Objektív anyagi és társadalmi terek, duális 90 marxizáló térszemlélet

A ma ugyancsak széles körben elterjedt (elfogadott) marxista térértelmezések is a szubjektum–objektum, társadalom–természet modernista kettősségében gondolkodnak, de már nem csak természeti, hanem társadalmi terekkel is számolnak.⁹¹ Feltételezésük szerint egymástól elkülönül és számunkra elkülöníthető a természeti és a társadalmi lét-szféra. A természeti tér adja azt a fizikai (hát)teret, amelyben kibontakozik a társadalmi-ság. A két oldal közül az anyagi, a természeti oldal a meghatározó a szubjektum, a társa-dalom számára, de közöttük dialektikus kapcsolat van. Nem az emberek tudata hatá-rozza meg a létüket, hanem a társadalmi létük a tudatukat (Marx 1965). Az „alap”, a ter-melési viszonyok összessége (szuperstruktúra) determinálja a „felépítményt”, a társa-dalmi tudatformákat, amelyek visszahatnak az „alapra”. Az anyagi, természeti terek meghatározóak (természeti hatóokok) a társadalmi terek számára. Az autonóm módon létező fizikai világ és a társadalmi szféra kapcsolatát úgy is meg szokták jeleníteni, hogy a társadalmi terek megjelennek, rávetülnek a természeti/fizikai tájakra/területekre (belső és külső terek).

Tehát e nézetrendszerben megmarad az abszolút fizikai tér és a benne élő cse-lekvő társadalom kettősége. A földrajz aldiszciplínái közül a természetföldrajz elsősorban a fizikai, a társadalomföldrajz a társadalmi relációkat vizsgálja, és e külön-bözőség mind a mai napig fennmaradt (Massey 1999, Murdoch 2006).

E duális térfelfogás (magyarázat) alapja, hogy léteznek objektív fizikai (ami eleve adva van, természeti, reális) és az emberek (szubjektumok) által létrehozott társadalmi terek („második természet”), amelyek egyaránt az empirikus valóság részei. Az embe-rektől függetlenül létező és megismerhető objektív fizikai terek és a hasonló elvek és módszerek alapján megismerhető objektív társadalmi-gazdasági struktúrák által alkotott társadalmi terek kapcsolódása, egymásra gyakorolt hatása, dialektikája kiemelt vizsgálati szempont. E felfogás az abszolút térfelfogás kiegészítése a hasonló módon létező és ható dologszerű társadalmi térrel. A társadalmi tér az emberi cselekvések (abszolút) kerete. Csak akkor van értelme a társadalom és a tőle független fizikai tér

90 A „duális” önmagában nem pejoratív jelző. Nem dichotómiára, ellentétre utal, csupán a kettősségre.

Legtöbb kortárs térelmélet küzd például a magában való dolgok és azok reprezentációjának, vagy a természet-társadalom vagy az ontológiai bizonyosság és a megismerhetőség kettősségével, vagy a cir-kuláris okság problémájával. Általában a feloldás kulcsa az idő, a dinamikus kapcsolat feltételezése.

91 A marxizmus talán az első olyan filozófia, amelyik a tudást, a tudományt társadalmilag konstruáltnak tekinti.

kapcsolatáról beszélni, ha a teret is szubsztanciának tételezzük fel (Urry 1990:128–

129.). „A teret tehát társadalmi és természeti szférára bonthatjuk” (Tóth 2003), és amilyen tisztán csak lehet, megkülönböztetendők az adott és a társadalmilag létrehozott („kreált”) terek (Soja 1989:79.). E felfogás a társadalmat is nyers tények (demográfiai, etnikai, gazdasági stb.) segítségével izolálja, strukturálja, adja meg csoportjaik területi mintázatait. A személyek és a társadalmi csoportok úgy töltenek be pozíciókat a (kapita-lista) társadalmi térben, mint a tárgyak az abszolút térben. Jellemzőik alapján oszlanak meg/el a térben, és nem vizsgálják az egzisztenciális létük által létrehozott önszabályozó konstrukcióikat. A társadalmi tér, a struktúrában elfoglalt hely hatótényezőként, rendezőelvként való felfogása is az abszolút tér ideájához áll közel.

A dialektikus materializmus (általában materialista karteziánus felfogás) térfelfogása szerint a tér és az idő a mozgásban lévő anyag objektív, reális (valóságos) létezési formája, lényege a mozgás. A világ térben végtelen. „Nincs semmi a világon csak a mozgásban lévő anyag, a mozgásban lévő anyag pedig nem mozoghat másképp, mint a térben és időben” (Lenin 1964:160.; Hegel az Előadások a filozófia történetéből c. munkájában kimondta, hogy a tér és az idő lényege a mozgás). Az anyag maga for-málja saját terét, maga terjed ki és végez önmozgást (Lenin: Filozófiai füzetek; Lenin ezzel elfogadta azt a tételt is, hogy az anyag nem egy tartályszerű térben van). „A tér fogalma kifejezi a dolgok egymás mellett létezését és egymástól való elkülönültségét, a dolgok kiterjedését és egymáshoz viszonyított elhelyezkedésük rendjét” (Konsztantyi-nov 1963:120., a szerző Leibniz koncepcióját egyeztette össze a történelmi materializ-mussal). A „…tér és idő elmélete az anyag létezési formáinak az elmélete. … Az anyag kiterjedésének és mozgásának a tér és idő a formai hordozói” (Pál 1964:413–414., kar-teziánus koncepció). A térbeli kiterjedés (prosztnyirányije) minden tárgy objektív tulaj-donsága, az anyagi természetű tárgyak/dolgok kitöltenek egy térfogatot, a kitöltött térfo-gatok közötti űr/tér pedig az anyag, a tárgyak mozgásának feltétele. „A tér az anyag olyan létformája, amely döntő feltétele az anyagi jelenségek együttlétezésének, lénye-gében és tulajdonságaiban visszatükrözi a mozgó anyag jelenségei, állapotai együtt-létezésének bizonyos általános törvényszerűségeit” (Szvigyerszkij 1959:86.). A tér nem a newtoni értelemben abszolút, hanem „A tér és az idő abszolút azért, mert a mozgó anyag valamennyi formájának létezését illetően egyetemes elengedhetetlen jellegűek”, és csak annyiban viszonylagos, hogy „konkrét természetében és tulajdonságaiban

függ-nek a mozgó anyag általános természetétől és tulajdonságaitól…” (Szvigyerszkij 1959:50.).

Egyre több filozófus, szociológus, majd társadalom-földrajzos közelítette meg a teret társadalmi jelenségként is. E folyamatban különösen jelentős volt a marxi elmélet térelméleti vonatkozásainak kidolgozása (Manuel Castells, David Harvey, Henri Lefebvre, Doreen Massey, Edward Soja stb.) A lefebvre-i logika és a kortárs marxizáló felfogás is a társadalmi megközelítést erősítette. Az ipari termelés sem egyszerűen materiális, hanem elsősorban társadalmi folyamat. Azért éppen olyanok a térbeli folyamatok, mert a mindenkori társadalmi berendezkedés éppen azt eredményezi (társa-dalmi determinizmus). A város elsősorban „városi társadalom”, ami az indusztrializáció és nem a fizikai környezet terméke (Lefebvre 1970/2003). A „tér termelése” és kontrol-lálása is a kapitalista termelési mód kisajátítási eszköze. A mindennapi gyakorlatban a tér és annak percepciója is a társadalmi összefüggéseknek megfelelően alakul.

A fizikai tértől elkülönül a történelmileg meghatározott társadalmi (-gazdasági) tér, de az is az objektív törvények szerint működő valóság része. A társadalmi tér társa-dalmi produktum, amely dialektikus kapcsolatban van a konkrét, materiális/fizikai térrel (Lefebvre 1991). A társadalmilag létrehozott tér megjelenik a konkrét (fizikai) térben és az emberek és csoportjaik közötti viszonyokban. A társadalmi tények is dologszerűen kezelhetőek. Lefebvre (1991) nézetrendszerében is az „elsődleges alap” a fizikai vagy természeti környezet, és erre az alapzatra vetítődnek rá a különböző rétegek és bonyo-lult hálózatok, amelyek ugyancsak materiális formában jelennek meg (pl. utak). A társadalmi térstruktúrák magyarázatához hozzátartoznak a társadalmi interakciók, a ha-talmi effektusok és a diskurzusok egyaránt. A társadalmi tér absztrakt, de mégis valósá-gos tér, amelyet társadalmi, politikai erők formálnak, alakítanak és társadalmi kapcso-latokat, viszonyokat fejeznek ki. A társadalmi tér társadalmi képződmény, a téralkotás folyamata politikai folyamat, és az így létrehozott tér már eszköze a későbbi „tér-termelésnek”. Minden társadalmi berendezkedés (termelési mód) saját képére formálja a teret, így a társadalmi berendezkedés megváltozása alapvető térbeli változásokat is eredményez.⁹² Ez fordítva is igaz: „Az élet megváltoztatásához… először meg kell változtassuk a teret” (Lefebvre 1991:190.). A marxizmushoz hűen Lefebvre a társadalmi tér alakításában döntő szerepet tulajdonít a termelési módnak, amely meghatározó a

92 Az 1945-ös és 1990-es rendszerváltás is átrajzolta a gazdasági teret, átértékelte a településeket, a régió-kat.

munkaerő és a termelési viszonyok újratermelésében. (Az európai új regionalizmus mint szakpolitika ugyanezeken az elveken alapul, amelynek vannak jeles magyar követői.)

A teret társadalmi jelentéssel, funkcióval a társadalmilag létező ember ruházza fel, de az alap a fizikai/materiális tér. Castells (1977) – egy korai munkájában még szigorúan ragaszkodva a marxi logikához – kifejezetten olyan materiális terméknek írja le a teret, amely a kultúra és a természet interakciójából ered. Későbbi kötetében kifejti (Castells 2005), hogy például a hálózati társadalom absztrakt áramlási terének materiá-lis alapja az elektronikus impulzusok, a készülékek, a távközlési és műsorszórási rend-szerek és az elit topológiai lakóhelyei. Harvey (1973) rámutat arra, hogy a térstruktúra (pl. urbanizáció) mélyebb társadalmi és termelési struktúrák kifejeződései. A marxista térszemléleten alapuló területi vizsgálatokban mindvégig megmarad a fizikai, a materiális valósághoz, a földrajzi környezethez való kötődés.

Gyakran adaptálják (pl. Edward Soja, Nigel Thrift) Lefebvre (1991) hármas struk-túráját:

− elsődleges a materiális fizikai tér, amelyet empirikusan megismerhetünk, fel-térképezhetünk;

− másodlagos a mentális tér (térreprezentáció, az észlelt tér ideái, konceptualizált tér);

− a megélt társadalmi tér, a reprezentáció terei: komplex szimbólumok, amelyek befolyásolják a téralkotást.

E lefebvre-i „társadalmilag termelt” tér koncepciója vált általánossá a társadalom-tudományokban, a későbbi elméleteket (Castells 2005, Hervey 1990, Massey 2005, Soja 1989 stb.) e gondolatok inspirálták, ezek mentén haladtak tovább. Soja (1996) ezt a kö-vetkezőképpen adaptálta: az elsődleges terek a materializált kapcsolatok, a másod-lagosak a terekről kialakított képek és a harmadmásod-lagosak mindezeket felölelő megélt terek. A „harmadik tér” koncepciójával meg akarta haladni a korábbi bináris gondolko-dást, és minden valóságos és szubjektív, materiális és szimbolikus teret ebbe egyesít.

A fizikai-társadalmi tér kettősége mellett több marxista (Louis Pierre Althusser, Manuel Castells, David Harvey, Henry Lefebvre, Edward Soja stb.) és általában a pozi-tív tudományfelfogás képviselői (pl. Peter Hagett) az objekpozi-tív (valóságos, materiális, ki-terjedéssel bíró anyaggal kitöltött) és a szubjektív (mentális, az ember által interpretált

szubjektív) terek megkülönböztetését és e különbségtételből eredő másként való keze-lést kiemelten fontosnak tartják.⁹³

Soja (1989: 3. fejezet) többek között Lefebvre és Castells munkásságára támasz-kodva a társadalmi-területi dialektikát könyvében külön fejezetben tárgyalja. A társa-dalmi és a területi kapcsolatok kölcsönösen hatnak egymásra, függnek egymástól. A tér politikai szerveződései társadalmi kapcsolatokat tükröznek, és az visszahat a térre, annak szerveződésére. De ez a dialektika nem a marxi historicizmus, vagy a hegeli tézis-antitézis-szintézis mechanizmusa, hanem központjában a társadalmi lét térbelisége áll. A fizikai/természeti és a társadalmi tér dualizmusával foglalkozó tudósok mellett másokat (pl. Martin Heidegger, Edmund Husserl, Jean-Paul Sartre, David Harvey) az (is) foglalkoztat, hogy a konkrét tér, az adott hely és a gondolkodó, a megismerő szubjektum között milyen a kapcsolat.

A kritikai földrajz neomarxista térszemléletben a kapitalista gazdasági-társadalmi tér uralja, sőt kolonizálja a „mindennapi élet tereit” (Lefebvre), azaz a helyeket. A kettő közötti aszimmetria a „dialektikus kapcsolatban” úgy változhat meg, ha helyben („bottom-up”) ellene cselekednek a kapitalizmus nem kívánt folyamatainak. A kortárs feminista térértelmezések is e logikai mederben haladnak. Bemutatják, hogy a kapitaliz-mus maszkulin tereket hoz létre, és olyan kulturális, nyelvi, intézményi stb. változtatá-sokat javasolnak, melyek megszüntetnék ezt a nemkívánatos aszimmetriát.

Az ELTE Regionális Földrajzi Tanszéke, mint a hazai regionális tudományi isko-lák egyik meghatározó kiváló műhelye, a belső és a külső tér dualitására, a kettő meg-különböztetésére és a köztük lévő kapcsolatok feltárására teszi a hangsúlyt (Nemes Nagy 2009:88., Regionális tudományi kislexikon 2005:4–5. és 12.). A külső három-dimenziós földrajzi térben van jelen a „…lokalizáció, a földi (földrajzi) térhez kötés momentuma. (…) Jellemzően e külső tereket elemzi a területi kutatás, amelyben a jellegadó vizsgálati alapot, a megfigyelési egységet a lehatárolt térrészek (területek, térségek, régiók, települések) képezik” (Nemes Nagy 2009:88.). A „belső terek” a földrajzi lokalitástól függetlenül is létező társadalmi terek (pl. politikai, gazdasági) földrajzilag lokalizálódnak, rávetülnek a külső, az abszolutista térértelmezéshez közel

93 Ismeretelméleti megközelítésben e megkülönböztetés létjogosultságát vonják kétségbe. Már a szofista filozófia kimondta, hogy minden dolognak mértéke az ember, azaz éppen az a tényszerű, hogy a külön-böző létünkből fakadóan másként tekintünk a világra. Természetesen ez nem mond ellent annak, hogy mindannyian ugyanazon világ részei vagyunk, annak hatása alatt élünk, történeti, társadalmi létezők vagyunk, így elkerülhető a végletes szubjektivitás.

álló földrajzi terekre (lásd „A belső és külső tér modelljét” Nemes Nagy 2009:89 3.1.

ábra).⁹⁴ (E lehetőség elfogadása Szabónál [2008:67.] problémaként is megjelenik a tér-szerkezet értelmezésénél.)

E duális szemléletet képviseli több európai intézmény is. A CEMAT meghatáro-zása szerint a területi tervezés a gazdaságpolitika, a szociálpolitika, a kulturális és öko-lógiai politika földrajzi vetületével foglalkozik (CEMAT 1983). Az európai újregiona-lizmus is ezekre a marxista lefebvre-i elvekre épül. Az érvelése szerint megváltozott a gazdaság, a termelési mód (alap), így annak földrajzi vetülete, adekvát területi szintje is más, ezért a politikai stratégia része a regionalizmus (felépítmény), ami visszahat gaz-daságfejlesztésére (dialektika).

A duális térfelfogással szemben más térfelfogások, a társadalmi tereket sem tekintik önmagában létezőknek, amely objektív módon „külső” hatóokként működik, hanem maguk az egzisztenciálisan létrehozott társadalmi kapcsolatok alkotják azokat.

A különböző létezőket és cselekvőket a köztük lévő kapcsolatok integrálják egy térbe.