruált kép működni kezd, befolyással van a konkrét téralkotásra és az arról kialakított ideákra is. Ez is relációs, strukturális viszony. Fontos, hogy tisztában vagyunk a téralkotásunkkal, és azzal, hogy ezt a folyamatot képesek vagyunk megvitatni. A valós tér újraalkotási folyamatába (vizsgálat, empíriagyűjtés) másokat is be tudunk vonni, és az általunk kialakított képet másokkal megtudjuk vitatni.

Jellemző példa egy 2012-es tervpályázat: egy város fejlesztési koncepciójának elkészítésére beérkezett pályázatok (potenciális tervező csapatok) egészen másként ragadták meg ugyanazt a települést, ugyanazt az entitást, másként érzékelték a problé-mákat, és a pályázati kiírás keretei között más elvek alapján kívánták a fejlesztési javas-lataikat megtenni. Mindegyik a saját értékeinek, tudásának megfelelő képet konstruált a városról, annak megfelelően látta a „tényeket”, és saját elveik (prioritásaik, céljaik) szerint reflektált azokra, holott a széles körű participációt mindegyik alapelvnek tekintette. Jellemző felfogásbeli különbségek: (1) ökováros a rurális térben, (2) smart city a globális gazdasági versenyben, (3) a gyakorlati problémákat/kihívásokat azono-sító és orvosoló praktikus fejlesztési, városrendezési elképzelések.

A tervezőmunka során (gyakorlatban) alapvetően két jellemző térfelfogás különíthető el: a hatóokként, külső determináló tényezőként kezelt abszolút („külső

tér”) és a belülről célirányosan alakítható emberi konstrukció koncepciója. Az elsőt inkább a pozitív tudományosság talaján álló, többségében leíró (kvantitatív) módszere-ket alkalmazók és a rendezési tervezők (physical/urban planning) képviselik, a másikat pedig sokkal inkább a gyakorlatorientált posztpozitivista megközelítés jellemzi, és a jövőalakításra koncentrál. A két tervezési szemlélet ideológiai, tudományfilozófiai különbségekre vezethetők vissza. Az első táborba tartoznak a fizikai/környezeti ténye-zők meghatározó szerepét hangsúlyozók (a vulgármaterializmus, a földrajzi determiniz-mus, a posszibilizdeterminiz-mus, a pozitív regionális tudomány stb. képviselői) és a társadalmi-gazdasági viszonyrendszerben elfoglalt helyzet meghatározó mivoltát képviselők (a marxisták, mint pl. Lefebvre, Bourdieu, Harvey, Jameson, Soja, az európai új regio-nalizmus képviselői). A fent tárgyalt térértelmezések közül leginkább az első kettő tartozik ide (8.1. és 8.2. fejezetek), bár megpróbálják integrálni a relacionális (8.3.) térfelfogást is.

A pozitivista, a környezeti primátusára alapozó tervezői gondolkodás sajátos ellentmondása, hogy ők is valamilyen általuk éppen akkor jónak tartott téri, területi rend kialakítására tesznek javaslatot. Vegyük példának a városrendezési terveket („master plans”). A térbeli rendről alkotott felfogás (néha csak megalapozatlan divat, vagy támo-gatott „best practice”) a meghatározó, az alapján értelmezik az összefüggéseket és tesz-nek javaslatot a területi rend szabályozására, alakítására. Az akkor éppen legkívánato-sabbnak tartott térhasználati mód válik kötelezővé a jogszabályként elfogadott tervek által (a terveket törvényként vagy rendeletként fogadják el). Például volt idő, amikor Le Corbusier koncepciójának megfelelően az úszótelkekre épített minél magasabb házak tervezése volt a divat, ma kevésbé az. Volt, amikor a munkahelyek és a lakóövezetek elkülönítése volt a cél, ma a közlekedési szükségletek csökkentése érdekében jobbnak tartjuk azok keveredését. Mindegyik koncepció mögé objektívnek feltüntetett érveket sorakoztattak. Valójában ezek mögött is társadalmi tényezők húzódnak meg, az hogy mi az uralkodó elképzelés a jó területfelhasználásról, a téralakításról, és annak megfelelően szabályozzuk és alakítjuk azt. Maga a rendezési tervezési gyakorlat is azon az előfelté-telezésen alapul, hogy a társadalomnak (választott testületek által felügyelt hivatalok-nak) kontrollálnia kell a területfelhasználást és a területhasználatot, és nem szabad hagyni, hogy az egyéni vagy a kisközösségi törekvések úgy alakíthassák a fizikai és társadalmi közegüket, amelyek ellentmondanak az akkor és ott megfogalmazott

közös-ségi elvárásoknak. E megfontolás alapja, hogy valaki térhasználata akadályozhatja má-sok térhasználatát, így közösen elfogadott elvek alapján kell szabályozni mindenki tér-felhasználását. Hogy a konkrét helyen és adott időben mit fogadnak el „közjónak”, az az éppen akkor létrejövő politikai konszenzus eredménye, amire jó esetben a társadalmi diskurzus és szakmai szempontok is hatnak.

A tervezés egy olyan eszköz, amely tematizálja a társadalmi diskurzust, rendsze-rezi, osztályozza, vizuálisan láthatóvá és – kevésbé hangsúlyozottan – kontrollálhatóvá teszi a társadalmi gyakorlatot. A tervezés folyamatában, a diskurzus során alakul térfel-fogásunk, térszemléletünk és a megvalósuló tervek alakítják, újraalkotják a tereinket.

Esetenként teljesen új társadalmi-gazdasági és fizikai terek jönnek létre (pl. új városok).

A térfelosztás rendezett gyakorlata lehetővé teszi az emberek és dolgok ellenőrzését (Foucault 1990). A rendezési terv övezetekbe sorolja a tereket, szabályozza, hogy hol mit lehet tenni, azaz behatárolja térhasználatomat. Minden osztályokba, övezetekbe sorolás valamilyen céllal és valamilyen preferenciák mentén történik.

A tervezés során a tervkészítés kontextusának megfelelően a tervezők (beleértve az összes közreműködőt) alakítják ki, hozzák létre a tervezés terét, ami nem más, mint annak tárgya, tartalma. A társadalmi-gazdasági viszonyok konkrét társadalmi közeg általi interpretációja, konkrét érdekeknek és céloknak megfelelő leképezése. A tervező a megbízásnak és a tudásának megfelelő releváns téridőszeleteket választ és azok köl-csönhatását, együttlétezését vizsgálja és „tervezi”. A tervezés nagyon fontos eleme, hogy mit emel be a tervezésbe és mit hagy ki abból, adott időben mit nem aktualizál. A strukturális kapcsolódásokon keresztül a figyelembe nem vett gyakorlat is hat a terve-zésbe bevont terekre. Ha valami a tervezés tárgyához kapcsolódó kimarad, az a hatással van a tervezés tárgyára, nem várt hatásokat okozhat. A tervezés tárgyát képező konkrét fizikai/ földrajzi tér, annak határai a tervezés tárgyának, a tervezők szándékának megfe-lelően formálódnak, a tervezés során alakulnak ki. Ha például egy városi terv során olyan funkciókat is tárgyalnak, aminek a városhatáron túli hatókörzete van, akkor egy nagyobb funkcionális terület is a tervezés tárgyává válik. Ha például az oktatás a tárgy, akkor a városban pontszerűen elhelyezkedő iskolák, a tanulók és a tanárok lakóhelyei, mindezek közötti lehetséges kapcsolatok beemelődnek a tervezés fizikai terébe, a kép-zés, annak színvonala stb. az absztrakt/szimbolikus tér részeivé válnak. A tervezés tár-gyáról, az azok által alkotott terekről van egy prehipotézisünk, de a vizsgálat és a

straté-giaalkotás során alakul, strukturálódik, töltődik fel tényleges tartalommal, alakulnak ki a konkrét helyek.

A redukálás elengedhetetlen, bizonyos dolgok figyelmen kívül hagyására azért van szükség, mert a világ túl komplex ahhoz, hogy teljes egészében feltárjuk, a tervezés során minden körülményt tekintetbe vegyünk. A tervezés tárgyának létrehozásakor ke-zelhető méretre csökkentjük a komplexitást, megpróbáljuk csak a releváns tényezőket figyelembe venni, feldolgozhatóvá tesszük az amúgy áttekinthetetlen rendszereket. Saját szempontjaink alapján létrehozunk egy saját területi rendszert.

Az elkészült, elfogadott tervek – azok által megjelenő terek – abban a társadalmi-gazdasági közegben is állandóan átértelmeződnek, amelyben létrejöttek, más helyeken, pedig egészen más olvasatai (értelmezései) is lehetnek. A nagyobb téregységre készült, magasabb szintű tervek a különböző terekben/helyeken más értelmet kapnak, így egy-szerű tervlebontás e logika alapján nem lehetséges, bár tudjuk, hogy a gyakorlatban volt és még ma is van ilyen.

9. A társadalomtér működési módja (térszerkezet, térstruktúra,