Egzisztenciális helyidea (jelenvalóság)

A „hely” a „tér” és a „terület” mellett a tértudományok egyik legfontosabb alapfogal-ma, értelmezése mégis gyakran leegyszerűsítő vagy homályos. A meghatározásban je-lentős diszciplináris és kulturális eltérések is kimutathatóak. Leggyakrabban a „hol”

kérdésre adott válaszként a földfelszínnek a környező helyektől különböző, elkülönült részét jelölik e fogalommal (lokáció). A hagyományos – egyre inkább visszaszorulóban

lévő – földrajzi szemléletben a tér, a terület, a régió és a hely (site) a lényegüket tekintve rokon fogalmak, általában a földfelszín különböző egységei, amelyek elsősorban a nagyságrendjükben térnek el egymástól.¹¹⁴ Ebben a szemléletben a hely olyan abszolút indikátorokkal mérhető, mint a közigazgatási terület nagysága, az ott élő népesség száma és összetétele, a GPS-koordináták, vagy más helyektől való távolság stb.

Település-földrajzi, urbanista, településszociológiai, politológiai megközelítésben a hely a település fogalmához közel álló entitás: fizikai (természeti és művi) dolgok és társa-dalmi, intézményi tényezők földrajzi lokációját jelöli. De a „hely” nem egyszerűen egy embercsoport lakóhelyének és munkahelyének térbeli együttese (mendöli településfoga-lom), nem csupán „…a természeti tájban létrehozott műszaki létesítményrendszer, amelyben az ember társadalmi és gazdasági tevékenysége folyik” (Enyedi 2000:1.), bár a település kétségtelenül „…felfogható mint a társadalmi-gazdasági tér sűrűsödési góca”

(Kőszegfalvi, Tóth 1998).

Az 1970-es évekig a település, a város-falu, majd egyre inkább a régió állt a tértu-dományok gondolkodásának a középpontjában és részleteiben alig vizsgálták a hely alternatív jelentését. Kezdetben a társadalomföldrajz is a kulturális különbségek föld-rajzi mintázatát vagy a kulturális jellemzők területi terjedését vizsgálta. Az 1970-es évekig a pozitivista térértelmezés uralta a földrajztudományt, majd ennek kritikájaként megjelent a specifikus helyek társadalomkoncepciója. A későbbiekben a hely egyre inkább a térrel való kapcsolatában került az elemzések fókuszába, a tér viszonylatában értelmezték („konceptuális ikrek”, Agnew 2005). Giddens (1984) a hely (locale) fogalmával kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy az nem egy passzív fizikai befogadó (abszolút) téregység, hanem aktív interakciós kontextus, aktív elrendeződés. A társadalomföldrajzban sokáig az „objektív terek” szubjektív ellenpárjaként értelmezték és egyre inkább alternatív térkoncepciót képviselt. Elsősorban Heidegger „világban való lét” koncepciójának és a fenomenológia hatására az elsők között Anna Buttimer (1976), Edward Relph (1976), Yi-Fu Tuan (1977) közeledett kritikailag a korábbi helyértelme-zésekhez. A humanisztikus földrajz a világban a konkrét helyeken élő (lakó) embert

114 A tér „…utalhat egy nagy kiterjedésű, határok nélküli területre, vagy egy olyan térségre, amely mérete a lokális területektől kezdve a globális földfelszínig terjedhet” (Haggett 2006:803.). „A „terület” szót általában a földi tér geometriai részének jelölésére használják (Haggett 2006:367.). A régió a „földfel-szín meghatározott határokkal és jellegzetességekkel bíró részlete” (Haggett 2006:799.). „A hely (place) szintén a földfelszín egy bizonyos darabjára vonatkozik… nem használjuk absztrakt értelem-ben, csak egy azonosítható elhelyezkedéshez kapcsolódik” (Haggett 2006:5.). A hely „a földrajzi tér egy darabja” (Johnston, Gregory, Pratt, Watts 2000:582.).

helyezte vizsgálatainak a középpontjába. Az 1980-as években leginkább azt hangsú-lyozták, hogy a hely konkrét térhez kötött (fix, diszkrét téregység) egyedi (sajátos) fizikai-társadalmi entitás, komplex egyedi adottságok összessége.¹¹⁵ John Agnew (1987) és Ron Johnston (1991) a hely fogalmát visszahelyezték a földrajz középpont-jába. A hely azon túl, hogy a tér specifikus egysége, a társadalmi relációk és szubjektív érzések összessége is (Agnew 1987). Az 1990-es évektől egyre többen (Cresswell 2004, Hudson 2002, Massey 1994, 1995) azt emelték ki, hogy a hely sokkal inkább a közvetlen viszonyok és relációk által konstituált folyamat, amely valamilyen szinten megjeleníti a tágabb társadalmi összefüggésrendszert is. A „…hely, bármilyen köntös-ben, mint a tér és az idő, társadalmi konstrukció;” (Harvey 1996:293.). Szociológiai értelemben átélt, mentális konstrukció és az emberi ágens (emberi döntés és cselekvő-képesség) kettőssége. A világ cselekvő megélése hozza létre és alakítja a helyeket, amelyek integrálják az emberi tapasztalatokat. Tehát a fizikai befogadó közegről a hangsúly egyre inkább a társadalmi tényezőkre helyeződött át. A hely az a megélt, a használatba vett tér, amely a szemlélő helyzete és kontextusa is. Entrikin (1991) a hely

„empirikus, normatív és ismeretelméleti jelentőségét” hangsúlyozza. Ahol élsz, az jelen-tős kihatással van az életedre, részeddé válik, meghatározó az identitásod, a szemléle-ted, a fogalmaid számára („situatedness”). Az esetek túlnyomó részében pozitív jelen-tést hordoz és kiállást eredményez a helyi értékek és törekvések mellett. Az emberek számára a mindennapi praxis tölti meg tartalommal a hely fogalmát.

Az időben és térben lokalizált kultúra adja a helyek lényegét (szociológiai helyfo-galom). Antropológiai megközelítésben a valódi hely a reprezentációk olyan rendszere, amelyben az identitás és a másság kategóriái megjelennek. Az antropológiai helyek közös vonása az identitás, a viszonyok és a történetiség (Augé 2012). A hely egy szim-bolikus jelentésegyüttes. A különféle kultúrák jellemzőit azonosítani szoktuk a konkrét földrajzi, igazgatási területekkel. De amit azonosítunk, az elsősorban az emberekhez, a helyi társadalomhoz kötődik, mert ha elköltöznek az emberek, ha kihal a népesség, akkor ott ezek a kulturális jelenségek is megszűnnek, és más formában felbukkanhatnak máshol, ott ahová költöznek.¹¹⁶ (Sokak által idézett Hannah Arendt mondás: „Wherever you go, you will be a polis”.) Merleau-Ponty „…az érzékelés fenomenológiája című

115 Ez hasonlatos a területi (helyi) tőke számos mai értelmezéséhez.

116 A 2015-től kezdődő migrációs folyamat kapcsán e megállapításoknak fontos konzekvenciái lehetnek.

művében¹¹⁷ a »mértani tértől« megkülönbözteti az »antropológiai teret« mint »egzisz-tenciális teret«, amely nem más, mint egy olyan hely, amelyben az emberek a világhoz való viszonyának a tapasztalatát alapvetően »egy miliővel való kapcsolata« határozza meg” (Augé 2014:48.).

Számos mai felfogás a társadalmi szempontok hangsúlyozása mellett keresi az egyensúlyt a természeti (fizikai) környezettel: a hely a dolgok és az emberek (helyi társadalom) sajátos relációhalmaza, a test-lélek, a természet-társadalom konkrét generi-kus együttlétezése. Helyben biztosítható a face to face kapcsolatok lehetősége, a fizikai

„jelenléti elérhetőség”. Helyben kapcsolódik az emberi test az anyagi világhoz; az em-beri intenció és cselekvés és a fizikai tőke együtt konstruálják a helyeket. A tér a helye-ken válik konkréttá, a fizikai környezetből és az érzéki és mentális tapasztalatokból, eseményekből (történésekből) konstruálódik. „A hely tehát a pozíciók pillanatnyi konfi-gurációja” (Certeau De 2010:140.), megragadható stabilitás, a hol-létünk összefüggés-rendszere, amelyet különféleképpen élünk meg és akár eltérően értelmezünk. Itt szem-besülünk a valósággal, érzékeléseink során itt épülnek belénk a tapasztalatok, itt va-gyunk részesei az eseményeknek, itt alapozódik meg a másokhoz való viszony, itt alakul ki a szituáció, a helyzet reprezentációja.

A hagyományos materialista földrajzi állásponttól eltérően a fenomenológiai, a posztmodern értelmezések a tér és a helyek között minőségi különbséget tesznek. A te-ret (space) általános, inkább absztrakt fogalomnak tartják, amely nem egy nagyobb befogadó fizikai téregység, hanem sokkal inkább a helyek társadalmilag strukturált rendszere. A tér az inkább egy szemlélet, míg a hely sokkal inkább a megélt tapasztalat, helyzeti reprezentációk összessége. Tehát a két fogalom nem nagyságrendi különbséget takar, kapcsolatuk nem is az abszolút térfelfogás bennfoglaltságát jelenti, hanem sokkal inkább más koncepciót képvisel. Az absztrakt tér mint az elfoglalt pozíciók sokaságának viszonyrendszere (struktúra) hat a helyekre, a hely a tér specifikus megélését (szubjektív megtapasztalását) jelenti.

A hely, mint megélt tér, mint konkrét napi gyakorlat, különböző nagyságú területi egység is lehet, de ez nem szükséges kritérium. Személyek, társadalmi csoportok napi rutinjától függően ez megfeleltethető egy településrésszel, faluval, várossal, várostér-séggel, vagy bizonyos esetekben akár egy régióval vagy országgal is. A helyek mint

117 Merleau-Ponty, M. 1945: Phénoménologie de la perception. Párizs: Gallimard.

lokalizált terek, nagyobb egységek, térrendszerek (pl. ország, Európai Monetáris Unió) részei, amelyek többnyire földrajzilag is beazonosíthatóak, de lényegüket a konkrét társadalom, a lokalizált események és a tárgyak alkotják. A hely ebben az értelemben az, ahol az emberek a konkrét társadalmi-gazdasági folyamatok, a térkonstruálás alkotó részesei.

Látszólag a fogalmi skála egyik végpontjában található az általánosított strukturá-lisan ható absztrakt tér és a másikban a partikuláris idiomatikus hely, ahol a konkrét dol-gok lokalizálódnak és az események megtörténnek. A tér és a hely a mindennapi gya-korlatban összekapcsolódik, és ezáltal megszűnik e kettőség. A tér és a hely egziszten-ciálisan és konceptuálisan is eggyé válik, mert a hely az, ahol megértjük és megéljük a világot, a teret, interpretáljuk és transzformáljuk a külső hatásokat, amelyeket a lokali-zált jelenségek közötti kapcsolatok által létrehozott tér, a külső a környezet indukál.

Tuan (1977) nyomán állíthatjuk, hogy a tér közvetlenül nem megtapasztalható, csak a hely. A helynek van használati értéke (Taylor 1999). A tér ontológiai értelemben is csak helyben lehet valóságos létező.

Amikor a helyeket összevetjük egymással, vagy ténylegesen közöttük mozgunk, akkor térben gondolkodunk vagy cselekszünk, ami hathat a helyi jelenségek értelmezé-sére. Relph (1976) jól megragadja a lényeget, a tér és a hely dialektikusan strukturálják egymást. A tér és a hely – a leibnizi monászokhoz hasonlóan – egymás visszatükröződé-sei. „Körbefog a világ és elnyel, mint egy pontot, ám én e világot felfogom” (Pascal).

Úgy vagyunk részesei a világnak, ahogyan azt felfogjuk. A hely olyan jelentésegyüttes, amelynek értelmezési, észlelési struktúráját adják a téri összefüggések. A tér megértése is a helyi tapasztalatokon alapul. A téri kontextus alkotójaként létező hely unikális mi-nősége rendezi a téri tapasztalatokat és a cselekvéseket. A tér helyként való megtapasz-talása és megértése (specifikum, értelemadás) járul hozzá a meglévő helyek fenntartásá-hoz, alakításáfenntartásá-hoz, esetenként új helyek létrehozásához.

Konkrét helyen történik a „világban való lét”, mindenki számára a hely a jelen-valóság. A helyek a „világ közvetlen megtapasztalásának a központjai” (Relph 1976:45.). Ez a tér praktikus „place-based” szintje. A hely nem egy statikus, merev (pl.

közigazgatási) határokkal rendelkező helyszín, nem egy kész „termék” (terület), hanem egy dinamikus strukturális külső kapcsolatokkal rendelkező folyamat (Cresswell 2004, Massey 1997, Peet 1998). Legtöbb eleme a napi gyakorlat során konstruálódik. A

he-lyek határai közöttünk és közöttük húzódnak, amehe-lyek különböző szempontokból meg-jelenhetnek, akár valós (reális) határokban (falak, ellátási határok stb.) is, és mindig lesznek olyan áramlások, amelyek áthatolnak ezeken.

Latour társadalmstruktúra-elméletét („Keep the Social flat.” Latour 2005:165.) a tér-hely dimenzióra adaptálva azt fogalmazhatjuk meg, hogy a tér(struktúra) nem egy a helyi cselekvésen kívüli, azon felülálló más dimenzió. Csak egyszerre, együtt létezik minden, így a tér és a hely is. Mivel Latournál nincs a lokális-globális kettős dimenzió, úgy az általam tárgyalt tér-hely kettősség is csak mint más megközelítés létezik. A kér-désre, miszerint „…az aktor van a rendszerben, vagy a rendszer épül fel az együtt cse-lekvő aktorokból” (Latour 2005:169.), Latour válasza az, hogy az aktor és a hálózat csak együtt létezik (ez a magyarázata a cselevő és a hálózat közötti kötőjelnek). Ez igaz a helyekre és a térre is, csak együtt léteznek. Nem igaz, hogy a kontextus (struktúra) megsokszorozódva jelenik meg a napi praxisban (Latour 2005:170.) A konkrét helyek-ből épül fel a tér(struktúra), azokban válik konkrét létezővé az absztrakt tér. Ahogyan a latouri aktor is az általa létrehozott kontextus aktív részeseként cselekszik, ahogyan „a kontextus megegyezik a cselekvők viselkedésével”, úgy a hely és a tér is egy, a hely és a tér kölcsönösen egymás konstituáló elemei.

A terekhez hasonlóan, a helyek esetében is általában a nyitottságát hangsúlyozzák.

„A helyek nem zárt és elszigetelt dolgok egyértelmű határokkal és külső ha-tásoktól mentes történelmekkel. A helyek másik helyekkel való kap-csolataiknak a terméke, amelyek a különböző formában történő áramlások, beleértve az emberek, dolgok és ideák mobilitását, a közlekedési hálózatok és más kommunikációs formák segítségével valósul meg. Ez alatt érthetjük a »global sence of place« – Dorreen Massey által kifejlesztett ideát. A helyek sokkal inkább unikális metszéspontjaik a mindenfajta mozgásoknak, mint a világ többi részétől független, helyben gyökerező történelmek. Ezek a mozgások változtatják meg annak a módját, ahogyan a bennlévők helyben kapcsolódnak a kinnlevőkhöz” (Cresswell 2006:357.).

Ezzel részben egyetértve megjegyzem, hogy a helyek nyitottságát hangsúlyozó nézetek a külső hatások, a globalizáció felől közelítik a helyeket, amelyek ellentmonda-nak a helyek belső logikájáellentmonda-nak. Például Doreen Massey a helyek globális jellegét éppen a helyi folyamatok külső meghatározottságával, valamint a külső interakciókkal magyarázza. Ezzel szemben az autopoietikus helyek (helyi társadalmak) koncepciója is lehet egyfajta magyarázata annak, hogy a mindennapi sajátos helyi létünk „belülről”

hogyan kapcsolódik mások, máshol történő helyi létéhez, és mindez miként alkot egy világot (életvilágteret). Az autopoietikus helyek határai sem merevek, és vannak külső kapcsolataik, azaz a mindenkori belső összetartozás határai adják az autopoietikus helyek határait. Minél nagyobb egy település, annál multikulturálisabb, annál inkább különböző életvitelű, politikai meggyőződésű stb. társadalmi csoportokból áll, de igaz lehet ez sajátos helyekre is (pl. Jeruzsálem). Ezek a települések különböző helyekből épülnek fel.

Kétségtelen, hogy egyre inkább csökken azoknak a helyeknek az aránya, amelye-ken nincsenek, vagy alig vannak globális hatások. Az autopoiézisz koncepciója alapján azt állíthatjuk, hogy a globális térben feloldódó lokalitások nem rendelkeznek a klasszikus hely kritériumaival, zártságával, így ezek legfeljebb a globális hely, a világ-falu részei. A helyek többsége a saját belső működésének megfelelően adaptálja a külső globális hatásokat. A globalizációs trend ellenére a fent leírt helyek jelentősége a továbbiakban is megmarad, és az egyre növekvő számuk ellenére is csak kevesek számára lesznek identitásképzők a „nem helyek” és a globális tér.

A korai értelmezések szerint a globalizáció homogenizálja, leértékeli, egyes ese-tekben megszünteti a helyeket. Az „áramlások tere” globális hálózatokat hoz létre és megváltoztatják a hagyományos „place-based” identitást és kapcsolatokat (Castells 2005), és az emberi lét elveszti a területi kötődését („deterritorialization”). Megjelent a

„nem hely” („non-lieu”, „non-place”, Augé 1995) és a „sehol földrajzának” (geography of nowhere” Kunstler 1993) koncepciója. Azok a terek, amelyek nem felelnek meg a fent leírt helyek jellemzőinek (pl. történetiség, identitás), azok a „nem helyek” (Augé 1995:77.). Relph (1976) a nem autentikus, a nem helyazonos attitűdöt és tömegkultúrát, a standardizált és a giccses környezetet nevezi helynélküliségnek („placelesness”), amely hasonló mások „nem hely” fogalmához.

Az utóbbi évtizedekben a globalizáció eredményeként kialakult speciális tereknek nincsenek sajátos „személyiségjegyeik”. A szupermodernitás vagy szürmodernitás (Augé 2012) olyan ideiglenes tereket hoz létre, amelyek elsősorban a fogyasztáshoz (bevásárlóközpontok), az utazáshoz (repülőtér, autópálya) és a kommunikációhoz kö-tődnek. Bizonyos tevékenységek és személyek nem igénylik a helyek különbözőségét, sőt a felszámolásukban érdekeltek. Ők bárhol élhetnek, dolgozhatnak és szeretik, ha jól kiismerik magukat a hasonlóan kialakított szállodákban, a repülőtereken, az

éttermek-ben stb. Ők a helynélküli, helyi identitás nélküli nomádok, vagy kozmopolita mobil emberek. Az ő terük földrajzilag nem a hagyományos módon lokalizálható. Ők nem kötődnek egy konkrét helyhez, életterük diszperzebb, identitásuk multikulturálisabb és nem a hagyományokban gyökerezik, referenciakeretük az aktuális globalizált elvárások-hoz igazodik. Az emigránsok vagy a menekültek is gyakran érzik úgy, hogy már sehol sincsenek otthon. A „nem helyek” egyre erőteljesebb, agresszívabb térnyerése erősíti a hagyományos helyek, a lokális társadalmak jelentőségét, azok ellenreakcióit.

Marc Augé (2012) „szürmodernitásnak” nevezi a „nem helyekkel” teli világunkat, amelyben mértéktelenné válik az idő, a tér és az ego. Az idő túlzsúfolt eseményekkel; a tér mértéktelensége a bolygó összezsugorodásával és egyben a tér kinyílásával, a lépté-kek megváltozásával és az elképzelt terek túlburjánzásával kapcsolatos (Augé 2012:24.). A hagyományos identitásunk az antropológiai helyekhez (gazdasági, vallási, társadalmi, politikai) kapcsolódik. A „nem helyek” (pl. a fogyasztás, az utazás terei) nem építik magukba a múlt helyeit, átírják a térbeli elrendeződéseket és ezek válnak a korunk „mértékegységeivé”. A „nem helyek” olyan terek, amelyek nem implikálnak helyi identitást, viszonyokat és történetiséget. A „nem helyek” szövegek által is létrejö-hetnek (pl. reklámok, közhelyek, utópiák). Augé szerint a „nem helyek” paradoxona, hogy úgy érzik az emberek, hogy akkor lehetnek valakik, akkor lehetnek önmaguk, ha olyanok, mint a többiek. A francia antropológus szerint a „nem helyek” beépülnek vilá-gunkba, a társadalmi létünkbe. Hozzáteszem, ezáltal az identitásunk és viszonyrendsze-rünk részévé is válnak, sőt számos világpolgárnál már ezek a terek lehetnek a fő identitásképzők. A „nem helyek” magányos használói alapvetően ugyanúgy használják e tereket (a repülőtéren az egymást követő cselekvései hasonlóak, a szállodai terek használata ugyanaz stb.), és ezek az anonim, szenvtelen tereknek jó ismerőivé válnak, jól érzik azokban magukat (mindig ugyanazt a szállodaláncot választják, az autópályán ugyanannál a benzinkútmárkánál kávéznak stb.) és beépül az életükbe, élettörténetük részévé válhat. A hagyományos helyek és a szürmodernitás „nem helyei” keverednek életünkben. A templomok mellett a fogyasztás katedrálisai (bevásárlóközpontok) is a mindennapi élet részeiévé válnak, sőt a templomokban is megjelenik a „souvenir shop”

és a luxus tengerjárón is megtalálható a kápolna.

Tehát a globalizáció hatására bekövetkezik egy újfajta differenciálódás: a helyek és a „nem helyek” „hibrideket” alkotnak életünkben. A „nem helyek” egy része is

adap-tálódik a helyekhez (pl. történeti városközpontokban a gyorséttermek építészeti megje-lenése, a repülőtéri éttermi kínálat), és a kozmopoliták vagy nomádok is kialakítják a maguk „mixét”. A tradicionális kötődésű emberek is valamennyire bekapcsolódnak a globális „flow”-ba, amikor használják a globális fogyasztás tereit, amikor hat rájuk a nemzetközi média, amikor multinacionális cég alkalmazásába állnak stb. Tulajdonkép-pen ők hozzák létre, helyben ők jelenítik meg a globális funkciókat. Nem passzív elszenvedői, hanem aktív megvalósítói a globális folyamatoknak.

Faragó Kornélia (2014) a tér és a helyek „egymásba fordulását” hangsúlyozza a

„nem helyek” kapcsán is. A teret a benne rejlő mozgások keltik életre. Amikor például a városi terek kiüresednek, elhalnak, már elvárások sincsenek velük szemben, akkor meg-szűnik a helyszerűség, a helyek „visszasüllyednek” szenvtelen térré. „A nemhelyek létrehozzák a hely- és a térgondolat kereszteződésének új modalitásait, amelyet a kultu-rális üresség, a kihelyezettség, a szervetlen illeszkedés, a szétszóródottság, a távoli más-hol képzetei, az eljutni odáig jelentései és a távolságérzékelés poétikái töltenek ki”

(Faragó K. 2010: 20.).

A hely kiemelt rangját a tértudományok fogalomrendszerében annak is köszön-heti, hogy mindenki él/lakik valahol, ez az „otthon” mindenki tapasztalatainak ez az elsődleges forrása (szocializáció), és ez a meghatározó minden más értelmezése, konstruálása szempontjából. A hely a mindennapi életvilág, a cselekvések, a társadalmi élet kerete, ez a kontextusa a globális, a strukturális hatások adaptálásának is. Az egyének és csoportjaik itt élik meg és itt interpretálják a helyi, a regionális, a nemzeti és globális kapcsolataikat, értelmezik identitásukat. A hely integrálja a különböző együtt-létezőket, emberek és dolgok itt kerülnek konkrét (fizikai) kapcsolatba egymással.

A kortárs földrajzkutatásokban („geographical studies”) a „…tér valaminek az elhelyezésére utal, a hely annak a lokalitásnak az elfoglalása. A tér azt jelenti, hogy létezik egy cím, a hely pedig az azon a címen való életet. Néha ezt a distinkciót továbbviszik és megkülönböztetik a fizikai helyet a jelen-ségek terétől, amelyben a hely lokalizálódik. Ezáltal a hely egyedi vagy megélt térré válik. A tér arra a tényre utal, hogy a hely nem képes, de el van valahová helyezve. A hely az specifikus, és a tér általános ” (Agnew 2005:82.).

Yi-Fu Tuan (1977) a tér és a hely kapcsolatát úgy fogalmazta meg, hogy a hely az a humanizált tér. A hely az a pragmatikus tér, ami elsősorban a napi praxisban, a ta-pasztalatok útján érthető meg. A tér és a hely az emberek tapasztalataiban dialektikusan

hatnak egymásra, mert a tér megértése összefügg a hely megélésével, amelyik viszont függ a téri kontextustól (Relph 1976).

A tér elvont fogalmával szemben a helyhez hozzátartozik az identitás is. A hely elsősorban az „itt”-et jelöli, bennünket („mi”), azt, ami elkülönül az „ott”-tól, másoktól.

Számos, az egyéni életutakhoz kapcsolódó szubjektív, emocionális és hangulati tényező kapcsolódik hozzá. Itt osztoznak az emberek a közös élményekben, ez a napi rutin terepe. A konkrét helyek megjelölése jelentést, image-t hordoz. „A hatalom és a gaz-daság tere kivetül az egész világra, míg az emberek élete és élményvilága bizonyos helyeken, kultúrájukban és történelmükben gyökerezik.” (Castells 2005:537.) Mindenki egy konkrét földrajzi területen él, de „a hely” az nem fizikai paraméterekkel megragad-ható területegység, hanem az emberek (helyi társdalom) a dolgainkkal együtt alkotják a jelentéssel bíró egyedi helyeket.

„…az elhelyezés a dolgoknak a valahová tartozás lehetőségét kínálja fel, és innen kiindulva az egymáshoz tartozásét. … A hely mindenkor egy tájékot nyit meg, miközben a dolgokat, mint összetartozókat benne gyűjti egybe. A

„…az elhelyezés a dolgoknak a valahová tartozás lehetőségét kínálja fel, és innen kiindulva az egymáshoz tartozásét. … A hely mindenkor egy tájékot nyit meg, miközben a dolgokat, mint összetartozókat benne gyűjti egybe. A