Hétköznapi téridea, gyakorlati térhasználat

A tértudományok művelői és professzionális alkalmazói néhány elfogadott, „jól bevált”

térfelfogás közül választhatnak. De a hétköznapok cselekvői általában nem olvasnak Husserlt, Heideggert vagy Lefebvre-t, ők a napi gyakorlatuk során szerzett ta-pasztalatokból merítenek és bármilyen filozófiát követhetnek. A napi gyakorlatukban a saját tapasztalatok és ideáik alapján megszámlálhatatlan számú világot, teret hoznak létre és képzelnek el. Ezért általában csak a konkrét feladat, használat, napi tapasztalat alapján, ahhoz kötődően közelítenek a fogalomhoz. Az emberek többségének a tér a napi rutin különböző fizikai tereit jelenti.¹⁰⁶

A tér, mint a korábbiakban kifejtettekből is látszik, még tudományos közegekben is nehezen meghatározható, különféleképpen megközelíthető és értelmezhető, így nem meglepő, hogy az átlagember számára misztikus, nehezen kifejthető fogalom. Az

106 A tér ilyen tapasztalati, megéléshez kötött értelmezése hasonló ahhoz, amire sokan az idő kapcsán felhívják a figyelmet (pl. Henri Bergson). A hétköznapi személyes tapasztalatok során nem szerzünk teljes áttekintést a rendszer (pl. város) egészéről (Certeau 2010).

rek többségének valami olyan a priori trivialitás, amit nem is tudnak a hétköznapok nyelvén megfogalmazni, ami csak célirányos rákérdezés, sajátos vizsgálódás során tárul fel számukra. A mindennapi gyakorlat nem a tér megismerésére irányul, hanem sokkal inkább rutinszerű, gyakran ismétlődő térhasználatot jelent, amelyre hatással vannak a mentális és testi kondíciók, várakozások és a diszkurzív ismeretek is. Még a rutinszerű hétköznapi téralkotás során (pl. a munkahelyre menet fizikailag mérhető, leírható utat járunk be) is bennünk van a tér szintetizált szubjektív ‒ akár szavakban is kifejezhető és megvitatható ‒ képe, amely közrejátszik a konkrét térelem (útvonal) létrehozásában.

Például azért megyünk gyalog és busszal éppen azon az útvonalon, mert úgy gondoljuk, hogy így jutunk el elfogadhatóan gyorsan és megfizethető költséggel a munkahelyre. És azért van buszjárat a lakóövezet és a munkahelyek között, mert sokan ismétlődően be-járják ezt az utat és ezért manifesztálódott; útban, tömegközlekedésben objektiválódott,

„intézményesült” ez az útvonal. Más megfontolások alapján tovább szabályozzák, ren-dezik ezt a térhasználatot (pl. buszsáv, megállók), amelyek visszahatnak az eredeti használatra, gyorsítják vagy lassítják a téralkotó cselekvést. Ugyanakkor a hétköznapi rutin során a cselekvők képesek saját szubjektív belátásuk alapján használni a tereket (Certeau 2010).

Jómagam másokra hivatkozva is gyakran hangsúlyozom, hogy mindenki saját te-reket hoz létre, de ezekre a téralkotásokra hatással vannak a kollektív térképzetek. Pél-dául a lakását mindenki a saját igényeinek és kondícióinak megfelelően rendezheti be és használhatja. Mégis a lakások többsége a stabilizálódott térképzetek alapján rutinszerű-en, „magától értetődően” nagyon hasonlóan van berendezve és ennek megfelelően hasonló a térhasználata. (Nappali: kanapé/fotel, előtte dohányzóasztal, vele szemben televízió, a mennyezeten középen lámpa, az ablak előtt cserepes virág stb. Erre találunk hivatkozást Löwnél is [2001:169; 2008:39.].¹⁰⁷) A lakások belső elrendezésére hatással vannak az építési szabályok, a társadalmi szokások, máshol látott (média, szomszédok, áruházi katalógus stb.), tapasztalt dolgok és a kapható és a használatot meghatározó bútorok. Sokszor az anyagi előmenetel, a társadalmi mobilitás sem jelent jelentős változást a terek használatában, csak drágább bútort, televíziót és egzotikusabb virágot vásárolnak. Tulajdonképpen a személyes terekig behatolnak a társadalmi szokások. A házak, lakások térfelosztása és térhasználata a különböző kultúrákban és társadalmi

107 A hivatkozott mű: Fächergruppe Designwissenschaften (nincs évszám): Objektalltag – Alltagsobjekte.

Berlin: Hocshule der Künste.

csoportokként mutat némi különbséget. Ez is azt támasztja alá, hogy a térkonstruálás, a térkialakítás folyamata társadalmi tevékenység, amire hatnak a kulturális sémák.

A hétköznapi viszonyulás a térhez nagyon gyakorlatias. A gyakorlatban a teret az együttlétezés világa jeleníti meg, leginkább a számunkra létező különféle viszonyrend-szerekben, hálókban, struktúrákban, áramlásokban ragadható meg. De a praxisban az igazi kérdés nem is az, hogy mi a tér, hanem, hogy miként hozza létre és alakítja a tár-sadalmi gyakorlat és miként használja azt az ember (Harvey 1973:14.).

Az átlagember számára a tér a saját és a kommunikáció során tanulással szerzett tértapasztalatainak valamilyen szubjektív összessége, olyan saját konstrukció, ami első-sorban az általa használt földrajzi és kapcsolati tereihez, azaz a mindennapi életvilágá-hoz kötődik. A megtapasztalt tér nem direkt módon képeződik le a gondolati struktúrá-jában, hanem a nyelvi és vizuális kommunikáció során megszerzett térszemlélet is hat rá. Az átlagember számára a tömegkultúra, a média fontos alakító tényező. A televízió, az internet a mobiltelefon használata keveri a realitást és virtualitást, átértelmezi a távol-ságot és a szomszédtávol-ságot. Nap mint nap kapcsolatot tarthatunk, „érintkezhetünk” egy-mással anélkül, hogy valaha is találkoznánk. Például televíziós élő adással (pl. sport-esemény közvetítése) az „ott lét” élményével gazdagodhatunk, és a skype vagy a facetime segítségével a szemünkkel és a fülünkkel érzékelhetünk távoli dolgokat. Az interneten hol valóságos, hol nem létező terek részesei lehetünk. Sokszor nincs is gya-korlati jelentősége a valóságos és a virtuális hagyományos megkülönböztetésének. (On-line bankolás végeredménye számunkra ugyanaz, mintha elmennénk a földrajzi térben a fizikailag létező bankba és a fizikailag létező pénzt befizetnénk.)

Az egyének számára meghatározók a cselekvéseinek és a kapcsolatainak a terei, azok megélése. Alapvető struktúrája (szintek, hálók) a használat gyakoriságához kap-csolható: rendszeresen, többször, néha használt és az azon kívüli terek. (Az ezzel kap-csolatos információkat többek között felhasználhatjuk a közszolgáltatások területi meg-szervezéséhez.) Ugyannak a városnak a lakói különbözően használják a városi tereket, a saját mozgás által megismert, belakott terek mellet vannak kevésbé ismert városrészek.

A hétköznapi használatban az ember számára a tér egyfajta rendet, elrendezettséget jelent. Külsődleges adottság, ami lehetőségeket kínál (pl. amiben közlekedik, kommunikál), és korlátokat jelent (távolság, költség stb., ami miatt nem hozzáférhető

számára). A napi praxisban a relacionalista és az abszolút térfelfogás kiegészítik egymást, használatuk igazodik az adott problémához, a szükséges cselekvéshez.

Az emberek saját tapasztalataik alapján helyezik el magukat a külső tárgyakhoz, más szubjektumokhoz (értékekhez) és eseményekhez képest – az ezek által alkotott tér-beli struktúrákban –, vagy azok analógiájára képzelik el magukat a virtuális térben. Más (ember, vállalat stb.) lokalizálását is hasonlóan végzik: belehelyezik egy maguk – mint a társadalom része – által konstruált struktúrába. Tehát az átlagember sem úgy tekint a térre, mint egy független struktúraalkotó potenciálra, hanem sokkal inkább, mint a be-töltött helyek („site”) által alkotott struktúrára, rendezettségre, amelyet kulturális és pszichológiai szűrőkön keresztül értelmez, kommunikációk során egyeztet, így inkább

„minőségi” tartalmúak, interpretáltak, mint fizikaiak (mennyiségiek).

Az egyén azt a helyet, aminek maga is része, sokkal inkább aktívan alakíthatónak éli meg, mint a használatán kívüli, vele közvetlen kapcsolatban nem lévő tereket. A sa-ját maga által felépített térképzetek (tudás) segítik a közvetlenül nem tapasztalt (távoli) helyek és terek elképzelését, az onnan (arról) kapott információk elrendezését. Számára nem fontos az abszolút és a relatív, az objektív és a szubjektív tér szétválasztása, mind-egyik beépül térszemléletébe és együtt használja azokat. Sok tekintetben elégséges, működőképes számára az abszolút térfelfogás, benne él egy számára adott térben, leké-pezi és használja a földrajzi teret, de például saját értékelése alapján relatív módon he-lyezi el magát a társadalomban. Nem okoz neki értelmezési vagy akár térhasználati gondot, ha egyszer virtuális esemény/tér szereplője, máskor a reális térben kell eliga-zodnia.

A kanti térértelmezés nem annyira a tér leírását, hanem inkább az emberi tértuda-tot és annak használatát magyarázza. Kant a teret nem objektívnek, valóságosnak, de nem is véletlenszerűnek, hanem olyan szubjektív a priori szemléleti formának tartotta, ami egyáltalán lehetővé teszi a tapasztalást, a megismerést, aminek alapján értjük meg és rendezzük el dolgainkat (Kant 2001). A világ területi karakterét a mindennapokban is az a priori kognitív képességünknek, mindenkori tudásunknak megfelelően látjuk, kép-zeljük el. Ez nem egy eleve létező, változatlan velünk született adottság (bár lehetnek ilyen elemei is), hanem a tapasztalatok során alakuló szemlélet. A személyes térképzet sem teljesen szubjektív, mert az tükrözi a történeti társadalmi és a helyi tudást, aminek maga is része. Már kis korban mindenkiben rögzül a családi térhasználat, amit

folyama-tosan alakítanak a további személyes tapasztalatok és a nyelvi kommunikáció során szerzett ismeretek.

A konkrét helyekről (place) és területekről (territory) szerzett tapasztalataink sem egy rajtunk kívül álló neutrális fizikai térként rögzülnek bennünk, hanem alkotó részese-iként a mi szempontunkból éljük meg azt. Úgy szerezzük a benyomásunkat, úgy alakul a kanti értelemben vett kognitív képességünk, ahogyan azt megéljük. Ha a napi csúcs-forgalomban órákat töltünk el bosszankodva a munkába járással, akkor az ingázási tér ekként rögzül bennünk és fogékonyabbak leszünk minden ezzel kapcsolatos dologra.

Azaz a személyes fizikai és társadalmi helyzetünk (pl. busszal utazunk a lakótelepről a gyártelepre, vagy a városkörnyékről az irodába, vagy repülővel az ügyfélhez) meghatá-rozza nyitottságunkat és befolyásolja interpretációnkat. Van, akinek a budapesti Széll Kálmán tér mint fizikai környezet az otthona (ott él, végzi biológiai szükségleteit), van akinek a munkahelye (pl. kiskereskedelem dolgozója), és van akinek egy autóval leküz-dendő közlekedési csomópont. Ugyanannak a fizikai helynek a használata és érzékelése a különböző emberekben eltérő. E konkrét fizikai környezet alakításánál mindezek mér-legelendők, és minden törekvést is ez alapján fognak értékelni az érintettek és ennek megfelelően mellé állnak vagy ellenzik azt.

Az eltérő helyzetű és szerepű, a különböző társadalmi terekben kommunikáló személyeknek másként alakul a területekről, a helyekről a tudásuk és más hatással van-nak anvan-nak alakítására is. Az életét egy településen leélő munkásember elsősorban a saját életvilágának fizikai és egyéb viszonyait értelmezi és alakítja (pl. megválasztja a mun-kába járás módját, és ezzel hozzájárul egy konkrét közlekedési tér létrejöttéhez), de pél-dául egy területi szakember (oktató, kutató, tervező), egy politikus, egy újságíró érték-választásaival, döntéseivel és azok kommunikációjával már mások térfelfogását és tér-használatát is alakítja. Például szakmai prioritások mentén egy közlekedési hálózat ki-alakítására tesznek javaslatot, amit a politikusok támogatnak, és a „társadalmi” vitában értelmezik annak megfelelőségét.

A különböző tudásközösségeknek is más a térről való ismeretük, és az alakítható-ságával való elképzelésük. Ha ez nagyon különböző, akkor az kommunikációs szakadé-kot jelent. Még különböző szakmai csoportok is nehezen értik meg egymást. Például a műszaki, fizikai tartalmakban gondolkodó városrendezők és a városfejlesztő közgazdá-szok térfelfogása is nagyon különböző.

Fontos, hogy milyen térképzeteink vannak, azok miként alakulnak, hiszen azokon keresztül értelmezzük és alakítjuk a világot. A téralkotást és -használatot általában a materiális/fizikai terekre vonatkoztatjuk, de a fizikai terek használata és alakítása is va-lamilyen szimbolikus térképzet megvalósítása. A mindenkori társadalomban uralkodó, leginkább elfogadott ideologikus/szimbolikus térfogalom, térértelmezés hatással van a társadalom által létrehozott térstruktúrára. A térbeli létünkről vallott felfogásunknak megfelelően rendezzük el dolgainkat a világban, „lakjuk be” azt, és ilyen módon járu-lunk hozzá a tér megkonstruálásához, hozzuk létre az „áltajáru-lunk elrendezett valóságot”.

Például egy adott kormányzat a térképzeteit operacionalizálja a regionális vagy a policentrikus térstruktúrák kialakítása során, vagy éppen az így működő rendszer meg-szüntetésével. Alapvetően a kormányzási ideából és gyakorlatból, a funkciók ellátásá-nak lehetséges módjából (térhasználat) ered, hogy éppen a régiók vagy a járások intéz-ményeit erősítik meg. Térbeni létünkről, szándékolt térhasználatunkról kialakult képünk és intencióink alapján választunk lakóhelyet. Ez határozza meg például, hogy új lakás vásárlása esetében a zsúfolt belvárosban, vagy a kertes családi házas övezetben keressük a lehetőségeket.

A (területi) koncepciók, tervek, a közszolgáltatások (térbeli) rendjének kialakítása és legitimálása politikai keretek között történik, amelyhez intézményesített eszközrend-szert rendelnek. Ez mindig az aktuális legitim többség pillanatnyi tudásán, információin alapuló térképzetét tükrözi. E térképzet összefügg olyan más értékválasztásokkal, szim-bolikákkal, mint például a csoport-hovatartozás (pl. nemzeti összetartozás), vagy azzal, hogy milyen prioritások alapján rendezzük dolgainkat.

A mindennapi pragmatista gondolkodás szükségszerűen leegyszerűsíti a valósá-got. Az egymással kapcsolatban lévő eseményeket és azok objektivációit a köznapi gondolkodásban a rendszeresen megtapasztalt, mindenki számára belátható háromdi-menziós (fizikai/természeti/földrajzi) térbe helyezi. A legrelevánsabb jellemzőket kive-títhetjük általunk konstruált mesterséges „síkokra”, amelyeket valamilyen mértékegysé-gekkel, indikátorokkal jellemezhetünk, és amin elhelyezzük a megtörtént vagy tervezett eseményeket. Ez a leggyakrabban földrajzi térreprezentációk segítségével történik. E metszetek különböző léptékűek lehetnek, és a tartalomtól függően különbözőképpen függnek össze, épülnek egymásra. (Például NUTS 1, 2, 3, LAU 1, 2; vagy a költségtér

és a megtett távolság.) E síkok egymáshoz való viszonya éppen úgy lehet vizsgálatok és mérlegelés tárgya, mint az adott metszeten belüli relációké.